Elmúlik-e végleg

Vannak ilyen semmi közöm hozzá „problémák” amik mégiscsak foglalkoztatnak meg inspirálnak. Egy társaságba járok egy lánnyal, nőnek kéne mondanom mert már nem huszonéves, aki együtt járt a társaságból egy pasival. A lány szerelmes volt, a pasi nem, van ilyen. Szakítottak, kicsit érzelegtek rajta, de tulajdonképpen, érdekes módon, az együttjárásról mi már csak akkor értesültünk miután szakítottak. A fiú mondta, hogy bocs, ha kicsit furán reagálnak dolgokra, de helyzet van. Pislogtam is sűrűn, hogy most mi is történik, beszéltem a faszival privátban, hogy mondja már el mi ez az egész. Innentől kezdve némileg ki volt hegyezve a figyelmem a lányra, akit jobban szántam mint a faszit. Különlegesebbnek, érdekesebbnek, műveltebbnek láttam, mint a pasast, akinek ez a fantasztikus lány nem volt elég jó. Mindkettőjüknek van már párja, a pasasnak már gyereke is. A pasi felesége kedves, jópofa, tényleg szuper, kedvelem, de nem tudom azt mondani, hogy jobb mint a másik lány. Más. Mindketten eljönnek, sőt mindhárman, a viszonyok tiszták, beszélnek egymással, soha meg nem mondanád, hogy bármi közük volt egymáshoz. Nem is érdekel senkit, csak engem. Gőzöm nincs miért van bennem az, hogy én nem hiszem el, hogy egy szerelem elmúlik attól, hogy azt mondják, hogy vége a kapcsolatnak. Onnantól majd nem látja annak aminek előtte? Ha ott van, nem találja vonzónak? Amikért rajongott az nyomtalanul eltűnt? A fájdalom, hogy ő nem kellett, túlléptek rajta az lényegtelen dologgá válik? A másik teljesen idegenné? Ez a kapcsolat nem kiürült, elsikkad, elhidegült, hanem az egyik elutasította a másikat. Sebet ütött. Folyamatosan látni egy alternatív képet, egy másik utat, másik választást, szerintem idegborzoló. Voltam persze én is úgy, hogy évekkel később találkoztam azzal a pasival, aki iskoláskorom meghatározó szerelme volt, és nem hittem el, hogy ezt az embert valaha is vonzónak láttam. Nem is találkoztunk többször. Minek találkoztunk volna?

Van a társaságban más pár is, akik együtt éltek. Nekem irritáló, ahogy a közeli kapcsolat maradványai át meg átszövik a kommunikációjukat és terhet rak a mostani élettársra. Mert ne áltassa magát senki, terhet rak. Ezt nem akarni tudni, erre nem figyelni szerintem maradványa a birtoklásnak. Persze, mindenki csináljon amit akar, mindenkinek a saját felnőtt döntése, hogy marad vagy szakít vagy szakít és marad, és akinek valami nem tetszik az mondja, aztán majd lesz valahogy. Én csak arról mesélek amik bennem lecsapódnak, a zacc, a mocsok... Van persze rengeteg ellentmondás: A szabadságunkat nem kéne valaki más kárára, direktmód megélni. A korlátozás nem elvárható azon az alapon, hogy nekünk valami nem esik jól vagy kellemetlen. Az emberek hazudnak arról is, hogy fáj-e nekik valami. Az emberek önzők és kegyetlenek egymással.

És akkor mindenféle elejtett mondatok innen-onnan: Már nem fáj, de amikor összetalálkozom vele, igyekszem feltűnés nélkül kikerülni, mert nem akarok találkozni vele meg a nőjével. (aham, akkor most túl vagy rajta vagy nem?) Már csak barátok vagyunk. (aham, a legjobb barátok és csak te mondod neki, hogy milyen okos meg vicces, senki más.) Már elmúlt. (de minden ismeretlen üzenetről, telefonról, sosem látott tumblisról ő jut eszedbe, azt gondolod Ő volt) Jobb, ha nem találkozunk többet. (mert bármikor lefeküdnél vele és az is zavarna, ha nem) Hogy édesemnek, drágámnak, szívemnek szólítom, ez semmi, ez csak a megszokás. (baszki, 15 éve elváltatok, milyen megszokás ez?) Nem zavar, hogy megnősült és gyereke van. (csak leiszod magad, ha látod. Értem, hogy nem zavar) Felidegesít mindig, amikor találkozunk. (akkor mi a fasznak találkoztok?) Barátok tudtunk maradni. (nem akarjátok megdolgozni az érzelmi munkát a szakítással) A kapcsolataim elfogadják, hogy barátságban vagyok az exeimmel. (a kapcsolataid hazudnak) Nem akarom, hogy újra bántson vagy bármi ilyesmi. (Tudna bántani? Akkor nem utálod eléggé.) Stb, stb.

Amúgy az egész dolog érzelmi részét csak én feltételezem, teljesen elképzelhető, hogy a lány teljesen túl van a pasin, beleképzelek mindenfélét amit semmivel sem tudok igazolni, csak azt gondolom, hogy hacsak nem csalódik az ember orbitálisat a másikban, akkor a vonzalom nem múlik el, csupán háttérbe szorul, valahova a tudat eltompított mélyére kerül és ha nem piszkálják, akkor örökre ott is marad, és nem a vonzalom múlik el, csak elfelejtjük, hogy hova tettük.

Háborús viszonyok a belvárosi Kossuth Lajos utcában

Háborús viszonyok a belvárosi Kossuth Lajos utcában

Kocsis L. Mihály >Férfi a mozi pénztárnál. Visszahőköl. – Mennyi?! A múlt héten még négyszáz forinttal kevesebb volt a nyugdíjas jegy! Mikor emelték fel? – Nem tudom, uram! Néhány napig nem dolgoztam. Talán elsejével változtak az árak. Szeretne inni egy kévét. A Puskin Kávézó korábban 9-kor nyitott, később 11.30-ra módosult az időpont. Mára 13 órára tolódott ki a nyitás időpontja. A Kossuth…

View On WordPress

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Nemzetközi 'Ne vásárolj semmit!' nap margójára

Agyag: Újrahasznosítható, újrahasználható (mű)anyag a neolitikumban (újkőkorban, Kr.e. 5500-5000)

Az ember környezetátalakító tevékenysége nem újkeletű dolgok, már a neolitikumban kezdetét vette. Ebben közrejátszott az, hogy az élelemtermeléssel együtt járó letelepedett életmódhoz szükségessé vált az állandó lakóhely kialakítása. A neolitikum emberei a Kárpát-medencei klimatikus környezeti viszonyok között faszerkezetes házakban éltek, melyek építéséhez fára volt szükség. Ennek következtében elkezdődött az erdők pusztítása, mely a fémművességgel párhuzamosan a vaskorban csúcsosodott ki.

1.kép: Nagyméretű agyagkitermelő gödör bontása közben Hejőpapi-Nyögő-dűlő lelőhelyen

Az agyagból formázott majd égetéssel tartóssá tett agyagedények használata technikai innovációnak számított ebben az időszakban.

A mai műanyaghoz hasonlóan az agyag univerzális és sokrétű nyersanyagnak bizonyult az őskorban. Sokféle felhasználási módja létezett a házak tapasztásán keresztül, az edénykészítésen át egészen apró használati tárgyakig (pl. gyöngyök, szobrocskák/idolok).

2.kép: Csomagolásra váró kerámialeletek

A téma szempontjából itt három dolgot említenénk meg.

Az edények oldalából kivágott, kerek, lapos orsókarikák (a később használatos orsógombok helyett), melyeket vélhetően másodlagosan a szövés-fonás során, a  fonalszálak kialakításához használtak.

3.kép: Orsókarikák (lent) és orsógombok (fent; fotó: Baranczó Bendek). A fotón szereplő tárgyak megtekinthetőek lesznek a 2024-ben nyíló Látványraktárunkban

Az agyag formázhatóságát, ellenállóképességét adalékokkal ún. soványítóanyagokkal növelték. Az apróra tört, zúzott kerámiaszemcsék, gömböcskék gyakran szabad szemmel is láthatóak az edények törésfelületén, melyek használatát természettudományos vizsgálatok is igazoltak.

4.kép: Összetört kerámiával soványított edény töredéke

Az újkőkori települések feltárása alkalmával szinte mindig találkozunk olyan, gyakran tíz méternél is hosszabb, mélyedésekkel teli gödörkomplexumokkal, melyekből a házak építéshez, agyagedények készítéséhez szükséges nyersanyagot nyerték ki. 

5.kép: A gödörben talált neolitikus “hulladék”

6.kép: Az agyagkitermelő gödör a kibontását követően. A szelvényfal alatt még folytatódik, jövőre fogjuk feltárni. Eddig 11 m hosszú, a legszélesebb része kb. 7,5 m. (Bele se fért a teljes képbe, drónfelvételt is készítettünk róla)

Hajdu Melinda

31 km autópálya 400 milliárd forintért a híres zalai magashegységen át? "Harminckilenc híd és négy völgyhíd épül majd a 31 kilométeres M76-os gyorsforgalmi úton, ami minden idők messze legdrágább magyar autópálya-projektje lesz, miután a korábbi 170 milliárd forintos becsléshez képest végül 400 milliárdba fog kerülni Lázár János legutóbbi bejelentése szerint, ennyi az ára annak, hogy a brutális zalai hágókon át bekapcsolják Zalaegerszeget az országos vérkeringésbe. Ebből 9,1 milliárd Ft/km-es ár jön ki, ami messze a legdrágább lesz Magyarország autópályái közül: az eddigi rekordot az M6-os autópálya tartja, amit 4,5 milliárd Ft/km áron építettek meg.

"Az M76-os gyorsforgalmi út nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz."

Az extrém magashegyi viszonyok között tehát átlagosan nem egész 800 méterenként építenek egy hidat a majdani gyorsforgalmi út fölé. " Via - https://444.hu/2023/12/19/megmagyarazta-a-miniszterium-mi-kerul-400-milliardba-egy-44-km-es-autopalyan-800-meterenkent-tesznek-ra-egy-hidat

Bruck András

Két történet

Magyarországon két egyaránt végzetes történet fut párhuzamosan egymás mellett. Az egyik leginkább egy komplex bűnügyi történethez hasonlítható. Legújabb fejezete, hogy a káprázatos Turai Kastély, a Tokaj-hegyaljai Andrássy Rezidencia Wine & Spa és számtalan más értékes ingatlan után néhány hete az ikonikus Gellért Szálló is Tiborcz István cége tulajdonába került. Orbán Ráhel és a férje lassan több közpénzből felújított kastélyt, ötcsillagosra átépített szállodát birtokol, mint a brit királyi család… Minden társadalomnak vannak vesztesei és nyertesei, az igazságosság mint kormányzó elv egyikben sem valósul meg maradéktalanul. Földi paradicsom nincs, de az olyan Frankenstein szülemény sem túl gyakori, mint amivé egy évtized alatt Magyarország vált.

Aki egy koncentrációs tábor vezetője lesz, az azt vállalja, hogy embereket fog gyilkolni. Aki meg egy liberális demokráciáé, az azt, hogy a közjó érdekében fog kormányozni. Antall Józseftől Bajnai Gordonig valóban valamennyi miniszterelnökünk tisztában volt vele, hogy az ország bevételei és vagyontárgyai nem az ő saját tulajdonuk és nem rendelkezhetnek velük szabadon. Orbán Viktor viszont ezt másképp gondolta, így a közjó hűséges, elkötelezett szolgálata helyett az államháztartásból privát használatú feketekasszát csinált, elsősorban közvetlenül maga és a családtagjai hasznára, közvetve pedig mindazoknak, akiket ő „új nemzeti tőkésosztálynak” nevez. A közpénzekből királyi módon élők pedig mint valami mitológiai szörny elnyelnek mindent: az ország legértékesebb ingó és ingatlan vagyontárgyai már az övék, köztük a Balaton és vidéke, plázák, töménytelen budai és Városliget környéki villa, Andrássy úti paloták, történelmi épületek a budai Várban. A Párizst elfoglaló nácik vették így birtokba a francia főváros legpompásabb épületeit. Mivel a rezsimnek sok elégedett és lojális szolgára van szüksége, az új tulajdonosoknak általában még az ajándékba kapott épületek átépítése, felújítása sem kerül egy fillérükbe sem, minden az adófizetők zsebéből megy. Se szavakkal, se számokkal nem kifejezhető az a veszteség, amit egy ilyen bűnszervezet-szerűen irányított ország szenved el. A magyar társadalom ma védtelenebb, mint egy erdőben sorsára hagyott csecsemő.

Vajon létezik olyan naiv, együgyű lélek, aki elhiszi, hogy mondjuk Matolcsy György fia a nemzet számára értékteremtő munkával maga kereste meg azt a 14 milliárd forintot, amennyiért egy 350 m2-es apartmant vásárolt New Yorkban, a fotón látható épületben, az 5. sugárút és az 57. utca sarkán? Oknyomozó írásokból tudni, hogy ő és a baráti köre nagyjából úgy él, fogyaszt, utazik, vásárol, mint egy amerikai popsztár, Messi vagy Ronaldo, éppen csak a mi oligarcháink közpénzből fedezik saját luxusigényeiket. Hogy ez miképp lehetséges? Kifogyhatatlan az a találékonyság, amivel Orbán korrupciós gépezete eltünteti a költségvetési és az EU-pénzeket. A rögtön szállóigévé vált „elvesztette közpénz jellegét” beismerés, netán elszólás? is ezermilliárdnyi, NER-közeli vállalkozó luxuséletére fordítható közvagyont takar. E vállalkozókban egyvalami biztosan közös: az, hogy ők nem a saját bőrüket és pénzüket viszik vásárra, hanem a mienket. Az ő meggazdagodásukat nem vizsgálja a NAV, a rendőrség, az ügyészség, nekik nincsenek versenytársaik, ők nem piaci viszonyok között gyarapodnak. Orbán Viktor nem csak gazdaggá tette őket, hanem a bűntársaivá is, így a boldogulásuk vagy bukásuk is egyedül rajta múlik. Ki ne emlékezne Simicska Lajos sorsára?

Amikor Orbán 2014-ben Tusnádfürdőn bejelentette, hogy a magyarok jövője ettől kezdve az illiberalizmus lesz, ezzel azt hozta ország-világ tudomására, hogy a továbbiakban nem ismer el semmilyen fölötte álló erőt és akaratot, és a jog uralma helyébe az ő kontroll nélküli, egyszemélyi uralma lép. Nem történt meglepetés, ez felelt meg jellemének, személyiségének. Addigra az őt is kontrolláló demokratikus intézmények egy részét már kiiktatta, a maradékkal pedig gyorsan végzett: a hatalma totálissá vált. Ez egy lezárult sztori, amivel már semmi dolga Orbánnak, elég alkalmanként némi finomhangolás. Azonban a nemzeti vagyon szisztematikus felélésének és elherdálásának ebben a pillanatban is zajló bűnügyi története hátteréből mind inkább kibontakozik egy másik történet is, és az sem kevésbé rémálomszerű: egy bosszútörténetnek is a tanúi és elszenvedői vagyunk.

Végtelen hosszúságú az irodalmi és a szimpla, hétköznapi emberi bosszúk sora és oka: bosszút állhatsz meggyilkolt apádért a Hamletben, elveszített szerelmedért az Üvöltő szelekben, egy bálna fogai közt hagyott lábadért a Moby Dickben, a Tarantino-filmek alapeleme a bosszú, a Biblia istene így szól: … „bosszút állok ellenfeleimen és megfizetek gyűlölőimnek”… ezzel szemben a politikusi bosszú motivációi többnyire homályban maradnak, különösen, ha az nem egyvalaki, hanem egy egész nemzet ellen irányul. Ez a bosszú pedig oda csap le, ahol a legjobban fáj, magára az emberre. Az egészségére, a jóllétére, a gyerekei jövőbeli boldogulására.

Nagyon sok éve és nagyon sok pénze volt Orbánnak arra, hogy a kormánya érzékelhetően javítson az egészségügy katasztrofális helyzetén és a magyarok hasonlóképp katasztrofális egészségi állapotán. Hogy ne mi álljunk szinte valamennyi betegséggel összefüggő halálozási lista élén: szív, keringés, cukor, stroke, rák… ő azonban pont az ellenkezőjét teszi: a magyar állam teljesen kivonult a szociális ellátásból, az idősgondozásból, a lassan elvérző hazai egészségügy meggyógyítása helyett pedig Orbánnak épp most építenek atlétika stadiont 200 milliárdért és egy újabb focipályát Felcsúton. Lehet-e nem szándékos a prioritások ilyen égbekiáltó fejtetőre állítása? Én ellopok mindent, te viszont élj, ahogy tudsz, és ha belehalsz, hát úgy jártál. Míg az autokráciáját racionális intézkedésekkel szilárdította meg, pontosan követte a diktátorok kézikönyvét, addig hagyni az embereket szükségtelenül meghalni még egy autokráciában is irracionálisnak számít. Ez bosszú, s bár nem börtönnel, golyóval, ez is az ember megsemmisítésének szándéka, éppen csak büntetőjogi felelősségre vonhatóság nélkül.

Nem tudom, mi bosszúvágya mozgatója, és talán ő maga sem tudja. A bosszúnak nincsenek szabályai és az többnyire önmagáért való, előzetes költség-hasznosság elemzés nélkül. De bosszú a nemzetek késhegyre menő oktatási versenyében, azaz a jövőért folytatott globális versenyben a magyar oktatáspolitika szemhatárát nem minél magasabbra, hanem egyre alacsonyabbra helyezni, a pedagógustársadalmat pedig nem partnerré, hanem ellenséggé tenni. Mindezeken felül az ember egészségét és szellemét egy rendőrminiszter kezébe adni mi más lenne, mint szintén bosszú.

„A bosszú nem mindig édes, mert ha beteljesül, a bosszúálló gyakran alacsonyabb rendűnek érzi magát az áldozatánál”, mondja Emil Cioran, román filozófus. Akkor pedig muszáj újra és újra bosszút állnia. Nem búvárkodnék a bosszú pszichológiájában, de Orbán irracionálisabbnál irracionálisabb cselekedetei nekem nem igen adnak más magyarázatot. Magyarország számára mitől előnyös az Euro-atlanti egység és tágabb hazánk, az Európai Unió állandó bomlasztása? Mitől nemzeti érdek az EU-val való abnormális viszony és helyette szoros barátság a brutális agresszor Oroszországgal? Kínával. Nekünk, népnek, mi hasznunk van abból, hogy Orbán szinte csak diktatúrákkal és sötét zsákutca-országokkal tart szívélyes kapcsolatot? Miért mérgezi meg viszonyunkat a szomszédainkkal? Egyszóval, miért tapossa lábbal jövőbeli esélyeinket, lehetőségeinket? Na és miért van jobb dolga Debrecennek, mint Budapestnek, a fideszes önkormányzatoknak, mint az ellenzékieknek? Ott nem magyarok élnek?

„Az utolsókig birkózom veled; a pokol szívéből is feléd döfök; gyűlöletből utolsó leheletemet is rád köpöm, te átkozott bálna” - így kiált a Moby Dickben az esztelen bosszúvágytól hajtott Ahab kapitány, aztán elnyeli őt is és hajóját is a tenger.

Vásárhelyi Mária

Mit tudtunk meg eddig az M1-en történt  szombati tömegszerencsétlenségről?Tudjuk, hogy már a baleset előtti órákban is katasztrofálisak voltak a látási viszonyok az autópálya egyes szakaszain. Tudjuk, hogy a baleset előtt másfél órával, már történt egy szerencsétlenség ugyanabban a térségben, ahová mentőhelikoptert és több rohamkocsit kellett küldeni a súlyos sérültek miatt. Tudjuk, hogy a rendőrség és a Közút Felügyelőség tisztában volt a veszéllyel, hiszen a forgalomjelző táblára kiírták, hogy erős oldal szél és rossz látási viszonyok tapasztalhatók, de semmiféle más óvintézkedést - forgalomlassítás, elterelés, lezárás - nem tettek.Tudjuk, hogy Szlovákiában a porfelhő miatt ugyanebben az időben lezárták az ottani autópályát, nem engedtek fel autót a pályára. Ács Sándornétól, a Kishantosi Mintagazdaság volt vezetőjétől azt is tudjuk, hogy a por, amelyet széthordott a szél, valójában azért keletkezett, mert Mészárosék és Tiborczék, az új földesurak,  kiirtották azokat a fa- bokor- és egyéb növénysorokat, amelyek feladata a föld megkötése lett volna. Ugyanolyan barbár módon  tarolták le ezeket a földeket is, mint az Európában egyedül álló Kishantosi Mintagazdaságot. Éppen úgy ahogyan a gyarmatosítók bántak a gyarmatok népeivel és természeti kincseivel. Láthatjuk, hogy sem Pintér Sándor belügyminiszternek, sem Mészárosnak és Tiborcznak - a Közútfenntartó üzemeltetőinek és a pálya melletti földek birtokosainak - nincs mondanivalójuk az egy halálos áldozattal és 39 sérülttel és hatalmas anyagi kárral járó balesetről, és ezerrel megindult a szerecsenmosdatás, mely szerint kizárólag az autósok és kamionosok tehetnek a szerencsétlenségről. És biztosak lehetünk benne, hogy a vizsgálat is erre a megállapításra fog jutni. Pedig mennyivel jobb és biztonságosabb lenne az élet ebben az országban, ha Pintér Sándor nem a pedagógusok és orvosok, hanem a rendőrség soraiban tenne rendet, Mészáros visszatérne a gázszereléshez, Tiborcz pedig... számára nincs ötletem, mert a lopáson kívül semmi másban nincs szakmai gyakorlata. Nem hittem volna, hogy 40-50 évvel az olaszországi maffiafilmek - "A vizsgálat lezárult, felejtse el", "Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek" stb. - elkészülte után a valóságban is átélem mindazt, amit akkor a mozikban elborzadva láttam.

ebben a kritikus geopolitikai helyzetben, ezek között az ellentmondásos európai uniós viszonyok között is meg tudja majd állni a helyét ez a minisztérium, és az ország javára dolgozva, az ország érdekében eljárva a beérkező európai uniós forrásokat a területfejlesztési szempontokkal összhangban, a nemzet javára tudja majd hasznosítani

Aradszki Navracsics minisztériumáról

államforma

A tulajdoni viszonyok megváltozása indokolttá tette, hogy Magyarország (korábbi nevén Magyar Köztársaság) újra nevet váltson. Az ország államformája ezentúl Zrt, a hivatalos elnevezését pedig a nemrégiben többséget szerzett részvénytulajdonos javaslata alapján már el is fogadta az Országgyűlés: MGYRRSZG Zrt.

Az országhatárokon már el is kezdődött az új táblák kihelyezése. (MTI)

Mostanában sokszor eszembe jut az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij. Vajon hogyan viseli a börtönt, egyáltalán, túléli-e a rá rótt büntetést. Bár ő csak egy ember a nagy Oroszországban, valamiért mégis útban van Putyinnak, hiszen először megmérgezte, majd börtönbe küldte. Egy orosz börtönben pedig bármikor meghalhat az ember, és nyilván a Kreml ura is nyugodtabb lenne egy kicsit, ha elvinné a „tüdőgyulladás”. És amit nem csak a propaganda által megtévesztett, hanem az igazságot látó oroszok milliói is tétlenül néznek végig.

Néha ugyan szoktak hozzá hasonlítani, de ez természetesen nem áll meg, hiszen Navalnij sokkal-sokkal többet tett nálam a hazájáért. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy tevékenysége eddig teljes kudarc. Nem tudta megakadályozni, hogy Putyinék szétlopják az országát, hogy a propagandagépezet megtévessze oroszok tömegeit (70-75 százalék támogatja az az ocsmány hódító háborút), és nem tudta megakadályozni, hogy a szeretett országa újabb évtizedekre távolodjon el a civilizált világtól úgy társadalmi, mind gazdasági értelemben.

A valóságot látó maradék 25 százalék orosz számára – és természetesen Navalnij számára sem lehet – vigasz, hogy „egyszer majd úgyis összeomlik” a rendszer. Aggasztó belegondolni abba, hogy a börtönben ostorozza-e magát – természetesen indokolatlanul – azért, hogy tehetett volna többet az országa teljes összeomlása ellen. Nyilvánvalóan nem tehetett.

De még kevésbé lennék annak a sok millió orosznak a helyében, akik legalább mostanra bevallották maguknak: bár felismerték a rendszer bűneit, nem tettek semmit IDŐBEN ellene. Az oroszok korábban néha tüntettek, többezres, több tízezres tüntetések is voltak, amelyek pont annyit értek, mint nálunk a több százas, több tízezres demonstrációk. Sztrájkok? Útlezárások? Dehogy. Vontak kordont a köztévé köré, amikor egy komolyabb megmozdulásukról semmit sem tudósított? Ugyan már!

Nem Navalnijnak most a legrosszabb az igazságot látó oroszok közül, még akkor sem, ha fizikailag ő szenved a legtöbbet. Inkább azoknak, akiknek rá kellett döbbenniük, SEMMIT NEM TETTEK AZ ELLEN, HOGY IDÁIG JUSSANAK. Túl sokáig áltatták magukat az „úgysem tehetünk semmit”, a „túl sok a hülye”, „csak engem hagyjanak békén”, „nem megyek tüntikézni, mert úgyis kevesen leszünk” gondolatokkal.

Természetesen vannak különbségek az orosz és a magyar viszonyok között. Például kisebb, jobban átlátható, bejárható ország vagyunk (felmérések szerint a hatalmas területű országban a propagandagépezet el tudta érni, hogy az oroszok kb. 70 százaléka nem is hallott Navalnijról), amely egyelőre még az EU tagja. Ennek ellenére megdöbbentő látni, hogy pár év fáziskéséssel, de milyen egyértelműen másolja az Orbán-rendszer a Putyin-rendszer módszereit. Meg kell vallanom, számomra is meglepő, hogy ezek az undorító politikai eszközök mennyire működnek, és nem csak az oroszoknál, de nálunk is. Nekünk persze még van egy előnyünk: ez a bizonyos fáziskésés. Ha van egy kis eszünk, van még egy kis időnk is, hogy megállítsuk ezt az őrült rendszert, mielőtt már valóban késő lesz.

Végül egy személyes vallomással is tartozom ezügyben. Sokszor töprengek, tehettem volna többet, tehetek-e többet, mást azért, hogy időben ismerjenek fel tömegek két dolgot: egyrészt itthon már nem beszélhetünk valódi választásokról, másrészt hogy ha SOKAN teszünk érte, igenis kivívhatóak a valódi választások feltételei. Navalnij kudarca akár felmentést is adhatna mindannyiunknak a lelkifurdalás alól, amit az eddigi sikertelenségünk miatt érzünk. Hiszen ő nálunk sokkal többet tett és az sem volt elég. De ez valójában nem ad felmentést, hiszen mi – éppen Navalnij és az oroszok példáján keresztül – évekkel előre látunk. Pontosan tudhatjuk, hova vezet a passzivitás és hova fut ki ez a rendszer.

Hadházy fb

sztem egyszerre igaz, amit mond, és az is, hogy a diktatúráért a diktátor felel, és nem a nép

a "nem látom", a "látom, de nem tudok cselekedni", a "látom és tudok cselekedni, de nem tudom megszervezni hathatós akcióvá" az mind ugyanannak az elnyomó rendszernek a hatása

...és azt egyikünk sem tudja, mert ha tudnánk, már mondanánk, hogy melyiket vagy mi mást jobb hangsúlyozni - mi az, aminek hatása van. mert az, hogy magunkban ezt tisztázzuk, az nem öncélú

a szakkönyvemből próbáltam kiolvasni ezt, de nem sikerült, nem volt benne, nem tért rá felismerhetően ki

FILMSZERÉSZ TOP 100 TÉVÉSOROZAT - 32. Mad Men – Reklámőrültek

Az (amerikai) marketing-szakma krónikája nagyjából stabil, de érdekesen vívódó macsó-szemszögből. Az új évezred sorozat-boomjának egyik legönfejűbb, s ezért is okkal-joggal tisztelt produkciója.

Úgynevezett klasszikus.

Rengeteget dohányoznak benne. Ez önmagában még nem lenne érdem persze, de tényleg ott tartunk, hogy azzal semmi baj, ha valaki a filmen viszkivel öblít, de nehogy rágyújtson, mert fúj, az egészségtelen. Ám a Mad Men-ben nem azért cigiznek sokat, hogy bemutassanak a kornak, amely embere nézi a sorozatot, hanem egyszerűen azért, mert ha egy sorozat története a 60-as években indul, akkor így autentikus.

Az egész sorozat szuper-autentikus: a miliő perfekt, a karakterekben csak úgy pulzál a feszültség - a sztori meg egyszerre informatív és szórakoztató. És megállás nélkül provokatív. A Mad Men 7 évada hangsúlyosan mesél a reklám csinálóiról, annak célközönségéről. A manipulációról. A férfi-női viszonyok fojtott reménytelenségéről. A patriarchátusról és a feminizmus erősödéséről.

Cool, elmélyült és Jon Hamm. És Elisabeth Moss, Vincent Kartheiser, January Jones, Christina Hendricks, John Slattery

Robert Morse, Jared Harris. És a többiek.

És a Mad Men-é a tévétörténet egyik legklasszabb főcíme is.

na, mccarthy most mar hajlando azt is megadni, hogy egyetlen kepviselo kezdemenyezheti (5 helyett) a hazelnok elmozditasat jelento szavazast, ami jelen viszonyok kozott gyakorlatilag kormanyozhatatlanna teheti a kepviselohazat. a kovetkezo ajanlat remelem mar a liberum veto!

A birtoklás

Annyira jó szó ez. Olyan kis alattomos. Ha valaki kimondja, megszólal a vészcsengő. Tudjuk erről a szóról, hogy valami negatív üzenetet hordoz. Birtokolni VALAKIT az a nyolcadik főbűn. A megpróbálásért is közmegvetés jár. A birtoklás valójában egy pozíció, amit valaki szeretne elérni vagy el is ért és ennek a pozíciónak a védelme. Aki birtokolja a másik embert (ha valóban lenne ilyen) az kényére kedvére igazgathatja a másik életét fizikai és minden más vonalon is. Mert a másik annyira alárendelt, kiszolgáltatott, hogy kialakul ez a viszony. Azért ez a rabszolgatartást fedi le, párkapcsolatban a bántalmazó viszonyok tartanak stabil tempóban e felé. De mondom is azt, ami miatt ez a gondolatkör megfogott. Tegyük fel, hogy nagyon szereted a partnered. Tényleg tök jó kapcsolat, etc, etc. De ugye tele vagyunk minden szar sérüléssel meg hozott mintákkal meg nyígnivaló lófaszkákkal, úgyhogy azért van ami zavar. Mert szereted, rendre félrerakod ezt a dolgot, ami zavar. Ha elmondod, ha megkéred, hogy változtasson ezen a dolgon vagy legalább beszéljetek róla (gondolva, hogy akkor az irántad érzett szeretet miatt változtat rajta) az mikortól számít kommunikációnak és honnantól birtoklásnak (befolyásolásnak, irányításnak, szabályozásnak)? Ha megkérem a férjemet, hogy legyen kedves a gyerek tanárnőjével és ne a pökhendi stílusát hozza, mert szerintem az nem tesz jót és a gyerekünk szívja meg, az nem bírtoklás, gondolom. Ha megkérem, hogy ne édelegjen a gyerek tanárnőjével mert ki nem állhatom azt az arrogáns picsát és kurvaszar nézni ahogy ő meg behódol neki, az meg birtoklás. Kicsit olyan ez, mint az alkoholistás vicc. Az alkoholista is annyit iszik, mint bárki más, csak őt utáljuk. Kettős mérce. Megkéred, hogy hozzon ezt meg azt, intézzen ezt meg azt, tulajdonképpen beosztod a másik ember minden percét (és el is várod, hogy lehetőleg teljesítse) az nem birtoklás (egy idő után azért ebből lázadás lesz, az tuti)? Mert? Mert a pozíciód megengedi. A pozíciód ami eleve azt jelenti, hogy birtoklod a másikat, mert vagy neki annyira fontos, hogy kb bármit megtegyen a kapcsolat fenntartásáért. (jelenségeket írok le, nem ideális dolgokat) Nem birtokol senki mert hiszek benne, hogy én vagyok a saját életem irányítója, akkor is, ha engedményeket teszek. Hiszek benne, hogy még, ha olyasmit is megengedek, amit senki másnak nem tennék meg, nem vagyok életképtelen más valaki nélkül. Bármilyen meghatározó valaki az életemben, ha nem érzem jól magam, ha nem érzem kiegyensúlyozottnak a kapcsolatot, holnap felállok és újrakezdek nélküle. Annyi kapcsolatot látok, ahol a férfi vagy a nő hisztije, idegbaja, kórsága meghatározza a kapcsolatot, rángatja a másik embert és mégsem mondja azt senki, hogy az birtoklás. Azt mondják, ja, a kapcsolat ezzel jár. Amikor valaki úgy érzi, hogy megteheti, hogy kiosztja a másikat, kiröhögi, lenézi, megalázza és a másik ember ezt tűri, akkor a domináns fél birtokolja a lelke egy darabját. Azt a darabot amelyik annyira ragaszkodik az adott személyhez, vagy a kapcsolat fenntartásához, hogy mindez nem számít vagy egyszerűen ki is zárja a figyelméből. Nem akarom birtokolni a másik embert, de szeretném, ha fontos lennék annyira, hogy engedményeket tegyen a kedvemért. Ha elmondom, hogy mit szeretnék, és mondjuk ő megteszi, akkor az birtoklás? Akkor pozícióba kerültem? Vagy csak megerősítette azt, hogy számítok annyira, mint egy szakadt póló vagy egy unaloműző vagy egy hiúsági kérdés.

Szóbal itt akad össze az elmélet és a gyakorlat, amikor az MCC minőségi oktatást/iskolát akar a valag pénzből csinálni, de nem a minőség az elsődleges szempontja, hanem az uram-bátyám viszonyok,és akkor Szabó Tünde volt sportállamtitkár "festő" lányát (a sztárolt Karolina egy giccsfestő, nem egy jelentős képzőművész) rakja be A művészet témakörben egy beszélgetésbe, egy 12/13 éves kislányt.