Tüntetést szervezünk a Déli Körvasút jelenlegi tervek szerinti megépítése és a fakivágások ellen.
A Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét már kétszer bevonta a bíróság, a jelenlegi, harmadik engedély is per alatt áll. A lakosság 2019 óta tiltakozik. Szeretnénk, ha végre meghallanák a hangunkat. Bár a rombolás már elkezdődött, most még van miért küzdenünk!
- időpont: 2024. március 4-én, hétfőn reggel 9:00
- időtartam: kb. 20-30 perc
- helyszín: az Építési és Közlekedési Minisztérium épülete előtt - Alkotmány u. 5. (a Parlament mögött)
A tüntetésünk célja, hogy felhívjuk Lázár János figyelmét egy korábban tett ígéretére, miszerint "a helyi közösség ellenében semmiféle építkezés nem lesz (...) az ország 93.000 négyzetkilométerén", és arra, hogy még időben állítsák meg a visszafordíthatatlan károkozást, amire a beruházó a következő hetekben készül, és végre szóba álljanak a helyiekkel, valódi társadalmi egyeztetés keretei között.
A demonstráció végén petíciót adunk át a minisztérium egyik munkatársának.
Nagyon fontos, hogy nem kormányellenes tüntetésről van szó. Szeretnénk kulturált mederben tartani az eseményt, és konkrétumokkal, szakmai érvekkel meggyőzni a minisztériumot, illetve a beruházást illetően teljesen tájékozatlanok számára is világossá tenni, kik vagyunk és miről van szó. Így beszédekre ezúttal nem lesz lehetőség, a transzparenseket az egyesület készíti el, ezekből lehet majd a helyszínen választani.
Aktuális információk: https://popek11.blogspot.com/
--
Nagyon fontos, hogy nem kormányellenes tüntetésről van szó.
szerintem meg nyugodtan :) if you build it they will come
Kept thinking about this line the last few weeks every time it was sunny out lol 🌩️🌨️🌦️🌪️⛄
[Video description: a line art only animation of Gale of Waterdeep. He looks up at the sunny sky and happily says "lovely day, this!" Then he looks suspicious and continues "for now..." After a moment clouds come rolling in, a strong wind starts blowing and heavy rain comes pouring down. At the top is written: "western Europeans in spring:" /End video description.]
ez megint nem tüntetés, hanem a változtatáshoz használható eszközök szélesebb köréből való. @praesensperfectum sztem téged érdekel a legjobban, a téma és a hasonló fókuszú emberek köre miatt, ilyenekkel bandázhatnál, akik eleve vágják, mért fontos, ami téged is foglalkoztat. persze lehet, hogy a legrosszabb az időzítés, hogy pont az egészségedért küzdesz, de még akkor is jó tudni, hogy történik ilyen
James Cameron literally waiting almost an entire decade just to start shooting the first Avatar movie because the mocap tech that existed in the 90s wasn’t up to his standards yet
James Cameron planning out the sequel in the early 2010s when he realized that there wasn’t a way to shoot mocap underwater yet