Egyetek jót. Ha tudtok.

Szóval felmerült bennem a következő kérdés: ha a japánok meg tudják oldani azt, hogy ne tömjék szarral a népet, akkor nekünk ezt miért muszáj? Miért vagyunk mi még mindig a feldolgozott zsíros fos és az ipari gennykonzerv hazája?

Értem ezalatt azt, hogy én most elképesztően budget turista vagyok itt, nem szórhatom másfél hónapon át a pénzt (konkrétan tegnap ugyanazt ettem ebédre, amit egy hajléktalan is falatozott a konbini előtt:'))). Az eddigi egy hónap alatt összesen például háromszor engedtem meg magamnak azt, hogy kisebb éttermekben egyek, de amúgy összességében ez sem vágott földhöz, ugyanis az, hogy Japánban sokkal drágább minden mint Magyarországon, kurva nagy tévhit, különösen az elmúlt fél évet tekintve. Szerintem nagyjából ott tartunk, hogy kezdenek egálban lenni az árak. (Csak mondjuk ahogy utána néztem, itt egy külföldről érkező, kezdő angoltanár átlag fizetése olyan 250.000 yen környéke. Do the math, guys.)

Tegnapelőtt például egy nagyon hangulatos kis helyen, a Ginkakuji templom lábánál ebédeltem, egy udonért, egy tempuráért és egy teáért 1500 yent fizettem, ami nagyjából 4200 ft (tea nélkül 1100 lett volna) és itt már azért egy kicsit elengedtem magamat. de amúgy megérte, mert egy nagyon jó ebéd volt és hát itt ugye olyan dolgok miatt sem kell aggódnod, mint a jattolás végtelenül undorító intézménye, de hagyjuk is, nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy általában konbinikből szoktam ebédelni/vacsorázni, ahol tök fasza készkajákat lehet kapni, átlagosan 350-650 yen közötti árfekvésben, szóval úgy átlagosan 1200-1500 forintból megebédelek, ha otthon nem főzök több napra előre, akkor szintén ez az átlag. Az ilyen konbinis kaják többsége amúgy színvonalban szerintem teljesen rendben van, gyakorlatilag összehasonlíthatatlan azokkal a szörnyűségekkel, amiket otthon egy áruházban, egy benzinkúton vagy akár egy kifőzdében kapsz ugyanennyiért. Arról nem is beszélve, hogy kibaszott jó előre csomagolt pékárukat, szendvicseket és ilyen szarokat lehet kapni 100-250 yen közötti árfekvésben, reggelire például tökéletesek.

Szóval nagyjából ugyanannyiért mint Magyarországon (sőt, röhej, de néha kevesebbért) klasszisokkal jobban eszek, és mindezt a minden sarkon megtalálható Seveneleven, FamilyMart meg Lawson üzletekből. A legtrashebb dolog amit toltam, az tényleg a 150 yenes instant ramen volt (ami össze sem hasonlítható mondjuk a Knorr vagy a Maggi instant tésztás ocsmányságaival, lásd a képet alább), és mondom ezt úgy, hogy tényleg a legolcsóbb étkezésre vagyok most berendezkedve.

Ja, és azt már nem is említeném, hogy ha főzni akarsz, párszáz yenért a legkisebb utcai zöldségestől sem a szottyadt, aszalódott fost kapod, hanem gyönyörű, élettől duzzadó, finom zöldséget. Csak ránéztem valamelyik nap egy forgalmas út melletti zöldségesnél a spárgára meg a gombára és konkrétan megindult a nyáltermelésem.

Szóval valaki magyarázza el nekem, kérem, hogy Magyarországon miért kell nyelnünk a szart? Miért nem gyújottuk még fel az összes retkes fospisztoly Spart, Penny-t, CBA-t és minden egyéb gennyes hányadékot? Miért nyeljük olyan szívesen a fospürét és miért nem követeljük azt, hogy a pénzünkért cserébe normális, emészthető, minőségi, friss, lehetőség szerint hazai alapanyagokból készült ételt tegyenek elénk? Elvégre a mondás is azt tartja – nagyon helyesen –, hogy az vagy, amit megeszel. Asszem nem véletlen, hogy a szállásadóm, T.-san már 93 éves, nekem meg a nagyszüleim többsége a hetvenet alig élte meg.

(Ja, és amúgy meg aki régóta követ, az tudja, hogy tőlem eléggé távol áll a bezzegországozás meg a magyarozás, szóval értsd úgy, ahogy akarod.)

Egy kis emlékeztető magamnak így a vége felé, meg, mert van 5 órám a vonaton Nagaszakiról Tokióba.

0. Air China Budapest - Chongqing - Peking - Tokió

Fosatás a reptéren, hogy mégis miért így foglaltunk, mert másik napon van egy átszállásos gép, de itt lesz belföldi átszállás, és nem garantálják, hogy kapunk vízumot Kínában belföldre. Itt tessék aláírni ezt a nyilatkozatot, hogy minden az én hibám, és lemondok a jogaimról, cserébe lefotózzák a jegyet, útlevelet, nyilatkozatot és azt kiküldik, hogy tudjanak rólunk. Az út sima, a 10 óra egész jól lepörög, vannak érdekes arcok a gépen, akivel szóba lehet elegyedni. Kedvencem az arc, aki erdélyi magyar, de élt Kanadában - ami nem tetszett neki, mert sok a koldus, piszkos, stb. -, de Kínába házasodott - ami sokkal jobb, mert tiszta, jó a közbiztonság, biztos az élet -, és itt tk. tradicionális hashajtóárusításból él a feleségével. Orbánt bírják a helyiek, a magyarokat megbecsülik. Csongqingban végül táblával várnak a légitársaság emberei, összeterelnek minket, nagyon segítőkészek. A kínai egyenruhások nagyon hatarozottak, de tök normálisak. Egyszer mondjuk elviszik az útleveleket úgy fél órára, és ellenőrzik, hogy nincs-e semmilyen negatív recordunk. Aztán a másik már 5 perc alatt beenged, miután még 1x ellenőriz, 10 ujjnyomot és arcképét rögzít. Egyszerű az üzenet, ne ide gyere rosszalkodni. Megvolt Kína is, kimentünk a terminálból a szabad ég alá. Ja, az egész hacacáré azért volt, mert ez egy kisváros, kis reptérrel, nincs tranzit. Lakossága amúgy 32 millió a wiki szerint. Let that sink. Teacigi és rámen a reptéren, patent. Szép, új A350 visz tovább.

Pekingben üres a reptér, semmi sincs nyitva fényes nappal, konkrétan egy sört nem lehet venni.

Érkezés Tokióba, azzal, hogy éjfélkor sikerül felvenni a szállást, meg a pár óra alvással az első legen, a jetlag 80%át sikerül megúszni, annyi, hogy az első 3 napban simán fenn tudok maradni f3ig, cserébe simán megy a kelés 8-9 között és nappal sincs baj. Beleptetés sima, ujjlenyomat itt is, plusz talán arc is. Tömeg simán megy, első meglepetés: a metrónál a peronon van, aki bemondja a szerviz infókat, és üdvözli + meneszti a vonatot. Tiszteleg, hajlong, meg, amit akarsz. A kocsik patika tiszták, senki nem beszél, mindenki telefonozik. Minden tömeg másodpercpontos, az állomások számozottak, könnyű eligazodni, a jegyár távolságalapú, a gmaps még azt is írja, melyik kocsiba szállj, hogy a legközelebb legyen a kijárat. Meglepetés 2.: az állomáson van nyilvános WC, tiszta, van papír, szappan, nincs: büdös. Személyzet nélkül is tiszta és rendezett. Csodás.

Első nap: az utcák reggel 9-10 körül kihaltak, konkrétan sétálok 1,3 km-t és nem találkozom 20nál több emberrel a zuccán.

Több dolog sincs még az utcán: szemét, pad, kuka. Nagyon gyorsan átvált a viselkedés, és igazodik a helyi szokásokhoz, az az érzésed, hogy meg akarsz felelni, de nem azért, mert kötelező, hanem, mert így jó nekem is. Szinte minden 3. sarkon van éjjel-nappali, ahol van melegétel, szendvics, jéghideg és forró (!) italok a pultokban. Meleg tejes tea, hideg tejeskávé, sör, egy high áll, vagy egy toast szendvics gyümölcsökkel és tejszínhabbal? Mind van. A sör drága, a többi ár abszolút rendben, főleg a minőséget figyelembe véve. A piacon mindent kapni, teknős (szegény még élt), millióegy tenger gyümölcse, lábasjószágok összes alkatrésze, rengeteg ízű kitkat. Itt nagy a nyüzsgés már, de főleg a külföldiek miatt.

A következő napokban fő látványosságok, és 2 kilátó is. Nehezen feldolgozható a város mérete fentről. Szerencsére az egyik helyről kicsit látszott a Fuji is. Elég nagy a páratartalom mindig, de még november végén is simán oké a rövidgatya-póló, este azért elér valami hosszújjú.

Az emberek nagyon tisztelettudóak, békések, nyugodtak és barátságosak. Ha látják, hogy fotózod őket, odafordulnak és mosolyognak. A nők meglepőnek, ha előreengedem őket az ajtóban. Mindent megköszönnek. Többször is. Megköszöni, hogy megköszönheti. Ugyanakkor mindenki nagyon elvan a maga világában, de odafigyel a másikra, egyszer a metrón - szerinte - hozzáért a cipőmhöz egy arc, 2x kért bocsánatot. Nekem szó szerint fel sem tűnt. Ugyanakkor volt, hogy útbaigazítást kértem a sorban előttem állótól: finoman megkopogtatom a vállát, úgy néz rám, mint aki embert tudna ölni. Szépen megkérdem, tud-e angolul, és, hogy oda megy-e a vonat, ahova én szeretnék. Egyből tök barátságos, és segít, semmi nincs az első reakcióból.

Nagyon szabálykövetők. Áll 4-5 ember, vár egy liftre, odaállunk ketten mögéjük, 3 mp-en belül megjelenik egy alkalmazott, hogy akkor innentől mindenki sorban állva várja a liftet. Ugyanez a vonatnál felfestett vonalak, hogy hol állnak az ajtó két oldalán a beszállók, középen meg majd szépen kiszállnak a leszállók. Minden rendzetten megy, mint a karikacsapás. Én olyan vagyok, hogy azért vannak a szabályok, hogy megszegjük őket, de itt annyira szépen, kiszámíthatóan és jól megy minden, hogy nagyon jó érzés a részesének lenni.

Amúgy minden kicsi. Az emberek, az ajtók, az autók, a székek, a WC, az asztal. Mintha az óvodában lennék, a lábam a nyakamban a budin, beverem a fejem, az ajtófélfába, szét van verve a térdem, ahányszor leülök, a szupercuki kei carok akkorák, hogy pont beférnek egy biciklisávba - nagyon fura, hogy ez a szabályszegés, hogy ott parkolnak!

Több kép nincs, mert csak 10et enged:(

Tokió nagy, sokat rejt, simán itt is el lehetne tölteni a 2 hetet, és még akkor is csak a felszín...

Fotós szemmel nagyon izgi hely - nyilván ebben benne van az újdonság, az ismeretlen is -, van üres, van zsúfolt, van mintha, van formára vágott gingkófa, vonat, repülő, ember, kis ház, nagy ház, belpiacos autók (külföldi csak elvétve), taxi, szuper vonatok. Sz��val vannak házak, meg emberek. A fotós cuccok 2/3 áron vannak, van, ami felé. RIP bankszámlám, welcome 100-400L.

Talán második v. harmadik este hazafelé gondolok egyet és bemegyek egy helyi bárba. A pultos/tulaj srác meglepően jól beszél angolul, a kocsma népe is nyitott. Nem is értem, miért mondják, hogy zárkózottak, félősek. Nyitottak, próbálnak haberkodni, de nem nagyon van közös nyelv. Azért ide még visszajövök 2x, a végére már közös pókerparti, italmeghívások, szelfi. Bajnok a hely!

Ezek a népek tényleg sokat dolgoznak. Az előző becsületsüllyesztőben egyik este odaül mellém a pultnál egy csaj. Fél egy van. Dumálgatunk, kiderül, hogy férje van és otthon egy 6 hónapos lánya - ennyit a szerencsémről -, otthon a bébiszityó vigyáz a csimótára, a férje még melózik. Ő meg nyeli a whiskyt, mint kacsa a nokedlit. Nagyon felszalad mindenkinek a szeme, mikor megtudják az otthoni gyes-rendszert. Itt 6 hónapig 90%, utána 50 valameddig még. A gyerekek vasárnap is iskolában, tök természetes, hogy a metróban éjfélkor 3 részes öltönyben vonszolják magukat haza a népek, vasárnap is látványosan világos van több szinten is az irodaházakban. Nagyon más világ, nem esik ki a ceruza a kezükből 17:00kor. Sajnos.

Nagyon sok fórumot, ajánlót, itinert olvastam, hogy mire mennyi idő kell, mit/hova érdemes, nyilván azt hittem okosabb vagyok és nekem majd több fér be. Hát, ez kétélű dolog. Egy oldalról nem hagytam volna ki Nagaszakit, mert sokkal másabb, mint Tokió, Kiotó, vagy Oszaka, de cserébe mindig volt egy érzés, hogy mi van még az adott helyen, kéne még oda 1-2-3-x nap.

Sokat el lehet innen is hozni, csodás dolog japán kutyát simogatni Japánban, szuper vegyülni a helyiekkel, kihagyhatatlan végigkóstolni kajákat, jó érzés, hogy akihez hozzászólsz, az szeret, és őszintén segíteni akar, még, ha nem is beszéltek egy nyelvet és a nonverbális kommunikáció formái, elemei is tök mások. Nagyon érdekes látni a hivatástudatot. A kalauz és a zsúrkocsit toló csaj is megáll az ajtóban, amikor ki/belép a vonat kocsijába, megáll, korülnéz, és meghajol. Érződik rajta, hogy tudja, fontos, amit csinál és meg is adja a tiszteletet a munkának, és az abban részt vevőknek. Útépítés: általában este 10kor kezdenek, minden kibójázva, munkagépek, emberek. Reggelre kész. Mindig. Éjfélkor meg 3x5 méteres 1 méter mély munkagödör. Reggel friss aszfalt. És egy ilyenen dolgozik egy gépkezelő, két kuli és öt, aki csak a biztonságra figyel. Egy-egy a két legközelebbi sarkon, egy-egy pár méterre a munkaterülettől, egy pedig közepén. Ha jön a gyalog, egyből integetnek (és meghajolnak ofc), leállítják a munkát, amíg te át nem haladsz biztonságban. Pláza parkoló ugyanez, hiába van lámpa, ketten irányítják mellé a forgalmat. És látszik rajtuk, hogy ez nem büntetés, hogy ott áll egész nap, mindennap a westend parkolójának kijáratában, hanem, hogy hasznos és fontos a munkája.

A másik az egyenruhák. Iskolás, futár, ellenőr, kukás, postás, eladó. Egyforma, normálisan hordja, jól áll, többfajta, ami igazodik az időjárás őz, napszakhoz.

Nagaszaki nagyon más, mint az északabbra eső részek, ahol voltunk. Kisebb. Nincs metró. (Tokióban 37 vonal, de még Kóbében is 4 v. 5). Sokkal alacsonyabb, de azért itt is van akkora ház, ami saccra árnyékot vetne a MOL toronyra. Az atombomba múzeum és a kapcsolódó park nagyon megfog. A tárgyak (az összeolvadt érméktől a meghajtott tornyokig), de főleg a történetek, amiket a túlélők mesélnek. Ők tényleg komolyan gondolják, hogy legyen béke, és nem csak egy szlogen. Tudják, hogy két pillanat alatt ki tudnánk irtani magunkat, aztán senki nem emlékezne rá(nk).

Mindent lehet itt enni. Tengeri sün: ízre, mint Európában, de sokkal több a húsa. Osztriga: a kis/közepes méretű is akkora, hogy egy falatra nagyon sok, cserébe a közepe a falatnak krémes, szinte folyik; azt hittem, a törököknél van nagy osztriga, de ez, úristen, very big. Akkora homár, mint a nő egész karja, aki süti. Szuperfrissek a tenger gyümölcsei, ami nem is csoda, ahhoz képest mennyi vizük van, és milyen sebességgel forog az áru. Nagy halas vagyok, de pont a halak csalódást okoztak. Szuper textúra, de alig volt ízük több helyen is. És a marhák: olvad a szádban, egyszerűen, gyorsan készül. De persze jó a sertés, a csirke a rizs is. Itt kicsit kevés a fűszer, pedig maga az íz annyira nem speciális (persze nagyon finom). Kiváló gombák, rengeteg gyömbér, pedig nem is kedvelem, de a rántott vörösgyömbér... uhh. Gyozából végtelen mennyiséget meg lehetne enni, tészta fűszer, hús. Mi kell még? Volt az a hideg hajdinatészta, aminek nem jut eszembe a neve - az mondjuk egyszer pont elég volt erdekességnek. Matcha tea tejjel? Bármikor! A wasabi meglepő módon alig csíp, kétpofára lehet tolni. Sokszor itt is túl sok a cukor. A bubis citromos vízbe miért?! Alapvetően egyszerű konyha, friss, magas minőségű alapanyagokkal, kevés fűszerrel, kevés hőkezeléssel. Ó, és az okonomiyaki, hát, az is egy csoda, fene gondolta volna, hogy egy palacsinta és rántotta közé ekelődött ételre jól megy a majonéz. Pedig! Új kedvenc a yuzu, egy nagyon kellemes citromhasonmás. Volt még nyers lóhús, bab és rengeteg helyi whisky. Nagyon sok van, boltban olyan áron, hogy már én érzem magam kellemetlenül, hogy ilyen olcsó. Nem helyi, csak a példa kedvéért: 4 lityis Jim Beam PET palackban 14 ezer forint, 0,7es fekete Bali v. Jack 5k (forint).

Csodás volt ennyi dolgot megélni, akár azt is mondhatnám megérte az elmúlt másfél évben a sok túlóra, hétvége, volt itt minden, még 007 forgatási helyszín is. Már csak azt kell megtanulnom - ami máskor csak az utolsó nap -, hogy ne akarjak mindig előretervezni, foglalkozzak azzal, ami ott és akkor van, ne azon menjen az agyam, hogy mit kell csinálni, ha hazaérek, hánykor kell 2 nap múlva indulni a reptérre. Nagyon jó volt kiüríteni az agyam, és nem foglalkozni semmi otthonival, csak azokkal akikkel tényleg szeretnék, meg rájönni, hogy kivel is érdemes, kivel mennyit szeretnék.

Kellett, jó volt!

Két hét meg kevés, jövőre három hétre megyek, csak még nem tudom hova. Egy hónapra szerintem nem engednének el, még, ha össze is harácsolok annyi szabit.

Tanulság még: tökéletesen elég mindenre egy hátizsák, csak ne akarjak mindenkinek (és magamnak) venni/vinni mindent.

Tudom, irtó hosszú volt. De tényleg főleg magamnak ment.

Az egy dolog,

hogy szarul vagyok, még el tudnám viselni. De annyi minden jó dolgot terveztem erre a hétre amiből valószínűleg már semmi nem valósul meg. Edzés kb kilőve*, sütni(medvehagymás bagett :( ) nem tudtam mert egyszerűen nincs erőm ahoz hogy előbb felkeljek...stb. Max pénteken lemegyek egy napara édesanyámékhoz. Helyette a napi programom a meló utáni neocitrán** és a 9-10 ig alvás, hogy valahogy bírjam. 

* még reménykedem, hogy hétvégére jobban leszek és tudok egy kicsit mocorogni

** igen tudom, hogy olcsóbb a paracetamol + tea kombó, de had legyen a nyomoromba ennyi luxy

Undi és sosincs kész. Kombucha tea. A halhatatlanság itala. Több ezer éves probiotikum. A kombucsa nem is gomba, hanem baktériumok, zuzmó és élesztőgombák élő szimbiotikus kolóniája. Ízesítetlen fekete vagy zöld teából jó csersavas verziót készítünk, és sok cukrot adunk hozzá, ezt fogyasztva, fermentálva alakul át a tea kombucsává. SCOBYja, a tetején úszó nyálkás gumis dolog, vegán tintahal. Felveszi az edény formáját, újabban emiatt a ruhaipar is kísérletezik vele, mint bőrhelyettesítő. Annyira szerteágazó a szakirodalma, hogy én most itt bele nem megyek. Nézzen utána mindenki, akit érdekel. Szívesen adok bárkinek és segítek a startban.

Álomnapló #1

Szóval azzal kezdődött, hogy egy páran elmentünk egy helyi könyvtárba, mert történtek dolgok. Nem tudom pontosan mik, de hogy valamiért a könyvtár tűnt a megfelelő helynek a nyomozás kezdetéhez. Viszont nem volt olvasójegyünk mindannyiunknak, de hát úgy voltunk vele, hogy akkor már belógunk, amig nem figyelnek az információnál. Ez kettönek sikerült, nálam meg pont odafordultak, úgyhogy téblábolnom kellett az előcsarnokban, majd egy "mindent vagy semmit" mozdulattal egy kevésbé jó időpontban kilöttem és befutottam én is, de sajnos láttak. Úgy voltam vele, hogy nem baj, megtalálom amit akarok, aztán mehetek tovább, csakhogy egy talpig fekete viktoriánus ruhákba öltözött férfi nyakon csipett és mondta hogy kifizeti nekem az egynapos látogatójegyet. Nyilván nekiálltam vitázni, de nem.nagyon érdekelte, én meg végül beletörődtem. Aztán félrehivott és közölte, hogy én is közéjük tartozom és ha meg akarom ismerni őket, akkor használjak egy bizonyos liftet az épületben és menjek a harmadik emeletre és keressem őt. A nevét is megmondta, de arra már nem emlékszem. Na, megtaláltam a liftet, bár ott egyértelműen nem szabadott volna liftnek lennie, és ilyen nagyon régi fajta volt, amiél azt is csodáltam, hogy egyáltalán az ajtói bezáródtak magától. Csupa réz, meg fa, meg tükör, nagyon fancy volt. Azonban a harmadik emelet helyett a másodikon szálltam ki, mert nem is tudom, jó ötletnek tűnt. Az egész emelet nyitott volt, rengeteg ablakkal, és egy körbefutó balkonnal, ami még hozzá tartozott. És nem csak könyvek voltak ott, hanem díszek, játékok, zenedobozok, girlandok, meg rengeteg karácsonyi dolog. És nagyon sok minden mozgott magától, de tudtam, hogy nem elemek mozgatják őket, hanem varázslat, És nem csak emberek látogatták, hanem varázslók, boszorkányok, tündék és tündérek és rengeteg egyéb varázslatos faj. Rögtön ki is szúrták, hogy én csak ámulok körbe-körbe, és egy boszorkány meg is kérdezte, hogy én vagyok-e a legújabb pártfogolt, és hogy menjek a harmadik emeletre, mert már várnak rám. Megköszöntem, és így is tettem. A harmadik emelet egy szoba volt, kevesebb nyilt térrel, égig érő könyvespolcokkal, és az ablakok előtt el volt húzva a függöny. A terem közepén egy nagy asztal volt, ami körül már ültek, és ott volt az a fekete ruhás alak, aki rám talált. Egy szék szabadon volt nekem hagyva mellette, amit el is foglaltam. Bár egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy mind férfiak, rendkívül elegáns ruhában - bár nem mind emberek -, én meg ott sima utcai ruhában voltam és azt se tudtam, mi történik. Nagyon nem is magyarázták el, csak közölték, hogy lesz a szabadban egy nyílt filozófiai vita, amire oda kell figyelni, mert hogy olyan varázslatokat használnak, ami nincs teljesen szabadalmaztatva, és oda kell figyelni majd rájuk. Aztán a gyűlés ment tovább, amiből továbbra se értettem túl sok mindent, de a végén a pártfogóm megdicsért, hogy nagyon jól vettem az akadályt, meg meg is ölelt, mert tudta, hogy ez nekem sok volt így egyszerre. Aztán délután mi is kimentünk a vitára, és tudom, hogy csillámporral kellett fizetni. Az egész liget ilyen nagyon világoszöld volt és mindenki pasztell színű ruhákat viselt, meg szalagokat, és az egésznek ilyen nagyon könnyed hangulata volt. Voltak zsúrkocsin szines kis sütemények, meg tea, és a központi pavinlonban kapott helyet ez a filozófiai vita, ahova már elkezdtek gyülekezni az előadók, szintén midenféle fajból. Aztán elkezdődött, és nem tudom, hogy mi volt, de egy ponton felhivtak vissza a gyűlésterembe, hogy valami aggodalmukat megvitassák. Mert valaki eltűnt, és rá pár perccel már arra sem emlékeztek, hogy egyáltalán létezett. Úgyhogy ez volt az a varázslat, amit igy használtak és nem kellett volna, szóval rám bízták, hogy valahogy vegyem rá őket, hogy hagyják abba az egészet, amíg ők kitalálják az ellenszerét. Én meg hát visszamentem a ligetbe, és megtettem az egyetlen olyan dolgot amiről biztosan tudtam, hogy használ: megdobáltam őket a cipőmmel.

Mondjuk beválni bevált, mert abbahagyták, aztán feljöttek velem a tanácsterembe megbeszélni az egészet, hogy egy félreértés volt és nagyon sajnálják meg hajlandóak visszacsinálni, és még a cipőmet is visszaadták. Nagyon helyesen, megjegyezném, jó kis cipők voltak. És itt ébredtem fel, szóval fogalmam nincs, hogy miért én kellettem nekik meg kik voltak meg ilyenek, de cserébe az egész hihetetlenül fancy volt

82. 11/23 szo

Reggel majdnem elindultunk, ahogy terveztük nyolckor, de csak majdnem. Találtunk egy helyi kajás helyet, ahol gondoltuk reggelizünk, de aztán végül baozi-t ettünk egy random helyen. Iszonyú jó volt, mert ki volt írva, melyik csípős, melyik édes. Olyan finomat ettem, hogy az hihetetlen. Mala tofus volt és huuu. Kedvenc <3 Aztán busszal mentünk egy hegyre, amin volt egy templom, mert a Dalma meg szerette volna nézni. Előtte bementünk vízért boltba, és volt Jó Reggelt meg rengeteg Oreo meg csomó minden és hatalmas volt. Aztán sétáltunk a hegy felé, és egy téren táncoltak nénik valami szép épület előtt, meg volt mellette egy buddhista cucc, ahova bementünk, volt ott kiállítás Zhang He-ről, aki hajós ember és tanultunk róla, szóval érdekes volt. Meg szép. Aztán gondoltuk, felmegyünk már a hegyre is, ha azt akartuk megnézni, csak nem tudtuk, merre kell menni. Elkezdtünk követni egy csapat srácot, akik szintén oda mentek, csak egy idő után elvesztettük őket, mert átmentek a zebrán, mi meg nem. Úgyhogy átmentünk a zebrán mi is a következő zöldön, és egy tök szép parkban sétálgattunk, aztán megtaláltuk, hol lehet felmenni a falra és ott sétáltunk sokat, és kilyukadtunk a hegytetőn lévő templom bejáratánál, úgyhogy vettünk jegyet (nagyon fura volt, az első hely, ahol nem lehetett telefonnal fizetni, csak kp-val, mert elromlott a QR kód lecsippantójuk) és mentünk fel és nagyon király volt. Tényleg. Színes volt, meleg, napsütés, magas. Minden. És jó sokáig tartott, de fuuu. Elég jó volt. Aztán mentünk a Bettiék egyetemére, az kábé egy óra volt busszal, meg ettünk kicsi golyót (valami olajban sütött dolog, amit asszem itthon is lehet venni a kínai hamhamm helyeken szezámos golyó néven, csak ebben volt babpaszta, és elég finom volt) mert éhesek voltunk. Aztán Betti meg Lídi csatlakoztak hozzánk és együtt mentünk enni normálisat, gongbao csirkét ettünk, mert az finom. Tök aranyos hely volt, kiültünk a bolt mögé, egyedül nekünk csináltak ott kint asztalt, szóval senki nem is zavart minket és nagyon király volt. Aztán mentünk a Fuzemiao-hoz, ami a Konfuciusz templom, meg előtte volt egy utca, ami tökre hasonlított Yangzhou-ban a Dongguan Gudu-ra. Ott sétálgattunk, meg bementünk a templomot megnézni. Amúgy irtó menő, hogy van kínai diákunk, és legalább a belépőkre kapunk 50% kedvezményt, ha már az utazásra nem is (pedig az igazán jó lenne. De valamiért arra csak a kínai gyermekek kapnak….) Volt benne egy régi oktatás fejlődéses múzeum, az is tök érdekes volt, meg harangot kongattak, meg csupa ilyen tök jó dolog volt. Igazából baromi fáradtak voltunk. Már tökre fájt a lábunk meg minden. És. Vettünk néhány tök menő dolgot. Fülbevalót, amiből lealkudott a Barbi nekünk 20 yuant. Meg a Dalmával vettünk kínai ruhát, amit 350-ről 230-ra alkudtunk le. És amúgy a néni mondta, hogy 350 yuan. Mi néztük, hogy mi a rák, az rettentő drága (két bolttal korábban 200 volt). És akkor adott számoló gépet, hogy mennyiért vennénk meg, hogy beüssük neki. Mondtuk, hogy 150. Akkor mondta, hogy nem, annyiért biztos nem, legyen 280. Az is sok volt. És akkor már mentünk volna ki, hogy haló, de mondta, hogy jó, legyen 230. Abba beleegyeztünk, és bakker, nagyon aranyos volt a néni. Felpróbáltunk 2-2 ruhát a Dalmával, a néni meg csomót magyarázott, amit értettünk és az is nagyon jó érzés volt. <3 És baromi kedves volt. Úgyhogy zsír volt minden. Hihi. Aztán még kicsit sétáltunk visszafelé a metróhoz, ittunk vacsorára yidiandian-t (tejes tea bolt neve az yidiandian) és mentünk vissza és jó vicces volt ma és szép és meleg és jó és minden gutt. <3 Jó volt, hogy sokan találkoztunk itten.

“Maga látogatóba’ megyen?” - kórházi jelentés, 2. nap

Délelőttre meglett a diagnózis: a fiamnak előrehaladott vastagbél-gyulladása van, amit lábon hordott valószínűleg hónapokig. 

Ezt telefonon mondta el még délelőtt. Valamint hozzátette, hogy ennek következményeképpen permanens károkat szenvedett, ami azt jelenti, hogy valószínűleg (ezt az orvosok mondták, szerintem 100%) műteni kell, eltávolítani a beleinek (fúj, tudom) egy részét. Ezután - szintén “valószínűleg” - egész életében rendszeresen kezelésekre kell járnia. 

Délután 4 körül mentem be hozzá, a magyar kórházi horrorvalóságnak megfelelő felszereléssel: szappan, wc-papír, papucs, ruhák, meleg tea termoszban (cukor nélkül, ezt és vizet ihat kizárólag), mert gyakorlatilag semmit sem kap a kórházban - leszámítva egy kancsó édes tejszerű valamit. Ez minden, amit magához vehet, btw. 

Láttátok a Band of Brothers 9. epizódját, amikor Wintersék megtalálják a haláltábort? Na, a fiam úgy néz ki, mint az egyik ottani lakó. Igen, hónapok óta fogyott és egyre kétségbeesettebben néztem, de azért még a “kurvára sovány, de még oké” kategóriába esett, most viszont két nap alatt összezuhant. Sápadt, alig tud mozogni, a beszéd is nehezére esik, úgy kellett ráadnom a pólóját és kitámogatnom a mosdóba. 

Hétfőn kolonoszkópiája lesz (közben kiderült, hogy talán kedden, mert nem biztos, hogy az aneszteziológus ráér hétfőn, gecijó). Tehát addig teljesen ki kell pucolni a szegény, beteg gyomrát - ezt úgy oldották meg (és most jön a hihetetlen rész), hogy írtak neki e-receptet, szevasz, menj és válts ki magadnak hashajtót. A gyerek, még egyszer mondom, nem tud magától felkelni az ágyból. Fogtam a tb-kártyáját és lementem a kórház aljában működő gyógyszertárba kiváltani a receptet - ami viszont 3-kor bezár, látogató pedig csak 3 után mehet be - ezt érti valaki? Szóval átbumliztam az Eurocenterbe, csekély 6 rugóért kiváltottam a gyógyszert, majd visszamentem. Ekkor hangzott el a címben feltett kérdés az egyik portásbácsitól. 

-“ööö, az előbb mentem ki gyógyszertárba és jeleztem is hogy nemsokára jövök vissza” - válaszoltam.

-”Jó, jó, emlékszek, de LÁTOGATÓBA MEGYEN?” - ordított utánam, amikor beszálltam a liftbe. Mintha a Brian életének két foglárját láttam volna, bazmeg.

A gyerek az oldalán feküdt, bal karjából kilógott a branül, alig tudott magáról. Elmeséltem neki a hülye portásbácsikat, meg még pár mérsékelten vicces dolgot, nevetett, aztán hozzátette (és ez a sírós rész, mintha a Grace Klinikából lenne), hogy “nehogy halálra aggódd magad”. 

Mint tegnap említettem, szerdán volt a 21. születésnapja. Az elmúlt években a fantasyn/sci-fin kívül megpróbáltam belecsepegtetni az országúti kerékpársport szeretetét is, eléggé sikeresen, szóval az volt a tervünk, hogy a hétvégén úgy ünnepeljük a szülinapját, hogy elmegyünk élőben megnézni vagy a Nagy Rajtot, vagy a holnapi időfutamot. (Giro). 

Holnap elmegyek és megállok a Margit-híd budai hídfőjén és nézem, ahogy a kedvenc sportolóim elhúznak előttem, miközben (és bocsánat, de most kicsit sírok) Ati a hátam mögött másfél kilométerrel 172 centisen és 54 kilósan küzd az életéért. Jó, az túldramatizált. A minőségi életéért. Tudósítok majd neki, ő meg meg fogja játszani, hogy tényleg érdekli a dolog, pedig valójában az érdekli, hogy ehessen még szilárd ételt és visszaállhasson a kurva gördeszkájára. 

Bocsánat, ha kurva hosszú lett ez a poszt, de igazából nincs senkim, akinek kibőghetném magam, szóval marad a tumbli, köszönöm mindenkinek, aki elolvassa.

Hamisítatlanul Québec: Céline, abszurd franciázás és egy hős sofőr

Beindultak a záróvizsgák utolsó francia kurzusaimon, így kicsit hanyagoltam a blogot meg minden egyebet, ami nem franciául van. Ennek ellenére a hallás utáni szövegértésem elég pocsékra sikeredett, de az ilyen jellegű megmérettetés soha nem volt erősségem egyik idegen nyelvből sem, így annyira nem lepett meg a dolog. Jövő héten azt��n végleg befejezem kanadai egyetemi pályafutásomat és ismét előveszem a portugált a következő évekre való tekintettel. Ilyen ez a diplomata élet:)

Azt hiszem, québeci élményeink aligha lennének teljesek Céline Dion nélkül, így múlt hétfőn beiktattuk menetrendünkbe vadonatúj turnéjának montréali állomását. Ugyan eredetileg szeptemberre volt jegyünk, de a művésznő hangszálait valami fránya nyavalya támadta meg, így mind a hat montréali show-ját halasztania kellett. Mondanom sem kell, hogy mind a hat alkalomra elfogytak a jegyek, s csak mi tizenhatezredmagunkkal csápoltunk, tapsoltunk és ámultunk Québec talán leghíresebb import szuersztárjának műsorán.

A közel kétórás show alatt négy ruhaváltás történt, számos francia nyelvű dal, amelyeknek jelentős részét mi otthon nem is ismerjük, hiszen még azelőtt futottak be, hogy a Beauty and the Beasttel beindult Céline nemzetközi karrierje. A múlt héten megjelent vadiúj albumról csak két dalt énekelt a díva, így elsősorban ez amolyan best of koncert volt, amelynek persze nagyon örült a hazai közönség. Kétség nem férhet hozzá: Mme Dionnak elkötelezett és hatalmas québeci rajongótábora van, aligha lehet itt becsmérelni az énekesnőt; amolyan nemzeti büszkeség ő!

A helyi médiumokban olvasott kritikák is egyértelműen az All by myself című szerzeményt tartották az est csúcspontjának, ahogyan én is ez alatt a dal alatt remegtem meg a leginkább. A ráadásban elhangzott Titanic-betét, My Heart will go on giccsét mi sem fokozhatta volna jobban, mint a díván lévő habos-babos fehér ruhaköltemény és a dal csúcspontján páronként ütemre felrepülő kb. két tucat minidrón, amelyik közül az egyik a dal végén szentjánosbogárként repül rá Céline kezeire. Valószínűleg a frankofón világon kívülre, így jövőre Budapestre is szánt műsoron nem lesz annyi francia dal, mint itt, de biztos ugyanolyan jó lesz: ajánlom szíves figyelmetekbe.

A hét nagy eseményei közé tartozott a Céline-koncert, de persze van itt más is. A napokban megalakult az új kormány Ottawában annyi miniszterrel, hogy a területeik között szerintem elengedhetetlen az átfedés. Egy miniszterasszonyt Patty Hajdúnak hívnak - nem lepődtem meg. Annál inkább, amikor a metrómegálló felett az aluljáróban lévő, nemrég felújított kínai bioboltba 3 év után először betérve egy polcnyi Herbária-tea jött velem szembe. Alig akartam hinni a szememnek, de az egyértelműen a kanadai piacra szánt gyógyteák tényleg magyar import: vettem is rögtön Saint John’s Wort, azaz orbáncfűteát.

Visszatérve az új országvezetéshez: egy hete sztárjk van a Canadian National-nél, ami az egyik legnagyobb itteni vasúttársaság, és emiatt napokon belül elfogynak a propánkészletek Québecben. Az albertai konzervatív miniszterelnök üzent is: tetszettek volna hagyni vezetéket építeni, akkor most nem lenne probléma! Alapvetően a választások óta napi téma az ún. Wexit, azaz a préri tartományok esetleges függetlenedése Kanadától. Ami eddig kimondottan québeci szómágia volt, az most felmerült nyugaton is: a gáz- és olajiparra épülő Alberta és a szomszédos Saskatchewan egy kivételével valamennyi választási körzetében konzervatív képviselő nyerte a választásokat: ugyanolyan területi és demográfiai széthúzásnak vagyunk tanúi Kanadában, mint az USA-ban. Kemény menet lesz a következő időszak, az tuti!

Mindeközben Québecben megint fellángolt a francia nyelv körüli vita. Ezúttal a provincia kormánya egy olyan rendelkezést akart elfogadtatni, ami azonnali hatállyal korlátozta volna a Québecben tanuló külföldi diákok diplomázást követő munkavállalási és állampolgársági lehetőségeit. Olyan eszement sztorik kerültek napvilágra, mint például annak a franciaországi lánynak az esete, akinek francianyelv-vizsgát kellett tennie, de mégis elutasították a bevándorlási kérelmét: mivel disszertációja egy részét angolul írta, nem látták biztosítottnak a francia nyelvi készségeit! Könyörgöm, legalább valami hihetőbb indokkal mondanák, hogy nem tartanak igényt az amúgy frankofón egyetemen sejt- és molekuláris biológiát kutató nőre. Végül az egyetemek és a magasan képzett munkaerő hiányától szenvedő high-tech cégek lobbizását követően egy hét alatt visszatáncolt a kormány és annak a területért felelős, tenyérbe mászó képű minisztere. Még én is kaptam levelet a dékánomtól, amiben folyamatos tájékoztatást ígért a fejleményekről.

S hogy ez a bejegyzés ugyanúgy jól végződjön, mint ahogy kezdődött, itt egy sztori egy valódi mindennapi hősről. A múlt héten a házunktól alig pár száz méterre, a klinika épületénél, a kétszer 4 sávos osztottpályás úttesten egy 19 éves, drog hatása alatt lévő fiatalt akartak megállítani a rendőrök. A srác bepánikolt és fék helyett a gázra lépett, megfordult és nagy sebességgel egy forgalmas kereszteződés felé hajtott, ahol neki már piros volt, és a gyalogosok megkezdték az átkelést. Aznap havazott, és az előző napi hóviharból ott maradt félretolt hótorlaszokon amúgy sem egyszerű az átkelés: az ember ilyenkor arra figyel, ha megkapja a zöldet, hogy ne merüljön el szügyig a mocskos hóhalmokban. A szituációt észlelve a keresztutcából éppen kihajtásra várakozó egyik sofőr gondolkodás nélkül beállt a száguldó kocsi elé, totálkárosra törve mindkettőt, viszont megőrizve bő egy tucat járókelő épségét, de inkább egyenesen az életét.

A rendőrök nem győztek később hálálkodni a napi hősnek, a biztosító szó nélkül elfogadta, hogy nem az ő hibája okozta a totál kárt, és még a fazon érezte magát rosszul, hogy a rendőrök annyit hálálkodtak neki. A drog hatása alatt lévő fiatal édesanyja már korábban jelezte a hatóságoknak, hogy a fia viselkedéséből komoly probléma lehet, de süket fülekre talált. Mindenesetre az outcome szívmelengető példája a humánum, az ismeretlenek iráni felebaráti érzés és az altruizmus megnyilvánulásának. Bravó, Monsieur Erick Marciano!

Vízilabda

2 dolog: 

- milyen béna már, hogy a kiemelt ülőhelyek mindig milyen üresek, köcsög nereseknek osztogatott tiszteletjegyek felhasználatlanok maradnak.

- aztán a két tudósító valami röhejes pökhendiséggel, magabiztossággal jelenti be, hogy mi lesz a meccsen: “a törökök egyszer tudtak x-re hozni ellenünk egy negyedet, ne tartsunk tőle, hogy ma lesz ilyen”. Törökök: hold my tea. És 3-1-re vezetnek :DD

jó most már épp 4:4, de tényleg kínos az ilyen tudósítói nagyképernyő...

Sziasztok!

Első bejegyzésemet a wow tea termékeiről szeretném írni, hiszen ha ezt a terméket nem rendelem meg, akkor most nem olvashatnátok, és ez az oldal sem jött volna létre. Az interneten egy hirdetés által bukkantam rá a wow tea termékeire , és jött a hirtelen elhatározás, hogy már pedig én most megrendelem ezt a terméket és végigcsinálom a 21 napot. ( Az már csak hab a tortán, hogy a legjobb barátnőm ugyanazon a napon, ugyanazt a kiszerelést rendelte meg.) Az oldalt itt: (https://wowtea.eu/hu/uzlet/#bundles ) találjátok. Ahogyan betölt a weblapjuk az szerintem nagyon cuki.💖 Saját meglátásom szerint könnyen megtalálható minden, tartalmazza a teák összetevőit, hogy melyik mire való, hogyan kell elkészíteni, stb... Én a képen látható kiszerelés mellett döntöttem, melyet akciósan kb. 16.000-Ft érték ellenében vásárolhattam meg. Nagyon izgatott voltam,😍 vártam, hogy megérkezzen a csomag, mely a megrendeléstől számított kb. 2. napon meg is érkezett az irodánkba. Oly annyira boldog voltam, hogy a csomagot kézbesítő futár még ki is nevetett.🙄 Ennek örömére kiposztoltam insta storyba az itt látható képet és ezzel egyidejűleg folyamatosan érdeklődő üzeneteket kaptam, hogy sokan gondolkodtak azon, hogy megrendelik, de nem merték, és kérik, hogy számoljak be a tapasztalataimról. Na és akkor most értünk oda, hogy miért is hoztam létre ezt az oldalt..... 😏 Tudni kell rólam, hogy nehezemre esik a napi ajánlott folyadékbevitel elfogyasztása, hogy 10 féle ételérzékenységem van, hogy egyre jobban preferálom a vegán étrendet, DE NEM vagyok vegán, és mindig is sportoltam valamit, ja.... és hogy a gyógyteákat nem nagyon szeretem mert rossz az ízük............ November 28-án kezdtem el inni a teát, minden nap délelőtt iszom a világos csomagolású detox elnevezésű teát, délutánonként pedig a fekete csomagolású slimfit teát. Az üvegek amiket venni lehet hozzá jó minőségűek, fém szűrővel a belsejükben, ami eltávolítható, nagyon praktikus, megkönnyíti a dolgod, és ha esetlegesen a tea nem is jön be, az üveget más teákhoz is felhasználhatod. Az ízük..... ☕ a detox tea gyógynövény ízű, tudom.... gyógynövényből van, nem lehet narancslé ízű😏 DE ehhez képest iható. Én hidegen sokkal jobban szeretem ezeket a teákat, de ez ízlés kérdése, a barátnőm langyosan szereti jobban.... a slimfit teában a gyömbér és a fahéj erőteljesen kiérződik, így számomra egy sokkal könnyebben fogyasztható teaként szolgál, így ez az oka annak, hogy a detoxot iszom délelőtt, a slimfitet pedig délután, úgymond túl akarok lenni a “nehezén” 😁 A hatása.... Az első héten nehezen fogadta be a szervezetem a teákat, kortyolgatni tudtam csak, de egy hét után sokat javult a dolog, és már semmi problémám nincsen velük. Az éhség érzetemet ténylegesen csökkentette, és nem csak azért mert folyadékot viszek be. A weblapon azt írják, hogy a detox tea gyorsítja az anyagcserét, eltávolítja a toxinokat, eltávolítja puffadást, javítja a vérkeringést. A slimfit tea gyorsítja a zsírsejtek leontását, megakadályozza a zsír felhalmozódását, eltávolítja a puffadást, elősegíti a fogyást. Mindezt nagyban befolyásolja az, hogy milyen életet élsz, milyen ételeket fogyasztasz, sportolsz-e vagy sem. Továbbá saját meglátásom szerint azt is szem előtt kell tartani, hogy ez egy folyamat. Egyszeri használat, vagy rendszertelen használat nem képes csodát művelni, így a hatást sok minden befolyásolhatja.  Mindent egybevéve, én egyelőre pozitívan ítélem meg a tea hatását, de még jó pár napom hátra van. Remélem hasznosnak találjátok a beszámolómat, és még jelentkezem! 😘

24 26 31

24. Have you ever considered getting a tattoo?

Persze, már van is egy, mondjuk úgy érzem, ez bőven elég is, nincs nagyon olyan dolog, amit egész életemben a testemen hordoznék egyelőre

26. What breed was the last dog you saw?

Huuu meg nem tudom mondani, állatotthonos nyílt napról értem haza ma, volt ott minden IS!!

31. What type of day are you having?

Egész jó, szereztem egy kurva jó teás szettet plusz potpurit vagymit, és várom, hogy a tea megtegye a hatását, mert érezni szeretném végre az illatát annak, amit vettem:(

Ősz- Bevezető

Hello drágáim.  Igen eléggé eltűntem az előző bejegyzés óta, amit tiszta szívből sajnálok. De. Kettő bejegyzést is elkezdtem írni mire rájöttem hogy egyik se szezonális. Egyenlőre maradjon titok hogy pontosan miről is szólnak. Viszont most úgy éreztem eljött az ideje egy eléggé ideális témának, ami nem más mint a suli.  Azt hiszem mondhatom hogy ez egy megosztó téma: valaki várja, valaki nem annyira. Én egyébként az előbbibe tartozom. Igazándiból egész pici koromtól kezdve szerettem iskolába járni- és ennek hallatán nyilván sokan néznek rám furcsán.  Az iskola iránti szeretetem inkább a barátaimnak, a velük megélt kalandoknak és persze az írószerek szeretetének betudható dolog. Nyilván én is mentem rosszkedvűen egy-egy nap, de még ilyenkor is jó érzés töltött el mert ott voltak velem a barátaim.  Idén leszek végzős. Ahogy ezt leírtam kirázott a hideg😄 Sok dolgot éltem át ebben három évben de kimerem jelenteni hogy ez az év lesz talán a legemlékezetesebb. Úgy gondolom hogy ez a négy év meghatározó része a korombeliek életében- vagy ha mégsem akkor bocsi hogy a nevedben is beszéltem- de abban biztos vagyok hogy nekem meghatározó.  Amikor bekerültem középsuliba akkor egy csomó tök különböző stílusú emberrel kerültem egy osztályba, és ez így van jól. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik. Ekkor kezdtem el igazán keresni önmagam, a stílusom meg minden mást. Bár hozzá kell tennem hogy szerintem az ember élete során még sok mindent fedez fel magában, de nekem mindez itt kezdődött. Itt kezdtem el komolyabban írni, ekkor hallgattam meg életem első metal zenéjét- ami amúgy tetszett- és az öltözködésem is itt fejlődött ki arra a stílusra amiben ma jól érzem magam. A barátaim sokat tettek hozzám, sok mindent tanultam általuk magamról és sok más helyzetről.  Viszont hogy ne csak a barátaimról essen szó: nem tagadom vannak/voltak tanárok akikkel nem voltam egy hullámhosszon de ilyenek kinek nincsenek? Én általában egyébként csendes leány vagyok az iskolapadban, már nem olyan szempontból hogy nem jár a szám órán, de visszabeszélni tanárnak sose beszéltem- vagy srácok ha olvassátok cáfoljatok meg kérlek.  Tudjátok egy rossz szokásom van ami az iskolára is kihat, mégpedig hogy nem tudok vagy egyszerűen nem vagyok hajlandó olyat tanulni ami nem köt le. Éppen ezért lehetséges hogy sok más emberrel egyetemben nekem sosem volt kedvenc tantárgyam. Szeretem az irodalmat ha az Radnóti, Márai, Ady, Kosztolányi, Szabó Magda vagy Tóth Árpád. Szeretem a történelmet ha az magyar történelem. Szeretem az angolt egészen addig amíg értem. És így tovább.Persze nagyon jól tudom hogy ez nem "érdekel" kérdése, de valljuk be könnyebb úgy tanulni hogy az érdekel is.  Ennek a három évnek köszönhetem- a fent említett dolgokon kívül- még azt is hogy sikerült kialakítanom egy (számomra) nagyon jó rutin mint a reggeleimre mint pedig a tanulásra. Bár azt hiszem ezt majd a későbbi bejegyzéseim valamelyikében írom le kicsit részletesebben, azt viszont sejthetitek hogy szerves része mindkettőnek egy kávé vagy tea😉  Nos lezárásként: akik most kezdik majd az évet azoknak azt tanácsolom hogy élvezzétek ki minden percét, a kudarcokkal, harcokkal és persze a sok fantasztikus élménnyel együtt mert parádés egy négy év elé néztek ebben biztos vagyok. Akik pedig hozzám hasonlóan végzősök idén azoknak mérhetetlenül sok kitartást kívánok és szerencs��t mint az évhez mint pedig az érettségihez és ne feledjétek utántölteni a kávét. Csók, ölelés: G.E

Amikor az ember kénytelen az előítéleteivel tapasztalataival kalkulálni.

A csészék többsége szép, méghozzá egyedien szép. Elég ritkaság, elég fontos.  https://teazaar.com/collections/handmade-porcelain-tea-cups

Ugyanakkor a webshop választott imázsa kicsit túlzöld, és nem kevéssé naiv (álnaiv?), amennyiben majd mindenki vegyszermentesen fog teát termelni, ha mi megmutatjuk nekik. Ja, ja.

Felülni a fenntarthatóság-hullámra és a csecsedoboz-csecsehonlap stratégiát folytatni pr- és marketingfogások, amik mellett ritkán marad másra energia (belbecsre például), és az ember zárná be a honlapot és menne vissza a molyrágta shengeket nézegetni.

Ugyanakkor gyakorlat-bizonyította alapelv, hogy a dolgok kéz a kézben szoktak járni, megtanultuk ezt a boroscímkéknél például; azaz ha valakinek van szeme szépséget vinni a termékébe, akkor ott érdemes kicsit tovább kíváncsiskodni, más is szép-jó lesz. Ejj ezek a csészék.

Hogyan súlyozzunk most? Az egy dolog, gondolja hát az ember, hogy a teabolt-tulaj mennyire illuzorikus; az meg egy másik, hogy az általa összegyűjtött termelők és keramikusok mennyire azok. Kevéssé, meglehetősen kevéssé feltételezhetően.

Ezek után nem marad más, mint abban bízni, hogy színzöld imázs ide, világotmegváltok teastratégia oda, emberünknek volt annyi érzéke a tisztán dolgozó teatermelők kiválogatásához is, mint a porcelánosaiéhoz.

Csak mert vonzanak a fehér teáik, a cica vigye el.

THURY LILI - grafikus, képzőművész/visual artist

Pár éve régi apróhirdetéseket gyűjtött, majd egy ideig utcán elhagyott ruhadarabokat, holmikat fotózott. Imádja a régi térképeket. Gyerekként szeretett napi 6-7 órát rajzolni és közben hangosan elmesélni a rajzokon történő sztorikat. Munkáiban gyakran foglalkozik a városi térrel, főleg Budapesttel.

A few years ago she collected ads from magazines, then for a while she photographed pieces of clothes and stuff people left on the streets. She loves old maps. As a child, she liked to draw for 6-7 hours daily and telling loud about the story of her pictures. She is dealing a lot with spaces of the city in her works, mainly Budapest.

Lili asztala/Lili’s table.

Milyen típusú emlékek inspirálnak jobban: a jók vagy a rosszak?/What kind of memories inspire you the most: good or bad ones? Nagyon foglalkoztat a múlt, a saját emlékeim és másoké, a kollektív emlékezet. Inspirál mindenféle emlék, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz. Mindkettő erősen hat rám. Régi fotók, levelek, képek, cikkek, amikről mind eszembe jutnak dolgok: ezek be tudják indítani a képzeletemet.

I am very interested in the past, my own memories and the ones of others, the collective memory. I am inspired by all kinds of memories regardless of them being good or bad. Both have a strong effect on me. Old photographs, letters, pictures, articles that remind me of things: these things can get my imagination going.

Hogyan lendülsz túl az időszakos alkotói válságon?/How do you overcome a temporary artistic crisis? Hát ez változó… előfordul, hogy szorongok az ilyen időszakoknál. Talán az segít, ha egyszerre több mindenen dolgozom, így az egyik munka akaratlanul is segíti a másikat. Szeretek különböző típusú munkákat csinálni egyszerre, a grafikától a közösségi projektekig. Ha elakadás van, akkor egy kicsit a másikra koncentrálok, és általában kialakul egy egyensúly, visszabillenek. Az is segít, ha valami teljesen más dologgal foglalkozom, például kószálok a városban, jókat beszélgetek, vagy csak főzök egy gyömbér teát.

This varies… sometimes I get anxious during these periods. Maybe it helps when I am working on more than one thing at a time, this way one task subconsciously helps the other. I like to different kinds of projects at the same time,  from doing graphic design and community projects. If I feel blocked I am concentrating on the other task, which usually creates a balance. It also helps if I deal with something completely different like I take walks in the city, I have good conversations, or I just make a ginger tea.

Kinek mutatod meg először a legújabb alkotásodat?/Who sees your work first? Attól függ: szabadúszóként nagyon szeretek csapatban dolgozni, ezért ha ilyen van, általában azokkal osztom meg először, akikkel együtt dolgozom. Ha egyedüli alkotói tevékenységet folytatok, akkor a barátomnak szoktam munkafázisokat mutogatni. Az is jó, amikor olyanok néznek rá egy új melómra, akik teljesen mással foglalkoznak, hasznosak az észrevételeik.

It depends: as a freelancer, I love to work in teams, so I usually share my work with whom I am working together with. If I am creating on my own then I show the phases of my work to my boyfriend first. It is also good when people from completely different fields see my work, their comments are useful.

Mi a legkedvesebb gyerekkori emléked?/What is your favorite childhood memory? Szerettem napi 6-7 órát rajzolni és közben kihangosítani a rajzokon történő sztorikat, állandóan beszéltem magamban. Ez egy meghatározó, magával ragadó élmény. Ma is ismerem ezt az érzést alkotás közben, csak már nem narrálom.

I loved to draw for 6-7 hours a day and I was telling the story of my drawings at loud, I always talked to myself. This a very distinctive and absorbing experience. I still recognize this feeling while working, but I am not narrating anymore.

Gyűjtesz valamit?/Are you collecting something? Pár éve régi apróhirdetéseket gyűjtöttem, majd egy ideig utcán elhagyott ruhadarabokat, holmikat fotóztam. Közben sok mindent halmozok fel itthon akarva-akaratlanul: régi családi fotókat, leveleket, színház-, mozi-, és kiállításjegyeket, szóróanyagokat. Például nagyon szeretem visszanézni, hogy milyen filmeket láttam a moziban 16 évesen, vagy 9 évesen kikkel váltottam levelet. Imádom a régi Budapest-térképeket, azokat is gyűjtöm, bár egyelőre még csak pár darab van.

A few years ago I was collecting old ads from magazines, and then I photographed abandoned pieces of clothing and other stuff on the streets. Meanwhile, I am hoarding a lot of thing at home unwillingly: old family photos, letters, theatre and movie tickets, exhibition tickets, leaflets. I really enjoy looking back at what movies I watched when I was 16 years old, or with whom did we send letters to each other with when I was 9. I love old maps of Budapest, I am also collecting those, however,   only have a few of them.

Kedvenc budapesti pillanat?/Favorite Budapest moment? Mindig más… szeretek céltalanul kószálni a pesti utcákon... besurranni gangos házakba, amelyek érdekelnek. Észrevenni eddig fel nem fedezett részleteket az utcákon: egy elfordult utcatáblát, egy új falfirkát, vagy akár egy régi neonreklámot, ami már nem világít, és csak a váza van meg. Pesti Csikágó. Trolizni. Lakótelepeken eltévedni… Többször foglalkozom a városi térrel – főleg Budapesttel – a munkáimban: legyen az tervezőgrafika, vagy másfajta alkotói tevékenység.

Always different… I like to stroll around on the streets of Pest without a goal… to sneak into the courtyard of houses that I am interested in. To realize unnoticed details on the streets: a dispositioned street sign, a new graffiti, or an old neon advertisement, which has no light anymore and it is only a structure by now. Chicago of Pest (a part of the 7th district). to take the trolley bus. Getting lost at building estates… I am dealing a lot with spaces of the city in my works - mainly Budapest- regardless of them being graphic design or any other creative work.

Van-e napi rutinod?/Do you have a daily routine?  Nem annyira. Igyekszem korán kelni, főzök egy kávét és elkezdek dolgozni. Semmi extra.

Not really. I try to get up early, I make a coffee and I start to work. Nothing special.

Hogyan fogsz neki egy új munkának?/How do you get started on a new project? Eleinte hagyom, hogy cikázzanak a gondolataim össze-vissza, szabadon. Aztán amikor jobban körvonalazódik egy ötlet, próbálok sok mindent gyűjteni a témában – képeket, szövegeket, videókat, hétköznapi történéseket –, olvasok, inspirálódom, ahogy lehet. Egy új munka elején van egy olyan fázis, amikor nem tudatosan, de minden körülöttem lévő történésben azt figyelem, mi lehet érdekes, milyen összefüggéseket találok és sok olyan dolog is inspirál, aminek látszólag semmi köze nincs a témához.

At first, I let my thoughts roam freely. Then when an idea forms, I try to collect stuff about the matter- pictures, texts, videos, everyday happenings- I read, I get inspired as much as I can. At the beginning of a new project, there is a phase when -subconsciously- I am paying attention to what could be interesting, what kind of connections I can find n the happenings around me, and many things inspire me that seemingly have nothing to do with the subject.

Van egy jól körülhatárolható hangulat, amikor könnyebb számodra az alkotás?/Is there a particular mood that makes creating and working easier for you? Az nem árt, ha éppen kiegyensúlyozottabb passzban vagyok. A hajnali órákat nagyon szeretem, akkor fog legjobban az agyam. Az is jó, ha csend van körülöttem, és a tudat, hogy csak ezzel tudok foglalkozni órákig, nem zökkent ki semmi. Szeretek csapatban is dolgozni, és az együtt gondolkodás, ötletváltások nagyon inspirálóak, és abban az is jó, hogy nem magányos tevékenység, mint gyakran a tervezés.

It helps a lot when I am balanced out. I love the early hours because my brain works more efficiently. Quiet is also good and to know that I can work for hours without being disturbed. I also like to work in a team, and to think together, sharing ideas with one another is very inspiring and it’s not a lonely activity like often designing can be.

Mit szeretnél kifejezni az alkotásaidon keresztül?/What would you like to express through your artwork? A grafikában és az egyéb alkotói tevékenységemben is fontos nekem a játékosság, a humor, a kísérletezés, a társadalmi témák és a közérthetőség. Az emberek közvetlen bevonását is szeretem használni bizonyos munkáimnál, ha az adott téma azt kívánja meg. 

Alkalmazott munkák terén pedig többnyire olyan munkákat vállalok el, amelyeknek azonosulni tudok az üzenetével, értékeivel, így szívesen foglalkozom a vizuális kommunikációjával (pl. Kassák Múzeum, Közélet Iskolája, ELTE Média Tanszék, Mindspace, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, A Város Mindenkié, BAGázs Közhasznú Egyesület stb.).

Playfulness, humor, experimenting, social subjects and common understanding are very important regarding graphic design and all the other creative work I’m doing. I like to directly involve people in some of my work in case the given subject requires it. 

When it comes to applied works then I am only taking upon offers with a message, qualities I can relate to, so I am happy dealing with its visual communication (e.g.: Kassák Museum, Közélet Iskolája (School of Public Life), ELTE - Department of Media, Mindspace, Fiatal Képzőművészek Stúdiója (Studio of Young Artists’ Association) A Város Mindenkié (The City for All), BAGázs Foundation etc).

Mi az, ami a leginkább feltölt?/What can recharge you the most? Nem tervezett budapesti séták, utazások, erdőben sétálás hatalmas fák között, jó beszélgetések, víz és a színház.

Unplanned walks in the city, traveling, to walk in the forest among huge trees, good conversations, water, and theatre.

Kedvenc város?/Favorite city? Egyértelműen Budapest. Persze, minden városban van valami izgalmas, de kiemelném, ami a legjobban hatott rám az utóbbi időben: Isztambul és Marrakesh, nagyon sűrű, színes, lüktető városok.

Budapest, obviously. Of course, every city has something exciting about them, but I would like to emphasize what has had the biggest effect on me: Istanbul and Marrakesh, very dense, colorful, pulsing cities.

Kedvenc étel/Favorite dish? Minden, aminek köze van a padlizsánhoz.

Everything that involves aubergines.

Kedvenc tárgyad?/Favorite object? Van egy olyan Rebu Ceramics bögrém, amire ha ránézek, mindig mosolygok, imádom. Szoktam ebből inni a kávét, de már növénytartó cserépként is funkcionált.

I have a Rebu Ceramics mug, I smile every time I look at it, I love it. I drink coffee from it, but it has also functioned as a plant pot as well.

Mi a legrosszabb tulajdonságod?/What is your worst characteristic? Sűrűn változik a hangulatom, szétszórt vagyok és sokat tépelődöm.

I have frequent mood swings, I am disorganized and I am hesitant.

Melyik korban élnél szívesen?/In which era would you prefer to live in? Hú, hát rengeteget kipróbálnék, de inkább események, kor-töredékek vonzanak. Persze minden kornak megvannak jócskán az árnyoldalai. De megnézném 1915-öt, társszerkesztőként dolgoznék a Kassák Lajos-féle Tett (később Ma) című képzőművészeti és társadalmi folyóiratban. Vagy a két világháború közötti munkáskultúra emblematikus helyszínein, a gödi Fészekben vagy a horányi Vörös Meteor Telepen is szívesen részt vettem volna a játékokban, a kirándulásokban, a szavalókórusokban és lettem volna a közösség tagja.

Well, I would try out many of them, but I am more intrigued by happenings, era-fragments. Of course, all eras have a dark side to them as well. But I would like to see 1915, working as a co-editor at the Kassák Lajos- Tett (deed), later Ma (Today) art and social magazine. Or being in the emblematic scenes of working-class culture between the two world wars, I would have loved to participate in games, hikes, declamation-choirs of the Fészek in Göd or the Vörös Meteor Telep in Horány. I would have loved to be part of these communities.

Mi az az alkotás, amit mindenképpen meg kell csinálnod, mielőtt meghalsz?/What would be the artwork you have to do before you die? Nem tudok és nem is igazán szeretnék ilyen keretrendszerben gondolkodni, mivel fogalmam sincs, mi lesz. De sok ötletem van, amit szeretnék a jövőben megvalósítani. Főleg a közösségi kezdeményezések érdekelnek, illetve a város-tematika. Emellett szeretnék majd egyszer művészetterápiával is foglalkozni.

I can’t and I don’t want to think within frameworks since I have no idea how things will be. But I have plenty of ideas which I would like to carry out in the future. I am mainly interested in social, communal initiatives, and I am also interested in the city themes. Besides all of these, I would also like to be involved in art therapy.

Ha egyetlen tanácsot kellene adni más, esetleg még kezdő tehetségeknek, mi lenne az?/If you could give one piece of advice to someone else, maybe to a beginner talent, what would it be? Szerintem nagyon jót tud tenni a sok kísérletezés, egy állandó kíváncsiság a világ felé, és a tudat, hogy el lehet rontani dolgokat, lehet hibázni, amikből sokat lehet tanulni.

I think experimenting can be a very good thing, a constant curiosity towards the world and knowing that it is okay to mess things up, it is okay to make mistakes from which we can learn a lot.

--------------------------------- NÉVJEGY - Thury Lili:

„Budapesten, a IX. kerületben nőttem fel, ami sok szempontból meghatározó volt. 2017-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Többnyire szabadúszó grafikusként dolgozom, de más alkotói tevékenységekben is részt veszek. Érdekelnek a társadalmi témák, a különböző csoportokkal való együttműködések, a város, a személyes- és kollektív emlékezet, a részvétel és a játék.”

„I grew up in the XIth district in Budapest which was very defining in many aspects. I finished my studies in 2017 at the Hungarian University of Fine Arts. Mostly I am a freelance graphic designer, but I am also taking part in other projects. I am interested in social themes, cooperation with different groups, the city, the personal and collective memory, participation and playful action.”

/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// LILI MUNKÁI ITT TEKINTHETŐK MEG/CHECK OUT LILI’S WORK HERE: ISSUU Instagram Behance Cargo Collective

Vakító fehérség

Szia! Megjöttem.

Többeknek tett ígéretemhez híven blogot fogok vezetni. Egyelőre csak reménykedni tudok abban,hogy lesz lelkesedésem hozzám, és ha igen, akkor az ki is tart az itt tartózkodásom ideje alatt. Ugyanis nem gondolom olyan könnyű dolognak megosztani a dolgaimat. Mert alapvetően sok olyan dolog van amit szeretek megélni és magamnak megtartani. Szóval most tulajdonképpen az alap működésemmel ellentétesen fogok cselekedni ha minden igaz.

Szóval megjöttem. Nagyon fáradt voltam pénteken. Nem aludtam sem sokat, sem pedig jól. Érdekesen indult a nap, mert Jari, akit én a munkatársamként fogok emlegetni elvitte a gyerekeit az óvodába, míg én, szinte vadidegenként a lakásában maradtam. Gondoltam egy jó zuhany életet lehel majd belém. Ez így is lett, mert percek múlva realizáltam, hogy bezártam magamat a fürdőbe és nem tudok kijönni. Próbáltam piszkálni a zárat, de a vége az lett, hogy Jari segített kinyitni az ajtót kívülről. Első kaland pipa.

Aztán elindultunk, hogy elintézzünk néhány dolgot, ami nélkül a létezésem Finnországban igen csak nehézkes lenne. Mivel három hónapnál több időt fogok itt tölteni, így be kellett regisztráltatom magamat az itteni rendszerbe, mint tartózkodási engedélyért folyamodót. Ezt első körben elektronikusan próbáltuk intézni, de végül be kellett mennünk a hivatalba, ahol egy kellemes élmény ért. A váróban egy magyar családdal találkoztam. Anyuka és három gyermeke. Meg is örültem nekik, és gyorsan megkérdeztem ők milyen ügyet intéznek. Pontosan azt mint én. Annyi különbséggel, hogy ők kicsit megcsúsztak ezzel,mert 2018 őszén költöztek ide. Sebaj. Szóval amit kellett elintéztük, és 54 euró ügyintézési illeték kifizetése után már mentünk is a könyvtárba. Mert a könyvtárban (ami ingyenes mindenkinek, beleértve engem is) lehet bérletet venni a buszra. Egy kártyát kaptam,amivel egy hónapon keresztül korlátlanul utazhatok Heinolában, Lahtiban és a két település között. Ez 90 euróba kerül. Közben mentünk egy kisebb kört Lahtiban, így láttam egy keveset a hóval sűrűn borított városból. Élhetőnek tűnik így első blikkre. Elmentünk a Multi Kulti Center mellett is, ahol ha minden jól megy finn nyelvet fogok tanulni heti egy alkalommal. Elmentünk a város egyik széléhez is, ahol egy nagy befagyott vízfelület van, ahol lehet korcsolyázni, illetve szoktak lenni közösségi események is Jari elmondása alapján. Amikor jó idő van (nem tudom az mikor van az itteni megítélés szerint) akkor lehet hajókázni is. A város egy részén igazi sport negyed van. Egymást éri a jégcsarnok, a kosárlabda csarnok és az a síugró sánc trió, amiből a legnagyobb tövében nyáron egy medence üzemel. Persze van még foci stadion is, illetve a pályák fölött síelésre alkalmas részek vannak kialakítva. Láttuk is amin egy-két ember siklott a távolban. A város hangulatát nem tudom semmihez sem hasonlítani. Számomra barátságosnak tűnt és élhetőnek. Péntek kora délutánhoz képest nem volt sok ember vagy autó az utcán, de azért üresnek sem mondtam volna a helyet. Kellemesen szellős volt. Azok az emberek, akikkel az ügyintézés kapcsán kontaktba kerültünk kedvesek és segítőkészek voltak. A hivatalban és a könyvtárban is beszéltek angolul, ami megnyugtató volt a jövőre nézve.

A napot Heinolában, a főhadiszállásomon folytattuk. Itt megismerkedtem először Vesa-val, aki itt helyben lesz az én mentorom. Ugyan Vesa nem beszél olyan jól angolul, de a jó szándékot már elsőre is éreztem rajta. Ő itt a kosárlabda csapat körül a mindenes ha jól értettem. Összehangolja az edzők munkáját és kézben tartja az olyan dolgokat is, mint az épületben lévő üres szobák időszakos kiadása. Amolyan hostel jelleggel is működik a hely. Vesa lesz az, aki megszervezi nekem az edzőkkel való együttműködést. Ő helyi lakos, szóval ha segítségre van szükségem akkor őt tudom “mozgósítani”. Egy közeli vendéglátóipari egységben (ami nem mellesleg az egyik fiatal kosaras szüleinek a vállalkozása) ebédeltünk Jarival és Vesával. Megkóstoltam milyen a helyi kebab tál az általuk legjobbnak mondott kis gyorsétteremben. Finom volt és nagy adag. 9 euró az ára csak így viszonyításképpen. Megrendelték, leültünk és amíg elkészült, addig lehetett csipegetni egy kis salátát önkiszolgáló módra. Volt kávé, tea és víz, amiből a vendég kedvére vételezhet. Ez az étkezéshez tartozik felár nélkül.

Aztán találkoztam még Imrével. Neki itt a telepen belül (ahol én is lakom) vannak érdekeltségei. Imre itt lakik Heinolában a finn feleségével és három gyermekével. Több mint 10 éve él kint. Vesa-t ismeri, aki volt olyan kedves és gondolta, hogy összehoz minket, ami könnyítheti számomra a helyzet megszokását és segíthet a helyismeretem gyarapításában. Imrével el is mentünk a Lidlbe és kutyafuttában ugyan, de tettünk egy karikát a város egyik részében. Imre nagyon lelkes volt. Felajánlotta, hogy majd körbe vezet a városban és megmutat olyan helyeket amiket mindenképpen látni érdemes. Illetve keres majd programokat amikre el tudok majd menni itt helyben az élményeimet gazdagítandó. A búcsúzás előtt már arról beszélt Imre, hogy nem is tudja mit főzzön majd nekem ha meghív vendégségbe magukhoz. Egyébként ő otthon, kis hazánkban ismerte meg a feleségét, aki cserediák volt Magyarországon. Aztán a tanulmányai befejeztével, 14 évvel ezelőtt ide kötözött és családot alapítottak. A finn és otthoni lét összehasonlításába Imre nem bocsátkozott, mert mint mondta ő otthon a saját lábán nem igazán élt, egyből költözött amikor befejezte a tanulmányait. Ő itt kezdte meg az úgynevezett nagybetűs életet és neki ez a viszonyítási alap. Biztosan olvashattok még Imréről majd a jövőben.

A szoba amit kaptam, nagyon igényesen van berendezve, és azt gondolom minden igényt kielégít. Otthonos hangulatot áraszt. Hamar belaktam azt hiszem. Ebből a szempontból biztosítottnak érzem magamat az elkövetkező fél évre. Ez lesz az én bázison. A közös használatú helységek nem annyira szépek, de funkciójuknak tökéletesen megfelelnek. Egyelőre nem találkoztam Vesán kívül senkivel sem itt szóval kerülgetni nem kell majd másokat azt hiszem.

A kosárlabda csarnok nagyjából 2 perc sétára van. Illetve nem is csak a sportcsarnok van ott, hanem egy konditerem is. Én mind a kettőt használhatom bármikor. Ugyan nem jártam sosem edzőterembe, de megítélésem szerint ez egy elég nagy és jól felszerelt hely modern képekkel és kulturált berendezéssel. Szauna természetesen van.

A kosárcsarnok nincsen egy éves, tehát újnak mondható. Ez látszik is rajta. Nagyon szép állapotban van. Ma voltam bent 2 óra hosszát kicsit dobálni, szokni a közeget. Rajtam kívül nem volt senki. Meg volt ennek a varázsa. 

Holnap, ha minden igaz akkor Vesával és a családjával Lahtiba megyünk kisebb korosztályok meccseit nézni. A délután pedig szabad. Eldönthetem, hogy Lahtiban maradok, vagy pedig visszajövök Heinolába, ahol 17 órakor játszik a helyi fiú csapat. Még nem döntöttem el mit szeretnék.

Azt is látni már, hogy jövő héten hétfőn és kedden Jarival Kotkába megyünk, ahol a kiállítás megnyitója lesz majd. Hétfőn még elvégezzük az utolsó simításokat, kedden pedig a látogatók szemügyre vehetik a poszterekből álló gyűjteményt. Szerda és péntek között Heinolában az edzések előtti szabad gyakorlást felügyelem majd,illetve délután és estefelé megismerkedem az edzőkkel és részt veszek a sportfoglalkozásokon. Ezek várnak rám az elkövetkező napokban.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel fog telni az itt töltött idő, illetve hogyan fogok én hozzáállni ehhez a kalandhoz. Jelenleg minden újdonság és ömlenek az információk, ugyanakkor mégis idegen és fura, hiszen egy, a megszokottól teljesen más közeg ez.

Tényleg igyekezni fogok aktívnak lenni és maradni a blog írás tekintetében már csak azért is, mert biztosan több kérdést kapnék, mint amennyit meg tudok vagy szeretnék válaszolni. Fontos szem előtt tartani azt, hogy itt tartózkodásom egyik célja önmagam és a jövőképem megtalálása, tisztázása. Időre, térre és szabadságra van szükségem ehhez. Próbálom majd megtalálni az egyensúlyt ebben a helyzetben úgy, hogy tudom, biztosan lesz olyan amikor ez nem, vagy nem úgy fog menni ahogyan szeretném, esetleg mások szeretnék.

Hálás vagyok mindenkinek a támogatásáért, biztatásáért és azért, hogy elfogadta azt a döntésemet aminek köszönhetően most itt vagyok. Nem pusztán pozitív töltete van ennek, a hátrahagyott szerelmem, családom, barátaim és ismerőseimre gondolva, azonban próbálom meglátni a pozitívumot, és azt, mit profitálhatok ebből az önkéntes projektből, ebből a kihívásból, kalandból.

Elsőre ennyit gondoltam. Sziasztok!

Heinola, 2019. február 2.