#rosszul esik | Explore Tumblr Posts and Blogs

oldmacykerenew · 1 month

Text

Így az anonos üzeneten gondolkoztam egy picit, mert persze, hogy gondol rá az ember…

Szóval hihetetlen, hogy mennyire durván “gonoszak” az emberek. Gyógymasszőrként végeztem, ahogy befejeztem a sulit, azonnal el is indítottam a kis vállalkozásom… elterjedt a hírem, voltak sokan, akik másik masszőrtől jöttek hozzám át, mert “Te jobb vagy Melinda, ezt hallottuk”. Aztán egyik vendégem elvitte a névjegyem és kirakta a házuk lépcsőházába… Természetesen aprópa tépkedve találta másnap, és kiderült, hogy van ott egy masszőr, aki megtudta, hogy tőle is jöttek hozzám emberek és ezen berágott.. ne legyen nekem “reklám”. Hozzátenném, hogy soha, senki vendégét nem csábítottam át magamhoz, sőt! Szabad a piac… de ő csúnyán is beszélt rólam másoknak, amivel csak azt érte el, hogy rosszindulatúnak tartották. Családi és egyéb okok miatt, befejeztem a masszírozást…

Elvégeztem sok pénzért a fotós képzést, amit már előtte is űztem hobbiként - aztán elkezdtem hivatásként. Hát persze, hogy ott is lett egy “irigy pics@“ , aki szó szerint megfenyegetett engem, hogy “ majd meglátod, hogy Te itt nem maradsz meg, nem veszed el a vevőkörünk…” mosolyogva mondtam neki, és őszintén, hogy qvára nem akarom elvenni a vevőkörét, én nem a helyi családokat meg ovikat akarom “kiszolgálni…”, hanem főleg pestieket. Így is csináltam. Plusz több százezer forintért elvégeztem workshopokat, hogy olyat tanuljak, amit még nagyon kevesen csinálnak a fotós szakmában itthon… Nyugi, nem vettem el a kenyerét neki sem :) Annyi ember van az országban, hogy marhára megfértünk egymás mellett.

…

Aztán most elértem ide is :D hogy hihetetlen módon egy nyavalyás, szaros horgolás miatt esz a fene valakit 🤣

Tényleg nem tudom mit mondjak :D Qva sokan vagyunk ezen a világon, sajnos magyarokból is vannak bőven… mit kell azon stresszelni, hogy ÉN XY kisfaszom itt a kis lószarban mit horgolgat magának? Idáig süllyedt tényleg a szint az országban, hogy ahelyett, hogy “segítenénk” a másiknak, megpróbálunk alávágni? :D A vicc az, hogy én az összes esetnél segítettem a “konkurenciának”. Sokakat elküldtem ahhoz a masszőrhöz, aki rólam csúnyán beszélt.. és igen, a fotós csajhoz is küldtem családot, mert nekem nem volt szabad időpontom… Plusz! Tanítottam más fotóst retusálni azzal a módszerrel, ahogy én csináltam… (Ők mai napig fotóznak :)) Nem lettem irigy, nem bántom őket, tiszta szívből örülök, hogy megy nekik! :) Bármit csinálnék, segíteném a másikat, aki még az elején van…

Erre jössz b+ és ahelyett, hogy NÉVVEL írnál, hogy “figyu, látom még vannak hibáid, szívesen elmondom, hogyan tudnád korrigálni…” helyette NÉVTELENÜL írsz baromságokat.

Ez kettőnk között a különbség… Én nem tennék ilyet… lehet ezért nem megy most az üzleted ezen a HATALMAS PIACON 😅 mert ennyire rosszindulatú vagy és sugárzik rólad a keserűség. Megbántottál először? Picit meg. Mert egy idióta vagyok, aki mindent magára vesz… de átgondoltam, és rájöttem, hogy mennyivel jobb vagyok annál, minthogy sértésnek vegyem a soraid… Nem tudom mi történt veled, miért szar a kedved, miért esik rosszul más “sikere” … de szurkolok, hogy jobban legyél :) Őszintén! ❤️

Hosszú lett, de ha 1 emberhez eljut, akinek picit változtatok az ilyen stílusú dolgain, már jobbá teszem kicsikét a magyar hozzáállást… Mert kb. itthon látom ezt a mérhetetlen irigységet csak.

#eletem #nyugok #gyere ram anon #es horgolok amugy #es TANULOM a horgolast

64 notes · View notes

bcsknmi25 · 1 year

Text

rosszul esik hogy az igyekezetemnek és szeretetemnek igazából semmi de semmi haszna

415 notes · View notes

gondosgondatlansag · 2 months

Text

Nő nap van!

Nem mondom ki hangosan, hogy igen is rosszul esik, hogy egy szál virág letörné a kezed, ha az utcán szembejövő srác megállított és a nagy csokrából 1 kis szál tulipánt adott nekem és boldog nő napot kívánt!

De minek az nekem:)

Szavaiddal élnék: "csak elhervadna úgy is" :))

Mindenki másnak Boldog nőnapot! ♡

#nőnap #magyar tumblr #magyar #gondolatok #fájdalom #szomorúság #szív #virág #hátbazdmeg #nem tudom #kedvesség

27 notes · View notes

annaszemete · 5 months

Text

A hétköznapok romanticizálásáról

Hideg van, sötét, kopaszak a fák, napokig esik az eső megállás nélkül, és én nem gubózhatok be, nem alhatom át, minden nap fel kell kelni, és elvinni a gyereket a suliba, majd értük menni, bő egy órás kör délután, mire fiamat az oviból, lányomat a suliból összehalászom trolival, a kettő között meg dolgozni kell.

Szóval egyszerűen muszáj kimozdulni, és utálom, és minden évben eljön ez a pont, amikor ősszel átállítjuk az órát, és onnantól kezdve gyűlölöm a világot, és kicsit belehalok a gondolatba, hogy fél évig akkor most ez lesz. Úgyhogy idén tudatosan keresem benne a szépet és a jót, mert így nem lehet élni, hogy a telet azért gyűlölöm, mert hideg és sötét, a nyarat meg azért nem bírom, mert amikor délután 4-kor a 36 fokban tolom a gyerekeket összeszedős kört, akkor meg olyan rosszul vagyok, hogy a kanapén fekszem 20 percig hazaérkezés után. Kiderült, hogy a nyarat is csak azért szerettem, mert a légkondis lakásból a légkondis irodán át valami árnyas helyen sörözésből állt a napom, és késő este szandálban csattoghattam haza, de amint napközben ki kell mozdulnom, akkor már annyira nem poén.

Na úgyhogy most éppen ezt próbálom, hogy igyekszem odafigyelni az apró dolgokra. Mikor felkelünk, látjuk a napfelkeltét. Ha köd van, megnézzük a gyerekekkel együtt, hogy nahát, ilyen a köd. Iskolába menet megállunk, hogy nézd, ez a harmat. Ez a dér. Jégvirágos az autók ablaka. Befagytak a pocsolyák, csúszkáljunk rajta. A gyerekek szemén át látom a szépséget, vagy legalábbis megpróbálom nekik megmutatni, hogy ezt szépnek is lehet látni. Ma olyan gigantikus hópelyhek voltak a lehullott leveleken, hogy szabad szemmel is tökéletesen lehetett látni a kristályformát, lányom pedig lelkendezett, hogy ez tényleg olyan, mint a mesékben.

Otthon fűszeres tejes chai teát főzök magamnak, a kedvencemet. Minden nap kiválasztom, melyik díszes csicsás bögrémből igyak. Hozzábújok a macskához. Illatgyertyát gyújtok. Ez egy film, amiben én vagyok a főhős, és a főhősnek időnként le kell küzdenie a nehézségeket. Főhősünk zuhogó esőben baktat az óvoda felé, összeszorított foggal dacol az elemekkel. Ilyenek.

Nem tökéletes, de kicsit jobb.

27 notes · View notes

drakvuf · 7 months

Text

Kőgazdag fiatalok 6: Egy hithű keresztény

Csabi Leti névnapi buliján folytatjuk. A kutyaszar még mindig a szökőkútban ázik.

Hatalmas vita kerekedik ebből (is). Olivér szerint Metta szándékosan tette a piszkot a kútba.

Felkérdezi Filipet és a nőt, hogy tán nem tanultak kultúrát az iskolában?

Hozzáteszi, hogy ő nem tanult és érettségije sincs, mégis tud viselkedni vendégségben.

Szandi szerint a társaság teljesen prolin viselkedik és legszívesebben hazamenne, de a névnaposra való tekintettel marad.

Leti névnapi buliján vagyunk.

Amikor kicsit lecsillapodnak a kedélyek Csabi elmeséli, hogy Lacika barátja egyik videóklip forgatásán ismerte meg a menyasszonyát.

youtube

El is hívta Lacikát, hogy muzsikáljon nekik a nagy eseményen, de nem csak ezzel kedveskedett Letinek: kapott egy autót is.

A lánynak nincs jogsija, de annyi baj legyen. Indulhat a bulika.

Szandi kölcsönkéri Papaszítát Oglitól, mert a fiú egy hétig Egyiptomban lesz, ő meg kipróbálná a nagyra nőtt férfit. Olivér kegyes gazda, kölcsönadja neki a testőrét.

Leti megjegyzi a kamerának, hogy a névnapi partija is a faszija körül forgott, de nem baj, mert ameddig van pénze elnézi neki.

Másnap Csabi csalódását fejezi ki a bulikával kapcsolatban a többiek viselkedése miatt. Letiben is maradt egy tüske, mert nem kapott elég figyelmet a névnapján.

Szandi shoppingolni viszi Papaszítát, de rögtön tisztázza, hogy fizetni nem fog neki. Legyen elég fizetség a társasága.

A lány szerint a testőrön is jól mutatna valami nyaklánc, de Papaszíta szerint nem menne a hajszínéhez.

Szandi megtalálta a legundorítóbb gyűrűt a boltban.

Végül nem veszi meg az ékszert, mert Pesten lelopnák a kezéről, Gyálon meg meg is ölnék érte. Nehéz gazdagnak lenni Magyarországon.

Szandi nagyon elégedett Papaszítával, mert mindig azt mondja, amit hallani akar. Elmondja nekünk, hogy nem hálátlan, bőkezűen adakozik azokhoz, akik jók hozzá, ezért vesz a testőrnek egy órát.

A férfi nagyon hálás, cserébe egy hónapig felajánlja a szolgálatait a lánynak ingyen.

PSG Ogli minden hónapban egy hetet luxusnyaralással tölt. Most Egyiptomba utazott Vikivel, mert ott pacek a tenger.

A "beduinok főhadiszállásán" kezdik a nyaralást, ahol a fővezér fogadta, őket a palotájában.

A tevékről érdeklődik Olivér, mert szeretné felpörgetni a magyar turizmust és mivel nagyon sok lovarda van itthon, ezért ő csinálna egy teverdét.

Arábiai Olivér

Szeretne hazavinni egy tevét, de a beduin főnök tájékoztatja, hogy nem fog kapni jegyet a gépre az állat.

Ogli szeretné elvinni Vikit valami víziparkba, de sajnos zárva van.

Szerencsére sikerül lefizetnie meggyőznie az alkalmazottakat, hogy beengedjék őket. Beugranak a delfinekhez.

Olivér már sok mindent kipróbált, sok állattal volt már kalandja, de delfinnel még sosem.

Hatalmas élmény volt neki.

Kata megszervezi a sokadik békülős bulit. Metta értékeli a gesztust és megjegyzi, hogy milyen vicces, hogy mind fehérben jöttek.

Kata kis meglepikkel is készült. Mindenkinek egy-egy egyedi medált hozott, amik a kis papíron felsorolt problémákon segítenek.

Érkezik Aurél, de rossz hírt hoz: Csabiék nem jönnek.

Katának nagyon rosszul esik, hogy még csak nem is szóltak, hogy nem jönnek. Megpróbálják elérni telefonon a párt. Mettának fel se veszik, Filipet legalább visszahívják. Herceg azt mondja, hogy még mindig meg van sértődve, amiért a bulikán fosul viselkedtek Wishes Ungár Petiék, szóval ezért nem jön. Meg amúgy is találtak jobb programot: sült fagyit esznek.

coub

Utolsónak Szandi esik be, de természetesen nem késett, hanem a többiek érkeztek korán. A lány szerint Csabiék tisztességesnek próbálnak tűnni, de nem úgy viselkednek. Bort isznak, vizet prédikálnak.

Szandi is kap egy medált, de nem valami lelkes. Nem hisz ezekben.

Most, hogy mindenki itt van Kata felfedi a meglepetés vendéget: Klaudia mesterjóst.

Az átlag olvasó valószínűleg nem találkozott még ezzel a névvel, de én, aki rendszeresen a szemétben turkálok, már régóta követem a munkásságát a jósnőnek.

Szerepelt már a Tényekben is, ahol a seggimplantumáról beszélt.

Szandi nem kér a jóslásból, mert ő hithű keresztény és az az ördögtől való.

A többiek viszont lelkesek. Metta megy elsőnek. Nagyon jó híreket kap, pénz is lesz, faszi is lesz. Örül is a híreknek, de azért reméli, hogy az udvarlója gazdag lesz.

Kata a következő. Minden fasza lesz nála is. Ingatlanváltozást jósol és mit ad Isten a nő pont költözni készül... Vannak viszont negatív energiák körülötte, amiket el kell hessegetni. Olyan jól sikerül a művelet, hogy kialszanak a gyertyák.

A jósnő szerint ez pozitív jel az égiektől, hogy minden fasza lesz.

Filip már évek óta nem jósoltatott és Klaudia eléggé elbizonytalanította, mert nem úgy néz ki, mint egy átlagos jósnő.

Neki is minden fasza lesz a jövőben. Az LMP megint be fog jutni a parlamentbe. A férfi kételkedett, de megnyugtatta, hogy csak az igazságot jósolta neki.

Az utolsó áldozat Aurél, aki kicsit fél a jövőtől. Azzal nyugtatja magát, hogy ha nem hisz benne nem fog megtörténni bármit is mond a nő.

Wishes Ungár Peti mellett van már egy Tescos Timothée Chalamet is.

Miután mindenki végzett Kata örömmel meséli el, hogy hessegették el a jósnővel a gonosz szellemeket. Szandi szerint cuki, hogy ennyire segghülye. Szerinte csak akkor szűnhetnek meg a konfliktusok a csapaton belül, ha a Metta-Ungár koalíció megváltozik.

Isznak a békére.

#tv #tv2 #kőgazdag fiatalok #hogyvolt

28 notes · View notes

annie-lang-azurlany · 10 months

Text

Kontrollált erjedés

Kedd van. A Váci úti irodából metróval a klubba megyek, ahol ma filmvetítést tartunk. Három órával nyitás előtt érek oda, ezalatt kitakarítok, és lefordítok még néhány oldalt a vámpíros könyvből. A vámpír mindig egy metafora.

Direkt a nagyon hivatalos, irodai kiskosztümben vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben sokkal stílusosabb lesz megnézni az Amerikai Pszichót. Igazából a sötétben, a füstben úgyse látja senki, mi van rajtam, pedig jó poénnak tűnt. “Egyfajta absztraktcióval állunk szemben valódi én nélkül: egy ősi entitás vagyok, egy illúzió… egyszerűen nem vagyok jelen.” Mire a film véget ér, én berúgok, és hajnali kettőig beszélgetek a többi csontrészeg haverommal. Nem szoktam emlékezni, hogy ilyenkor miről beszélünk, csak a beszélgetés tényére, és hogy jó érzéssel tölt el: jobbal, mintha egyedül maradnék saját magammal.

Hazafelé rossz éjszakai buszra szállok, ami kicsit arrébb tesz le, mint a rendes. Nem vagyok biztos benne, hol vagyok, azt hiszem, az orosz nagykövetségnél, ezért – szokásomhoz híven – odaköpök a rendőrbódé mellé. Kiderül, hogy ez hiba volt. Egyrészt, nem tudok rendesen célozni a sok piától, és nem a bódé mellé köptem, hanem rá; másrészt, nem az orosz nagykövetség volt, hanem a török. Az oroszoknál már hozzászoktak, hogy az ember néha kinyilvánítja politikai véleményét, a törököknél kevésbé, szóval kiabálni kezdenek (“hivatalos közeg elleni erőszak, ötvenezer helyszíni bírság”), és utánam jönnek.

Berohanok egy sikátorba; hirtelen elmúlik a részegség, éles vagyok, mint egy pillangókés pengéje. Felkapom a blézeremet, feltűröm a szoknyámat, és kiengedem a hajamat – ezzel megváltozik a sziluettem. Amikor egy sarokkal odébb visszajövök a főútra, a három rendőr már nem ismer fel. Elsétálok mellettük, biccentek; kicsit még a blézeremet is arrébb tűröm, hogy az oldalamon lógó céges belépőkártyámon megcsillanjon az utcalámpák fénye, ezzel jelezve, hogy én egy komoly, normális, felnőtt ember vagyok, aki csak éppen későn megy haza a munkából. Ők meg beszopják, és viszonozzák a biccentést.

Hazaérek, hajnali három. Felzavarom a pasimat, mert a rendőrök elől menekülés teljesen felajjzott. Ő azt sem tudja, mi van; szerintem azt hiszi, hogy valami erotikus, alvási paralízises álomba csöppent, amikor arra kel, hogy lefogom, és lovaglok rajta. Ő elmegy, én nem. Nem is akarok, a helyzet gyönyörűsége bőven elég kielégülés.

Szerda van, reggel hét. Olyan másnapos vagyok, hogy csoda, hogy nem esik ki az agyam a szemgödreimen keresztül. Reggel megiszok egy energiaitalt, amiből előre be van tárazva ezekre a napokra; végigsimogatom az arcom a mélyhűtőben tartott rózsakvarc arcrollerrel, hogy eltüntesse a karikákat a szemem alól; majd töltök egy pohár barackos kombuchát, hogy rendbetegye a tegnap éjjel szétbarmolt bélflórámat, mert az embernek vigyáznia kell magára, ugyebár. Munkába menet a Lehel piacon veszek egy szendvicset (mert itt csak 300 forint, szemben a céges kantin 1200-as tarifájával), és betántorgok a Váci útra. A légkeringetés nélküli, orosz metrókocsikban kétszer leszek rosszul. Már megtanultam ilyen napokon úgy tenni, mintha normális ember lennék, felvenni a fapofát (“absztrakcióval állunk szemben”), mögötte pedig lábon kihordani a másnapot anélkül, hogy bárki megsejtene bármit. A ma készülő exceltáblákban lesznek hibák, de mivel punci nőtt a lábam közé (ami kicsit még mindig sajog a hajnali menettől), mindenki természetesnek veszi, hogy butácska vagyok, és hibázok néha. Nem keresnek más magyarázatot.

Iroda után nem egyenesen megyek haza, pedig a nettó három óra alvás után nem esne rosszul, hanem utolsó erőmmel bevonszolom magam a Lehel piacra, és veszek két kiló erőspaprikát, és egy dinnyét. Ezekre később még szükségem lesz. Hazaérek, egy darabig rajzfilmet nézek, aztán elalszom. Be kell hoznom az előző nap felhalmozott alvásdeficitet.

Csütörtök van, ma home office- ban vagyok, de mivel éppen nincs feladat, egész nap azt csinálok, amit akarok. És én cuki kis kötényt akarok kötni, háziasszonynak akarom tettetni magam, és erjesztett ételeket és italokat akarok készíteni. Úgy is lehetne mondani, hogy élvezem a rothadást, de ez nem szalonképes kifejezés, úgyhogy általában, ha kérdezik, azt szoktam mondani, hogy a kontrollált erjedés a hobbim.

Van egy kombuchatelepem a konyhaszekrény tetején. Ez egy gombafajta, ami cukros fekete teában tenyészik. Lefejtem a levet, amiben úszik; a dinnyét ledarálom, és a lefejtett kombuchaléhez adom, majd csatos üvegbe töltöm, és lezárom. Ezután 3-4 napig még erjednie kell, hogy a gomba dinnye cukortartalmát is feldoglozza, mikronutriensekké és ecetsavvá alakítsa, és a lé szénsavas legyen. Ám ezeket a palackokat rendszeresen büfögtetni kell, különben felhalmozódik bennük a széndioxid, túl nagy lesz a nyomás, és az üveg szétrobban. Úgyhogy nagyon gondosan ügyelek rá, hogy a megfelelő időközönként kieresszem belőlük a gázt.

A szárazon maradt gombatelepet felöntöm frissen főzött fekete teával, és hat evőkanál cukrot adok hozzá. Ezzel táplálom, ezzel tartom életben, cserébe ő is életben tart engem minden másnapos reggelen.

A paprikák elkészítése kicsit trükkösebb. Ezeket először le kell darálni, mielőtt csatosüvegbe zárva erjeszteni kezdeném; de darálás közben könnyezni kezd tőle a szemem. A kötényem sarkával itatom fel a könnyeimet, mint valami 60-as évekbeli rajzolt háziasszony egy új generációs sütőkről szóló reklámbrossúrában. Nem kell sírnod, szívem, hogy elégetted a csülköt, azért még szeretlek. Ezzel a csúcsmodern, Dorsia 2000 márkájú gázsütővel ez többet nem fog megtörténni, gyakorlatilag megsüti helyetted.

Az üvegeket szépen felrakom a polcra, csodálom őket egy darabig, majd leülök, és dolgozom tovább a vámpíros fordításon. A vámpír mindig egy metafora. Mielőtt a párom hazajön, bedobok az air fryerbe néhány mustáros karajt (házi sörös mustárba pácolva) és mirelit krumplit, nem fogok én a gázsütővel szerencsétlenkedni, mint egy 60-as évekbeli háziasszony. Az eredményes nap után úgy alszom, mint aki soha életében nem tett még semmi rosszat.

Péntek van, ilyenkor én tartok programot a klubban, méghozzá Művészkört. Már délután háromkor ott vagyok, hogy nyugodtan tudjak fordítani, inspiráló környezetben. Hivatalosan persze ötig dolgozom, de kit érdekel. A vámpír mindig metafora. Gyorsan megy a munka, közben békésen cigizgetek, iszogatom a harmatgyenge fröccsöket, és hagyom, hogy a kreativitásom átvegye az irányítást. (A “kreativitásom”, ja…)

Lassan szállingózni kezdenek a vendégek, és én minden érkezővel egyre inkább elememben vagyok. Egyre jobban otthon érzem magam, egyre élesebbek a színek, egyre harsányabbak a hangok. Ez az én közegem, innen származom, és ide térek vissza; ezen kívül minden más csak színlelés, csak azért létezik, hogy kitöltse a két buli közötti holtidőt. Látom a versek csontszerkezetét, hallom a le nem játszott dalamokat, érzem a prózában szemérmesen körbetáncolt témák súlyát. És minden egyre fényesebb.

Már nem én irányítok. Nem tudom, mi történik. Nem tudom, kivel kiabálok, és miért. Valaki le akar fogni, én megütöm, azt hiszem, ököllel. Abban a pillanatban logikusnak tűnik, de mire kiérek a buszmegállóba, már szégyellem magam. Hazafelé az éjszakai buszon sírva írom meg a haverjaimnak egyesével, hogy túlzásba vittem, ma tényleg túlzásba vittem, valami hatalmas hülyeséget csináltam, de mind nyugtatgatnak, hogy nincs semmi baj, nem történt semmi komoly.

Hazatántorgok, a pasim már rég alszik. Érzem a szagán, hogy részeg. Bebújok mellé, átölelem, ő álmában visszaölel. Igazából mi egy teljesen normális pár vagyunk.

Szombat van, Reggel nyolc. Három óra alvás után felkelek, iszom a dinnyés kombuchából. Összecsomagolom a sátrat, két hálózsákot, véletlenszerű kajamaradékokat a hűtőből, és elindulunk kempingezni, ahogy előre meg van beszélve. És ha valami előre meg van beszélve, attól nem téríthet el az sem, ha tegnap összedőlt a világ. Az út négy óráig tart, a vonat fém teste olyan forró, hogy megégetne, ha hozzáérnék. Izzadok, cipelem a poggyászt a csatlakozások között, ki vagyok száradva, és kimondhatatlanul rosszul vagyok; haldoklom. A halálomat kívánom.

Az alkoholista barátaim és családtagjaim esküsznek arra, hogy a legcsúnyább másnap sem tart délután háromnál tovább – és láss csodát, mire elérjük a délután hármat, az elmém kitisztul. Egy kiránduló vagyok a feltérképezetlen (mi ez a falu, ahova jöttem? Áh, igen) Vinye erdejében. Ez egy kis település a Cuha-patak mellett. Egy barátom szülinapját ünnepelni jöttünk, a patak partján sátrazunk. Tüzet rakunk, megsütjük, ami nálunk van. Körbekínálom az erjesztett spárgát, amiről nem is tudtam, hogy nálam van, arra se emlékszem, mikor csináltam (hiszen pár napja paprikát vettem a piacon, ez meg spárga), de mindenkinek ízlik, és mindenki dicséri. Valaki el is kéri a receptet, de csak annyit tudok mondani, hogy szívből kell csinálni.

A társaság egy tagja nagy rajongója a könyvnek, amit fordítok. Néhány órán keresztül vámpírokról beszélgetünk. A harmadik pálinka után már elég bátorságot ittam, hogy elmondjam neki, hogy az egész csak egy metafora. A vámpír mindig metafora.

Kiröhög, kortyol a poharából, és azt mondja, dehogyis, ez csak irodalom. Fantázia. Nem igazi.

Bár besötétedett, amikor odavetődik a tábortűzhöz egy ingatag körvonalakkal rendelkező alak. Fémes szag árad belőle, és azt kérdezi, van-e még piánk. Megmondjuk neki, hogy nincs, menjen máshova kéregetni, és magunkban morgolódunk ezeken a rosszéletű alkoholistákon. Én megyek el lefeküdni a sátramba leghamarabb. Ezek itt mind azt hiszik, az alkoholista az egy építőmunkás kinézetű alak, aki görnyedt háttal, tántorogva közelít az utcákon éjjel, egyik kezében kőbányaival, a másikban töltött cigivel, és torokhangon piát kéreget. És amíg ezt hiszik, én biztonságban élhetem ezt az életet.

Vasárnap van, elindulunk haza. Az út visszafelé sem rövidebb, mint idefelé, de legalább ki tudom pihenni magam. Hazaérve gyorsan bevágom minden cuccomat a mosásba: amiben kempingeztem, amiben előtte nap verekedtem, amiben a paprikát daráltam, amiben az irodában voltam. Mindent. Aztán csak heverek a kanapén, mint egy zombi, és várom, hogy az áttétes mágia így belőlem is kimossa ezt a hetet, ne csak a ruháimból.

Hétfő van, megint home office. Ma jó vagyok. Kitakarítom a lakást, amire a múlt héten nem jutott idő. Dolgozom is, megcsinálok néhány exceltáblát (ez a munkám, exceltáblákat gyártok), aztán felveszek egy olyan ruhát, ami elrejti a sörhasamat, és elmegyek a barátnőimmel vacsorázni.

A kínai negyedbe megyünk a Night Market nevű helyre, ami a túlvilági illataival és a kínai neonreklámokkal olyan, mintha egy másik bolygóra csöppentem volna. Medúzasalátát rendelek, száz napos tojást, és kínai herbállikőrt.

Az egyik barátnőm megjegyzi, hogy mi az a szemem körül, csak nem monoklim van. Mondom, hogy nem, csak nagyon szerencsétlen helyen jött ki egy pattanás – együttérez, neki még ennél szerencsétlenebb helyeken is ki szokott jönni. Kikéredzkedek a mosdóba, és megnézem magamnak: ez tényleg monokli. Nem baj. Ha legközelebb valaki rákérdez, az igazat fogom mondani: részegen verekedtem. Mer majd vajon bárki egy rossz szót is szólni, vagy azt fogják hinni, hogy viccelek?

De nem kérdezi senki más.

Hazaérve még elvégzek egy jógamozdulatsort, 32 perces, stresszlevezetésre való. Majd megiszok egy kis vodkát, hogy könnyebben tudjak aludni, és egy pohár kombuchát, hogy a vodka ne bassza szét a gyomromat.

Újra kedd van. Egy meetingen ülök, a Váci út egyik betonüveg palotájának hatodik emeletén. A főnök épp azt dicséri, milyen jók az excel-tábláim, míg az angoloké mekkora okádék. Nem emlékszem, mikor csináltam meg ezt az exceltáblát… egyszerűen nem voltam jelen. A meeting további részét ennek a novellának a megírásával töltöm. A főnök azt hiszi, hogy szorgalmasan jegyzetelem az elhangzottakat, ezért megkér, hogy majd küldjek neki egy memót a meetingről.

Lehet, hogy majd elküldöm neki ezt az írást.

Ma este nem megyek a klubba, haza kell mennem összecsomagolni a fesztiválra. Lengyelországba megyünk, egy várba, ahol sok hozzám hasonló ember gyűlik majd össze: hasonló módon öltözködnek, hasonló zenét hallgatnak, hasonló módon élnek. Mert nehogy azt hidd, hogy egyedül vagyok ebben a helyzetben.

A vámpír egy metafora. Mindig is az volt. Annak metaforája, hogy úgy nézel ki, mint egy normális ember, úgy jársz, úgy beszélsz, mint egy normális ember, ideig-óráig el is tudod játszani a normális ember szerepet; de belül nem vagy normális. Talán már ember sem igazán. Nem emlékszel, mikor szakadt ketté az életed, de lassan észreveszed, hogy a másiknak már nem elég az éjszaka. Egyre tovább van jelen, egyre több helyet követel magának, néha már nappalodba is belemélyeszti sima szemfogait, és inni akar belőle. Az addigi életedből csak egy maszk marad, egy absztrakció, te pedig többé nem vagy jelen – még megtarthatod a kontroll illúzióját, ki tudja, meddig, de már rég a másik irányít.

Egy héttel ezelőtt a film így végződött: “De hiába nézek farkasszemet ezekkel az igazságokkal, a katarzis elmarad. Nem szerzek általa mélyebb tudást magamról, kimondása nem visz közelebb megértéséhez. Annak sem volt semmi értelme, hogy ezt most elmondjam nektek.”

Ez a novella sem jelent semmit.

#magyar #irodalom #novella #amerikai pszichó #bret easton ellis #vámpír #alkoholizmus #írás #idézet #magyar irodalom #kortárs #metafora

26 notes · View notes

stickalittle · 5 months

Text

Farkasházy Tivadar kapcsán íródott be a fentebbi vegytiszta gyűlölet ettől az újkomcsitól. És mivel ma reggel hallgattam meg azt a Jól van ez így részt, amiben Apáti Bence (szintén újkomcsi) sértődötten kikéri magának, hogy ha róla van szó, mindig bevágják a videóba, ahogy balettozik, és ez őt bántja, mire a műsorban a fiúk megígérték, hogy többé nem vágják be a balettozását, ha ez őt sérti.

És most visszatérve a képen szereplő újkomcsira, ilyenkor az ember elgondolkozik, hogy amikor valaki egyfolytában boxkesztyűben püföl valakit a "halálos ágyáig", tényleg az lenne a nyerő taktika, ha az ellenfele leengedi a karját?

Természetesen mindenkinél vérmérséklet, neveltetés és egyéni döntés kérdése, ha ő másként szeretne viselkedni, mint az ellenfele, csak nem biztos, hogy célravezető.

Vajon Apáti Bence meg fogja-e érteni, hogy amit művel, a lejáratás, a hazudozás, a hatalom kiszolgálása, a gyűlölet terjesztése, az másnak pont ugyanolyan rosszul esik, mint amikor neki rosszul esik, ha bevágják, ahogy balettozik? Ezt vajon úgy érti meg, ha megígérjük neki, hogy nem tesszük többé, ha neki rosszul esik? Vagy esetleg Apáti Bence úgy értené meg, hogy csak azt kapja vissza, amit ő művel, ha a belattozós videóval "azt a szart még a halálos ágyán is ütik", de legalábbis addig, amíg megérti, mit művel? Hiszen ezek a tumblr-n lévő, a hatalom mellett gondolkodás és megingás nélkül kitartó újkomcsik is pont ezt csinálják mindenkivel. Nem csak Farkasházy Tivadar a célpont, hanem bárki, aki nem ért egyet a rendszerszintű lopással, ami ebben az országban zajlik. Ha akár egy ártatlan közember, egy névtelen tumblis fel meri emelni a szavát a hatalom ellen, egyből célponttá válik, és valamilyen (nem a témához tartozó) gúnnyal "még a halálos ágyán is ütik".

Velük szemben, akik egyáltalán nem fognak abból érteni, ha leengeded a karod, mert akkor is a "halálos ágyadig fognak ütni", biztos, hogy az a jó megoldás, ha eltartott kisujjal leengeded a karod?

Értem én, hogy az ember nem akar ugyanolyan szar emberré válni, mint ezek, csakhogy ha ki akarod tisztítani a szennyvízcsatornát, mert már bűzlik a méteres összegyűlt szartól a környék, előbb neked is alá kell merülnöd a szarban ahhoz, hogy kitakarítsd a lefolyót, és ne öntse el az élőhelyedet az összegyűlt fos. Én elhiszem, hogy kényelmesebb elfordulni, vagy azt mondani, hogy te inkább befogod az orrod, csakhogy azzal nem lesz kisebb a bűz, és ugyanúgy a bűzben fogsz élni, valamikor levegőt is kell venned. Úgyhogy nem úszod meg, neked is szarossá kell válnod ahhoz most, hogy később már ne kelljen szarszagban élned.

Ezért megengedett pont ugyanazt csinálni, amit a szar emberek csinálnak, csak arra kell vigyáznod, hogy ez nálad a számító stratégia része legyen, amit később levethetsz, és te ne is válj olyanokká, mint ezek a szar emberek, akiknél ez a buta ember "halálos ágyig" tartó gyűlölete.

11 notes · View notes

gyurottpapir · 2 months

Text

Még én vagyok a hibás, mert rosszul esik, hogy néhány lány ismerve a helyzetünket süt-főz Neked. “Nem akarnak tőlem semmit.” Lehetséges, attól még kurva szarul esik.

@gyurottpapir

#magyar #gyurottpapir #sajat #sajat iras #ongyilkos gondolatok #szerelem #hiany #szakitas #hianyzol #szeretet

9 notes · View notes

banatostenger · 2 years

Text

A sírás olyan fokozata mikor üvöltesz a fájdalomtól és csak folynak a könnyeid.

#magyar iras #fájdalom #szomorú #sírás #elegem van mindenből #egyedül akarok lenni #utálom az életem #kibaszottul rosszul esik #toxikus #magyar #család #barátok sehol

28 notes · View notes

csacskamacskamocska · 2 months

Text

Rombolás–építés

Tegnap beszélgettem több barátnőmmel is, Valentin-nap, mi más lett volna a téma mint a leszokás a függőségekről és az összes fasz, aki megkeserítette az életünket. Rombol, rombol, rombol – ez sokszor elhangzott. Aztán éjjel továbbgondoltam a beszélgetéseket, hogy engem rombol valami, de az én kritikám nem rombolja a másikat? Csak engem rombol a másik kritikája, véleménye, beszólásai, faszságai? Ebben rendet kellett vágni.

A kritikát kivétel nélkül mindenki szarul tűri. Akinek van benne gyakorlata, azon nem látszik annyira, de senkit se láttam még, aki reggel azzal kelne, hogy de jó lenne, ha ma jól megkritizálnának, a nap is szebben sütne!

A következetes kritika, ha szarul is esik, útmutató. Ha mindig ugyanazért szólnak, nyafognak, dühöngenek, az útmutató, hogy a másiknak az fontos, rosszul esik, bántja. Nem tud vagy nem akar abban élni. Talán mások sem... Ha nem kapcsolatról van szó, hanem bármi másról, akkor nagyon nehéz véleményt mondani a kritika létjogosultságáról, mert a kritika nagyon szubjektív dolog. A romboló kritika vagy olyasmit kritizál amin nem tudunk változtatni (nagy az orrod, alacsony vagy, kevés a hajad, széles a csípőd, tüsszögsz a pollentől, szőrös vagy, szemüveges, stb, stb) vagy ugyanazért a dologért hol dicsér, hol kritizál vagyis elbizonytalanít az önértékelésben. Nehogy azt gondoljuk, hogy az önértékelés nem függ a külső visszajelzésektől! Jó esetben van egy stabil énképünk, önreflexiónk, önismeretünk, de azt, hogy egy adott ember, vagy egy csoport hogy lát minket, hogyan viszonyul a működésünkhöz, az bizony befolyásolja az önértékelésünket és valamelyest alakítjuk is a viselkedésünket, idomulunk az emberekhez, sőt az értékrendünk és ezzel együtt az önértékelésünk is változni fog. Akiben nincs rugalmasság, az sem fejlődni nem fog, se az örömöket nem fogja megkapni az élettől. 70-80% stabil énkép, 20-30% rugalmasság, ami teret ad az új dolgoknak. Én legalábbis így képzelem.

A romboló kritika azon a 20-30%-on keresztül kezdi lerombolni a stabil énképet. A rugalmasságot feszíti mindig egy kicsit tovább és tovább, viseld el, ezt el KELL tudnod viselni, az ellentmondásokat, a bizonytalanságot, a káoszt. A legnagyobbat azokon tud rombolni, akiknek nincs meg, vagy csak kisebb mértékben van stabil énképe. Aki csupa bizonytalanság és már meg is szokta a saját bizonytalanságát, úgyhogy, ha újabb dolgokban elbizonytalanítják, képes önmaga teljes feladásáig elmenni, és akár el is pusztulni.

A bizonytalan emberek, akik szoronganak a miatt, hogy elég jók-e, elfogadható-e a külsejük, elég tehetségesek-e vagy egyáltalán jól végzik-e a munkájukat, elég értékesek-e,stb, stb, stb. egyszerűen kiváló alanyok azoknak, akik a saját magabiztosságukat más valaki formálásaban tudják megélni. A stabilitás (látszata) vonzó. Ha valaki imponál nekünk az eszével, a hasonló véleményével, a finom iróniával/lenézéssel ahogy a dolgokat kezeli, könnyebben azonosulunk olyasféle véleményeivel amiket amúgy nem fogadnánk el. Többnek érezzük őt, és akkor nyilván igaza van másban is, amiben mi amúgy is bizonytalanok vagyunk. Felemel, aztán jó eséllyel leejt. Ez a hatalom mámora. Dicsér, támogat, barátilag tologat, kedvesen, de elfogadóan kritizál, aztán, ha már támaszkodnál rá, leejt a semmibe. Nem jössz rá, hogy addig voltál érdekes, amíg megélhette a hatalmát. Utána már csak te kaparsz, hogy megéld újra a támogatás illúzióját. De nem fogod. Soha többet. Na mindegy, ez egy kitérő, térjünk vissza a kritikához.

„észre sem veszed, hogy mindig osztod a másikat, minden írásodban” – mondta Logan. És igaza volt. Az egyik embernek szelep, a másik súlyos kritikaként éli meg. De legalább következetes voltam. Nekem mindig ugyanaz és ugyanúgy volt a bajom. Így utólag sajnálom nagyon. Ha nem éreztem volna magamban azt a rémületet a rengeteg elbizonytalanító dolog miatt, eszembe sem jutott volna teleblogolni az internetet a lelki bajaimmal. De azt hittem megpusztulok. Hogy sosem lesz vége a bizonytalanság káoszának.

Sokat formált rajtam a saját kínlódásom. Nem más, én érleltem ki a gyöngyöt. A másik pedig ugyanott tart, ahol 12 évvel ezelőtt. És kampányolhat tovább az önsajnálattal és a magánnyal, ahogy tette akkor is, amikor naponta mellette álltam. Nincs senkim... hahó, én itt vagyok!... Jaaa, teeee? Eh, nincs senkim! Akkor senki vagyok.

Valahogy így volt.

#rombolás #építés #kritika #önbecsülés #énkép #02-15

9 notes · View notes