Csak te tudsz rajta változtatni, neked kell akarnod!

ágyneműket gyűrünk és egymásba mosolygunk;

én téged bámullak, te pedig engem.

a fekete pólódon a sminkem,

az arcod ragyog: tőlem.

két karoddal átölelsz,

és ameddig ennek nincs vége,

el sem engedsz.

mert nem szeretnéd, mert nem akarom.

húzva vonom magamhoz a karod.

simítom az arcod és csodállak;

a nap minden percében óhajtalak.

Olykor az a legjobb döntés, amit nem akarsz megtenni.

Nem hazudhatok többé, mert Én is függője lettem,

Emiatt látom a világot függőlegesben.

Még nem adhatom fel... még nem, hisz a küzdője lettem,

De nem magamat látom a tükörben főszerepben.

TheBlackWolf

Csendet szeretnék.

A fejemben.

📄@wandering-thoughts-blog

Akarlak téged. Kibírom, ha nem kapok meg valamit, amit nagyon szeretnék. De azt is tudom, hogyan kell megszerezni, amit akarok. Ez csak elhatározás kérdése.

Ha nem tudsz elfogadni olyannak amilyen vagyok a döntéseimmel együtt,akkor menj és keress valaki olyant aki teged is ugyan így eltud viselni mindennel egyutt mint ahogy en teszem..

Azt sem tudom, hogy én mit akarok.. nemhogy TE

Az ember észre veszi azt, ha a másik máshogy áll hozzá, másképp kezd el vele viselkedni.

„rend”

a nadrágok, meg a pulcsik lassan átveszik a szőnyegem szerepét.

ahogy zokniban lépkedem ezen a kötött, változatos anyagú szőnyegen, eszembe jut:

lehet rendet kéne tenni ebben a fejben, ami az enyém.

“Ha folyamatosan régi sérelmeket emlegetünk, akkor a kapcsolatunk megrekedt a múltban, és valójában mi magunk vagyunk azok, akik megrekesztjük azt.

Csak akkor tudjuk a kapcsolatunk sérüléseit gyógyítani, ha mindketten rászánjuk magunkat a cselekvésre. Ha nincs a sérelmekre való azonnali reagálás, ha a tüskét egyre csak hordozzuk, a dühöt fortyogtatjuk magunkban, ha a viták után nincs feloldás és megnyugvás, ha a tisztázó beszélgetéseket csak halogatjuk, akkor saját magunkat helyezzük az áldozat szerepébe, aki passzív, cselekvőképtelen.

A kapcsolatunk sikeréért is ketten vagyunk felelősek, a megromlásáért mindketten hibáztathatók vagyunk.”

Király Eszter

Rá jöttem arra,hogy igazából én mindig is féltem a boldogságtól...Féltem,mert amikor boldog voltam akkor azt rendre mindig a szomorúság követte...Féltem,mert amikor boldog voltam akkor valaki,vagy valami miatt voltam az,és olyankor volt veszíteni valóm...Nincs semmi biztosíték arra,hogy most másképp lesz,de ugyanakkor ezt sosem fogom megtudni,ha annyira félek a kudarctól,hogy bele sem kezdek...Így a legtöbb amit tehetek az az,hogy megpróbálom,és legrosszabb esetben ismét pofára esek,de legalább tudni fogom,hogy én meg tettem minden tőlem telhetőt.

zokogtam, hogy fáj, hogy tudom, szeretsz de nem érzem szeretve magam, hogy hiányzik a srác akibe beleszerettem- te meg átöleltél és azt mondtad visszaszerezzük őt, megoldjuk együtt

menni fog igaz? ugye nem hagyjuk elveszni a varázst ami köztünk van? harcolunk azért, hogy megtartsuk és nem adjuk fel.. ugye nem?

Mindig is egy tökéletes kapcsolatra vágytam. Akinek mondhatom szívböl,hogy szeretem, akivel megoszthatok mindent. Akikre irigykednek az emberek,hogy picsába ök megcsinálták. Mikor benne vagy egy kapcsolatban és jönnek a nehézségek a nehéz pillanatok, hogy úgy érzed nem csak feladnád hanem engednél annak az embernek aki benned lakozik még és hiába akarod eltemetni kiakar törni. Felteszed a kérdést, megéri szenvedni ennyit ezzel ? Mikor azthiszed ismer, viszont ezt az énedet soha nem ismerheti meg ? Aki inna, bulizna, és felejtene mindent ? Aki élvezné ha kielégítenék mindenét ? A válasz az,hogy eddig mindig megérte megállni… De mivan ha egyszer már nem tudom eltüntetni ezt az embert ? Ha lesznek gyenge pillanataim és képtelen leszek megállni… Megállom, mert igaz, hogy nem tökéletes a kapcsolat, hogy kurva sokat bántasz és talán az életbe nem bögtem ennyit mint mostanában, viszont talán az életemnél is jobban szeretlek…Ezért éri meg… És ha tudná, hogy minden nap a félelmekkel kell küzdenem,hogy saját magammal kell küzdenem, talán ö is megértené, hogy igenis sokat teszek a kapcsolatért…Nem csak tettekkel de harcokkal is…Mert bizom benne, hogy énis érdemlek Happy End-et.

Olyan boldogságot adtál nekem amit más sose tudott megadni.

Mire van szükséged? - kérdezte.

Tűzre, olyan tűzre, ami nem éget porig maga körül mindent, ami csak épp annyira parázslik, hogy végre felmelegedjen a lelkem mellette! Szikrákra, melyeket csak nekem szór, és másban nem kelt tüzet! - gondoltam...

Magam sem tudom. - válaszoltam.

~Sári Csillag