azt hiszem nem elég csak szeretnünk valakit vagy vonzódnunk hozzá, ha nem nekünk szánta a sors, sohasem fog igazán működni

Azt hiszem, ha összetartozunk akkor a Sors alakítani fogja az életünket. Szóval kedves Sors, bízom benned, hogy megtalálod mindkettőnknek a helyes és boldog életet.

@gyurottpapir

Annyira megölt bennem valamit, hogy már sose fogok tudni érezni. Mindenkit csak ellökök magamtól, legyen az jó vagy rossz. Érzéketlen lettem...

S talán nem is létezik sors.

Az érzés,

amit érzel,

hogy egybe tartoztok és

hogy együtt kell lennetek,

csupán a te fejedben van.

Talán csak ennyi

az egész szerelem.

Hormonok és idegpályák.

Érzések és szívdobbanások.

A sorsot nem érzed,

s az egybetartozás érzése

csupán egy szerelem okozta

félrevezetés.

22:25

Vagy küzdesz érte vagy végig nézed, hogy mással van

- hát te vagy az, aki végig nézi….

Hát a játék köztünk most véget ér, hogy végleg vagy csak kis időre azt majd az idő dönti el ...

Milyen barátok azok akik szomjazzák egymás csókját?

Van egy viszonylag korai emlékem arról, hogy a papával szotyit ettünk. Körülbelül 6 éves voltam, ültünk az ágyon és néztük a meccset. Sosem érdekelt a foci, se a kézilabda, a jégkorongot sem szerettem, de a papa kedvéért megnéztem őket mindig. Szóval ott ültünk az ágyon, ő narrálta nekem meccset, én pedig csodálattal néztem ahogy bontotta a szotyit.

Azt is megmutatta hogy kell; a hüvelykujjainak körmeit jól belefúrta a héjba és kettérántotta. Ahogy a burok szétnyílt a kis füstös mag beleesett a tenyerébe. Én is próbálgattam, de a papa nem értette, hogy az én körmeim még friss, puha gyermek körmöcskék voltak. Mindenesetre mindig két szotyit pucolt egyszerre, egyet nekem és egyet magának. Minden gólnál nagyokat tapsolt, majd rámkacagott és még vadabbul bontotta a magokat. Valamiért ez a kis apróság teljesen lenyűgözött és a szinapszisaim egészen idáig tárolták a képet.

Nem tudom, hogy miért jutott eszembe. Ma rossz napom volt, mostanában nem vagyok túl jól, lehet az agyam csak egy kis menedékként idézte fel ezt az emléket.

Bárcsak beleragadtam volna a pillanatba, mint valami időhurok, aminek sosincs vége.

Ès milyen érdekes, hogy az elejétől a végéig megvan írva.

Hogy a te sorsod meg az enyém nincs összefonódva.

Valaki mással éled meg majd a nagy pillanatokat.

Miközben mi csak hagytuk eltelni a napokat.

Nem építettél, nem kerültünk előbbre. Tévedés voltál és tanultam belőle.

TIMECHILD!

childhood

“Én már akkor tudtam, hogy téged nekem találtak ki amikor először megláttalak” - mondtad és elloptad a szívem egy újabb darabját.

A❤️

Jasont kihasználják a szarháziak

Hogy szerezheted vissza az exedet?

Egyszer olvastam erről, amikor arról olvastam, hogy bárki képes a szerelemre és bárkiben lehet szerelmet ébreszteni. Az exekben is akár. És az egyik pont ez volt, lecke, hogy hogyan szerezheted vissza az exedet. Az első kérdés így szólt: MINEK TENNÉD?

Szerintem, ha már kiderült, hogy bármi miatt nem tudtok együtt lenni, élni, nem boldog a kapcsolat, nincs kétoldalú szándék a kapcsolat továbbéltetésére, akkor minek szereznél vissza valakit, aki nem szeret? Ahol a szereped, mint valami tanmesében, mindig az lesz, hogy valami varázslattal megtartsd a figyelmét, ragaszkodását. Te nem őt akarod visszaszerezni, hanem megélni azt az állapotot, amikor úgy gondoltad, hogy szeretnek, kívánnak, és mivel vele a kapcsolat elején valószínűleg volt ilyen, a lelked mélyén azt hiszed, vele ezt könnyebben eléred, mint ismeretlenekkel. Te se rá vágysz, csak egy hangulatra, és ő sem rád vágyik, csak a régi/új izgalomra, ami valóban felszítható némi manipulációval. Mivel a trénel elfogadó volt az emberi szenvedéssel és butasággal, ezért a technikát leírta szépen lépésről lépésre. Már nem emlékszem rá, meg nem is célom, hogy mondjuk a tinitumblit ellássam reménnyel. A lényeg azomban, meglepő módon az, hogy alakíts ki saját, tőle független életet. Nagy valószínűséggel a korábbi életed arról szólt, hogy szeresd, alkalmazkodj, a kedvében járj. Önként adtad magad, hiszen azt gondoljuk, hogy az az ideális állapot amikor nyíltak, őszinték vagyunk és kimutatjuk az érzelmeinket. Hiszen hogyan is várhatunk nyíltságot, őszinteséget és odaadást, ha mi sem tesszük? Ez a kockázati rész, ami az esetek túlnyomó többségében nyereséggel zárul. Sajnos a veszteséggel zárulókról többet lehet olvasni. :(

Szóval csinálj mindent, amit nélküle csinálnál, de semmit se annyira, hogy kompenzációnak tűnjön (vagy az legyen). Beszélgess új emberekkel, de nem kell csakazértis mindenkivel ágybabújni. Járj el rendezvényekre, vacsorázni, utazgatni, találkozz a barátaiddal, foglalkozz a hobbiddal, és persze mindezt diszkréten posztolgasd ki, hogy lássa, van élet nélküle. Nagyon nagyon bosszantó, hogy van élete nélkülünk is annak, akit mi eldobtunk. Hogy ami nekünk semmit sem ér, azt esetleg más nagyra tartja. Ez kétséget ébreszt, hogy talán mégiscsak értékes és mi hülye módon eldobtununk egy olyan lehetőséget, ami a mi értékünket növelné mások szemében. na, ennyit az érzelmekről.

Vajon a szépen felépített csapda után mennyivel megy tönkre újra a kapcsolat? Ki az, aki arra vágyik, hogy "megszerezze" valaki vonzalmát, érdeklődését, ragaszkodását és nem arra, hogy magtól, zsigerileg adja a másik? Mindegy, hogy van-e ex vagy maradványérzelem, én mindenkinek azt tanácsolnám, hogy találkozzon a barátaival, járjon el kiállításokra, előadásokra, sportolni, színházba, rendezvényekre, találkozzon minél több emberrel. Ha akarja, diszkréten posztolgassa ki, ha van bármi építő amit hozzá tud tenni, ami másokat hasonló megmozdulásokra inspirál, vagy informál valamiről, mert amúgy meg minek. Ha így él az ember, a sors akkor is csak keveri, keveri, keveri a kártyákat és tök gúnyosan néz, pedig ő se tudja kinek mit oszt.

Azt érzem, hogy egyrészt

mi ketten

nem tudunk szabadulni egymástól.

Másrészt pedig

nem is akarunk szabadulni egymástól.

A fejemben lévő hangokra talán nincs is gyógyszer... szinte hallható néma üvöltés az éjszakában...

Kellesz nekem... melletted minden csendes...

Az élet tanít,

Az idő válaszol,

A sors pedig rendez...