“A philosophy untouched by the shadows on the wall can only yield a sterile utopia.”

― Michael J. Sandel

Sordesa i enginyeria genètica: una elecció per a la procreació?

Michael J. Sandel / elconfidencial.com iStock Fa alguns anys una parella va decidir que volia tenir un fill amb sordesa. Igual que altres membres de la comunitat Orgull Sord, Sharon Duchesneau i Candy McCullough reivindicaven la sordesa com una identitat cultural; no com una discapacitat que hagués de curar-se…[…] (elconfidencial.com)

View On WordPress

Rupert Sheldrake on the Dogmas of Science

Recently I saw the banned TED talk of biochemist Rupert Sheldrake, where he suggests that there are ten dogmas held by scientists today which doesn’t hold up to scrutiny and is holding science back. The TED talk was more than ten years ago, but the reason because I would still like to write about it now is that as I see trust in science is fading, and I am concerned about this. Firstly I would like to comment on Sheldrake’s talk because I think many people today resonate with its message that science is dogmatic and elitist, secondly I would like to suggest that this is just a symptom of distrust in science and suggest what the real reason is for this distrust, and finally I would like to say why this distrust is dangerous.

Is Science Dogmatic?

I don’t think I need to address the individual items on Sheldrake’s list. The important point is that are these really dogmas? In one sense he is right, but I would like to argue that this is not a problem for science. Thomas Kuhn in his famous book “The Structure of Scientific Revolutions” makes a distinction between what he calls “normal science” and “revolutionary science”. Normal science is conducted under an accepted paradigm, where the task is to “solve puzzles”, to include the relevant phenomenon in the theoretical framework of this paradigm. Science only becomes revolutionary when there are problems which resist and cannot be assimilated into the paradigm after several attempts. At this point, a new paradigm needs development to explain phenomena resistant to the existing one and those already accommodated by the previous paradigm. A notable example is black body radiation, which couldn't be assimilated under Maxwell's theory of electromagnetism, leading to a revolutionary moment in physics. Maxwell's theory treated radiated energy as a continuous quantity, but Max Planck's suggestion to treat it as discrete allowed the construction of the equation for black body radiation called Plank’s law. It seems to me many people think that revolutionary science is “real science”, and normal science is just holding things back. This understanding is terribly flawed. Normal science is essential, if we had scientific revolutions each week we wouldn’t be able to make any progress at all.  Just imagine if all scientists were busy planning their revolution and wouldn’t cooperate in a shared paradigm with others. The lifeblood of science is cooperation, without people peer reviewing each other’s work, and trying to reproduce test results there would be no constraint on science at all and would sink into chaos. Normal science is an essential part of scientific development and having a consensus on a paradigm makes science possible. There might come a point when the paradigm becomes a hindrance that is true, and since science is a human endower some scientists might refuse to accept a new paradigm, but it seems this is something we just need to accept, because a “cure” for this would be worse than the “disease”. A very interesting story about this is Adam Becker’s book “What is Real?” which tells the story of the development of a field in physics called “quantum foundation”, against which the scientific community was very hostile in the beginning. With that in mind let’s go back to Sheldrake’s complaints. In general what I would like to say about the “dogmas” he mentions is that he might be right, but that is not the point: anybody could be right about anything but the scientific community is not obligated to respond to anybody who has doubts about its current practices. The scientific community is made up of well-educated experts with lots of experience. Sheldrake just cannot expect that scientists would jump on every idea he has, if they don’t think it’s worthwhile. Just to pick one example: Sheldrake questions that some quantities in nature which are considered as constants are truly constants (such as the velocity of light in vacuum or the gravitational constant). Most of the scientific community believes that these are truly constants which we can measure more and more accurately. Why should we invest money and time in this study? The theories which apply these constants indirectly give evidence: they work, satellites orbit the earth, nuclear energy provides us with electricity, and brains can be scanned by MRI. Sheldrake points to changes in the value of these constants but jumps to a conclusion which would put all our major physical theories into jeopardy while much simpler down to earth explanations would be available, like the change in measurement accuracy. As Wilfrid Sellars wrote:

„For empirical knowledge, like its sophisticated extension, science, is rational, not because it has a foundation but because it is a self-correcting enterprise which can put any claim in jeopardy, though not all at once”

People find Sheldrake convincing because our culture is extremely individualistic, we want the story about the lone genius to be true, the one who goes against convention and changes the world. Science is not like that, science is best when people cooperate and build on each other’s work,  in fact humans are at their best when the cooperate. Cooperation can involve and should involve critical engagement with the works of others, but also openness in reaching a consensus.

Distrust of Science

Now that we discussed this, I would like to move to what I see as fading trust in the scientific community. I think the best book which can explain this is Michael J. Sandel’s “The Tyranny of Merit”.

In the 70’s and 80’s neoliberalism became the mainstream school of economics and by the election of Margarethe Thatcher in the UK and Ronald Reagan in the United States deregulation and reduction of welfare spending became the focus of economic policy. Tax reduction was a major target but this was quite disproportionate favouring the wealthy and this lead to increase in wealth and income inequality. Globalization escalated this trend further.

All of this was a major problem for the working class with lower education, but in this time of need the left basically deserted their regular voters and became the party of the “educated” classes. Due to the increased of economic power in the industry leftist parties if they wanted to remain had to make concessions to them and so gave up representing the working class. They adopted what Michael J. Sandel calls “the rhetoric of rising”, which promised that if one works hard enough and achieves a college degree, than he or she will be capable to afford decent living. Although education is important, this is not realistic for the majority, so working class people rightly became disappointed, and resentful of the left. This economic and social change was also supplemented with the story of individual responsibility: the poor were blamed that it’s their fault for not getting a decent education and the affluent was told that they deserve their success because they worked hard to get it. This message divides people, and makes it hard to have solidarity to the less fortunate. It is clear that in this situation poor and working class people became suspicious of intellectuals.  As Sandel says: “One of the casualties of meritocracy’s triumph may be the loss of broad public support for higher education. Once widely seen as an engine for opportunity, the university has become, at least for some, a symbol of credentialist privilege and meritocratic hubris.”

The Dangers facing us

It is an especially bad time to lose faith in science. The institutions of science are our only line of defence against disinformation. These can come from many places: in earlier times the tobacco industry was notorious for spreading lies about the effects of smoking; currently the oil industry does the same thing to make us doubt the existence or the effects of human-induced climate change. Economic power and interest distorts science. Social media made it especially easy for misinformation to spread, and it’s not just industry giants we need to defender ourselves against, authoritarian states such as Russia also spend a lot of money in spreading misinformation.

How can this trust be regained? I agree with Michael Sandel that we need to challenge the tranny of merit and embrace the fact that our failures and success are not just our own doing. We are at our best when we cooperate and cooperation means that we need to take responsibility for each other. If intellectuals stopped looking at poor and working class people as responsible for their own failures and start seeing them as fellow citizens whose needs are as important as their owns then maybe this trust can be regained.

Bu sıralar okuduğum bütün kitapları beğeniyor gibiyim. Ama, evet, bunu da pek beğendim. Michael J. Sandel'ın Adalet'ini herkeslere tavsiye ederim. Batı'da güncel adalet yaklaşımlarını, bunların kökenlerini ve tenkitlerini yapan bir eser. Avamî tabirle 'kafa açıyor.' #kitap

«Esta predilección por la neutralidad mueve al liberalismo por la senda de la fe en el mercado. El mayor atractivo de los mercados no es que procuren eficiencia y prosperidad, sino que parecen liberarnos de la necesidad de mantener desagradables y conflictivos debates sobre cuáles son los bienes que debemos valorar. Pero esa es, en el fondo, una falsa promesa. Desterrar del debate público las cuestiones moralmente polémicas no hace que estas queden sin dilucidar; solo significa que serán los mercados, presididos por los sectores más ricos y poderosos de la sociedad, los que decidirán esas cuestiones por nosotros.»

Michael J. Sandel: El descontento democrático, Epílogo. Editorial Debate (Penguin Random House Grupo Editorial), pág. 349. Barcelona, 2023.

TGO

@bocadosdefilosofia

@dias-de-la-ira-11

Frühstück mit Gert - Teil 2. Breakfast with Gert - Part 2.

Does our democracy function despite or because of its political structures? Sometimes one could get the impression that our basic democratic order works in spite of all political institutions. Yet they are supposed to support us citizens. A lesson that liberalism has taught us: A state that stays out of ethical-moral discourses promotes injustices in society instead of counteracting them. Gert Scobel looks at the work of philosopher Michael Sandel to shed light on precisely these contradictions.

Pablo Guimón: Michael J. Sandel, filósofo: “La izquierda debe ofrecer una visión positiva del patriotismo”

View On WordPress

On the pathetically low value we attribute to lives lost in traffic accidents to justify bad driving habits

   “Critics of utilitarianism point to such episodes as evidence that cost-benefit analysis is misguided, and that placing a monetary value on human life is morally obtuse. Defenders of cost-benefit analysis disagree. They argue that many social choices implicitly trade off some number of lives for other goods and conveniences. Human life has its price, they insist, whether we admit it or not.    For example, the use of the automobile exacts a predictable toll in human lives—more than forty thousands deaths annually in the United States. But that does not lead us as a society to give up cars. In fact, it does not even lead us to lower the speed limit. During an oil crisis in 1974, the U.S. Congress mandated a national speed limit of fifty-five miles per hour. Although the goal was to save energy, an effect of the lower speed limit was fewer traffic fatalities.    In the 1980s, Congress removed the restriction, and most states raised the speed limit to sixty-five miles per hour. Drivers saved time, but traffic deaths increased. At the time, no one did a cost-benefit analysis to determine whether the benefits of faster driving were worth the cost in lives. But some years later, two economists did the math. They defined one benefit of a higher speed limit as a quicker commute to and from work, calculated the economic benefit of the time saved (valued at an average wage of $20 an hour) and divided the savings by the number of additional deaths. They discovered that, for the convenience of driving faster, Americans were effectively valuing human life at the rate of $1.54 million per life. That was the economic gain, per fatality, of driving ten miles an hour faster.    Advocates of cost-benefit analysis point out that by driving sixty-five miles an hour rather than fifty-five, we implicitly value human life at $1.54 million—much less than the $6 million per life figure typically used by U.S. government agencies in setting pollution standards and health-and-safety regulations. So why not be explicit about it? If trading off certain levels of safety for certain benefits and conveniences is unavoidable, they argue, we should do so with our eyes open, and should compare the costs and benefits as systematically as possible—even if that means putting a price tag on human life.”

- Michael J. Sandel, Justice: What’s The Right Thing To Do?

#1.443 – Michael J Sandel – A Tirania do Mérito – O Que Aconteceu com o Bem Comum?  (2020).

Na opinião deste editor, esta é uma obra que precisa ser conhecida pelo máximo de brasileiros, especialmente os que participaram de forma ativa dos últimos dois pleitos eleitorais. Curiosamente, no entanto, o objetivo do livro não é abordar puramente a política, mas o cerne que está por trás do pensamento político, que é a sociedade, bem como os modelos sociais que envolvem a sua formação, isto…

View On WordPress

BEST OF 2022

Read:

Incarnadine, the Bloody Red of Fashionable Cosmetics and Shakespearean Poetics

Psychology, Misinformation, and the Public Square

Everyone Is Beautiful and No One Is Horny

agency/satisfaction

Actually, Let’s Not Be in the Moment

Do Brain Implants Change Your Identity?

Adam Savage on Lists, More Lists, and the Power of Checkboxes

Our Pseudonymous Selves

The skincare con

consistency is proficiency

Hundreds of Ways to Get S#!+ Done - and We Still Don’t

The digital death of collecting

The Mundanity of Excellence

Icons: Eli Keszler in Conversation with Adam Curtis

modern malaise

The Dangerous Populist Science of Yuval Noah Harari

Is There Such A Thing As Good Taste?

The Odor of Things

What It Takes To Put Our Phone Away

Personal Style Is Dead And The Algorithm Killed It

The Philosopher of Feelings

Orwell’s Roses by Rebecca Solnit

Expert by Roger Kneebone

Empire of Pain: The Secret History of the Sackler Dynasty by Patrick Radden Keefe

The Act of Living by Frank Tallis

Seven and a Half Lessons About the Brain by Lisa Feldman Barrett

The Joy of Science by Jim Al-Khalili

The Tyranny of Merit: What’s Become of the Common Good? by Michael J. Sandel

Sedated: How Modern Capitalism Created Our Mental Health Crisis by James Davies

Watched:

Literary Rendezvous at Rue Cambon: Girl.

In the library of Charlotte Casiraghi

Brave New World vs Nineteen Eighty-Four featuring Adam Gopnik and Will Self

Peaky Blinders (S6)

Killing Eve (S4)

The Decade the Rich Won

Everything Everywhere All At Once

Severance

Listened To:

Alt J’s The Dream

Beyonce’s Renaissance

Went To:

Swan Lake @ Royal Opera House

Fabergé in London: Romance to Revolution @ the V&A

Ancient Greeks: Science and Wisdom @ the Science Museum

Vision & Virtuosity by Tiffany & Co. @ Saatchi Gallery

Henry Marsh in conversation with Will Self

Feminine power: the divine to the demonic @ The British Museum

70 and 71/100 days of productivity

written on Saturday, April 13th

Those two days of productivity concern last Tuesday (April 9th) and yesterday (Friday April 12th). I didn't go to class on tuesday cus I didn't sleep well, had a insomnia episode. But once I woke up, at around 1 pm, I started working a lot. Watched many videos on Frege, Russell and Mill's theories of names. I have a test in a couple of weeks, and since I didn't go to Semantics class twice, I thought I should study a bit on my own to catch up. Ended up understanding the theories pretty well!!!!

On friday I spent most of my day cleaning my room and organizing my shelves, books, stuff etc. My room looks so much cleaner now, as in organized. No longer a chaos lol. I also did a bunch of due house chores. I ended up taking too long of a snooze and missed my dance classes in the evening tho... But I used the rest of the evening to study even more Semantics and a lil bit of german.

I also finished reading that book that i picked up again last week. It was the Tyranny of Merit by Michael J. Sandel. He talks about so much important stuff on politics, only about the USA tho, but still, very relevant for other western societies as well. He also seems like such a good professor, I watched a few of his Harvard classes on Justice on youtube during the pandemic, before reading his book.

Every night, before bed, I read a bit of Dune too. It is starting to get more and more interesting. I watched part two of the movie last weekend with my bf and i liked it much more than the first movie.

Now I have started a little essay on Philosophy, Religion and Science by Russell on my kindle that I'll most likely finish by tomorrow or Monday.

Meritokrasi untuk Republik

"Selama ratusan tahun," kata Michael Young dalam The Rise of the Meritocracy (1958)," masyarakat telah menjadi medan pertempuran di antara dua prinsip besar - prinsip seleksi oleh keluarga dan prinsip seleksi berdasarkan prestasi." Prinsip seleksi atas dasar meritokrasi telah menjadi kisah sukses dua negara maju

Singapura dan Amerika. Sementara Republik ini rentan terjerumus ke arah Indonesian Kakistocracy, yang ditandai dengan kepemimpinan yang tak kompeten dan sarat penyimpangan moral di semua lini penyelenggaraan negara.

Prinsip seleksi berdasarkan meritokrasi mengantarkan Singapura menjadi negara maju.

Berasal dari ayah yang lahir di Semarang, Jawa Tengah, pada 1903, Lee Kuan Yew menjadi arsitek brilian dalam kesuksesannya mentransformasikan

Singapura dari kota pelabuhan tropis kecil tapa kekayaan sumber daya alam menjadi negara maju dengan keunggulan modal manusia, kualitas hidup, kesehatan, pendidikan, dan pendapatan di dunia atas dasar prinsip meritokrasi yang non-diskriminatif.

Pidato Lee sejak 1971, "Singapura adalah meritokrasi dan orang-orang ini telah naik ke puncak dengan prestasi, kerja keras, dan kinerja tinggi mereka sendiri."

Spirit meritokrasi telah mendorong orang-orang berkecakapan dari berbagai latar belakang untuk berprestasi di Singapura.

21.53 1

< Pencarian

Opini

Kepemimpinan meritokratik yang berakar pada tradisi Asia, terutama Konfusianisme, ternyata meninggalkan keterpesonaan intelektual pada Ian Buruma ketika menulis di majalah Time (2005), " Lee's mark on history would have to be as a kind of Asian philosopher king."

Melihat Lee sebagai personifikasi Asian philosopher king, bukan sekadar mengingatkan pada tradisi Konfusianisme-karena Konfusius mengajarkan bahwa mereka yang memiliki keunggulan dalam kebajikan dan kecakapan harus memerintah masyarakat-melainkan juga pada tradisi Yunani. Ini karena Plato, dalam Republic yang mashur itu, berimajinasi tentang keunggulan the philosopher king yang berhak memimpin terwujudnya masyarakat yang adil.

Dalam perspektif Barat, negara-kota Singapura itu tampak seperti versi teknologi tinggi dari Republic Plato," tulis Adrian Wooldridge dalam The Aristocracy of Talent (2021), tetapi "dalam perspektif Timur, negara-kota Singapura tersebut terlihat seperti versi tinggi dari negara Mandarin Konfusian."

Lee Kuan Yew dikaitkan dengan Thomas Jefferson, bapak pendiri bangsa Amerika, dalam kontribusinya pada meritokrasi sebagai prinsip utama pemerintahan.

21.53 1

< Pencarian

Opini

Menurut profesor Harvard Michael J Sandel dalam karya terbarunya, The Tyranny of Merit

(2020), para pendiri Republik Amerika memandang dir mereka sendiri sebagai Men of Merit, dan berharap orang-orang yang berbudi pekerti luhur dan berpengetahuan akan terpilih untuk menjabat. Mereka menentang aristokrasi warisan, tetapi tidak tertarik pada demokrasi langsung, yang mereka khawatirkan dapat mengantarkan demagog ke tampuk kekuasaan.

Mereka berusaha merancang institusi, seperti pemilihan tidak langsung Senat AS dan presiden, yang akan memungkinkan orang yang cakap dan pantas memerintah. Thomas Jefferson menyukai aristokrasi natural yang didasarkan pada kebajikan dan bakat daripada aristokrasi buatan yang didasarkan pada kekayaan dan kelahiran.

Meritokrasi yang menjadi kisah sukses Singapura dan Amerika harus ditegakkan untuk kemajuan

Republik Indonesia. Meskipun meritokrasi telah menjadi tradisi mulia selama ratusan tahun, Amerika pun pernah terjerumus ke arah American Kakistocracy, meminjam istilah Norm Ornstein dalam The Atlantic (2017), untuk merujuk pada" pemerintahan yang dikendalikan orang-orang terburuk dan paling tidak bermoral di antara kita"-Donald Trump dan jaringan mafianya.

Agar tidak terjerumus ke arah Indonesian Kakistocracy melalui politik transaksional, nepotisme, senioritas, konflik kepentingan, penyalahgunaan kekuasaan, dan jaringan mafia, Republik in harus direformasi melalui prinsip meritokrasi. Hal itu adalah tata kelola pemerintahan yang benar oleh orang-orang yang memiliki bukan sekadar kecakapan dan prestasi, melainkan juga kebajikan dan kebijaksanaan.

Sebagai impian pendiri bangsa yang mendesain Indonesia berbentuk Republik modern ketimbang monarki dan aristokrasi, meritokrasi harus ditegakkan kembali sebagai prinsip utama pemerintahan untuk mengantarkan Indonesia Emas 2045 sebagai negara maju. Impian negara maju dapat ditegakkan melalui prinsip meritokrasi. Meritokrasi untuk Republik ini harus dimulai pertama dan utama dengan reformasi tata kelola pemerintahan secara benar di semua aspek penyelenggaraan negara.

Kita sudah mencapai puncak hipokrisi dalam penyelenggaraan negara. Saatnya kita semua, khususnya pemimpin, harus berbenah diri secara total dan jujur, now or never! Ini semua semata- mata untuk kebaikan dan kemaslahatan bersama.

Oleh: Sukidi

Sumber: Kompas, 9 Maret 2023

Hogyan tovább?

Az előző posztban arról írtam, hogy jutottam el a jelenlegi filozófiai, politikai közgazdasági, és politikai nézeteimhez. Ebben a posztban arról fogok írni, hogy tervezem folytatni ezt a „projectet”. Amit itt leírok tessék kritikusan fogadni: ez az, ahogy most látom a dolgokat, és inkább arról szól, milyen irányba szeretnék tovább olvasni, mit látok érdemes célnak. Sok mindenben tévedhetek, sok mindenben lehet, túl optimista vagyok.

Ahogy az előző posztból is egyértelmű volt számomra nagyon fontos Richard Rorty filozófiája, szóval egyfelől az ő írásait szeretném mélyrehatóan tanulmányozni, illetve a róla szóló irodalommal is foglalkozni. Ennek a témának a másik oldala, hogy azokat a műveket is olvassam amik Rorty-ra hatottak. Rorty első könyve a „Philosopy and the Mirror of Nature” (igazából az első könyve a „The Linguistic Turn”, de ennek ő csak szerkesztője), ahol az előszóban John Dewey-t, Martin Heideggert és Ludwig Wittgensteint nevezi meg, mint a XX. század legfontosabb filozófusai. Ezt a három filozófust tanulmányoznom kell. Szintén a „Philosophy and the Mirror of Nature-ben” Rorty erősen épít olyan analitikus filozófusokra, mint Wilard Van Orman Quine, Wilfrid Sellars, és Donald Davidson, ezeket az érveléseket szeretném jobban megérteni.

Szeretném tudni továbbá elhelyezni tudni Rorty-t a filozófia irodalmában, így átfogóbb módon is megpróbálok filozófia történettel foglalkozni, koncentrálva a legfontosabb filozófusokra, Platón, Arisztotelész, Descartes, stb.. De, mivel Rorty az amerikai pragmatizmus hagyományának folytatójának vallotta magát, ezért legmélyebben a klasszikus pragmatista filozófusokkal szeretnék foglalkozni (Charles Sanders Peirce, William James, John Dewey, esetleg George Herbert Mead), illetve a kortárs pragmatistákkal (ezek közül sokan nem tartják magukat pragmatistának, de sokukra nagy hatással volt a pragmatizmus) mint például, Hilary Putnam vagy Jürgen Habermas.

Rorty filozófia kritikájáról gyakran elmondják, hogy nem ad túl sok támpontot arról, a filozófusoknak mit is kellene csinálniuk. Ezt felfoghatjuk azonban úgy is, hogy ha a filozófusok mentesülnek, a régi fölöslegessé vált problémáktól, akkor kitalálhatják maguknak, mostantól milyen problémákkal lesz érdemes foglalkozni.  Úgy gondolom Rortynak igaza van akkor, amikor azt mondja, hogy adjuk fel a bizonyosság misztikus keresését, és koncentráljunk a mindennapi földhözragadt problémákra, ezért úgy gondolom, akkor vagyok a leghűségesebb Rortyhoz, hogyha a filozófiai érdeklődésemet megpróbálom politikai közgazdaságtani, szociológiai, technológiai és természettudományos érdeklődéssel is kiegészíteni.

Wilfrid Sellars így határozta meg a filozófia célját, „A filozófia célja…, megérteni, hogyan függenek össze a szó legbővebb értelmében, a dolgok, a szó legbővebb értelmében.” („The aim of philosopy…, is to understand how things in the broadest possible sense of the term hang together in the broadest possible sense of the term.”) Ez a meghatározás nekem nagyon szimpatikus, és ez is megerősít abban, hogy ahhoz, hogy az ember filozófiával foglalkozzon elengedhetetlen, hogy a szigorúan vett filozófián kívüli témákkal is foglalkozzon, csak így tudja megismerni a „dolgokat” és az „összefüggéseket”, amiket Sellars említ.

A korábbi posztban csak a „közgazdaságtan” szót használtam, de bármikor ezt használom, nyugodtan gondoljuk hozzá a „politikai” szót. Pogátsa Zoltán meggyőzött, hogy politika nélkül nincs közgazdaságtan, hiszen mindenképpen az államnak szerepe van, hogy a jogi kereteket megteremtse egy gazdaság működéséhez. Jelenleg úgy gondolom azt a fajta filozófiát, amit én szeretnék csinálni legjobban Michael J. Sandel képviseli. A „The Tyranny of Merits” című könyve szerintem nagyszerű példája annak, hogyan érdemes filozófiával foglalkozni, ugyanis nem tartalmaz „mély” metafizikai vagy ismeretelméleti fejtegetéseket, viszont sok történelmi és gazdasági példát hoz, és közérthetően elmélkedik arról, hogy mi az igazságosság, és ez mit jelent a gyakorlatban.

Rorty méltatja Dewey-t, hogy helyesen gondolta azt, hogy a demokráciát a filozófiának nem megalapoznia kell, hanem azt kell kérdeznie, hogy ha demokráciában akarunk élni, akkor mi a filozófia feladata egy demokráciában? Ezzel egybecseng John Rawls munkája, aki az igazságosság elméletét próbálta leválasztani a filozófiáról, és az igazságosság egy politikai elméletét bemutatni. Számára szintén nem az a kérdés, hogyan lehet megalapozni filozófiailag az igazságosságot, hanem hogyan tudunk egyetérteni az igazságosság mibenlétében, még ha a személyes filozófiai nézeteink ellentétesek is. (Ezekről lásd Rorty írását, melynek címe „The Primacy of Democracy to Philosophy”, illetve John Rawls: „Justice as Fairness: Political not Metaphysical”) Ezekről azért írok itt, mert szerintem ez a helyes út, és én is ezt szeretném követni.

Jelenleg az emberiség legnagyobb problémáinak én a klímaváltozást, a társadalmi különbségek növekedését, a társadalmi kohézió romlását, és a demokrácia kiüresedését látom. A négy probléma összefügg, és számomra úgy tűnik a neoliberális kapitalizmus ezeknek a fő okozója.

Ezen a pontos máris szeretném leszögezni, hogy nem vagyok marxista. Nincs ötletem, hogyan lehetne a kapitalizmust leváltani, de úgy gondolom erre nem is feltétlenül van szükség. Nagyon érdekel a második világháború utáni időszak mind az Egyesült Államokban mind Nyugat Európában, ugyanis úgy tűnik nekem, ez volt az a kor, amikor a kapitalizmus a legjobban működött. Erősek voltak a szakszervezetek, és a megtermelt javak viszonylag egyenlően oszlottak el a társadalom rétegei között. Úgy gondolom azért fontos tanulmányozni ezt az időszakot, mert sikere mai dogmák sorát képes megdönteni. Például, hogy az állam rossz gazda lenne, hogy az állami költségvetés olyan, mint a családi kassza, hogy csak alacsony adókkal lehet gazdasági növekedést elérni, és a legnagyobb dogmát, hogy a „szabad piac” mindent megold.

Ezt az állapotot rúgta fel a neoliberalizmus, és a globalizáció miatt létrejövő szabad tőkeáramlás. Szóval mindenképp szeretnék alaposabban utánanézni történelmileg ennek az időszaknak, és az azt követő neoliberális kor kialakulásának.

A második világháború utáni időszak domináns közgazdaságtani irányzata a Keynesiánus közgazdaságtan volt. Ezért szeretném megismerni John Maynard Keynes munkáit és az őt követő közgazdászokat. Úgy tűnik nekem a jelenlegi neoliberális uralmat ez az iskola képes megtörni. A keynesiánusok mellett más politikai közgazdaságtani iskolák is szimpatikusak számomra, például, amit úgy hívnak development economics, melynek képviselői többek között Amartya Sen, Daron Acemoglu, és Ha-Joon Chang. Az egyenlőtlenségek kialakulásával kapcsolatban pedig nagyon érdekel Thomas Piketty munkája.

Jelenlegi korunknak viszont van egy problémája, ami alapjaiban kell, hogy befolyásolja a közgazdasággal kapcsolatos gondolkodásunkat, ez pedig a klímaváltozás. A klímaváltozás megismerésének tudományos hátterét szeretném jobban érteni, illetve szeretném tanulmányozni a megújuló erőforrások lehetőségeit is. A közgazdaság ott jön a képbe, hogy korábban az volt a kérdés, hogy egy növekedő gazdaság javait, hogyan lehetne igazságosabban elosztani, mostanra ez úgy kell, hogy módosuljon, hogyan lehet egy nem-növekedő gazdaság javait igazságosabban elosztani. A jelenlegi technológiákkal a növekedés nem lehetséges, erre megoldást kell találni, de úgy tűnik, hogy ezt az államok önállóan nem tudják (lehet nem is akarják) megoldani.

Végezetül úgy gondolom, ezekkel a problémákkal esélyünk sincs szembenézni, ha nincsen társadalmi összetartás és nem javítunk a demokrácia jelenlegi állapotán. Sajnos gyakran érezhetjük azt, hogy ezek csak üres közhelyek, mindenki az „összefogás” fontosságát hangoztatja, de érdemi lépések ritkán történnek, és azt is nehéz megfogni, mit is kellene ezért pontosan tenni? Nagyon érdekel ezeknek a szociológiai és szociálpszichológiai oldala. Mi tesz egy társadalmat aktivá, hogy saját maga alakítsa a sorsát és nem csak passzív elszenvedője legyen egy szűk elit önkényének?

Books I read in 2022

Books I read just for me, not for work or kids.

The Tyranny of Merit, by Michael J Sandel (finished)

The Fear of Falling, by Barbara Ehrenreich (finished)

Lectures, by Musonius Rufus, trans. Cynthia King (finished)

The This, by Adam Roberts (finished, don't overly recommend)

A Thousand Li: The Third Kingdom, by Tao Wong (finished, guilty pleasure series)

Hallowe'en Party, by Agatha Christie (finished, guilty pleasure)

Parable of the Sower, by Octavia Butler (finished, harrowing)

Parable of the Talents, by Octavia Butler (as above)

The Ministry for the Future, by Kim Stanley Robinson (probably abandoned, incredibly dry. unless you like reading about world policy for funsies, don't recommend)

Work, by James Suzman (finished)

Spoon-Fed, by Tim Spector (finished)

Food for Life, by Tim Spector (in progress)

Gideon the Ninth, by Tamsyn Muir (devoured it in record time, some of the most insane batshit wtfery I have ever read, loved it)

Harrow the Ninth, by Tamsyn Muir (as above)

Nona the Ninth, by Tamsyn Muir (as above)

Every Film I Watched in 2022

The Matrix (1999, dir. Lana Wachowski & Lilly Wachowski) Bidoof’s Big Stand (2022, dir. Shaofu Zhang) Samurai Cop (1991, for. Amir Shervan) The Matrix Resurrections (2021, dir. Lana Wachowski) Citizen Kane (1941, dir. Orson Welles) Tetsuo II: Body Hammer (“鉄男II BODY HAMMER” 1992, dir. Shinya Tsukamoto) The Elephant Man (1980, dir. David Lynch) Grandma’s Boy (2006, dir. Nicholaus Goossen) Always Be My Maybe (2019, dir. Nahnatchka Khan) Game Night (2018, dir. John Francis Daley & Jonathan Goldstein) When We First Met (2018, dir. Ari Sandel) The Kid (1921, dir. Charlie Chaplin, 1972 rerelease) Menace II Society (1993, dir. Albert Hughes & Allen Hughes) Duck Soup (1933, dir. Leo McCarey) 30 Minutes or Less (2011, dir. Ruben Fleischer) Chimes at Midnight (1965, dir. Orson Welles) Money Plane (2020, dir. Andrew Lawrence) Man with a Movie Camera (“Человек с киноаппаратом” 1929, dir. Dziga Vertov, Cinematic Orchestra soundtrack) Godzilla (1998, dir. Roland Emmerich) City Lights (1931, dir. Charlie Chaplin) Krull (1983, dir. Peter Yates) Klute (1971, dir. Alan J. Paluka) The Lawnmower Man (1992, dir. Brett Leonard) Area 51: The Alien Interview (1997, dir. Jeff Broadstreet) Ratty (2020, dir. John Angus Stewart) Heavy Metal (1981, dir. Gerald Potterton) The Northman (2022, dir. Robert Eggers) Autumn Sonata (“Höstsonaten” 1978, dir. Ingmar Bergman) Battles Without Honor and Humanity (“仁義なき戦い” 1973, dir. Kinji Fukasuka) Battles Without Honor and Humanity: Deadly Fight in Hiroshima (“仁義なき戦い 広島死闘篇” 1973, dir. Kinji Fukasuka) Battles Without Honor and Humanity: Proxy War (“仁義なき戦い 代理戦争” 1973, dir. Kinji Fukusaku) Battles Without Honor and Humanity: Police Tactics (“仁義なき戦い 頂上作戦” 1974, dir. Kinji Fukusaku) Battles Without Honor and Humanity: Final Episode (“仁義なき戦い 完結篇” 1974, dir. Kinji Fukusaku) Logan’s Run (1976, dir. Michael Anderson) The Vietnam War (2017, dir. Ken Burns & Lynn Novick) The Devil Wears Prada (2006, dir. David Frankel) Best in Show (2000, dir. Christopher Guest) Shaolin and Wu Tang (“少林與武當” 1983, dir. Gordon Liu, dub) Shin Godzilla (“シン・ゴジラ” 2016, dir. Hideaki Anno & Shinji Higuchi) The Legend of the Suram Fortress (“ამბავი სურამის ციხისა” 1985, dir. Sergei Parajanov) The Six Directions of Boxing (“六合八法” 1980, dir. Hsu Tien-Yung, dub) Shaolin vs Lama (“少林鬥喇嘛” 1983, dir. Lee Tso-Nam, dub) Inside the Mind of a Cat (2022, dir. Andy Mitchell) Prey (2022, dir. Dan Trachtenberg) Marathon Man (1976, dir. John Schlesinger) Final Destination (2000, dir. James Wong) Final Destination 2 (2003, dir. David R. Ellis) Final Destination 3 (2005, dir. James Wong) The Final Destination (2009, dir. David R. Ellis) Final Destination 5 (2011, dir. Steven Quayle) Mulan (1998, dir. Tony Bancroft & Barry Cook) No Time to Die (2021, dir. Cory Joji Fukunaga) The Munsters (2022, dir. Rob Zombie) House of 1000 Corpses (2003, dir. Rob Zombie) One Night in Miami… (2020, dir. Regina King) Magnificent Obsession (1954, dir. Douglas Sirk) The Knight Before Christmas (2019, dir. Monika Mitchell) Halloween (1978, dir. John Carpenter) Noel Next Door (2022, dir. Max McGuire) Ice Sculpture Christmas (2015, dir. David Mackay) Alexander Nevsky (1938, dir. Sergei Eisenstein) Love Hard (2021, dir. Hernán Jiménez) Falling for Christmas (2022, dir. Janeen Damien) A Christmas Prince (2017, dir. Alex Zamm) Holidate (2020, dir. John Whitesell) Cyborg (1989, dir. Albert Pyun) Full Metal Jacket (1987, dir. Stanley Kubrick) Star Trek Generations (1994, dir. David Carson) Christmas Vacation (1989, dir. Jeremiah S. Chechik) Star Trek: First Contact (1996, dir. Jonathan Frakes) Bridget Jones’s Diary (2001, dir. Sharon Maguire) Teenage Mutant Ninja Turtles (1990, dir. Steve Barron) Waterworld (1995, dir. Kevin Reynolds) Elf (2003, dir. Jon Favreau) Feliz NaviDAD (2020, dir. Melissa Joan Hart) Emmet Otter's Jug-Band Christmas (1977, dir. Jim Henson)

Tiền Không Mua Được Gì PDF & Review https://tramsach.vn/tien-khong-mua-duoc-gi-pdf/