Szolgálati közlemény: itt üzenem Rogán Antal titkosszolgálatokért, korrupció elleni küzdelemért és természetesen a propagandáért felelős miniszternek, hogy szórakozzon inkább valamelyik kedvenc koncessziójával, de ne velem! Az általa küldött telefon pedig sajnos összetört, a SIM kártya elveszett 🙂

Ennyi volt a lényeg, de ha valakit érdekel leírom azért ennek a részben vicces, részben persze komoly ügynek a részleteit is. Elöljáróban el kell azt is mondanom, hogy – a tőlem megszokottal ellentétben – nem tudok MINDEN részletet bizonyítani. Mégis közzé kell tennem az alábbi furcsa történetet, mert jól jelzi, mi várható a következő időszakban.

A végével kezdem: hétfőn azt vettem észre, hogy bármerre mentem autóval Szekszárdon, egy Audi Q3-as követ. Szekszárdon azért nehéz ezt feltűnés nélkül csinálni. Először csak az tűnt fel, hogy egy szép drága autó végig jön utánam azon a “titkos” , ésszerűtlenül ide-oda kanyargó úton, amit a kislányom kedvéért talàltam ki, hogy pár perccel lassabban érjünk az oviba. De itt csak csodálkoztam. Amikor délután a kislányt elhoztam és megint láttam az autót, már jobban meglepődtem, amikor pedig a rendelőbe indultam, már tudtam, hogy követ a szerv, csak azt nem tudtam, hogy miért - mit láthatnak Szekszárdon, ugye...

A megoldás másnap érkezett. Reggel Budapestre indultam és az első utam egy McDonalds-ba vezetett – mivel egyelőre nincs irodám, a megbeszéléseim jó részét ilyesmi helyeken folytatom. A gyorsétteremből kilépve egy vírusmaszkos jóember lépett hozzám és egy fekete zacskóban egy telefont nyomott a kezembe. Nem mutatkozott be, csak egy korábban nálam jelentkező informátor ügyére hivatkozott és annyit mondott, hogy másnap ezen a telefonon keresnének, hogy egy „időpontot és helyszínt egyeztessünk” egy újabb megbeszéléshez. Itt értettem meg, mire fel kaptam Szekszárdon a kíséretet. Az ugyanis csak aznap reggel dőlt el, hogy hol lesz a találkozóm. Azt az utolsó pillanatig senki nem tudta, még én sem, gy a maszkos/telefonos ember is csak onnan tudhatta, ha követett. A mai napon aztán fel is hívtak a kis telefonon és egy köztéren zajló megbeszélést javasoltak. Abban maradtunk, hogy majd még jelentkeznek. Sajnos aztán – ahogy a kép is mutatja – “valahogy” eltörött a kis telefon, a találkozóból meg nem lesz semmi- üzenem Tóninak, lefújhatják az akciót.

De mi is van emögött a vicces történet mögött valójában? Természetesen nagyon sok megkeresést kapok szinte naponta, “kis” , pár milliós ügyektől szervezett csalásra utaló információkig. Bár nem vagyok se rendőr, se tényfeltáró újságíró, az elmúlt 16 évben láttam annyi mocskot, hogy nagyjából az elején el tudjam dönteni egy-egy ügyről, hogy mennyire érdemes vele foglalkozni. Amiről most beszélünk, az nem ilyen volt. Egy jóember még a választások előtt azzal keresett meg, hogy megvett egy céget, amivel így természetesen annak a könyvelése is hozzá került. Ebben pedig szerinte fiktív számlák sorakoznak, aminek a célja, hogy egy céghálózat sorának a végén majd valaki felvegye az így megmosdatott pénzt az automatákból és visszavigye egy táskában a korrupt megbízónak. Az első találkozón mondott néhány cégnevet, de az is kiderült, hogy ennél többet is tudhat a rendszerről. Elmondása szerint ismer még olyan embereket/cégeket, akik korrupt politikusoknak hordják vissza az így tisztított pénzt. Azt is elmondta, hogy kész kitálalni az ügyészségen, de nagyon fél, hogy úgy jár, mint Welsz Tamás (aki egy rendőrautóban halt meg váratlanul). Két dolgot kért volna. Egyrészt megkérdezte, hogy meg tudom-e ígérni, ha választás után „olyan pozícióba leszek”, akkor a korrupt politikusok leleplezéséért cserébe valamiféle mentességet kapjon. Másrészt „el tudom-e intézni”, hogy politikai menedéket kapjon egy másik országban, ha kitálal.

Az első kérdésére természetesen azt válaszoltam, hogy ilyet nem tudok megígérni. De azt igen – a választások előtt erről nyilvánosan is beszéltem –, hogy olyan törvényt tervezünk, amely korrupciós ügyek főszereplőit leleplező személyek esetén, átlátható és konkrét feltételek mellett egyfajta részleges amnesztiát kínálhat elkövetőknek. A második kérdésére pedig annyit tudtam mondani, hogy egy-két nagykövetségen rá tudok kérdezni, egyáltalán létezhet-e az országukban olyan törvényes lehetőség, ami ebben az esetben felmerülhet. Ezt meg is tettem, bár egyértelmű válaszokat nem kaptam.

Mindenekelőtt azonban természetesen azt kellett eldönteni, hogy komolyan lehetett-e venni az információkat, vagy “csak” valamilyen provokációról volt-e szó.

Könnyebb lett volna, ha bizonyítékokat is kapok, de ezek annak ellenére is csak ígéretek maradtak, hogy még kétszer találkoztunk, abból egyszer egy kollégám jelenlétében. Egy alkalommal a telefonján mutatott egy szerződést, amit az állítólagos pénzmosó cég és egy állami intézmény kötöttek (az utóbbi nevében aláíró vezető ismert ember), de végül az ígéret ellenére ezt a szerződést sem küldte el. Természetesen megnéztem az általa említett cégek nyilvámos adatait, abból nem volt kizárható, hogy az állításoknak lehet valóságtartalma, de nem is volt egyértelmű, hogy azok helytállóak.

Két eset volt lehetséges:

1) Az elmondottak igazak, de valóban azért nem kaptam bizonyítékokat, mert az informátor (akit amúgy azóta nem tudtam elérni) félt.

2) A találkozók egy „kompromat” keretében történtek, vagyis csőbe akartak húzni (ettől még az informátor által elmondottak igazak is lehettek).

Nem lenne életszerűtlen, ha Rogánék valamilyen ügyet szeretnének kreálni, láttunk ilyet eleget. Rogán egyik embere, Zuschlag János pedig maga mondta el egy telefonbeszélgetésben, hogy az a feladata, hogy ha nincs ügy, találjon ki egyet ellenem.

https://www.facebook.com/488140827963432/posts/3714674465310036/?d=n

Egy ilyen történetből többféle kompromittáló mesét kerekíthetnének Rogánék. Ha az információ hamis és és nyilvánosságra hozom, azzal járathatnak le. Ha viszont igaz, de mivel nem kaptam bizonyítékokat, nem hozom nyilvánosságra, ezzel járathatnak le, például fényképeket mutatva, hogy beszéltem a jóemberrel. Vagy lehetnék akár „hazaáruló kém” is (az ötvenes évek komcsijai ezt nagyon tudták és Putyin is szereti ezt a módszert), aki idegen országok érdekében próbálta lejáratni a hazát. A propaganda bármikor bármilyen hamis sztorit képes hetekig futtatni.

Mindenesetre az informátornak többször javasoltam, hogy tegyen feljelentést. Egy tényfeltáró újságírón kontaktját is megadtam neki, de az újságírónak jeleztem, hogy csak akkor vállaljon találkozót, ha azon már bizonyítékot is kap. Tudomásom szerint a kezdeti kapcsolatfelvétel megvolt, de aztán a jóember felszívódott, mint ahogyan engem sem keresett többet. Az ügyet már-már el is felejtettem, de az eheti viccek alapján már elég nyilvánvaló a második lehetőség, a provokáció volt az igaz.

Ami viszont egészen biztos: Rogán SOHA nem fog megfélemlíteni, akárhány fekete autót küld rám, vagy akárhogy próbál lejáratni!

(Hadházy Ákos, Fb)

Épp a tizedik nyara múlt el az idén, hogy egyik barátommal, nagyot gondolva, fölkerekedtünk a somogyi part homokjából, s úgy, ahogy voltunk, ingben, fürdőnadrágban, látogatóba indultunk Illyés Gyulához, Tihanyba. Ezt persze csak kellő elfogultsággal s jóindulattal mi neveztük látogatásnak, hiszen senki se hívott, és senki se várt bennünket odaát a hegyen.

Illyést azonban nem találtuk odahaza.

Mi tagadás, kicsit meg is könnyebbültünk – legalább nem kell pironkodnunk a tolakodás, a zavarkodás miatt, vagy erőnkön fölül szellemesnek mutatkoznunk a házigazda villogó, s főleg süldő-írókat előszeretettel megtáncoltató tekintete előtt.

Egy rigómezei csatavesztéssel több – egyeztünk meg Gy. Lászlóval szűkszavúan, s vállunkra dobott inggel, lazán, cigarettázva indultunk vissza a halászkikötő irányába.

Kedvünket váratlan közjáték élénkítette föl. A jegenyés úton egy motorkerékpáros férfi közeledett. A motor akadozó, köhögő, majd a megszalasztott gáztól diadalmasan fölerősödő hangja olyan szentségtörően hatott a bokrok, a vízpart, a nádas csendjében, mintha cirkuszi műlovarnők puha és kényes mutatványát váratlanul bohóc zavarná meg, mondjuk, egy gépiesített talicskán, melynek rekedt cséplőgép-hangja van.

Mindkettőnkből kitört a nevetés. Na, ezt az országúti alakítást megpillogjuk közelebbről is!

A nyeregben Illyés ült, melegítőben, akár egy öttusázó, ki csak az imént hagyta abba az előző versenyszámát: a permetezést.

Pillanatok alatt kiderült, hogy a törpe robogó, bármennyire is fájlalja, nem az övé. Egy mérnök ismerőse tervezte, most hozták ki a műhelyből, még meleg, még szabadalmaztatva sincs – ő csupán kipróbálja, bejáratja, betöri. De félre ne értsük: nem nyereségvágyból vállalkozott a bejáratásra, sőt nem is szívességből, hanem kíváncsiságból. Becsületszóra, élvezi.

— Csoóri Sándor: „A kötés rejtélye”, részlet (Utazás, félálomban, 1974)

LanternI - interjú (2022)

LanternI - interjú (2022) - https://metalindex.hu/2022/08/12/lanterni-interju-2022/ -

LanternI b-j: Konkoly Attila (gitár), Kemsei András (dob), Rácz Gyula (ének, gitár), Nagy Gábor (ének, basszusgitár), fotó: Gyenes Zsuzsanna

A budapesti LanternI az egyik legjobb példa arra, micsoda kincsek rejteznek mélyen, a felszín alatt, az idei Fekete Zajon pedig egy igazán különleges oldaláról mutatkozik meg a csapat, hisz az Entrópia Architektúrával karöltve lépnek majd színpadra. Monumentális lesz, abban biztos vagyok. Elgondolkoztál már azon, irodalmunk mely műfajait kísértik a kedvenc zenéid? Ha maradok a jó öreg sárkány-lovag-királylány analógiánál, nyoma sincs a királylánynak, a lovagnak és a kastélynak. A LanternI maga a sárkány, és csak szárnyal, szabadon, de ha elég elszánt vagy, hogy a rengeteg legmélyére merészkedj, megpillanthatod nagyszerűségét…

Felütés gyanánt elmesélitek, miként indult a LanternI története?

Gábor: A zenekar 2016-ban alakult, Attilával (Konkoly Attila, gitár) volt egy rövid életű posztmetal bandánk, ennek megszűntével újabb formációt akartunk alapítani. Gyula (Rácz Gyula, ének, gitár) ekkortájt költözött vissza Magyarországra, ő is dédelgetett banda lapítási terveket. Jellegzetesen egy ilyesmi chat zajlott:

„Gy: Szia, akarok egy Isis, Kylesa jellegű posztmetal bandát. Jössz basszerozni?

G: Nem, én akarok egy Isis, Neurosis jellegű posztmetal bandát. Jössz gitározni, és vokálozni?”

Dobos fronton volt pár változás, de viszonylag hamar kialakult ez a felállás.

[…] Bővebben!

Miért kell mindennek ilyen kuszának lennie?

Még mindig gondolkodás nélkül visszamennék hozzád

újra kezdet

arra gondoltam, újra kellene kezdenem a blogolást. egyrészt sokkoló, hogy mennyivel összeszedettebben fogalmaztam még akkor, amikor rendszeresen írtam online naplót (szeretném kerülni a szóismétlést :D), másrészt pedig (bár ez csak az elhatározás után jutott eszembe, szóval ez egy mondvacsinált “másrészt” - ennyit a szóismétlés kerüléséről), úgy gondolom, hogy segíthet feltárni az érzéseimet, segíthet újra önmagamra találni és... úgy általánosságban is segíthet.

mostanában minden elől menekülök, nem szeretném érezni az érzéseimet és vagy alkoholt fogyasztok, vagy játszom valamivel. nagyon régóta csak “futok”, és nem érzem, hogy lenne erőm ezt megváltoztatni. de talán ha többet írok, majd jobban átlátom a dolgokat. talán ha jobban átlátom őket majd lesz erőm változtatni. igyekszem teljesen őszintén írni. ez lenne a lényege.

szóval, karácsony. családnál.

annyira nem volt hangulatom hozzá, hogy azon is gondolkodtam, hogy valami kitalált indokkal lemondom az első napot, leszek otthon nyugiban egyedül 24-én. de aztán rájöttem, hogy anya már valószínűleg vár és készül is, bunkóság lenne. meg egyébként is, itt is tudom ugyanazt művelni, mint otthon egyedül a négy fal között.

furcsa a kapcsolatom a családommal. ezt vissza lehet vezetni a múltra egyszerűen, sokat analizáltam már, most nincs kedvem hozzá. egyszerűen csak nem állunk közel egymáshoz, elfogadjuk, hogy egy család vagyunk, de egyikünket sem érdekel különösebben. én például alig beszélek velük, van, hogy kevesebbszer, mint a havonta egy alkalom. anyum általában panaszkodik, és/vagy olyan dolgokról beszél, amik nem érdekelnek. igazán nyílt vele sem tudok lenni, szóval nekem nem nagyon van mit mondanom, esetleg, ha történik valami vicces, vagy érdekes, vagy bosszantó (és akkor én is panaszkodom). itt még öcsém él, anyával együtt. ő egy nagyon furcsa gyerek. az érettségije sincs meg, valamilyen - számomra érthetetlen, hiszen nem mesélte el - okból kifolyólag ott hagyta a sulit. aztán anyámon élősködött. mindig talál valami munkát, amiből kirúgatja magát, mert folyton “beteg”, meg elalszik, meg ilyenek. ami számomra roppant bosszantó. azért is, mert anya engem konkrétan elküldött dolgozni, mikor már mehettem, hogy segítsek a család eltartásában (holott lett volna esélyem egyetemre járni is), másrészt azért, mert felnőtt ember hogy tud így viselkedni? mondjuk rajta nincs az a nyomás, mint rajtam, hogy két kisebb testvér, és mi lesz velük... csak így, ha ennyi volt az életcélja, akkor én talán megvalósíthattam volna a sajátomat.

na mindegy.

bűntudatom van egyébként, hogy ilyeneket írok. mert azért szeretem őket. vagy szeretnem kéne. vagy nem is tudom. valamilyen szinten szeretem őket. de talán még mindig túl sok a seb bennem ahhoz, hogy teljesen nyugodtan itt tudjak lenni. (anyát biztosan szeretem, mert amikor valaki rosszat mond rá, az olyan, mintha késsel döfködnének, és el is szokott durranni az agyam.) de itt lenni mégis inkább kötelezettség, mint egyéb. bár az tényleg igaz, hogy bárhol lehetnék, ugyanúgy csak fetrengenék, innék, zabálnék és játszanék. szóval nem szenvedek itt sem, csak van bennem valami bűntudattal-bántottsággal vegyes furcsa érzés, amiről ugyanúgy nem veszek tudomást, mint sok más egyébről sem. szívom a cigiket és iszom a bort. bár ma még - eddig - nem töltöttem. ami késik, nem múlik.

igazából néha olyan vagyok, mint egy szociopata. vagy fogalmam sincs, hogy hívják azokat, akiknek nincsenek érzéseik. ami ijesztő, de valahol belül tudom (vagy csak azzal nyugtatom magam), hogy nekem egyébként vannak, csak egészen fiatalon kialakítottam egy ilyen védekezési mechanizmust: ha túl sok rossz dolgot kellene érezni, akkor semmit sem érzek. ami azért rossz, mert a rossz érzések ugyanúgy az emberben maradnak, nem engedi ki őket, nem múlnak el, de nem is jöhetnek be a jó érzések sem.

olyan szívesen lennék szerelmes. (ja, kapcsolatfüggő is vagyok, szerencsémre. olyan csomagom van, amit a világ legerősebb, legtökéletesebb fiúja sem tudna a keleti pályaudvar hatos vágányától a hetesig sem elcipelni.)

nem szoktam ilyen őszintén írni, vagy gondolkodni, hogy ne sajnáljam magam túlságosan, hogy ne kelljen ilyenekkel törődni. de talán terápiás céllal tényleg jó lesz.

ismerkedtem egy fiúval, nevezzük M.-nek. (eddigi tapasztalataim alapján lesz még másik 6 M., de egyelőre még követhető.) na ő amúgy - néhány red flag-et leszámítva -, egészen olyan, mintha passzolna hozzám. mégsem tetszik. próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy csak félek a kapcsolattól, meg, hogy megbánt, meg ilyesmik, de szerintem, ha valaki tényleg vonz, akkor azt érzi az ember, és nem tudja letagadni. nem szeretnék megint beleragadni egy olyan kapcsolatba, ami már az első pillanatban halálra van ítélve.

aztán ott van Gy. ő az exem, februárban szakítottunk, de egyébként utána párszor még azért aludtunk együtt (ebből volt olyan, ami nem csak alvás volt, de sokszor csak összebújtunk, mert mindkettőnknek - vagy legalábbis nekem biztosan -, hiányzott ez a fajta együttlét valakivel). miután rájöttem, hogy M.-mel nem fog működni, megint azt éreztem, hogy vissza kellene mennem hozzá. mert biztonságos. mert vannak hülyeségei, de elviselhetőek. mert a kémiával nincsen gond (szeretem az illatát, M.-met néha kifejezetten büdinek érzem). mert kapcsolatfüggő vagyok. egész életemben kísértett a kérdés: vajon tényleg azokat a nagy és magasztos érzelmeket kell hajszolnom, amiket gyerekkoromtól kezdve (inkább tinédzser, de mindegy) keresek, vagy elég, ha találunk valakit, aki “egész jó”. mert egyébként M. mindenben jobban passzolna hozzám, mint Gy. (ez utóbbival egyáltalán nincs semmi közös érdeklődési körünk), de ha mondjuk most kitörne egy zombiapokalipszis, Gy.-ért aggódnék jobban, hiszen ő az, akivel már igazi érzések is vannak közöttünk. és habár van olyan csávó, aki fizikailag (kémiailag?) jobban vonz engem, még nála is Gy.-ért aggódnék jobban, hiszen más a kapcsolatunk. (azt hiszem.)

egyszer voltam szerelmes (igazán, amit utólag is annak gondolok), de erről most nem szeretnék beszélni.

nem tudom, létezik-e amit keresek. és egyre idősebb leszek. és kövérebb. és csúnyább. egyre kevesebb esélyem lesz találni bárkit. lehet meg kellene maradnom annál, ami működik, és ami kis munkával talán jobb is lehet.

de ezt valószínűleg csak a kapcsolatfüggő énem mondja. meg aki fél az egyedülléttől. bár valószínűleg meg fogom szokni, és szeretni fogom majd az állapotot, vagy megalkudok majd valakivel. nem látok hepi endet, vagy bármi hasonlót az utamon.

van egy haverom, S. bejön. furcsa. sosem szeretnék együtt lenni vele. megcsalja a barátnőjét, nálam sokkal-sokkal többet iszik, full depressziós és... borzasztó, ahogy a nőkről beszél. furcsa. de amúgy értelmes, vicces és imádnivaló, és persze nagyon jó pasi. én nem tetszem neki. (érthető okokból kifolyólag, ahogy jellemeztem magam, az nem önsajnáltató volt, vagy hasonló, nem is a - számomra - észrevehetetlen önutálat, hanem komoly tények. már tokám is van, akkor is, ha nem húzom be a nyakam. 15 kilóval több vagyok, mint kellene, és még csak nem is arányosan oszlik el rajtam a zsír. egyfolytában be van puffadva a hasam. nagyobb, mint a melleim. tényleg elég ocsmány vagyok. és még sorolhatnám.) szóval igazából nincs esély arra, hogy összejöjjünk, és jó is ez így (ha egy film lenne az életem, akkor persze egy idővel megtörténhetne). egyébként hullámzik ez bennem. van, hogy egyáltalán nem tetszik, mármint nem vakulok meg, látom akkor is, hogy milyen helyes, inkább felülkerekedik az az érzés, hogy annál még én is jobban szeretem magam, hogy egy ilyen csávóval legyek együtt. néha meg - ez tegnap jött fel, mikor írt nekem -, olyan, mintha kicsit bele tudnék zúgni. bár lehet csak kapaszkodni szeretnék valamibe, ami nem Gy..

nem sokat írtam a karácsonyról.

vettünk egy csomó sorsjegyet online anyával, hátha nyerünk. nem történt meg. rengeteg pénzt kidobtunk az ablakon. csomót játszottam idegenekkel a társasozós weboldalon. valószínűleg ha ezt befejeztem, akkor is azt fogom folytatni. meg akkor már iszok is. bár nem tudom. hajat is kéne mosni. mindegy. holnap keresztanyumékhoz megyek, ott tényleg berúgunk majd. megpróbálok majd minden nap írni, őszintén és aktuálisat, de lehet a holnap ki fog maradni. megpróbálok majd a vonatról, vagy tőlük gyorsan. jó lenne egy ilyen szokás. szakadjon ki belőlem minden.

na megyek.

Dide és Frici #friendshipgoals pillanatai amiket tanítani kellene.

„Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni.” – mondja Kosztolányi Karinthyról.

Kosztolányi Dezső: NYÁR, NYÁR, NYÁR

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.

Nyár, A régi vágyam egyre jobban Lobban, De vár, még egyre vár. Kár Így késlekedned, mert az éj setétül. Az élet Siralmas és sivár Enélkül. Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög, Görcsök Emésztik s forró titkom mélye szörcsög. Mostan hajolj feléje. Közel a lázak kéjes éje. Akarod? Remegve nyújtsd a szájad és karod. Itt ital illatja tégedet vár. Nektár. Te Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg. Idd meg.

I.

A másik nagy tréfánál jelen voltam Totis Béla nőorvos szalonjában, a József körút 53. alatt. 1934-ben vagy ’35-ben történt. Ott ült a szokott esti társaság: Tímár József, Horváth Béla, Major Tamás, Pálóczi-Horváth, Olti Magda és mások. Karinthy harmadszor is órájára nézett, és kijelentette: felhívja és megtréfálja Kosztolányi Dezsőt, kivel élethosszan a lehető legjobb barátságban voltak. A pálmacserépből kis követ szedett ki, megmosatta és szájába dugta.

A telefonon Kosztolányi jelentkezett. „Itt doktor Piré Bihán beszél, az esztergomi nőegylet titkára”, mondta Karinthy. „Nagy tisztelettel üdvözlöm a mestert. Szeretném egyletem nevében előadásra hívni a nagy költőt. Lehetőleg a napokban.” – „Elfoglalt vagyok”, sóhajtott Kosztolányi. „Nagyon elfoglalt, Piré úr.” – „Roppant kár – sóhajtott vissza Karinthy –, mert itt a hölgykoszorú lelkesen és izgatottan várja önt. Meg aztán, ha nem haragszik, száz pengőt fizetünk készpénzben. Meg első osztályú jegyet oda-vissza.”

„Mennyit?” – hallatszott Kosztolányi hangja. „Száz pengőt.” – „No hadd látom a naptáramat! Nocsak! Szabad vagyok szombaton, vasárnap. Meg jövő szombat-vasárnap is. És azután!” – „Milyen szerencse, de milyen” – mondta Karinthy. „Szóval megállapodtunk, hogy le tetszik jönni jövő szombaton előadásra este hétre, a négyórai vonattal? A pályaudvaron várjuk.” – „Megállapodtunk.”

„Szabad még kérdeznem valamit?” – „Csak parancsoljon, Piré uram!” – „Igaz-e, hogy Karinthy úr önnek jó barátja?” – „Igaz.” – „Elhozná őt is magával?” – „Szívesen, ha ráér. Mindig örömmel jön velem. És néki is száz pengőt fizetnek?” – „Annyi pénzünk, sajnos, nincsen. De megosztjuk. Mindegyiknek ötven-ötven.” – „Ez nem jó” – mondta Kosztolányi. – „Karinthy szeret engem, ingyen is lejön. A százast pedig adja át nekem úgy, hogy Karinthy ne lássa.”

„Nagyon helyes, Kosztolányi mester. Aztán mi legyen a program?” – „Mit akarnak?” – „Hát úgy gondoljuk, hogy elébb a mester olvasson fel néhány verset, utána Karinthy úr is, aztán az egyik is mondjon el egy karcolatot, a másik is. Akkor tartsunk szünetet.” – „Nagyon helyes.” – „Szünet után pedig a Karinthy úr olvasson fel egy novellát, vagy tíz-tizenöt percest, és utána a mester is.” – „Helyes. És mi jöjjön legvégül?”

„Végül az urak tartsanak párjelenetet.” – „Mint érti ezt, Piré úr?” – „Úgy értem – mondta Karinthy, és kiköpte szájából a kavicsot, hogy Kosztolányi meghallja hangját –, úgy értem, hogy ketten kilépünk a színpadra, én letolom a nadrágomat, te pedig mögém térdelsz, és kinyalod, Desiré!” Ezzel óriási nagyot nevetett. Meglepetésemre a vonal túloldaláról is nagy nevetés hangzott, mielőtt Karinthy letette a kagylót. A nevetésből azóta többször arra gondoltam, hogy a tréfát előzőleg megbeszélték egymással.

Részlet Faludy György – A klasszikus tréfa c. írásából.

II.

Karinthy egyszer képes volt egy egész gyereksereget felbérelni barátja megviccelésére. A történet úgy szól, hogy a gyanútlan Kosztolányi Dezsőt egyszerre népes gyerekhad fogta körül, s a költő szorgosan osztotta ki az autogramokat a lurkóknak. Azonban a friss aláírás-tulajdonosok újra meg újra sorba álltak Kosztolányi elé, hogy az irodalmár harmadszorra-negyedszerre is papírjukra biggyessze a nevét.

– Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás? – kérdezte a költő meglepetten. – Tetszik tudni – jött a bemagoltatott válasz –, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt.

Ám az eset fordítva is megtörtént; az Így írtok ti szerzője sem kerülte el barátja autogramos beugratását. A felbérelt gyerekek egy alkalommal Karinthynak adták vissza a frissen aláírt papírokat, egy elnéző mosoly kíséretében: „Ja, hogy ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!”

A retrolegends.hu cikkének részlet.

III.

Az alábbi két levél Grätzer Józsefnek, Karinthy Frigyes hajdani „titkárának” a hagyatékából került elő, és része annak a tréfasorozatnak, amelyet Kosztolányi eszelt ki Karinthy szórakoztatására-bosszantására. Ahogy azt a leveleket közlő Hajós Géza írja, “a levél és a levelezőlap szövege a korabeli kisember esengő-sürgető folyamodvány-stílusát imitálja igen finoman”. Hajós a levélből kipontozta a trágár-komikus „lényeget”, amelyet egyébként Kosztolányi a fent idézett költemény versfőibe is belerejtett.

Főtitkárság  Budapest, 1926. I. 12.

Igen tisztelt titkár uram, bocsánatot kell kérnem öntől, hogy mint ismeretlen zavarom s egy számomra nagyon fontos és sürgős ügyben kérem jóindulatát és hathatós közbenjárását, melynek — egy pillanatra sem kétkedem — bizonyára foganatja lesz, Teljes tisztelettel kérem Önt, legyen szíves a Mesternél nekem egy magánkihallgatást kieszközölni, hogy személyesen előadhassam kérésemet, A nap, vagy éjszaka bármely órája megfelelő lenne, föltéve, hogy a Mestert nem zavarnám túlságosan valamely hosszabb lélegzetű irodalmi munkája megalkotása közben. Minthogy ezt a súlyos felelősséget az irodalom ítélőszéke előtt semmikép sem akarnám magamra venni, önhöz fordulok.

Az audencia egyetlen tárgya:

s…. mnek Karinthy Mester által való azonnali kiny… ása.

Gyors és remélhetőleg kedvező válaszát várva vagyok kedves és nagyrabecsült Főtitkár uramnak

alázatos és mindig kész híve:

Kosztolányi Dezső

NGS Karinthy Frigyes író urnak

Budapest I, Verpeléti út 2. II. 2.  Budapest, 1926. I. 19.

Igen tisztelt főtitkár uram, bocsánatot kérek, hogy újra háborgatom önt abban az ügyben, melyben a főtitkár úr múltkor szíves volt lakásomra telefonálni. De a választ, melyet kilátásba helyezett, még mindig nem kaptam meg. Mondanom sem kell, hogy milyen nagy reménységgel várom. Az életem, a sorsom függ kedvező elintézésétől. Karinthy Mesternek talán szíveskedjék megemlíteni, hogy családos ember vagyok, gyermekem van, s nem kétkedem, ismerve az ő áldott jó szívét, hogy ezek után készörömest szánja rá magát arra a neki csekély, de nekem rendkívüli nagy szívességre, amelyre kértem.

Igaz tisztelettel

híve: Kosztolányi Dezső

Urbanlegends.hu a cikkét olvasva találtam.

IV.

Egy alkalommal hárman voltak a budai kávéházban, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi Nőegylet nevében Kosztolányit telefonon, hogy felkérje egy szereplésre. A költő szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 pengő) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 pengőt meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után. – Milyen nyáljelenet? – kérdezte a gyanútlan Kosztolányi. – Amikor én letolom a gatyám a színpadon, és te kinyalod a seggem! – felelte a kavicsot a szájából kivevő Karinthy Frigyes.

Részlet Kalmár Tibor A nagy nevettetők: Sztorik a pesti éjszakából című gyűjteményéből.

V.

Karinthy így írt Kosztolányival megesett első találkájáról:

„Ugyanaznap a Newyork előtt egy ismerősöm magas, bohémesen hanyag, de dzsentrisen büszketartásu úrral beszélgetett – odamentem, ismerősöm bemutatta: „Kosztolányi Dezső”, én is be akartam mutatkozni, de a szél elvitte a kalapomat és utánarohantam. Délben a korzón megint összekerültünk, ott aztán már beszélgettünk, együtt mentünk ebédelni és a végén vita indult meg, hogy ki fizesse ki mindakét ebédet, mindketten fizetni akartunk egymásért. Később ez a vita gyakran megismétlődött, fordított céllal.”

Forrás: Színházi Élet, 1925/21. szám

Ugyan ez Kosztolányi szemszögéből:

Én is áhítatos aprólékossággal gondolok vissza Karinthy Frigyessel való első találkozásomra. Első érzésem ez volt: „Jaj de furcsa!” Második pedig ez: „Jaj de fiatal!” Mert én, aki ekkor már olvastam párszor szikrázó szatíráit, idősebbnek képzeltem őt, egészen aggastyánnak, ami ebben a koromban körülbelül azt jelentette, hogy legalább harminc éves. Nem tudom, miért támadt ez a gondolatom, talán azért, mert Frigyesnek hivták és több Frigyesen szakált láttam. Ő azonban gyűlölte a szakált és minden nagyképűséget és épp ezen az alapon barátkoztunk. Szalmakalapot hordott, forró nyárban bolyhos posztó kabátot az idő viszontagságai ellen, és vasbotot, mellyel csak a levegőn követett el atrocitásokat. Aznap csakugyan együtt ebédeltünk a Bristolban a Nyugat főfészkén. Ebéd végeztével csakugyan hosszasan és udvariasan vitatkoztunk, hogy ki fizesse ki a két ebédet, de én határozottan emlékszem, hogy fényes dialektikámmal, ragyogó okfejtésemmel végül sikerült meggyőznöm, hogy mégis nekem illik teljesíteni ezt a rendkívül kellemes és megtisztelő k��telességet.

Forrás: Színházi Élet, 1925/22. szám

VI.

Végül Karinthy túlélte Kosztolányit.( Igaz csak két évvel, és így mind a ketten 51 évesen hunytak el.)

Részlet az Estben Eltemettük Kosztolányi Dezsőt című írásából.

„Kinek meséljem el, hogy annak lássa, aminek látni kell – kit érdekelhetne mohóbban, szilajabban, okosabban és nemesebben, mint Téged, Didus, a temetésed, amiről megígértem, hogy beszámolok? Mert próbáltam erre gondolni és amarra az élők közül és kisült, hogy mindig újra az jön ki belőle, ahogy ott állok, koporsód mellett a könnyezők között: mit szólnál, Didus, a temetésedhez? Mert ez már, úgy látszik, nem megy másképpen, s ez már így lesz velem, egy életen át, nem segít rajta, hogy meghaltál: ha valami nagyszerűen szépet, vagy nagyszerűen szomorút látok, élek át, vagy akárcsak hallok vagy olvasok – gépiesen jelentkezik a kérdés, mit szólna ehhez Desiré? Aminthogy, ugye, Nálad is sokszor volt ez így: ezt el kell mesélnem Fricinek. Hiszen egy életen át játszottunk, mindig játszottunk, izgatottan és lelkendezve, a Szerepet játszottuk ezer álarcban, mélyebb szenvedéllyel, mint a tulajdon magánéletünk komédiáját.”

Ezt a részletet pedig a f21 cikkében találtam. 

Minél nehezebb csak minden, akkora érzelmi hullámvasúton vagyok, hogy az hihetetlen.

Következő legyen szülinapod utántól egészen november közepéig felölelő időszak érzései, történései.

Ekkor kezdődtek nálam a dolgok, ami nem hittem volna, hogy ennyire meg fog viselni, rá fogja nyomni az egész életemre a bélyegét. 

Napjaink mentek tovább, jobban belevetődtünk az egyetemi életbe, jöttek a zh-k.

Sokat noszogattalak, hogy barátkozz az emberekkel, és ismerkedj. Mindig érdeklődtem, hogy hogyan állsz ezekkel a dolgokkal.

(Nem kertelek semmit, ahogy jön a dolgok úgy írom le, nem fogok figyelni arra, miképp fejezem ki magam e téren. Előre bocsánat. Habár...mindegy is..nem olvasod.)

Örültem, maikor megláttam még az első napokban..pontosan nem tudom lehet ez még szeptemberben lehetett: felraktál egy képet instára, hogy pár sráccal kimentél a városba. Ekkor is hiányoztál. Vegyük azt, hogy mindig hiányoztál s veled akartam minden élményt átélni oké ? ez ilyen állandó dolog, szóval tőbbet nem fogom kiemelni. Na de a lényeg: örültem neki, hogy nem húzódol vissza annyira az emberektől.

Mondtad, hogy kezdél megismerni egy nádszegi csajt, beiratkozáson is találkoztál vele, és őrültél neki. Egyre többet hoztad fel témának. Gondoltam persze rendben van, ő lett az akivel naponta találkoztál s együtt voltál, hiába voltatot más csoportban. Vele kommunikáltál a legtöbet.

Majd kaptam tőled az első finom feketelevest. Ami máig nagyon erősen él az emlékeimben, F-vel (ha olvasod szia kiváncsi vagyok a véleményedre)egész este napokon keresztül riesiztüka dolgokat, hogy hogyan mondhattál ilyet, hogy ilyeneket mondtál meggondolatlanul, én hogy tudtam nem haragudni rád, és akkor is mosolyogni, amikor fájt ez az egész. Elreppentem felette, elnéztem, gondoltam nem gondolod komolyan, így nem féltem. De ahogy ezt a beszélgetést visszaolvastam mostanában, nem hittem el, hogy ennyire elnéző voltam veled, s rájöttem nagyon sok dolgot néztem el neked, ami nekem kurvára fájt. De megértettelek, elfogadtalak, s egy kis gondolkodással, átérzéssel, hogy neked mi a normális...valahogy...megszoktam, s nem érdekelt. Láttam rajtad, mennyire szeretsz, láttam a szemeidben, tetteidben akkor. Bíztam benned.

Szóval mi is volt az a dolog ? 

Amikor nagyban írogattunk s elkezdtünk áttérni a csajokra, akikkel egyetemre jársz. S kibökted nekem full mitsem sejtve hátha megbántasz: van ott egy csaj akit meghúznál. Majd jött a következő, második: ha érdekelne téged más segg rajtam kívül, simán bámikor megragadhatnád az alkalmat s letapizhatnád amelyik csak tetszik neked. Harmadik: nem a nádszegi csajt húznád meg, neki csak jó a segge. S mind ezt így simán elmondtad. Értékelem, hogy enniyre őszinte vagy. De kibaszottul...kurvára kibaszottul...a barátnődnek mondtad, akit annyira szerettél. Mondtad, neked ez a normális, elfogadtam, hogy neked ez a normális. Formáltam a személyiségemet ,hogy nekem is normális legyen, ne legyek féltékeny picsa. De szerintem itt átléptél egy határt. S most jöttem rá, hiába értettelek meg téged, s fogadtam el, hogy neked ez normális...legbelül ez fájt, illetlenség volt részedről, és gondolkodnod kellett volna. Akárkinek ezt elmondtam (csak anyu, s F.) mondták, hogy ez tiszteletlenség, és ez egy farönkös nagy hiba volt. Nem volt szép dolog. Jöhetnénk azzal mentegetőzni, hogy őszintének kell lenni a kapcsolatban. Értékeltem. Másik feléről hiába őszinteség, mondhatnám azt is, hogy a legjobb barátodnak éreztél engem, meg persze a bnőd voltam, így elmondtad nekem. De ez fájt. S szerinted ezek után hogy nyugodhattam meg miközben tudtam azt, hogy körülötted csak csajok vannak egész nap, velem 2 hetente találkozol. De itt is az a lényeg: bíztam benned, akartam benned bízni s megtettem. Így nem vertem ezt nagy dobra, s még most sem tudsz erről, hogy ez ennyire megütött.

Nem törődtem vele, ment tovább minden, gondoltam ezen a dolgon nem fogok rágódni. De te folytattad tovább, s itt jőtt a nagy gond. Tudtam, hogy hűséget fogadtál, nem vakságot: ahogy mondani szokták, s ezzel egyet is értek, semmi problémám vele.

Októberben egyre többet kezdtél el a nádszegi csajról beszélni. Egyre többször hoztad fel a nevét, egyre többször mondtál róla nekem random dolgokat. Amikor nálunk voltál vagy 4x felhoztad, anélkül, hogy kérdeztem volna, vagy olyan lett volna a téme, hogy jó akkor felhozod. Minél jobban elkezdett zavarni ez a dolog. Az idő múlásával, ugye ez lassan 1 éve kezdődött...annyi mindent tudtam meg a csajról, hogy az hihetetlen..anélkül, hogy valaha találkoztam volna vele, láttam volna egy darab képen, hogy hogyan néz ki, vagy kérdeztem volna róla bármit is. Zavart, zavart és zavart. Meg is mondtam neked, nem kiakadva, normálisan, légyszives ne hozd fel őt, mert zavar. Hárítottál, nem kell komolyan venni, hisz neki van pasija, ti csak barátok vagytok, ne reagáljam túl.

De így csak egyre jobban fájt a dolog, hogy egész nap vele vagy, s ennyire jól kijöttök. Belökted nekem, mennyire úristen mennyire jól elbeszélgettetek úszásra menet a buszban (láttad volna az arckifejezésed, ahogy ezt mondtad),s akkor kibökted azt is, hogy még a szexuális életedről is beszéltél neki. Megértem, ha tényleg jó barátja vagy éveken keresztül (mint M. vagy K. vagy Gy.), de egy ilyen csajnak akit 3-4 hónapja se ismersz ? S ezt még így random mondod nekem ? S így ne gondoljak semmi szarra, meg legyek nyugodt, hiába nem csináltál semmit. Rettegtem, hogy idővel igen. Nem akartalak elveszíteni. Hittem azt, (alapból sem vagyok hisztis, kiakadós fajta) ha jó leszek, nem akadok ki, csak így rádszólok, hogy zavar, meg lazán kezelem, majd elcsitul ez az egész. Nem vetted magad észre, s csak mondtad tovább. 

De tűrtem..és tűrtem...egészen januárig, ahol betelt végleg a pohár. Ha akkor nem akadok ki, észre sem veszed magad. Nálad úgy látszik, csak így működött a dolog. Pedig próbáltam elkerülni. Mindig óckodtam a veszekedésektől. De normálisan nem tudtam rávilágítani a dolgokra, ha meg sikerült volna, lehet neked állt volna feljebb. De ezt hagyjuk a januári posztra.

Motiváció tőlem, nekem

Mély levegő, huh. Jót tesz ez a friss levegő, legalább van időm felébredni amíg be érek a suliba. Egyedül vagyok a teremben. Ez a nap most más lesz. Most minden olyan boldog és pozitív lesz, tudod ahogy régen is volt. Meg jön sorba mindenki, a barátom szokásosan kezdés előtt egy perccel esik be. Mosollyal és csókkal fogadom. Ez tényleg jó nap lesz. Egy óra múlva elkezd zavarni, hogy észre se veszik, hogy ott vagyok, takargatva válaszolgatnak a messengeren. Igen, a barátom is. Megindult az első fázis. Mély levegő. Menj el kávéért, hogy megnyugodj. Visszatérek a terembe. Be szóltok, hogy nektek nem hoztam kávét. Ne szólj vissza mert roszabb lesz, inkább szorítsd ökölbe a kezed. Következő szünetben beszélgetünk. Lehet mégis jól alakul a nap. Óra közben szabad foglalkozás van. Barátom bekapcsolja a teloján a zenét és szétdicséri a lányokat akik énekelnek benne. Miattad göndörítettem be a hajam és csak meg sem dicsérted.Nem mintha mostanában bókolnál bármit is. Érzem, hogy jön a második fázis. Szünetben a WC-be menekülök, magamra zárom az ajtót és a körmömet piszkálom amíg be nem csengetnek. Nem fogok megtörni. A következő órák hasonlóan telnek, hol észre vesztek, hol elfelejtetek. Nagyon tudnék sírni, de nem teszem. Csak magam alatt vágnám a fát. Haza felé élvezem, ahogy a karcos hideg levegő és a dübörgő zene felszabadítson a gondolataimtól. Postánál észre veszem egy kedves ismerősöm. Mosolygok, de lehajtom a fejem észre ne vegyen. Nem akarom elrontani a kedvét. Eszembe jut a jövőm, úristen mennyit kell tanulnom. Akkor is orvos leszek. De mi van ha kevés vagyok ehhez? Haza érek. Apa megint ideges. Már görcsöl a gyomrom, hogy ez rajtam csattan ismét. Nyugi kislány. Megúszod a harmadik fázist. Jaj, még se. Rosszkor voltál rossz helyen és azért mert megvédted magad most a szüleid hozzád se szólnak. Milyen gyerekes. Mély levegő. Várd meg amíg elmennek otthonról. Tagadhatatlanul véresre haraptam a nyelvem, hogy elfojtsam a könnyeim. Tudod jól, hogy mi lesz ha meglátják, hogy sírsz... Becsukódott az ajtó és vele együtt leomlott minden gát. Megnyitottam a csapot és olyan hangosan zokogtam, hogy elnyomta a víz csobogását. Nyugodj meg. Már csak pár óra van vissza a napból, holnap újra meg próbálhatod. A tusolóban ülök. Észre veszem, hogy az egyik heg még mindig nem gyógyult be. Megint lesznek újak. Sajnálom. Minden nap megpróbálom.

Ez a poszt nem sajnáltatás miatt íródott. Ez a magányról és a valódi depresszióról szól. Aki hasonló lelki állapotban van az pontosan tudni fogja minden sor jelentőségét. Negatív kommentekkel meg az empátia hiányos szövegekkel hagyjatok fel. Mert mint olvashattátok ez is egy szar nap lett. :)

103. 12/14 szo

Reggel nyolckor szerettünk volna indulni, de csak később mentünk, mert alvás. Yipiii. Elmentünk a Tiananmen mellé meg a Tiltott Várost néztük meg. Olyan retek nagy volt, hogy csak na(gy). Jól megbeszéltük, hogy Pekingben akkorák a látnivalók, hogy a legtöbb egynapos program. Tök fura volt, mert itt vettünk belépőt, ami 20 yuan volt. Ez csak azért fontos, mert ez volt a legdrágább (a Nagy Falat most nem kell nézni, mert az bonyibb dolog és nyilván nem ennyibe kerül). Szóval vettünk jegyet, de nem kaptunk jegyet, mert bevitték az adataink a rendszerbe, aztán a bejáratnál bepötyögték az útlevél számunkat, látták, hogy vettünk jegyet és beengedtek. De nem kaptunk róla papírt, ami szívás, mert így csak képekkel tudom bizonyítani, hogy ott is voltam, belépővel nem ☹. Jó sok volt a Tiltott Város, a végére kicsit meguntam a sok ugyanolyat, de szép volt, mert rengeteg épületbe be lehetett menni, ahol különböző kiállítások voltak. Amikor onnan tovább indultunk elmentünk mosdóba, ami azért fontos, mert ha valaki szeretne jó WC-t találni Kínában, akkor az itt van. Vagyis a WC kínai, de volt WC papír, szappan és még meleg víz is. Lol. De kajak. Eddig maximum a szappannal találkoztam, de az is a mosdók 3%-ában lelhető fel. Úgyhogy ez egy csoda volt. <3 Ennek nagyon örültem. xDD Utána pedig elmentünk a Láma Templomba, amit nagyon vártam, mert ott találkoztunk Nikollal és Virággal, mert az milyen vicces már. Az van, hogy Nikollal egy táborban találkoztam másfél éve, és azóta nem találkoztunk, pedig a Pázmány és az ELTE nincs messze egymástól, de hát ez van, előfordul, hogy ennyi ideje sincs két embernek. Na de véletlenül (na jó, nem) beszéltünk, és mondtam, hogy megyünk Pekingbe, és akkor mondta, hogy jó, jön ő is és találkozzunk. Szóval találkoztunk. És hát baromi jó volt. Kicsit beszélgettünk, mert ők pont mentek a Virággal, mi meg jöttünk, és a többiek engemet otthagytak, és elmentek nézelődni addig, én meg majd futottam utánuk. A templom nekem kicsit sok volt. Tömény volt a füst a füstölők miatt, meg nem annyira tudtam hova rakni, hogy rengeteg ember hajlong különböző szobrok előtt a szentélyekben meg a füstölők előtt. Ez ilyen mongol-tibeti vallás, lámaizmus, és fogalmam sincs róla, mert még életemben nem hallottam róla. Nem tanultunk róla az iskolában. Pedig ez sokkal érdekesebb, mint hogy hány ága van a buddhizmusnak és a taoizmusnak és mik a főbb tanításai ezeknek. Mert az is tökre érdekelne, hogy miért hajlonganak vagy hogy néz ki náluk egy szertartás, ha van, mikor mennek el egy templomba és miért, kit tisztelnek és miért és ilyesmik. Majd olvasok róla talán, csak az a baj, hogy ezekről nem sok mindent lehet találni általában. Utána meg elmentünk onnan, mert vége volt és a Betti meg a Lídi metróztak, mi a Dalmával sétáltunk, mert nem volt messze a hely, ahova mentünk, és útközben láttunk egy Konfuciánus Templomot, úgyhogy oda is bementünk. Arról már több fogalmam volt sokkal, mint a többiről. Igazából arról van a legtöbb fogalmam, és tök érdekes volt eztet is látni. Voltak tök cuki gyerekek. Sok. Aztán odaértünk a csodahelyre, ahova menni akartunk, a pekingi kacsa wrap hammhammhoz. Ott találkoztunk a Bettiékkel. A kacsa finom volt, de többet vártam tőle. Aztán még ott sétálgattunk a hutongon, ami ilyen menő házas utca. Elég jó volt. Meg láttunk kürtősalácsot, amiben szerintem nem fagyi volt, hanem valami más, de ki tudja, mert messziről láttam csak. Vagyis nem mentem oda elolvasgatni, mi az pontosan. Kicsit még sétálgattunk, benéztünk egy csomó boltba. Volt egy nagyon menő, ahol bőr dolgok voltak. Bőr kötésű füzetek, övek, pénztárcák, táskák, karkötők, és ilyenek. Volt egy kosár tele pakolva random képeslapokkal, és még egy másik boltban találtam olyan képeslapcsomagot, amiben híres egyetemek vannak, de nem akartam csak azért venni egy egészet, hogy legyen Wuhanos, és abban a kosárban láttam, hogy van az egyetemesből is egy csomó, de Wuhanosat nem találtam, pedig egyesével végig néztem az összeset. De sebaj. Nagyon menő képeslapok voltak. Vettem néhányat a barátaimnak. Közben a többiek bementek egy másik boltba, de amikor kimentem, ők nem voltak ott, úgyhogy egyedül sétálgattam és nézelődtem, amit nem bántam, csak senki nem válaszolt és fogalmam sem volt, hol vannak. Aztán kábé fél órával később megtaláltam őket, és abban a pillanatban, amikor megláttam őket, elküldték a locationt, hogy hol vannak. Két lánnyal beszélgettek az Pázmáynról. Beszéltük velük, hogy majd találkozunk, de nem tudtuk megbeszélni, mert nem volt nete, és tök véletlen futottak össze vele. Szóval nagyon jó volt. Velük is beszélgettünk egy ideig. Aztán már beültünk egy kávézóba, ahol volt forraltbor 60 yuan/pohár (2500 Ft), úgyhogy ott ittunk dolgokat, a Nikolék is befutottak, és nagyon sokat beszélgettünk és baromi jó volt. Nagyon boldog volt. Kábé fél 11 után indultunk vissza aludni, és amikor már majdnem leszálltunk a metróról, a Dalmának magyaráztam, hogy hány magyarral találkoztunk. Tényleg BTK-s vagyok, mert Fumingéket is beleszámoltam, pedig ők nem magyarok. Haha. Már nagyon kevesen voltak a metrón, és tök random megnéztem, ül-e valaki a másik oldalamon. Tök hangosan mondtam a Dalmának, hogy európai ül mellettem. Erre megszólal a lány, hogy most magyarul beszélünk? Annyira meglepődtünk. És az volt vicces, hogy ő is ugyanott szállt le, mint mi. Kérdezte, mit keresünk erre, mert ez Peking nagyon nyugati része már. És vele is beszélgettünk vagy fél órát a metrómegállóban. Nagyban beszélgetünk, amikor jön egy kínai nő, látja, hogy külföldiek vagyunk és valami nyelven beszélünk. Látszott rajta, hogy hezitál, odajöjjön-e vagy ne. Aztán odajött. És elkezdett arról beszélni, hogy Isten létezik, mit tett vele, hogy mindenkit szeret és ismer, és menjünk templomba 25-én, mert kapunk ajándékot. Én annyira meglepődtem, hogy eléggé. De tényleg. Annyira random volt ez az egész Peking, hogy a Nikollal ott találkoztam másfél év után, a bácsi a falon, a magyar SIM kártya, Fu Ming-ék, a másik lányok az egyetemről, a magyar lány és a Jézusos kínai nő. Ezekre mind olyan csodadolgok, amik már nem véletlenek. Szóval egy szóval tudnám leírni az egész Pekingi kiruccanásunkat: TÖKÉLETES.

ádám és éva 7

Mikor az Isten megteremtette Ádámot meg az Évát, az Éva nagyon lump volt, nem akart mosogatni. Esszevesztek a mosogatáson. Ádám elment a Jóistenhő. Azt mondja az Istennek: - Istenem, vedd el tőlem az Évát! - Hát mér? - azt mondja. - Nem akar mosogatni. Azt mondja, hogy én mosogassak, pedig az az asszonynak dukál. Az Isten azt mondja: - Jól van Ádám, elveszem három napra. A Jóisten elvette az Évát Ádámtól. Ádám magára maradt. Hosszú volt a három nap, nem győzte, nem bírta az egyedüllétet, elment a Jóistenhő. Azt mondta: - Uram, Teremtőm, add vissza az Évát! Azt mondja az Isten: - Hát azért jöttél, hogy vegyem el tőled az Évát, nem tudsz vele élni, most meg kéred vissza! Azt mondja az Ádám: Uram, Teremtőm, se vele, se nála nélkül! Jól van, visszaadom, de énhozzám panaszra ne gyere, éljetek békességben! El is voltak békességben egy hétig. Egy hét után újra összevesztek a mosogatáson. Ádám már nem mert a Jóistenhez menni panaszra. Megegyeztek abban Évával, hogy az fog mosogatni, aki előbb megszólal. Eltelt egypár nap, nem szóltak egymáshoz, Éva nem főzött. Az Ádám feküdt hanyatt, mellette ült az Éva, mellette a macska. Csönd volt. Amint az Ádám feküdt hanyatt, akkor még ruha nem volt, egy nagy lapulevelet terített oda. Egyszer az Éva néz a macskára, már meg az Ádámra; az a lapulevél megmozdult fölfelé egy kicsit. Következőleg megint megmozdult a lapulevél fölfelé, a macska ugrásra készült. Éva hol a macskára nézett, hol Ádámra, hol a lapulevélre. Harmadszor a lapulevél nagyon fölemelkedett, a macska megmozdult, ugrani akart. Éva rászólt, hogy sicc! Ádám megszólalt: - Te fogsz mosogatni! Azóta van, hogy az asszonynak kell mosogatni. (Elmondta Kolos Nándor 49. Letkés, Pest megye, 1968. Gy.: Nagy Ilona. Erósz a folklórban, 92-93. oldal)

Underrated hero of 1940′s

I came accross this video a few days ago as I was researching the singer, Katalin Karády (8 December 1910 – 8 February 1990). 

She was  a Hungarian actress and singer. A leading actress in Hungarian movies made between 1939–1945, she is best known outside Hungary as an awardee of the Righteous among the Nations honorific for rescuing a number of Hungarian Jews.

 In 1944 she was arrested with allegations that she spied for the Allied Forces. Karády was in prison for three months, during which time she was tortured, and nearly beaten to death. She was rescued by friends of Major General Ujszászy (rumours said that she was engaged to him), in dire condition both physically and emotionally. 

Despite mishaps, she carried on with life in the war-torn capital, even rescuing numerous families at the bank of the Danube waiting to be shot by Arrow Cross guards, in exchange for personal belongings and gold which she had saved from her robbed apartment. She took a number of children home to care for them until the fighting stopped.

In the summer of 1945 came the news from Moscow that General Ujszászy was dead, though later evidence showed that at that time he was still alive. Suffering from nervous breakdown, she lay in bed for the following nine months.

Being a popular star of the Horthy era, there was no place for her under the new communist rule. In 1949, all of her films were banned along with her theater appearances. She was taken by the authorities, was brutally beaten and abused, her teeth got knocked out etc. Only being able to work at small venues in the countryside, often with a drunk audience, she left the country in 1951 permanently. 

First she lived in Salzburg, Austria, then moved to Switzerland, and after a year to Brussels. In 1953, she lived in São Paulo, Brazil, opening a fashion shop. In 1968, finally receiving a visa after Ted and Robert Kennedy intervened, she moved to New York City, opening a hat salon. Performing rarely for friends only, she lived in retirement, refusing to appear in the media. Receiving a governmental invitation at her 70th birthday to return to Hungary, she only sent a hat, baffling officials. 

She died on 8 February 1990.

It truly touched me how deeply she must’ve loved the General, and the fact that despite of how she got “banned” because of her war-themed songs she still kept fighting just gives me chills. According to the data avaliable she visited the soldiers on the front several times to “cheer them up”.

What angers me is that all you can really read about her that she was a femme-fatale or man-eater and allegedly lesbian or bisexual. Okay, I mean, an LGBT+ person to look up to, but she did so much more to be discussed!

So upon reading these things about her I started listening to her music. Finding this video I realized that it’s actually Besame Mucho with slightly different lyrics, I thought I’d share this. I hope y’all can appreciate her as much as I do. Here’s the lyrics with translation:

Szeretlek én, jöjj vissza hozzám, ( I love you so, come back to me, ) Jó volna becézni, csókolni újra a szád, ( I wish to fondle you, kiss you again, ) Úgy sír a nótám, ( My song keeps weeping, ) Nélküled borongós ősz van, ( Without you life is murky autumn ) És nincs többé nyár. ( And there’s summer no more.)

Elvitted tőlem az álmaimat, ( You took my dreams away from me ) pedig az élet csak gyertyaláng ( Even though life is just candle flame ) Lassan felőrlöd a vágyaimat, ( You slowly grind up my hankering ) S mire felébredsz késő lesz már... ( And by the time you wake up, it’ll be late)

Szeretlek én, jöjj vissza hozzám, ( I love you so, come back to me, ) Jó volna becézni, csókolni újra a szád, ( I wish to fondle you, kiss you again, ) Úgy sír a nótám, ( My song keeps weeping, ) Nélküled borongós ősz van, ( Without you life is murky autumn ) És nincs többé nyár. ( And there’s summer no more.)

Fáj...fáj hogy így videlkedsz velem. Leszarsz, óránként írsz vissza...Fáj hogy ezek a válaszok is csak egyszavas válaszok amiket odalöksz elém. Fáj hogy már nem az vagy aki voltál. Fáj hogy leszarod az egészet. Fáj hogy én mindent megtennék érted Te pedig még egy kis apróságra se vagy képes, nem nagy dolgot kértem tőled soha...Fáj hogy már nem érezteted hogy fontos vagyok neked....Fáj hogy már nem vagyok neked fontos és hogy ellöksz magadtól...csak egyszerűen fáj...

Faszom bele az életbe, mindenki csak ígérget ebbe a hülye világba,de az ígéretet nem tartja be, mindenki elvárja hogy a maximumot nyujsd minden eggyes kibaszott nap. Benned van a hülye megfelelési kényszer hogy mindenkinek felelj meg, mert ha nem vagy olyan mint amit a többiek elvárnak, ha nem egy olyan ember vagy amit ez a világ csinál belőleg hanem más, már le vagy nézve. Aztán elvárnak mindent, az egész élet egy elvárás, mi van akkor, ha én már 2 napja nem alszom, nem eszek mert kurva szarul vagyok? Észre veszi ezt valaki? Senki sem. Mert nem mered kimutatni az érzéseid, csak ha hazaérsz. Felmész a szobádba és sirsz... ez nap közben eszedbe se jutna, hiszen belépsz azon a hülye iskola kapun és felbaszod az álarcot ami már lassan beleég az arcodba.. és nemfogod tudni levenni, örökre ott lesz. Nem mutatod magad mert mások leszolnának, hogy már megint szarul vagy. Aztán ott vannak azok az emberek, akik csak ígérik, hogy sosem bántanak meg, mindig melletted lesznek, rá mindig számíthatsz. Ahha és amikor kellenek, akkor hol vannak??? Akkor hirtelen más dolguk van. Ennyit a barátságokról 🙃 aztán csodálkoznak, hogy az öngyilkosságon gondolkozom? Mi lett az emberekkel? Hova süllyedünk még? Úgy vissza mennék a múltba, amikor még kicsi voltam és nem volt semmi bajom, nemtudtam milyen az élet, akkor azt vártam, bárcsak már felnőnék , milyen jó lehet nagynak lenni. Ekkorát sem tévedtem még soha. Aztán ott vannak a depressziosok.. akik belül darabokban vannak, de ha kimerik mondani, hogy ők nincsenek jól, akkor jönnek az emberek: ,,jajj csak divat depi” EBBEN A VILÁGBAN NEM LEHET MEGFELELNI. Ha kicsit teltebb vagy az a baj, ha Barbie alakod van, akkor anorexiás. Ha boldog vagy az a baj, ha szomorú akkor az. Ha szerelmes vagy az a baj, ha nem akkor az. Minek élünk egyáltalán? Nem arról szól az élet, hogy fogadjunk el mindenkit úgy ahogy van? Aztán ott van az, hogy minden eggyes nap látod a szerelmes párokat, akik ölelik egymást, boldogok és ez kurva szarul tud esni, mert neked senkid nincs. Vagy egy fasz és kihasznál vagy neked bejön, de te neki nem. Vagy éppen fordítva. Azt mondják mindenki megtalálja az igazit. Kezdem azt hinni, hogy ez is csak az élet egy kurva nagy hazugsága.. Ott vannak azok is, akik mindenkivel osszejönnek és utána összetörik a szived és akkor jössz rá igazán, hogy milyen szar szeretni valakit, szereted és utána otthagy... Megigéri, hogy örökre veled marad, sőt még a csillagos eget is leigéri neked, aztán lelép, lelép egy másik lány miadt mert ő jobb, egyedibb, itt veszik el az a maradék kis önbizalmad is ami még megmaradt. Aztán majd jönnek azzal, hogy hol van az önbizalmad, te meg nem találod.. pedig ott van melletted a padlón fekszik, mert valaki oda küldte és soha nemfogod tudni vissza építeni.. és majd jönnek, hogy milyen sok önbizalomhiányos ember él. Csodálkoznak??? Mi emberek tesszük embertársainkat önbizalom hiányossá, lehet, hogy észre sem vesszük, lehet pont akkor szolsz be le valakit amikor kurvára vaga alatt van, másnap nemjön iskolába az ofődtől kell megtudnod, hogy előző éjjel öngyilkos lett. Akkor jössz rá, hogy lehet te is segítettél neki ennek a döntésnek a meghozatalában. Kibaszott bűntudatod lesz, elfog kísérni ez a gondolat egész életeden keresztül. Mi tesszük tönkre egymást, MI az emberek... annyi mindenben vagyunk hibásak és észre sem vesszük, már nem látunk a saját szemünktől, ezt hívjuk életnek? Kössz én inkább meghalok, mint hogy ilyen életet éljek..

2019.02.27

Időnként engem is teljesen elhagy a hitem. Olykor hónapokig nem tudom miben hiszek: Istenben? Ördögben? Mikulásban? Tündérekben?

De én is ember vagyok. Gyönge ember, akinek nincs ereje. De van valami, ami egyre csak ás, egyre csak kapar bennem. Mintha Isten körme lenne.

És mikor nem bírom tovább a fájdalmat, valami kilök a sötétből, vissza a fénybe.

Mond kedves, mi van veled? Az élet tré,

Sohasem választotta utunk, te is elengedtél,

Pedig hittem, hogy örökké megvédesz, ha fáj,

Mert féltettél. Jöhetett hurrikán vagy szembe szél,

Védtük egymást egy érdekért.

Ezernyi érv, mi hozzád fűz, minden perc egy évet ér.

Elvittél oda, ahol titkon folyton vágytam,

Új színt adtál az amúgy is szürke világban.

Ahol nem csak ismerlek, érzem rezdülésed, ingered,

Hogy tényleg boldog vagy, vagy éppen csak színleled.

Azt hogy mennyire bántott meg a világ kicsi lány,

Én boldog voltam, aki boldognak lát.

De most kihűlt ágyamban üres helyed lett a magány,

Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt,

Ami nem változik, bárhogy is alakult.

Legyen ez sorstörténet, vagy életút.

Ha mással látlak, már vissza nem nézek,

Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek,

Mert te megmaradsz nekem örökre, ugyanaz a lányarcú álom,

Kinek fénylő járását csodálom.

Ha próbálnálak se tudnálak elfelejteni,

Minden, mi volt, bennem él, a szívem úgysem engedi.

Hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog,

Előttem őrzi öregen is azt a pillanatot,

Amikor egy volt a kettő, a kettő egyér

Az a szempár, amiben örökkévalóság volt a tekintet, kit megértettél,

De ahogy én, úgy te is elengedtél.