„Sötét a múltam ami tele van mocsokkal…„

Szeretném, hogy akarj, hogy küzdj értem/ értünk, hogy érezzem a szereteted/szerelmedet.., szeretném azt is, hogy nyálazz nekem hosszú perceket anélkül, hogy mondani kelljen.. és közbe hozzám bújj..

Már rég túl kellene lépnem rajtad, de ahogy megláttalak, bevillant összes közös emlék, amikor még szerettél..🖤

Találjuk ki, mit szeretne a Vevő......

Vevő: Ezt szeretném ha beszkennelné.

Én: Rendben. Csinálom, (30 oldal ) a végén megkérdezem: Emailre küldöm, vagy pendrive-re mentem?

Vevő: Emailre. Mond is egy email címet, csatolom, elküldöm. Ennyi lesz. Vissza adom neki az eredeti példányokat.

Vevő: Néz rám nagy szemekkel. De........ nem kapom meg a másolatot?

Én: Milyen másolatot? Szkennelést kért, azt elküldtem az emailre, amit mondott.

Vevő: Az én példányomat nem kapom meg?

Én: Ott van a kezében, előbb adtam vissza.

Vevő: Nem ezt, ezek az eredetiek. Nekem az kell, amit beszkennelt.

Én: ööööööö....azt elküldtem emailbe magának.

Vevő: Nekem nincs emailem.

Én: öööööööö...akkor hova küldette velem amit beszkenneltetett?

Vevő: Nem tudom. Csak mondtam valamit. Pendrive nem tudom mi, emailcímről meg tudom mi.

Én: ...........................Nos.......kezdjük előről. Amit eddig kért tőlem, és megcsináltam, azt sajnos ki kell fizetnie. Erre ennyit kérnék szépen.

Vevő: Kifizeti, blokkot kap.

Én: Szóval. Az eredeti példányokat vissza adtam, ott van a kezében. Ha jól értem, szeretne belőle még egy példányt.

Vevő: Igen. Szkennelve.

Én: Az már megvolt, elküldtük emailbe, kifizette, az azon az emailen van, amit megadott. Ezen felül szeretne még egy példányt?

Vevő: Igen.

Én: Rendben, az ennyibe fog kerülni. Van önnél ennyi pénz?

Vevő: Az előbb fizettem ki.

Én: Nem, az előbb mást fizetett ki, az a szkennelés volt. Ha most másolok vagy nyomtatok önnek még egy példányt, az ugyan ennyibe fog kerülni. Ki tudja fizetni?

Vevő: Kifizeti, bár látom rajta hogy nem érti, blokkot kap.

Én : meg az elküldött emailt vissza keresve, az elküldött emailknél, rajta a csatolt , beszkennelt dokumentumot, kinyomtatom a vevőnek. Oda adom neki. Látom rajta, hogy megint nem ért valamit.

Vevő: De ez mi?

Én: Kért egy példányt ebből, amit a kezében tart. Ez az.

Vevő: De el sem vette a kezemből. Hogy tudta elkészíteni a másik példányt?

Én: Szerintem most ne menjünk ebbe bele........Ez az eredeti, ez pedig a kért , másik példány. Az előbb kifizette. Készen vagyunk.

Vevő: Köszönöm. Viszlát.

Én: Én is köszönöm. Viszlát.

Válogattam

anyám rám maradt 20 doboznyi papír lomját. Ez csak a papír. Ki kell válogatni mert minden össze van hányva benne. Hivatalos iratok, számlatömbök, levelek, fotók, emlékek, újságkivágások, szórólapok, pénz és ki tudja még mik. Rengeteget jegyzetelt, írt, főleg arról, hogy én milyen bűnöket követtem el, mennyi fájdalmat okoztam neki, milyen rondán viselkedtem. Soha, egyetlen feljegyzés sem történt azokról a dolgokról amiket tettem érte. Egy sem. Soha kétsége nem volt a felől, hogy én (több esetben mások is) a „bűnösök” a dolgok rossz alakulásában. Ha jól alakultak, az az ő kizárólagos érdeme volt. Talán a legelképesztőbb az a levél volt, amit születésnapomra írt. Ezt nem kaptam meg, nem adta át, de nagyon sok ilyet kaptam tőle. „Drága kislányom! Nagyon boldog születésnapot kívánok és kérlek, ez alkalommal engedd meg nekem, hogy elmondjam, hogy nekem mi fáj.” és elmondta két oldalon, hogy geci vagyok. Tegnap azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg csoda, hogy nem bolondultam meg jobban. Volt amikor öngyilkos akartam lenni. Elég komolyan. Mert ez a fájdalom, elégedetlenség, számonkérés, kritika, felelősséghárítás, tagadás, manipuláció, és hibáztatás, ez át meg át szőtte az életemet, és azt hittem sosem lesz vége. De vége lett. Csak nagyon lassú a gyógyulás, talán sosem fogok igazán meggyógyulni. Nem tudom, hogy lesz-e olyan, hogy igazán mélyen bízni tudok valakiben. Bármelyik, de tényleg bármelyik jelenség a felsoroltak közül, ha megérzem, magával rántja az egész, sok évnyi szart. De ez nem jelenti azt, hogy sosincs igazam benne, hogy valaki tiszteletlen vagy szeretetlen velem. Inkább valami rémületről van szó, és arról, hogy az átlagosnál jobban magamra veszem ezeket és hátralépek, védekezek, vagy támadok akár, túlreagálom. Próbálom nem ezt tenni, de nehéz. És hát, elképesztően finom érzékelésem lett a narcisztikusokra. Akartam is írni egy (újabb) bejegyzést a gyáva narcisztikus jelenségről. mert szerintem fontos, hogy ne csak a grandiózus narciszokat véljük felismerni, sőt, hogy a narcizmus fogalmáról árnyaltabb képet kapjanak az emberek. Sokat segít. Anyám levelei már nem ütöttek szíven. Az ütött szíven, hogy hogy bírtam ki, hogy éltem túl az állandó stresszt és állandó rettegést. Mert, hogy volt, azt nem tudom elfelejteni. Ezzel együtt, minden elismerésemet is megkapja anyám, mert különleges, tényleg különleges egyéniség volt, és neki is köszönhetem magamat. Azt gondolta, hogy nagyon szeretett engem. Ezen gondolkodtam tegnap éjjel, hogy azt gondolta, hogy nagyon szeret. Mégsem tudott engem pozitívan látni, megelőlegezni bizalmat, megértést, jóindulatot, nem tudott velem szembe elfogult lenni. Mindennek én voltam az oka. Szerintem ő szerinte én – biztos, hogy ez sehogyansem egészséges.

Azt is írta az egyik feljegyzésében, hogy ha majd megöregszik és segítségre szorul, már előre sajnálja magát, hogy mi lesz vele. Hát, mi lenne? Járogatok hozzá az otthonba, gondozom, etetem, rendezem a dolgait. Ha nem kínoz, az én szeretetem határtalan. Azért jó, hogy nem lettem öngyilkos. Nem hittem benne, hogy valaha is lesz máshogy. De lett.

Közeledik a 30+1. szülinapom, és a barátaim már kérdezték, hogy hogyan akarom ünnepelni. Erre általában az a válaszom, hogy mindegy, bármi jobb, mint ami tavaly történt.

Van egy barátnőm, akivel egy napon születtünk, csak pár év különbséggel, és mióta felfedeztük ezt a tényt, azóta közösen tartottuk minden évben a Sweet16 koccintást.

Mivel a tavalyi kerek volt, úgy voltam vele, hogy nagyon szeretnék egy külön ünneplést magamnak, amit elmondtam az akkori pasimnak is. Mondtam, hogy nekem nem kell 200ezer ft-os ajándék, mint amilyet én dobtam össze a barátaival (Lego Millenium Falcon), csak legyenek ott azok akik szeretnek, és imádnám, ha a fiúkákkal táncolnának nekem, mint ahogy a cuki vőlegény és bestmen csapat csinálja azon a számtalan youtube videón.

Nos, ezt meg is kaptam, és még egyszarvú tortám is volt, meg 30-as héliumos lufim. Aztán a pasim, akivel akkor már több, mint 4 éve voltam együtt, közös lakásunk (hitelünk) volt, és együtt terveztük az életet, a buli után egy órával atomrészegen közölte, hogy el fog hagyni, mert beleszeretett valaki másba. Hogy a lány hű, meg ha, és élete szerelme, őt feleségül is venné, és bár ő maga nem akar gyereket, ha a csajnak ez fontos, akkor simán bevállalja.

Azt gondoltam, hogy ennél azért többet várhatok tőle, hiszen szerettük egymást, közös terveink voltak és egy abszolút meghitt kapcsolatunk. Amúgy ő az a klasszik “rendes srác”, aki nem rengeti meg ugyan a világodat, de számíthatsz rá, stabilnak tűnik (nem az), megbízhatónak (nagyjából), és akiről azt gondolja az ember lánya, hogy akár hozzá is menne feleségül (de jó, hogy nemet mondtam a részeg lánykérésre).

És mint olyan, klasszik rendes srác, aki aztán szépen pofára ejt, mindegy milyen okból, képes volt fogni az életem egyik olyan pillanatát, amit kivételesen csak magamnak akartam, és tönkretette.

Tudom, hogy nem szándékosan csinálta, de hát most komolyan… akkor mondta volna le az egész bulit.

A legjobb, hogy amikor még egy héttel az események előtt tudomást szereztem a lányról, meg is kérdeztem, hogy szakítani akar-e, tehát abszolút megvolt ott minden esélye, de akkor épp nem volt hozzá kedve, vagy nem tudom mi okozta, de a válasz az volt, hogy ő velem akar lenni.

Szóval ennél még az is jobb lesz, ha idén csak a plafont nézem.

szóval ma öt éve született meg Ádám

(ez egyben azt is jelenti, hogy ma öt éve láttam először embert szülni, úgyhogy azóta ha bárki elkezdené magyarázni, melyik az erősebb nem, erről nem vagyok hajlandó vitázni. addig sem, de azóta pláne nem)

na de szóval szülőnek lenni a legjobb, legtökéletesebb dolog, ami csak történhetett velem, minden fáradtságot, minden nehézséget ezerszeresen megér

sokszor próbáltam megfogalmazni, mi az elképesztően szép ebben, és talán tényleg úgy tudom ezt megfogni, hogy történik itt valami, ami túlnő rajtunk. hogy ez a kicsi fiú sokkal több, mint a mi génjeink átlagolása és a mi értékeink hozzáadása mindehhez, ő 2018. december 7-ének hajnala óta saját jogán van itt, egy ember, aki már most több, mint amit a szülei adnak neki, és még ennél is sokkal több lesz, napról napra virít valami újat, történni fognak vele a dolgok és élni fogja a saját életét még akkor is, amikor mi már nem fogunk létezni, és teli van szeretettel, teli okossággal, fedezi fel a világot, foglalja el a saját jól megérdemelt helyét benne

Körülbelül 6 hónappal ezelőtt az egyik szomszédom elkérte az internet jelszavamat. Odaadtam neki, mert szinte semmibe sem került és mindig is jól kijöttem vele. Tegnap sétáltam haza és a lépcsőház bejáratánál egymásba botlottunk. Szokás szerint megálltam egy kicsit beszélgetni, ő pedig vidáman elmondta, hogy most már van Netflixe. Erre viccesen azt mondtam:

"Keményen dolgozom, alig van időm TV-re, de nagyon jó lenne, ha kölcsönadnád a jelszót, hogy nézhessek én is néhány szórakoztató műsort."

A távolból egy hang hallatszott, a kocsiban ülő felesége volt:

"Nem adhatjuk neki, mert mi fizetünk érte, és nem oszthatjuk meg."

Teljes csend volt!

A férfi az orra alatt bocsánatot kért, mondtam, hogy nincs gond. Aztán még néhány szót váltottunk, végül hazajöttem, ő pedig kint maradt még a dolgait intézni. Nem sokkal később a felesége kijött, nagyon idegesnek tűnt, azt mondta, hogy a televízió nem működik. A szomszédom bement a házba, én az ablakon át néztem. Néhány perc múlva felhívtak a feleségével, és azt mondták, hogy nem működik a hálózat, mert nem érvényes a jelszó. Rájuk néztem és azt mondtam:

"Módosítottam a jelszavamat, mert én fizetek érte, és nem tudom megosztani."

A feleség elvörösödött, és megpróbált mondani valamit, de én azt mondtam:

"Hölgyem, nekem internet előfizetésem van, Önnek pedig a Netflix előfizetése. Minden rendben van, és mindenki boldog."

Megfordultak és távoztak, becsukták az ajtót. Soha többé nem beszéltek velem.

______________________________________

A történet nem az enyém, de a leckét levontam belőle:

- A barátságnak kölcsönösnek kell lennie.

- A szerelemnek kölcsönösnek kell lennie.

- A szeretetnek kölcsönösnek kell lennie.

Idővel megtanultam én is a viszonzást:

- csendet a csenddel,

- hiányt hiánnyal,

- érzelmet szeretettel,

- barátságot barátsággal

- hűséget hűséggel.

Nincs több egyirányú érzés.

Az érzéseknek kölcsönösnek kell lenniük.

Utóirat: Ha csak elvenni tudsz, az élet meglepetéseket fog tartogatni.

Amikor azt mondták hogy a depresszió egy gyilkos nem értettem. De mostanra rájöttem, hogy ez tényleg így van hiszen az érzéseim gyilkolja napról napra. Ez egy libikóka. A jót követi a rossz majd a még rosszabb. Nem tudom felfogni mi történik velem. Nem én irányítom a testem.

Vissza akarom kapni az irányítást.

Fejét a mellkasomra fektette és a következőket mondta : soha nem álltam készen a halálra, soha nem éltem és nem ittam bort üvegből, nem tudom milyen az egy éjszakás szerelem és azt sem hiszem, hogy nekem az menne, soha nem hitt bennem senki és én sem hittem magamban azonban mióta téged megismertelek azóta minden más. A vizes füvön fekszem az éjszaka közepén és a mai nap diagnosztizáltak rákkal és tudod mi van? Nem félek mert velem vagy.

Estimese #001

"...szóval nem is igazán tudom, hogy mondjam el ezt na, de a barátom apukája meglátott miközben a fia éppen dugott xd

Elmentek otthonról, mi pedig éppen a nappaliban kezdtünk el szexelni. Tudom, nyilván utólag mindenki okos, de ott jó ötletnek tűnt xd Baszott jó a szex ebben a kapcsolatomban, jó nagy farka van, és tudja használni, imád nyalni, ujjazni, és jó keményen bánik velem, ahogy azt kell, szóval ott fekszem háton, a fejem lelóg a kanapéról, így fejjel lefelé nézve hátrafelé, miközben éppen dugnak, nyögök mind akinek muszáj, mert muszáj, egyszerűen megbolondulok a mámortól és az érzéstől ahogyan bennem pumpál a farka, és így ahh... na de nem ez a lényeg, hanem látom, hogy az apja lesokkolva néz minket az ablakból xd

Mint utólag kiderült visszajöttek valamiért, megvárta amíg végeztünk, nem hiszem, hogy tudja, hogy láttam, vagy, hogy barátom látta volna, másnap teljesen normálisan beszélt hozzám mint máskor bármikor.

De ott és akkor, őszintén, én akkorát elélveztem, hogy az embertelen volt, levegőt nem tudtam venni ahogy ott remegtem. A tudat egyszerűen, hogy néznek, megbolondított xd"

Hasonlókért katt ide, vagy küld be a saját sztoridat 👉🏽 @estimesekcsakneked

Az Állatkertben dolgozni - menő

Disclaimer: szaftos sztorik nem lesznek a belső botrányokról, mert belépéskor azonnal aláirattak velem egy titoktartási nyilatkozatot*.

Talán az a legfaszább része a munkámnak (ami faék egyszerűségű kapus/recepciós meló), hogy ismernem kell a helyet, hogy a turistáknak el tudjam magyarázni, mi hol van, mi micsoda. Szóval munkaidőben naponta elmegyek sétálni és felderíteni a helyet. Még nagyon lvl0 vagyok, a gondozókkal most ismerkedek, szóval egyelőre túl közel nem kerülhetek a rezidenseinkkel, de azért már találkozhatok velük záróra után. 

A mai sétámon először megkerestem a rinocéroszt

ami közelről nem sokkal kisebb, mint egy dobozos Barkas.

Fiete (majd megtudom, honnan jött a neve), a jegesmedvénk még nagyobb, viszont karcsúbb és mozgékonyabb is, mivel van életösztönöm, őt csak üvegen keresztül fényképeztem.

Ezután persze Ausztrália felé mentem, hogy találkozzak a wombattal. Aki kurvára aludt és napozott, de amikor ráemeltem a kamerát, kinyitotta a szemét és a világ legmásnaposabb “haggyámábazmeg” tekintetével nézett rám.

Ezután ránéztem a törpekengurukra, akik basztak ugrálni/bokszolni/cukinak lenni, csak lézengtek.

Még a cassowarykat meg szerettem volna nézni (mikre vadásztam a Far Cry3-ban, ugye :D ), de ők éppen el voltak már vonulva a színről. 

A legjobb arcok akkor is a lovaink és a szamarunk (elfelejtettem a nevét :( ), aki borzalmasan tud ordítani és rettentő sok esze van. Ők vannak hozzám a legközelebb (fizikailag, a munkahelyemhez, evolúciósan nem tudom).

“Faszt kamerázol, uzsonnaidő van”.

Egyelőre ennyi, ha lesz rá igény, még közvetítek innen képeket/videókat.

Lassan fél év telt el, mióta nem vagy velem.. Nagyon remélem, hogy neked nem ennyire nehezen megy a továbblépés, mint nekem.. Nem akarnám, hogy ennyit szenvedj. Inkább leszek én ilyen állapotban hónapokig, évekig , de te a távolból mosolyogj.. Mert jól áll a pofidon..

Jó legyél!

Mindigre!

Szexmentes

Olvastam egy cikket arról, hogy mi számít szexmentes kapcsolatnak. A felmérés szerint, és figyelembe véve az eltérő igényeket: nem tudják megmondani. :D Azt tudják, hogy a heti egy szex amivel már átlagban elégedettek az emberek. De tényleg teljesen egyéni, kortól, emberektől, a kapcsolat lehetőségeitől meg még sok mástól függ. Ha te szexmentesnek érzed, akkor az.

Nem is ezt akartam, hanem ma eszembe jutott, hogy milyen az amikor a másik ember szexuálisan aktívabb, mint te. Amikor a másik embernek a legtöbb gondolata a szex körül forog. Elfoglaltság, hobbi, vágy, örömszerzés, jutalom, elvárás, egészség, férfierő = ez mind egyszerre a szex. Elmondom: az ember zaklatásnak éli meg. Könnyű mondani, hogy bárcsak szexszel zaklatnának, bárcsak egy kanos csávó, egy bevállalós csaj, egy szexuálisan nagyon aktív ember lenne mellettem... bárcsak... mondja ezt az ember, amikor nincs senkije és jóideje nem szexelt senkivel. Zaklatásnak éli meg akkor is, ha te a normális átlagot vagy az éppen elfogadható mértéket szeretnéd, ha ő meg bármi miatt nem. A miért nem dugunk az rosszabb kérdés annál, hogy miért nem segítesz a háztartásban vagy miért hagyod, hogy anyád így beszéljen velem kérdésnél. Azt nem tudom, hogy mekkora eltérő igények teszik teljesen tönkre a kapcsolatot, de hogy emberileg, érzelmileg, önértékelésben romboló, az biztos. Kényszeríteni senkit nem lehet. És aki azt mondja, hogy csábítsd el, csinálj ezt meg azt, legyél ilyen meg olyan, az nagyon gyorsan menyjen a picsába, mert fogalma nincs miről beszélek. De a másik véglet is romboló. És senki sem szeretné zaklatónak érezni magát a párkapcsolatában, hogy folyton tapogasson, csókolgasson, próbálkozzon és finoman erőszakoskodjon, hogy hátha...

Nem gondolom, hogy a párkapcsolat legfőbb értéke, hogy legyen kivel dugni. Fontosnak tartom a testiséget, az intimitásnak ezt a formáját, a benne rejlő mélység és bizalom legalább annyira fontos, mint az örömszerzés.

Megteheted, hogy elengeded a másikat, maradjunk párkapcsolatban és dugsz akivel akarsz. De ez szerintem az önzés egyik kiemelkedő formája, amennyiben nem a szexuálisan kielégületlen fél akarja. Kell belőled ez meg ez meg ez, a megértésed, a gondoskodásod, a figyelmed, a szerelmed, de a mocskos kéjvágyadat old meg mással. Ugyan tudod/m, hogy nem tudod, mert ilyen érzelmileg fixált kis csicska vagy, de én megengedtem, rajtam nem múlik. Mertugye, legyél „felnőtt”", építs ki egy bizalmi kapcsolatot valaki mással, amiben a szex olyan jó, mintha szerelmes lennél, de közben maradjak prioritás. – mondja az elengedő. És van persze a belátó kiszolgáltatott, aki engedi félrekúrni a másikat, hogy őt ne hagyják el. Lehet akárhány akármiféle érv, ez bizony kiszolgáltatottság, szomorú alárendelődés, és torzítja a személyiséget.

Ja, el tudok képzelni olyat, hogy két ember annyira különlegesen szabad és egyben összeforrt kapcsolatban él, hogy belefér a félrekúrás. Picit pszichopata dolog, amiben az érzelmek háttérben szorulnak az ésszerű előnyök mellett. És nagyon szeretnek az ilyen ritka kapcsolatokra hivatkozni, hogy lám, van ilyen. De nem tudjuk mi van a belsejében. Azt hiszi mindenki, hogy az van belül, ami benne is van. Pedig nem. A normáktól/szokásoktól eltérő dolgokban a normákban/szokásokban gondolkodástól eltérő személyiségek, gondolkodásmódok vannak.

Ja, ne azért legyél hűséges, mert meg van tiltva, hogy mással legyél. Azért legyél hűséges, mert nem éri meg hűtlennek lenned. Nem bántanál meg, és nem kockáztatnád meg, hogy elvesztís, mert jó neked velem, mert jó a kapcsolat, mert szeretsz így élni.

A nyitott kapcsolatok inkább szövetségek, szerintem.

Az viszont jobban kellene, hogy működjön, hogy az emberek le tudják zárni a kapcsolataikat, elgyászolni és továbblépni egy másik kapcsolatba, a helyett, hogy a nem működő kapcsolatban kínlódnak. Ebben még nagyon sokat kell fejlődni szerintem. Hogy jól tudjuk ezt kezelni. Hogy természetes legyen. Ezen az úton lehetne eljutni oda, hogy olyan nyitott kapcsolatban éljenek az emberek, ahol a szövetség erős, az érzelmi kötelék erős, a szenvedély viszont nyitottabb, de problémamentes. De én már ilyen kis konzervatívként fogok meghalni, valószínűleg. :D

gasztrohelyesírás

Ha már fílo, jut eszembe egy régi poszt:

Csezáre salátája

azt meséltem már itt tumbleren, hogy matekérettségin megbuktam és pótérettségin mentem át kettessel???? :D:D:D:D (beneipeter posted this) valahogy nem vagyok meglepve (don B reblogged this) gondolom azon annál inkább, hogy gimiben híresen jó helyesíró voltam, kb iskolaelső, velem példálóztak. nem tudom, hova lett ez a képesség, vagy a mezőny lehetett olyan gyenge? (peteranna reblogged this)

Valahogy úgy van, hogy a magyar közoktatás kábé addig képes behatolni a magyar helyesírás szerencsétlenül összenyelvtanozott dágványába, hogy hülye papagáj, de röhejes bagoly, meg hogy tízen voltak, de tizenketten voltak (ceterum censeo, tiltsák be az í, ú, ű betüket, hosszú felső nyelvállású magánhangzók márpedig nincsenek (na jó, nem bírnak értelemmel)).

Akinek az agyberendeződése lehetővé teszi ezeknek a besulykolandóknak (mindig meg kell nézzem a szótárban, ly-jel van-e a sulykol) viszonylag mérsékelt keservek árán való elsajátítását, az lesz a „jó helyesíró”. Középiskolai szinten. Aztán akit szerencsétlensége professzionális szöveggyártóvá teszen, fültövét vakarva toporoghat az egybe-külön írás (jól néz ki, mi?), az ilyen-olyan agyonbonyolított tulajdonnevek, a mint előtti vessző meg a többi cizellált hókuszpókusz labirintusában. Már ha érdekli egyáltalán szövegeinek a helyesírási szabályzathoz való viszonya.

Szegény Péter Anna pechjére megakadt a szemem egy Malackaraj-poszt címén. A Cézár vajon mi? Ahogy Annának evidens, hogy az a saláta, amit a magyar vendéglősök fölszolgálnak, nem az a saláta, nekem az volt ránézésre egyértelmű, hogy a Cézár saláta – így, ebben a formában – nem lehet ételnév (az aktuális helyesírásikézikönyv-állományhoz rigorózusan ragaszkodva nem lehet).

Kitérő: Ha megnézzük a dolgozatot, jellegzetes helyesírási képet mutat. A jó helyesírású magyar újságíróké ilyen. Ők azok, akik álmukban sem írnák hosszú második i-vel a mindig-et, és azt is tudják, hogy a muszáj j-vel muss sein. Viszont az és előtti vesszőt már csak hetven-nyolcvan százalékos aránnyal szokták eltrafálni (meglocsolom vele a leveleket[,] és parmezánt forgácsolok rá). Bizonyos „kurta” főmondatok és mellékmondatuk közé is el-elfelejtenek vessztőt tenni (emlékszem[,] amikor még olvasni se tudtál; azt beszéljék[,] az Aranyhalba’ büdös az étel). És sokkal kevesebb sikerrel szoktak megbirkózni a bonyolultabb összetett szavakkal. Kevesen tudják a mozgószabályokat, na. Például, hogy a római saláta levele, az rómaisaláta-levél. De vissza a salátához!

Első ránézésre azt gondolná az ember, hogy az az étel, amit a Malackaraj Cézár salátának nevez, talán Julius Caesarról kapta a nevét (nem róla kapta). Vagyis egy tulajdonnév van benne. Elég G. Bogár Edit cikkébe (Személynevet tartalmazó ételneveink 1. rész, 2. rész) beleolvasni, hogy lássuk, a személynevet tartalmazó ételnevekkel meglehetősen összevissza bánnak az étlapok (a főúrnak vagy a főszakácsnak ritkán jut eszébe korrektor után nézni), de ha hiszünk a helyesírási szótáraknak, követhetjük az analóg példákat: Esterházy-rostélyos, Újházi-tyúkleves, Gundel-palacsinta, Mozart-kugli, Cumberland-mártás, Worcester-szósz, Sacher-torta, Rákóczi-túrós stb.

Vagyis Caesar-saláta.

Hacsak nem gondoljuk, hogy ez a név már köznevesülve van, mint a dobostorta, a székelykáposzta vagy a zserbószelet. Akkor pedig cézársaláta.

Vélhetnénk (vélhetnők) azt is, hogy az a cézár abban a salátában foglalkozásnév: diákcsemege, gulyásleves, hentesborda, parasztkolbász, pásztortarhonya, vadászfelvágott, sőt! császárgomba, császárhús, császárkörte, császármorzsa, császárszalonna, császárzsemle stb. Akkor is cézársaláta.

Salátánk azonban nem Juliusról, a cézárról kapta a nevét, hanem egy olasz származású vendéglős, Cesare Cardini keresztnevét őrzi. Cardini az Egyesült Államokban és Mexikóban működött, úgyhogy Cesare, César és Caesar formában is találkozhatni a nevével. Ahogy nézem, az angolok, németek, svédek, hollandok a Caesart használják a saláta nevében, a franciák, spanyolok a Césart, az olaszok persze a Cesarét.

Namost, használhatjuk akár az angol, akár az olasz, akár a spanyol keresztnevet, sőt a magyar Cézár keresztnevet is, mindenképp nagy C és kötőjel a „szabálos”: Caesar-saláta, Cesare-saláta, César-saláta, Cézár-saláta. (A Malackaraj mentségére legyen mondva, a Google fordítója az angol „Caesar salad”-ot „Cézár salátá”-nak fordítja, nagy C-vel, különírva, statisztikai alapon valószínűleg.)

De legjobb, ha nem gatyázunk, és köznevesítjük: cézársaláta.

Eszmefuttatásunkat ezzel befejezettnek nyilváníthatnánk, de! Ismerjük be férfiasan, hogy a kötőjeles írásmód melletti érvelésünk nem valami izmos, valójában egyetlen (tekintély)érven nyugoszik, azon ti., hogy nem találtunk helyesírási szótárainkban olyan tulajdonnevet tartalmazó ételnevet, amibe a szótárszerkesztők ne írtak volna kötőjelet. De ha jobban megnézzük a tulajdonnevet is tartalmazó különféle neveket, megnevezéseket, találhattunk volna más analógiákat is. Biztos, hogy a Jókai-bableves értelmezése ’Jókai kedvenc paszulylevese’ kell legyen? A Gundel-palacsinta ’Gundel kitalálta palacsinta’? A Rákóczi-túrós ’Rákóczi-féle túrós’?

Vegyük, mondjuk, a márkaneveket. Ha a Fiat autó vagy a Samsung tévé különírandó, miért ne lehetne a Gundel is „márka”? Vagy ott vannak az olyan intézménynevek és intézménynévszerű megnevezések, mint a Jókai Színház meg a Jókai vendéglő. Miért a Jókai-szobor meg a Jókai-regény analóg a Jókai-bablevessel, miért nem az előbbiek? (A földrajzi neveket jobb nem piszkálni: Jókai utca, Jókai-völgy, Jókaifalva, bahh.) De hát ez van, illetve nincs: tételes ételnévszabály nincs. Marad a szótárírókra hagyatkozás, ők meg, úgy látszik, nem a ’Jókairól elnevezett bableves’ értelmezésre hajlanak, hanem a ’Jókai-féle bableves’-re.

Na, hűtsük le magunkat, és együnk egy erdőmesterfagylaltot! Amiben az a szép, hogy a Waldmeister nemcsak azt jelenti, főerdész, hanem azt is: szagos müge.

Jó estét kívánok!

Hogy vannak? 

Régen találkoztunk! Örülök, hogy látom magukat! (Ha ez kölcsönös, még inkább!)

Abban bízom, mindannyiójuk egészséges, szép és boldog! 

Mondják, kérem, hogy telt el az év? Jól megérdemelt pihenésüket töltik, vagy eléggé el nem ítélhető módon dolgoznak ezekben a napokban? Hogyan viselték a karácsony előtti megfeszített tempót, a feszültségeket? Mi történt magukkal ebben az elmúlt időszakban? Mennyire fáradtak?

Jól vannak? 

Azt gondolom, azt remélem, a legtöbbjük meg tud bírkózni a mindannapos, kimerítő hétköznapokkal, és most békésen, boldogan kortyolja a jól megérdemelt üdítőt, kakaót, whiskeyt vagy ahogy én, a közepesen jól sikerült forralt bort, és elégedetten néz társára vagy maga elé.

Ez így jó, ez így szép. Legyen tánc!

Ugyanakkor azt is gondolom -- ám egyáltalán nem remélem --, hogy vannak maguk között olyanok, akik nem érzik nagyon jól magukat, nem teljesen egészségesek, vannak, akik azt hiszik, egyedül vannak, és nem teljesen boldogok.

Arra gondoltam, ha egyetértenek velem, hogy beszélgetek azokal, akik erre vágynak. Nem túl sok dologhoz értek, de azt hiszem, egy-két jó szót, egy-két bátorítást tudok adni annak, aki gyámolításra szorul. 

Ám ha arra van igény, ezen kívül fel tudom ajánlani a kitűnő -- talán értő -- hallgatásomat. Slussz, ennyi, nem több. 

De talán ez is elég valamire.

A célom ezzel az, hogy senki ne érezze magát egyedül, hovatovább magányosnak. Mert -- hiszen tudják ezt --, a magány öl, butít és nyomorba dönt.

A karácsonyi időszakban végképp.

Nem tudom megváltani a gondokat, problémákat, nem tudom semmissé tenni azokat, viszont, ha kell, valamiféle támaszt tudok nyújtani maguk közül azoknak, akik ezt igénylik. 

De természetesen írhatnak azok is maguk közül, akik boldogok, szépek és elégedettek, ő nekik is nagyon fogok örülni: ne tántorítson a fenti senkit, ha szeretne beszélgetni.

Tehát ne legyenek szégyenlősek Lányok, írjanak! ! Nyugodtan írjanak privátban, és ha kell, más módon is itt vagyok, hogy meghallgassam azt, aki szeretné, hogy meghallgassák.  *** 1. Emlékszem, volt az ezerkilencszázkilencvenes évek elején egy tévéműsor, amiben megszólaltattak egy idősebb nőt. A nő az Egyesült Államokból tért vissza Magyarországra, és elborzasztotta, hogy senki sem beszél senkivel, csak lehajtott fejjel megy (megyünk) az utcán. Ebből elege lett az idősebb hölgynek, és talán a Vörösmarty térre kiült egy padra azzal a felirattal: “akar beszélgetni?” Már nem tudom, hány ember ült le mellé váltani pár szót, de úgy rémlik, kevesen voltak.  Most én vagyok az a néni.    

2. Van egy tizenéves fiú ismerősöm, aki ha találkozunk, a maga (még!) kissé esetlen módján kezet nyújt nekem. Én megszorítom a kezét, biccentek, és mondom neki, hogy örülök, hogy látom, hiszen tényleg örülök, hogy látom. Ezután megkérdezem tőle, azt, hogy  hogy van, és ő mindig azt válaszolja: “Minden jó!”, amit el is hiszek neki,  Hát, akkor legyen minden jó! Szóval hogy’ vannak? Üdvözlettel: Gitta Matyi Wilson

Az előző évben elég sokat gondolkoztam azon, hogy miért volt könnyebb régebben mindkettőnknek a nyitott kapcsolat/poliamoria. Egyértelműen azért mert régebben egy konkrét közösségből válogattunk, szóval ha a férjem összejött egy nővel, hogy ő lesz majd rajtam kívül a másik partnere, őt már régebben, legtöbbször évek óta ismertük, sokszor már haverok voltunk, már nevettünk együtt, és már lelkiztünk egy-egy házibuliban hajnaltájt. Szóval a legtöbb metamourom (a partnerem partnere), barátnőm volt korábbról, és mikor már nem jártak a férjemmel akkor is barátnők vagy haverok maradtunk. És ez fordítva is működött, a férjem is ismerte a nőket akikkel összejöttem, tudtam ki szimpi neki, kit ki nem állhat, ezt figyelembe vettem mikor választottam. Szóval volt egy nagyon informális kölcsönös rábólintás egymás partnereire. És emiatt a speciális helyzet miatt sokszor szerveztünk közös programokat pl. túra, múzeumlátogatás, hármasban vagy négyesben, sokszor egy ágyban is aludtunk, sőt voltak közös szeretőink is, akikkel logikus módon közösen szexeltünk, de olyanok is, akiket nem zavart, sőt még izgatott is, ha jelen vagyok. Szóval ez az egész polikapcsolat hiába nem éltünk sose mindnyájan együtt, ez inkább ilyen összetartó baráti közösség volt, akikkel időnként szexeltünk is. Ráadásul én elég introvertált vagyok, de így könnyebben ismerkedtem, hogy egyrészt ismertem mindenkit már egy ideje, másrészt régebbi és jelenlegi partnerek noszogattak, hogy jöjjek össze azzal, aki tetszik.

Aztán minden megváltozott, és széthullott, átalakult az egész. Ennek azért vannak előnyei, de persze hátrányai is, és néha minden hibája ellenére hiányzik a nagyobb közösség. Nagyon nagy hátránya, hogy most már nem úgy vagyunk polik, mint voltunk, ezért is hívom inkább nyitott kapcsolatnak, és hogy ez az átalakulás rögös volt és konfliktusokkal tarkított. Mert míg régebben (5-10 éve ) mindenkit ismertem és rábólintottam hogy jöhet a polihálónkba, pár éve ez megváltozott és az a helyzet állt elő, hogy a férjem tök lelkesen és szerelmesen hazahoz valakit, akibe bele van zúgva és aki nekem az első perctől kezdve enyhén ellenszenves és teljesen egyértelmű, hogy nem csak hogy nem találjuk a közös hangot, de a másik nőt is lestresszeli ez a helyzet és versengeni akar velem. Hosszútávon az lett a megoldás, hogy jobb, ha sose találkozom a metával és ez így most működik. Attól tartok, hogy a jövőben a további partnereivel is vagy jobb, ha nem találkozom, vagy majd egy rövid ismerkedős találkozó után eldöntjük, hogy jó ötlet lenne e.

Azt se tudom, hogy ő hogy fogadná az én vadiúj és általa csak akkor megismert plusz partneremet, ha lenne. Nekem most az is probléma, hogy nem tudom, hol ismerkedjem, meg hogy egyáltalán szeretnék-e ismerkedni. Mondjuk tavasszal próbálkoztam azzal, hogy OkCupidon ismerkedtem poliamor nőkkel és ez jó volt, meg tanulságos, és adott annyi önbizalmat, hogy nem csak a régi és szűk közösségünkből tudok válogatni, de végül haverokat találtam ott, aminek nagyon örülök, de szerelmet egyelőre nem.

Arra mindenképpen jó volt, hogy legalább ismerkedtem nőkkel, úgy hogy én kezdeményeztem, (régebben ez nem igazán volt jellemző), és hogy jobban belelátok, meg kapcsolódni tudok az LMBTQ közösséghez, mert régebben nem nagyon ismertem ezt a közeget, hiába voltak női szeretőim, mi elvoltunk a saját kis zárt világunkban. Volt, hogy az akkori barátnőmmel elmentünk Pride héten egy filmvetítésre és mindenki csak csodálkozott, hogy mi kik vagyunk és miért vagyunk szoknyában, de amikor látták, hogy fogjuk egymás kezét, már kedvesek voltak velünk. :) Szóval nem nagyon volt átjárás és ez is egy új világ, amit fel kell fedeznem.

Egyébként visszatérve a poliamoriára, szerintem ez most működik, és működni is fog így, csak valószeg ezzel az új és ridegebb szabályokkal, amikor nem, vagy alig ismerjük a másik partnereit. Szóval ez ilyen naptárpoliságnak ígérkezik, hogy ki mikor kinél alszik és nem annak a meghitt állapotnak mikor még egy kupacban aludtunk mindnyájan. Kicsit szomorú vagyok, hogy ez elmúlt, de valójában már mindenkinek kevesebb ideje van, nehezebb is lenne ilyen összetartó, mindenki ismeri egymást polihálót fenntartani, mint régebben.