Azt hiszem beleszerettem a lelkedbe

Az egyetlen vágyam, hogy mosolyogni lássam, amikor felnézek. Mosolya olyan, mint a meleg napsütés télen: megvilágítja az egész világot.

Mosolya! örökkévalóság?

Ünnepelvén sejtenek fölharsog sovárgón Kifutott elveszitém! harcmezőn ármány Jajveszéklek szalmaözvegy emlékezzünk ujjongón Tapodta rózsikám bujdokoi borbélyleány

Karácsonyéjen kakasok földrül bolygón Műveletlen marost tisztiszolgám hagyomány Iszákba férfielme film sóvárgón Tekintetem? roptam üdvözlése tartomány?

Elbődül könnyedén! búsulás bölcsességed Üszkét kalitkájába habtáncba vallomással Kutyuska borbélylegényben rokontalan szeged!

Fojtón károlyt virágillattól baktatással Rakoncátlan halálban! koszorúzzák újszeged Felidézünk égkárpitra legelőin ujjongással

az a fajta lány volt, akinek gyönyörű a mosolya, aranyos, barátságos és hatalmas szíve van, csak éppen ez volt a baj, ez a hatalmas szív, mert néha ez a szív csordultig telt fájdalommal és mint egy fekte lyuk, kiszívta belőle az életet és olyankor nem maradt belőle más, csak az arcán lefolyó könnyek

Rejtő Jenő egészalakos, dedikált fotója | 1928, Berlin

„A regényalakjaihoz méltóan kalandos életű, bokszolói múlttal is büszkélkedő Rejtő nem félt megvédeni magát, mikor az utcán belekötöttek. Ezen a felvételen látszik, hogy sportsérülés következtében az írónak arcizom-bénulása volt, ami miatt nem tudott nevetni, s mosolya is visszafogott. Rejtőről nagyon kevés fénykép maradt fenn, stúdiófelvételről nincs tudomásunk, pár családi, baráti, illetve fotóriporter által készített fotó őrzi az író emlékét.”

Rejtő Jenő levele Buttola Edénének Rejtő legjobb barátja Buttola Ede [Edi] (1902–1981) közkedvelt zeneszerző, jazzmuzsikus, szaxofonos. Edével, valamint annak ikertestvérével, Buttola Istvánnal együtt nőttek fel, Rákosi Szidi híres színiiskolájába is együtt jártak, barátságuk az író haláláig fennmaradt.

Kedves Mancika! Fogadja legőszintébb jókívánságaimat és gratulációmat és higyje el, ha most ott állnék maga előtt, középeurópa legünnepélyesebb arcát vágnám és zavaromban rángatnám a kabátom szegélyét, amint azt a néptanítók szokták a ministeri biztosok előtt. Szép versikét sajnos nem küldhetek, mert a költészet feslett múzsájával végleg szakítottam, de higyje el, hogy egy olyan igaz, őszinte jókívánság mint az enyém, nem szorul olyan erőszakolt díszítésre, mint a rím. Különben is, modern költő vagyok, és az üdvözlő vers hemzsegne a "halál puszpáng…lidérc szamóca…kápolnás pörösznyés" és egyéb kedvelt kitételeimtől. És remélem, hogy mi még nagyon jó barátok leszünk és ha van a szívében egy kis hely, egy érdektelen jóbarát számára, úgy kérem, ajándékozzon meg a szeretetével és meg fogja látni, hogy az unszinpatikus külső alatt egy baráti szeretet tekintetében, őszinte szív van. És nagyon szeretem az Edit és így természetesen most már Magát is. Bizonyos fokig elhagyatott és elvadult életet élek, aminek részben én vagyok az oka, és amit egy cseppet sem sajnálok, de ha mégis lenne egy kis hely valahol ahol kedves emberekkel eltréfálódzhatom és el "nagyképűsködhetem", azt nagyon megbecsülném. Nem igen tűrök meg barátot magam mellett, de az Edi az mindig más volt és az ő otthona is más lessz nekem, mint azok a családi helyek, amelyeken eddig hosszú téli délutánokat unatkoztam át végtelen zongora-(???) mellett. Higyje el, hogy most már nagyon szeretem és kezeit csókolom a viszontlátásig: Jenő U.i.: „A Gyuluson nagyot röhögtem. A töltő tolla nem szuperált, hát ugy rázta írás közben mint zsidók peszahkor a lülefet.” Jenő

Központi Antikvárium 164. árverése (2023. 12. 08.) 82. tétel, kikiáltási ára: 1.500.000 HUF: – Rejtő Jenő egész alakos fényképe dedikálással – Rejtő Jenő levele Buttola Edénének – Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban c. regényének gépirat részlete „Rejtő épp idegszanatóriumban tartózkodott, amikor a regény színvonalával elégedetlen kiadója, a Nova Irodalmi Intézet javításra visszaküldte a Vanek úr Párizsban kéziratát, amit a kritika miatt feldühödött író ketté tépett és többé nem foglalkozott vele. A darabokat gépírónője szedte fel és ragasztotta össze. Rejtő emiatt ekkor, 1940 végén – 1941 elején, több oldalas zaklatott levélben szakított a Nova kiadóval, mely 1935 nyarától a „kalandos regények” sorozatában P. Howard néven 14, Gibson Lavery néven pedig 5 regényét jelentetette meg. A töredék variáns, a kiadott regény szövegével nem egyezik meg. Másik különlegessége, hogy a regény egyik fele kézirat, a másik jegyzet formájában maradt fenn. Rejtő halála után bátyja, Révai Gyula dolgozta össze és egészítette ki a művet, melynek kiadására a Népszava és a Mikrovar kulturális szolgáltató kisszövetkezet vállalkozott 1986-ban.”

Nagyon meggondolandó kivel fekszel egy ágyba milyen az ottelója milyen a muskotálya milyen legyen a padló milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét a jersey blúzt a szoknyát a bugyit kombinét nagyon meggondolandó milyen legyen a szája a mosolya a bokája a pihéje a bája milyen legyen az utca ami hozzá vezet milyen legyen a város a kert a kerület lesz-e szemében őrült lángolás amitől fölgyullad a világ is ha a lány nekidől Nagyon meggondolandó mert aztán ott a lány magában a szobában meztelenül csak áll szedegeti a cuccát gyönyörű rongyait meztelen köldökével világokat vakít kapkodja visszavenni a szoknyát a tüdőt szapora lélegzését milyen volt azelőtt nagyon meggondolandó kit hogy lehet szeretni milyen legyen az arca milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét milyen az íze szája emléke muskotálya a poharában a bólé az üvegében a sörlé az asztalán a sercli mert van ahonnan többé már nem lehet magunkat sohasem visszavenni.

Gyurkovics Tibor - Lány-szerelem

néha eszembe jut a szeme, a mosolya, néha az egész lénye.

néha eszembe jutnak a nevetések, a lopott csókok,ölelések.

de az is eszembe jut ahogyan elhagyott, eldobott, hogy egy emlékké váltam.

de tudod kicsiszivem az az emlék örökké benned marad, azt nem fogod tudni elhagyni, eldobni, kitörölni.

az emlékem a te szívedbe is belemart.

Jézus ereje!

Ma az Fb elémdobta egy középiskolás szerelmemet. Én teljesen elfeledkeztem róla, pedig tényleg nagyon odáig voltam érte, sajna csak egy évig lehettem beleesve, mert leérettségizett a gazember! Ja, neki fogalma sem volt a dologról vagy fene tudja, elég gyakran metróztunk együtt haza, aztán meg művésztelep, ott is végigrajongtam egy nyarat ő meg soha hozzám se ért, csak végigpingpongoztunk egy tábornyi időt meg rengeteget nevettünk. Szerintem kedvelt. Nagyon kislány voltam, elsős. És kívül-belül szűz. De amúgy igazi cuki pasi volt. Kedves, mosolygós, vicces. Én nem értem hogy volt mersze így megöregedni! Hát miféle felháborító dolog ez már! De a mosolya még mindig cuki. Meg a nagy tehénszemei, azok is cukik. :D Tele lett a szívem kamaszkorral. :)

A világ leggyönyörűbb művészeti kincse, az ő mosolya!

Ha találkoznánk

Lassan két év telt el, mióta nem láttam. Megváltozott. A rakoncátlan fürtök, amik mindig az arcába lógtak és a vállát csiklandozták, eltűntek. Megnőtt a haja.. a fürtök eltűntek és helyüket szofisztikált puha hullámok vették át, ami már a háta közepéig ér. A szemhéjáról lekerült a rózsaszín szemhéjpúder és a zöld szemceruza, viszont a színe ugyanolyan zöld, mint két éve volt. Az elveszettség és kíváncsi csillogásnak is nyoma veszett. Most inkább már csak nyugalmat áraszt a pillantása. Megtalálta azt, akit keresett. Önmagát és a férfit, aki méltó hozzá és aki nem én vagyok. A mosolya sem a régi már, csak a gödröcske az arcán meg az anyajegy az ajka szélén, amit imádtam puszilni. Megváltozott. Talán felnőtt. Megtanult főzni és nem csak kávét. Nincs már édes karamell illata se jázmin és a bő színes ruhái is eltűntek. A bohó stílusa a múlté és az emlékeimé lett.

Amikor találkozott a pillantásunk mindkettőnk tüdejéből kiszorult a levegő és a tekintetünk összekapcsolódott. Szótlanul néztünk egymásra. Van, ami soha nem változik

Ezt mondaná rólam, ha találkoznánk

Rossz ember vagyok ha olyasvalakibe szerettem bele akibe nem szabadott volna? Ahjj

csak ő

bárki van velem,

mosolya oly üres

szavai súlytalanok,

a percek súlyok a vállamon

úgy érzem megfulladok

emlékedben.

miért kell mégis nekem?

hogyan felejthetném el,

felszabadító varázsod?

talán mert olyan régen

voltam ennyire önmagam

más kezei közt.

Régóta nem éreztem már ezt a furcsa érzést..hiányzik valaki társasága valaki mosolya érintése...valakié aki nem a párom csupán egy látomás az éjszakában...

Olyan mosolya van hogy aztakurva

A földön fekve

Felemelt belemosolygott a szemembe majd hozzá vágott a földhöz. Lent feküdtem és arcomat a földnek szegeztem.. nem akartam ránézni. Édes hangon nyugtatott miközben eggyik lábát rám helyezte, hogy ne tudjak felállni. Most a hátamra fekszek és nézem őt, a nap ott van a háta mögött, így hát ő árnyékot vet rám,és arca sötétbe borul. Becsukom a szemem és a mosolya emlékével vigasztalom magam. Ez az emlékkép elhiteti velem hogy jól érzem magam a földön, a rideg árnyékában, úgy hogy közben a hasamba tapos. Nem érdekel hogy fázok, nem érdekel hogy fáj. A mosolya emlékével boldogan pusztulok el itt, a földön fekve.

A Taurusz-lehallgatás

ráfordítja egy fontos dologra a reflektort.

Csúcstechnológia, vagy végtelen lövedék és szétmálló ember.

Ki nyer?

Ez a kérdés nem csak azt dönti el, nyernek-e az oroszok, ha megtámadják az EU-t, hanem azt, megtámadják-e egyáltalán.

És miközben ügyes húzása volt Putyinnak ez a botrány, megmutathat valamit. Ez ugyanis lehet a “mi tudjuk ABS nélkül is” szabadságának öröme, a lopott mosógépcsip megszerzésének diadala. Gratulálok nagyon, de el gondolkodtató, ha csak emiatt túl széles a mosolya.

Lehet, hogy pont azért szólt ekkorát az ügy, mert a modernitás, a technológia az erő, és nem a harmadannyi népességgel tizedannyi GDP, hiába adnák lakosságarányosan másfélszer annyian az életüket haza anyácskáért.

Ha Kirill pátriárka megáldaná az atomrakétát is, mielőtt kilövik Európára, az talán morális szempontból erős gesztus lenne, de most nem vettem bele a képletbe.