-Csak mégegyszer utoljára...

Ez a kijelentés olyan, mint kora tavasszal bimbózó virágok, egy reggeli fagy el is pusztíthatja

Egy igazi nő függőséget okoz ...mert tiszta a szíve és mocskos az elméje

Néha jó lenne kiölni magamból az érzéseket.

Amiben zavar a másik, abban te is zavarod őt

Úgy tartja a pszichológia, hogy nincs egyoldalú függőség. A függőségben két ember vesz részt. A függőség addig marad fenn, amíg mindkét fél megkapja azt, amiért a függő kapcsolatot fenntartja. Egészséges-e a függőség? Azért ne ítéljük el csípőből, rengeteg függőség között élünk, nagyon sok, szinte minden kapcsolatunk függő viszony és szinte minden szükségletünk kielégítése szintén függő viszonyban jön létre. Csak nem így tekintünk rá. Bemész a pénzeddel a boltba, megveszed a kiflidet... neked pénzed van, neki kiflije/boltja, bármelyik megszűnik, a tranzakció nem jön létre. De ahogy Ockham mondja „ne hozz létre több entitást (ha valami e nélkül is megmagyarázható), úgy a függőségre is mondhatjuk, hogy ne hozzunk létre újabb, szükségtelen függőségeket! Ez kiemelten igaz a drog-nyugtató-alkohol, stb vonalra! Amúgy maga a „függőség” nem jelent negatív fogalmat. A kóros voltát viszont sokszor nehéz elhatárolni. A függőségeket csupán azért említettem, mert annak a kétoldalúságába éppen úgy nem szoktunk belegondolni, ahogy abba sem, hogy a problémáink a kapcsolatainkban szintén kétoldalúak. Ami neked probléma, probléma a másiknak is A MÁSIK OLDALRÓL! Ha az a gondod, hogy a barátod nem ír rád elég gyakran, akkor neki az a gondja, hogy írnia kell ahhoz, hogy te úgy érezd, hogy törődik veled. Ha az a gondod, hogy a pasiddal nem lehet beszélgetni, neki az a gondja, hogy olyasmiről akarsz beszélgetni, ami neki kényelmetlen (párkapcsolat, érzelmek) Ha az a problémád, hogy a párod kritikus veled, neki az a problémája, hogy már ezerszer elmondta... és mégsem változik semmi. Szóval a problémák nem úgy léteznek, hogy vagyok én, akit folyton baszogatnak, folyton támadnak, számon kérnek, kritizálnak, nem értenek meg és nem elégítik ki a szükségleteimet, hanem van egy „dolog” amit két oldalról máshogyan látunk, máshogy érzékelünk és máshogyan szeretnénk beilleszteni az életünkbe. De többnyire nem a "dologról" vagy a megoldásról beszélgetünk/vitatkozunk, hanem arról, hogy hogyan veszünk részt magában a beszélgetésben. Én úgy látom, hogy nagyon sokszor a probléma a kapcsolatokban attól lesz, hogy azonnal személyeskedővé válik a beszélgetés. Te mit csinálsz vagy mit nem csinálsz után jön a te miért ezt vagy miért így mondod, teszed, és MÁR MEGINT, és SOHA és MINDIG... Aki éppen érzelmileg túlfűtött, attól nem várható, hogy értelmesen kezelje a dolgot. A másik embertől lehetne elvárni, hogy megállítsa a folyamatot. Asszertivitás... Mi a gond? Mi a TE problémád? .... ezzel tudok vagy ezért meg azért nem tudok változtatni/megoldani a helyzetet. Rá tudsz nézni erre a dologra úgy, hogy elfogadod, hogy nekem fontos, hogy megoldjuk ezt? Jó lenne úgy megoldani, hogy mindkettőnknek jó legyen. Én tudom, hogy iszonyatosan melós megértőnek, odafigyelőnek, kedvesnek lenni a másik emberrel amikor hajszoltak, kizsigereltek, lemerültek és meg nem értettek vagyunk vagy annak érezzük magunkat. Pontosan nem értem, hogy miért az, mert ha szeretünk valakit, akkor az egy elképesztően pozitív állapot. (de szeretünk úgy lenni, hogy ingyen kapjuk a jót, mint gyerekkorunkban) De amikor már beleszoktunk ebbe a szeretéses dologba, akkor a minimumnak érezzük azt, amit kaptunk addig. Ezzel nincs mit kezdeni. Ezt is érdemes tudni, hogy mindkét fél így van vele. Csak kevés ember van, aki foglalkozik a kapcsolataival úgy, hogy időnként átgondolja, hogy mit is kap és mit nyújt „cserébe”.

Nem is ragozom tovább, egy mese az, hogy a kapcsolatok valami maguktól működő csodák, inkább van, amelyikért érdemes dolgozni és van, amelyikért nem.

Borzasztóan fáj.

Társfüggőség

Szörnyen nem tudok megküzdeni a társfüggőségemmel, egyik nap jól vagyok, a másik nap meg totálisan összeomlok. Mindig elragadnak az érzések, az emlékek, a fájdalom, a remény, vagy éppen a reménytelenség, a szeretetéhség, a vágy a boldogságra és még sorolhatnám. Túl könnyű mondani, hogy tanuljunk meg először egyedül boldognak lenni. Ezt már egyszer kitűztem célul magam elé, de úgy érzem egyetlen egy lépéssel sem jutottam közelebb a célhoz. Most úgy érzem, ugyanott tartok, mint 4 évvel ezelőtt: próbáltam "jól meglenni egyedül", majd 1-2 hónap után feladtam, mégis próbáltam a szerelmet türelmetlenül hajkurászni, amit most is oly' reménytelennek érzek megtalálni. Miért ennyire nehéz kilépni ezekből az ördögi körökből és változtatni saját magunkon és az életünkön? Annyira nehéznek érzem most megtalálni a boldogságom. De nem adom fel.

Hatalmába kerítettek a drogok

Nem hazudhatok többé, mert Én is függője lettem,

Emiatt látom a világot függőlegesben.

Még nem adhatom fel... még nem, hisz a küzdője lettem,

De nem magamat látom a tükörben főszerepben.

TheBlackWolf

Ismét az alkoholhoz nyúltam. Minden az én hibám, ami történt.

Egy nap felkeltem egy korházban , és valaki megkérdezte : - ,, Neked mi a bajod?”

és én azt mondtam ,, Alkoholista vagyok és egy függő .”

és ő azt mondta “ Nem , ez ahogy te bánsz problémáiddal.”

Megtenném, de nem lehet. Tiltott gyümölcs, ami megöli lényedet.

Olyan vagy mint a drog...

Adtál magadból egy kicsit és én egyből a függőd lettem.

Majd teljesen eltűntél és én azóta is érted remegek.

Az ember bevonzza a dolgokat. Bárkivel találkozok, az tol valamit. Mennyire szánalmas, hogy ennyien vagyunk a társadalom peremén, mégis milyen kurva szép, hogy legalább egymásra találunk.

Tudd, hogy nem azért csinálom ezt, mert rosszat akarok neked. A baj ott kezdődne, ha nem aggódnék miattad és nem törődnék veled.

Tumbli és szex

Höhö. Tök unalmas bejegyzés lesz, nem kell a szex témát keresni, a cím nekem csak arra jó, hogy ne feljtsem el amiről írni akartam. Aztán előfordul, gyakaran, hogy másról írok végül.

Van akit a szerelem szörnyeteggé tesz. Én alapvetően nem vagyok se féltékeny, se különösebben birtokló, manipulatív meg agresszív aztán végképp nem. Ezt a barátaim jól tudják. Ők sem azok. Jó emberek mind. Némelyik kicsit furcsa, mert jól tűröm a bolondokat. És akkor sokat, nagyon sokat megengedek nekik. Túl sokat is. Mert mindig mindenre tudok valami megengedő magyarázatot. Meg, ami nekem mindegy, abban hajlamos vagyok mások javára dönteni. Hogy nekik is legyen valami jó. Hogy legyen „jó” a világban. A szerelem szörnyeteggé tesz. Láncra kell verni, bezárni valahova mert tönkretesz, megbolondít, szétmarcangol és fehabzsol. Szörnyű érzés ez is, amikor az ember azt érzi, hogy nem tud jól szeretni. Hogy inkább nem kéne.

Nyilván belenyúlok a méhkasba, ha elmondom a mai gondolataimat a tumbli jelenségről. Nincs élete annak, aki a napi szinten pörgeti bármelyiket is. Csak már mindenki elfelejtette ezt, már annyira a részünkké vált. és annyi megengedő meg elfogadó ideológiát gyártunk hozzá, hogy miért is jó ez. Amúgy jó. Az egészséges emberek teljesen valóságos kapcsolatokat építenek amik a tumblin kezdődnek. nem csak párkapcsolat, nem csak szex. barátságok, ismeretségek, amik kinőnek a virtualitásból és mivé válnak? Mint az FB. Olyan ismerősök akiknek ismerjük az életét, a rokonait, a valóságát. Vannak közös fotók, emlékszünk a születésnapjára, segítünk egymásnak, belelógunk egymás életébe. Azért jobb a tumbli, mert ott ez kölcsönös érdeklődésből jön létre és nem a megfoghatatlan nosztalgia vagy valami érdekek vezérlik. A tumbli megengedi, hogy változékonyabb, nyersebb, betegebb, pszichopatább vagy szociopatább légy, mint a valóságban. A tumblidat jó esetben apád, anyád, nem látja és te se az övéket. A tumbli megengedi, hogy frusztrált legyél. (öh. a tumbli egy elég beteg közeg, leginkább tényleg egy elmegyógyintézetre hasonlít, ahol az lesz aznap az orvos, aki reggel előbb veszi fel a fehér köpenyt) Alkoholisták és drogosok tucatjai, és nem mondod nekik, hogy baszki, veled baj van ám, hanem belájkolod az ivós posztot, amiből kiderül, hogy van baj. Max odakommenteled, hogy te már leszoktál. Aztán majd egy másik alkalommal más kommentel oda valami okosat. Lehet, hogy pont az, akinek a fotóin mindig van egy pohár valami, meg mindig elkottyantja, hogy iszik. Mindegy, megy a lájk, mert amúgy meg összetartozás jelenség van, azt erősíteni kell. Szóval tényleg tök jó amikor embereket személyesen is megismersz és a tumbli nem az egyetlen, hanem csak az egyik kapcsolattartási forma. De még mindig aztmondom, ha lenne életed, csak ritkán jutna időd tumblizni. De a legtöbb kínzó kérdésre, hogy érdekel-e bárkit a létezésed, hogy érsz-e bármit is, hogy elég okos vagy-e, hogy elég vonzó vagy-e, hogy egyáltalán látszol-e, van-e a létezeésednek bármi érzékelhető értéke, arra a tumblin mindig kaphatsz egy megerősítést. Nem valóság, csak olyan mint a hőpapíros blokk: idővel elmúlik. De este, amikor magányosnak érzed magad, már az első apró érzelemmorzsára, még csak ki sem alakulhatott az érzés, már nyúlsz is a gép után. Mint a pánikbetegek a gyógyszerért, amikor érkezik az első hullám. Nem biztos, hogy ezen egy párkapcsolat segít. Talán azt gondolod, hogy ha lenne valakid, akkor más lenne minden. De miért lenne más? Nem vagy gyerek, hogy óránként szaladj a párodhoz, hogy feltedd neki ezeket a kérdéseket és megerősítést kapj. A párkapcsolat önmagában nem adja meg ezekre a választ. Tudom, tudom, a tumbli szórakozás, vidámság, nem kell komolyan venni. Akkor csak annyit tegyél meg, hogy pár hétig nem tumblizol. Hogy más csatornákon tartasz kapcsolatot a barátaiddal. Nincs csak egy pohárka tumbli, meg igazán nem árt meg esténként két tumbli, az ember lazítani akar, meg a többik is tumbliznak nem akartam különcködni, inkább én is, meg én nem tumblizok egész nap, csak...

A szexről meg csak annyit, hogy félek.

velem az a baj, hogy szeretek cigizni. szeretem a társaságot, a mély gondolatokat, a csendet is. és a néma pillantásokat. azt, ahogy az ember ilyenkor más oldalát mutatja. nem a nikotin, hanem ez tesz függővé.