Esküszöm próbálkozok, de nem tudok tökéletes lenni

En ertem, hogy feltekennye akarsz tenni elvileg. De ettol en nem feltekeny leszek, hanem csalodott, szomoru es eleg szarul is esik. Csak gondold magad a helyembe kerlek.

Elvesztettek...

Téged és minden jót ami volt az életembe!

Baszki, mire nem képesek lennénk akár csak egy pillanatnyi törődésért cserébe...

Miért is kínos a nőnap

Szerintem rém kínos. Kínos, mert ki van emelve valami, amit nem pontosan tudok, hogy mi. Az hogy női nemi szerveim vannak? Vagy, hogy képes vagyok szülni? Mit ünneplünk azon, hogy nő vagyok? Jönnek a férfiak, virágot adnak meg csokit. Mosolyogni kell meg értékelni a gesztust. Miközben nem igazán tudom mit mondhatnék egy kollégának vagy egy idegen férfinak aki találomra szegfűket vagy tulipánokat osztogat az Aldiban. Persze, értékeljem a gesztust. Kedves utasunk, ma virágot adunk amiért velünk utazott... ez lenne az utasnap. És arra gondolnának közben az emberek, hogy amúgy van választásunk? Tudunk mást tenni, ha e akarunk jutni A-ból B-be? És hülyén éreznék magukat, azon morfondírozva, hogy inkább utazhattak volna ingyen, de inkább ne is lenne az egész, mert amúgy a jármű koszos és büdös és cammog a dugóban. Nőnap... ha nem kapsz virágot az a baj. Nincs senkid és/vagy öreg vagy és/vagy nem sikerült senkit kellően megfélemlítően nevelned ahhoz, hogy ne feledkezzen el nőnapon (meg anyáknapján, név s születésnapon) felköszönteni. Lúzer vagy, bocs. Elmondom, hogy akkor is kínosnak éreztem, amikor volt pasim. Hozott egy szál virágot, beleraktam a vázába, és letudta ő is, én is. Aztán jót dugtunk, mint bármikor máskor, ebben se volt semmi. Ha hozott volna egy orbitális csokrot, akkor legalább a pazarlásban éreztem volna valami extra rajongást. Ha jól belegondolok, még a férjem volt, aki egész jól csinálta ezt a nőnapozást. Hozott valami teljesen nem virágot, amit szeretek, és olyan kedves örömmel adta át, ami inkább volt testvéri, haveri, mint férfias. Na, ezért is váltunk el. Szorongok a nőnaptól, ez a helyzet. Szorongok attól, hogy ha nincs elvárásom a nőnappal kapcsolatban, akkor saját magamat döntök úgy, hogy nem vagyok nő, engem nem kell tisztelni, nem kell felköszönteni, megvirágozni, megcsokizni, megcsókolni, az egyebekről ne is beszéljünk. Ha meg van elvárásom, akkor egy ölnyi olyan férfi köszönt fel, aki inkább ne nézzen nőnek, mert abból csak kényelmetlenség lenne, és az nem köszönt fel, aki meg jó lenne, ha nőnek nézne, és az meg fáj. Szóval a picsába a nőnappal, a picsába azzal, hogy nem tudok csak úgy örülni egy felköszöntésnek, pedig tudok úgy tenni, mintha örülnék, irtó aranyosan tudok örvendezni, de a háttérben ez van valójában. Nekem csak az az egy kell, a többi nem érdekel minek néz. Akkor tudsz boldog lenni nőnapon, ha minden nap boldog nő vagy. Lehetsz emberként boldog, de ezen a napon hangsúlyt kap, hogy nőként boldog vagy-e. Nesze egy virág! Most jobb?

Ha hátra megyek valamiért, vagy mosdóba megyek, esetleg ebédelek, ki szoktam rakni egy "Kérem csengessenek" táblát. Ez szemmagasságban van, és a csengő, közvetlen a táblácska mellett van ilyenkor. A csengőre , egy csengőt ábrázoló matrica van ragasztva. Ezek ellenére is , számtalanszor kopognak, rángatják a kilincset, dörömbölnek az üveg ajtón, mikor kinyitom, lebasznak, hogy miért volt zárva az ajtó. Mikor jelzem, h ki van rakva egy tábla "Kérem csengessenek" , akkor "jaaaaaaaaaaaanemláttaaaaaaaaaaaaaaaam" ! Konkrétan már 2x kellett zárat cserélni, a sorozatos "jaaaaaaaanemláttaaaaaam" reakciók miatt, és érett a 3. is. Tényleg nem tudom már mit kéne tegyek annak érdekében, hogy az emberek megtanuljanak olvasni, és értelmezni amit olvasnak, és azt tenni. Már annyira unom ezt az egészet, hogy áttértem arra, hogy várok, amíg meglátják a táblát, és csengetnek.

Na,ez az előbb sem ment az egyik vevőmnek, mert ugyan hallottam, hogy rángatja a kilincset, de gondoltam majd csenget. Abba maradt a kilincs rángatás kb azonnal, hogy rájött , zárva van az ajtó, én meg mivel se csengetés, se további rángatás, dörömbölés, így ebédeltem tovább, azt gondolva, hogy elment. Kb 2 perc alatt, ki is ment a fejemből ez, és élveztem, h további zavarás nélkül, szép nyugodtan meg tudtam ebédelni, utána természetesen mosdó használat, még mindig semmi, gondoltam, na ilyen sincs sűrűn, hogy simán meg tudok ebédelni, majd kimentem kinyitni az ajtót, sehol senki, majd mikor megfordulok, látom hogy a kirakatra rátapadra egy vevő néz befele vörös fejjel, szétrobbanni készülő artériákkal, és ahogy meglát, rohan vissza. Szerencsétlen kilincsre úgy rácsapott, hogy az eltörött, és kezében a kilincsel lebaszott hogy

Vevő: "Hát te meg hol a picsába voltál?!"

Én: A hangnemre elkezdtem pillázni, meg villámló szemekkel nézni, és hasonló hangnemben válaszoltam hogy: "Ebédeltem, de ki van írva hogy "Kérem, csengessen"

Vevő: "Jaaaaaaaaaaaanemláttam"

Én: Közben elvettem a kezéből az eltört kilincset, és megkérdeztem: " A kilincsen kívűl szeretne még valamit?"

Kiszolgáltam, elment, én meg itt állok egy törött kilincsel, és mint kiderült , törött zárral, és várom a szerelőt, hogy este majd betudjam zárni az üzletet.

szociális munkásnak lenni...

kiváltság. sokszor rászoruló, akár kiszolgáltatott emberek bíznak meg benned, hiszik el ismeretlenül, hogy jót akarsz, legjobb tudásod szerint segíteni fogsz

felelősség, mert vannak szakterületek, helyzetek, mikor élet múlhat a döntéseden

fejlődés, mert mindig minden változik, a személyek, az esetek, a nehézségeik, az örömeik és a (jogszabályi) környezet

fájdalom, mert vannak esetek, amik elmondhatatlanul nehezek

élve boncolás, mert vannak történetek, amiket te is átéltél

csapatmunka, mert sosincs ügyfél, aki csak egy szakterülethez tartozik és mert ha jó helyen dolgozol, akkor egy team támogat és hallgat meg, mondja el meglátásait a dilemmáiddal kapcsolatban

kudarc, mert van, hogy megbántanak azzal, ha fegyőrnek neveznek, azt mondják, nem segítettél

öröm és siker, mert van, hogy objektívan nagy dolgok történnek, s van, hogy az ügyfél magához képest lép nagyot

bizalom, mert a legtöbb esetben úgy megnyílnak az ügyfelek, amit el sem hinnél

szolgálat, mert ezt nem lehet csak a pénzért csinálni

jelenlét, mert ott kell lenned, munkaidőben elérhetőnek kell lenned

határtartás, mert ismerned kell magadat, tudnod kell, hogy tudsz töltődni, megpihenni

ma egy nagyon nehéz eset kapcsán teljesen kiüresedve ültem a vezetőmnél. nem tudtam, mit akarok, csak azt, hogy szükségem van rá, hogy elmondjam, most nehéz

nem volt bennem az, hogy én ezt tovább nem akarom. sokkal inkább az hajtott, hogy megértsem, miért nehéz és aztán majd magam megnézzem, mit tudok tenni magamért

s ott ülve, beszélgetve valahogy elkezdtem sztorizni. s ahogy hallgattam magamat, nagyon mélyen megéltem, hogy én ezt szeretem. részben a fentiek miatt. részben pedig azért, mert nagyon szeretem látni az ügyfeleket emberségükben, s tényleg lenyűgöz, milyen kihívásokat és előrelépéseket rejt egy-egy segítő kapcsolat

mikor megkérdik, milyen szociális munkásnak lenni, mindig azt mondom, hogy nehéz, de örömteli. csak ehhez vigyáznom kell magamra, a határaimra

arra jutottam ma, hogy ölelésre vágyom, mályvacukorra és egy hegyre, amit puszta erővel eltolhatok. aztán hazafelé bringázva rájöttem, hogy pont hogy puszta kézzel hordok el hegyeket, csak kövekként, ahogy a hegy engedi

NINCS TOVÁBB

Évekkel ezelőtt, amikor elkezdődött a közös történetünk,

Nem hittem, hogy valaha véget érhet.

Így pár hét távlatából sem értem miért kellett megtörténnie.

Magam alatt vagyok.

Azt sem tudom mit akarok írni de annyi minden felgyülemlett bennem, hogy nem tudok rendesen gondolkozni.

Létezni sem tudom a gondolatod nélkül.

Sosem hittem, hogy a szakítás fájhat.

Te viszont egész lényedben fájsz nekem.

Vissza akarok menni az időben és rendbe tenni mindazt,

Amit most befejeztünk.

Mert ennek nincs vége, nem lehet vége.

Várni akarok rád.

De nem tudom fogok-e.

Érdemes lenne olyanra várni, ami nem jön el?

Mert nem fog eljönni az a pillanat, hogy szükséged legyen rám.

Ez borzaszt el a legjobban.

Hinni fogok abban, hogy egy nap egymás karjaiba sodor az élet újra

Amikor már készen állunk egymásra.

Nehéz a szívem ,de könnyű a marmonkanna.

Megvolt az éves értékelés-elbeszélgetés-célkitűzés. Tulajdonképpen rosszabbra számítottam, de így sem lettem vidám a végére. Kiderült mindaz, amit én sok-sok éve tudok: nem vagyok lelkes és kezdeményező, nem foglalom el magam, nem kérek munkát, ha éppen nincs, és hogy többre vagyok képes. Tudom én ezt, már az általános iskolában ezzel jöttek a tanárok mindig. És valóban, sokkal többre vagyok képes, de nincs hozzá kedvem. Vagy legalábbis nagyon ritkán. Viszont tényleg nem akarnak kirúgni. Leginkább azért, mert kurvára nincs ember a helyemre, pláne nem német, így aztán még újabb nyelvtanfolyamot is akarnak nekem fizetni. Én ugyan mondtam, hogy szerintem attól nem lesz sokkal jobb, de persze hátha igazuk van. Azzal is inkább csak az a baj, hogy igazából szeretnék ugyan jobban beszélni németül, csak tenni érte nem nagyon, mert egyrészt nem szeretem igazán (nem úgy, mint az olaszt, vagy az angolt, vagy az oroszt!), másrészt nyilván azért erőltetik, mert határozott céljuk, hogy nekem is az ügyfelekkel kell sokat beszéljek. Amihez amúgy sem fűlik a fogam, pláne németül. Igyekeztem inkább háttérmunkákat csinálni, de sajnos nincs elég ember a first line supporthoz, így nekem is azt kell továbbra is. Két és fél éve vagyok itt, határozottan sokat fejlődött a némettudásom ezalatt, de hát még így is gyengécske igazából. Azt már az elején nem értettem, hogy miért osztanak be telefonos ügyfélszolgálatra (illetve de, mert nincs rá ember), azaz hogy vajon miért gondolják, hogy az nekem menni fog, hát nem hallják, hogy épphogy makogok csak németül? De hát sok szívás és eltelt idő után azért belejöttem valamennyire. Mondták is, amit egyébként már elcsíptem bizonyos levelek olvasásakor, hogy voltak eleinte ügyfelek, akik konkrétan kérték, hogy csak a Herr Nagy-ot ne. Nem tudtam ezen meglepődni. Szóval a végére örültem, hogy nem rúgnak ki, de egy ilyen értékelés után nem mertem előjönni azzal, hogy azért több pénzt szeretnék. Ezek után? 3350 euró a bruttó havi bérem, az olyan nettó 2230 körül van. Ami amúgy nem lenne rossz pénz, ha nem lenne egy fiam, akire kapásból olyan 700 elmegy (nem sajnálom tőle, öccá a gyerektartás, meg veszek neki ezt-azt, hiszen ő az én szívem csücske), meg a lakbér is öccá, aztán még rezsi, benzin a kurva autóba, kaja, mittoménmi, szóval igazából jó esetben van 300 euróm mulatni. De ha épp beszarik az autó vagy ilyesmi, akkor már rezeg a léc. Félretenni például ennyiből nekem egyáltalán nem megy. Amúgy Baden-Württembergben olyan 3900 bruttó a havi átlagkereset (úgy globálisan, mindenkit beleszámolva) (nemtom hogy ez medián-e vagy nem), és hát ettől az enyém messze van. Holott mint IT szakember (haha), ráadásul nem is kezdő, gondolom minimum az átlagot kéne kapnom. Már ha rendes munkaerő lennék, ugye. Ennek mások a kétszeresét keresik nettóban simán, meg még többet is. Azért majd pár nap múlva talán mégis megpróbálok egy kis emelést kérni. De még inkább továbbra is azon agyalok, hogy valami tök más munkát kéne inkább csinálni, de vajon mit?

Nem ertem, hogy miert kavarsz massal, ha bejovok neked..

Nem szabadna még csak gondolnom sem arra, hogy mi ketten,együtt... de oda vagyok érted és ez ellen nem tudok mit tenni...

Mint a fogmosás.

Vannak ezek a napok. Ezek a szar napok, mikor az ágyból alig tudja magát kirángatni az ember, úgy érzi magát mint a mosott 3napos szar. Ilyenkor tudom azt, hogy nem szabad gondolkodnom. Úgy is szar lesz az edzés, úgyse tudok vele mit csinálni, de összeszorítom a fogam, letekerek a terembe és letudom az egészet mint a fogmosást. Azon se gondolkodunk csak megcsináljuk.

Szóval ez a nap is egy ilyen. Nem okoz ma semmi örömöt, nem töltött fel az edzés sem sőt... kibaszotul gyengének és szerencsétlenek éreztem magam. Az se vigasztal, hogy "ez az, legalább megcsináltam" mert ezt már természetesnek veszem.

Ezért tartom a motivációt túlértékeltnek, egy csalfa szerető. Nincs ott mindig, néha-néha szájon csókol és akkor úgy érzed világot arrébb tudnád rakni. De legtöbbször csak állsz mint egy fasz gyengén, erőtlenül, elveszetten nem akarsz semmit se tenni csak visszafeküdnèl az ágyba és átaludnád az egész napot.

Hosszú lesz ez a nap.

És ti még aggódtatok, hogy bezárt Lipótmező...

Az elmúlt hetekben annyira nem csináltunk semmit, hogy erre gondosan odafigyeltünk, hogy így is legyen. Nem választoltunk e-mailekre, nem csaptunk semmilyen zajt, szegény gyermekem sem hagyjuk önfeledten játszani itthon, nem szaladgálhat, nem autókázhat a padlón, nehogy zavarja a szefós szomszédokat, nehogy bekopogjanak emiatt, nehogy beszélni vagy találkozni kelljen velük. Nem válaszoltunk üzenetekre sem, indulás előtt szó szerint hallgatózunk, mikor nincsenek a közelben, ne legyen interakció sem. Gondoltuk, ha meghúzzuk magunkat, mindenki lenyugszik a picsába, és megnormálisodik. Nem is tévedhettünk volna ennél nagyobbat!

Az agyhalott buzi

(Őszintén no offens, bocsánat, ha bárki is kényelmetlenül érzi magát az elnevezés miatt, engem aztán tényleg nem lehet homofóbiával vádolni. Ez a nyomorult csak azért kapta ezt a becenevet, mert valóban homofób, és valószínűleg látens homoszexuális.)

Szóval a buzi felső szomszéd - aki miatt eredetileg indult ez a blog -, idézem a határozatból: "feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján alaposan gyanúsítható azzal, hogy az általa a xy webshoptól megrendelt 599.491-Ft értékű terméket az abcd futárszolgálat kiszállította a társasház címe alá oly módon, hogy a terméket a feljelentő tudta és engedélye nélkül a szomszédja vette át, majd helyezte a lakása ajtaja elé. A feljelentő a csomagot megkapta, kár nem keletkezett."

Majd folytatódik azzal, hogy: "A rendelkezésre álló adatok szerint a feljelentő által megrendelt és a abcd csomagszállító cég által kiszállított csomagot 2022.09.27. napon én vettem át. Az átvételi elismervényen az én nevem szerepel. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 345. §. szerint, aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot felhasznál, a hamis magánokirat felhasználása vétségét követi el. A rendelkezésre álló adatok szerint a csomag átvételi elismervény, mint magánokirat nem tartalmaz valótlan tényt, nem hamis illetve hamisított, ezáltal a bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg."

Szóval a rendőrség úgy utasította el a feljelentést, hogy engem meg sem hallgatott, hiszen az egész ügy egy baromság. (Onnan tudom, hogy felhívtam őket, beszéltem velük. Név szerint ismerik ezt a szerencsétlent, konkrétan elmebetegként kezelik, név szerint ismerik, minden feljelentése körbejár az örsön, hogy jobb kedvre derítse a kollégákat a monoton napokon.)

Hogy mi a valóság? Soha semmilyen csomagját nem vettem át. Nem akarok szívességet tenni neki. Hogy mégis mi történhetett? Egyszer az abcd cég futára mondta, hogy hozott ennek a baromarcúnak egy kurva nagy csomagot, de nem veszi fel a telefont, és mivel nagyon nehéz, nem szívesen vinné le, majd egy másik alkalommal újra fel, mert rendszeresen csinál ilyet, hogy hiába kapja meg az e-mailt, és sms-t hogy mikor érkezik a csomagja, nincs itthon, a telefont nem veszi fel, még a második kiszállításkor sem, ezért inkább itt hagyná az ajtaja előtt. Mondtam, hogy felőlem fel is gyújthatja, engem tényleg nem érdekel. Én nem nyúlok hozzá, más sem fog. Egy zsákfalu zsákutcájának a zsákutcájában lakunk, a hegy tetején. Ide senki nem fog lopni jönni. És a történetnek itt vége. Nem adtam meg a nevem, nem írtam alá semmit, a futárral jól ismertük egymást, mert gyakran hozott nekem cuccot, és sokszor beszélgettünk. (Ennek ellenére nem tudom a nevét sem.)

Hősünk nem is a mi hősünk lenne, ha nem élt volna rögtön panasszal. Nagy bánatára a rendőrség azt is elutasította. Ezért ez az én drága szomszédom bí-ró-ság-ra vit-te az ü-gyet. Na? Erre senki nem számított, mi? Ne hazudjatok! Dehogynem. Ott megkapja azt a figyelmet, amit a hat (!!!) testvére mellett a szüleitől nem. Bár én abban bízom, hogy ott is egyből elutasítják az ügyet, hiszen teljesen komolytalan az egész.

Őszintén szólva én ehhez már nem tudok mit hozzátenni.

Emellett kéri, hogy mivel nincs nála áram lassan hetedik hónapja, ezért számoljunk neki az SZMSZ-ben foglaltak (bent lakók száma alapján) helyett "csökkentett" vízfogyasztást, mert csak ivóvízre és wc öblítésre használja, lévén nincs áram.

Nos, hogy áram van nála, az kurva isten, hiszen többször láttam, hogy ég a villany, a szemetese pedig tele van hűtőben tárolandó, romlandó élelmiszerek (dobozos vaj, tej, tejtermékek, felvágottak, húskészítmények) csomagolásával és mosáshoz szükséges (mosószeres és öblítős) flakonnal. Hacsak nem eszik meg egy ültő helyében 200 gramm vajat 90 gramm felvágottal, egy liter friss tejjel, fél liter karamellás tejjel és egy zacskó fagyasztott ripproppot, és kézzel, jéghideg vízben mossa a ruháit. Akkor viszont vállalom, hogy valótlanságokat állítok, és valóban nincs nála áram hét hónapja. Akkor viszont egy igazi hős túlélőnek tartom, akihez képest MacGyver egy pipogya balfácán!

A bugyuta macsó

Az én másik drága szomszédom, az alsó szinten, egyem azt az aprócska agyát, hát mintha kezdene vagy összebarátkozni a fentebb említettel, vagy mesterének tekinteni azt. Mint a bejegyzésem elején említettem, igyekszünk úgy élni, mintha nem élnénk itt.

Ír nekem egy üzenetet Messengeren, hogy rendezzük a ház ügyeit, engedjünk a buzi kérésének, mert rendbe kell tenni ezeket a dolgokat.

Nos, egyrészt ugye a buzinál egészen biztosan van áram, másrészt nem tárgyalok pénzügyekről olyanokkal, akik tőlem korábban pénzt csaltak ki, és kicsinyes, pitiáner, szánalmas módon, kibaszásból kihúzzák a mi garázskapunkat, nehogy nagyjából 10 forintnyi áramot használjunk. Mert az az ő árama! Az övé, csakis az övé, vegye mindenki tudomásul! Sose tudtam mit kezdeni az ennyire törékeny férfi büszkeséggel. Nem az én dolgom megerősíteni. :) És hát mivel legkisebb gondunk és dolgunk is nagyobb volt egy vékony üveggolyó erősségű büszkeségnél, nem rohantunk villanyszerelőért, hogy vezesse ki a mi áramunkat a garázsba (ahol egyébként a közös használatú villany lenne, ha ez egy normális emberekkel teli társasház lenne), így jobb megoldás híján január közepétől nyitva volt a garázsunk, ami ezekkel az ostobákkal egy légtérben van. Mi alaposan átgondoltuk, hogy mivel ez a köcsög lehúzott bennünket 223.000 Ft-tal, nekem egy elég komoly műtétem volt február elején, és mellette egyéb rendkívüli kiadásaink is voltak, nem foglalkozunk az áram kivezetésével a garázsba, amíg nem oldódnak meg a sokkal fontosabb dolgaink. Nem prioritás. Így hát január közepétől ugye nyitva van a garázsajtónk, jön be a hideg. Tudtuk? Tudtuk. Honnan? Tavaly hápogott a macsó, mikor kb másfél órára nyitva maradt a garázsajtónk (okkal), hogy ők szétfagynak. Érdekes, hogy csak akkor fáztak, mikor látták, hogy nyitva van. Míg nem látták, nem fáztak. Na mindegy. Én elhiszem, hogy fáztak, mert ezek még júniusban(!) is fűtöttek, mert "olyan jó érzés a langyos padlóra lépni reggel ébredés után, és napközben is azon lépkedni" - miközben mások ventilátorral vagy klímával aludtak. Szóval most már lassan három hónapja "szétfagyasztjuk őket" (sic!), és miattunk(!!!) megbetegedett a gyerekük (sic!). Nem ám a zseni apuci miatt, aki kihúzza a garázsajtót a konnektorból, hogy ne lehessen becsukni, nem, nem ő a felelős, hanem mi. Ugye, hogy az a hajszálvékony férfi büszkeség, mennyire törékeny? :)

Ezeket onnan tudtam meg most, hogy hiába élünk úgy, mintha nem élnénk, ma este fél 9 körül ért ide az egyik élelmiszerbolt futára. Hozott pár cuccot, mert jelenleg szervizben van az autónk, enni meg kell. Ahogy pakoltuk meg közösen a futárral a cuccokat a lakásba, halljuk, hogy ez az iskolázatlan suttyó macsó rázza izomból a boxzsákot, ami olyan kurva hangos, hogy a mi lakásunkban a szar is beléfagy, amikor meghallod, de mint kiderült, a lépcsőházban is, ugyanis a futárnak is kiszaladt a vér az arcából, amikor meghallotta. Megnyugtattam, hogy ne féljen, ebbe a házba telepítették át Lipótmezőt, aztán azért vannak ilyen furcsa dolgok itt. Csak tippelni tudok, hogy a futár váltotta ki belőle az indulatot, akivel egyébként suttogtunk, hogy senkit ne zavarjunk, de mivel a kiszállításhoz speciális dobozokat is használnak, azok sajnos kicsit hangosabban voltak. De elég egyértelmű volt, hogy éppen valamilyen logisztika zajlik a lépcsőn, nem pedig a boxzsákkal zörgök kibaszásból...

Nálunk ilyenkor van épp az altatás, amit ez a nyomorult is nagyon jól tud, így tudtam, hogy ez szándékos volt a részéről. Valójában amúgy soha nem használják semmi másra azt a retkes boxzsákot, csak geciskedni a szomszédokkal.

Írtam neki egy üzenetet Messengeren, hogy ugyan árulja már el, hogy miért rázza azt a kibaszott boxzsákot este fél 9-kor, amikor mi altatunk. A válasz: "Edzek amúgy meg nincs kozod hozza"

Nem edzeni kéne, haver, hanem megokosodni, olvasni meg nyelveket tanulni, de hát neked már késő, ilyen ostoba maradsz életed végéig.

Majd elkezdte zúdítani rám a vélt sérelmeit, amiken olykor kikerekedett a szemem. A teljesség igénye nélkül hogy én nem akartam kifizetni neki olyanért 223.000 Ft-ot, amiért cserébe nem kapok szó szerint semmit. Ennek ellenére nem értem, mit pattog és hepciáskodik, mert kifizettem, hogy lenyugodjon a picsába, de úgy látszik, túl hülye hozzá, hogy megtegye - innen üzenem, remélem, gyógyszerre fogjátok költeni a teljes összeget!

Hogy megsértettem azzal, hogy én innentől kezdve nem segítek neki semmiben. Miért nem? Mert nem hallgat rám, nem azt csinálja, amit kellene, hanem a saját sérült büszkesége hajtja, problémát problémára halmoz. Bármit mondtam vagy kértem, vagy ignorálta, vagy homlokegyenest az ellenkezőjét csinálta. Aztán persze mégis azt kellet tenni, amit mondtam, de olyan ostoba, hogy nem érti, nem veszi észre. Hát akkor csináld, ahogy akarod, ha olyan kurva okos vagy!

Hogy "szétfagyasztottam a lakását". Én! Én csináltam a hideget, én húztam ki a garázsajtónkat a konnektorból, én betegítettem meg a gyerekét. Kizárólag az én felelősségem, semmiképpen sem az övé! De ő, az áldott jó ember ezt mind szó nélkül tűri! (Tényleg ezt írta!) Hát a szívem szakad meg érte!

Hogy a férjem mos elintézte, hogy ne kapja meg a honlapot, amin egy éve dolgoznak. Ez az egyik kedvencem! A férjem csak az elején segített közreműködni, hogy legyen neki fejlesztő, aki megcsinálja. A férjem semmit nem dolgozott ezen, csak melót szerzett az egyik ismerősének, néha a követelményeket segített tisztázni. Rákérdeztünk ma a fejlesztőnél, hogy mi a fasz történt, mert itt hisztizik nekem ez a szerencsétlen. Kiderült, hogy ő maga írta meg e-mailben, hogy eláll a szerződéstől. Ami egyébként nincs. Részletkérdés. Valójában az történt, hogy a fejlesztőnek ezer fontosabb dolga volt a napokban, komoly cégekkel, és nem vette fel egy napig neki a telefont, ezért küldött egy ilyen sértődött levelet. Megbeszélték házon belül, hogy mi volt, hogy ha ilyen türelmetlen, akkor hadd menjen, legalább kevesebb problémájuk lesz, mert amúgyis csak a baj van bele. Visszaírtak neki, hogy rendben. Erre visszaírt, hogy hát azt ő nem úgy gondolta, nem akar elállni, csak hát nem adott mit csinálni, mert nem válaszoltak azonnal a hívására. Na, hát így szabotálta a férjem a projektjét. A fontos projekt, ami egyébként egy végtelenül egyszerű időpont foglalás lenne, de hát ez a buta szar egy full extrás Maseratit akar egy roncs Suzuki áráért. Nem érti. Ő maga áll el írásban (!) a szerződéstől, és aztán engem vádol, hogy hazudok. Zseni! Hát miért tenném? Aztán 20 perc múlva róla derül ki, hogy hazudik. Mit lehet erre mondani? Semmit.

És hogy ő most már éli ez életét, ahogy neki jól esik. Csak azt felejti el, hogy ez egy társasház, nem az erdő közepén hupákol egy fa tetején. Simán kihívhatnám rá a rendőrséget, mert egyrészt rendszeresen csinálja, csak mint már többször említettem, úgy akarunk itt élni, mintha nem élnénk itt, nem keressük egyáltalán a konfliktust és a súrlódás pontokat. Másrészt írásos nyoma van, hogy szándékosan, kibaszásból csinálja. Okos? Nem. Nekem bizonyíték? Igen. Köszi! Te ostoba szar.

Még az ősszel itt ült nálunk az étkezőasztalnál, és potyogtak a könnyei, hogy neki a vállalkozásai be fognak dőlni, mert nincs embere, aki volt eddig, az megbízhatatlan, és nem csinál semmit, és az egész élete romokban van, nem lesz miből élni, iskoláztatni a gyereket, itt a lakáshitel, az asszony magas igényei, és ezeket nem tudja finanszírozni. Napokon belül (!) szereztem neki egy megbízható embert (aki elsőre szimpatikus volt neki, aztán utánajártak, hogy ki ő, röhögve lehülyézték nekem mindketten a feleségével, hogy milyen ostoba szerencsétlen ez az ember, hát már csak azért is akkor alkalmazzák, mert úgyse lesznek ezek után nagy ambíciói, és marad nálunk csacskának - ezt a szót én használom csak, ők nem ezt mondták, de a lényeg ez), egy villámcsapásra megoldódtak a problémák. A szó, amit most mindannyian keresünk, a köszönöm. Na, az nem hangzott el. Erre azt a választ kaptam most, hogy Taszító vagyok. Hála istennek, soha nem is volt célom vonzónak lenni a szemében. Na mindegy, mindenki olyan lelkiismerettel él, amilyennel tud vagy sikerül.

SZUMMA

Hát így élünk mi itt, ebben a retek zsákfaluban az agglomerációban. Míg más a kedvenc sorozatát, addig én csöndben várom a bírósági idézést, a tarhálásokat és a kibaszott boxzsák rángatásának rendkívül idegesítő és hangos hangját. (:

Piszok jó kis élet

Mostanában kezdtem el érezni, hogy mennyire jó életem van. Ez nem annak a felismerése, hogy mennyire jó kis életem van, hanem annak a felismerése, hogy szabad azt gondolnom, hogy nekem nagyon jó. Jóanyám kialakított bennem egy olyasféle gondolkodásmódot, amiben a munka, a teljesítmény, az ambíciók álltak középen. Ha nem dolgozol, ne is egyél, nem érdemled meg a szeretetet, semmirekellő, haszontalan vagy. nem is szabad megállni, mert bezzeg ő... hat ember munkáját végzi, egy vonatot is elvontat, bármit képes megtenni, elérni, úgyhogy ehhez mérje magát a világ minden más embere, és benne én is. Nem mertem pihenni, és folyamatosan frusztrált, hogy "nem vittem semmire" vagy nem vittem elég sokra. Folyamatosan dolgoztam mások elismeréséért és szeretetéért, egyáltalán nem voltam képes elhinni, hogy bárki szerethet csak úgy, valami megfoghatatlan dologért amit velem él meg.

Rengeteg haszna van, ha az ember ilyen dolgozós, mert a csinálás tényleg kitermel mindenfélét, nem csak a kihasználtság vagy kimerültség érzését. Az ember valami stabil bástya lesz, és/vagy motor, aki majd megcsinálja, elintézi, van ismerőse hozzá, és bármennyi időt és energiát beleöl, munkákba és kapcsolatokba, és gyűlik a tapasztalat, az élmény, az ismeret.

Az volt az áttörés amikor megfogalmazódott bennem, hogy mindazt amit teszek, azt egyetlen ember szeretetéért, elismeréséért, a vele töltött időért teszem. Nyilván választottam valakit, akinek a világlátása, kommunikációja, minden porcikája alkalmas arra, hogy fenntartsam a saját működésemet, amit jónak gondoltam, az egyetlen igaz útnak. Próbáltam bemagyarázni másoknak és magamnak is, hogy nem miatta teszem, hanem mert engem érdekel az a dolog, mert szeretem csinálni, mert ez meg az. És el is hitték, hiszen én is elhittem. De ki kellett mondanom, hogy hazudok magamnak és fel kellett vállalnom, hogy felszámolok ezekkel a dolgokkal. Na, értelmesebben: Nem azért hagytam ott dolgokat és hagytam abba tevékenységeket, mert Logant már nem szerettem, hanem azért mert ráébredtem, hogy mennyire nem egészséges számomra amit teszek, és elfogadtam, hogy ennek a járulékos vesztesége a kapcsolatom lesz Logannel. Az ő szerepe ebben valójában teljesen másodlagos. Bár hosszú ideig csak arra koncentráltam, hogy ő mit csinál vagy mit nem, vagy hogyan csinálja, kivel, mikor, stb, stb. de a lényeget nem vettem észre.

Akármilyen szarul hangzik vagy kínos leírni: Én vagyok az életem közepe. Az én időm, az én életem folyik. Azt kell csinálnom, arra kell koncentrálnom, ami nekem jó, és akkor senkitől sem fogom várni, hogy figyeljen rám vagy törődjön velem. Senki elismeréséért vagy szeretetéért semmilyen árat nem éri meg megfizetni. Nem baj, hogy ez énközpontúan hangzik. A lényeg az, hogy amit teszek, az nekem jó legyen. Az is lehet nekem jó, ha adok, ha segítek, ha törődöm valakivel. De legyen az is valahogy érdek nélküli. Mégis a legfontosabb, hogy semmi se számít, konkrétan semmi, ami értékesebb lenne annál az időnél amit kreatív dolgokba tudok beletenni.

Nem könnyű különbséget tenni az önszeretet és az önimádat, az egoizmus és az egészséges felismerés között, hogy csak magadat ismered (valamennyire) és csak a saját fejeddel tudsz gondolkodni, bármit is hiszel. Egyensúlyban tartani ezt talán csak úgy lehet, hogy folyamatosan kommunikálja az ember az elismerését mások felé. Szeretem magam, fontos vagyok magamnak, tudom, hogy én vagyok aki tehet magáért bármit is, sőt az egyetlen vagyok, akinek kötelessége tenni magáért bármit is, DE látlak téged! Látom a szépséget, látom a jó dolgokat, látom az erőfeszítéseidet, látom az értékeidet, és ezeket nagyra tartom. Mások érdek nélküli elismerése tartja egyensúlyban az önszeretetet.

Nem választ el semennyi idő attól, hogy azt vagy olyan dolgokat csináljak, amit szeretek. Nincs olyan, hogy "még ezt" és majd utána... Amíg az ember így gondolkodik, addig sosem jön el az "utána". Viszont, hogy azért senki se érezze magát kirekesztve, lehet élvezni a ”még ezt megcsinálom„ dolgot is. De akkor valójában ez volt a cél. :)

Oké, szóval: két PayPal accountom van. Az egyik az, amit ténylegesen használok mert hozzá tudok férni, a másik pedig az, amit nem használok, mert a PayPal kitalálta, hogy biztonsági okokból jelszót kell változtatnom a belépéshez. Ez eddig nem lenne gond, az SMS-ben küldött autentifikációs kód is faszán megérkezik, ezután azonban (JÉZUS FASZA!!4) van még egy lépcső, a security question. nyilván egyik security questionre sem tudom a választ, mert tíz éve elfelejtettem őket. Ergo képtelen vagyok jelszót változtatni és belépni az accountra.

Ezzel nem is lenne gond, ha ma véletlenül a magamnak történő kiutalás helyett nem arra az accountra küldtem volna az ÖSSZES kibaszott pénzt a használatban lévő accountomról.

A refund kérést elutasították, PayPal support gyakorlatilag nem létezik, és sehol egy értelmes vagy megnyugtató válasz nincs arra, hogy ebben az esetben mit lehet tenni. Valakivel történt már ilyen? Ilyenkor mi a fasz van? 34 éves önálló, felnőtt férfi vagyok, de mindjárt elsírom magam bazmeg.

Elegem van!

A kilátástalanságból, abból hogy nem tudok egy lépést sem előre tenni. Abból , hogy nem tudom ,  hogy csináljam jól a dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen. Abból, hogy azt hittem ha felnőtt leszek, minden könnyebb lesz mert a saját talpamon fogok állni. Abból hogy mindenkinek meg akarok felelni, abból hogy 100%-ot akarok mindig teljesíteni. Tudjátok mit akarok? 2 méter mélyen a kibaszott föld alatt feküdni egy koporsóban ....