mesélnék neked a fájdalomról, ami a bennem lakik, de félek, hogy a te szíved is megszakadna

Válogattam

anyám rám maradt 20 doboznyi papír lomját. Ez csak a papír. Ki kell válogatni mert minden össze van hányva benne. Hivatalos iratok, számlatömbök, levelek, fotók, emlékek, újságkivágások, szórólapok, pénz és ki tudja még mik. Rengeteget jegyzetelt, írt, főleg arról, hogy én milyen bűnöket követtem el, mennyi fájdalmat okoztam neki, milyen rondán viselkedtem. Soha, egyetlen feljegyzés sem történt azokról a dolgokról amiket tettem érte. Egy sem. Soha kétsége nem volt a felől, hogy én (több esetben mások is) a „bűnösök” a dolgok rossz alakulásában. Ha jól alakultak, az az ő kizárólagos érdeme volt. Talán a legelképesztőbb az a levél volt, amit születésnapomra írt. Ezt nem kaptam meg, nem adta át, de nagyon sok ilyet kaptam tőle. „Drága kislányom! Nagyon boldog születésnapot kívánok és kérlek, ez alkalommal engedd meg nekem, hogy elmondjam, hogy nekem mi fáj.” és elmondta két oldalon, hogy geci vagyok. Tegnap azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg csoda, hogy nem bolondultam meg jobban. Volt amikor öngyilkos akartam lenni. Elég komolyan. Mert ez a fájdalom, elégedetlenség, számonkérés, kritika, felelősséghárítás, tagadás, manipuláció, és hibáztatás, ez át meg át szőtte az életemet, és azt hittem sosem lesz vége. De vége lett. Csak nagyon lassú a gyógyulás, talán sosem fogok igazán meggyógyulni. Nem tudom, hogy lesz-e olyan, hogy igazán mélyen bízni tudok valakiben. Bármelyik, de tényleg bármelyik jelenség a felsoroltak közül, ha megérzem, magával rántja az egész, sok évnyi szart. De ez nem jelenti azt, hogy sosincs igazam benne, hogy valaki tiszteletlen vagy szeretetlen velem. Inkább valami rémületről van szó, és arról, hogy az átlagosnál jobban magamra veszem ezeket és hátralépek, védekezek, vagy támadok akár, túlreagálom. Próbálom nem ezt tenni, de nehéz. És hát, elképesztően finom érzékelésem lett a narcisztikusokra. Akartam is írni egy (újabb) bejegyzést a gyáva narcisztikus jelenségről. mert szerintem fontos, hogy ne csak a grandiózus narciszokat véljük felismerni, sőt, hogy a narcizmus fogalmáról árnyaltabb képet kapjanak az emberek. Sokat segít. Anyám levelei már nem ütöttek szíven. Az ütött szíven, hogy hogy bírtam ki, hogy éltem túl az állandó stresszt és állandó rettegést. Mert, hogy volt, azt nem tudom elfelejteni. Ezzel együtt, minden elismerésemet is megkapja anyám, mert különleges, tényleg különleges egyéniség volt, és neki is köszönhetem magamat. Azt gondolta, hogy nagyon szeretett engem. Ezen gondolkodtam tegnap éjjel, hogy azt gondolta, hogy nagyon szeret. Mégsem tudott engem pozitívan látni, megelőlegezni bizalmat, megértést, jóindulatot, nem tudott velem szembe elfogult lenni. Mindennek én voltam az oka. Szerintem ő szerinte én – biztos, hogy ez sehogyansem egészséges.

Azt is írta az egyik feljegyzésében, hogy ha majd megöregszik és segítségre szorul, már előre sajnálja magát, hogy mi lesz vele. Hát, mi lenne? Járogatok hozzá az otthonba, gondozom, etetem, rendezem a dolgait. Ha nem kínoz, az én szeretetem határtalan. Azért jó, hogy nem lettem öngyilkos. Nem hittem benne, hogy valaha is lesz máshogy. De lett.

Kb 3 napja fut itt a tumblrelen a két idős nénin segítő posztom. Csodálkozom, hogy ennyire fel lett kapva, hisz véleményem szerint, semmi olyat nem tettem, ami különleges, vagy ritkaság, egyedi lenne. Még is reagálnék pár reakcióra:

1, Nem vagyok hős!

2, Ugyan olyan hétköznapi ember vagyok, mint Ti!

3. Azért írtam ki ide, mert Én ezt a blogomat arra használom, hogy kiventilálom magamból a dolgaimat. Ez nekem annyiban jó, hogy nem belül rágódóm dolgokon, segít az elengedésben. Nem vagyok lájk vadász. Szerintem a több mint 10 év alatt, mióta tumblizok, ez az első posztom, ami "elszállt". Kellemetlen is most ez számomra. Nem tudom kezelni az ekkora figyelmet.

4, A fiatalabbik néni, mikor elvitte a Mentő, abban reménykedett, hogy az anyukájával majd telón tartja a kapcsolatot, és majd így tudja őt utasítani arra, hogy menjen a hűtőhöz, és csináljon magának kaját/szendvicset, igyon, akármit csináljon, stb. Ezért nem szólt a Mentősőknek sem, hogy gond lesz. A kórházban meg Őt vizsgálták, kezelték, stb, és mikor másfél napja nem tudta utol érni anyukáját, akkor szólt is a dokijának/ápolóknak, akik első reakciónak azt tanácsolták neki, hogy próbáljon utolérni rokont/ismerőst/szomszédot/akárkit, de ez sem sikerült neki, és már intézőfélben is volt a kórház részéről a dolog, mikor én előkerültem.

5, A két néni jelenleg jól van :) A fiatalabbik, mivel saját maga miatt is jár házi orvoshoz, a kórház után meg kell is, így vele elindította a folyamatot, és rendez kijáró segítőt maguknak. Egyelőre Anyukája ápolásában fog neki segíteni, mert úgy érzi, még bírja a többit. Mindent intéz, bevásárlást, főzést,dokikat,gyógyszereket, orvoshoz járást stb. szóval Ő még tényleg jól van. Megígérte, szól ha kellek én is, de azért Én ezek után sűrűbben fogok rájuk nézni, és kérdezni is. Azóta már ezerszer megköszönték, amit értük tettem.

6, Fura hogy egy poszt miatt, kb 40-en bekövettettek, SZIASZTOK :)

megőrülök annyira bonyolult az osztrák szociális rendszer.

úgy érzem hogy mindent elolvastam meg utánanéztem, értek németül és egy csomó minden elérhető angolul is, de hiába értek minden szót, annyira más a rendszer, mint amihez hozzászoktam (angol rendszer leginkább), hogy egész egyszerűen konceptuális problémáim vannak.

nem segít, hogy mindennek van valami 3-6 mássalhangzóból álló rövidítése.

ha orvoshoz vagy a gyógyszertárba megyünk, mindig meglepetés, hogy fizetni kell-e és mennyit. (a keresetem kb 27%-át fizetem be minden hónapban társadalombiztosításra, és cserébe eddig semmilyen gyógyszert nem tudtak receptre felírni.) tudom, hogy a helyzet valamennyivel jobb, ha alkalmazott vagy, de nem számottevően, ezek a problémák ott is jelen vannak.

most írt az SVS hogy még nem választottam vorsorgekasszát, ami már megint micsoda de tényleg.

gondoltam, nyugdíj, de utánanéztem és NEM nyugdíj, mint ahogy a neve sejtetni engedné, hanem "munkavállalói előgondoskodás". gyakorlatilag előre fizeted a fizetésed egy bizonyos százalékát, amit megkapsz végkielégítésként, ha felmondanak neked (???). hogy ezt nekem vállalkozóként miért kell fizetni, és hogy jutnék hozzá ehhez a pénzhez valaha, az rejtély.

mindegy, megnéztem hogy melyiknek vannak nachhaltig befektetései és azt kiválasztottam.

nagyon szívesen fizetnék is valakinek, hogy elmagyarázza ezt a rendszert nekünk, de kihez kell ezzel fordulni?

“ Ha Isten meghallgat, úgy segít rajtad, hogy odaküld hozzád egy olyan embert, akinek még nincs kőből a szíve.

Aki meghallgat, megvigasztal, meggyógyít. Aki nem abból indul ki, hogy nekem jó, mi a fenét jajgat ez? Hanem letörli a verejtéket a homlokodról.

Kimondja azt az egyetlen szót, amit jól tudsz te is, de önmagadnak nem mondhatod, mert azt várod, hogy a másik mondja ki. Anélkül hatástalan.

Mert csak a szeretet gyógyít. ”

Müller Péter

Peer Krisztián: Változhat itt bármi?

a „kényelmetlen” Petri Györgynek

Andor barátommal megemeltetem a hátizsákomat, hogy értse, miért hívatok magamnak taxit. Egy okostelefonba pötyögöm ezt az állomáson – magammal csetelek, így tűnök normálisnak, – az autocorrect textre javítja a taxit. Vihet, ahova akar.

Táskámban pesto, parmezán, mogyoróvaj: nálunk nincsen Lidl. Azon dolgozom most is egy beton virágláda turhamentes szegletén, hogy értelemmel telítsem az értelmetlen felutazást.

Andornak van szakértelme, bankszámlája is saját néven, telepített applikációja. Én leginkább telefonálásra használom a telefont. Krízishelyzetben írógépnek, pl. amikor rám szakad a várakozás üres ideje, mint most.

Mellettem rendőrök intézkednek épp: lebasszák az áldozatot, amiért naiv volt. El sem hiszik igazán róla, mert jajong, hangsúlyosan cigány.

Felnézek a szövegből, az hátha segít. És segít. Eljátszani, hogy komolyan veszik a panaszt. (Hátha veszem.) Elirányítják az őrsre, de biztosítják arról, hogy felesleges feljelentést tennie. Jobban kell vigyázni legközelebb.

Van nálam egy spangli, az is a holt idő miatt, attól vártam eredetileg, hogy segít a szövegen, de nem gyújthatok rá a rendőrök előtt. Kész válaszom van arra, ha „ismert ellenzékiként” droggal, vagy elmaradt adóbevallással kerülnék – ami immár elkerülhetetlen – látókörükbe. Részvétem azoknak, akiket már észrevettek.

A minap azt üvöltöttem, egy szakmai társaságban, hogy az SZJÁ-nál kezdődik a kollaboráció, mert az ÁFÁ-t fizetem én is, ameddig eszem. Az eszem tudja ezt, de gyomor-kérdésekben az ész nem játszik szerepet. Megtisztultam az üvöltésben, pedig világos volt, hogy másnap nem lesz igazam.

És jött is a másnap. Mi kínosabb annál, mint hogy kínosan érzik magukat a jelenlétemben mások? Vagy, hogy ok nélkül ezt képzelem. De nem köphetem szembe magam azzal, hogy napfényben visszakozom. Igazam elszigetel. Elviselni lenne könnyebb, hiszen elsőrangú a bor, és nyugatiak a cigaretták. Menjek Nyugatra én is?

Vagy nekem tök mindegy? Melyik skillemre lenne ott igény? Provinciálisabb vagyok az országnál, amit elhagyni kötelez és sürget ízlés és előrelátás.

A véleményemből élek – ha elfogadnám, talán még most is szponzorálna az állam, az iróniával hadilábon álló, aluliskolázott adófizetők  –, felkészültem arra, hogy bármikor elővehetnek:

A módosult tudatállapot számomra munkaeszköz, plusz én is baráti kölcsönökből élek, mint Habony, és bocs, hogy nem Hawaii-on, de sajnos nem annyira tehetősek a barátaim.

Megtörténhet persze, hogy soha nem jön el értem a NAV, vagy a TEK, mert hiába gyúrok arra, hogy túléljem a NER-t, fasznak finomkodni: túléljem Orbánt, hamarabb meghalok  – fejezze be más a mondatot, én biztosan nem fogom lekésni az utolsó vonatot miattatok, miattatok, miattatok, miattatok…

Nem kell a Havast se, a stílusát se szeretni, de ez a mai posztja érdekös!

GULYÁS MÁRTON! TESSÉK AZ ALAPMŰVEKET ELOLVASNI!

KÉRJE KÖLCSÖN SANYITÓL A MIHANCSIK ZSÓFIT, Ő MAJD SEGÍT ÉS LESZ, AKI OLVAS!

Rövidnek kell lennem, mert az Ágnes azt mondja, hogy ha hosszút írok, azt nem olvassák el. A töpörtyűs sztorim, az ritka kivétel.

Szóval: ma délelőtt végre kihúzták a Havasné fogát, hazajöttünk, megebédeltem, aztán megkérdeztem magamtól, hogy nem kellene-e végignéznem Gulyás Márton interjúját Kőszeg Ferenccel a Partizánon, hiszen boldog-boldogtalan azzal foglalkozik? Végignéztem a rövidített, nagyjából 1 óra 40 perces változatot, és két megjegyzésem van.

1. Ez a Gulyás Márton pont olyan aprólékosan felkészült és totálisan tehetségtelen, mint a Sanyika. Ha hozzám járt volna az egyetemre, akkor tudhatná, hogy nem árt, ha fejben tartja azt a hírszerkesztői örök igazságot, miszerint mindig abból kell kiindulni, hogy az olvasó, illetve a néző először találkozik egy témával, ezért nem árt, ha legalább az elején összefoglaljuk, hogy mégis miről van szó. Ebből következően, mondjuk egy mai egyetemistának semmit nem mond -sajnos- a Szabad Kezdeményezések Hálózata, vagy az, hogy miképpen készült, és kiknek a közreműködésével a Beszélő, ki az a Magyar Bálint, aki létrehozta, majd tönkretette az SZDSZ-t, nem is folytatom. Szinte követhetetlen volt az első egy óra.

2. Ahogy elnéztem délután az internetet, ma Magyarországon a legfontosabb kérdés az, hogy Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság alapítója, támogatja-e a pedofíliát vagy nem. Nekem csak egy nagyon halk kérdésem van: se Kőszeg Ferenc, se a szorgalmas Gulyás Márton nem olvasta Thomas Manntól a Halál Velencében című könyvet, és hogy a jóisten faszába nem hozták szóba Nabokov Lolitáját? Hogy a picsába van az, hogy amikor azon polemizál két ember, hogy idős férfinek joga van-e erotikus kapcsolathoz egy fiatal lánnyal, és meg bírják állni, hogy ezt a két alapművet nem hozzák szóba?

Thomas Mann – most hagyjuk, hogy voltak-e homoszexuális hajlamai vagy nem – arról ír, hogy egy idősödő írót hogyan csábít el egy velencei szállodában a családjával ott nyaraló, lengyel fiúcska.

A Lolita nagyjából ugyanerről szól, azzal a különbséggel, hogy a csábító ebben az esetben egy fruska.

Végül: Gulyás Márton körülbelül olyan szinten van, mint annak idején a társam, Forró Tamás vagy ami a legrosszabb, Hajdú Péter, akik képesek voltak az összes, felírt kérdést feltenni, és gondosan ügyeltek arra, hogy egyetlen, kollégák által kiválasztott bejátszás se maradjon ki.

Na, azt azért nem állom meg, hogy ne írjam le, még Ágnes is egyetért velem abban, hogy Kőszeg Ferenc nem egy vén, demens, hülye. Mielőtt még vérszemet kapna valamelyik idióta a Fidesz környékén, csak ismételni tudom Kőszeg Ferencet: a pedofília tűrhetetlenül büntetendő, és nem állom meg, hogy ne ismételjem meg: hogy a büdös francba lehetett több, mint húsz percig beszélgetni egy ilyen kényes témáról anélkül, hogy szóba kerülne a Halál Velencében vagy a Lolita? Már elnézést, de azért ez a műsor mégse a Hír TV-ben ment le! (Ágnes: ,,A Kőszeg még a legelején megemlítette Babitstól a Halálfiai című regényt, de azt meg Gulyás nem olvasta.” Mentségére: én se.)

Majdnem elfelejtettem, miután végigszenvedtem a Gulyás Márton interjúját, lejöttem a kertbe, a diófa alá. Elkezdtem olvasni a húgomtól kapott, Az igazi (Márai Sándor) című könyvet, mire megjelent Havasné a tálcával. Libazsíros kenyér zöldhagymával, külön, kis tálkában a só! Hát állítsa valaki azt, hogy nem fejlődőképes az emberiség! Egyébként a sörért nekem kellett bemenni, de ez már tényleg apróság. (Az Ágnes megint riheg-röhög, vannak kedvenc hozzászólásai, de ezekre én fittyet hányok.)

A "készíts egy ütős dizájnt" a létező legordenárébb, legundorítóbb leírás egy feladathoz, amit egy PM adhat nekem, mert azt hiszi, mondott valamit, miközben igazából gecire nem segít vele.

lécci segíts nekem hogy a péklapátba kell a kétlépcsős azonosítást beállítani ügyfélkapun! a minap szántam rá kb. fél órát és kurva mérgesen otthagytam mikor ötödjére ugyanazokat a köröket róttam, ami az indulás bejelentése volt különféle felületeken. köszi! :)

Belépsz az Ügyfélkapuba. https://ugyfelkapu.gov.hu/ Kiválasztod hogy Ügyfélkapu+ igénylése. Az oldalon lévő QR kódot lefotózod a Hitelesítő app-al. Beírod a generált kódot az oldalra. Elmented. És ennyi.

Narában nincs túl sok kis szentély, mármint olyan Jinja, aminek irodája is van és goshuint is kaphatsz, mert azért rejtett kis sikátorokban megbújó pici szentély itt is akad bőven. Viszont a mai lézengésben pont kapóra jött a Goryo Jinja, ami egy nagyon szép, régi kis hely, állítólag még Kanmu császár építtette valamikor a 800-as években.

A legenda szerint, ha egy ilyen kis színes fonalat kötözöl valamelyik, a szentélyt őrző Komainu lábához, veled marad a szerencse, a jó és értékes dolgok vagy épp a számodra fontos személy. Természetesen ezt nem tudtam kihagyni, ámbár remélem, hogy Kami-sama elnézi nekem, ha nem százszázalékban a tradicionális módon kötöttem meg (ahogy elnéztem, nem én voltam az egyetlen, sőt!), mert az ilyen jellegű instrukciókat csekély értelmű medvebocsként kicsit mindig nehezen értelmeztem. Ja, a területen egyébként szép kis Inari szentély is található, ami segít a romantikus kapcsolatok kialakításában és megerősítésében.

A második goshuinchomban amúgy még 3 hely maradt, de lehetséges, hogy ez lesz az utolsó olyan szentély benne, ahol először jártam, bár ezt még meglátjuk. Amiben egészen biztos vagyok az az, hogy vasárnap Oszakában még vissza kell mennem az Ohatsu Tenjinbe. Ezt már hetekkel ezelőtt is éreztem és említettem is egy posztban, akkor viszont még nem tudtam, hogy miért. Azt hiszem, most már erre is megvan a válaszom.

A szentélylátogatás után pörgettem egy kitűzőt a gacha masinából, ez kifejezetten ilyen helyi szuvenír, ami 200 yenért szerintem tök korrekt. Zárásképp meg kipróbáltam a látványosságszámba menő módon, tradicionálisan ütlegelve, püfölve, tángálva, gyepálva, abuzálva készülő mochit, ami elég király és 180 yenért szintén tök korrekt. A készítés folyamatát a tömeg miatt nem dokumentáltam, amúgy is meg lehet nézni a zinterneteken.

Az alábbi állatot pedig kérem, segítsen valaki megfejteni, mert nekem nem sikerült.

Sok embert tisztelek vagy nézek fel rájuk különböző tudásuk, tehetségük vagy kiemelkedő tulajdonságuk miatt. De igazán példaképek vagy hősöm csak egy van.

Lehet ez túl nyálas vagy kicsit "anyuka pici fiás”, de nekem édesanyám a hősöm!

Nála jobb embert nem ismerek. Ismerem persze a rossz tulajdonságait a gyarlóságait, de mindezek értelmét veszti amint arra gondolok, hogy kezeli őket.

Sose láttam még ennyire jószívű embert, aki néha felmerülő előítéletei dacára is mindenkit türelemmel és szeretettel kezel legyen az bárki.

Felnőtt egy alkoholista apa és egy folyamatosan dolgozó a szeretetét kimutatni képtelen édesanya mellet. Le élt 20x évet egy pszichológiai bántalmazó kapcsolatban, amiből képes volt kitörni. Végig csinált egy elhúzódó válást, ami közbe a tulajdon családja a volt férjének (édesapám) adtak igazat és támogatták, ezek az emberek kitagadták és elhordták fűnek fának. Majd végül pervesztesként kénytelen volt elviselni nem csak az anyagi terheket de a megaláztatottságot.

Egy rossz szót nem hallottunk tőle se édesapánkról se az ő vagy a saját családjáról.

Az egész hercehurca közben ő felnevelt 3 fiú gyereket tisztességgel, visszaült az iskolapadba 30+ évesen és sikeres újra érettségi után most 54 évesen másoddiplomás nőnek mondhatja magát egyedül a közvetlen családjából.

Felépített egy karriert, a munkahelye és közössége nagyra becsült tagja. Beleszeretett egy özvegy (végetlenül körülményes, de hatalmasszívű) férfiba, akinek segített és folyamatosan segít a kamasz fiait felnevelni. Végtelen türelemmel és szeretettel áll a két unokájához és rengeteg időt igyekszik velük tölteni. Minden hülyeségünk ellenére nem csak elvisel minket, de bármikor ott van, ha kell és mindenét odaadná, ha szükség lenne rá kérés vagy kérdés nélkül.

Számtalanszor esett már pofára, gáncsolták ki, tört össze darabokra, de Ő mindig felállt.

És én most dühös vagyok és félek.

Félek mert újra olyan helyzetbe kerülhet, ahol ismét meg kell küzdenie a világgal. És nem tehetek semmit, hogy az esetleges sérüléseitől megvédjem.

És végtelenül dühös vagyok mert ennyi küzdelem és szenvedés után pont Ő nem szolgált erre rá. Érthetetlen számomra, hogy megint miért neki kell ezeket elviselnie.

Sokat gondolkodtam mostanában, hogy hogy tudnám elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni úgy, hogy közbe ne fagyjak meg és legyek tehetetlen olyan dolgokkal szemben, amiken viszont tudnék változtatni.

De azt hiszem itt az ideje kihúzni megint a saját seggemből a fejem és megtenni mindent, amit tudok. Saját magammal szemben, hogy megfélően tudjak támogatni és ott lenni, ha szüksége. Tanulni attól, aki annyit segített és annyi mindent átélt mégis a legerősebb maradt.

A hősök érdemlik meg igazán a legnagyobb támogatást!!!

Melltartó kérdés

Mindig úgy gondoltam, hogy aki kényelmetlennek tartja a melltartót, annak egyszerűen rossz a melltartója. Az ember nem megy úgy haza, hogy már az előszobában (vagy a lftben) tépi le magáról a zoknit vagy a bugyit, hogy úristen nem bíííírom tovább. Mert az kényelmes. ha nem az, akkor tudjuk, hogy nem az és nem vesszük fel többet. ha pamut zoknit szeretsz, rövidet, hosszú, olyat veszel. Bugyi, alsógatyó, tudod melyik kényelmes melyik szexi. Nem jellemző, hogy az ember egész nap feszengene az irodában, hogy bárcsak levehetném már a gatyámat! A jó melltartó egy második bőr. Segít, támaszt, tart, elválaszt, kényelmesebb vele mint nélküle. Persze, akinek kicsi a melle és észre se veszi a saját mellét, annak a melltartó csak dekor. De az is legyen már észrevehetetlenül kényelmes! Csakhát, a nők se a méretet, se a formát nem szokták tudni és nincs türelmük kiválasztani a legjobbat. Cipőt annyit próbálgatnak, hogy még csak na, még egy laptoptáska megvásárlására is több időt fordítanak, mint egy melltartóra. Valami ilyet! Böknek rá egyre vagy megveszik az Aldiban mert akciós. Kb jó lesz. Ha nem extramagas műmelled van, akkor biztosan van egy rész, ahol a bőr a bőrrel összeér. És az mindent csinál amit az összeérő bőrfelületek szoktak... A fehérneműk éppen olyan szuper képességekkel rendelkeznek, mint a sportruházat. Légáteresztő, nedvszívó, ilyen meg olyan anyag, formázott, ragasztott, itt záródó, ott nyíló. Ergonomikus. Nyilván nem a kínaiban kapni. Amúgy, nekem mindegy, de szánjatok rá időt, és legyen jó melltartótok! Amikor meg nem kell, ne hordjátok. Akinek pszichés probléma, hogy "kell" az vegyen formázott pólót. Az nem csinál szexi dekoltázst, de illedelmesen elfedi a textilt átbökő mellbimbókat. Azt tudtátok, hogy a felmérések szerint a legtöbb nő, egy hétig is hordja a melltartóját, míg a bugyiját naponta cseréli? Én pl bugyit nem hordok. De ez egy másik történet ;)

Olvasom olvtárs beszámolóját hogy a kemoterápiás kezelés után milyen egy kedvező leletet kapni. Ez átértékeli az ember saját szenvedéseit - jobb esetben

személyes vernyogás a hajtás után

Nekem ma egy rettenetesen szar napom volt, lejárt egy okmányom a Lehető Legszarabb időpontban és egy bürokratikus fekete lyukba kell alámerülnöm hogy megújíthassam (fun fact: nem is dolgozhatok addig amíg nincs meg, ~1 hónapig kb.) és már megint elég sötét gondolataim voltak (vannak), pedig a faszomat nem hogy örülhetnék hogy élek vagy egészséges vagyok (testileg?), miafasz :(((((

megint ott vagyunk hogy utálom ezt az egész kibaszott életet

felvetette ma itteni cimbora, hogy egyáltalán felnőttnek érzem-e én magamat merthogy ő kurvára nem. ember, én sem. 39 leszek idén de eddig csak sodródtam az árral. bejött a taktika nagyon sokáig, hogy a víz felszínén lebegek háborítatlanul mint egy szardarab a szolnoki dami strand nagy medencéjében; de 2020 óta, 2022 óta bekerültem valami örvénybe és kezd gecire kényelmetlen meg fárasztó lenni ez az egész. egy éve lesz - az ukrajnai háború kitörésének reggelén - hogy eldöntöttem, lépek a munkában egy nagyobbat (=a rohadék* osztrákoknál próbálok boldogulni) na és azóta egy nyugodt pillanatom nem volt bazdmeg. lesz még olyan, hogy élvezem az életet valaha is?????**

*előre elnézést az itt olvasó osztrákoktól, csak a faszom televan most a nyelvvel, az osztrákkal, nem a némettel, de a némettel is. pár hete egy hochdeutsch kolléganővel összefutottam és sziporkáztam az örömtől, hogy jé én ezt ÉRTEM?!?! minden szavát? nem vagyok retardált csak ezt a kibaszott boarischt kell megszokni? ne szóljatok hozzám németül pls

**igen tudom bazdmeg, terápia, terápia, terápia; sajnos ebben a gecis légüres térben ahol munkaügyileg éppen állok NINCS IDŐM erre, egész egyszerűen annyi tenni- és tanulnivalóm van hogy nincs rá most idő. nem volt rá idő már vagy 9 éve (munka, beosztás, 7/24 készenlét). vagy 4-5 amikor már kezdett nyilvánvaló lenni, hogy a szar NAGY.

***na mindegy bazdmeg nyilván ezeket nem kellene megírnom sehova meg nem is vezet sehova ez az egész de sajnos az a helyzet hogy sikerült szociálisan igen ügyesen izolálnom magam; jó én ezen kamaszkorom óta erősen dolgoztam (ld. előző pont) és mostanra beérett a munka. nincs kivel beszéljek erről, vagy ha beszélek, lófaszt sem segít. csak az van hogy itt kiírom aztán reblogolok még pár kamasz-testű japán fürdőruhás csajt és le van tudva. merthogy szociális életem, az nem nagyon van. mondjuk úgy, most éppen nincs. intimitás, szeretet meg... mik azok, te jó ég

RANT not fotball related !!!

📣 i am so sick of tired to be a stay at home daughter📣

szóval minden azzal kezdődött, hogy júliusban megszereztem a mester diplomám (hurrá végre szabadság elkezdhetem az életem...JA NEM). a szüleimmel megbeszéltem, hogy a nyarat még arra használom ki, hogy pihenek (mivel a suli mellett dolgoztam is, nem minden félévben, de a legtöbben igen). olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy itthon éltem az egyetemi éveim alatt mert 40 percre lakok busszal, így csak pénz kidobás lett volna albiba vagy koliba mennem. fontos megjegyezni, hogy összeségében két kibaszottul haszontalan diplomát sikerült megszereznem: egy politológus BA és egy kommunikáció és média MA-t. no offense mind a kettőt szerettem és szerintem hasznosak, de a munkaerő piacon lófaszt sem érnek. summa sumárum a sztori lényege az, hogy itt van január és még mindig nincs munkám. ami az itthoni helyzetemet (szüleimmel való kapcsolat) piszkos mód megnehezíti. őszintén szólva az is igaz, hogy nemrég fogalmazódott meg bennem valójában mit is szeretnék csinálni: sportmédia. alapból nehéz ilyen terepen elhelyezkedni főleg az alföldön, de kapcsolatok nélkül...hmm fincsi. tavaly év végén rá írtam egy srácra akiről tudtam, hogy ezzel foglalkozik, nagyon kedves és segítőkész volt főleg úgy, hogy előtte egyszer találkoztunk és csak köszöntünk a másiknak. megkért, hogy küldjem el az önéletrajzom és majd tovább küldi a rádió szerkesztőségének, de azóta nem hallottam vissza semmit. ami őszintén nagyon nyomaszt, de azért még reménykedem. lenne lehetőségem elmenni a szüleim munkahelyére dolgozni, jó pénzért, de én ezt nem akarom. szóval a napjaim tépelődésből állnak, gondolkoztam, hogy elvégzek egy sportmédia képzest,de mindenki azt mondta felesleges inkább tapasztalatot szerezzek. szóval most próbálom összeszedni magam és erőt meríteni azért, hogy elérjem azt amit akarok: sport riporter legyek. nem segít az se, hogy ez évben töltöm a 25-öt és kibaszott szerencsétlenek érzem magam, valamint azt érzem elvagyok maradva a koromhoz képest mindenben (egzisztencia, magánélet, karrier). az nem opció, hogy felmenjek Pestre mert nincs megtakarításom szóval mindenképp helyben kell elhelyezkedjek. néha azt érzem túl makacs vagyok és elkéne mennem a szüleim munkahelyére dolgozni (mert akkor legalább ők is boldogok lennénk). de annyira tudom, hogy ez nem nekem való, megtudnám csinálni, de nem élvezném. így a végére érve nincs sok értelme annak amit leírtam, de a lelkemnek nagyon jól esett és hátha valamelyikőtök, hasonló cipőben jár mint én.

szóval ja, ha neked is kapunyitási pánikod van nyugi nem vagy egyedül és nyugi nem veled van a baj🩷

Köszönöm, ha elolvastad puszi🫶🏼

Ha megszeretlek, éreznem kell, hogy

az egyetlen vagyok, ahogyan veled is éreztetnem kell ugyanezt.

Szelídíts, és adj időt nekünk, mert én fülelni akarok, hallani akarom a lépteid neszét, ahogyan hazafelé lépdelsz.

Várni akarlak.

Hiányolni akarlak. Hagyni akarom, hogy megfényesedjen tőled az életem.

Ha megszelídítesz, akkor én évek múltán is ragyoghatok veled, mert fejlődni, haladni és felemelkedni akarsz velem, nem elszürkülni, elhidegülni, szívet bezárni.

Nekem olyan férfi kell, aki képes lehámozni rólam a lelkem rétegeit, ismeri a gyengeségeimet, de soha nem céloz rájuk szándékosan, mérgező, pusztító szavai fegyverével.

Olyan, aki nem tekint tulajdonnak, nem ír elő önkényesen számomra mindhalálig betartandó életszabályokat. Aki ismeri az összes arcomat, mégis tudja melyik az igazi, és ha ezt mégis elfelejteném, emlékeztet, és segít, hogy újra önmagamra találjak.

Aki akkor is ugyanezt az arcomat látja és szereti, amikor majd az idő és emlékeim mély ráncokat rajzolnak rá.

Király Eszter

Háziállattal alvás?

Kilenc év után lehet felül kell vizsgálnom a nem alszik a kutya az ágyban policyt. Azért nem engedtem be eddig, hogy nekem is legyen egy saját terültem, én sem alszom az ő helyén. Kanapén szundizunk együtt, de az közös terület. Mostanában a tudományos álláspont az, hogy neki és nekem is sokat segít mentálisan, ha néha beengedem az ágyba.