Csak kibaszottul bőgni akarok…

Nem iszom alkoholt.

Évek óta nem tudok józanul gondolkozni.

@wandering-thoughts-blog

Minden széthullik körülöttem.

Faszért várom, hogy felvedd velem újra a kapcsolatot..

Nem tudlak elengedni.

23:43

vannak barátaim akikkel elvagyok, van családom akik szeretnek, jó jegyeim vannak, van egy boldog párkapcsolatom, álmokat szeretnék megvalósítani, építem az életem, és mégis mi történik? egyik éjszaka hirtelen egy dolog túlgondolása miatt több felesleges fájdalmas gondolat jön, én pedig marcangolom magam ezekkel egész éjszaka, és máris ott tartok hogy össze vagyok törve, sírok, elegem van mert minden sok, elmegy az önbizalmam, elkezdem gyűlölni magam és mindenkit, eszembe jutnak a mondatok amikkel mások megbántottak és ezek megállás nélkül egymás után cikáznak a fejemben. mint egy ördögi kör. és megint a kurva padlón vagyok pedig már azt hittem végre magabiztos leszek, vége lesz de megint ott tartok néhány nyomorék ember miatt akik fájdalmat okoztak a szavaikkal/tetteikkel hogy kezdhetem elölről újraépíteni a lelkivilágomat... annyira fáj és annyira ordítanék de már az sem megy... utálom ezt az elbaszott szar generációnkat, ami csomó embert idejuttat.. miért a gyökerekből van több?

"majd nézz fel a felvire az új pontok és feltételek fel lettek rakva szerintem az állatorvosi elég szar :(" ok.should i kill myself? what am i supposed to do w that

Bike computer projekt, telefon geekek help

Miután ráfeszültem, hogy kéne egy ilyen, körbenéztem a piacon és minden drága és szar, kitaláltam, hogy csinálok inkább egyet telefonból. A szűk keresztmetszet: akkumulátor (fú, hiba volt elkezdeni ezt, utálom kiírni hosszan, de az aksi se jobb, a battery se működik) idő. Olyan telefon kéne, ami ezeket a specifikus dolgokat tudja:

-Olcsó, használtan max 40-50k huf/80-100GBP, ahol leginkább a ramon és processzoron spóroltak.

- nagy teljesítményű akkumulátor (megint itt van ez a szó)

-viszonylag tiszta és viszonylag új android (bár rootolás is lehet lesz ebben, de jobb lenne elkerülni)

-jó kijelző/akkumulátor (!!!) teljesítmény arány, mert a kijelző fogja a legtöbbet fogyasztani always on-ban csak GPS és talán bluetooth lesz rajta, meg a cycle computer app, szóval hiába nagy az aksi, ha a kijelző is nagy.

-először azt gondoltam, hogy kamera nem annyira fontos, de aztán lehet, hogy a videó részét használom majd, szóval azért működjön valamennyire.

Ez az a kivételes eset, ahol meggyőzhető lennék egy régi szifonra, ha nem lassulna be és nem menne tropára az aksi (acceptance phase) addigra, amíg eléri a kívánt alacsony árat.

Minden megoldás érdekel, ha van ötleted, ne tartsd magadban. Köszi

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

Fáradtság, két három órás alvások, szorongás, megfelelési kényszer, bánat, pánikbetegség, depresszió mi kell még? :))

Senki nem veszi észre, mennyire fáradt vagyok.

Egyszerűen nem bírom tovább.

Ha egyszer nem leszek többé..

A többit tudjátok..

@wandering-thoughts-blog

Te bántasz meg de én kérek bocsánatot. Tudod ezt imadom benned.

Összejövetelek

Annyi ellentmondás van bennem a társasági eseményekkel kapcsolatban, hogy az biztos elég lenne egy pszichológiai tanulmányra. Mondjam az igazságot? Ha a legeslegeslegmélyebb vágyamra lenne bárki kiváncsi, akkor az az lenne, hogy legyek a pasimmal, csináljunk valami kaját amivel aztán nem kell babrálni, csak rájárni, társasjátékozzunk, igyunk, röhögjünk nagyokat, ha van kedvünk, sétáljunk egyet a megbolondult városban, legyünk együtt. Ha van kedvünk és meg vagyunk hívva, akkor mehetünk bárhova azzal a kitétellel, hogy nem muszáj ottmaradni, bármikor hazatérhetünk, hogy a fentiekkel folytassuk az estét. Szerintem amúgy ezt bármelyik este meg lehet csinálni, nem kötődik a szilveszterhez. Vagy utazzunk el nagyon máshova megnézni, hogy máshol milyen a szilveszter. A lényege az, hogy nekem ezerszer jobb, komfortosabb egy együtt töltött nap vagy este, mint bármilyen társasági esemény. Az együtt töltött az együtt töltött, és nem egymás mellett, hogy mindketten a tumblit tologatjuk és más emberekkel beszélgetünk... :( Vagyis, akár még ez is lehet, ha közben egymás mellett ülünk és arról beszélünk, hogy ki mit olvas éppen és ki miért fasz :D és közben iszunk, röhögünk és valójában együtt vagyunk és belekeverjük bármikor a fentieket.

Utálom a mindenféle összejöveteleket amikre meghívnak. Nem akarok idegenekkel beszélgetni, mert 100-ból egy, aki felkelti az érdeklődésemet, viszont a legtöbb ember csak beszél és beszél, a nélkül, hogy megkérdezné a másik embert, hogy ő hogyan gondol valamit. Csak kiterjesztik magukat. Csak dominálni akarnak, hogy érezzék, hogy élnek. Okoskodnak, véleményeznek, kioktatnak, kritizálnak. Ritkán viccesek. Viszont tapadósak. Ha valakivel szóbaállok, nagy esélye van, hogy egész este vele kell beszélgetnem. Tud szórakoztató lenni, az is, aki magáról beszél, ha felvállalja a gyengeségeit, bénaságait, ha a sztorik nem önfényezésből állnak. És akkor is jók a kiááradó emberek, amikor információt adnak át. Itt jártunk, ott jártunk, ilyen meg olyan érdekességeket láttunk és tapasztaltunk. Lelkesedés, pozitívizmus, ezek húzzák felfelé a többieket is.

Nem gondolom, hogy egészséges az, ahogy én ezzel kapcsolatban érzek. A kényszer, hogy szervezzek és közben az idegenkedés, hogy részt vegyek rendezvényeken. Iszonyatosan magányosnak tudom érezni magam emberek között. Iszonyatosan! Lazának kéne lenni, szarni az egészre, odamenni és faszságokat beszélni. Akár szándékosan. (bár ez nem tisztességes, szóval sosem csinálnék ilyet)

Szeretem a barátaimat. Szeretek velük lenni. Szeretek velük beszélgetni. De egy percig sem gondolom, hogy a különféle barátaimat össze lehet ereszteni, és ők jó társaság lesznek együtt és kedvelni fogják egymást. Sőt, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem. Szeretem, hogy sikerült kialakítani egy olyan kis csapatot, ahol az ember lelazulhat és mindenféle kényszer és védekezés nélkül lehet jelen. Szeretem óvatosan építgetni ezt a csapatot, 1-1 új embert behívva, akit a csapat szépen magábaolvaszt, megismer. Bár most a szilveszte az aktuális program, de amúgy ez az egész bármikor bármilyen időben igaz. Többnyire kiver a víz a társasági összejövetelektől, de közben tudom, hogy ezeket tudatosan építeni kell mert az emberek nagybbik része tök béna ebben, és végül mind egyedül maradunk. Mármint úgy tényleg egyedül.

Az egyik leginkább társasági emberként ismert barátom azzal hívott fel, hogy két baszom rendezvényre kaptak meghívást, de ők inkább hozzám jönnének, úgy döntöttek. Mert nálam elereszthetik magukat. Szóval, ez egy kikötő, én meg a kikötőmester. De más kikötőkben valahogy idegenül mozgok.

Túlságosan szeretem ahhoz, hogy elmondjam neki, csak miatta nem ölöm meg magam. Nem akarom ráhelyezni ezt az undorító terhet, hogy úgy érezze, csapdába ejtem, vagy zsarolom. Próbálom megvédeni magamtól, és titkolni előtte, hogy minden gondolatom szakadékba vezet, és úgy érzem, hogy gyártási hiba vagyok. Néha észreveszi, hogy baj van, de általában el tudom intézni annyival, hogy fáradt vagyok, hosszú volt a nap. Hét éve rejtegetem előtte, kisebb-nagyobb sikerrel. Lelkiismeret-furdalásom van, amiért együtt vagyunk. Gyakran beszél arról, hogy engem tart a legszebb embernek, a legjobb dolog az életében, hogy megismert, és együtt öregszünk meg. Én meg azt sem értem, hogy lehet, hogy még életben vagyok, undorodom magamtól, és visszafelé számolok. Egy olyan társat érdemelne, aki nem egy emberi roncs, aki normálisan funkcionál, aki támasza lehet. Mostanában egyre többször jutok arra a következtetésre, hogy azzal tenném érte a legtöbbet, ha nem léteznék. Ha megszabadítanám ettől a meddő tehertől. Egyre jobban utálom magam, amiért parazitaként szaporodnak az agyamban ezek a gondolatok.

A hétköznapok romanticizálásáról

Hideg van, sötét, kopaszak a fák, napokig esik az eső megállás nélkül, és én nem gubózhatok be, nem alhatom át, minden nap fel kell kelni, és elvinni a gyereket a suliba, majd értük menni, bő egy órás kör délután, mire fiamat az oviból, lányomat a suliból összehalászom trolival, a kettő között meg dolgozni kell.

Szóval egyszerűen muszáj kimozdulni, és utálom, és minden évben eljön ez a pont, amikor ősszel átállítjuk az órát, és onnantól kezdve gyűlölöm a világot, és kicsit belehalok a gondolatba, hogy fél évig akkor most ez lesz. Úgyhogy idén tudatosan keresem benne a szépet és a jót, mert így nem lehet élni, hogy a telet azért gyűlölöm, mert hideg és sötét, a nyarat meg azért nem bírom, mert amikor délután 4-kor a 36 fokban tolom a gyerekeket összeszedős kört, akkor meg olyan rosszul vagyok, hogy a kanapén fekszem 20 percig hazaérkezés után. Kiderült, hogy a nyarat is csak azért szerettem, mert a légkondis lakásból a légkondis irodán át valami árnyas helyen sörözésből állt a napom, és késő este szandálban csattoghattam haza, de amint napközben ki kell mozdulnom, akkor már annyira nem poén.

Na úgyhogy most éppen ezt próbálom, hogy igyekszem odafigyelni az apró dolgokra. Mikor felkelünk, látjuk a napfelkeltét. Ha köd van, megnézzük a gyerekekkel együtt, hogy nahát, ilyen a köd. Iskolába menet megállunk, hogy nézd, ez a harmat. Ez a dér. Jégvirágos az autók ablaka. Befagytak a pocsolyák, csúszkáljunk rajta. A gyerekek szemén át látom a szépséget, vagy legalábbis megpróbálom nekik megmutatni, hogy ezt szépnek is lehet látni. Ma olyan gigantikus hópelyhek voltak a lehullott leveleken, hogy szabad szemmel is tökéletesen lehetett látni a kristályformát, lányom pedig lelkendezett, hogy ez tényleg olyan, mint a mesékben.

Otthon fűszeres tejes chai teát főzök magamnak, a kedvencemet. Minden nap kiválasztom, melyik díszes csicsás bögrémből igyak. Hozzábújok a macskához. Illatgyertyát gyújtok. Ez egy film, amiben én vagyok a főhős, és a főhősnek időnként le kell küzdenie a nehézségeket. Főhősünk zuhogó esőben baktat az óvoda felé, összeszorított foggal dacol az elemekkel. Ilyenek.

Nem tökéletes, de kicsit jobb.

Úgy gondoltam ideje megszabadulni pár felesleges, de jó állapotú cucctól, mondom ok, irány a marketplace oszt' hadd menjenek. 3 dolgot tettem fel: egy régi, 68 cm-es smart tv-,t, se kapcsolója már, se nem használom, 25-ért vettem anno használtan, de a lányoktól kaptam egy 102 cm-et, ez már nem kell. Egy szobabiciklit, amit-mint mindenki-csak ruhaszárítónak használtam, és egy asztali robotgépet, no name, de nincs baja. Elkezdtek özönleni az üzenetek, hogy adjam fel gls-el,( egy szobabiciklit???), postázzam, meg mennyi a vége...stb. A kurva robotgépet 12-ert tettem fel, faszi aszongya: akkor az ugye 5? 10-ig hajlandó lettem volna lemenni, de az 5 után 6, 7, és 8-nál elküldött a bánatba. A tv 2 napig volt fent. Csóka felhívott, jött, kipróbálta, perkált, vitte. 30-ért, szóval jobban adtam el, mint vettem. Tök korrekt volt az ember.

Utálom ezt, hogy minden szarér-húgyér kéne, és még postázzam is...hát komolyan inkább kib@szom a kuka mellé a szarjaimat oszt' nem idegesítem magam tovább!

Lépd át! Nem érdekel ez téged!

Oké hogy nem vagyok szabvány méret, de:

Vettem egy nadrágot : Levarrtam a zsebeit elől, svéd zsebes, utálom a svéd zsebeket, tudoooooom, miért vettem meg, mert tetszett. Kiszedtem a zsebtasakokat, mert minek legyen benne, ha a zsebet sem használom. Most már csak az a a bajom vele, hogy ilyen most divatos, mintha kinőttem volna hosszúságú, vagyis bokáig ér, és ha leguggolok, vagy leülök, ez még feljebb csúszik, ráadásul fázik benne a lábszáram. Viszont!!!!! Kurva kényelmes, az anyaga is bőrbarát, és már most imádom. Még a hosszával kéne valamit kezdenem.

Vettem egy farmert is. Végre találtam egy olyan farmert, ami nem csipő naci, de nem is jön fel a mellemig. Övet én mindig hordok, uh azt elengedtem már hogy nekem minden nadrág eláll hátul a derekamnál, ez is. Nincs végig szaggatva, ergo nem úgy néz ki, mintha az utcában lévő összes kutya szétrágta volna, vagy beakadtam volna egy drótkerítésbe. Nincs agyon koptatva, tehát nem olyan mintha a dédim télire elrakott kerti csapjának körbekötözésére használta volna,majd én elkunyiztam volna tőle h dejóóóóóóóóó. Cserébe viszont kb 20 cm-rel hosszabb mint én, és mivel nem találtam egyenes szárút, mert vagy cuppanos nacik vannak, ami még a vérkeringésemet is elszorítja vádliban, vagy annyira trapéz szárúak, hogy térdtől lefele olyan a lábam benne, mint a lovaknak, amelyiknek térdtől lefele hosszú szőre van. Szóval találtam olyan farmert, ami csak enyhén trapéz szárú, és leegyenesítettem egyenes szárúra, és levágtam/felhajtottam a hosszát is a nekem megfelelőre. A színe nagyon tetszik !

Vettem egy tréning nacit is, alul szűkített, és lent passzés. Ezzel csak az a bajom , hogy lent vádliban lehetne kicsit bővebb, és a passzé sem az én világom lent, de ezzel már úgy vagyok, hogy itthonra elnézem ezt neki. Max ha megint bezizzenek, akkor kezdek vele valamit, ami nehéz lesz, mert hosszban meg tökéletes, uh ha leszedem a passzét alulról, akkor meg rövid lesz. Valszeg ez így marad.

Szerencse, hogy vannak gépeim, és tudok varrni, meg tudom ezeket csinálni magamnak. De én vagyok csak ilyen szerencsétlen, hogy a kis bojler testemre nem kapok normális ruhát? Az hogy minden hosszú, az nem érdekel, mert tudom hogy kicsire nőttem, bár fent is megemlítettem h találtam egy nacit, ami bokámig ér még nekem is, de hogy így szabásilag, meg érzésvilágilag, meg tetszésileg semmit??? Mindenhez hozzá kell nyúlnom még igazítani??? Nem hinném hogy nagyon válogatós lennék, de olyan érzésem van sokszor, hogy az üzletekben olyan ruhák vannak most, amit sehol máshol a világban nem tudtak eladni, és most ide, ránk öntik a szart, cserébe méreg drágán. Én sajnos vagy nem sajnos, nem vagyok az a tipikus nő, aki órákat/napokat el tölt vásárlással, mert nincs türelmem hozzá, meg kedvem, meg nem vagyok pláza cica, de azért vannak igényeim az öltözködésemre, meg magamra, de kvázi én ezt a 3 nacit kb 15 perc alatt vettem meg, úgy hogy végig néztem az üzlet készletét, próbáltam is, és fizettem. Egy üzletben vettem meg mindegyiket, mert már tudom, hogy az az adott üzlet kielégíti az én méret és tetszés igényeimet, tehát minek túrjam át a létező összes üzletet, ha tudom, hogy úgy sincs azokba olyan amit én meg is fogok venni. Barátnőimmel sem járok már el vásárolni, mert én vagyok az, aki kb az 2. üzletnél leül a gyerek megőrzőben mesét nézni, hogy ne türelmetlenkedjek látványosan. Hát ki a fenének van türelme ehhez????