Vigyél viszza oda, ahol önfeledten boldogok voltunk. Vigyél vissza oda ,ahol az első csòkot adtad, a szobàba ,ahol először mondtad, hogy szeretsz , a helyekre, ahol egymàs kezèt fogva, szerelmesen sètàltunk végig. Oda ,ahol a kèk szemed mèg èrtem csillogot és ahol mèg az enyém voltàl.

A legszebb dolgok az életben egyszerűen nem dolgok. Emberek és helyek, emlékek és képek. Érzések és pillanatok, mosolyok és nevetések.

“Idegen helyek meg emberek,

Én nem megyek, még itt vagyok.

De közel se biztos, hogy itt halok meg.”

Deniz - Holnapután

ebben a pillanatban azt sem tudom, hogy magammal rendben vagyok-e

Telex: Nyomozás indulhat a szlovák vlogger által leleplezett, lehúzós pesti bár ügyében

Ilyenkor illik nagyon meglepődnie a rendőrségnek, NAV-nak, önkormányzatnak :) Rendőrség és ònkormányzat esetén még mókásabb arcot lehet vágni,.hiszen ezek szerint nem ismerik a saját kerūletūket, bár rossznyelvek szerint nekik is meg kell élni valamiből. :) néhány ilyen pénzlehúzó-maffiozó helyet én is lefotóztam, tán előkeresem. ( Október 6 utca, Wesselényi utca stb).

Most meg velem geciznek mert le mertem ülni

a gyerekeim teljesen ledöbbentek, hogy régesrégen a vonatokon voltak helyek, ahol lehetett cigizni...de hát az büdös!

remélem, ha lesznek unokáim, ők azon fognak ugyanígy meglepődni, hogy amikor a szüleik kicsik voltak, még beengedtek a városokba autókat. de hát az büdös, meg hogy fér el a gyalogosok mellett az olyan sétálóutcákban, mint az Üllői út, meg egyébként is, oda kelljen figyelni a forgalomra a havi egy napon, amikor bemegyünk a munkahelyünkre, ahelyett, hogy aludnánk a mágnesvasúton? ehh, de lúzerség

Rejtő Jenő egészalakos, dedikált fotója | 1928, Berlin

„A regényalakjaihoz méltóan kalandos életű, bokszolói múlttal is büszkélkedő Rejtő nem félt megvédeni magát, mikor az utcán belekötöttek. Ezen a felvételen látszik, hogy sportsérülés következtében az írónak arcizom-bénulása volt, ami miatt nem tudott nevetni, s mosolya is visszafogott. Rejtőről nagyon kevés fénykép maradt fenn, stúdiófelvételről nincs tudomásunk, pár családi, baráti, illetve fotóriporter által készített fotó őrzi az író emlékét.”

Rejtő Jenő levele Buttola Edénének Rejtő legjobb barátja Buttola Ede [Edi] (1902–1981) közkedvelt zeneszerző, jazzmuzsikus, szaxofonos. Edével, valamint annak ikertestvérével, Buttola Istvánnal együtt nőttek fel, Rákosi Szidi híres színiiskolájába is együtt jártak, barátságuk az író haláláig fennmaradt.

Kedves Mancika! Fogadja legőszintébb jókívánságaimat és gratulációmat és higyje el, ha most ott állnék maga előtt, középeurópa legünnepélyesebb arcát vágnám és zavaromban rángatnám a kabátom szegélyét, amint azt a néptanítók szokták a ministeri biztosok előtt. Szép versikét sajnos nem küldhetek, mert a költészet feslett múzsájával végleg szakítottam, de higyje el, hogy egy olyan igaz, őszinte jókívánság mint az enyém, nem szorul olyan erőszakolt díszítésre, mint a rím. Különben is, modern költő vagyok, és az üdvözlő vers hemzsegne a "halál puszpáng…lidérc szamóca…kápolnás pörösznyés" és egyéb kedvelt kitételeimtől. És remélem, hogy mi még nagyon jó barátok leszünk és ha van a szívében egy kis hely, egy érdektelen jóbarát számára, úgy kérem, ajándékozzon meg a szeretetével és meg fogja látni, hogy az unszinpatikus külső alatt egy baráti szeretet tekintetében, őszinte szív van. És nagyon szeretem az Edit és így természetesen most már Magát is. Bizonyos fokig elhagyatott és elvadult életet élek, aminek részben én vagyok az oka, és amit egy cseppet sem sajnálok, de ha mégis lenne egy kis hely valahol ahol kedves emberekkel eltréfálódzhatom és el "nagyképűsködhetem", azt nagyon megbecsülném. Nem igen tűrök meg barátot magam mellett, de az Edi az mindig más volt és az ő otthona is más lessz nekem, mint azok a családi helyek, amelyeken eddig hosszú téli délutánokat unatkoztam át végtelen zongora-(???) mellett. Higyje el, hogy most már nagyon szeretem és kezeit csókolom a viszontlátásig: Jenő U.i.: „A Gyuluson nagyot röhögtem. A töltő tolla nem szuperált, hát ugy rázta írás közben mint zsidók peszahkor a lülefet.” Jenő

Központi Antikvárium 164. árverése (2023. 12. 08.) 82. tétel, kikiáltási ára: 1.500.000 HUF: – Rejtő Jenő egész alakos fényképe dedikálással – Rejtő Jenő levele Buttola Edénének – Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban c. regényének gépirat részlete „Rejtő épp idegszanatóriumban tartózkodott, amikor a regény színvonalával elégedetlen kiadója, a Nova Irodalmi Intézet javításra visszaküldte a Vanek úr Párizsban kéziratát, amit a kritika miatt feldühödött író ketté tépett és többé nem foglalkozott vele. A darabokat gépírónője szedte fel és ragasztotta össze. Rejtő emiatt ekkor, 1940 végén – 1941 elején, több oldalas zaklatott levélben szakított a Nova kiadóval, mely 1935 nyarától a „kalandos regények” sorozatában P. Howard néven 14, Gibson Lavery néven pedig 5 regényét jelentetette meg. A töredék variáns, a kiadott regény szövegével nem egyezik meg. Másik különlegessége, hogy a regény egyik fele kézirat, a másik jegyzet formájában maradt fenn. Rejtő halála után bátyja, Révai Gyula dolgozta össze és egészítette ki a művet, melynek kiadására a Népszava és a Mikrovar kulturális szolgáltató kisszövetkezet vállalkozott 1986-ban.”

- Szeretsz az új lakásban lakni?

Ilyenkor nem tudom, mit feleljek. Nem tudom, milyen szeretni egy lakásban lakni.

1. Az első ház, ahová születtem a nagyszüleim udvarában volt egy külön álló szoba-konyha. Nincs túl sok emlékem róla. Sőt, semmi emlékem nincs róla. Egyetlen momentum jut eszembe, az út, amin nagymamám visz az építkezésre a szüleimhez, amikor a saját házukat építették. Erre is csak azért emlékszem, mert elfáradtam az úton, és a nagymamám nem akart felvenni, hogy vigyen.

2. Szüleim háza a második, amiben laktam. Innen már vannak emlékeim kisgyerekkoromból is. A konyha-főzőfülke, ahol lavórban mosakodtunk, mert a fürdőszoba még nem volt kész, aztán a testvéremmel közös szobánk, az akvárium a folyosón... (Erre tisztán emlékszem, mert akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy létezik az agyam, mégsem emlékszem semmire, és az akvárium minden részletét megjegyeztem, hogy tudok-e rá emlékezni később.) Ebben a házban töltöttem a tinédzserkoromat, így vannak jó és rossz emlékeim abból az időből. Szerettem ott lakni? Rámondhatom, hogy igen, bár természetesen nem volt választási lehetőségem, így az ott lakás egy alapadottság volt. Ragaszkodtam az ottlakáshoz? Nem. Az első adandó alkalommal el is költöztem onnan egy örökölt sorházba.

3. Fiatal felnőtt éveimet ebben a sorházban töltöttem. Nem volt semmi különös. Se kiemelkedően boldog éveim nem voltak, se katasztrófálisan rosszak nem voltak. Semmi különös emlékem nincs róla, talán csak azok a helyek, ahol dugtam. Szerettem ott lakni? Hát, teljesen közömbös volt.

4. Aztán lett egy hosszabb kapcsolatom, így néha nála laktam, néha otthon. A barátnőm lakásához sem fűznek komolyabb emlékek. Unalmas, budapesti panellakás. Szerettem ott lakni? Hát, nem igazán. A panelt nem nekem találták ki.

5. Később szakítottunk, majd új kapcsolat jött, akit el is vettem feleségül. Hozzáköltöztem. Küzdöttünk a penészes fallal és az egerekkel. Nyilván nem szerettem ott lakni, amikor nekem volt még egy sorházam, aminél semmi ilyesmi problémák nem voltak, csak ahová valamiért ő nem akart költözni.

6. Eladtam a sorházat, hogy az árán elkezdhessünk építeni egy közös házat. Szerkezetkészen vásároltuk, csak be kellett fejezni. 4 szoba volt benne, két fürdőszoba, hatalmas amerikai konyhás nappali. Akkora volt, hogy gördeszkázni lehetett a nappaliban. Plusz kandalló, kurva nagy terasz, három autós garázs és 1000 négyzetméteres udvar. Mivel szerkezetkészen vettük, így adottsága volt a nagy tér, és bár felesleges volt, nem lehetett vele mit kezdeni, de jó áron jutottunk hozzá, mert nem kellett senkinek, mivel talán csak a jóistennek nem volt rajta jelzáloga. Nekem sem kis utánajárás volt mindet leszedetni. A kilátás pedig... az egész Zsámbéki-medencét be lehetett látni. Ennek ellenére nem szerettem ott lakni. Túl nagy volt, és az embert a rabjává tette egy ekkora ház. Ekkor vettem a citromfámat. A citromfa ebben a házban sokszor próbált meghalni, néha egyáltalán nem volt rajta egyetlen levél sem, de valahogy mégis mindig túlélte a dolgot.

7. Úgy alakult, hogy elváltunk. A házat meghirdettük, de nem jelentkezett rá vevő. Külön-külön albérletbe költöztünk. Én a I. ker. Vízivárosba, egy 100 négyzetméteres albérletbe. A mérete ellenére nem volt drága, 160 ezret fizettem érte még egy fél éve is. Azért volt olcsóbb, mint a hasonló lakások az I. kerületben, mivel eléggé lepukkant állapotban volt. Az egyik szobát egyáltalán nem lehetett használni, leszakadóban volt róla a tapéta is. Én meg nem reklamáltam a tulajnál, egyedül éltem, elég volt nekem egy szoba is, és nem akartam, hogy az árát felbassza az égig. Kis vállvonogatással mondhatom, hogy szerettem ott lakni, mert közel volt mindenhez. De határozottan erre sem mondanám, hogy szerettem ott lakni, mert tulajdonképpen nem hiányzik. Zajos volt, szar ablakokkal, poros volt mindig minden. Ez jut eszembe róla, de szinte soha nem gondolok azokra az időkre, amikor ott laktam. Mintha valami álomkép lett volna. Jó hely volt, de semmi különös. Apró erkélye volt, a citromfának pont elég. De ő sem szeretett ott lakni, ezt láttam a beteges-sárgás levelein.

8. Közben mégis sikerült eladnunk a vidéki házat, persze szarér-húgyért, és még azt a pénzt is ketté osztottuk a volt feleségemmel, így OTP barátom segítségével vehettem egy saját lakást Pesten a XIII. kerületben. Felújítottam, mindent a saját kényelmem és elképzelésem szerint. 7. emelet, de ezt már tetőtérnek hívják, hatalmas terasza van, aminek egy részét beépítettem elhúzható üvegfallal. Ez egész nyáron nyitva van, télen majd ide költöznek a terasz többi részéről a növények. Ezt a teraszt szereti a citromfa. Ilyen egészséges zöldnek még soha nem láttam a leveleit. A lakótér loft lakás szerűen egybe van nyitva, plusz fürdőszoba pezsgőfürdős káddal meg gőzkabinnal. Sokat dolgoztam rajta, és dolgozom rajta még most is. Egyszer majd rámondhatom, hogy kész lett. Szeretek-e itt lakni? Jobban, mint az albérletben, és kényelmes, meg ellazít a közeg, de négy hónapja lakom itt, még nincs meg igazán hozzá a kötődésem. Úgyhogy amikor megkérdezik, azt válaszolom, hogy szeretek itt lakni, és remélem, egyszer majd úgy is érzem.

És tudom, hogy nem itt lesz a vége. Lesz még egy házam valahol Olaszországban. Akkor, amikor már nem kell anyámról gondoskodnom, és nem köt ide semmi. Lesz egy házam Olaszországban, egy kis kerttel, ahová a citromfámat kiültethetem a szabadba. Ott fogok meghalni.

Mást megijesztenek a szűk helyek, előtör belőlük minden klausztrofóbiás hajlam. Engem megijesztenek a tágas helyek… Mert mindig eszembejuttatják velem, hogy mennyire egyedül vagyok.

Sugárzó helyek

Elmentem megint British Museumba lopott holmikat nézni, nézegessétek ti is

Az első leaked nude és egyben az első revenge porn, egy érzelmileg szemmel láthatóan érett férfitól, aki túl van a szakításon és rég már csak nevetve gondol vissza a nőre.

@hofstatterbela amikor rájön, hogy háromezer ötszáz éve el kellett volna szöknie a sok mindenek elől

Sorsod Borsod, az egyetlen magyar származású lelet, amivel találkoztam itt.

Vannak dolgok, amik nem változnak Angliában

Az apró betű. A British Museum nem lett volna rabszolgaság nélkül, vagy legalábbis nem ebben a formában. Nem elég a gyarmatok, Görögország és Olaszország kirablása, de tényleg még ez is. Az orvost természetesen nem úgy kell érteni, hogy a rabszolgákat kezelte, hiszen a kétharmad afrikai ember, aki általában túlélte a Middle Passage hajóútját, átlag még öt évet éltek ezeken az ültetvényeken, ahol halálra kínozták, vagy dolgoztatták őket. Ezek a helyek semmivel se voltak jobbak Auschwitznál.

Sírtam, hogy én voltam az egyetlen, aki tényleg így akarta...

A házról

még nem kaptunk választ. A tapasztalataim szerint elég nyöszös felvenni a kapcsolatot az ingatlanközvetítőkkel, illetve elég furán kommunikálnak. Nincs az, hogy visszaírnak, hogy oks, megkaptuk a levelet, értjük, gyűjtjük az anyagot és válaszolunk, hanem egyszerűen nem válaszolnak. Most éppen öt napja. Van egy olasz-magyar ingatlanosom, korábban ő segített nekem mert telefonon felhívja a nemválaszoló ügynökséget és megkérdez mindent. A díja idén 5 euróról felment 10-re. Az se pénz, úgyhogy ha holnap se válaszolnak, akkor rájuk szabadítjuk. Amúgy, ma épp azt néztem, hogy ebből a faluból (kb 400-an laknak benne, egy év alatt névről ismerhetsz mindenkit :D) 17 óra alatt lehet Budapesten lenni tömegközlekedéssel. Annyira kurvajó helyen van, hogy két óra Milánó, és onnan sutty. A tenger busszal egy óra. És ami a vicc, hogy kocsival meg 45 perc. Hát ennyi idő alatt érek el Budapest másik végébe. Szóval, tényleg elég jó helyen van ez a picsányi kis település, 4 km-re meg van egy nagyobbacska település pizzériákkal meg üzletekkel. Rollerel az mennyi, 15 perc? Még gyalog is csak egy óra, ha az ember beborozva haza akar sétálni. és nyugodtan énekelhet közben mert csak a dombok vannak :D 20 percre (mert elég kanyargós az út) meg van egy még nagyobb város vasútállomással még több pizzériával meg még több üzelettel. Jah, és tengerszint felett 400 m, itt nem lenne hideg se télen. A ház emelkedőn van, ide a víz sem jön fel, nincs is felázás se beázás a falakon. Hajnalban azon gondolkodtam, hogy milyen öntözőrendszer kéne a teraszon a növényeknek amikor nem vagyunk ott. Legjobban az vonz, hogy lehet a patakká fogyott folyóparton bóklászni. Elég szép helyek vannak. Lehet, hogy nyáron szúnyogos. :) Ez a várakozás elég feszkós. Közben nézzük a repjegyeket, de van egy kardinális kérdés, hogy lehet-e kábeles netet bekötni. Egyikőnk cége sem fogad el más megoldást a távmunkára. Ha arra nincs megoldás, akkor nincs ház.

ez a folyó :D

ilyen is tud lenni...

És hogy szerelem-e ez a ház? Hát mindenképpen erős vonzalom. Lehet belőle szerelem, igen. Főleg az, hogy nekem fontos, hogy a terasz a lakáshoz kapcsolódjon, és ha kilépek reggel a kávésbögrémbe kapaszkodva a teraszra, úgy érezzem, hogy kapok levegőt, hogy van előttem tér, hogy szép a látvány.

The Most Dangerous Block in America…

Helyek, melyeket egy magunkfajta katasztrófaturista is kihagy. No go zóna, 10e hajléktalan drogos pokla. Ingyen kaja, olcsó drog.