Rólad kérdeznek a kollégák. Mit mondhatnék?

soha nem fogok választ kapni arra, hogy miért nem voltam elég jó.

és ez felemészt.

Ne mond azt, hogy szeretsz és fontos vagyok, ha pár hónapra rá tiltalsz minden szó nélkül...

"S fog majd téged valaki úgy szeretni, ahogy én arra sosem voltam képes, és nem is tehettem. Távolból foglak titeket csodálni, miközben a féltékenység, mint a rák egy végsó stádiumban szenvedőt, úgy fog apránként felemészteni. Lassan. Fájdalmasan. Először csak hívlak, részegen. Ahogyan te tetted mikor még együtt voltunk, de én nem azt fogom mondani mennyire hiányzol és mennyire szeretlek. Utálatos leszek majd, a végen benyögöm "hiányzol", és te megérted az egész hívásom lényegét. Bántani akarlak, ismét. Megérted, mert felvetted, én pedig büszke leszek magamra néhány másodpercig, mert nem a hangpostád irritáló monológját hallottam. Majd rájövök, már nem szerelemből vagy izgalomból, inkább unott megszokásból válaszolsz. Te még szeretsz, ezért nem nyomsz ki, reménykedsz abban, hogy még én is így érzem. Mert én is hiányzom neked, az az énem akit megismertél, és aki már a szakításkor rég nem volt jelen. Cserben hagyott téged. S az az ember aki úgy szeret, ahogy arra én sosem voltam képes, és sosem tehettem, majd megkérdezi, "ki volt az?", s te csak elharapva azt feleled "senki", pedig ez nem igaz. A "mostmár senki" egy helyesebb megfogalmazás. Mi voltunk egykor a "valakik", akik mindenen keresztül mentek, titokban imádták egymást, semmi és senki nem állhatott közéjük, de tévedtek. Saját maguk, és az önmaguknak ismételt hazugságaik tönkretették őket. Ez a kapcsolat nem volt szép, tragikus volt, nem volt romantikus, csak bántalmazó. "Mindent megtettünk", semmit, hiszen mindent megtenni, nem az, hogy titokban szereted a másikat, hanem, hogy vállalod az összesugdalózó embereket, és büszkén megcsókolod előttük a másikat, mert szereted. Ezaz, mi nem szerettük egymást. Mi csak azt az embert szerettük, akiben titokban szerettünk bele, és elképzeltük, hogy tökéletes. Titokban szerettük egymást. Csak egymás hazug, titkolózó oldalát láttuk, néha érezhettük milyen is lenne a másik teljes valójában, de igazából sosem. Illózikókat szerettünk, de azokat nagyon. És nem. Én nem hívnálak részegen, és tudom, "és"-sel nem kezdünk mondatod, de te gyűlölöd a szabályokat. Esetleg alkotni szereted őket. Az a te szokásod, hazudtam. Viszont hiányzol. Sosem lenne képes téged bárki is jobban szeretni nálam..."

"Pár gondolat tőle, ha még gondolna rám"

11.13

Lélekgyilkos

Megöltem .

Meguntam, egyszerűen őrületbe kergetően unalmas volt, hogy mindig adtam és adtam viszonzatlanul.

Azt, hogy sosem voltam olyannyira fontos senkinek, mint fordítva nekem.

A süket füleket.

Melyek hallgattak, de nem hallottak meg sohasem.

A vak szemeket. Néztek rám, de nem láttak meg. Azokat, akik ismertek, de nem tudták ki is vagyok.

A hamis és hazug szavakat.

A hátamban álló késeket. Ezekből egy teljes gyűjteményem van.

S egy napon megfogadtam, hogy megteszem. Nem lépek vissza.

Kinyírom. Pont azokkal a késekkel.

Kinyírom, mint egy született gyilkos, kegyelmet nem ismerve a lelkemet. Élveztem, nem éreztem bűntudatot.

Többé nem fog fájni semmi.

Létezni, de nem élni. Így lettem erős. Így lettem immunis erre a gonosz és romlott világra.

/Lú írásai/

Vásárhelyi Mária Ha nem lett volna hajdan egy tehetséges ember, szót sem érdemelne. Ha a gyűlölet-klub többi hangadójához hasonló tehetségtelen, frusztrált, bosszúálló lenne, meg se néztem volna a beszélgetést, amelyet Veiszer Alinda készített vele.  De Fábry Sándor igazi tehetség volt, saját szakmai generációjának talán legtehetségesebbje. Ott voltam a Soros Alapítvány megalakulásának 10 éves évfordulójára rendezett estjén is, ahol lélegzetelállítóan bűvészkedett a szellemesség és a pofátlanság határmezsgyéjén és nem vétette el. Dőltünk a rühögéstől mindannyian, Soros György is, aki - megjegyzem - derekasan állta a sarat. És most nézem ugyanezt az embert Veiszer Alinda műsorában,és egy gyűlölködő, tehetségtelen, kisstílű, frusztrált hazudozót látok. A legjobban a balladai stílusban megfogalmazott sejtetésektől undorodom. Ez bevett módszer a fideszes gyűlölet klubban. Elmond egy hazug, gonosz fél mondatot a másik emberről és a többit a néző fantáziájára bízza. Mondjuk, hogy az édesapámnál látta, hogy egy olyan magyar klasszikusok sorozat van a könyvespolcon, amelyet bezúztak, de néhány példányt megőriztek és új kötésben odaadták a jó elvtársaknak. Micsoda? Miféle agyament hazugság ez? Maga is belezavarodik ebbe a képtelen történetbe. De a néző fantáziájára bízza, hogy vonja le a következtetéseket, hogy miféle kollaboráns is volt az Apám. És hogy járt nálunk a "csodálatos bauhaus lakásban", amit a párttól kaptunk. Nem, nem a párttól kaptuk, hál'Isten. Apám 1948-ban a lakás akkori tulajdonosától vette bérbe a lakást, amely az államosításkor az önkormányzat tulajdonába került. Ezért nem vették el tőlünk, amikor Romániába deportálták az egész családot. És persze a legfőbb bűne a Soros Alapítvány, amely ezer és egy módon támogatta közvetve és közvetlenül őt is. Nemcsak első könyvének kiadását, hanem pl. a Hócipőt is, amelynek állandó szerzője volt. Nemcsak a lapot, hanem a rendezvényeiket is. De gyűlöli Jancsó Miklós nyugati sörökkel telerakott frizsiderét, a Jancsó gyerekek Lee farmerját,  Makk Károly joviális ölelését, Bacsó Péter komcsi felmenőit és persze az SZDSZ-t. Dőlnek ki a szájából a fidesz gyűlölet kommandójának patternjei. Mintha schmidt máriát vagy bayer zsoltot hallgatnám. De őket nem hallgatom, mert tudom, hogy belőlük a tehetségtelenség szülte gyűlölet beszél. De Fábryra ez nem igaz. Az ő sértett gyűlölködése mögött valami másnak kell lennie, fogalmam sincs, mi lehet az, csak azt látom, hogy mennyire végtelenül kisszerű és szomorú, amikor a tehetséget megöli az öngyűlölet.  Mindezek ellenére mégis ajánlom, hogy aki teheti, nézze meg ezt a beszélgetést. Mégpedig azért, mert Veiszer Alinda az újságírói viselkedés magasiskoláját mutatja be. Okosan, higgadtan, célratörően kérdez, nem hagyja magát legyőzni, kizökkenteni, arról kérdezi Fábryt, amit meg szeretne tudni, nem hagyja, hogy Fábry mérhetetlenül agresszív viselkedésével, pimaszul ostoba és sértegető megjegyzéseivel meghátrálásra kényszerítse. Szelíden reagál az agresszióra Fábry pedig megszégyenülten kullog el. Bízom benne, hogy ezt egyszer még tanítani fogják az újságíró iskolákban.

Hiányzol, hiányzott a búcsúzás is. Megannyi ember hiányzik akitől nem búcsúzhattam el. Emlékszem rád is, pár évvel az után…. Újra találkoztunk, rád néztem, te pedig rám. Csak arra emlékszem hogy nem látok semmit a könnyeimtől, s nem hallok semmi mást csak hogy kapkodva a levegőt esdeklem a bocsánatodért.

Nézel rám, majd mondod hogy semmiről sem tehetek. Te voltál az első személy az életemben aki ezt mondta nekem. A te szavaid voltak akkor és örökke a legigazabbak.

Eltelt pár év de még mindig nem a jelen. Elmentünk egy étterembe. Oda értünk beszélgettünk, majd megszólalt hogy te is ott lehetsz. Meglepődve néztem rá majd megszólaltál a hátam mögül. Amint megpillantottalak, már nem éreztem semmit. Maximum haragot. Rádnéztem és tudtam hogy egy hazug ember van előttem, és csak hazugságok dőlnek még most is a szádon. Cserben hagytál, és soha sem kerestél. Érdekből voltam én is, rájöttem.

Még pár év… Derült égből úgy jött ez is, mint a többi. Meséli nekem egyik nap, hogy mi a helyzet. Mutatja, elköltöztél külföldre, a nagynénémhez. Hogy fodrász lehess. Még egy néma cselekedet de hozzászoktam. Megsem fogtam és elengedtem. Nem érdekelt már többé…

A jelen. Annyi ideig volt a fejemben most is, ameddig megírtam ezt. Mert emlékeznünk kell….

vicces, hogy ez az első infó, amit konkrétan letagadott ("lehet, hogy egy hazug csaló tolvaj trumpista vagyok, de nem voltam sose drag queen!")

Mindig elcsodálkozom azon, hogyan képes a sajtó, a szakértők, a közvélemény még bármit is komolyan venni abból a szélből, ami a Bolond Lyukból fúj, és beszélgetni, vitázni róla. Van egy érzelmi fogyatékos, nyilvánvalóan pszichopata ember, aki erkölcsi hulladékokkal bástyázza körbe magát, akik hajlandók védeni a hátát, az aktuális szövegeit ismételgetni, mert megkapják azt az előnyt, ami mindannyiunknak járna, hogy felzárkózzunk a nyugati életszínvonalhoz. Rendszerváltáskor azzal etettek bennünket, hogy “bárkinek lehet egy cukrászdája Bécsben”, de amúgy meg nem holnaptól lesz meg az az életszínvonal, ahhoz sok mindennek kell változni, jelesül a termelékenységnek, a vállalkozó szellemnek. Eközben akik a tűz közelében voltak (pártfunkcionáriusok, nagyvállalatok, gyárak vezető gárdája, stb.) úgy hordták szét a “nép vagyonát” ahogy a csövön kifért. Szétbarmolták a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a bányászatot, a könny��ipart, hirtelen olyan tömegben lettek az emberek munkanélküliek, ahogy senki sem gondolta volna.

Aztán jött a “kaparj kurta, neked is jut”, a bevásárlóturizmus fagyasztóládákért, meg hasonlókért, aminek ugyan semmi komoly köze nincs az életszínvonal emelkedéshez, de legalább látványos. Az emberek veszélyérzetét, sőt józan eszét lekötötte a vagyonosodási hisztéria, kinek-kinek a maga szintjén, vagy a becsületesebbjének (aki nem volt hajlandó lopni) a puszta életben maradás. Közben nem vettük észre, kik tolakodtak a hatalom felé, és hogy azok veszik körbe őket, akik nem akarnak évtizedeket várni a vagyonosodásra, akik mindent akarnak és azonnal. És a gyerekeik, akik kikönyökölve a kabrióból lenézik azokat, akikből élnek, és akik úgy tudják, pénzt úgy keresünk, hogy oldalba bökjük a szülőt.

Gyógyír a hazugságcunamira? Éltem bántalmazó kapcsolatban, voltam megfélemlített, és ex zaklatott még azután is, hogy elvileg jogilag rendeződött a helyzetünk, de neki ez nem tetszett, továbbra is mindenbe bele akart látni, mindent irányítani a távolból, erőszakkal, zsarolással, éjszakai suttogó telefonhívásokkal, bármivel. Aztán a pszichológus, akihez a romjaim legalján végül fordultam, egy alkalommal megkérdezte tőlem: “miért fogadja el a véleményét, miközben nem fogadja el a véleményét?” ... vagyis miért hagyom még mindig, hogy a befolyása alatt tartson? Már megtehetem, hogy leszarom, mit mond, mit akar. És ez működött. Néha az ember saját magát tartja rabságban... megszokásból, tanult tehetetlenségből, önbizalomhiányból, hibás önértékelésből.

Javaslatom: le kell szarni, hogy a pohos és sleppje miket mond (ők nem javulnak meg), azzal kell törődni, amit szeretnénk. Nem reagál a tüntikézésre? Ez visszafelé is működhet: ha nem arról beszél mindenki, hogy mit mondott/tett már megint, hanem hogy a jövőben milyen életet, milyen országot szeretnénk építeni, és ebben milyen  sikereink vannak, először kicsiben, lokálisan, aztán egymást látva egyre bátrabban és hatékonyabban, kit fog már érdekelni, hogy mit böfögnek a hazug propagandájukban? Ha az emberek látják, elhiszik, hogy nincsenek egyedül, felépülhet végre az igazi életünk.

Az exem ma egy lecsúszott alkesz a hajléktalanság határán. És amúgy nincs szánalmasabb egy bukott diktátornál, aki a régi beszédei visszahallgatásával, és valaha volt dicsősége romjainak számbavételével éli öregecske napjait.

Fájdalom, hazugság, szerelem, elvesztés....

Ezek a szavak kavarognak bennem. Talán így könnyebb lesz elmondanom mindent. Már nem vagyok ugyan az az ember. Végig hittem benned még a legelső jel után is, ott az állatkertben kezdődött el mikor megláttam a telefonod kijelzőjén a képet holott az én képem volt kint, S a szemembe hazuttad, a lányok miatt van mert hiányzik nekik. Meggyőztél, mert vakon szerettelek. Aztán mikor egy alkalommal videó chat közben meglengetted, előttem a telefonod, ismét lebuktál, S kivert a víz is... Akkor még nem sejtettem hogy mi ment a hátam mögött. Csak azt tudtam beszélgettek győzködtél, hogy higyjek neked. S én elhittem még akkor is vele telefonáltál, mikor velem voltál videó chatben S leolvastam, a szádról a szavakat. Igen fájt, rohadtul fájt. Aztán a többi pixel nő... Mind a szemem előtt de kihasznaltad azt hogy mit érzek és hogy úgy se hagyna ott mert szeret téged. Valóban féltem. "Szeretlek" "Te vagy a mindenem" "Hiányzol" emlékszem minden egyes gyönyörű pillanatra is. Mindig mikor érezted, vagy olyat tettél amit nem kellett volna mindig szenvedélyesen csavartad, a szavaid innen jöttem rá mindig hogy valami rossz dolgot csináltál mint egy gyerek. S azt mondod nem ismerlek? Sokszor éltem át a fájdalmat és mindig a megbocsátás a megértés volt bennem S nem a harag mert tudtam milyen vagy. Fura mi? "Minnél jobban fáj és éget annál közelebb van a szerelmed" az egyik kedvenc és elgondolkodtató idézetem. Majd mikor szülinapozni voltunk és a telefonodba bele néztem..... A mai napig megvannak a képek és ma is elolvastam a sorokat újra, és újra... és újra.... Majd mikor mondtam neked mikor vissza vittük az ugráló várat mert láttad rajtam reggel hogy valami baj van akkor is hozzá küldtelek, S te nem mentél emlékszel mit mondtam neked akkor? Emlékszel? Meddig fog ez tartani életem végéig úgy kell élnem hogy vele kavarsz? Menj akkor engem pedig hagyj békén. S nem első eset volt pont egy évvel ezelőtt ugyan ez volt egy hétig nem beszéltünk szenvedtem pedig mocskos mód. Majd éjjel jött az üzenet hirtelen a semmiből "Tudom hogy nem érdekel, de nem zuhant le a gép, leszálltam." Folytak a könnyeim örömömben hogy nincs baj és hogy jól vagy még akkor sem magamra gondoltam pedig akkor már napok óta egy falat nem ment le a torkomon csak te. Aztán elkezdődött valami megint szép lassan. Türelmes voltam, vágytam arra hogy megtudod képes vagy e a dolgokra, képes vagy e arra hogy elfogadj két gyermekkel. De te azt mondtad nekem így fogadsz el velük együtt. Barátokat vesztettem el egyetlen vakon követett szavadra, hazudtam nekik majd hálából mert bíztam benne egy csapásra bemocskolt, mert lövésük sem volt és nincs is a mai napig az igazságról, egy olyan kép maradt bennük hogy egy hazug számító nő vagyok, tartottam a hátam miattad mert fontosabb voltál mindig nekem. És azóta ez a tüske benned maradt jó mélyen még mindig. Meg se hallgattál nem is érdekelt és ha mondtam bármit is "mesének" vélted hazugságnak...... Majd mikor minden egyenes lett volna..... Erről nem tudok beszélni....Felejteni akarom..... Ez dobta fel nálam az í-re a pontot. Aztán amikor az exed azt a hihetetlen monológot írta le nekem meg a gyűrűről... Azt nem modtad el neki igaz hogy te miket mondtál rólla mennyire gebe és hogy a szex is milyen szar vele... Unalmas nő és hogy eleged van belőlle mert folyamat csak zaklat nem te keresed őt.... Ezeket nem mi? Gondoltam.... A gyűrűt tudtam és eszembe jutott mikor nekem tetted fel a kérdést majd röhögtél hogy csak teszt volt.... Íme itt van minden fájdalmam, íme itt van mit elnyomtam magamban, íme hogy lásd. Mennyi türelem, megértés és szeretet volt ebben amit sosem adtam meg senkinek soha mert önző voltam mindig csak a saját érdekeim vezéreltek. Azt hittem ez más lesz, azt hittem ha a múlt hibáiból tanulva másképp állok egy olyan férfihoz aki életem szerelme működni fog még a távolság ellenére is. Szeretném ha ez csak egy rossz álom lenne... Szeretném ha elfeledtetnéd velem.... Gondolkodtam, rengeteget gondolkodtam... Most is azt teszem, amit írtam neked azon gondolkodj el. Vagy ő vagy én. Aztán beszélgethetünk mert van miről.

Félreteszem a vásznat - elfáradtam a beszáradt festéket kapirgálni a kis tégelyekből. Már nem sok hiányzik, hogy kész legyen, de azt hiszem sosem fogom befejezni. A kétlaki élet velejárója: semmire sincs időm. De mindegy is, úgy se tetszik már a kép - csak egy vacak számos festmény, tényleg annyira vacak, és tessék, nekem ezt a szintet se sikerül megugrani.

Nézem a vásznat - csak egy újabb kudarc. Közelébe se tud érni a képeknek, amiket Andi fest. Jó, van ami annyira nem jó, de van néhány, ami hűűű, és a legőszintébben hűűű, pedig mennyivel jobb lenne leszólni (mintha számítana, tudom, tudom), mégis ezzel kapcsolatban is őszinte voltam mindig, őszintén dicsértem őt, őszintén próbáltam tanácsokat, tippeket adni neki (pedig tudtam, hogy nem szorul rá, hiszen ott vagy neki te, akinek a szava milliárdszor többet ér), mert valamiért én hülye azt hittem, hogy számítani fog bármit is. Aztán annyira nagyon-nagyon szerettem volna én is egy festményt tőle, egy egészen picit, mondjuk egy 10x10-est.

Itt a vászon. Bár nem minőségi, csak vacak festékek, de azok is itt vannak. Csak fess valamit, kérlek! Egy pitypangot, kérlek! Vagy bármit! De ha lehet, csónakos stílusban. Nem kell, hogy tökéletes legyen. Csak 10 percet szánj rá(m), kérlek! Nem baj, ha olyan lesz, amihez nem adnád a neved, nem fogom reklámozni, ha nem szeretnéd (pedig boldogan reklámoznám, hogy az enyém, az enyém, az enyém), csak fess nekem valamit, kérlek szépen!

Szinte könyörögtem. És mi volt rá a válasz? Leginkább semmi. Vagy személyesen a hazug mosoly. Bár talán a kárörvendő pontosabb, hogy hahaha, kelljen csak, de sose fogsz kapni, csak a reklám lesz, hogy bezzeg másoknak ezt meg ezt készítettem. Mert a Miss Tökély szerephez nem illik a nemleges válasz. Miss Tökély látszólag nem bánt meg senkit. Szemembe mosolyog, amúgy meg csendben kést forgat bennem, érezzem csak minél szarabbul magam... Ugye? Milyen szánalmas lúzer vagyok, hogy még ez is ennyire fáj; hogy még ez is ennyi idő után is könnyeket csal a szemembe.

Annyira szeretnék egy festményt! Egy picit. Legyen az csak 2-3 vonal... Nem tudom. Csak a gesztus számítana. Csak a béke, amit jelentene. Sokkal-sokkal többet jelentene nekem...

Az a baj, hogy minden végtelenül sokat jelentene - de én hiába "adok" bármit, nem kapok semmit. 😞

Levél egy barátomnak

Fájdalom ittatja át soraim, szüntelenül kereslek az álmaimban te hazug barát, legjobbnak neveztük egymást mikor leváltottál egy srácra aki azt állította mindent tudd rolad, szépen akartál lerázni...akkor miért voltunk legjobb barátok?

Fájdalom ittatja át soraim mert levelet fogalmazok neked, neked te hazug legjobb barát. Megtettem érted mindent a szívem ezüst tálcán kináltam, ha baj volt fogtam a kezed a szarban akkor is ha nyakig szaros lettem utánad. Cipeltem a terheid te hazug mocsok azért hogy utána megtudjam hogy egy teher voltam számodra. Egy kibebaszott teher de mégis ha zuhantál veled zuhantam ha bántottak írtál meghallgattam, gyógyszerek,korház oly régen elválltunk de még a tudatalatimban létezel és eszed az idegeim bazdmeg...

Remélem ő megérti a problémaid ha én nem voltam számodra elég.

utóirat

boldog életet (hazug) barátom...

Valójában belül mindig is nyomasztottak a rossz jegyek, az, hogy flegma voltam, bunkó, elérhetetlen és magányos. Mindig is féltem attól, hogy mit szólnak majd mások, még mindig nem bulizom se magamnak, se másoknak egyszerűen mert nincs az a mennyiségű szem ami megnyugtatna, hogy csukva van. Nem tudok nyugodt lenni távol a figyelemtől, a középpontban meg végképp nem. Utálom, ha olyan dolgokat kell megtennem ami választható, mégis mások kedvéért muszáj. Úgy érzem legyőztek, én pedig semmit sem tehetek, nevetség tárgya leszek. Nem szerettem soha az egyszerű, megfogható, mélység nélküli embereket, a hasonló kérdéseket pedig egyenesen rühellem. Bánt, hogy megaláztál, bánt, hogy hagytam. Undorító, ahogy beszéltél velem, és undorító, milyen szintre alacsonyodtam. Talán rájöttem, hogy nem miattad maradtam, hanem mert nem tudtam elfogadni, vesztettem ellened. Úgy gondoltam, ha folytatjuk, más kimenetele lehet, valami olyasmi, amiben te (is) bánkódsz. Hát, nem sikerült. Képtelen vagyok megbocsátani magamnak a hónapok eltelte után, bár tudom, hogy a lelki béke mindig választható. Kitörölném az emlékeket, kihánynám a hazug szavainkat, eltemetném magam a földkéreg alá, had emésszen a magma, és addig ütnélek míg azt nem mondod, hogy neked is fáj.

Sosem kellett volna kozel engednem teged

Hazug szavaid mamoraban elnem

Megis megtortent es most itt ulok lent

Hol a sotet teljesen betemet

Fazom es didereg testem

Megerdemlem, hiszen hagytam hogy szeresselek

Nem kellett volna mar tudom jol

De elbasztam es most itt vagyok

A pohar mi osszetorve csorompol

Nem sejtve semmit a kukaban zorog

Bekesen hiszi hogy javitani viszik

Majd radobben ocska mar es elviszi ot a szemet

Csorompolo bogre volnek, mi szemet mar?

Javitani fogsz esetleg?

Egy darabom meg orizned kedvesen?

De ugyse teszed mert csak ocska szemet

Te is csak uj bogret veszel mintha en sosem lettem volna

Bar lehet tenyleg nem voltam

Csak akartam hogy az legyek, a kedvenc bogred a szekrenyünkben..

“Amit még kínálunk...1.0”

Valaki árulja már el nekem - mivel mindenhol ott virít -, hogy mitől olyan kurva nagy truváj odaírni egy totál átlagos álláshirdetésbe, hogy “amit kínálunk: céges mobiltelefon”. Igen, és? Ez valami plusz juttatás, mint hotel kispárnáján a mentolos csoki? Vagy örülnöm kellene, hogy nem a magán mobilomat kell használnom alkalmazottként, lol? Mindezt abban a világban, ahol havi pár ezer forintért széttelefonálhatod és - mobil netezheted az agyad, facetime-ozhatsz, ingyen írhatsz, hívhatsz bárkit, küldhetsz szinte bármit whatsappon, viberen, messengeren, meg a halál se tudja még hány applikáción? Bezzeg a bérkeretet jó ha 10-ből 1 jelzi, csak hogy ne raboljuk egymás idejét feleslegesen.

Amúgy széket is adtok, meg íróasztalt? Mármint home-officon kívül. Mert a munkavégzéshez az is kell, egy irodában legalábbis, mégsem írjátok sehova oda. Pedig bevallom, egy minőségi, drága, megfelelő ülésmélységű, jó háttámlás, ergonómiailag profin kialakított irodaszéket sokkal jobban díjaznék. A gerincem is. Mondjuk többe is kerülne, mint az agyonhasznált céges samsung. 

De visszatérve az “ingyen mobilra”, ha már így felhúztam magam rajta. Tudjátok mikor volt valóban plusz juttatás a mobil? Pld. 20 éve, 2002-ben, amikor egy 600 fős IT cégnél voltam utolsó kis irodista, és kaptam egy buta nokiát, havi 15ezres kerettel, magáncélra is használhatóan. Na, akkor az bizony nagy truváj volt! Ugyanis azidőtájt, ha annyit pofázott meg írogatott volna mindenki, mint az emberek zöme ma, a gatyádat ráfizetted volna a havi számládra. Nem volt mindenféle flotta, se ilyen - olyan ingyenes szolgáltatás, se mobilnet, se a fentebb felsorolt appok vagy lehetőségek. Minden megkezdett perc számított (kivéve ha 3 másodperc alatt letetted, hogy hívjál vissza :D idősebbek emlékeznek tuti) , és baromi drága volt az sms is. 

Arról nem is beszélve, hogy ez a havi keret kb a bérem 7-8%-át jelentette. Szóval ne hívjuk már juttatásnak azt, ami a mai világban egyrészt alapvető munkaeszköz, másrészt lóf@sz költség. (ha kőműves segédet keres valaki, az sem írja oda, hogy adok vakolókanalat, nem?)

Sőt, személy szerint kifejezetten tehernek tartom, mert ez a baromi nagy “plusz” leginkább azt jelenti: állj mindig rendelkezésre! Legyél ingyen call-center és távfelügyelet is. Plusz bio-timesheet és naptár, mert a gyökér főnöködnek kényelmesebb téged felhívni du. hatkor, hogy jegyezd meg ezt meg azt holnapra még, semmint bepötyögni magának egy emlékeztetőt a mindentudó, 300ezres iphonejába. 

Ezért kösz, én simán beérem a vonalas telefonnal is a melóhelyen, és nem azért mert maradi lennék. Azt ugyanis nem veszem fel munkaidőn kívül, nem kell magammal cipelnem ide-oda, nem keveredik bele a magánéletembe, és nem várhatják el, hogy a budin is a halaszthatatlan maileket olvasgassam rajta. 

És ezt még csak nem is azért írtam ide, mert velem történt volna hasonló, ebben, és még jó pár dologban kőkeményen meghúzom a határaim (sajnos nem mindenben :( ), de sok helyen olyan magától értetődő ez a mentalitás, hogy csak nézek. 

A lényeg az, és ezzel van a leginkább bajom, hogy ne nevezzünk már plusz juttatásnak/ráadásnak valamit, ami szimpla munkavégzési eszköz, sőt, van ahol inkább csak egy meghosszabbított póráz. A sor pedig végtelen civilizált világunkban. Hogy hazug, képmutató módon tálalunk, nevezünk egy adott dolgot, miközben köze nincs az eredeti jelentéséhez vagy funkciójához. Mi lenne ha mindenki elkezdené végre azt kommunikálni, ami igaz, ehelyett a szánalmas kirakat színjáték helyett.

Ja, és szerintem a politika/média/ közbeszéd csak ennek tükre, nem okozója..

Na de eljutottunk idaig is, hogy hazug vagyok es az is maradok a szemedben…legalabb neked a felejtes konnyebb lesz…oszinten szolva, lattam az emailed igen, azert nem irtam vissza, mert nem lattam ertelmet, mondhattam es mondhatok most is barmit, ugysem er semmit…

Igazabol nem ertem, miert kellett az akkor, tokre megorultem, hogy random meglattam oket a kocsibol, es miutan elindult a forgalom, meg Xaver fele is az volt bennem, hogy latjak e rajtam a valtozast, mit fognak neked mondani, erre azt kapom hogy megint szet voltam?Oszinten meglepett…,de biztosan igy volt, en nem ellenkezem senkivel, vitat sem szeretnek

(Nem, nem voltam szet)

Pontosan ezert nem lattam ertelmet a valasz email-nek, mert ha en teszek is valamit, hiaba hisz senkise akar latni engem rajtad kivul, sot igazabol szerintem mar te sem…

2023.05.03.