Szétvágtam a dupla géz ruhámat, pedig a gallérja eléggé rendben volt. Csak egy fun project volt. A jobb ujját felvarrtam fordítva, és az egyiken túl kicsi, a másikon túl nagy volt az ujj, pedig a szabásmintám jó amit csináltam hozzá, kiszabva is egyformán volt. Soha többet elasztikus anyaggal nem dolgozok, a viszkózzal is csak a második sikerült. A lenvászonnal olyan pontos és ügyeske vagyok. Erre alszok egyet. 6000ft a kukában.

Elment az egész délelőttöm, hogy feladjam az 5 vintedes csomagot. Vasaltam, egyet mostam is, éjszaka ment a szárító, és nagyanyámnál kajtattam dobozokat, csomagoltam. Volt eszemben, hogy megjelölöm, de mondom, nem vagyok én még olyan idióta picsa, tudom melyiket, melyikbe raktam. Csak átsétálok 50 méterre, és feladom. Tele. A 4. Automata is tele, sétáltam a csomagokkal az esőben. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, menjek a legbelvárosibb, legmegközelíthetetlenebbe, ott tengernyi hely van. Fizetek a parkolásért, sétálok. Akkor üríti a srác, nincs szabad hely. Könyörgök. Najó. Utánam 3-at elhajt. És nem tudom. Szerintem 2 csomagot összecseréltem. Fogalmam sincs melyikbe raktam a medicine ruhát, és melyikbe a relaxed fit vackot. Olyan értékelést fogok kapni, és még mínuszban is leszek. Az élet most nem túl rózsás.

Az öreg hölgy látogatása nem volt rossz. Szokatlan volt nekem ez a fajta színpaddinamika, szinte semmi díszlet, és a színészek funkcionáltak még a rikácsoló őznek is. Hiába vallom magam Felső-Tisza vidékinek, idegennek, és feszélyezve érzem magam a nyíregyi móriczban. Páholy jegyem volt, magabiztosan odaálltam az emeleti, “vip ruhatár” elé, és nem kérdeztek semmit. De komolyan hogy lehet ilyet kiírni?! Újgazdag tirpákok vagy mi fene. Teljesen más érzés, pedig jártam azért ott, csak mindig az alsó szinten. Bevezettem Szerencsre, ott szálltam fel a vonatra, már az állomáson bámult egy srác, aztán nyíregyen egy tahó képű taxis lelassított, és majdnem kitörte a nyakát. Tök jó, hogy ilyen nagy szám vagyok, aztán a társkeresőkön meg reménytelenül bolyongok a totális, melankolikus beletörődéssel, hogy egyedül leszek. Nem tetszik senki, nem tudok beszélgetni senkivel. Leginkább az “elhidegült” házasságban élő férfiaktól kapok ajánlatot. Most egy kora harmincas informatikus srác akart elvinni mcreggelire, de nem tudtunk beszélgetni, akkor minek? Még pár évig feszes vagyok mindenütt is, és az arcom is karakteres, inkább elsorvadok, de most nem szeretnék megalkudni, legalább érezek már valamit, és még egy szimpatikus emberrel egy randira sem tudok eljutni. Néha tényleg nagyon szomorú vagyok, reménytelennek érzem az egészet, másrészt meg még élesen él bennem az emlék, hogy az exemmel megalkudtam, és meg is kaptam érte a kezdeti félév után a majd egy éves konstanst borzalmat. Anyám még bátorított is, menjek hozzá ahhoz a szörnyhöz. Voltam már általa igazi dzsúdló számbeli üres díszlet, nem igen vonz a hasonló alternatíva. Nem rosszak a napjaim, éldegélek, megyek előre, nem bolygatom az élet értelmét, a barátnőm filozófia estjein is a “nagy igazság kereséről” sem szívesen értekezek a telefonba. Kevesebb gondolat, több nyugalom.

Ez egy förtelmes nap. A megkoronázása, hogy a 4 órás varrás, kétszer 1+órás vezetés után be se tudok menni a házba, anyám színházba van, és kedden nem találta a kulcsát, odaadtam az enyémet, és persze hogy nem gondolt rám. Már nem is szeretek vezetni. Borzasztó tehernek érzem mind fizikailag, mind anyagilag, pedig csak heti egyszer “kell” 60kmert. Egy éve mentem még 700-800kmert egy nap, de utáltam azt is. Lehet bemértek egy indokolatlan 60-as táblánál, vagy pedig egy 30-nál max 38-al, én a köztörvényes bűnöző. Reggel 7-kor keltem, hímeztem a ruhához, egy picit tornáztam, de nem tudtam végig vinni, nagyanyám már nyígott, menjek màr, még főznöm is kellett rá. Tegnap én jelentettem a hibát a diginél a nagyanyámként, és nem említettem meg az apró tényt, hogy a Zuram 13 éve a föld alatt van, csak nem lett átírva a név. Kedvem lenne lesétálni a bolthoz, és venni egy felest, de az alkoholizmus nem megoldás, nem is szoktam kívánni, inkább ülök a teraszon, próbálok nem halálra fagyni, és kierőszakolni magamból pár könnycseppet, annyira szeretnék végre sírni egy jót. Elmehetnék a nagyanyámhoz, de úgyis csak ordibálnék most vele, az meg kinek jó, nincs hozzá lélekenergiám.

Nem veszem észre, hogyha flörtölnek velem. Amíg cserélték a gumikat a kocsikon, én játszottam, meg futkorásztam az ónémet juhászkutya keverékkel az udvarban, és odajött egy késő harmincas fickó. Megszólított, beszélgettünk, aztán megkérdezte hány éves vagyok, én meg úgy ráztam le, elértettem. Mondtam nem tudom, csak most ismertem meg a kutyát, nem tűnik annyira idősnek. Vette a lapot, és elment. Nemrég leszólított egy west endes perverz is. Egész jó dumája volt, kínomban meg adtam a számom, de még arra se vettem a fáradtságot, elmentsem az övét. Legalább úgy, hogy “ne vedd fel”. Be is égtem, mert nem tudtam, felvettem. Nem mentem vele kávézni, olyan csúnya volt szegény. Nem is bánnám, hogy nem egy általános ideál, de legyen már úgy satnya, hogy nekem tetszen. Undorodtam a szemöldökétől, a mai napig megborzongok a gondolatatára. Ma befejeztem az első saját varrású ruhámat, olyan jó lett, még színházba is elmehetek benne. Vannak rajta hímzett zsebek.

Ma egész nap varrtam. Annyira elegem lett, bementem H-val a városba. A totál alkoholos konklúzióm, hogy százszor hálás vagyok az anyámnak, hogy a visszakapott sakk katanojáa lehetek, és hazajöhettem, minthogy az exemtől rettegjek. Nagyon tisztességes vagyok. Általában vagy a nagyanyámat gondozom, kertet, vagy háztartást vezetek. Ha szórakozok, a színházban vagyok. Ma azonban inkább berúgtam H-val. Mondhatnám, hogy nem az volt a cél, de pedig igen. Nem is kedvelem. Olyan primitív. Mikor a “sikítósra kuratnám magam” mondat elhangzott a szájából, kértem még egy tequilát. Vannak pillanatok, mikor visítani tudnék, pedig szépen élek.

Valaki vegye el tőlem a vintedet, rájöttem hogyan öltözködhetek továbbra is felső-középosztálybeli szukubuszként okosban. Szombaton anyám baráznőjével felmentünk Kassára. Kitalálta, hogy a medicinéből, ahonnan nagyon sok ruhám van, és utálja őket, neki is kell. Aztán persze végig kellett menni mindenen is. Neki van faszija, ő öltözködhet. Egész nap fogasként meg alapvető szótárként funkcionáltam, és imádkoztam, ne kezdjenek el valamelyik boltban bonyolultabban karattyolni. A tehetek-e valamit, kérünk e szatyrot, kártyával fizetnénk, jó-e, meg ebből a blúzból van-e 36-os nem haladja még meg a szlovák tudásom. Csütörtök-péntek wellnes szállodában voltunk. Rájöttem, hogy van még egy normális fürdőruhám, az a ribancos citromsárga, a sinsay-es neonzöldből meg már fakó sárga lett, a többiből kifogytam. Ha ruhát nem is, kapok anyámtól nyári gumikat, meg gépjármű adót, nem lehet egy szavam sem. Ma rajz előtt mutogattam az egyik lakást. Már a srác foglalózná, aztán mikor rájön papíron mekkora, mégsem kell neki. Nem értem. Szabadulnánk meg tőle. A barátnőmmel rajz előtt jeges kávét iszunk a napsütésben, marha jó. Felvették Hollandiába, nagyon örülök. Könnyűek a lépteim. Nyomaszt a felvételi, a textiles a hónapban be szeretném fejezni, aztán marad a fotó. Bárhogy is lesz, a két évből egyet azt tervezem erasmussal kinn töltenék Pozsonyban. Onnan még éjjel is van vonat Kassára, járhatnék haza is, ha olyanom van. Hétfőn kertészkedtem megboldogult nagyapám tóparti házában. Füvet nyírtam, már két hosszabbítóval a cseresznye fa alatt, azóta is szedegetem a virágzatát hajamból. Lemásztam az aknába, megnyitottam a vizet, még olyan férfit sem ismertem, aki legalább erre képes lenne. Az őszi virágaim kinyíltak, fenn vannak már a császárkoronák, meg a tulipánok. Felástam egy újabb területet, vetettem mángoldot, petrezselymet, kelbimbót a kakukkfüvet, a zsálya meg a makói hagyma mellé. Gyomláltam. Használ a kis lelkemnek. Szeretek teremteni. A művészeti egyetemen is ez vonzott, most már végigviszem, de lehet nem járnám újra. Ha kell, tervezőgrafikán, de már szerezek belőle egy mesterit, meg egy művésztanárit. Vonatozok haza az éjszakában rajzról, azt hittem utálni fogok otthon, de még hónapok után sem sikerült meggyűlölnöm. Néha azért megrémít a gondolat, lehet itt maradok “örökre”, eddig nem tudtam elképzelni.

A húsvétra hagyományos magyar ételeket csináltam, úgy mint a lassagne, meg a bolognai. Most nem halakat kaptam anyám barátjától, hanem füstölt, darált jércemellet. Töltött káposztára már nem maradt belőle, meg magamért nem igazán nyűglődök annyira a konyhában, éppen hogy csak szeretnék az anyám fajta mikrós virsli szintje felett maradni. Ja, meg a feltámadás napján szőrtelenítettem. Ma kertészkedni akartam, de az eső közbeszólt. Nem is bánom. Nézek ki a fejemből, végre csend van, hazavittem nagyanyámat, le sem lehetett lőni 3 napig. Egyedül ilyenkor nézek tévét is este, és nem zavartatta magát, duruzsolt még aközben is. Csomószor nem is figyelek rá, csak néha azt veszem észre, kérdez is valamit, erőszakosan várja a választ, és én azt sem tudom, mi van. Ezek szerint most nem századszorra meséli, hogy traumatizálták gyerekkorában az orvos nevelőapja szociban is fényűző házában, vagy hogy hogyan bántotta a nagyapám. Én nagyon remélem nem élem meg ezt a kort. Amúgy figyelek is rá, csak nem megy 72 óráig, kikapcsolok. Csütörtök-péntek anyámmal megyek wellnes szállodába, holnap bemegyek a városba, veszek könyveket.

Hetekkel ezelőtt lenn voltam Békéscsabán, a textilkonferencián. Nézem a ruhákat, meg az egyéb textiliákat, nem értem mi még csak meg sem voltunk említve. Az egész tájegység kb kompletten kimaradt, bezzeg a matyók giccs boltos szarja ki volt állítva. A népi hímzésben legyenek trendi színek, meg persze jó ha ismered a szervezőket. A mesterszakács màr kinézett az ebédnél. 400+főből engem, ez nagyon imponált. Utálom a férfiakat. A következő héten jött hozzánk legjobb barátnőm, még megnyugodtam, hogy tudok főzni. Gluténmentes tiramisu, meg lassagne. Két boltban sem lehetett tojást kapni, nagyanyámtól kunyeráltam a piskótához. Koncerten vagyok, ringok. A napsütötte rész. Közben egyre vékonyabb vagyok, újra élesen látszik az álkapcsom. Kihányom a mekis kaját is, el vagyok szokva az ételtől. Másnap egész nap az ágyban fekszünk, beszélünk. A varráson azt mondja a semmi mesternő, hogy buta vagyok, lassú, és haszontalan, főleg ahhoz képest, hogy van diplomám. Elkezdem utálni. Gyűlölöm, az anyám beszél így velem. Varrok itthon, két pólót, az elsőt viszkózból, szétvágom. A második elmegy, lehet benne lesétálni a Tiszára. A szomszédasszony beletolat az autómba. Elsőre nem tudom, kihívom a rendőröket egy halálraítélt bizonnyoságával. Hát biztos beletoltak háromszor egy kézi beton keverőt…és ezt a szakértők mondják, reménytelen. Mindenki is hülye. Aztán jön a szomszéd, bocsika, néha a férjemébe is belemegyek. Egy full új tolatóradaros hondával, én meg büszke vagyok, hogy a böhöm kombival csak hátsó távolságjelző van, és képes vagyok tolatva is parkolni, pusztán tükörből. Tök mindegy, más 10 x többet érő autóval is izomból beletolat. Az exem is megmondta, agykapacitás nuku, de legalább a konyhában zsigerből feltalálom magam, genetika. Este színházban vagyok az anyámmal. Ismerősök. Meghalt Gyurika. Anyám már hívja is a barátnőjét, akivel nem beszélt egy éve, hogy jaj, sajnálja, hogy meghalt az exférje. Mondja Zs. hogy nagyon nem halt meg, már új gyereke is van a több évtizeddel fiatalabb nőjétől. Ciki. Kiderült, hogy nem is az a Gyurika. Meg mondom anyukának, milyen lenne, ha netalántán édesapám elhalálozna, és neki nyilvánítanának részvétet. Na ugye. Anyám felfogja a hajam, legyen 15cm-vel rövidebb. Szerinte nem vagyok elég szép, megy beszélgetni az ismerősökkel. Színház után találkozom H-val, egy hónapja ígérem, vagyok annyira elkeseredve, hogy legyen kedvem. Olyan primitív. Egy tátra tea megoldja. Ellopok egy jägeres poharat, már van 2 otthon. Egy emberekkel teli asztalról veszem el, mindenki megvan rökönyödve, dehát kell a készlet. Nem vagyok normális. Nyári nadrágokat varrok. Tökéletesek. A térd alá érnek. Húsvétra anyám Hévízen nyugtatja az idegeit, én egy napra felmennék barátnőmhöz Pestre. Lemondom. Nagyanyám bömböl a telefonba, inkább elhozom. Ez van. A második napja, és nem is olyan rossz. Összeségében meg vagyok elégedve az életemmel. Szeretnék zokogni, de a legközelebb enyhén ittasan voltam hozzá a H-s estén. Néha egy hosszú nap után szét tudnék verni valamit. Bennem van a melankolikus bizonyosság, hogy örökre az anyám nyakán maradok, hiába fogok dolgozni, itt maradok. Nem bánom, hogy elmenekültem innen 19-ben, sokat tapasztaltam, és most rehabilitáltak. Újra tisztelnek az emberek, fogad a fogorvos, hogy újra tömje a kijött tömésem, aki az apám osztálytársa volt, és tart az anyámtól. Sok év után újra egy báb vagyok. Fojtom el magam, de nem érdekel, legalább van hol lennem.

Ma a Hamtaros ágyneműmben alszok. Annyi gondolatom van az engem körülvevő világról, traumákról, politikáról, és mégis annyira túltelek, hogy inkább hallgatok.

Hm…egy igazi ADONISZ szavai, szaporodni szeretnék tőle.

“Ancika nagyon pontos statisztikái szerint”

Eddig ez a kedvenc mondatom a konferencián.

5 év versenykajak után azért relatíve gyorsan tudok izmosodni. Mégiscsak hálás vagyok annak a kegyetlen időszaknak. Testileg jót tett anno? Igen. Lelkileg? Egyértelműen nem. A csapatot gyűlöltem, 12 éves koromtól 17-ig ezért is folyton gyomoridegem volt. A lányok nem kedveltek, a fiúk csomószor zaklattak. Nagyon megalázó volt. Egy több napos verseny után szépen lassan elmaradoztam. Odaálltam az anyám elé, és közöltem, hogy ennyi volt. Utána jártam még másfél évig kondiba, aztán meg lefogytam kegyetlenül. Úgy mentem egyetemre. Futottam csak. Az exem mellett teljesen elhagytam magam, vékony voltam, de nagyon nem szerettem a testem, magamhoz képest egy mindennapos csalódás volt, és most 2 hónap alatt sikerült újra megszeretni. A tornának hála megint egyben érzem magam. Múlt kedden a barátnőmnél fenn voltunk reggel hétig, kifestettük magunkat bohócra, és ugráltunk az ágyon, hogy nem kellünk senkinek, bassza meg az élet. Az, hogy kifestett a legintimebb élményem volt emberemlékezett óta, én nagyon nem szeretem, idegesít, hogy van valami az arcomon. Folyton csinálok valamit, előző héten összeraktam egy komplett ruhát 3 hímzésblokkal, avattam az anyagot, vasaltam, jártam az órákra, tajtaroztam nagyanyámat, kétszer elhúztam színházba, takarítottam. Valahogy nem bánom, jól eső fáradtság ez. Tanulok németül, tartom a rendszeres tornát, fotózok. Anyám minden hónap első szombatján vacsorát ad, ha nem is sokat szólok hozzá, jól esett, hogy duruzsoltak körülöttem. Furcsa hallani a sztorikat, mikor anyám még nem egy savanyú banya volt. Veszekszünk néha, van ami fáj, de nem olyan nagy dolgok, megvagyunk. Ki van árulva a házunk, csütörtökön a világ legellenszenvesebb fickója jött megnézni a szüleivel, okádok a gondolatra, hogy egy ilyen ember fog utánunk élni a legbelsőbb tereinkben. Az ingatlanos anyám exe, arra a durva kérdésre, hogy miért akarjuk eladni, ő válaszolt. Anyám költözik az élettársához Pestre, én meg megyek nagyanyámhoz. Egy szó sem igaz. Nem szívesen költöznék most mégegyszer, de ha anyám úgy óhajtja, nem kell a kert, menne egy nagyobb lakásba, én nem szólok semmit, hálás vagyok, hogy évek után visszajöhettem oda, ahonnan elindultam. Az exem, meg a barátai “kedves” dolgokat irogatnak az instagramm képeim alá, már leprivátoltam. Hallottam, hogy beszélt az elődömről, akivel 7 évig volt együtt, “a kis kurva”. Remélem én is valami hasonló jelzőt kaptam. Mondjuk az ordas ribanc menőn hangzik. Néha-néha még most is félek, hogy utánam jön, tudja hol lakom. Hiába mondja mindekinek, mekkora egy borzasztó alak vagyok, hogy mikor nem volt otthon, úgy vittem el a cuccaim, de én tényleg félek tőle, rettegtem mellette, aztán meg volt hogy teljesen sztoikus lettem. Most pár hete érzem csak, hogy gyógyulok, tisztulok a rengeteg mocsoktól, eddig csak bemagyaráztam magamnak, hogy jobban vagyok. Kifordultam mellette, aki kutyával él, kutyával lesz. A nagynéném mondogatja ezt nagyanyámra, kényszerből hozzáment nagyapámhoz, aki aztán az meg ivott mint a gödény, ordibált, mint egy utolsó kocsis, csalta és verte. Hétköznapokon meg megbecsült értelmiségi volt, magasabb pozícióban. Látom most mi maradt nagyanyámból, nap mint nap csak a tönkrement életét siratja. Egy elpazarolt élet, pedig de szép is volt, istenem.

Ma elmentem egyedül egy laza 7-8km-es túrára, de elrontottam, véletlenül felmentem a Kopasz-hegyre is, lett belőle vagy 16+.

Anyám hazahozta Pestről a sátán táskáját. Vörös, hosszú-szőrű csodaszülemény. Nekem van egy fekete, meg egy vajszínű szőrmés kabátom, az világ kurvájás, de 53 évesen úgy öltözködni, mint a barátok közt Gizikéjének a felső-középosztálybeli verziója, az teljesen rendben van. Kiárusítom mindenem, amit csak kitudok. Eladom a régi dslr fényképezőm az obijaival, a haszontalanabbik instaxom (a minit megtartom, az nagyon szeretem), meg az anno apámtól kapott ocsmány órát is. Lehúzza a kezem, életemben nem volt rajtam 3-nál többször, az anyai nagyapámtól a halála előtt kaptam én sokkal jobbat is. Nekem adta anno apám még a régi gitárját, magának meg vett egy újat. Azt is eladtam egy szánalmas összegért a barátnőm öccsének. 100lei. Egy hétig ettem belőle a kollégiumban. Nem sokat kaptam tőle, de még attól is meg szeretnék válni, de ami a másik oldalról van, azokhoz meg nagyon is ragaszkodom. Utálok seftelni. Az ár alkuképes? Van-e hibája? Le kell írni kismilliárdszor, hogy nem nincs (és nem rakom oda, hogy le van írva a hirdetésben)…rossz kofa lennék, nincs türelmem ezekhez.

Néha kedvem lenne egy jót zokogni. Van, hogy eléggé lenn vagyok, de elmúlik, nem tart soká, meg nem is olyan reménytelen valami, mint ami eddig volt. Végre újra 24 évesnek érzem magam, és nem 44-nek. Tornázok, vissza vagyok fogyva, újra lötyög rajtam a nadrág, amibe pár hónapja már éppenhogy csak befértem, és 16 éves koromban vettem. Visszatértem a fekete komédiába az anyám mellé. A hűtőben csak luxuscikkek vannak, úgy mint füstölt lazac, meg kacsamáj, szó szerint semmi más, mégcsak egy normális zöldséges köretet sem tudok csinálni mellé. Kis zsemlécskéket sütök, azt eszem, most van otthon élesztő. Heti háromszor rajzra járok Pestre. 4,5 óra inga. Hogy minek? Már magam sem tudom. Jövő hónaptól már csak egyre fogok, azt is csak a teljes megkergülés végett. Utána van, hogy a barátnőmnél alszom, és belebeszéljük magunkat az éjszakába. Akkor iszunk egy kis bort heti egyszer, máshova nem járok szórakozni, illetve de, még heti kétszer színházba, lassan elfogynak otthon az előadások, még egy hónap és végig mentem az egész repertoáron. H. hív ki folyton, de ahogy az exével bánt, és amilyen vakon van, valahogy megundorított, és csak az lehetne a program, hogy megiszunk egy tátrashotot, aztán hallgatom, hogy tehet mindenről az exe exe, és ő ugyan nem hibás semmiben. Már hetek óta hárítom, még anyám is csesztet, menjek már, jó család, ne építsem le a kapcsolatot. Abban igaza van, hogy otthon nincs nekem már más, kéne tartani, de valahogy nem tudom elfelejteni az ismétlődő mintázatot, hogy én összevakarom a kapcsolatai végén, aztán meg mikor jön az újabb, eltelhetnek hónapok, nincs rám pár órája sem. Nagyanyám már tegnap majdnem olyan gyűlölettel beszélt hozzám, mint anyámmal szokott, biztos elvittem ezt, elvettem azt, bezzeg anyám húga egy angyal. Ma is csak azért hívott fel, megkérdezze, nem loptam-e pénzt a bánkártyájáról. Nem, hogy maradj magadnak!Igyekszem vele foglalkozni, meg csak én látogatom, viszek neki kaját, ráveszem, menjünk valamerre. Ezek teljes napos elfoglaltságok, és olyan vagyok a napvégére, mint akit megvertek. Anyám engem nem hallgat meg, mindig az ő borzasztóan szerencsétlen élete van a középpontban. Hétköznap egy roncs, aztán megy a barátjához a nagy házba, ücsörög az ónémet bútorok között, és két program között sajnálja magát. Járok szerdánként varrni is. Hiába nincs hivatalos munkám keddtől szombatig olyan, hogy csak késő este bedőlök az ágyba, nézek valami agyzsibbasztó videót, általában valami szerelmes anime recapját, ahol a csaj ahhoz ért, hogy császárnő, aztán elválik, és hozzámegy egy másik királyhoz, aki a kedvéért császárt csinál magából. Színvonalam. Készülök a felvételire, 6 mesterszakra adtam le a jelentkezésem, legrosszabb esetben is tanárnak még jó leszek. Szívesen foglalkoznék azt hiszem gyerekkel, a legjobb barátnőm is az művészetiben. Már csak azt várom, legyen már vége, pedig el sem kezdődött. Dolgozni szeretnék, egy relatíve normális munkát, elkezdeni az életem, és nem tojáshéjon járkálni egyfolytában otthon, nehogy anyám megint robbanjon. Otthon mindig kitakarítok, az a nulla alatt a mínusz, meg putri, és szerintem még ő is elhiszi, hogy szokott takarítani. És nem a több hónapos koszt töröltem volna mindenhonnan is, mikor hazakerültem. Van egy srác, aki 16 éves korokban kinézett egy edzőtáborban, kb azóta egyfolytában ki akar velem kezdeni, csak sajnos hiába a ken test, meg arca, ha a saját anyanyelvemen nem értem, mit akar írni. Pár hónapja instagrammom nagyon boldogok a barátnőjével, dúl a szerelem. Tegnap a fürdőkádból kaptam tőle képet. Kellett volna valamit éreznem, undort, megvetést, bármit…annyi gondolatom volt, szegény lány. Eddig csak rosszmájúan nevettem, hogy vajon hogy kommunikálhatnak, mint az ősemberek, eső táncot járnak egymással?! Aztán most ezt a kis rosszmájú, gunyoros élvezetet is elvette a srác.

Egy rövid, egyetemi amerikai időszaki kiállításon ki lesz állítva a diploma munkám egy kisebb részlete. Nem nagy eredmény, de mégis büszke vagyok, legalább ennyi megerősítést kaptam, illetve a 30+főből benne voltam a top 5 legjobb diploma átlaggal rendelkezőben. Semmi haszna, de akkor is megdolgoztam érte.