Szedd össze magad ,állj ki végre magadért és szeresd annyira magad,hogy elsétálsz onnan ahol nem becsülnek meg...

Aki nem becsüli a jelenléted majd a hiányodat fogja...

Mindig azt hisszük, hogy egy rossz dolog után csak még rosszabb jöhet. Pedig a rossz dolgok után jön csak az igazán jó.

Amiben hiszek, az égig viszem,

Ha kell, az utolsó lélegzetig...

... Visz majd a lábam, a célig cipel,

Míg fehér ingem, nem vérrel fedik...

TheBlackWolf

Amikor elindítottam ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy bármit is fogok ide írni a szűkszavú, képes beszámolókon kívül a Szlovén hegyi túráról. Aztán tessék. Ahogy gyűlnek a km-ek a futócipőben, úgy gyűlnek a gondolatok a fejemben. Majd jön egy kis gyötrelem, hogy leírjam, ne írjam? De nem tudok írni, ezt a teljesítményt nem kellene mutogatni, mi van ha rákthread lesz belőle, mi van ha jönnek a hater anonok. A másik oldalról pedig nagyon motiváló látni az apró fejlődéseket, haladást, ahogy látom a változást. Egyrészt kikívánkozik belőlem, másrészt minél többször megy át a fejemen, annál erősebb lesz ez a motiváció. Így arra jutottam, hogy 100%-ban megéri. Ha pedig valaki talál benne motivációt saját maga számára, az újabb +100%.

Amikor belevágtam a Garmin edzéstervbe, az 5K-val indultam. A terv csak a felmérő futás után volt látható, de eléggé csalódott voltam, hogy 4-6 km-es távok vannak csak, így egyből elvetettem a tervet és nekiugrottan a 10 km-esnek. Elég jó döntés volt. A run-walk-run stratégia nélkül pont ideálisak a 12-16 km-es edzések. A tapasztalások pedig 5 km után kezdenek jönni. Itt az 5K-s edzéseknek pont vége lenne és mennének a levesbe, mert már mással foglalkoznék. Így viszont még mindig van hátra 40-60 perc, ahol lehet figyelni és gondolkodni. Tök jó! Főleg, hogy nem a napi stresszen jár a fejem ilyenkor, hanem a futáson, mert élvezem és keresem, hogy hogy lehetne még jobb.

Az elején világos volt, hogy az oxigénellátás a szűk keresztmetszet. Viszont szerencsére hamar fejlődésnek indultam, folyamatosan tudtam növelni a tempót. Ma volt az első alkalom, hogy éreztem, hogy nem lesz ez így jó, picit visszább kell venni.

A felmérő futás 5 perc volt, teljes beadással. 4:51-es tempót bírtam, 184-es átlagos és 192-es maximális pulzussal. Egy lépés alatt lélegeztem be, egy lépés alatt ki. Végem is volt kb 5 perc alatt. A felénél már számoltam vissza. Ma 10x800 méter volt 3-3 perc sétával. Az első kettő nagyon jól ment, 4:51-es tempó, 175-ös átlag és 184-es maximális pulzus, 2 lépés kilégzés, 2 lépés belégzés, de majdnem ment volna 3-3-al is. Viszont a harmadik etap végén a sétánál éreztem, hogy bizonytalan a járásom, egy-egy lépésnél egy pillanatra ellazulnak az izmaim, megcsuklik a lábam. A séta végén nehézkes volt újra felvenni a tempót, viszont miután elértem, nem volt semmi gond.

Az 5K-s tervnél itt vége is lett volna az edzésnek mindenféle konklúzió nélkül. Így viszont volt még hátra 6 etap gondolkodni, próbálkozni. Itt jutottam arra, hogy picit visszabb kell venni. Hiába bírnám így folytatni, az izmaimnak több idő kell felvenni ezt az iramot. Visszaálltam a múltkori 5:20-as tempóra és hirtelen minden újra rendben volt.

A maradék időben pedig tudtam még eleget vergődni, hogy ezt le akarjam-e írni, vagy sem.

A tanulság, hogy figyeljünk oda az apró jelekre, és ha kell, akkor ne engedjünk a kísértésnek, vegyünk vissza egy picit. Hiába tudnánk jobban is teljesíteni, ha közepes távon valószínűleg megbosszulná magát, nem éri meg.

Munkakeresősdiben

Egy kedves ismerősöm felajánlotta, hogy ha írok, akkor egy nagyobb csoportba bedobja a kis munkakeresős szösszenetemet. Úgyhogy írtam, és ha már egyszer, gondoltam kidobom ide is. Pszichés beteg főnök elől menekülök jeligére, ha van ötletetek, ne tartsátok magatokban 💛 Köszi, puszi!

Magamról:

Kiemelkedő kommunikációs készségekkel rendelkezem, írásban és szóban egyaránt, nem okoz nehézséget előadni (akár nagyobb tömeg előtt). Jó szervező vagyok, szeretek rendszerezni, tervezni, a naptáram az egyik legfontosabb tárgy a mindennapjaimban. A felmerülő problémákat megoldandó feladatként kezelem. Szeretem az átlátható és logikus rendszereket. Krízishelyzetekben nyugodtan, gyorsan és jól reagálok. Jól tudok csapatban dolgozni, önálló munkavégzésre alkalmas vagyok, gyorsan és szívesen tanulok. Széles érdeklődési körrel rendelkezem: irodalom, előadóművészet, kézműves és kreatív projektek, lakberendezés, természet, biológia, gasztronómia.

Amit keresek:

Somogy és Zala megyében keresek munkát, elsősorban Kaposvár, Nagykanizsa, Marcali környékén. A munkábajárást saját autóval tudom megoldani. Egy kiszámítható, nyolc órás állást keresek, motiváló munkakörnyezettel és emberbarát kollégákkal, felettesekkel.

Tapasztalataim:

Közösségszervezésben, könyvtárban több mint két év munkatapasztalattal rendelkezem (művelődésszervező). Öt év állatorvosi asszisztensi munkatapasztalat (elsősorban adminisztrációs, és műtéti asszisztencia). Több nyáron keresztül dolgoztam gyerektáborokban foglalkozásvezetőként (természetvédelmi és kézműves foglalkozásokat tartottam). 2016 óta dolgozom több online magazinnál önkéntesként - újságírói, fotóriporteri és szerkesztői munkákban egyaránt. Angolul társalgási szinten beszélek.

Végzettségeim:

Érettségi Közösségszervező szakember Kulturális rendezvényszervező Könyvtárkezelési alapismeretek Német középfokú nyelvvizsa

Már az éjjel is ilyen szar volt

Egyáltalán nem tudom miért vannak ezek, de vannak napok, sőt időszakok, amikor konkrétan hányok a feladatoktól. Összeugrik a gyomrom, hányingerem lesz a stressztől amiért ezt meg ezt meg ezt el kell végeznem és valami beláthatatlanul sok, uralhatatlanul sok feladat. Akik nincsenek benne, ilyenkor adnak valami tanácsot. Készíts listát! (mintha attól kevesebb lenne a feladat). Kérj segítséget! (kb mintha azt kérnéd, hogy valaki cserélje ki a tamponodat. Nélküled nem lehet, de még kínos is) Mérlegeld és rangsorold a dolgokat! (egy dolog biztos, a tumbli leghátul van, de valahogy mindig előre kerül, mert e nélkül csak az alkohol vagy a gyógyszer oldja a feszültséget, azt meg kösz nem.) Szóval a napvirágos kis életem ilyen belülről. Hogy több-e a feladatom, mint bárki másnak? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem. Ez egy elbaszott hajó, amiben egyszerre kell kormányozni, evezni, meghatározni a pozíciót, tartani a kapcsolatot a parti őrséggel, horgászni, a vitorla elszakadt, meg a benzin is elfogyott. Mert ki nem figyelt rá? Na ki? Hát én. :( Szóval nincs ezzel baj, másnak se könnyebb, csak én viselem rendkívül rosszul ezeket az időszakokat. Még azt hiszem örülök is, hogy nincs senki mellettem ilyenkor, mert a tapasztalatom az, hogy vagy az esik rosszul, hogy a másik ember úgy gondolja, majd én megoldom, észre sem veszi vagy nem veszi komolyan a nehézségeimet, vagy elkezd felügyelni és számonkéréssel próbál motiválni, amiben meg végképp összetörök, az alkalmatlanság és alárendeltség érzésben elvész minden energiám. Mi lenne jó? (ami sose nem volt) Na, hol az a lista, megnézem mit tudok megcsinálni HELYETTED, hogy hamarabb készen legyen, és mehessünk élni az életet. Ez motiváló. Nem azért akar segíteni, mert én nem vagyok képes (amúgy alkalmilag még az is lehet, hogy tényleg nem vagyok képes) hanem azért, hogy „visszakaphasson” és ne ez a kialvatlan, rémült, hányingerrel küszkodő, pattanásig feszült nő legyek, hanem az, akivel jó együtt lenni. Jó lett volna aludni. :(

ha van szám, amit nem szeretek egy tervezett ironman előtt négy nappal látni, az a 37,1 a lázmérőmön

semmi olyan nyavalya, ami bármikor máskor drámai volna, de nyilván az év versenyére csakis teljesen egészségesen szabad odaállni, úgyhogy stresszel, hogy szombatra legyek jól. a tegnap délután nyomi volt, ma már jobb és hőemelkedésem sincs, de azért napközben még nagyon éreztem, hogy arra használom el az értékes energiámat, hogy ennél rosszabb ne legyen

aztán kora este ahogy jobban lettem, sétáltam egy kicsit a napsütésben, kedvenc motiváló zenéimet hallgatva (decemberben a Spotify éves összesítésében nagyon látszani fog ez a nap, de n em bántam meg semmit), és hát terápiás volt

nincs még vége az izgulásnak, kell még kicsit javulni ahhoz, hogy rajtra kész állapotban legyek. meglátjuk, bízzunk a legjobbakban

Elkezdtem használni az I am Sober alkalmazást. Valami zseniális, rengeteg féle függőség közül lehet választani, gluténtól kezdve a bőrtépkedésig, hogy a többit ne is említsem. Napi józansági fogadalomtétel, nap végi értékelések, közösségi chat (jó, nem pörög annyira, de legalább van hová írni, hiszen nekem a legnagyobb problémám, hogy ezeket sosem tudtam senkivel megbeszélni), napi motiváló idézetek, amik nekem nagyon adják, pl: "Folyamatban lévő munka vagyok."

Személyre szabható kinézet, szériamutató... Munkafüzet kreatív feladatokkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne valami függőségtől megszabadulni, de egyedül eddig mindig elbukott.

Jöttöddel értelmet adtál a holnapnak ...

Ez a hét piszok gyorsan eltelt vele.

Nagyon érdekes, de alapbol az idő nagyon lassan telik

de ha vele vagyok, 10percnek tűnik egy óra is.

A kávézás végül elmaradt, de helyette beszélgettünk illetve

csinaltuk a meglévő feladatainkat, az estét pedig sikerült boldogan eltöltenünk.

A szerdai napon végül dolgoznia kellett, ünnepnapon, amivel nem is lenne

baj ha normálisan fizetnének..Sajnos csak fizetnének.

Nem egy emberbarát és jó munkahelye van sajnos,

megérdemelne egy normális munkahelyet, sokkal kevesbé lenne

stresszes illetve több szabadideje lenne, pénzbe pedig

nem feltétlen lenne rosszabb, kitudja, akár lehet jobb is lenne.

Hatalmas szerencse a munkahelyében az ,hogy jó a közösség.

Ha a közösség nem lenne jó, akkor pártolnám ,hogy nézelödjön máshol,

illetve szerintem akkor már ő is úgy gondolná.

A szerdai nap számomra is elég stresszesen telt, generátort szereztem az automhoz

mivel rájöttem ,hogy az miatt van porszívó hangja, viszont az a generator amit szereztem,

nem teljesen jó az automhoz, mivel miéért is ne, az enyémen ritka fajta van...

Végeredményül sikerült faragni és jól összehozni, megcsinálni és működuk is.

Nagyon motiváló volt ,hogy úgy gondolkodtam ,hogy másnap készen kell lenni,

mivel Pénteken pestre kell menni, ahol a születésnapomat töltjük, illetve tudtam már akkor is

hogy aznap elfogom hívni randizni, utána pedig racsézások a városba.

Jobb is lett igy ,hogy az én autommal mentünk.

nagyon boldogan telt el a születésnapom vele, mindent megtett azért ,hogy boldog legyek

Érzem ,hogy nagyon szeret. Itt már tudtam jóideje ,hogy azt szeretném ha a barátnőm lenne.

Mivel a másnapi program az albérlet nézegetés lett, így tudtam és éreztem ,hogy másnap itt

az ideje a kapcsolatunkat magasabb szintre emelni, és megbeszélni a dolgokat, ki hogyan gondolja

illetve ha ugyan azt szeretnénk, ugyan azt érezzük akkor elinditani a kapcsolatunkat illetve közös életünket.

Nagyon rossz érzés volt,hogy már barátnőmnek tudnám, de még nem az.

Nemtudtam milyen gondolatai vannak ezzel kapcsolatban, és hogy mennyire lenne számára ez korai.

Nagyon féltem a dologtol, sokszor jeelztem is felé ,hogy közeledik az a dolog, és csak figyeltem a reakcióiit.

A reakciói nagyon befolyásolták ,hogy mikor is legyen.

Remélni tudom ,hogy a válasza nem egy meggondolatlan válasz lesz illetve nem csak azért fog belemenni

hogy nekem jó legyen, és amiért én azt szeretném, mert abban az esetben lehet jobb lenne

ha inkább nemet mondana és később talán visszatérni rá.

Hazauton már nagyon faradtak voltunk, ő el is kezdett aludni végül

nehéz volt végig vezetni ,hogy nem volt beszélgető társ, szinte csukódott a szemem.

Ahogy régen mondta volna, milyen kis lyukon nézek kifele...

Végül őz is ugrott ki elém, végig tempoztam az utat, de sikeresen épségben haza is értünk.

Másnap elmentünk albértletet nézegetni, az első nagyon tetszett nekünk, igaz el is kérik az árát,

de ahogy számolgattunk, belefér. A második annál kevésbé tetszett sajnos.

Délutánra hagytuk is a dolgokat és csinaltuk a teendőinket, és közben elég furcsa dolgok fogadták

mikor a régi alberletjébe felakart menni a cuccaiért.

Ez kicsit megpecsételte a napot, de probáltuk a legtöbbet kihozni a napbol.

Megnéztünk egy harmadik albérletet is, egész jó volt viszont ott béhány dolgot fel kellene hagyni.

Végül este elkezdtünk beszélgetni ki hogyan, mi a terv így albérletek kapcsán.

jól sikerült megbeszélni a dolgokat, düllőre jutottunk, és végül el is döntöttük ,hogy maradunk az elsőnél

ha kiadja számunkra.

Az albérletes beszélgetésből áttértem a másik témára amivel kapcsán akartam vele beszélni, és elmondtam számára

,hogy tovább szeretném emelni a kapcsolatunkat.

Ő is így gondol a dolgokra, és mostmár a barátnőmnek nevezhetem.

Egyszerűen ahogy most is írom ezt a részt, felfoghatatlan boldogsággal tölt el ,hogy végre a barátnőmnek tudhatom

a sok kezdeti nehézség ellenére is. Végre tényleg boldog vagyok sok idő után, és ezt neki köszönöhetem.

Nagyon szeretem. Megérkeztünk a szigetre, de még a szemünkön egy kendő van és nem látjuk hol is vagyunk.

Nemsokára levesszük egymásról a kendőt és elkezdjük alakítgatni a szigetet a mi formánkra.

Nagyon izgatottan várom a történéseket, és az életünket. Talán ez már csak az utolsó elötti rész,

és a következő kicsit később fog érkezni, viszont az már csak egy bejelentős rész lesz.

Egy dologban biztos vagyok, nagyon boldogok leszünk és irtozatosan szeretem!

A Szerdai napunk hogyan fog alakulni?

Te hol/hogy tanultál meg főzni? Van tipped, hogyan szerettessem meg magammal a főzést? 😄 mikor elköltöztél otthonról volt esetleg olyan, ami nehezedre esett? (Mint pl nekem a főzés)

Honnan szoktál ötleteket gyűjteni, hogy miket főzz otthonra?

Én magamtól tanultam meg + a bonyolultabb ételeket receptekbol neztem. Én nagyon szeretek főzni sutni, (de főleg enni🤣) kifejezetten élvezem, valószínűleg ez is benne van abban hogy nincs vele nehézségem. Ja, es van kinek főzni, nem csak magamra, így ez is motiváló.

Kezdd kicsiben, könnyebb ételekkel, es ha jól sikerul dicserd meg magad es kiserletezz egyre bonyolultabb ételekkel, a végén már menni fog mint a karikacsapás.

De olyan is van, hogy nem szeret valaki főzni és kész, nincs azzal baj. Akkor marad egy szükséges “rossz” amikor kell, es kesz😃

Szántam még több időt Taylor Swiftre, és igazából még jobban tetszik, és örülök.

A NewYork Times zenei és könyvkritikák nagyon jó segítségek szoktak lenni, én ezeket olvasom. (Az előfizetést ki lehet játszani egy gyors copyval. Sokan nem tudják, de a RollingStones krutikusait sajnos megveszik, és ezért ők elfogultak, és nem jók).

Még mindig gyönyörűen tud írni. Irigylem ezt a képességét. És a rajongói is elképesztőek.

A komplett album több csalódásról, szakításról és tanulságról szól. Az utóbbi nekem a legfontosabb. Egyfajta lázadozó én, és felnövéstörténet is egyben. Mind a kettő bennünk van, és fontosak. Mind a kettőre szükségünk van. Tudjátok az ember nem gombnyomásra képes felnőni. Hanem inkább utat jár meg... bukdácsolások, felkelések, élet-leckék és felelősségek tesznek minket érettebbé és ez örökké tart. És most már biztos... hogy Taylor Swift is már úton van, és ez jó.

Kezdjük

A 6 éves Londoni kapcsolatáról kiderül hogy mennyire zárt volt, gyenge, monoton, unalmas, és üres. Szegény srácot mivel túlságosan is jól nevelt, még Jehovának is kigúnyolja. Valószínűleg nagyon szépen indulhatott az a kapcsolat, hiszen a szerelmes albumai is inkább azt sugallták, illetve a srácot sem tépi agyon. Taylor Swift nagyvalószínűséggel rájött az unott kapcsolatában, hogy neki valójában élénkebb élet hiányzik, az izgalom, az adrenalin, az őrültség, és ők együtt nem voltak képesek rá. Ami pedig a legjobb, hogy Taylor maga is elismeri, hogy hibázott, hülyeségeket is művelt, csalta is a srácot. És az ilyen bátor és felelős gondolkozás az, ami érettebbé is teszi. Szóval a boldog-bolondságnak is nagyon fontosnak kellene hogy legyen... Rengetegen ezt nem tudják, nem értik. Egy üres és monoton együttélésben nem a szív törik össze, hanem inkább csak megáll. És az ilyen konzervatívabb kapcsolatok mögött sem biztos, hogy érett, jól együtt/működő felnőttek vannak... Szerintem ők mind a ketten, inkább sérült gyerekek voltak.

A legtöbb szám az azt követő korszakáról szól. Mert Taylor Swift lázadozó énje túl dominált, és London után egy teljesen ellentétes végletbe, egy nagyon rossz régi kapcsolatába esett újra bele. Most igazából ezt a fickot tépi nagyon meg a számaiban. A srác semmit sem változott, és észre sem veszi az éveket. És teljesen felelőtlen és éretlen. Egy reménytelen drogos, aki arra ébreszti fel Taylor Swiftet hogy saját maga már mennyire nem itt tart, és esze ágában sincsen egy ilyennél maradni.

Travis Kelce pedig mostanság pontosan az a fickó akire szüksége van. Egyszerre felnőtt és felelős, komoly terhekkel, és izgalmas is. Egy igazi motiváló és motiválható társ. Van benne nyitottság, és ízig-vérig amerikai. Azt pedig a jövő mondhatja majd meg, hogy kettejük érettsége mennyire kitartó, hűséges, és komoly. - Szívből remélem még sokáig boldogok maradnak.

Egyébként van bajom az inspirációival, bármennyire is különlegesek, és szépek. Méghozzá az, hogy régen TaylorSwift nagyobb spektrumon gondolkozott. Nem hagyta hogy minden dal túl egyszerű legyen, minden személy könnyen értelmezhető, és minden válasz egyértelmű. Most pedig van olyan száma aminél magát a problémát habár szépen kidolgozza, de mégis olyan mintha valódi emberi lény nem létezne mögötte... én legalábbis túlságosan mesterkéltnek érzem.

És hajlamos arra is, hogy valakit imádjon, istenítve, teljes szívből, és mindent bele adva... De amikor csalódik, mindig mindent kidob, elpusztít, lezár. Ilyenkor elfelejti kik, hányszor, és mennyi mindenben támogatták, és önzőbbé válik. Sajnos el tudom képzelni hogy ha szakítana a mostani srácával, tuti kinyírná az amerikai focit is a szemekben. És ez egy felnőtt nő esetében, nem lenne valami szép. Tényleg nem értem, miért kell mindig mindent kukába dobnia, ha nem sikerül... és miért kell mindig menekülnie? Nem érdemli meg az ekkora kudarcokat, senki sem. Ha rosszul sikerül a süti, attól még nem kell kidobni a tepsit, a sütőt, és a fél konyhát.

és

Pán Pétert elengedi, és közben pont azon merengtem hogy más nők akik hasonló utat és felismeréseket jártak be, ők miért maradtak? Mire leesett, hogy azért... mert gyerekük született.

ツ

Azon mosolygok, hogy a mi esetünkben is megvoltak azok a brutális lázadozások, elképesztő őrültségek, és felnövéses szakaszok, próbatételek, kihívások. Az a borzalmas huszonéves kamaszkor, az ördögűzések, a billiárdnyi ihlet, a gyerekvállalás, az új élet, a piskóta, és a tallér, meg Orbán, Trump, Hillary és a Pltyin...

Shhh! Mi húzósabbak vagyunk, mint egy világsztár. És ez pedig ezért jó, és különleges.

Egyszerűen nem tudnám abszolút kukázni ezeket, és eszem ágában sincsen menekülni a csalódások elöl. Azok is már a részeim. Agyhalottnak kellene lennem, hogy sikerüljön törölnöm. Az életben a rossz dolgokat is tudni kell kezelni. - Nem?

.

#1 Katrine Bergström

KATRINE BERGSTRÖM halandótüske rán szemében / aegir kryptonitja A családom szerint a végtelen szeretet forrása vagyok •

 Azt kérdezed, hogy miért tartanak ilyennek és miért ne valami másnak? Mert mindig is az a személy akartam lenni, akire kiskoromban nekem is szükségem lett volna, ha a szüleim nem nyújthattak támaszt. Így mindig kedvesen viszonyultam másokhoz és a világot is úgy szemléltem, mint egy lehetőséget arra, hogy a bennem lévő szeretet másokkal is megosszam. Kezdetben olyan tizenévesen nagy családot szerettem volna, legalább hat gyerekkel mert akkor még nem is tudtam igazán, hogy mit kívánok és ez mennyire más lesz amikor eljön az idő, hogy gyermekeim legyenek. Ez persze nem lenne elég, mert ennél is több unokákat képzeltem a hat gyereknek legalább három gyereke és így tovább. Végezetül pedig mindezt egy olyan férj mellett megélni, akivel együtt tudok örülni a boldog pillanatokon és akivel együtt tudok szomorkodni vagy sírni a nehéz pillanatokon míg a világ a világ és azon is túl. Naiv voltam akkor, mert a világot megakartam tölteni a szeretetemmel, hogy a kezeim alatt minden összeroppanjon, ami gonosz és a magányossággal kecsegteti az embert. De ez az álmom lassan homályba merült, már nem akartam hat gyereket és ennél is több unokát csak megvédeni azt, ami maradt ebből. Egyedül nevelni két csíntalan fiút és közben arra koncentrálni, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt nem volt kis feladat, de figyeltem rájuk. Gondoskodtam róla, hogy kellő kedvességet, anyai szeretet és biztonságot érezzenek akkor, ha mellettem vannak vagy ha egyedül érzik magukat, de eszükbe jutok. Ha bajba kerülnek sem az az első gondolatom, hogy milyen szörnyűek és bár másmilyenek lennének, hanem az, hogy talán nem adtam nekik elég szeretetet, hogy nem érzik eléggé milyen fontosak a számomra, hogy a szeretetem nem szűnik meg egyik napról a másikra, egyik megbocsáthatatlannak látszó tettüktől sem válik semmisé az irányukba. Talán emiatt van, hogy nem tudok haragudni úgy tiszta igazán az apjukra sem, hiába hagyott olyan sokszor magamra éveken keresztül. Mert nehezemre esik haragudni, mert tudom, hogy a harag csak keserűséget okoz, ami egyszer csak teljesen felemészt és keserűségemben már nem is ismernék magamra. Nem vagyok kígyó természetű, nem mérgezem a környezetemet azzal, hogy mások után áskálódjak és a hibájukat folyton az orruk alá dörgöljem. Inkább az vagyok, aki egy biztos pontot jelent, hogy a világban nincs minden elveszve, mert a sok gonoszság és irigység mögött mindig ott a szeretet és a kedvesség is. Persze ezzel a kedvességgel nem mondom azt, hogy nem kell vigyázni. De kell. Főleg az idegenek előtt. Amikor mi a barátságunk jeleként vagyunk kedvesek és megbízhatóak, nem pedig azért, mert akarunk tőlük valamit. Sok kínos mondattól megóvnánk magunkat, magamat, de ki mondta, hogy a rossz nem érdemel szeretetet és nem létezik igazi megbocsátás azoknak, akik rászorulnak vagy éppen erre van szükségük ahhoz, hogy a lelküket megnyugvás fogja el. Hogy még számukra is van, lehet remény. Az ellenségeim szerint hajthatatlan vagyok •

 Érdekel, hogy miért gondolnák rólam azt, hogy hajthatatlan vagyok? Elég egyszerű. Talán a szeretetéhségemből fakad, hogy vágyak olyasmire, ami még nem az enyém és talán sosem lesz az, de motiváló célnak, amit el akarok érni pont elég. Ha nem lettem volna arcátlanul naiv és hiszékeny abban, hogy amit a fejembe vettem elérhetek, most nem lennék itt. Nem hoztam volna a fejemre mások haragját és a családoméra sem. Hogy mivel tudok kiborítani másokat? A létezésemen és a fiaim létezésén kívül? Hogy makacsan kitartok minden mellett. Reménykedem. Rögeszmésen. Kapaszkodom valamibe, ami pengeélen táncol, és ha nem lennék ilyen már rég bedobtam volna a törölközőt, hogy más a bukásomnak, a kudarcomnak örüljön. De nem tettem. Ha valamiért, hát megtanultam, hogy a családomért megéri kitartani, küzdeni és mellettük lenni, amikor mindenki más elfordul tőlük. Szörnyen utáltam azokat a pillanatokat amikor kétségek között hagytak és nem mondtak semmit sem, mert attól tartottak, hogy nem érteném meg mi megy végbe bennük, hogy mit miért tesznek. Utálok tehetetlen lenni, akaratos és követelőző, hogy márpedig avassanak be engem is ebbe vagy abba és ne a hátam mögött oldják meg a megoldhatatlannak látszó dolgokat. Úgyis rosszabb, ha utólag tudom meg, még ha jó véget ért a dolog, akkor is. De addig amíg ordít rólam, hogy megint kimaradtam valamiből és gyanakodom, nem tudok nyugodni és nem tudok úgy tenni, mintha nem azon filozofálnék, vajon mi történik vagy történt éppen. Ezért megakarom tudni, minél előbb annál jobb. Nem akarom hiú ábrándban ringatni magam, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy a szeretteimnek semmi baja, mert tudom, hogy egyhamar nem lesz nyugalom körülöttük. Félistenek. Mégis, hogy lehetne egy félistennek nyugalma? Ha valaki megmondja nekem a választ, azonnal elkezdenék intézkedni… Nem, nem tudnék. Nem tudnék semmit sem tenni. De nem hagynám magam. A legreménytelenebb helyzetben is kitartanék és küzdenék. Miért is adnám meg valakinek a bukásomat jelző édeskés ízt, amikor még annyi feladatom van az életemben. Még nem láttam az unokáimat, akikkel megakarok ismerkedni és remélem nem kell már hetvenéves koromig várnom rájuk, amikor ahhoz is idős leszek, hogy az ép eszemnél legyek. Igazából félek az elmúlástól, hogy semmi nyomot nem hagyok a világban magam után. Ezért is ragaszkodom ennyire az életemhez, a fiaim biztonságához és a békés élethez, ami sosem járt ki nekem úgy tiszta igazán. Mindig fájt valami miatt a fejem. De biztos vagyok abban, hogyha nyugalmas lett volna az életem, akkor most nem lennék ennyire határozott azzal kapcsolatban, amit még meg akarok élni a hátralévő életemben. Szerintem kitartó vagyok • Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy miért gondolok magamra kitartóként. Élő példa, hogy éveken keresztül vártam és vártam reménytelenül a vízparton, mégsem adtam fel. Mégsem léptem túl a történteken. Mindig a reménytelen helyzetekre mondtam azt, hogy igenis lehetséges, hogy van remény, hogy van miért kitartani. Hogy mindenhez csak idő kell és végül sikert érünk el, akármibe is kezdjünk bele. Csak gyakorolni kell, küzdeni, nem feladni és nem is finnyáskodni, hogy ez túl nehéz. Minden csak addig nehéz, amíg nem tanultunk vagy gyakoroltunk eleget. Ha rájövünk a titok nyitjára akkor minden megy, mint a karikacsapás. Mindig is az ilyen elveszett és reménytelen emberek voltak a gyengéim, akikről nem akartam lemondani, még úgysem, hogy mások már rég feladták volna. Valójában az a bajom, hogy nem tudok úgy elég erősen és határozottan nemet mondani és utálok megbántani másokat. Szándékosan legalábbis eszemben sincs. De az idő és a várakozás ettől függetlenül nem az én javamat szolgálja, mert öregszem, már nem vagyok tizenéves. Hogy fel kellene adnom a reményt? Nem. Soha!!!

PLAY BY Carla Gugino

ÉLETKOR 56

FOGLALKOZÁS Anya, titkárnő, táncoktató.

A KARAKTER keresett

HIRDETŐ Bergström fivérek és Aegir (meg egy kicsit szerintem Aviva is várt)

FŐ KARAKTEREM KitKat (ő az)

Katrine Bergström naplója (részletek) 1986. november. 29, Oslo

Sosem tartottam magam túlságosan nagy naplóírónak, de most valamiért úgy gondoltam itt az ideje, hogy az emlékeimet és az érzéseimet megörökítsem, ha nem is különösképpen neked, inkább magamnak. Amíg leírom mit éltem át, addig nem fogok azon rágódni, hogy nem vagy itt. Tudod egy kicsit féltem, nem voltam felkészülve a szülésre, nem voltam felkészülve az anyaságra, de most, hogy a karjaimban tarthatom őt, minden kétségem elmúlt. Már nem félek, már nem érzem azt, hogy egyedül fogok meghalni reménytelenül. Most már alszik egy kicsit, eddig nem akarta elengedni a kisujjam és nem tudtam a minap vásárolt piros füzettel foglalkozni. Axelnek neveztem el, mielőtt megkérdeznéd, nem, egyáltalán nem Axl Rose inspirált arra, hogy a fiamnak is ezt a nevet adjam. Nem a hosszú hajú pasik a zsánereim és esküszöm, hogy a fiamnak sem engedem, hogy olyan hosszú loboncos haja legyen. Kiráz a hideg is a gondolatra. Tudom, hogy még picike és még sokat kell megélnie ahhoz, hogy nagy legyen csak kíváncsi vagyok. Vajon milyen lesz, ha felnő? Megígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy szeretetreméltó legyen és erős. Nem akarom, hogy hiányt szenvedjen szeretetben. Ő azt érdemli, hogy szeressék. Bár az apám azzal nyugtatott, hogy a karrieremnek búcsút mondhatok mégsem adom fel az álmom. Azt mondja haragszik. Nem csak rád, hanem rám is. Sokat sírtam emiatt. A szavai olyanok voltak, mint a kés, ami egyre mélyebbre hatol a sebben, de pár napja, amikor meglátta az unokáját, mintha megváltozott volna az arckifejezése és a hozzáállása ahhoz, hogy nagyapa lett. Azt mondta, hogy haza mehetek és nevelhetem náluk a fiam, amíg önálló nem leszek és meg nem tudok állni a saját lábamon. Anya is hazavár. Azt hiszem biztonságban leszek otthon. Nem kell aggódnod miattam. Csak hiányzol. Még nem tudom, hogyan fogok megbirkózni ezzel a feladattal.

1987. május. 16, Oslo-i tengerpart

Mára nem terveztem nagy ünnepséget, szóltam is a szüleimnek, hogy későn fogok haza jönni Axel-el és ha keresnének, akkor tudni fogják, hogy hol keressenek. Ha nyugalomra vágyom mindig idejövök és magammal hozom most már a fiunkat is. Már nem féltem őt a friss levegőtől, nem félek attól, hogy megbetegedhet és a tudatlanságom miatt valami baja történhet. Nem tudom, hogy figyelsz-e minket, hiszen sosem adsz semmi jelet, de úgy gondoltam, hogy ma megmutatom neked őt, hátha mégis. Csak azt szeretném, hogyha látnád milyen csodás kisbaba és nem csak rám hasonlít, hanem van benne valami, amit nem tőlem örökölt. Egy kicsit örülök, hogy gügyög és nem érzem magányosnak mellette magam, olyan mintha azt mondaná „Nyugalom anya, ha apa nem is én itt vagyok melletted.” Persze nyilván semmi ilyesmiről nincsen szó. Az is lehet, hogy éhes vagy megint a zörgőjét szeretné, amivel babrálhat és leköti a figyelmét. Szerencsére vagy sem, de a cuclit nem hajlandó befalni, szóval kicsit később nem lesz fejfájás megválni tőle, ha rászokna, mert nem fog. Elvittem őt oda, ahol először partra léptél és találkoztunk. Most is gügyög valamit és mocorog a karjaimban. Bárcsak megértenénk egymást. Már nagyon vágyom arra, hogy beszélgethessek vele és ne csak egysíkú monológjaim legyenek, mert bár hiába beszélek hozzá ő még nem tud válaszolni. Nem vagyok türelmetlen, csak olyan más lenne, hogyha te is a karjaidba foghatnád őt és látnám az arcodon, hogy mit érzel akkor. Nem vagyok hálátlan, nem követelem, hogy gyere vissza és neveljük együtt őt. Tudom, hogy sokat kérek. Csak hiányzol. Már nem kesergek annyit, de még mindig képtelen vagyok elfogadni, hogy egyedül vagyok a fiammal most itt.

1987. október. 13, Frogn

Emlékszel Hilde Nilssenre? Rengeteget beszéltem neked a legjobb barátnőmről, amikor még itt voltál. Nem tudom mi ütött belé vagy hová gondolt, de elhívott a nagyszüleihez, akik Frogn községében élnek és szükségük van egy kis segítségre. Csak a szokásos. Rendbe tenni a kertet, gondozni a virágokat, amik ilyenkor nyílnak, leszedni a gyümölcsöt és cserébe kapok egy kis – vagy inkább a nagyszülőket ismerve – nagy adag termést, amivel nem tudok mit kezdeni. Nem hagytam Axel-t magára, most éppen a babakocsiban pihen amíg mi a ház körül dolgozunk. Hilde bemutatta nekem a barátját és a barátja fivérét is. Ők szintén azzal a céllal vannak itt, hogy segítsenek a nagyszülőknek, nem kell félre értened a dolgokat és nem is kell felháborodnod. Én már megtettem helyetted. Amikor kettesben maradtunk – vagy inkább hármasban Axelt beleszámítva – Hildevel akkor furcsa mód sokat kérdezgetett, hogy mit gondolok Vidar testvéréről, Hansról. Érdekel, hogy mit gondoltam, hogy mit éreztem, amikor kezdtem kapizsgálni, hogy miért vagyok valójában itt? Kényelmetlenül éreztem magam, legszívesebben fogtam volna a fiamat és gyalogszerrel hazaindultam volna, csak ne kelljen nyomatékosítani, hogy nincs szükségem kerítőnőre és más férfira az életemben rajtad kívül. De Hilde nem értette volna meg, mert ő nem ismert téged úgy ahogy én és nem tudott rólad semmit sem, mert nem beszéltem sokat rólad és ő nem is nagyon hozta fel a dolgot. Biztos voltam benne, hogy valahol mélyen azt hiszi csak egy pórul járt lány vagyok, akit ott hagytak terhesen és… Nem akarok erre gondolni. Csak kihoztam Axelt a frisslevegőre és magamhoz öleltem, hogy egy kis megnyugvást kaphassak tőle. Mondd, hogy hiheti valaki azt, hogy másra sem vágyom csak egy másik férfi megnyugtató jelenlétére az életemben? Kérlek, magyarázd meg, hogyan… nem lehetek ennyire kétségbeesett ábrázatú vagy igen? A fiam egészséges, szépen cseperedik, nem értem mi üzenheti azt, hogy bajban lennék vagy nem tudnék megbirkózni a nevelésével? Megjegyzés: Hans kedves, idősebb nálam, de nem az esetem és ami a legfontosabb ő nem Te vagy! Szóval sem most, sem máskor nem lesz szükségem a hozzá hasonlókra, ezt megígérem.

1997. január. 14, Lørenskog-i falumúzeum

Gry Krogstad meghívott engem és a kis tánccsoportomat, hogy egy ünnepség keretein belül adjunk elő valami hagyományos norvég táncot. Ő a múzeum igazgatójának a lánya, azt hiszem a szülei idős kora miatt most ő az, aki a kezében tartja a múzeum irányítását és az ilyen kisebb összejövetelek megszervezését. Axelt is magammal hoztam, hogy tanuljon valamit a norvég hagyományokról, mert a falumúzeum messze híres a kultúra és a hagyományok őrzéséről. Persze aláírom nem egy osloi múzeum és itt valószínűleg nem fog a vikingekről hallani, de most nem is kell. Pusztán láttam rajta, hogy egy kis kikapcsolódásra van szüksége, mászkálásra és a helyi gyerekek szerintem elég nyitottak arra, hogy vele játszanak s, ami a legfontosabb van süti és rengeteg üdítő, amit én nagyon ritkán engedek meg neki. De ma kivételt tettem. Hagytam, hogy játsszon a helybéliekkel, elfeledkezzen arról, hogy mi van az iskolában. Hogy esetleg piszkálják mert nem ismeri az apukáját, ettől függetlenül ő mindig odarajzolt valakit mellém kisebb korában, amikor a családjáról kellett mesélnie. Ott voltak a szüleim, kicsi dagi pálcikaemberként, én, ő és te is egy szigonnyal a kezedben – remélem nem az ördög vasvillája akart eredetileg lenni – már nem emlékszem milyen okból került oda, de biztos nem azért, mert azt szerette volna hinni, hogy egy vasvillával gazdálkodsz egy farmon és ezért nem vagy itt velünk. A rajzát anno ide is beragasztottam. Majd visszakeresheted Axel 23. rajza néven szerepel itt, még ’93-ból. A tánccsoport előadása jól alakult, mindenkin látszódott, hogy örül amiért megtudta mutatni mire képes hiba nélkül. A próbákon mindenki bezsongott a gondolattól, hogy egy ilyen kis mégis mások számára fontos eseményen részt vehetnek. Elárultam nekik, hogy az újságtól is itt lesznek és a fényképünk akár bele is kerülhet egy lapba. Talán nem kellett volna ekkora nagy súlyt helyeznem a vállukra, de legalább felkészülten érte őket, amikor a Nordlys hírlap egyik riportere interjút készített a kiváltságosokkal. Nem gondoltam volna, hogy egy észak norvégi lap érdeklődni fog egy itteni eseményért, de örültem, hogy ha csak egy rövidke cikk erejéig is, de a táncakadémia csoportja híresebb lett. Sokkal motiváltibbak lettek és határozottak, hogy a tánccal szeretnének foglalkozni és őrizni a hagyományokat, de nem csak, mert mindennemű táncstílusra nyitottak. Ezen a napon persze a hagyományos norvég néptáncot kellett előadniuk, a hallinget. Biztos téged is megmosolyogtatott volna, hogyha láttad volna a táncosaimat.

2003. október. 19, Oslo

Őszinte leszek veled, már kezdtem feladni, hogy csak várok rád és te nem jössz, amikor újra felbukkantál. Nem tudtam mit kellene éreznem vagy hogyan. Haragudjak rád? Legyek dühös? Toljalak el magamtól és küldjelek vissza oda, ahonnan jöttél? Tudod milyen régóta vártam rád? Szerinted könnyű szívvel becsuktam volna előtted az ajtót és bezárkóztam volna a házba? Nem ez történt. Éveken keresztül arra vártam, hogy újra láthassalak, hacsak egy pillanatra is. Persze, hogy nem az lesz az első gondolatom, hogy elküldjek. Nem is akartalak elküldeni. Nem is lett volna erőm hozzá. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy így tegyek. Ha kis időre is, de annyira szívesen bemutattalak volna Axelnek, hogy legalább fogalma legyen arról nagyjából hogyan nézel ki, mi az, amit úgy megszerettem benned, hogy nem vagyok hajlandó más férfiakkal ismerkedni olyan szándékkal. Legszívesebben dicsekedtem volna arról, hogy milyen okos és ügyes fiú, előszedtem volna az összes oklevelét és díjait, csak hogy a képedbe dörgöljem mennyi mindenről maradtál le, mennyi mindenen nem vettél részt. De képtelen voltam tizenhét évet összesűríteni neked egy múló pillanatba. Panaszkodni akartam, hogy mennyi minden rossz történt, ezekről azonban hallgattam. Nem tudom hogyan reagáltál volna a sok furcsaságra és azt gondoltam, hogy biztosan kimagyaráztad volna valamivel a dolgokat, ami csak az én megnyugtatásomra szolgált volna. Nem akartam gyöngének tűnni. Azt akartam, hogy lásd erős vagyok, független és sikerült felnevelnem a fiunkat egyedül, nem vallottam akkora nagy kudarcot. De elég volt hozzám érned, hogy ez a határozottság eltűnjön. Most nem akarok részletekbe menni, hogy mennyire másképpen képzeltem el a viszontlátást és egyáltalán nem így terveztem ezt. Valahol egy kicsit mélyen legbelül haragudtam volna, hogyha nem úgy történnek a dolgok, ahogy történtek. Nem mondtam, de hogyha nem állítottál volna be egy esős napon hozzám, akkor talán képes lettem volna idővel elfogadni, hogy mégsem jelentek olyan sokat neked és elengedtelek volna… talán úgy, a halálom körül. Mert ha megjelensz, ha nem úgyis bolondul reménykedtem volna. Hazudnék, ha azt mondanám szívesen engedtelek el a karjaim szorításából és nem könyörögtem volna neked, hogy ne hagyj magamra. De te nem vagy egy hétköznapi férfi és ezzel tisztában vagyok, csak még nem fogadtam el, hogy ez azt is jelenti éveket kell várnom rád, az érintésedre, a szeretetedre, mindenre ami te vagy.

2004. július. 22

Tudod hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem ettől a szüléstől egy kicsit. A korombéliek már nem egy újabb gyerkőc érkezését tervezik, hanem a meglévőket nevelgetik és terelgetik a legjobb úton a jövőjük felé, amit biztosítani tudnak nekik. Nem mondom, hogy nem hosszú beszélgetések és magyarázkodások vannak a hátam mögött Axelel, aki még mindig nehezen hisz az apja létezésében. Azt hiszi, hogy én… Ne haragudj, nem akarom leírni a kétségeimet ezzel kapcsolatban, valószínűleg idővel majd megbékél a gondolattal, hogy nagytestvér lesz és el kell fogadnia, hogy egy kicsit boldog vagyok. Hamarosan bejön megnézni a kis öccsét. Félek, hogy mit fogok látni a szemében. Először ugyanolyan megvetést, mint az apáméban évekkel ezelőtt, de végül enyhülést, amikor meglátja Aaront? Így neveztem el. Nem tudom mennyire tetszik neked ez a név. Csak azért akartam neki is a betűs nevet adni, mert… most nem akarok magyarázkodni, hogyha érdekel és úgy gondolom tudnod kell róla vagy nem jönnél rá magadtól az okra, akkor majd elmondom, de csakis akkor. Ő már most több odafigyelést igényel, mint Axel. Kicsit sírósabb, ha magára hagyom és visszateszem a kis ágyba. De a nővérek megnyugtattak, hogy ez általában így szokott lenni. Az első gyermek amilyen nyugalmas és békés, addig a következő már mindent bepótol, amit az elsővel elmulasztott az anya. Nem fogom túlságosan elkényeztetni, vagy legalábbis igyekszem. Ám van egy olyan érzésem, hogy hosszú álmatlan éjszakáim lesznek, ettől függetlenül megéri a karjaimba venni őt és ringatni. A sírást leszámítva édes kis baba, akinek köszönhetően, képtelen vagyok haragudni rád vagy magamra. Ő is egy csoda az életemben. Ha egyenlőek lennénk és te velem lehetnél és esetleg sokkal hamarabb született volna meg, hiszem, hogy nagyon boldogok lettünk volna. De nem vagyunk egyenlőek. Neked megvannak a saját okaid arra, hogy miért légy távol és én nem követelőzhetek. Kétlem, hogy meghallgatnál. Kétlem, hogy bármit számítana az én véleményem. Kétlem, hogy… Nem, azt nem kétlem, hogy szeretsz. Ha nem így lenne, akkor most nem tarthatnám a karjaimban Aaront. Szeretem a fiainkat és bár nem vagy folyton folyvást mellettem, téged is szeretlek, csak szeretném, ha tudnád. Vajon tudod anélkül is, hogy nem beszélünk, hogy nem osztom meg veled az örömömet és a bánatomat?

2010. augusztus. 2

Fél éve nem írtam semmit sem, ne haragudj, de túlságosan elfoglalt voltam ezért most pótlom a lemaradást. Érdekel, hogy mi minden történt fél év alatt? Nos, most már hivatalosan is megszereztem az egyetemi diplomámat és egy hónapja felvettek, mint titkárnőt az osloi egyetemhez. Itt tanultam, ezért amikor megláttam a kiírást, hogy alkalmazottat keresnek, gondolkodás nélkül jelentkeztem az állásra. Függetlenül attól, hogy idős koromra szereztem meg egy másik diplomát, amivel jobban érvényesülhettek és eléggé leköt, jól éreztem magam itt. Nem voltam az az éltanuló, a fiatalokkal nehéz felvenni a versenyt, de azért egész szép eredményt értem el. Szerintem büszkévé tettem a fiaimat, ha Aaront nem is, Axelt biztosan. Tudod ő jobban megérti, hogy mit miért teszek. Aaron még kicsi és csak azt látja, hogy nem foglalkozom vele annyit, mint régen. Ha tudná, hogy ezt is miatta teszem és Axel miatt. Kicsit szégyelltem, hogy hiába értelmes felnőtt fiú, aki már elkezdett dolgozni és a függetlenedés előtt állna meggátolom őt azzal, hogy néha napján pénzt küld haza a fizetéséből. Holott nyugodtan félre tehetné, építgethetné a jövőjét, de én százszázalékosan rászorulok a segítségére. Ebből a nagy teherből akartam egy kicsit levenni a válláról. Nem mondtam el neki, hogy amit tőle kapok, azt mindig félre teszem és csak annyit veszek belőle el, ami végszükség esetén kellene. Egy nap vissza fogom adni neki, amikor eljön az idő, hogy neki legyen szüksége rá, nem pedig nekünk Aaronnal. A táncoktatást sem hagytam abba, tudod van, ami nem változik és amit nem tudok befejezni csak úgy. Már túlságosan a részemmé vált, hogy másokat tanítsak, így minden szerda és péntek délután táncórákat adok. Van, akinek szüksége van plusz órákra is, azokat a hét többi részében intézem, szintén délután. Az egyetemi ügyek nem intézik el magukat egy csettintésre, négyig lefoglalnak valamivel. Sokat beszélgetek a munkatársaimmal. De most, hogy itt vagyok, végre átlátom mi is megy végbe. Egy kicsit rendet tettem itt, akkora fejetlenség volt. Már nem kell felesleges köröket tenni egy igazolásért, amit a hallgatók kérnek. Amíg nem dolgoztam itt, megszenvedtem a titkárnőkkel, de most, most minden olyan más. Lehet, hogy te nem szeretnéd ezt a munkát, mert egy idő után monotonná válik, de nekem jól esik segíteni másokon és informálni őket. A számítógép kezelésétől se irtózom, szerintem kezdek belejönni. Sokat segít, hogy Axel volt kedves és elmondta, hogy feleslegesen esem pánikba, ha elsőtétül a képernyő miközben gépelek. Az is lehet, hogy megmozdult a monitor kábele és vissza kell nyomni a helyére, vagy alvóba tettem a képernyőt, mert már nem tudom melyik gombot nyomtam meg. Szóval mindenre van megoldás, legalábbis ami a technológiával kapcsolatos biztosan.

2018. március 5.

Ez az utolsó naplóbejegyzésem. Nem untam meg hozzád írni és megörökíteni mindent ami velünk történik és csak a jó dolgokról mesélni neked, de az az igazság, hogy számos dologról nem beszéltem neked ami megtörtént velünk. Nem akarom, hogy felhergeld magad és nem is azzal a céllal hoztam létre a naplóimat, hogy panaszkönyv legyen belőle, amit majd átadhatok neked. Elég ha annyit írok le, hogy Aaronnak nagyobb szüksége van rám, mint gondoltam. Hisztérikusabb. Vagy nem is tudom, hogy miként jellemezem őt. De hamar felhergeli magát a legapróbb dolgokon és ijesztően produkálja magát, hogy észrevegyem és… Eddig nem említettem mennyire heves természetű és nem az utolsó pillanat lesz, amikor erről írok, hogy tisztán láss velünk kapcsolatban. Nem is ez a lényeg. Nem fogok arról írni, hogy mennyire elkényeztettem őt és miattam lett ilyen. Ezt még neked sem vallanám be, nemhogy magamnak. Ma amúgy sikerült rávenni őt, hogy segítsen egy kicsit nekem almás pitét készíteni. A közeli boltban vásároltam abból a piros édes almából, amiről olyan sokat beszéltem. Ha ráharapnál biztosan te is a mennyekben járnál az édes íztől és megértenéd, hogy miért ez a kedvencem. Nem hétköznapi almafaj. Azt hiszem hasonló termett meg a nagybátyám kertjében is, amíg el nem adta a házát és öregotthonba nem vonult, hogy majd biztos kezek között halhasson meg, amikor eljön az ideje, hogy búcsút mondjon az életnek. Gyerekként szerettem oda járni és ha lett volna elég pénzem, akkor nem hagyom, hogy eladja a házát s, beköltözzenek a helyére mások. Nem, nem irigylem azoktól, akik megvették az ő házát, mert tényleg békés hely, meseszép és még most is az lenne, hogyha a kert háromnegyedét nem számolják fel egy medence kiépítése miatt. Az édes piros almafák útban voltak, nem értékelték a gyümölcsét, ezért csak a barackfákat és némi szilvafát tartottak meg. Én mondom nem is értem milyen ember az, aki nem szereti az almát. Mindegy, nem fogom és nem is szeretném megtudni az okokat, tekintve, hogy nem járok arrafelé. Nincs időm. Most azon vagyok, hogy lefoglaljam Aaront és rájöjjek mi az, ami megnyugtatja őt. Remélem, ha kap egy kis almás sütit máris jobb kedvre derül, pláne úgy, hogy ő is segített az elkészítésében. Képzelheted, tiszta almareszelék volt a konyhapult és a padló is. Megjegyzés: Nem tudom, nem hiszem, hogy a naplóimat a kezedbe fogom nyomni, de ha mégis rájuk találnál és kérdőre vonnál miért nem mutattam meg neked előbb, csak arra kérlek, hogy ne légy mérges. Jó okom volt rá. Nem akartalak kizökkenteni téged a dolgaidból és befolyásolni a bajaimmal és az érzéseimmel. Így is sokat kérek tőled. Így is sokat akarok. Nem akarom, hogy miattam választanod kelljen a feleséged és köztem. Önző lennék, ha így akarnám, mert amíg ő örökké él, addig én nem leszek melletted. Nem is lehetek melletted. Az én életem véges. De tudd, hogy semmit sem bántam meg és mindvégig szerettelek. Szerettelek még akkor is, ha néha keserűség fogott el, hogy magányomban nem tudtam mihez kezdjek és mit tegyek, hogy kétségbe voltam esve. A fiaimban mindig örömömet leltem, még akkor is, ha veszekednem kellett velük vagy ha nem tetszett, hogy már nincs akkora nagy szükségük rám, mint nekem rájuk. Minden baj és kockázat ellenére szeretem őket, ahogy téged is. Van bennük valami, ami nem én vagyok, hanem te és ez örömmel tölt el. Remélem egy nap te magad is meg fogod ezt tapasztalni, ha találkozol velük. Szóval igazából csak azt akarom leírni végül, hogy nézd el a sok szó ismétlést és az is-fetisizmusomat, mindig gondolkodás nélkül leírom a neked szánt gondolataimat.

Szeretlek, Katrine.

2018. március 5. délután 7 óra, 37 perc. Oslo

+ Az elmúlt néhány évben történtekről röviden

Sok mindenen mentem keresztül. Sok aggodalmat és fájdalmat kellett megtapasztalnom. Axel halálhírével nem tudtam megbirkózni. Nem akartam elfogadni, hogy esetleg meghalhatott és sosem látom viszont a fiam. Mélyen lesújtó volt megszervezni a temetését és egy üres koporsó előtt állni míg mindenki tiszteletét teszi, hogy mennyire együtt érez velem. Valójában, ha velem együtt gyászoltak volna, akkor nem jöttek volna oda hozzám, nem akadékoskodtak, hogy legyen megnyugvásom, engedjem őt el, mert képtelen voltam rá. Nem tudtam elengedni. Nem akartam elfogadni, hogy mardosni fog a bánat életem végéig, mert elveszítettem őt. Élnie kellett volna még, előtte volt az élet. Azt kívántam bárcsak én haltam volna meg helyette. Nem helyes, hogy a szülő temeti a gyermekét, ezt már annak idején Tolkien is megírta. Aztán amikor kezdtem elengedni és az álmaim sem arról szóltak, hogy akár Aaront is elveszíthetem hasonlóképpen, egy nap megjelent a konyhában. Nem képzelgés volt, nem őrültem bele a bánatba, pedig esélyes lehetett az is esküszöm, hanem ő volt az. Élt – és én sírtam, mert valami csoda folytán visszakaptam őt és el sem akartam engedni a karjaim közül. Persze ez nem jelenti azt, hogy közben Aaron erős volt, míg én a világ gyengéjeként gyászoltam. Egyre több és több kirohanása volt, amit már nem tudtam és nem is nagyon voltam képes megfelelően kezelni. A magatartásáról már nem is beszélve, amit szintén nem tudtam tolerálni. Keveset tudtam arról, hogy kikkel barátkozik, de az holtbiztos volt, hogy nekik köszönhetően egyre több slamasztikába került, amiből ki kellett húznunk őt. A rendőrtisztek már kellemetlenül mosolyogva fogadtak amikor újra megláttak, hogy a fiamért megyek, ismételten. Persze, hogy piszkosul nem volt jó érzés határozott arcot vágni előttük és rendszerint le is szidtam otthon érte Aaront, amiért ilyen helyzetbe hozott engem, megint. De semmit sem értek a szavaim. Bajt bajra halmozott és amikor egy kis nyugalmam lehetett volna, minden kifordult magából és én elvesztettem az irányítást a családom felett. A fiaim keveset beszéltek velem, Axel elzárkózott tőlem a balesete óta, Aaron egyre flegmább és dühösebb. Nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Egyedül vagyok.Spoiler:

User megjegyzése: Aegir visszatérését meg Aaron elrablását már nem jegyzem le ide, az ki lesz játszva a játéktéren úgyis. :D

Sztárszínészekkel, komédiasorozattal és romantikus pillanatokkal búcsúztatja a telet a Direct One

Sztárszínészekkel, komédiasorozattal és romantikus pillanatokkal búcsúztatja a telet a Direct One

A legszürkébb februári hétköznapokon sem fog unatkozni, aki a Direct One tartalomszolgáltatót választja. A repertoárban a tél utolsó heteiben is kalandos műsorok, nosztalgikus pillanatok, nevettető epizódok és motiváló tartalmak szerepelnek. A Direct Now app folyamatosan bővülő videótárában új komédiasorozatot, rejtélyes szériákat, romantikus filmeket is találunk, de izgalmas sportpillanatokból…

View On WordPress

Legújabb albumával tér vissza Budapestre az Enter Shikari

November 10-én Lake Malice nevű turnéja keretében érkezik a népszerű brit zenekar a Barba Negrában. Természetesen az új dalok mellett a régi nagy klasszikusok sem maradnak majd el.  Londontól nem messze, egy St. Albans nevű kis városkában született meg 2003-ban az Enter Shikari, akik akkor zenéjükkel valami teljesen újat alkottak. Számaik egyesítik a post-hardcore-t a különböző heavy metal alműfajokkal, amit még vegyít egy kis elektronikus, dubstep, trance és drum and bass elemekkel. Az eredmény pedig egy magávalragadó, energiabomba, amit nem lehet ugrálás nélkül végighallgatni.  Most pedig A Kiss For The Whole World című hetedik nagylemezükkel látogatnak Budapestre. Az album idén áprilisban jelent meg, és most végre élőben is hallhatunk róla pár számot. A banda előző albuma, a Nothing Is True And Everything Is Possible hetekkel a pandémia első hulláma után jelent meg, így a zenekar több, mint egy évet várt arra, hogy élőben is eljátszhassa a közönségnek. Ennek eredményeként Rou Reynolds, a zenekar énekese alkotói válságon esett át, és persze a zenekart is megviselte ez a nehéz időszak. Az új album éppen ezért azt az eufóriát, örömöt és ünneplést próbálja magába foglalni, és átadni a közönségnek, amit a karantén feloldása, a koncertek, az élő zenélés, és a közönséggel való találkozás jelentett számukra. 2022 elején a banda kibérelt egy vidéki házat, hogy elvonulva alkothasson. Az eredmény pedig egy olyan lemez lett, ami sokkal inkább energikus, motiváló és élettel teli, mint bármi a korábbi munkáik közül. Korábban az igazán feszült, agresszívabb számokra adhattuk ki minden dühünket és frusztrációnkat, a Shikari hetedik albuma azonban az örömteli pillanatokra koncentrál, és ha nem is minden egyes track hozza ezt, mégis egy teljesen új arcát ismerhetjük meg a bandának. Az Enter Shikari mindig is sikeresnek számított hazájában épp úgy, mint külföldön, előző négy albumuk mindegyike a brit albumok legjobb tízes listájára került. Az új lemez azonban még erre is rátett egy lapáttal, és májusban egészen az első helyig repítette őket. Találkozzunk tehát november 10-én, és ünnepeljük együtt, hogy újra élőben láthatjuk és hallhatjuk Budapesten az egyik kedvenc zenekarunkat! Jegyek: https://jegy.rock1.hu/enter-shikari_20231110 Read the full article