Gengsztercsajok facen

Liliana Lenz

pndSooetsrpt123lal02,hln3g11090gfcum0euac44:02mTm8f 91lca51u  · 

mottó a hosszabb életedhez

NEM ÍRHATSZ SOHA TÖBBÉ EGY SORT SEM

nem feltétlenül nem

sikáltam a gáztűzhely felett a csempén félórán át a zsírfoltokat, amik amúgy se látszódtak a képen, amit azért csináltam, hogy holnap a tulajtól megkérdezzem fel tudnánk-e oda baszni egy szagelszívót…

Egy jó ismerkedős szöveg

kéne, ezen gondolkodtam éjjel. Hogy valójában, részben a tumblis kicsúfolásokból okulva, milyen is egy jó bemutatkozás. Sok hely nincs rá, csak pár mondat. Első változat: Én, én, én!!!!.... Én ilyen vagyok, olyan vagyok, mikkel foglalkoztam, mi érdekel, mit szeretnék még az élettől. Gondolva, hogy a LOVAG jön, érdeklődve nézi a fotómat (amit a barátnőm csinál hamarosan, hogy se túl kihívó, se túl apácás ne legyen, le kell cserélnem a mostanit) szóval lovag jön, hűdehelyes ez a nő, na nézzük, 165 magas (befér a lóba a kocsiba még fekve is) nem túl kövér, nem is deszka és asztamindenit mennyi minden érdekli a keresztesháborún kívül is, hát mivel én is egy ilyen érdeklődő, okos, nyitott lovag vagyok, aki a bádogjára is vigyáz, hát nosza! Beszélgessünk! (tegyük föl, hogy a lovag tud beszélgetni. Arról is kéne írnom, hogy az milyen, aki tud és milyen az, aki azt hiszi, hogy tud, pedig nem) De nem ez történik, hanem jön a 150 kilós segédjegyzőhelyettesalbérlő egértenyésztő lónepper és azt mondja, hogy ismerkedjünk! Jólnevelten reménykedem, hogy hamar rájön, hogy nincs közös jövőnk, de nem jön rá, mert nincs agya. Viszont kitartóan, bár unalmasan tud udvarolni. jajdeszép vagy. Hát mondom, hogy jajdeszépvagy!!!! Második változat: Inkább azt írni mit várok. Pfuj, pfuj, rengeteg elvárás, és mi van cserébe? – mondanák a kritikusok. Az elvárásokkal amúgy azoknak van bajuk, akik nem ugorják meg a lécet. Ha szembetalálkoztam egy olyan szöveggel, hogy bocs, de én csak a nádszál karcsú atomfizikusnőkre indulok be, akik nem idősebbek 25 évesnél, én csak továbblapoztam. Nem vagyok az, haladjunk. Nem váltott ki belőlem semmilyen indulatot. Hát valaki bármiféle elvárásai miért érdekelnének engem, amíg ő maga nem érdekel engem? Keresi a boldogságot, ahogy én is meg mások is. Legyen szerencséje! Az elvárásokkal inkább az a bajom, hogy rém unalmasak és a másik oldalról nehezen megfoghatóak. Légy okos! – mindenki, de tényleg mindenki okosnak tartja magát. Legyen jó humorod – akinek az alpári pinás-segges humorán ötvenen röhögnek, az is viccesnek gondolja magát. Legyél érzelmileg felnőtt – erről is csak utólag tudjuk, hogy nem voltunk azok. Ezek nélkül nem tudok élni. Konkrétan fizikai fájdalmat okoz, ha a másik emberben ezek nincsenek meg. Nem akarok olyanokkal kapcsolatot tartani, akik ezeket nem hozzák kellően magas szinten. Amúgy itt szokott elbukni az ismerkedés. Te butább vagy nálam, te nem érted a viccet és nem tudsz lazulni, te meg nyafogósabb vagy mint én. :( Búcsú. Mint látható, semmi anyagi elvárás nincs. Ami nem igaz. Az ember alapból feltételez és elvár az övével minimum egyszintű egzisztenciát. Hogy a másiknak van egy rendezett élete, egy jövőképe az öngondoskodásról. Harmadik változat: Ez a szerencsejátékos változat, amikor az ember valami roppant kreatív szöveggel áll elő, bízva benne, hogy az ideális partner és kizárólag az ideális partner harap a dologra. Elárulom hogy a kreatív emberek más kreatív emberek kreatív szövegeire nem vevők. Mert a társkereső jobban hasonlít egy áruházi katalógusra, mint egy magazinra. Ki venne meg egy barkácsgépet amihez az a szöveg van, hogy éjszaka nem használható, mert pihennie kell, nyáron vigyük ki a szabadba és tegyük a fűre, időnként pedig engedjük, hogy más barkácsgépekkel találkozzon. stb, stb. Negyedik változat: Elvont szépirodalmi idézet. Szerelemről, halálról, lélekről, szeretetről. Ez szerintem jó. Garantáltan csak érzelgős debileket vonz. Akinek olyan kell, ennél jobb nincs! Ötödik változat: Úgy se. Itt úgyse találom meg, nem hiszek benne, és hasonló rinyálós, nemvállalós, buta szöveg. Tökéletes mágnes az anyáskodóknak ÉS a narcisztikusoknak, pszichopatáknak. A gondoskodók rátapadnak a reményvesztettre, az agresszorok pedig megérzik a vérszagot. A passzív agresszió szagát. Szóval kéne egy jó szöveg, kicsit én, kicsit te, kis kreatív, némi érzelem, némi bölcs belátás.

Egyszer régen írtam egy jó szöveget. Kb az volt, hogy olyat keresek, aki legalább azokat meg tudja csinálni, amit én. És felsoroltam, hogy miket csinálok. Többen is azt mondták, hogy nagyon jó, nagyon találó, nyilván kamuprofil, én biztos férfi vagyok. :/

Most akkor tudni kéne, hogy milyen vagyok, mit szeretnék és hogyan lépjek tovább. Nem csinálná meg valaki helyettem? Én meg a beszélgetős résznél beszállnék.

Hadházy Ákos 

22 p.  · 

Ismerjék meg Zoltánt (Horváth), a készenléti rendőrség törzszászlósát. Zoltán tegnap sunyi módon odalépett hozzám, mikor megpróbáltuk megakadályozni a Várszínházat és annak urát védő kordon visszaépítését, és szándékosan, erővel elsodorta az előttem álló kőre kitámasztott lábamat. Ezután többször a már a földön támaszkodó lábamat is. Tette ezt úgy, hogy közben fennhangon és szemtelenül óbégatott, hogy ne rugdossam. Miután újra és újra támaszt találtam, ő újra és elsodorta a lábamat és hivatalos személy elleni erőszakra panaszkodott.

Horváth Zoltán arcátlansága azért is kirívó, mert tudta, hogy több kamera rögzíti az eseményeket, de közben bízhatott abban, hogy a kamerák nem a lábát figyelik (és a kamerák nagy része a propaganda sajtót szolgálja). Ebben majdnem igaza lett, a rendelkezésemre álló felvételek többségén nem látszik jól, amit csinált, a propagandisták felvételei pedig pláne nagyon meg vannak vágva. Szerencsére az RTL operatőre egy rövid időre megmutatta, hogy mit csinál a törzszászlós lába, és természetesen vannak tanúk is.

Be kell vallanom, megviselt, amit csinált, szörnyű belegondolni, mit élnek át a rendőri túlkapások áldozatai, ha nincs ennyi tanú.

Néhány megjegyzés:

- Zoltán tökéletes és első látásra is ijesztő példája a buta rendőrökről szóló sztereotípiáknak, akik úgy gondolják, hogy nekik mindent szabad. (Természetesen tisztában vagyok vele, hogy minden általánosítás rossz dolog és szerencsére rengeteg pozitív ellenpélda is van.)

- Ugyanakkor az is igaz, hogy Zoltán nem tehette volna ezt meg tegnap, ha nincs tisztában azzal, hogy a hatalom most megengedi ezt neki, sőt, valószínűleg meg is simogatják majd a kopasz buksiját érte. Pár éve a rendőrség az MTVA-nál még nem mert ilyet tenni, akkor az MTVA biztonsági őreivel végeztették el a piszkos munkát, ők csak nem avatkoztak be. De Zoltán aljasságának fontos üzenete, hogy ahogyan a hatalom egyre nagyobb bajban van, úgy lesz egyre gátlástalanabb.

- A törzszászlós kis aljas játékának azonban a LEGFONTOSABB ÜZENETE az, hogy a Zoltánok ezt csak akkor tehetik meg, ha NÉHÁNY emberrel kell hősködni. Ha több tízezren vannak (lesznek) mögöttünk, akkor a zoltánság már nem lesz ilyen magabiztos. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy néhány képviselő nem fogja kivívni a valódi, tiszta választások feltételeit. A hatalom attól a pillanattól retteg, amikor végre tömegek jönnek rá arra az egyszerű igazságra, hogy minden hatalommal szemben lehet eredményeket elérni, az csak a résztvevők számától függ. Meggyőződésem, hogy eljön majd ez a pillanat, azt persze nem tudom, hogy mikor.

- Nem ellenőrzött, de több helyről érkező és megbízhatónak tűnő információm szerint Orbán már a 2019-es tiltakozásnál is sokkal erőteljesebb rendőri fellépést követelt Pintértől. A belügyminiszter ugyan gonosz, de egyáltalán nem ostoba alak és tisztában volt azzal, hogy már akkor mennyire lemorzsolódott és demoralizált volt az állomány. Tudnunk kell, hogy ez a helyzet azóta is sokat romlott még akkor is, ha – szemben például a tanárokkal – a rendőrök egy év alatt háromszor kaptak nagyon komoly emeléseket (Zoltán talán nem, de a többség nyilvánvalóan tudja, hogy a kormány gyorsan el is inflálta azt).

- Valószínűleg teszek panaszt a rendőri túlkapások miatt, de az MTVA-nál történtek után semmi kétségem nincs affelől, hogy enek semmi értelme.

Hetekkel ezelőtt lenn voltam Békéscsabán, a textilkonferencián. Nézem a ruhákat, meg az egyéb textiliákat, nem értem mi még csak meg sem voltunk említve. Az egész tájegység kb kompletten kimaradt, bezzeg a matyók giccs boltos szarja ki volt állítva. A népi hímzésben legyenek trendi színek, meg persze jó ha ismered a szervezőket. A mesterszakács màr kinézett az ebédnél. 400+főből engem, ez nagyon imponált. Utálom a férfiakat. A következő héten jött hozzánk legjobb barátnőm, még megnyugodtam, hogy tudok főzni. Gluténmentes tiramisu, meg lassagne. Két boltban sem lehetett tojást kapni, nagyanyámtól kunyeráltam a piskótához. Koncerten vagyok, ringok. A napsütötte rész. Közben egyre vékonyabb vagyok, újra élesen látszik az álkapcsom. Kihányom a mekis kaját is, el vagyok szokva az ételtől. Másnap egész nap az ágyban fekszünk, beszélünk. A varráson azt mondja a semmi mesternő, hogy buta vagyok, lassú, és haszontalan, főleg ahhoz képest, hogy van diplomám. Elkezdem utálni. Gyűlölöm, az anyám beszél így velem. Varrok itthon, két pólót, az elsőt viszkózból, szétvágom. A második elmegy, lehet benne lesétálni a Tiszára. A szomszédasszony beletolat az autómba. Elsőre nem tudom, kihívom a rendőröket egy halálraítélt bizonnyoságával. Hát biztos beletoltak háromszor egy kézi beton keverőt…és ezt a szakértők mondják, reménytelen. Mindenki is hülye. Aztán jön a szomszéd, bocsika, néha a férjemébe is belemegyek. Egy full új tolatóradaros hondával, én meg büszke vagyok, hogy a böhöm kombival csak hátsó távolságjelző van, és képes vagyok tolatva is parkolni, pusztán tükörből. Tök mindegy, más 10 x többet érő autóval is izomból beletolat. Az exem is megmondta, agykapacitás nuku, de legalább a konyhában zsigerből feltalálom magam, genetika. Este színházban vagyok az anyámmal. Ismerősök. Meghalt Gyurika. Anyám már hívja is a barátnőjét, akivel nem beszélt egy éve, hogy jaj, sajnálja, hogy meghalt az exférje. Mondja Zs. hogy nagyon nem halt meg, már új gyereke is van a több évtizeddel fiatalabb nőjétől. Ciki. Kiderült, hogy nem is az a Gyurika. Meg mondom anyukának, milyen lenne, ha netalántán édesapám elhalálozna, és neki nyilvánítanának részvétet. Na ugye. Anyám felfogja a hajam, legyen 15cm-vel rövidebb. Szerinte nem vagyok elég szép, megy beszélgetni az ismerősökkel. Színház után találkozom H-val, egy hónapja ígérem, vagyok annyira elkeseredve, hogy legyen kedvem. Olyan primitív. Egy tátra tea megoldja. Ellopok egy jägeres poharat, már van 2 otthon. Egy emberekkel teli asztalról veszem el, mindenki megvan rökönyödve, dehát kell a készlet. Nem vagyok normális. Nyári nadrágokat varrok. Tökéletesek. A térd alá érnek. Húsvétra anyám Hévízen nyugtatja az idegeit, én egy napra felmennék barátnőmhöz Pestre. Lemondom. Nagyanyám bömböl a telefonba, inkább elhozom. Ez van. A második napja, és nem is olyan rossz. Összeségében meg vagyok elégedve az életemmel. Szeretnék zokogni, de a legközelebb enyhén ittasan voltam hozzá a H-s estén. Néha egy hosszú nap után szét tudnék verni valamit. Bennem van a melankolikus bizonyosság, hogy örökre az anyám nyakán maradok, hiába fogok dolgozni, itt maradok. Nem bánom, hogy elmenekültem innen 19-ben, sokat tapasztaltam, és most rehabilitáltak. Újra tisztelnek az emberek, fogad a fogorvos, hogy újra tömje a kijött tömésem, aki az apám osztálytársa volt, és tart az anyámtól. Sok év után újra egy báb vagyok. Fojtom el magam, de nem érdekel, legalább van hol lennem.

Vicces (avagy szomorú?) történet, ahol ismét kibukott a rég tudott dolog, miszerint nyeznajka vagyok.

Van a Tilos rádión egy nem túl rég kezdődött műsor, az Amiről nem lehet beszélni, ez a címe, filozófusok beszélgetnek. Elkezdtem szépen az első adástól hallgatni. Gondolom az a céljuk, hogy közérthető módon beszéljenek filozófiai alaptémákról. Namost ez vagy nem sikerül, vagy még inkább én vagyok túl buta ahhoz, hogy megértsem a témát. A sokadik adásban történt a vicces (vagy szomorú?) eset. A téma a relativizmus, amit nem sikerült persze teljesen megértenem, hogy micsoda is pontosan, de azt levettem (vagy félreértettem?), hogy a műsorvezetők az ellenkező állásponton vannak, nagyon nem értenek egyet a relativizmussal. Aztán az adás vége felé volt egy még számomra is érthető pár mondat, ahol egy ügy kapcsán leírtak egy relativista álláspontot, aminek annyire megörültem, mert érteni véltem amit mondtak, de persze pont hogy az jött le nekem, hogy ez a bizonyos relativista álláspont bizony az, amit én is gondolok. Vagyis hogy hát sajnos a rossz gondolkodásmódot követem, amit ők éppen kipellengérezni szándékoztak. Aztán persze nem sikerült rájönnöm, hogy ez miért is hibás álláspont.

Sziasztok, nyeznajka vagyok :)

Ez volt a konkrét adás amúgy:

Most akkor buta vagyok? / Am I dumb now?

"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember."

70 éve ezen a napon halt meg Szép Ernő.

Sziasztok!

Az aszexuálissal kapcsoltba lennének kérdéseim (lehet hogy az vagyok). 18 éves vagyok, kapcsolatom még eddig nem volt. Nem érzem azt sem hogy szexuálisan bárki is vonzana, De viszont külsőre vannak akik tetszenek. Ettől még lehet hogy aszex vagyok? És még azt szeretném kérdezni hogy lehetek egyszerre bi és aszex is?

Elnézést ha buta kérdések. Ilyenekről sosem beszélek senkivel. Valahogy nem merem elmondani senkinek 😅

Szia, kedves!

Ne érezd magad feszélyezve, normális ember ilyenekből nem csinál ügyet. Nyugodtan kérdezz, bármit.

A vonzalomnak több fajtáját különböztetjük meg, ami van, hogy valakinél összemosódik és van, akinél elválik. Pl vannak akik full hetero irányultságúak, romantikus, szexuális, érzéki, esztétikus stb stb szempontból… aztán vannak a hozzám hasonlók, akiknek annyira szerteágazó és változó az irányultsága, hogy inkább már egyszerűen csak “queerként” mutatkozom be (ellenben ha olyan kedvem van, akkor kiterítem a lapjaimat és elkezdem a “tulajdonképpen aromantikus-szürke aszex-poli-bi transz párkapcsolati anarchista vagyok szia”)

Visszakanyarodva hozzád; röviden: annak nevezed magad aminek akarod. Mégis ki vagyok én vagy bárki más, hogy falhoz állítson és kérdőre vonja a Te Egyedi, Belsőséges és Személyes irányultságod?

Nincsenek szabályok. Iránymutatás, tanácsok, elméletek vannak. És emberek. Emberek, akik szeretnek címkézni mindent. Emberek, akik közözz nincs két ugyanolyan. Emberek, akik folyamatosan változnak, ahogy jobban megismerik önmagukat.

Hagyd önmagad kibontakozni. Ne hagyd magad bekorlátozni. ✌️

Ma reggeli első vevőm..........8.45. Kint a "Zárva" tábla, és zárva az ajtó. Nyitás 9.00-kor. Normál esetben...........

Vevő szembesül vele, hogy zárva az ajtó. Első reakcióként ledöbben, majd elkezdi rángatni a kilincset. Majd egyre erősebben rángatja a kilincset, kezd lilulni a feje, nyitja a száját, valamit ordít artikulátlanul, majd elengedi a kilincset, belerúg az ajtóba, kezével és beleüt, ajtóba és a falba is,és szitkozódik hangosan.

Közben én értetlen,buta arccal, oda lépek az ajtó másik feléhez, és nézem nagy szemekkel amit művel. Kinyitni nem merem az ajtót, nehogy még engem is megverjen. Abba hagyja a hisztit, felnéz, átnéz az üveg ajtón, és meglát engem. Némi döbbenet az arcán, majd mintha kicsit zavarba jönne. Én még mindig nem merem kinyitni az ajtót, így kérdezem bentről, " Segíthetek valamiben?". Beordít, hogy " Igen! Nyissa ki az ajtót!" "Dehogy nyitom! Mit szeretne? " -elrohan dühösen. Nyitás után kb 15 perccel vissza jön, láthatóan nyugodtabban, az ajtón sem akad fent, mert már nyitva vagyok, vásárol, és fizetésnél megkérdezi, " Miért nem engedett be az előbb? " " Mert még nem volt 9 óra, zárva voltam, ezért volt zárva az ajtó is. De mivel éppen szét akarta verni az ajtót, és mellette a falat, így nem igazán voltam biztos benne, hogy engem esetleg nem fog. Olvasni viszont nem tudott akkor, lehet dühében, mert nem olvasta el a "Zárva " táblát, és eszébe sem jutott h amúgy zárva vagyok. " Elég értetlenül nézet rám, elköszönt, kifele menet megnézte a "nyitva tartási idő" táblát is.

Nem kért elnézést.

Szerintem direkt szívat a sors: van valaki a munkahelyemen (legyen mondjuk L.), aki nem közömbös számomra, de ezt érthető okokból nem tudhatja meg. Ugyan próbálom kerülni a vele való érintkezést amennyire lehet, mégis néha olyan helyzet alakul ki, hogy kénytelen vagyok beszélni vele.

Nyáron megkért a főnököm, hogy vegyek részt egy projektben és mikor megtudtam, hogy ő is benne van, nem akartam elvállalni. Aztán megtudtuk, kit neveztek ki projektvezetőnek, egy dilettáns, arrogáns és buta embert (emiatt ketten ki is faroltak a projektből) én meg úgy döntöttem, mégis elvállalom, mert nem akartam hogy minden L. nyakába szakadjon. Úgy is lett, ahogy sejtettük: mindent mi ketten csináltunk, a nulláról raktunk össze egy egész használható programot, amit jövő héten kell bemutatni a vezetőségnek. Azon a jövő héten, amikor a projektvezető szabin lesz és így kettőnkre hárul a feladat. Emiatt minden nap beszélünk de már alig várom, hogy vége legyen ennek az egésznek.

hétfő van

Gyereknek, kamasznak, fiatalnak maradni?

Búcsúztattuk egy kolléganőmet. Jól dolgozott. Mindig elismertem az erőfeszítéseit és az eredményeit. Kurvára idegesítő volt kb minden megnyilvánulása. Hálistennek társosztályon dolgozott, nem volt sok dolgunk egymással. Erőszakos, énközpontú, határtalanul és tapintatlanul kiáradó embernek láttam őt. Ücsörögtem a búcsúztatón, majszoltam a sós-vajas lófaszkákat és figyeltem, hogy ki is lehet ő valójában. Aztán el is mondta ő magáról meg többen is nagyon dicsérték, hogy csupa élet, csupa ötlet és elevenség, és rengeteget beszél – órákra nyújtva ezzel a meetingeket, nagyokat nevet és másokat is belevisz ebbe az asztalcsapkodós harsányan röhögős hangulatba és nélküle üres és csendes az iroda. Mert gyerek tudott maradni – mondta ő. Okos, ötletes, kreatív felnőttekkel szeretnék dolgozni – gondoltam én. Nade nem is egy ismeretlen kolléga szapulása az érdekes, hanem az, hogy eszembe jutott, mennyire utálom azokat a részeket az elmúlt 10 évből, amikor szerintem gyerekesen viselkedtem. Szégyellem is picit, meg dühös is vagyok, meg szeretném másra meg a körülményekre kenni a dolgot. Néha sikerül. :D Akármi is történik, csak abból lehet kihozni a buta, hisztis gyereket, akinek az adott dologra egyszerűen nincs megoldása. Nem tudom hogyan kell felnőttként érvényesíteni magam, nem tudom hogyan kell felnőttként kezelni más, gyerekként hisztiző felnőtteket, nem tudom hogyan kell elmenni onnan ahol nem vagyok jóhelyen, nem tudom hogyan kell visszautasítani, ha bántanak. Egészen elképesztő, hogy az ember korosodik, családja lesz, gyerekeket nevel, ingatlanokkal zsonglőrködik, mindent megold, de egy rakás dologban gyerek maradhat, aki teljesen egyszerű társas helyzeteket vagy konfliktusokat nem tud kezelni és zsigerből jön a hisztiző, tomboló gyerek. Másokon észrevesszük, magunkon sosem.

Olvastam egy cikkben a napokban a kamasznak maradt férfiakról. Akik csak odáig tudnak egy kapcsolatot, hogy pár randi, itt még kézben tudják tartani az érdeklődésüket, de ennyi. És képesek párkapcsolatban, családban élni úgy, hogy az érzelmi életük megrekedt ezen a szinten. Aztán nem tudják mi a baj, a társuk sem tudja. Következő kapcsolat, megint így. Aztán halálukig nem is változik ez. Hetven évesen is kamaszként beszélnek a kapcsolatokról. Nem éri őket elég nagy trauma a változáshoz? Erről már nem írt a cikk. Ez talány maradt. Valószínűleg mindenkinek vannak kisebb elakadásai. A nagyobb elakadások valószínűleg súlyosan akadályozzák a normális emberi kapcsolatokat. Az elakadásainkkal is azonosítjuk magunkat. Én ilyen vagyok. Ha dühös vagyok ezt csinálom. Ha félek, így viselkedem. Ez van, ilyen vagyok! És várjuk az elfogadást. Sokszor még az elismerést is, hogy milyen öntudatosan (valójában önző módon) megoldottuk a problémánkat.

A gyereknek maradni jó gondolat elég káros, mert felmenti az embereket a hülyeségük alól. Ami valóban értékes a gyerekségben, az az érdeklődés a világ felé. A kíváncsiság. Meg a szabad asszociáció. Minden más a gyerekkoron túl nem hasznos, nem jó és nosztalgikus torzítással gondolunk rá. A kutatások szerint a gyerekek kirekesztőek, morálisan alulteljesítenek (nyilván), önzők, akaratosak, manipulatívak, hazudósak, stb, stb. (a gyerek valószínűleg egy túlélőgép :D) Az, hogy hoznak 1-1 ellenpéldát, vagy a saját gyerekünket nem ilyennek látjuk vagy mindezt jól toleráljuk, mert különben kihalna az emberiség, az teljesen rendben van. Így van kitalálva. De aki őrült meg már a saját gyerekétől, az gondoljon arra, hogy egy éppen olyan felnőttel kell egy irodában dolgoznia vagy párkapcsolatban lennie.

Azt gondolom, hogy ha már az ember eljutott oda, hogy tudatosult benne, hogy dolgokra nem jó válaszokat adott, helyzeteket gyerekesen oldott meg, akkor nehezebb helyzetben van, mint amíg ezt nem tudta. Mert ettől még nem lesz a kezében új eszköz, új megoldás. Az eszközt, új megoldást pedig csak "helyzetekben" lehet kifejleszteni. Aztán vagy lesz hozzá elegendő idő, alkalom, megfelelő társ, vagy nem.

És hogy a cím harmadik részéhez is legyen valami: A gyerekesen vagy kamaszosan viselkedő embereket irigylésre méltóan fiatalabbnak érzékeljük a koruknál. Ez csábító, hogy mi is olyanok legyünk. Mintha valamit elrontottunk volna, hogy nekünk nem sikerült. Pedig érdeklődő, kreatív, bölcs felnőttnek lenni hatalmas szabadság.

Holnap hajnalban 23 leszek, tavaly úgy mentem át a 22-be, hogy csak délelőtt realizáltam, pedig fenn voltam. Az elhanyagolt vizsga munkáimat csináltam lóhalálában. Sok tekintetben sokkal előrébb vagyok, több lett az önismeretem, viszont nem mondanám, hogy meghozom a “helyes” döntéseket. Kényelmes, önző és gyáva vagyok, mintha valami filmben lennék, ha egy szent élettörténetét élném már régen nem itt lennék. Jó életem van, utazok, világot látok, nem kell elméletben szoronganom, nagyobb “úriasszony” lettem, mint az anyám valaha is, és úgy vagyok vele, hogy az anyagi indokok nélkül is minden téren csak rosszabb lenne, ha most elfutnék. Megingott a hitem, és most morális dillemában élek Önmagammal, de majd lesz valahogy, nem most szeretném túlgondolni, mikor a legrosszabb napjaimat élem, tisztuljon ki a fejem a nyomástól. Le kell vizsgáznom, hogy tovább mehessek, már ezen kívül csak egy félév és kalap-kabát. Nehéz bármi olyat mondanom az ezen az egyetemen eltöltött 2,5 évemről, hogy pozitívan csapódjon le, elfogadtam, de nem békéltem meg, tulajdonképpen fejlődtem, viszont úgy érzem sokkal többet el is vettek Tőlem, dehát ilyen az élet nem de bár?! Felkészít. Tulajdonképpen ha bejutnék az idén mesterire Budapestre sem az oktatásban bízom, úgy vagyok vele, nem bánom, ha nem lesz “jobb”, önigazolást szeretnék, hogy érek valamit. A faszim azt mondta Nekem nem kell majd dolgozni, lesz férjem, de azért ilyen buta nem vagyok, ez az egész is olyan múlékony, mint a nyár, akár már “holnap” lehet elmegyek. Én Önmagamért szeretném ezt az egészet, bizonyítani szeretnék, nem függni senkitől, csak még egy kis időt, egy leheletnyit, ne most kelljen mindent elkezdenem…23 lettem. Nem történt semmi, nem lettem okosabb. Fel van fújva, csak egy szám, ami akkor zavaró, ha fordul egy számot, vagy ha Leonardo di Caprio barátnője az ember.

Kívül:

Bocsánat

Most haragszol?

Ne haragudj

Biztos nem haragszol?

De mondd el mi a baj

Sajnálom

De látom, hogy baj van

Akkor biztos nem vagy mérges?

Belül:

Csalódást okoztam, mindent elrontottam, olyan buta vagyok, csöndben kéne maradnom, minden az én hibám, engem nem lehet szeretni

Kijövetel:

Sok szart hajlandó vagyok megnézni, sőt, szeretem a buta filmeket és sorozatokat, gyakran háttérzajnak használom ezeket - egy időben olyan stresszes volt a munkám, hogy csak ilyenek (később meg csak horror) ment a háttérben home office-ban - de a halálos iramban filmekből mindössze kettőt bírtam végignézni és egyikben sem szerepelt Vin Diesel.

Értem én, hogy a marvel igénytelen fos és trendi köpködni, de árulja már el nekem valaki, hogy létezik ebből a végtelen faszságból már 10+ film? :D