Egy év után most először visszaköltözött valami érzés a szívembe. És ettől most kurvára félek. Csak ki akarom magamból ölni.

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

Kovács Bálint: Tényleg megéri?

Kútvölgyi Erzsébet, a nagyszerű színész úgy gondolja, Marton László még élhetne, ha nem vádolják meg szexuális zaklatással – erről beszélt Veiszer Alinda műsorában, ami a Patreonon meghallgatható. Mielőtt bővebben is reagálnék, először csak ezt az egy mondatot szeretném kijavítani, nem törődve még a dolog igazságtartalmával sem. Helyesen tehát: Marton László még élhetne, ha soha nem zaklatott volna nőket szexuálisan. Fel sem merül bennem, hogy egy olyan nagyszerű életpályát maga mögött tudó értelmiségi, mint Kútvölgyi Erzsébet valóban arra akart volna utalni, amit a helytelen mondat jelent: hogy nem a bűn elkövetése a probléma, hanem a bűn leleplezése.

De akkor át is ugrok a mondat igazságtartalmára, jelesül arra, hogy nincs neki. Az újságírás egyik alapszabálya – törvényi kötelezettsége –, hogy amennyiben valaki nem hozza nyilvánosságra egészségügyi állapotát, akkor az újságíró sem teheti meg, így habár rég tudtuk, soha nem írhattuk meg, hogy Marton László már halálos beteg volt a botrány kirobbanásakor, tehát sajnos nem, nem élhetne ma már. (Természetesen nem vitatom, hogy a stressz felgyorsíthatja egy betegség lefolyását, de újra mondom: a stresszt a bűnök elkövetése okozta, a leleplezésük csak az időpontot határozta meg.)

Kútvölgyi sokat beszél a műsorban ízléstelenségekről, és talán épp ez: ízléstelenség lenne azokra a mondataira reagálni, amelyek sajnos egyszerűen butaságok (például valamiféle abszurd összefüggésbe hozni az áldozat Sárosdi Lilla és az elkövető Marton tehetségét vagy technikai tudásának mértékét azzal, hogy szabad-e leleplezni a bűnöket), vagy amelyek láthatóan tárgyi tudás hiányából fakadnak (például hogy Kútvölgyi, mint oly sok kommentelő, a bűn és a vád között eltelt idő nagyságát hozza fel problémaként, nem tudva, hogy a traumák jellemzően évtizedekre elraktározódnak, akár időlegesen ki is törlődnek, és nem tudva a konkrét ügyről, hogy Sárosdi Lilla már sok-sok évvel korábban is rengetegszer elmondta a történetét Martonról, csak épp mindenki legyintett rá, mint afféle erős színházi büfében mesélt sztorira).

Kútvölgyi viszont feltett egy kérdést a műsorban: „Nagyon komolyan kérdezem, hogy mekkora bűn az, hogy a kedves operatőr kolléga, aki ott áll a szépen nyírt szakállával, mekkora bűn lenne a részéről, ha mielőtt kimegyek, azt kéri tőlem, hogy fogjam meg a farkát?” Erre viszont könnyen tudok válaszolni.

Egyrészt: ez a szituáció köszönőviszonyban sincs a zaklatások valóságával, hiszen azok nem magasabb hierarchikus pozícióban lévő nők (elismert, nagy színésznők) és a hierarchia legalján lévő kisemberek (egy tévéstáb valahanyadik operatőre) között játszódnak le, hiszen a szexuális zaklatás soha nem a szexualitásról, hanem a hatalomról szól, és a valamiféle hatalommal rendelkezők követik el a hierarchiában alattuk állók ellen. Ráadásul nem egy stáb előtt, hanem legtöbbször olyan helyzetet teremtve, amelyben az áldozat kevésbé tud menekülni: hogy csak Marton László saját példáinál maradjunk, egy bezárt autóban, egy bezárt igazgatói irodában, egy szigorúan meghatározott menetrendű próbán, a sötétben. Másrészt: ha mindezek ellenére mégis elképzeljük ezt a szituációt, akkor az a válasz, hogy épp akkora bűn lenne az operatőrtől ez a felszólítás egy munkahelyi szituációban, minden konszenzuális előkészítés nélkül, hogy érdemes legyen felülvizsgálni miatta, az adott operatőr dolgozhat-e a jövőben még emberekkel együtt, alkalmas-e a feladata betöltésére, alkalmas-e egy presztízsműsor felvételére. És ha a vizsgálat úgy találja, hogy nem alkalmas, akkor bocsássák el a pozíciójából, és a szakma többi tagjának védelme érdekében hozzák nyilvánosságra, mi történt. (És szerintem nem egyszerűen csak „ízléstelen” lenne, ahogy Alinda válaszolt Kútvölgyinek.)

Ahogy Marton Lászlóval is épp ez történt – egy egészen kis időre, hiszen emlékezzünk, egy évvel a botrány kirobbanása után több hatalommal rendelkező férfi színiigazgató is elmondta, szegény Martonnal hogy kiszúrtak, és újra rendezhetett, újra maga mellé ültethetett a sötétben fiatal nőket anélkül, hogy valaha is felvállalta volna a tetteit, és felelősséget vállalva értük valóban bocsánatot kért volna értük, valamiféle garanciát vállalva arra, hogy többet nem tesz ilyet.

De nem kell mindezt elfogadni. Nem kell egyetérteni, és arra se köteleznék senkit, hogy nézzen utána a társadalomtudományi és pszichológiai tényeknek. Egyetlen egy valamit tanácsolnék: nem kell minden témáról kifejteni a véleményünket. Van, amit jobb, ha megtartunk magunknak – legalábbis ha egy picikét is érdekel bennünket, vajon nem fogunk újra a szemébe köpni azoknak az áldozatoknak, akik soha nem kaphattak kárpótlást azért, ami velük történt, de újra meg újra meg kell hallgatniuk, hogyan védelmezi az elkövetőt és metaforikusan minden elkövetőt egy-egy tiszteletreméltó személy. Tényleg megéri?

a Pohoda még mindig a legcsodálatosabb fesztivál, Trencsén még mindig hatalmas kedvenc, a juhtúrós sztrapacska még mindig a legjobb fesztiválkaja, de az idei nem a szokásos dolgok miatt maradt emlékezetes, pedig elég sok jó koncertet ugrálhatott vagy álldogálhatott végig az ember, ha bírta a meleget. a covid alatt két fesztivált sem rendeztek meg, a tavalyira nem tudtunk elmenni, úgyhogy 2019 óta most mentünk vissza először. ami azt jelenti, hogy a háborús első évében nem voltunk, tehát nem tudom, hogy tavaly mi volt a helyzet. idén az volt a helyzet, aminek itthon is lennie kéne.

úgy alakult, hogy az első koncert, amit láttunk, Alina Pash volt. elég erős élmény úgy, hogy az ukrán barátnődet próbálod utolérni, hogy kiderüljön, mindenkije túlélte-e a Lviv elleni rakétatámadást. mindenkije túlélte, az ajtók és az ablakok mondjuk, nem annyira, mert a rakéta nagyon közel csapódott be a házukhoz, de hát szerencsére most nyár van, mekkora szerencse. elég erős élmény úgy, hogy csak arra tudsz gondolni, hogy te itt vagy egy fesztiválon, ők meg ott vannak hatótávolságon belül. MMO, tudom. aztán Suzanne Vega elénekelte a Last Train From Mariupolt, ami olyan, hogy ha egyszer hallottad élőben, soha többé nem tudod elfelejteni. aztán jött a Dakh Daughters, és a legeslegerősebb koncert, amin valaha voltam. vagy hát mondjuk, hogy dark cabaret. politikai színház. irodalom. van ez a hét nő, akik mindenféle zenekarokban játszanak, pl. a DakhaBrakhában. a Dakh Daughters a Majdan előtt alakult, olyan művészileg könnyen feldolgozható témákról énekelnek, mint a megszállás és a háború, és már 2015-ben is felléptek a Pohodán. a kedvenc mondatom róluk a Wikin: They often use texts by famous authors in their lyrics (e.g. Taras Shevchenko, William Shakespeare, Joseph Brodsky, Charles Bukowski, Shaggy).

van pl. daluk, ami arról szól, hogy anyának és gyermekének el kell utaznia egy másik országba, ahol minden más lesz, és ők is mások lesznek, vagy pl. egy olyan, amiben egy öregasszony monológjába kúszik bele a háború. van egy, amiben felsorolják, hogy mit szeretnének most csinálni. teljesen hétköznapi dolgokat, amiket épp nem lehet. aztán elénekeltek egy dalt a legmagányosabb szigetről, és valaki bekiabálta, hogy orosz hadihajó. szlovákul kiabálta, de még az én kb. 20-25 szóból álló szlovákommal is elég egyértelmű volt, hogy mi hangzik el. és erre a tömött sátor egy emberként kiabálta vissza rá, hogy húzz a faszba. bárhogyan is próbálnám, képtelenség lenne leírni, hogy ez milyen pillanat volt. vagy hogy ez a koncert milyen egy óra volt. konkrétan megmozdulni sem tudtam egész idő alatt, és nagyon hálás voltam, hogy abba a sátorba szervezték, ahol ülni is lehetett. tudom, hogy egy fesztivál nem reprezentatív, és hogy ott sokkal nyitottabbak az emberek, de mindenki olyan természetesnek vette a szolidaritást, amilyennek mindenkinek vennie kéne, akiben még maradt valami emberi. az egész fesztivál tele volt ukrán fellépőkkel, akikre tényleg rengeteg ember volt kíváncsi, szerintem Alina Pashon többen voltak, mint Jamie XX-en. a koncertek előtt/alatt/közben lehetett pl. segélyszállítmányokat bepakolni, álcahálót fonni, ráfújni egy menőautóra bármit a szívecskétől az O1G-ig, ezek mind mennek majd oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. nem emlékszem amúgy, hogy a körúton belüli magyar fesztiválok annyira tele lennének ukrán fellépőkkel, pedig mi mind nagyon szolidárisak vagyunk, igaz, hogy már egy év eltelt, hát annyi még gombócból is unalmas. (tudom, hogy Alina Pash fellépett idén Pesten stb.)

találtam egy krakkói koncertet, nagyjából ugyanazzal a setlisttel, mint a pohodás volt, a videón sajnos lengyel felirattal megy a vetítés, a fesztiválon angol felirattal ment. bárhol belefuttok a Dakh Daughtersbe, szerintem nézzétek meg őket.

Nehéz a szívem ,de könnyű a marmonkanna.

Megvolt az éves értékelés-elbeszélgetés-célkitűzés. Tulajdonképpen rosszabbra számítottam, de így sem lettem vidám a végére. Kiderült mindaz, amit én sok-sok éve tudok: nem vagyok lelkes és kezdeményező, nem foglalom el magam, nem kérek munkát, ha éppen nincs, és hogy többre vagyok képes. Tudom én ezt, már az általános iskolában ezzel jöttek a tanárok mindig. És valóban, sokkal többre vagyok képes, de nincs hozzá kedvem. Vagy legalábbis nagyon ritkán. Viszont tényleg nem akarnak kirúgni. Leginkább azért, mert kurvára nincs ember a helyemre, pláne nem német, így aztán még újabb nyelvtanfolyamot is akarnak nekem fizetni. Én ugyan mondtam, hogy szerintem attól nem lesz sokkal jobb, de persze hátha igazuk van. Azzal is inkább csak az a baj, hogy igazából szeretnék ugyan jobban beszélni németül, csak tenni érte nem nagyon, mert egyrészt nem szeretem igazán (nem úgy, mint az olaszt, vagy az angolt, vagy az oroszt!), másrészt nyilván azért erőltetik, mert határozott céljuk, hogy nekem is az ügyfelekkel kell sokat beszéljek. Amihez amúgy sem fűlik a fogam, pl��ne németül. Igyekeztem inkább háttérmunkákat csinálni, de sajnos nincs elég ember a first line supporthoz, így nekem is azt kell továbbra is. Két és fél éve vagyok itt, határozottan sokat fejlődött a némettudásom ezalatt, de hát még így is gyengécske igazából. Azt már az elején nem értettem, hogy miért osztanak be telefonos ügyfélszolgálatra (illetve de, mert nincs rá ember), azaz hogy vajon miért gondolják, hogy az nekem menni fog, hát nem hallják, hogy épphogy makogok csak németül? De hát sok szívás és eltelt idő után azért belejöttem valamennyire. Mondták is, amit egyébként már elcsíptem bizonyos levelek olvasásakor, hogy voltak eleinte ügyfelek, akik konkrétan kérték, hogy csak a Herr Nagy-ot ne. Nem tudtam ezen meglepődni. Szóval a végére örültem, hogy nem rúgnak ki, de egy ilyen értékelés után nem mertem előjönni azzal, hogy azért több pénzt szeretnék. Ezek után? 3350 euró a bruttó havi bérem, az olyan nettó 2230 körül van. Ami amúgy nem lenne rossz pénz, ha nem lenne egy fiam, akire kapásból olyan 700 elmegy (nem sajnálom tőle, öccá a gyerektartás, meg veszek neki ezt-azt, hiszen ő az én szívem csücske), meg a lakbér is öccá, aztán még rezsi, benzin a kurva autóba, kaja, mittoménmi, szóval igazából jó esetben van 300 euróm mulatni. De ha épp beszarik az autó vagy ilyesmi, akkor már rezeg a léc. Félretenni például ennyiből nekem egyáltalán nem megy. Amúgy Baden-Württembergben olyan 3900 bruttó a havi átlagkereset (úgy globálisan, mindenkit beleszámolva) (nemtom hogy ez medián-e vagy nem), és hát ettől az enyém messze van. Holott mint IT szakember (haha), ráadásul nem is kezdő, gondolom minimum az átlagot kéne kapnom. Már ha rendes munkaerő lennék, ugye. Ennek mások a kétszeresét keresik nettóban simán, meg még többet is. Azért majd pár nap múlva talán mégis megpróbálok egy kis emelést kérni. De még inkább továbbra is azon agyalok, hogy valami tök más munkát kéne inkább csinálni, de vajon mit?

(előző részek: három, kettő, egy)

több mint egy hónapja találkozgatunk, elég jó szabadidőpartnerek lettünk, megyünk ide-oda, csinálunk ezt-azt

de nálam valahogy kezd kifutni az érdeklődés, egyrészt intellektuálisan, másrészt szexuálisan meg nem is jött meg igazán a kedv

megpróbáltam, de nem tudom terápia nélkül ebből kivakarni magam: már lassan egy év eltelt, és a múlthoz való kötődést csak elnyomni tudtam, felbontani nem: a szerelmet nem tudtam kiölni magamból

márpedig amíg továbbra is nemén az origóm, addig nem tudok máshoz kötődni

S-be pedig nem szerettem bele, valahogy nem jött eddig a szikra, azon kívül, hogy jószívű és segítőkész, rendes másokhoz, szóval Rendes Ember, elkezdtem kicsit unalmasnak érezni, pedig mint az előbb írtam, bennem (is) van a hiba

mostanában pedig egyre gyakrabban veszek észre dolgokat, amik zavarnak, urambocsá idegesítenek benne, szóval valahogy másik fázisba érkeztem a randizás idővonalán

szerintem most egy kis szünetre lenne szükség, aztán egy rendes beszélgetésre

mert az meg a másik, hogy mivel az elején megállapítottuk, hogy egyikünk sem tudja, pontosan milyen kapcsolatot keresünk, nem is címkézzük azt, ami van, sőt, azóta nem is beszélünk róla, vagy fejezünk ki elvárásokat ill. elképzeléseket ezzel kapcsolatban

csak programokat szervezünk, és a beszélgetések is nagyjából a felszínen, a napi dolgok buborékjában zajlanak

észrevettem, nekem volna igényem amúgy a világ dolgaival is foglalkozni valamilyen szinten, de az a benyomásom, őt ez kevésbé érdekli

emellett úgy érzem, nem csak én vagyok az oka, hogy időnként nagyokat hallgatunk és csak vagyunk egymás mellett, de nála sem jött el az idő, hogy teljesen megnyíljon pl. olyan témákról, mint a volt kapcsolatok - biztos ott is vannak rossz élmények, sérülések, netán traumák, amiket nincs jogom kierőltetni belőle

én sem meséltem el nemént teljes terjedelmében, sem hogy nem vagyok túl rajta - most viszont eljött ennek az ideje, mert kezd kényelmetlen lenni az elefánt a porcelánboltban, nekem legalábbis

túl sok időt töltünk együtt ahhoz, hogy ne beszéljünk róla - ha engem foglalkoztat, valószínűleg őt is...

Túl messze sodródtál a parttól, mit sem törődve azzal, hogy én ott maradtam. Eddig idegesen járkáltam, megoldást keresve hogy menjek utánad.. Miközben te nyugodtan ültél a kis csónakodban néha vissza-vissza nézve rám. Azóta sok idő eltelt, és még mindig hánykolódsz a vizen, de én màr nem járkálok,nem vagyok ideges. Leültem a part szélére, nézem a hullámokat,és hogy milyen messze kerültél tőlem. Néha még fàj,de elviselhető. Nem keresek megoldást már semmire, csak várom mikor térsz vissza.

arra nem emlékszik a faszi hogy 1 vagy 2 millió? sok idő eltelt? életszerű részletek nagyban alátámasztják a hitelességet, hogy egy golyóval like DEEZ NUTS játszott? mivan? :D a két kopasz csak egymást akarta lerendezni, ugye?

John Lurie - A Lounge Lizard Alone (1990)

Na még egy kis Lurie. Ez egy 1990-es doksi egy stuttgarti szólókoncertjéről, illetve annak kapcsán. Ha ezt a könyve elolvasása előtt nézem meg teljesen mást látnék bele. Lurie jókat mond, a bevágott koncert részletek alapján az este jól sikerült, meghívták az utcai dobos Larry Wrightot is, aki akkor még csak 15(!) éves, pörgeti rendesen, Lurie nagyon élvezi, és látunk korabeli Lounge Lizards-os koncertfelvételt is, szólnak mint az állat. (Ez már a Marc Ribot-féle klasszikusnak mondható zenekari line up szétesése, és a Voice of Chunk lemez felvétele és megjelenése után van. A kettő szorosan összekapcsolódik. Szintén jó és tanulságos sztori, de hosszú lenne. Lurie - szokása szerint - vesztett rajta jó sok pénzt, az egok pedig erősebbek voltak a barátságnál és sok évnyi együttzenélésnél.)

Csakhogy olvastam a könyvet, ami nagyjából itt ér véget.* Ahogy Lurie írja többször is, minden egyes rossz koncertélményére emlékszik, ez volt az egyik. Alapból teljesen hallott ötlet volt, a koncertet ugyanis szilveszter éjjel egy diszkóban tartották, ahová Wright extatikus dobolása még csak-csak, de egy szóló szaxofonkoncert semmiképp nem illett, akárhogy is próbálkoztak, pl a filmben is látható játékhangszerek kiosztásával, a közönség bevonásával. Wrighttal sem volt azért annyira egyszerű (mindkét szülője drogfüggő volt, ami pénzt összezenélt az utcán naponta kellett hazavinnie, hogy tudják venni a cuccot), a Lounge Lizards pedig ekkoribban ugyan szólt mint az állat, ezt Lurie is elismeri, csak éppen hiányzott a zenekarból az az összetartás, ami a korábbi felállásban megvolt, közben meg folyamatosan nőtt a feszültség a zenészek között, amivel ő sem tudott mit kezdeni, inkább kivonta magát az egészből. Ekkoriban egyébként sem nagyon találta az örömöt semmiben, ugyan a junkie korszaka már véget ért, de leginkább depressziósnak írja le akkori önmagát. Közvetlenül a koncert után Afrikába repült, az ott eltöltött idő rángatta ki ebből az egészből.

*(Lurie tervez egyébként folytatást a könyvnek az azóta eltelt évtizedekről, amennyire ismerni lehet mindazt, amit átélt, nem lesz kevésbé őrült hullámvasút, csak másfajta. További sziszifuszi küzdelem a zene- és filmipar darálójában, további kiábrándulások, anyagi csődök, rejtélyes, hosszantartó betegségek, stalker, folyamatos utazás/menekülés, utóbbiak miatt/alatt zenéről festészetre váltás, túlélés, Karib-tenger és remélhetőleg a végén a Painting with John és úgy tűnik sok-sok év után vadiúj zenék.)

Lilien

Remélem levelem jó egészségben talál. Sok idő eltelt már azóta mióta utoljára beszéltünk mégis mintha csak tegnap lett volna az a nap amikor szerelmes lettél abba a bizonyos fiúba s annak minden mozdulatába.

Rengeteg dolog miatt aggódsz, és olyan apróságok miatt ostorozod magad ami miatt nem kellene. Az első cigimet 15 évesen szívtam el, és az első korty alkohol rá egy évre szentelte meg a garatomat. A keményebb dolgaim rögtön utána egy évvel kezdődtek. Most 22 éves vagyok, gyermeket várok aki hamarosan megszületik. Három iskolát is elvégeztem és megkérték a kezem.

Mégis azt mondom ne siess, ne akard, hogy 16 helyett 22 legyél hónapokon belül. Élvezd ki a korod minden szakaszát mert ha hiszed ha nem a végén meg fogják kérdezni, hogy na és Te éltél? Táncolj, szórakozz, élj és nevess. Nem baj ha nincs társaság vagy olyan barátnő aki a végén úgyis ráhajt a pasidra mert, hogy nyár van és szabad.

Ne felejtsd el, én mindig büszke leszek rád innen távolról is, és mindig hiszek abban, hogy a jó utat választod.

A te Annád.

Egy nekünk elküldött beszámoló a magyar oktatási környezetről:

"Oké, akkor felidézem itt, már elég sok idő eltelt azóta hogy érzelem mentesen eltudjam mesélni. Kontextusként Timişoara/ Temesváron éltem egy rövid ideig kis koromban. Apám adott nekem nevet, viszont azt hogy mit azt nem fogom leírni itt de Román hangzású volt. 4 éves koromban kerültem Magyarországra eleinte tetszett is (már amennyire egy kis gyerkőc ebből felfog bármit is) az óvodás évek tök jól teltek, a baj általános iskolában jött amikor név felolvasás volt. Akkor a tanár már undorral nézett rám, a nevemmel egészen felsőig nem volt baj ezen kívül, viszont alsó is megér egy misét. Mivel sajnos Diszkalkuliával (Lényegileg Matek deficit) születtem meg ADHD-val is (A nyugodtabb típus mivel az ADHD-nak három fajtája van)

Nehezen ment a tanulás, mert gyakran nem értettem mit olvasok. De mint rájöttem később ez azért volt mert a tanár baszott elmagyarázni a fogalmakat és végig hadarta az órákat, miután elmagyarázták otthon normálisan már értettem. Az ADHD-m abban nyilvánult meg sokszor hogy, nem bírtam figyelni inkább, de majdnem kitűnő voltam így is. Egyedül matekból volt kettesem meg hármasom, A matek tanárom folyamatosan megalázott órákon meg lehülyézett az egész osztály előtt gyakran.. Végül ez annyira rá ment az évek alatt az önbizalmamra hogy, kitűnőből lementem egészen egyes, kettesig negyedik osztályban. Ahol újra is akarta velem kezdetni az osztályt a tanárom mert állítólag fogyatékos voltam szerinte, az anyám be is ment rendet rakni, ilyenkor a tanár jó pofizott, milyen érdekes ugye? Fast foward, végül a tanár csak elintézte hogy, újra járjam a negyediket, nagyon megalázónak érzetem az egészet.

végül eljött az ötödik osztály, a problémák itt kezdődtek mivel a hetedikesek meg a nyolcadikosok mindig bullyingolták a kisebbeket rendszeresen. A nevemmel itt kezdődtek a bajok igazán elkezdtek a hátam mögött beszélni olyanokat mint "Büdös Román, cigány, tolvaj" Aztán lassan elkezdődtek a bántalmazások is, itt minden volt. Volt hogy kést szorítottak a torkomhoz meg ezt a késes játékot játszották a kezemen (amikor az a lényeg hogy ne találd el az ujjad) és ez ment minden egyes nap majdnem, sokszor volt hogy nem mentem be az iskolába direkt lógtam, elmentem a Gellért hegyre meg vissza, de be nem.. volt hogy öngyilkos is akartam lenni, 12-13 évesen, szép kis élet út, aztán elkezdtek pénzzel is zsarolni hogy, ha nem hozok akkor megvernek, megölnek stb.. amikor kiderült ez akkor én voltam elővéve mint utolsó köcsög otthon is meg a suliban is, végül rendőrségi ügy nem lett belőle az iskola a szőnyeg alá rúgta és annyit mondott az igazgató "Holnaptól nem szóltok egymáshoz" és ennyivel le lett tudva, de ment be a fasz, ellógtam, utána végül csak átraktak máshová, de ott is volt némi diszkrimináció, de legalább nem bántottak fizikailag többet, így már kihúztam, lényegileg ennyi. Rengeteg nyoma van ennek az életemben a mai napig."

Kurva sok retek hosszú hónap után olyan volt ma, mintha éreztem volna a sötét lelkemben, hogy maradtak még benne érzések. De csak mintha.

Sok minden történt kettőnk között igazán sok pedig mintha csak tegnap történt volna úgy emlékszem vissza az első találkozásra az első gondolatokra amik átfutottak a fejemen milyen gyönyörű úristen azta és be szálltál mellem az autóba. Utána le se lehetett csalni a mosolyt az arcomról olyan gyorsan telt el az idő pedig több óra volt mégis egy pillanat alatt elszállt az idő. Most jön egy új dolog melyre mindketten rengeteget vártunk. Számomra ez csodálatos érzés és tudom hogy neked is. Szeretlek mindennél jobban soha nem volt még hogy így érezzek az idő ellenére ami eltelt sem unom az együtt töltött pillanatokat. Imádom ahogy nevetsz, ahogy szerinted nem értesz dolgokhoz, ahogy ápolsz és gondoskodsz rólam, ahogy beszélsz arról hogy mi lesz kettőnkkel ezután. Szeretlek szereted benned mindent. Téged szeretlek azt aki vagy mert te vagy az én mindenem.

Ez a hét piszok gyorsan eltelt vele.

Nagyon érdekes, de alapbol az idő nagyon lassan telik

de ha vele vagyok, 10percnek tűnik egy óra is.

A kávézás végül elmaradt, de helyette beszélgettünk illetve

csinaltuk a meglévő feladatainkat, az estét pedig sikerült boldogan eltöltenünk.

A szerdai napon végül dolgoznia kellett, ünnepnapon, amivel nem is lenne

baj ha normálisan fizetnének..Sajnos csak fizetnének.

Nem egy emberbarát és jó munkahelye van sajnos,

megérdemelne egy normális munkahelyet, sokkal kevesbé lenne

stresszes illetve több szabadideje lenne, pénzbe pedig

nem feltétlen lenne rosszabb, kitudja, akár lehet jobb is lenne.

Hatalmas szerencse a munkahelyében az ,hogy jó a közösség.

Ha a közösség nem lenne jó, akkor pártolnám ,hogy nézelödjön máshol,

illetve szerintem akkor már ő is úgy gondolná.

A szerdai nap számomra is elég stresszesen telt, generátort szereztem az automhoz

mivel rájöttem ,hogy az miatt van porszívó hangja, viszont az a generator amit szereztem,

nem teljesen jó az automhoz, mivel miéért is ne, az enyémen ritka fajta van...

Végeredményül sikerült faragni és jól összehozni, megcsinálni és működuk is.

Nagyon motiváló volt ,hogy úgy gondolkodtam ,hogy másnap készen kell lenni,

mivel Pénteken pestre kell menni, ahol a születésnapomat töltjük, illetve tudtam már akkor is

hogy aznap elfogom hívni randizni, utána pedig racsézások a városba.

Jobb is lett igy ,hogy az én autommal mentünk.

nagyon boldogan telt el a születésnapom vele, mindent megtett azért ,hogy boldog legyek

Érzem ,hogy nagyon szeret. Itt már tudtam jóideje ,hogy azt szeretném ha a barátnőm lenne.

Mivel a másnapi program az albérlet nézegetés lett, így tudtam és éreztem ,hogy másnap itt

az ideje a kapcsolatunkat magasabb szintre emelni, és megbeszélni a dolgokat, ki hogyan gondolja

illetve ha ugyan azt szeretnénk, ugyan azt érezzük akkor elinditani a kapcsolatunkat illetve közös életünket.

Nagyon rossz érzés volt,hogy már barátnőmnek tudnám, de még nem az.

Nemtudtam milyen gondolatai vannak ezzel kapcsolatban, és hogy mennyire lenne számára ez korai.

Nagyon féltem a dologtol, sokszor jeelztem is felé ,hogy közeledik az a dolog, és csak figyeltem a reakcióiit.

A reakciói nagyon befolyásolták ,hogy mikor is legyen.

Remélni tudom ,hogy a válasza nem egy meggondolatlan válasz lesz illetve nem csak azért fog belemenni

hogy nekem jó legyen, és amiért én azt szeretném, mert abban az esetben lehet jobb lenne

ha inkább nemet mondana és később talán visszatérni rá.

Hazauton már nagyon faradtak voltunk, ő el is kezdett aludni végül

nehéz volt végig vezetni ,hogy nem volt beszélgető társ, szinte csukódott a szemem.

Ahogy régen mondta volna, milyen kis lyukon nézek kifele...

Végül őz is ugrott ki elém, végig tempoztam az utat, de sikeresen épségben haza is értünk.

Másnap elmentünk albértletet nézegetni, az első nagyon tetszett nekünk, igaz el is kérik az árát,

de ahogy számolgattunk, belefér. A második annál kevésbé tetszett sajnos.

Délutánra hagytuk is a dolgokat és csinaltuk a teendőinket, és közben elég furcsa dolgok fogadták

mikor a régi alberletjébe felakart menni a cuccaiért.

Ez kicsit megpecsételte a napot, de probáltuk a legtöbbet kihozni a napbol.

Megnéztünk egy harmadik albérletet is, egész jó volt viszont ott béhány dolgot fel kellene hagyni.

Végül este elkezdtünk beszélgetni ki hogyan, mi a terv így albérletek kapcsán.

jól sikerült megbeszélni a dolgokat, düllőre jutottunk, és végül el is döntöttük ,hogy maradunk az elsőnél

ha kiadja számunkra.

Az albérletes beszélgetésből áttértem a másik témára amivel kapcsán akartam vele beszélni, és elmondtam számára

,hogy tovább szeretném emelni a kapcsolatunkat.

Ő is így gondol a dolgokra, és mostmár a barátnőmnek nevezhetem.

Egyszerűen ahogy most is írom ezt a részt, felfoghatatlan boldogsággal tölt el ,hogy végre a barátnőmnek tudhatom

a sok kezdeti nehézség ellenére is. Végre tényleg boldog vagyok sok idő után, és ezt neki köszönöhetem.

Nagyon szeretem. Megérkeztünk a szigetre, de még a szemünkön egy kendő van és nem látjuk hol is vagyunk.

Nemsokára levesszük egymásról a kendőt és elkezdjük alakítgatni a szigetet a mi formánkra.

Nagyon izgatottan várom a történéseket, és az életünket. Talán ez már csak az utolsó elötti rész,

és a következő kicsit később fog érkezni, viszont az már csak egy bejelentős rész lesz.

Egy dologban biztos vagyok, nagyon boldogok leszünk és irtozatosan szeretem!

A Szerdai napunk hogyan fog alakulni?

Minden rezdülésemet ismered de akkor aznap este mégsem vetted észre hogy csak miattad voltam ott. És ottragadtam, azt hittem boldog lehetek mert majd az idő mindent megold, de sok év eltelt és szerintem az idő rólam elfelejtkezett

Álomnapló #2

Trigger warning: démoni megszállás, pókok, kreatúrák, és haláleset

Szóval egy kicsit homályos, hogy mi után mi következett, de azért megpróbálom nagyjából következetesen leírni.

Szóval azt hiszem, hogy úgy kezdődött, hogy valami videójátékkal játszottunk, majd elkezdtünk elbúcsúzni egymástól, hogy a másik megy haza, de mikor kiléptünk a házból, fura érzésünk támadt, sötétebb volt és a levegőnek se volt rendes íze, illata, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy egyelőre még nem búcsúzunk el végleg egymástól, hanem elkísértem a vonatra, hogy biztosan hazajusson. Már sötét volt, mikor elindult a vonat velünk, és ahogy bámultam ki az ablakon, észrevettem, hogy egy férfi fut a vonat mellett. Ami igy először fel se tűnt, mert hát mindenki elképzeli, hogy valami fut a jármű mellett, és azt gondoltam, hogy most is csak képzelem, mikor kiderült, hogy tényleg ott van az a férfi, és menekül valami elől. Aztán meg is láttam, hogy mi elől, és gyerekek, ronda egy holmi volt az. Humanoid alakú, de nem volt túl sok bőre, és a húsa is rendellenes színű votl, és a csontjai is rendellenesen csavarodtak, és az egész ilyen groteszk figura volt. Megvan az az artist, aki ilyen urban legends kreatúrákat talál ki? A cartoon catet és társait? Na pont úgy nézett ki ez a szörny is, mintha az az arc alkotta volna. És sajnos nem volt egyedül, de a másodiknál úgy döntöttem, hogy köszönöm, akkor inkább nem nézek ki az ablakon.

Sajnos ettől még nem volt az egész rossz érzés.

Amikor leszálltunk, kiderült, hogy a másik is látott dolgokat, és úgy döntöttünk, hogy jó, akkor kérdezzünk meg valakit erről. Találtunk egy helyi boszorkányt, aki elmagyarázta, hogy valami nagyobb és gonoszabb erő követ minket, aki a feleségemet akarja megkaparintani. Nyilván nem akartam ennyiben hagyni, szóval megkérdeztem, hogy mit tehetünk. ÉS hát kiderült, hogy el tudunk menekülni előle, ha elérünk egy bizonyos helyet, onnan nem jöhet tovább.

Nyilván belementünk, de ekkor megjelent a démon is, és hát szegény boszorkány veszteséggel zárult.

Azonnal menekülőre fogtuk, de az összes jármű, amivel megtettünk egy adag utat, lerobbant, megállt, és a többi, és a többi. A démon szemmel láthatóan élvezte, hogy egyre elkeseredettebbek vagyunk, de hát persze mi nem adtunk fel, és végül egy kamionnal sikerült elérnünk a határt, de pontosan elötte a kamion kisiklott, és a démon úgy döntött, hogy akkor itt és most megszállja a feleségem, de nem tudta teljesen, mert valahogy félig átértünk a határon, így nem jöhetett tovább, de a kisiklás közben szerzett sebesülések és a félig megszállás így is megölte a nőt.

Persze ment a szokásos alkudozás, de hát nem ment bele a démon. Viszont közölte, hogy jobb ha nyitva tartom a szemem, mert ott lesz a közelemben.

Eltelt x idő, én valahol munkát vállaltam a határ innenső oldalán és próbáltam kideríteni, hogy mégis mi ez a démon, és mit lehet vele kezdeni, mikor egyszer csak a főnököm megváltozott. Egy karácsonyi buli során történt, mindenki nagyon jól érezte magát, amikor hirtelen elhallgatott a zene, meg lekapcsolódtak a fények, az ajtók bezáródtak, és csak pár mennyezeti lámpa égett. Dörömbölést hallottunk kintről, meg döngő lépteket, mintha valami nagy közelegne.

Nyilván senki nem akarta megnézni, főleg miután sikolyt is hallottunk, de összeszedtem magam és kimentem. Az ajtó persze nekem kinyilt, és kisétáltam a sötétbe.

Aztán a villany felkapcsolódott, de csak pókokat láttam. Igaz, azok akkorák voltak mint a tenyerem, de legalább rendes, pókszerű pókok voltak, érthetőek és hétköznapiak. Sajnos nem úgy a fönököm, akinek most világító kék szemei voltak, és végtelen kényelmetlenül vigyorgott rám és azt kérdezte, hogy nem félek a pókoktól? Mire azt feleltem, hogy nem, miért félnék, mire ő: Akkor majd találok valamit, amitől retteghetek.

És egyből tudtam, hogy a démon átjutott a határon, ahol nem szabadott volna, de itt felébredtem.