#eltemettem
Text
Szeptember 28.
Érdekes nap. Emberi sorsok.
Szabadnapos voltam.
Olyan sokminden járt a fejemben.
Hol siklott ki az életem?
Valószínűleg már 10 éves koromban elkezdődött a borderline betegség kialakulása nálam.
Amikor a nővérem kezét fogtam, hogy betudja adagolni magának az aznapi heroin adagját.
Kisujj esküt tettem, hogy soha nem köpöm be.
Azt mondta, ha egyszer felnövök megtudom, mit jelent az orgazmus szó.
Mára már tudom.
Azt mondta : Timi, drága egyetlen húgocskám, minden alkalommal, mikor ezt teszem. Boldogság járja át a testem, mintha ezer orgazmusom lenne egyszerre.
Egyébként egy csodás lány volt, okos, szép.
Mindig felnéztem rá. A környezetem is.
Soha nem érhettem a nyomába.
20 éves korára, meg volt mindene, mama kedvence, örökölt házat. Autót, modellkedett, volt szakmája, tanult volt, jogosítványa. Minden alap tőkéje egy normális élethez.
Mentális betegségeket kaptam, örökségem ; egy halom tartozás, omló állapotban lévő falusi viskó, szorongás, depresszió, nulla önértékelés, megfelelési kényszer, naphosszat sorolhatnám eme értékes csodás dolgokat.
10 éves voltam mikor meghalt túladagolásban.
22 éves vagyok, nem jutottam még semmire, küzdök a mindennapokkal, 16 éves korom óta nem telt el nap, hogy ne dolgoztam volna.
Minden rosszban van valami jó, megtanultam ideje korán felnevelni magam.
Ő volt a tökéletesség megtestesülője én pedig a szerencsétlen, a semmirekellő, a csúnya.
Bár te haltál volna meg helyette.
A heroin függőség rossz aljas s sírba visz hamar.
Mára már azt kívánom, bár én haltam volna meg helyette.
@wandering-thoughts-blog
#magyar tumblisok#magyar tumblr#magyar#napi gondolat#elbaszott gondolatok#ongyilkos gondolatok#magany#depresszio#utalom magam#hianyzik#testver#noverem#halal#elhagyott#arva#nincs csaladom#a csaladom#meghalt#mindenkit#eltemettem#born to die#heroine#tw drugs#drogok#mentally unstable#borderline personality disorder#bipolaire#myself
19 notes
·
View notes
Text
Feldolgozás
Nem lett Logan egyszerre ezerszer rosszabb, mint volt, hanem szép lassan gyűjtöttem össze ezer rosszat.
Mert akkor, amikor ki kellett volna állnom valami mellett, hogy baszod, ez így nem okés, ezt így nem lehet, akkor nem mertem megtenni.
Miért nem?
Alapvetően mert nem hittem magamban.
Mert a legnagyobb hiba amit elkövettek ellenem életem során, hogy megpróbálták csökkenteni az erőmet és meggyőzni róla, hogy az erő és az erőszak az ugyanaz.
Mert a vita, veszekedés az proli dolog – tanították nekem.
Mert a másikat hajlíthatatlannak, vaknak éreztem.
Mert féltem, hogy leértékelődöm, ellenszenvessé válok.
Mert azt hittem, hogy, ha engedékeny vagyok, legközelebb majd a másik jobban meghallgat.
Mert kiemelten ezért hagyta el a feleségét.
Mert teljesen összezavarodtam az ellentmondásoktól és leblokkoltam.
Ám, ezekkel a dolgokkal el kell számolni.
Ez nem úgy van, hogy „engedd el, nem számít már”.
Úgy büfögi fel az ember elméje ezeket az emlékeket, hogy csak pislogsz, hogy ezt is meg ezt is meg ezt is eltemettem?
Emlékeztetnem kell magam arra, hogy nagyon sok jó dolog is volt.
Épp ma dobott fel a facebook egy farsangos közös fotót.
Arra már nem tudok visszaemlékezni, hogy a szarhoz képest volt-e ez jó vagy úgy általában. De azt hiszem ez általában, Logan személyiségéhez mérten volt jó az az este. Valamikor öt éve.
Még mindig szorongok tőle, hogy én miket követhettem el.
Hogy mit gondolhat a másik ember, benne mik maradtak meg, ő mit nyelt le amiért dühönghetett vagy lázadozhatott volna.
A viták és a hosszú csöndek többnyire azzal kezdődtek, hogy én kiakadtam valamin amiért el lettem küldve a picsába. Vagyis az egyetlen dolog ami erre a barátságra biztosan jellemző volt, az az, hogy ha kimondtam azt amit gondoltam vagy érztem, azért elutasítás járt. Vagy érdektelenség volt a reakció, vagy felháborodás. Nincs empátia, nincs odafordulás. Ha egy évben egyszer fordult elő, arra is az volt a reakció, hogy „már megint...!!!!!”.
A szorongás, hogy igazságtalan lehetek, ez nehezíti a feldolgozást.
Pedig, rajtam kívül ez senkit sem érdekel.
Az hogy valakinek jó humora van és az pont passzol az én humortérképemhez, az nagyon nagyon kevés, ha minden más egy merő manipuláció.
Írhatnék konkrétumokat, de nagyon hasonlítana azokhoz a bántalmazást fájlaló posztokhoz, ahol végül a bántalmazott van kioktava arról, hogy túlérzékeny vagy rosszul lát dolgokat vagy hiszis, ennyi bele kell férjen. Nem áldozathibáztatásból, hanem annak a feltételezéséből, hogy van valami jó a másik oldalon. Hiszen, ha nincs, akkor az a nagy kérdés, hogy miért csinálja valaki? Miért olyan hülye?
Értékek, amik számomra kiemelten fontosak,
az élmény, hogy van hozzám hasonló,
sajnálat, együttérzés,
vágy,
remény, hogy jobb lesz idővel mert néha valami tényleg jobbá vált, alakult, finomodott,
az idő,
és hogy az ember nem akar azokhoz tartozni, akik feladják.
9 notes
·
View notes
Text
Ma valahogy mas.
Ma mar nem erzem azt az eros fajdalmat es kinlodast mint az elmulr honapokban.
Erot es magabiztossagot erzek, valami olyat amit mar regen nem! Es talan az az enem bujna ki amit mar reg eltemettem, vagy sose hagytam igazan elojonni. De mar nem harcolok ellene, jojjon aminek jonnie kell!
Aztan meglatjuk mi sul ki belole🙆🏻♀️
4 notes
·
View notes
Text
Egy doboz cigaretta
Elszívok egy cigarettát az őrangyalomért
Elszívok egy cigarettát petőfi összes verséért
Elszívok egy cigarettát az első csalódásért ...oly reg volt már.
Elszívok egy cigarettát a hosszú túrákért
Mik ki csinálnának már.
Elszívok egy cigarettát az unokahugikért
Ha nem lennének szeretni se tudnék.
Elszívok egy cigarettát a naívságomèrt
Ez a tulajdonság elengedni látszék.
Elszívok egy cigarettát az erőmért
Hogy a romok közül folyton csak kimásznék.
Elszívok egy cigarettát az összes bűnömért
Tanultam belőlük fájdalomból elég.
Elszívok egy cigarettát édesanyámért
Ki mindent ugy tett hogy nekem ne fájjék.
Elszívok egy cigarettát a hallgatókért hajnalban és minden bántó mondatért mit ki mondtam fajdalmamban.
Elszívok egy cigarettát azért a pohár jégerért
Mit meginnom nem kellett volna...így tudom mi a mérték.
Elszívok egy cigarettát a régi barátokért
Kikkel már nem beszélek de a titoktartás él.
Elszívok egy cigarettát a csodás művészetért
Hogy minden sorom egyszer lehessen érték.
Elszívok egy cigarettát a ki nem mondott szavakért, miket eltemettem és betonnal fedtem rég.
Elszívok egy cigarettát a meg nem tett dolgokért, hisz úgyis megteszem amit kell még szívem diktál nincs fék.
Elszívok egy cigarettát a lelkem másik feléért
tudom minket egymásnak szánt az ég.
Elszívok egy cigarettát a társadalomért,
miben lelkem otthonra nem talalt még.
Elszívok egy cigarettát magamért, és végül
meggyújtok egy cigarettát érted.
Nem szívom el. Csak várom mi következik jövő évben.
5 notes
·
View notes
Text
Egyszer egy fontos ember azt kérdezte tőlem, hogy mi az a szerelem. Én bután néztem rá és azt feleltem ne szédíts ilyen kérdésekkel engem a történelem érdekel és az irodalom. Közel hat év kellett hozzá, hogy megtudjam válaszolni neki ezt a kérdést. Azóta eltemettem őt de ennek ellenére azért elmondom mi is az.
A szerelemnek nincs jele és mértékegysége. A szerelem nem fogható s nem ehető, a szerelem szemmel ritkán látható. Ha pedig látható azt mi magunkon ritkán látjuk. A szerelem egy olyan érzés amely egyszerre tesz boldoggá és dönt nyomorba. Nincs garancia arra, hogy túléled. Szerelem az amikor egy fáradt nap után haza érsz és vacsorát készítesz neki,amikor tudod a kedvenc színét de azt is, hogy nem eszi meg a gombát. Akkor is kitartasz mellette amikor nehéz vele, amikor az egész világ ellenetek jön. Akkor is szereted amikor nem érdemli meg.
A szerelem kihozza belőled a maximumot és olyan dolgokat tanít amire nem is számítottál.
10 notes
·
View notes
Text
Néhány napra hazajöttem a nénémhez a gyakorlat, meg az elintéznivalók miatt másfél hónap után, anyámmal nem beszélek, hál istennek semmiféle kapcsolatom nincs vele. Három napja míg a szlovén tengerparton voltam mini-szabin, levettem végre apám nevét, a palim mellett vezetem a háztartást, az álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ennyit, és ilyeneket fogok főzni. Valamennyire tudtam, mert ha Én nem csinálom, senki se, de anyám a kaján spórolta meg az extravagáns életmódot, igazi fekete komédia volt az egész, a semmiből nem igazán tudtam csodákat tenni, most meg…valamit vissza akarok adni, és így tudom, vagyis úgy érzem, így egy picit megnyugszok, csak hasznos vagyok Neki ott, kiemelt innen, ha társadalmilag nem is, életszínvonalban szignifikánsan emelkedtem, és Én tényleg szeretem, azt hiszem, most nem tehetek róla, hogy relatíve tehetős…a néném természetesen nagyon pozitív most is, mondja, hogy úgyis elfog hagyni, ne higgyem, hogy szép vagyok, vagy bármit is érek, és lesz míg Nekem nagyon rossz is, egy tündér, de igazából már tényleg nem tud mit mondani, mit kéne csinálnom, ostorral míg sem csapdoshatom magam, hogy vezekeljek, megfeszülhetek, úgysem leszek elég jó a családomnak…ne járjak sehova, ne csináljak semmit, de azért ne is dolgozzak egyetem mellett, a “mi családunkban ez nem szokás”, és tanuljak valamit hasznosat, mert ez nem ér semmit. Ezerszer hallottam, már ez sem hat meg, leszarom, hallgatok, és nem érzek semmit. Le vannak tiltva a román bankkártyáim a névváltoztatás miatt, ma voltam Szatmáron a bankban, a román nő majdnem ordított velem, mit keresek Én itt, menjek vissza Magyarországra, nem tud velem mit kezdeni, a másik román kolleginája 4 mondatban normálisan el tudta mondani, ami ennek a csodának több perces orra alatt motyogás után sem sikerült. Már nem szeretek románul beszélni, az akcentusom sosem tűnt el, megalázó. Télen meg Nyíregyen azt mondta az egyik hivatali maca, hogy menjek vissza Romániába, mit keresek itt. Hülyék mindenütt vannak, igazából ebből nem lehet lekövetkeztetni semmit, nem érzem jól magam keleten, vágyok vissza, amint elvégzem idén az egyetemet, soha többet egy román szót sem fogok kiejteni a számon, és ide sem nagyon tervezek benézni, két év alatt sikerült ennyire rasszista picsává válnom, pedig vannak jó, aranyos emberek itt is. Most jó, sosem volt ilyen jó, magabiztos vagyok, és belül is rendben vagyok, nem szeretnék az egyetemi időszak első félévének a végétől a másodév közepéig lévő önmagamra gondolni, utána az erasmus alatt valamennyire összeszedtem magam, nem foghatom egy személyre, viszont anyám nagyon kevéssel, nagyon mélyre tudott lökni, rendszeresen bántottam magam, szétestem, szorongtam, nagyobb tömegbe sem bírtam menni, és hiába voltam vele nagyon keveset, másfél hónapnyi “munkát” tudott két szóval elfújni, gyűlölöm az ilyen önsegítő, önfejlesztő könyvek baromságait, Én annyit tudok, hogy nagyon pozitív hatással van Rám, hogy egy ideje az anyám abszolút nem része az életemnek, az apámmal “leszámoltam” magamban, és a nénémet sem gyakran látogatom. Lehet igazuk van, és tényleg Én vagyok a leggonoszabb, legsilányabb teremtés, és minden az Én hibám, de már valahogy egyre kevésbé érdekel tudat-alatt is, azt hiszem…eltemettem a nyáron a dédnagyanyámat, meg az apai nagyanyámat, úgy érzem ezt a palit kaptam helyettük, bármilyen abszurd is, és néha hiába érzem úgy, hogy most Én lettem az a liba, akinek az a személyisége, hogy barátja van, már többé azt se tudom mi a nevem, nem fotózok már annyit, most tényleg hiszem, hogy feltalálom magam, nem félek annyira, mint mikor nem állt mögöttem senki, így meg egy jogtalan könnyítésnek érzem néha. Érdekes tényleg, hogy most, mikor a legrendezetebb, és magamhoz képest a legkiegyensúlyozotabb vagyok, nem szeretek képeket csinálni, mintha ha nem lennék összetörve, nem lenne mondanivalóm.
9 notes
·
View notes
Text
Mókás, hogy egy álom hatására vissza tudnak jönni a legmélyebb érzelmek. Azok amikről azt hittem, hogy eltemettem őket. Eltemettem...
4 notes
·
View notes
Text
Olyan érzéseket keltettél bennem amiket rég nem éreztem és talán féltem is tőlük, majd egyetlen döntéssel kiszakítottad őket belőlem és olyanok kerültek a helyére amiket már eltemettem magamban, melyek káoszba dobnak, de ezeket már nem fékezem meg.
Mostantól ők fognak uralkodni.
0 notes
Text
Te, ki engem sose bántott,
tőled kérem,
ha a gyilkos idő megbír e testtel,
te temess el.
Mond el bátran, hogyan éltem,
hogy nevettem, mitől féltem.
Te mond el helyettem,
mekkorát tévedtem,
mikor a szívemet idő előtt
eltemettem.
0 notes
Text
Félek, hogy jöttél és máris mész,
Akarom, hogy másra ne is nézz.
Téboly ez az egész mely mardos,
Nem vagyok mas mint egy gyáva harcos.
A józanság meg ott van bennem,
De már eltemettem régen fejben.
Szorítom a párnám, nyúzom a takaróm,
Legyek már jól azt akarom.
Talán ha a függőség eltűnik belőlem,
Akkor a vihar is elvonult felőlem.
És akkor majd újra józanul, egészségesen látok,
Minden holnapban csak az ajkára várok.
Van számodra egy gyönyörű mondatom,
Végre van valaki akitől én is hallani óhajtom.
"Tudnod kell hogy büszke vagyok rád
És tudtam, hogy sikerül"
1 note
·
View note
Text
Elgyászoltam az összes verziót
Amikor Én bátorodok fel, s leszek őszinte és elmondom neked, hogy nem akarok elmenni tőled, maradhatok?
Amikor Te találod meg a nyusziban az oroszlánt, és elmondod: igenis érzel intimitást, bújjak még hozzád.
Amikor én, miután elmentem, mégis időben meggondolom magam
Amikor Te miután félszívvel otthagytalak, mégis utánam szólsz
És a későbbit, mikor mindent ugyanúgy elcseszünk, de elhívlak egy teára és te mégis engem választasz ő helyette
És azt a kedd estét, mikor a szívemben feladtalak és másnak nyitottam ajtót, mi lett volna, ha te állsz a küszöbön
(...végül, amit kimondani is bűnös, ...mikor már Őt választottam, és megláttál minket, boldogan egymás kezét fogva, s Te elmondtad, hogy ez fáj neked... eltemettem azt a verziót, azt, amiben ott rájöttem hogy te is lehetsz választás, és elhagyom Őt, és én állok a Te ajtód előtt. )
Te jobban értesz a játékelmélethez, mindegyik meg nem történt, de megtörténhetett volna esetet lefuttattam? Az összes változat megvolt, ugye?
Akkor a gyászmise a végéhez ért. Ennyi volt ez.
1 note
·
View note
Text
Az elmúlt évben, hogy több férfihoz is közöm lett, többnyire el tudtam távolodni az exemtől. Mindegyikük értékes éa érdemes a bizalmamra, még akkor is ha nem tökéletesen kerek a történet.
De ez nem jelenti azt, hogy Ő nem jut eszembe minden nap.
Néha a férfiak rákérdeznek mi történt Közte és köztem. Érzik, hogy mikor zárulok be (az egyikük konkrétan meg is jegyezte, pedig nekem nem tűnt fel a viselkedésem, csak a rám zúduló érzések, de igaza van). És mikor Őróla kérdeznek, általában mindig ez történik.
Eszembe jutott egy emlék az egyik nap, ami azelőtt évekig nem. Egy boldog emlék. Egy bed-time emlék, ami kedves és ártatlan. Sokszor Ő az emlékeimben arc nélkül szerepel, egy homályos alakként, de most az egyszer teljesen valóságosan emlékeztem rá. Vegyes érzéseim támadtak. Még hiányzott is egy kicsit, ami miatt még undorodtam is magamtól.
Ma pedig eszembe jutott egy másik emlék, ez sokszor eszembe jut mert kegyetlenül fájdalmas. Ahogy Ő ittas és ingatag. Szokás szerint összevesztünk, én pedig fáztam, remegtem és izzadtam az idegállapottól. Zuhanyozni mentem, ahogy szoktam, mert megszoktam, hogy nem tudom felmelegíteni magamat, csak meleg vízzel és akkor is csak rövid időre. De Ő utánam jött. Undorítóan káromkodott. Lehordott mindennek. Nem folyt már a víz. 10-20 percig álltam ott a kádban a függöny takarásában vizes hajjal és testtel. Összegörnyedtem, és olyan hallkan sírtam, ahogy csak tudtam. Nagyra nyílt a szám, ordítani akartam, de közben olyan visszafogottan zokogtam, ahogy csak tudtam. Így tudtam minél halkabban levegőt venni és próbáltam nem elveszíteni a látásom teljesen. Össze akartam menni, minél kisebbre és láthatatlanabbra. Rám csapta az ajtót, elment, zajongott és hangosan morgott és szidta magát és a világot, majd visszatrappolt, kiszakította az ajtót a keretből és újra kiabált. Azt kívántam, bárcsak megszűnnék létezni. Nem mozdulhattam meg, nem vehettem levegőt amíg ő ott volt, nem mertem. Rettegtem, az érzések és a fejemben tomboló káosz teljesen eltompított. Még akkor sem mozdultam, mikor már nem jött vissza többet.
Néha belenézek a tükörbe mielőtt beállnék a zuhanyba és egy mély levegő után megnyugtatom magamat. Rajtam kívül nincs senki a lakásban aki bántani tudna. Én pedig többé nem akarom magamat bántani. Elég volt. Örökre eltemettem ezt az emléket, mert soha többé nem akarom elővenni. Elégetem, aztán eláztatom. Egy senki voltam. Olyan sötét volt, hogy nem láttam a szememmel. Átfújt rajtam a szél. Lepergett rólam a víz és a meleg sem melegített. Önmagam árnyéka voltam, egy üres, sötét hideg semmi.
Soha többé.
(ahogy ezt megírtam is elmerültem az emlékeimben. Hiába van meleg a szobában, a kezeim olyanok mint a jég az arcomat pedig csípi a könny. Honnan kerülnek elő ezek a fájdalmak? Mikor lesz már vége? Miért kellett ilyen mélyre vágni!? ... ? ... )
1 note
·
View note
Text
Ennyi volt.
Ma este még futok egy utolsó kört aztán vége.
Abba kell hagynom, mert nem bírom gyomorból.
Ez nem az én világom és sosem lesz az.
Nincs több álnév, nincs több packet.
Hiba volt azt hinnem, hogy ebből lehetett volna bármi.
Ha tehetném kitörölnék a fejemből minden emléket ami január elseje óta történt.
Teljesen kifordultam magamból.
Csak egy lányon szerettem volna valahogy túl tenni magam erre mi lett?
Felvettem egy olyan szerepet ami sehogyse illett rám.
Ennyire nem lehetek ki valaki miatt, aki teljes mértékben ignorál és annyit se kérdezett, hogy "nagyon fájt?"
Ennyire nem mehetek szembe azokkal az emberekkel akik nem voltak mellettem mikor egyedül maradtam vagy eltemettem Nagyapámat.
Nem állhatok bosszút mindenkin aki csak egy rossz szót is mond róla. (De annak a fasznak megint eltöröm az orrát ha olyat mond)
Ezt így nem folytathatom, mert a végén még tényleg valaki megöl.
És nem is fogom.
Megbocsátok szépen mindenkinek akik nem tudtak visszaírni vagy keresni.
Elengedek mindenkit aki menni akar.
Legfőbbkép az Egómat, azmiatt van ezaz egész baszódás.
Akik akarnak úgyis elfognak érni.
Aki akar úgyis eljön értem.
De én nem fogok könyörögni bazdmeg senkinek se, hogy szeressen.
Ha kell egyedül leszek életem végéig de legalább boldogan.
Köszi Oszkár vagyis Márk, hogy együtt csináltad ezt velem.
Nincs több segítség/osztás/fuvar/mozgatás/pakta/szórás és deal.
Lehet a cigiről is leszokok.
Csak szeretnék lenni. Szeretnék túl lenni.
Magam mögött hagyni ezt a sok elbaszott nyomorékot akikről azt hittem, hogy a barátaim és ismernek.
De a fele még csak azt sem tudja, hogy milyen a nevetésem.
Remélem meglesznek nélkülem.
Köszönök mindenkinek mindent habár nincs sok dolog amit kéne
De én ma befejztem ezt a keresztes hadjáratot mielőtt hülyét csinálnék magamból. Vagy legalábbis mégjobban.
Igen, összetört egy lány
Igen bazdmeg képzeld el
Ha ezt nem tudják mások felfogni akkor még sosem voltak szerelmesek valakibe és sosem szerettek igazán.
Akkor viszont nem kellenek a társaságomba.
Kigyók között nem él meg egy patkány.
És igen, én vagyok a patkány.
Ha még valami eszembe jut később leírom.
Viszlát Erik, Viszlát Jason, basszátok meg.
Szia Soma!
Jó leszek.
0 notes
Text
Akit bennem lattal soha tobbe nem leszek, mert amikor elmentel az az enem elveszett..
Es most azt az enemet elem amit mar nagyon reg eltemettem magamban. De hat egyszer mindennek eljon az ideje nem?!🙆🏻♀️🤷🏻♀️
2 notes
·
View notes
Text
Nem tudom mi az a megmagyarázhatatlan dolog ami minket össze tart. Számtalanszor összetörtem gyűlöltelek és szerettelek. De mindig erősebben égett bennem az az érzés, hogy nélküled csak félig létezem, nélküled alig lélegzem. Te vagy az a felem, akit magamnál is jobban szeretek. Nem vagyok tökéletes, követtem el hibákat, kételkedem számtalanszor. Zártam ki embereket kik nem hittek benned ahogy most is leírnak téged de ebbe nem tudok beleavatkozni nem tudlak megmenteni.... Most úgy érzem adsz akkora hitet hogy újra bízzak benned hogy ne legyen bennem félsz vagy kétely. Eltemettem magamban az elmúlt év sebeit reménykedve abban hogy mindenkinek kell egy új esély.
1 note
·
View note
Text
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agy-vérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők egy szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra».
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyűcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.
Kosztolányi Dezső-Hajnali részegség
0 notes
Last Seen Blogs
vanilla-academia
dangerous
fiascophobia
FiascOPhobia
stillsblog
Untitled
erualthewild
We've Got Eternity In Our Hands