Tumgik
#félelmek
csakszavak · 11 months
Text
Mert félünk kimutatni amit érzünk. Sőt, lassan félünk érezni is. Félünk szeretni, mert félünk csalódni. Félünk az új dolgoktól, de félünk, hogy soha semmi sem változik. Félünk mindentől, még talán magától a félelemtől is.
Aztán mikor megtörténik az, amitől addig tartottunk, akkor döbbenünk rá, hogy felesleges volt ennyire félni. Mert mindig lesz valahogy. Lesz olyan, hogy nem úgy alakul minden, ahogy elterveztük. De hiába félünk, nem tudjuk elkerülni.
465 notes · View notes
Text
Mindenkinek van valami félelme, aki azt állítja, hogy neki nincs, az hazudik.
59 notes · View notes
szethullolelek · 2 years
Text
Miért azok bántanak akik fontosak nekünk?
@szethullolelek
733 notes · View notes
csacskamacskamocska · 3 months
Text
Összejövetelek
Annyi ellentmondás van bennem a társasági eseményekkel kapcsolatban, hogy az biztos elég lenne egy pszichológiai tanulmányra. Mondjam az igazságot? Ha a legeslegeslegmélyebb vágyamra lenne bárki kiváncsi, akkor az az lenne, hogy legyek a pasimmal, csináljunk valami kaját amivel aztán nem kell babrálni, csak rájárni, társasjátékozzunk, igyunk, röhögjünk nagyokat, ha van kedvünk, sétáljunk egyet a megbolondult városban, legyünk együtt. Ha van kedvünk és meg vagyunk hívva, akkor mehetünk bárhova azzal a kitétellel, hogy nem muszáj ottmaradni, bármikor hazatérhetünk, hogy a fentiekkel folytassuk az estét. Szerintem amúgy ezt bármelyik este meg lehet csinálni, nem kötődik a szilveszterhez. Vagy utazzunk el nagyon máshova megnézni, hogy máshol milyen a szilveszter. A lényege az, hogy nekem ezerszer jobb, komfortosabb egy együtt töltött nap vagy este, mint bármilyen társasági esemény. Az együtt töltött az együtt töltött, és nem egymás mellett, hogy mindketten a tumblit tologatjuk és más emberekkel beszélgetünk... :( Vagyis, akár még ez is lehet, ha közben egymás mellett ülünk és arról beszélünk, hogy ki mit olvas éppen és ki miért fasz :D és közben iszunk, röhögünk és valójában együtt vagyunk és belekeverjük bármikor a fentieket.
Utálom a mindenféle összejöveteleket amikre meghívnak. Nem akarok idegenekkel beszélgetni, mert 100-ból egy, aki felkelti az érdeklődésemet, viszont a legtöbb ember csak beszél és beszél, a nélkül, hogy megkérdezné a másik embert, hogy ő hogyan gondol valamit. Csak kiterjesztik magukat. Csak dominálni akarnak, hogy érezzék, hogy élnek. Okoskodnak, véleményeznek, kioktatnak, kritizálnak. Ritkán viccesek. Viszont tapadósak. Ha valakivel szóbaállok, nagy esélye van, hogy egész este vele kell beszélgetnem. Tud szórakoztató lenni, az is, aki magáról beszél, ha felvállalja a gyengeségeit, bénaságait, ha a sztorik nem önfényezésből állnak. És akkor is jók a kiááradó emberek, amikor információt adnak át. Itt jártunk, ott jártunk, ilyen meg olyan érdekességeket láttunk és tapasztaltunk. Lelkesedés, pozitívizmus, ezek húzzák felfelé a többieket is.
Nem gondolom, hogy egészséges az, ahogy én ezzel kapcsolatban érzek. A kényszer, hogy szervezzek és közben az idegenkedés, hogy részt vegyek rendezvényeken. Iszonyatosan magányosnak tudom érezni magam emberek között. Iszonyatosan! Lazának kéne lenni, szarni az egészre, odamenni és faszságokat beszélni. Akár szándékosan. (bár ez nem tisztességes, szóval sosem csinálnék ilyet)
Szeretem a barátaimat. Szeretek velük lenni. Szeretek velük beszélgetni. De egy percig sem gondolom, hogy a különféle barátaimat össze lehet ereszteni, és ők jó társaság lesznek együtt és kedvelni fogják egymást. Sőt, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem. Szeretem, hogy sikerült kialakítani egy olyan kis csapatot, ahol az ember lelazulhat és mindenféle kényszer és védekezés nélkül lehet jelen. Szeretem óvatosan építgetni ezt a csapatot, 1-1 új embert behívva, akit a csapat szépen magábaolvaszt, megismer. Bár most a szilveszte az aktuális program, de amúgy ez az egész bármikor bármilyen időben igaz. Többnyire kiver a víz a társasági összejövetelektől, de közben tudom, hogy ezeket tudatosan építeni kell mert az emberek nagybbik része tök béna ebben, és végül mind egyedül maradunk. Mármint úgy tényleg egyedül.
Az egyik leginkább társasági emberként ismert barátom azzal hívott fel, hogy két baszom rendezvényre kaptak meghívást, de ők inkább hozzám jönnének, úgy döntöttek. Mert nálam elereszthetik magukat. Szóval, ez egy kikötő, én meg a kikötőmester. De más kikötőkben valahogy idegenül mozgok.
Tumblr media
35 notes · View notes
Text
Valahol a mélység és a felszín közötti örök átmenetben megragadt minden és se teljesen elsüllyedni, se pedig a felszínre feljutni nem tudott, bárhogyan is próbálkozott mindkét irányba.
140 notes · View notes
Text
Ha
Ha eltudnám mondani mennyire meg dobbantja a szívem amikor azt mondod szeretlek
Ha eltudnám mondani mennyire bizsereg a lelkem mikor te veled lehetek
Ha eltudnám mondani
Hidd el megtenném
De vajon értelmét el nem vesztené?
20 notes · View notes
egyetlen-eselyem · 1 year
Text
Olyan valóságosnak tűnik amikor csodálatod közben is megsimogatom az arcod. Úgy érzem, ha nem tartanálak kezeim között elveszhetne a pillanat.
20 notes · View notes
csak-egy-senkih · 4 months
Text
Vannak napok mikor minden kótyagos
Vannak napok mikor kiesnek hónapok
Vannak érzések mik nem érnek semmit
Van valaki aki már lehet nincs itt.
3 notes · View notes
tulgondolni-mindent · 2 years
Text
Utálom, hogy azt érzem nem vagyok képes megtenni valamit, mert éppen rámjön a szorongás…
Meg tudnám csinálni, de a szorongásom azt mondja, hogy nem @tulgondolni-mindent
51 notes · View notes
anyadisszeretne · 1 year
Text
Az velem a baj, hogy túl sokszor voltam egyedül olyan helyzetekben amikor valakinek fognia kellett volna a kezemet. S most amikor közelebb kerültem a harminchoz, és a kislányomat várom nem hiszem el, hogy valaki ebben a világban még jót akarhat nekem.
Mert hát valljuk be őszintén, ki hinné el?
7 notes · View notes
Text
Én már nem...
Már nem tudok bízni.
Vagy csak félek?
Félek megnyílni? Félek a csalódástól? Lehet. Már én sem tudom igazán.
18 notes · View notes
infantilis-egyed · 2 years
Text
Két világ között lebegünk. Naponta átesünk mélypontokon, melyek olyan feledhetőek lennének mint például ahogy egy madár elveszti tollát. Ezerszer megtörtént már vele mégsem akad fent rajta.
Történetek százait mesélhetnénk el egyetlen percünkről lenne benne mosoly,bánat, nevetés mégis az ember azon fajhoz tartozik amely képtelen feledni. Sanyargatjuk magunkat egyetlen múltbéli percben ragadva..
31 notes · View notes
kovacseonike · 11 months
Text
Félek,hogy túlságosan kötődöm hozzád … újra ❤️
2 notes · View notes
szethullolelek · 2 years
Text
Megint kezd elbaszódni minden…
@szethullolelek
340 notes · View notes
csacskamacskamocska · 6 months
Text
Félelem az összeomlástól
Ez elég drámai cím, valójában csak arról akartam jegyzetelni egyet, hogy mennyire nem szabadon gondokodunk, mennyire gúzsba van kötve az elménk és ez által az életünk is. Tegnap elgyalogoltam a munkahelyemről a nyugatiig. Semmi dolgom nem volt ott, csak vitt a lábam. Imádtam az érzést, hogy semmi sem vezetett. Néztem az embereket, a koszt, a várost, Genován gondolkodtam, a rengeteg "idegenen" körülöttem, akik most tűntek fel először, a félelmeken a migránsoktól, és azon, hogy bizony én is jobban szerettem a régi zárt világunkat a kis téveszménkkel, hogy magyarország kelet kis nyugata. Gyerekkoromban mindaz nem volt, amit most láttam. Hirtelen sokan lettek. De támogatom a változást, pedig érzékelem a más kultúrák idegenségét. Szántam magam a félelmeim miatt viszont megértettem a rettegőket. De a változások a normálisak! Akár akarjuk, akár nem, a világ változni fog. Gondolom, hogy evólúciós előny, ha meg tudjuk előzni a bajt azzal, hogy az okosabbak kikövetkeztetik, minek mi lesz a következménye. A logikus következtetések, az önreflexióval, saját pszichék működésének ismeretével, szépen kiadja, hogy mi fog történni majd a jövőben, ha most meglépjük amit... És akkor nem lépjük. Mert, ha rossz vége lesz, akkor összeomlunk. Persze, sima félelem a fájdalmontól és menekülés, ami evolúciósan szintén megérte, de ma hajnalban ezen gondolkodtam, hogy ezek a panelek, hogyan határozzák meg az életemet. És mi történne, ha nem használnám? Ha csak abban bíznék, hogy bármi is történik én talpra tudok állni. Valamikor már írtam a saját erőnkbe vetett hitről. Nem kell okosabbnak lenni. Nem kell előre látni évekre vagy évtizedekre mert ezzel valójában csak medret ásunk. Amit tervezünk, akkor az történik, kizárva minden esetlegességet ami újat, érdekeset, különlegeset hozna. Most már nyomasztóa sokan mondták, hogy milyen bátor vagyok ezzel az olaszországi házvásárlás tervvel. Nem értem, hogy mi benne a bátorság. Ha valaki akar venni egy házat a Balaton mellett, senki nem mondja, hogy micsoda bátorság. Ismeretlen problémákat veszek a nyakamba? Nyilván. Fosok-e tőle? Persze. De milyen érdekes, hogy férjhez mentem, gyerekeket szültem, miközben minderről semmit sem tudtam, senki nem mondta, hogy demerész. A fejünkben a házasság, gyerek dolgokkal kapcsolatban az van, hogy ez normális, más dolgokkal kapcsolatban meg az, hogy nem normális. Megint ugyanoda jutunk, ami a fejünkben van valamiről, az meghatározza a viselkedésünket, a cselekedeteinket, a terveinket, és alakítja a személyiségünket. Miközben lehetséges, hogy egy nagy marhaság.
Sokszor futottam már bele, hogy azt mondják/gondolják, hogy hülye vagyok. Gyerekes, nem túl okos (aki vidám az nem lehet okos, csak a szemüveges zordak okosak), szertelen. Aztán nem sokkal később pedig jön az irigykedés. Te mennyi mindennel foglalkozol, mennyi mindenről olvastál, mennyi dolog ÉRDEKEL (na ez volt azt hiszem a legmeglepőbb. Őt nem érdekli semmi. Nincs még egy nyamvadt hobbija vagy kedvtelése se. És nem gondolja, hogy csinálhatna magának. Ő így született. Vörös a haja és nincs hobbija). Mindeközben én úgy érzem, hogy mást sem csináltam eddig, csak próbáltam a panelek közül kikecmeregni. Néha túlzásba esem, ezt elismerem. Amerre a többség megy, én igyekszem valami más irányba. Mert ott, amire kevesen figyelnek, ott lehetnek érdekes dolgok. Ettől meg néha magányos vagyok.
A fenti önfényezés után még visszatérek a kiindulási pontra. Ha valakinek bizalmat szavazol, az nem másabb, mint az, hogy leteszed a félelmeiddel kapcsolatos paneleket. Ha kiderül, hogy becsaptak, fel tudsz állni. Nem azt kell megtanulni, hogy hogyan ne bízzunk másokban, hanem azt, hogy bízzunk benne, hogy fel tudunk állni, ha padlóra kerülünk. Becsapnak, megcsalnak, összetörik minden álmunkat, jön a világvége, éhinsíég, elvesztünk mindent amiért éltünk? Vannak pontok, amikor az fájdalmasabb, hogy fel tudtunk állni.
Szomorú dolog, hogy a szerelembe se halunk bele, pedig tényleg azt hisszük.
De nem lehet a félelmekre építeni az életet! Viszont csak megtapasztalásokon keresztül lehet elérni oda, hogy nem kellett volna. Akik előtt még rengeteg sok idő van, azoknak azt tanácsolnám, hogy bontsák le a falaikat! Ne haladjanak a csordával. Azzal sem, amelyik jónak látszik. Merjenek vizsgálódni, merjék felvállalni a tévedés lehetőségét. Nem szabad az ejtőrenyős ugrást addig halogatni, amikor már nincs rajta veszteség.
Tumblr media
18 notes · View notes
deevilprinceesss · 2 years
Text
Minden egyes alkalommal mikor meg látom hogy lányokat likeol, annál messzebb lök magától és a nehezen megszerzett önbizalmamtól.
11 notes · View notes