Nem értem, hogy miért nem lehet őszintének lenni..

Ráébredtem, hogy néha tényleg én vagyok a rossz ember. Annak ellenére, hogy őszintén, teljes szívből szeretek, van bennem az a tulajdonság, ami mindig tönkreteszi a dolgokat és eltaszítja az embereket.

-balureels

Jóra fordul minden, hidd el. Egyszer.

Megérkeztél a szürke életembe és olyan színeket varázsoltál amiket még ezelőtt sosem láttam

Szexmentes

Olvastam egy cikket arról, hogy mi számít szexmentes kapcsolatnak. A felmérés szerint, és figyelembe véve az eltérő igényeket: nem tudják megmondani. :D Azt tudják, hogy a heti egy szex amivel már átlagban elégedettek az emberek. De tényleg teljesen egyéni, kortól, emberektől, a kapcsolat lehetőségeitől meg még sok mástól függ. Ha te szexmentesnek érzed, akkor az.

Nem is ezt akartam, hanem ma eszembe jutott, hogy milyen az amikor a másik ember szexuálisan aktívabb, mint te. Amikor a másik embernek a legtöbb gondolata a szex körül forog. Elfoglaltság, hobbi, vágy, örömszerzés, jutalom, elvárás, egészség, férfierő = ez mind egyszerre a szex. Elmondom: az ember zaklatásnak éli meg. Könnyű mondani, hogy bárcsak szexszel zaklatnának, bárcsak egy kanos csávó, egy bevállalós csaj, egy szexuálisan nagyon aktív ember lenne mellettem... bárcsak... mondja ezt az ember, amikor nincs senkije és jóideje nem szexelt senkivel. Zaklatásnak éli meg akkor is, ha te a normális átlagot vagy az éppen elfogadható mértéket szeretnéd, ha ő meg bármi miatt nem. A miért nem dugunk az rosszabb kérdés annál, hogy miért nem segítesz a háztartásban vagy miért hagyod, hogy anyád így beszéljen velem kérdésnél. Azt nem tudom, hogy mekkora eltérő igények teszik teljesen tönkre a kapcsolatot, de hogy emberileg, érzelmileg, önértékelésben romboló, az biztos. Kényszeríteni senkit nem lehet. És aki azt mondja, hogy csábítsd el, csinálj ezt meg azt, legyél ilyen meg olyan, az nagyon gyorsan menyjen a picsába, mert fogalma nincs miről beszélek. De a másik véglet is romboló. És senki sem szeretné zaklatónak érezni magát a párkapcsolatában, hogy folyton tapogasson, csókolgasson, próbálkozzon és finoman erőszakoskodjon, hogy hátha...

Nem gondolom, hogy a párkapcsolat legfőbb értéke, hogy legyen kivel dugni. Fontosnak tartom a testiséget, az intimitásnak ezt a formáját, a benne rejlő mélység és bizalom legalább annyira fontos, mint az örömszerzés.

Megteheted, hogy elengeded a másikat, maradjunk párkapcsolatban és dugsz akivel akarsz. De ez szerintem az önzés egyik kiemelkedő formája, amennyiben nem a szexuálisan kielégületlen fél akarja. Kell belőled ez meg ez meg ez, a megértésed, a gondoskodásod, a figyelmed, a szerelmed, de a mocskos kéjvágyadat old meg mással. Ugyan tudod/m, hogy nem tudod, mert ilyen érzelmileg fixált kis csicska vagy, de én megengedtem, rajtam nem múlik. Mertugye, legyél „felnőtt”", építs ki egy bizalmi kapcsolatot valaki mással, amiben a szex olyan jó, mintha szerelmes lennél, de közben maradjak prioritás. – mondja az elengedő. És van persze a belátó kiszolgáltatott, aki engedi félrekúrni a másikat, hogy őt ne hagyják el. Lehet akárhány akármiféle érv, ez bizony kiszolgáltatottság, szomorú alárendelődés, és torzítja a személyiséget.

Ja, el tudok képzelni olyat, hogy két ember annyira különlegesen szabad és egyben összeforrt kapcsolatban él, hogy belefér a félrekúrás. Picit pszichopata dolog, amiben az érzelmek háttérben szorulnak az ésszerű előnyök mellett. És nagyon szeretnek az ilyen ritka kapcsolatokra hivatkozni, hogy lám, van ilyen. De nem tudjuk mi van a belsejében. Azt hiszi mindenki, hogy az van belül, ami benne is van. Pedig nem. A normáktól/szokásoktól eltérő dolgokban a normákban/szokásokban gondolkodástól eltérő személyiségek, gondolkodásmódok vannak.

Ja, ne azért legyél hűséges, mert meg van tiltva, hogy mással legyél. Azért legyél hűséges, mert nem éri meg hűtlennek lenned. Nem bántanál meg, és nem kockáztatnád meg, hogy elvesztís, mert jó neked velem, mert jó a kapcsolat, mert szeretsz így élni.

A nyitott kapcsolatok inkább szövetségek, szerintem.

Az viszont jobban kellene, hogy működjön, hogy az emberek le tudják zárni a kapcsolataikat, elgyászolni és továbblépni egy másik kapcsolatba, a helyett, hogy a nem működő kapcsolatban kínlódnak. Ebben még nagyon sokat kell fejlődni szerintem. Hogy jól tudjuk ezt kezelni. Hogy természetes legyen. Ezen az úton lehetne eljutni oda, hogy olyan nyitott kapcsolatban éljenek az emberek, ahol a szövetség erős, az érzelmi kötelék erős, a szenvedély viszont nyitottabb, de problémamentes. De én már ilyen kis konzervatívként fogok meghalni, valószínűleg. :D

Legalább a szemembe mondtad volna azt hogy már nem vagyok számodra fontos

Talán pont azt szerettem meg benned, hogy te az elejétől kezdve őszinte voltál. Egy percig sem akartad eljátszani, hogy jobb, esetleg más vagy. Köszönöm, szeretlek.

Ha őszinte akarok lenni..

Nincs egy igaz barátom se

Nagyon nehezen engedek közel magamhoz bárkit is

Nehéz eset vagyok, ezért inkább elkerülnek

Azt hiszik erős vagyok, pedig bellül csak egy kislány kuporog a sötétben

Olykor szeretem magam, de máskor tükörbe nézve azt kérdezem "Ki ez?"

A kezemet nyújtom sok emberért, de mindig az egész karom kell nekik

Azt akarom, hogy valaki folyton velem legyen de közben szabad akarok lenni

Nem szeretem ha más szomorú, de ha én vagyok az nem érdekel

Ha őszinte akarok lenni, mindent túl gondolok..és, hogy ez miért baj? mert sokat vagyok egyedül.

Mondd ki, amit gondolsz És gondold komolyan, amit mondasz

Queen Naija - Say What You Mean

Ha fejlődni akarsz vedd körül magad őszinte emberekkel és fogadd a kritikát.

Nehogy azt hidd, hogy majd könyörgök.

Majd ha érdekellek, keresel.

Ha nem keresel, akkor pedig nem vesztettem semmit.

Ne arra figyelj amit mond, hanem arra ahogyan cselekszik.

Megint itt vagy. A mosolyod… Ahogyan megkérdőjelezed amit mondok viccesen:

- Igen?! - kérdezed felvont szemöldökkel miközben mosolyogsz mint egy gyerek csillogó szemekkel.

És újra azt érzem, hogy többet akarok ebből, majd visszacsöppenek a valóságba. Abba a valóságban ahol te meg én nem mi vagyunk. Ahol te és én nem vagyunk.

Megrázó beszélgetések

Olvastam egy cikket arról, hogy a bizalom helyreállítása akár egy kisebb, de egy nagyobb sérülés esetén fokozottan mennyire nehéz. Hogy egy odavetett bocs vagy egy érzékelhetően lekezelő elnézés kérés csak a dolog letudásáról szól. A másik semmit sem ért, de ami a legfájóbb, nem is akar érteni semmit, csak haladni tovább. Ki akarja tolni a megbántottságunkat vagy fájdalmunkat a gondolataiból, és az életéből. Mintha minket magunkat akarna kitolni az életéből, úgy éljük meg. (Mi is ezt csináljuk, ezt mindig érdemes tudomásul venni, hogy nem csak velünk csinálják, mi magunk is elkövetjük a bántások sokféle módját. Mi is ignoráljuk a másik problémáit és lenézzük az érzékenységeit. Nem vagyunk hibátlanok.) A félrelépés, a komoly ellentétek bizalomvesztéssel járnak. Nem csak azt élni meg az ember, hogy becsapták mert hazudott a másik, a fő bizalomvesztés a biztonságérzet a közös jövőbe vetett hit, a másik ember jóságába és irántunk érzett odaadásába vetett hit. Valamennyire nyilván az is sérül, hogy mennyire uraljuk az életünket, és a hit magunkban, hogy jól látjuk a dolgokat. A bizalomvesztés nagyon összetett.

A bizalomvesztésből újraépíteni valamit csak nagyon mély beszélgetésekkel lehet. Ami meg azért nagyon nehéz mert egy fájdalmas helyzetre még rárakodik egy rakás fájdalmas tisztázás. Olyan dolgokkal kell szembenézni amikről azt gondoltuk, hogy nem fontos vagy nem is akartunk velük szembenézni soha.

(a pszichológia szerint a veszekedések során sokszor kimondunk dolgokat, amiket amúgy nem mernénk mert nem tartjuk etikusnak vagy célravezetőnek. Ezért a nagy veszekedések sokszor nagyon felszabadítóak. Ezért is működik sokaknál a békülőszex.)

Nem véletlenül foglalkoztat a dolog. Tegyük fel, hogy van egy elég jól működő kapcsolatod. De vannak dolgok amiket nem mondasz el, mert TALÁN elfogadhatatlan. Gondolatok a másikról, a félelmeid, valamiféle vágyaid amiről esetleg tudod is, hogy a másiknak nem olyan az elképzelés az adott dologról. Terveid a saját életeddel, ami nem egyezik a másik elképzeléseivel a jövőről. (olyasmire gondolok, hogy te mondjuk Madridba költöznél, ő meg Milánóba, ki engedjen? Nem mesélsz róla, hogy már megint hogy sóvárogsz mert milyen jó filmet láttál Madridról) A közös jövő egyezik, de részleteiben nem. Akartok gyereket, de ő egyet, te kettőt, akkor beszélsz-e arról, hogy miért jobb szerinted a két gyerek vagy inkább csak magadban reménykedsz, hogy majdcsak a te kedvedre alakul? Vagy azt gondolod, hogy a másik nem ismeri valamely tulajdonságát, miközben te látod, hogy hatással van az életére. (Mondjuk: elkerülik őt az emberek, mert rossz a szaga vagy félelmetes vagy folyton okoskodik. megszoktad, ezzel együtt is szereted, de úgy gondolod, hogy neki hátránya van ebből. meghát valójában téged is zavar :D) De akár az, hogy aggódsz az egészségéért és szeretnéd, ha lefogyna, leszokna valamiről. Ha ő nem hozza fel a témát, akkor neked csak a szorongás marad meg a tépelődés, hogy vállald-e a konfliktust. Vagy aggódsz a mentális egészségéért, mert úgy érzed/gondolod, hogy rossz társaságban van vagy rossz szokások rabja.

Egy időben a barátnőim állandóan azt kérdezték, hogy miért nem kotrom ki a kapcsolatot a legaljáig? Miért nem teszem fel a kérdéseimet? Akkor nem kéne találgatni. Kérdezzem meg, hogy hol készült az a fotó, kérdezzem meg, hogy mi van azzal a nővel, kérdezzem meg, hogy hogy is volt pontosan az a szerelmi történet ami mindennek ellentmond, hogy mit gondol, milyennek lát és valójában mi a terve meg az elképzelése. Kérdezzem meg és zárjam le végre a picsába, ha megvannak a válaszok. Iszonyatosan féltem a szembesüléstől. Attól, hogy fájni fog, ha megtudom, hogy milyennek lát. Legfőképpen ettől. Mert a tisztázó beszélgetésekben nem csak "adok" van. A most majd jól megmondom gondolatok nem tartalmazzák azt a rész amikor a másik is jól odamond. Szóval csak vártam, hogy majd minden kiderül. Meg vártam, hogy megerősödöm és jobban elviselem a dolgokat. Ez utóbbi némileg meg is történt, tényleg sokat erősödtem.

De a nagy beszélgetések nem mennek. Nekem sem mennek, és szerintem másoknak sem. Ha a másik ember nem nyitott rá, mert nem akarja elbaszni a viszonylagos jókedvét vagy egyszerűen nem tapasztalta élete során, hogy bármi értelme lenne, egyoldalúan nem lehet nagy meg mély tisztázó beszélgetéseket folytatni. És ott van az is, hogy amikor úgy érzem, hogy kiépült valamiféle bizalom, akkor azt nem szívesen kockáztatom. Lehetne jobb? Mélyebb és őszintébb a kapcsolat? De mi van, ha erre csak nekem van igényem?

És a nagy kérdés, hogy miért félünk attól, hogy a kapcsolaton belül nagyobb személyes teret tartsunk? Miért gondoljuk, hogy akkor nem elég mély a kapcsolat? Annyi őszinte, mélyen érző egymásba kapaszkodós, együtt síró-nevető párt láttam, akik megcsalták egymást, elváltak már mással sírtak-nevettek. Szóval a nagy beszélgetések csak a biztonság illúzióját adják? Ha ismerem a másikat, akkor uralom is? Ha olyannak lát ahogy szeretném, akkor befolyásolni is tudom? Miért csavarjuk fel a kapcsolatainkat valami berögzült ideálra? Fiatal korban értem a gyereknevelés elég megterhelő dolog, jól kell választani és jó elvárásokat támasztani. De később... még az együtt alvás is egy olyan kérdés amin a legtöbb ember elszörnyülködik. Ha szereted akkor akarod ölelgetni meg hallgatni a szuszogását és azt akarod, hogy ő legyen az első és az utolsó, akit meglátsz. Én mondjuk aludni szeretnék mindenféle feszkó nélkül. Meg néha szeretkezni meg néha csak úgy összebújni meg néha csak úgy tapizni a másikat meg néha kiszolgálni a kényelmét meg néha csak tudni, hogy ott van a közelemben. De ezeknek nincs köze az alváshoz. Valamiket gondolunk, hogy a boldog párok miket csinálnak és szenvedünk, ha mi meg nem. Mert marha nehezen kalapáljuk az ideáljainkat a valósághoz. (a valóság ideálokhoz kalapálása lényegesen egyszerűbb. Van egy barátnőm, akit múltkor egy fizetett sofőr hazafuvarozott. A történetet vagy hatszor hallottam. Mostanra egy komplett szerelmi történet lett belőle ami csak azért nem teljesült be, mert a pasi nős, és ő nős emberrel nem kezd. //ha az nem elég rámenős// Én meg csak pislogok ahányszor elmeséli.)

Hát, ez jó kanyargós lett. A lényeg, hogy én, bár sokszor elképzelem, hogy miket kérdeznék, meg ez a blog is sok olyanról szól amit nem merek elmondani, de valójában félek a nagy beszélgetésektől. (Ki tudja hány fogorvos lapul a sötétben.)

7'8.

Tudod azt szeretem az egyik legjobban a kapcsolatunkban, hogy habár nem volt mindig minden tökéletes, voltak időszakok amiken át kellett küzdeni magunkat de mindig őszinték maradtunk egymáshoz. Ha probléma volt azt végül mindig megoldottuk. Ha te aggódtál miattunk, hozzád bújtam és odasúgtam hogy te vagy a mindenem, ha én féltem megfogtad a kezem és a szemembe mondtad, hogy én és ez a kapcsolat kell neked, semmi más.

Azt hiszem veled tanultam meg azt, amit előtted nem sikerült senkivel: egy kapcsolat nem állhat csak jó dolgokból, mindig lesznek akadályok, de tehetünk azért hogy akármekkora probléma van és akármennyi idő telt el az őszinteség, a bizalom és a szerelem ne szűnjön meg kettőnk között, ne adjuk fel soha. És mi nem adtuk fel❤️

A mai napig hálás vagyok érted, köszönöm hogy vagy nekem kicsim...

Úgy hiszem, sosem voltak hatalmas elvárásaim a másik felé. De ha a szeretet, és az őszinteség már annak számít, akkor inkább jobb nekem egyedül.