Tumgik
#Boldog Karácsonyt
tobbpenztazembereknek · 10 months
Text
A jelentés egyik mellékszála ironikus módon azonban úgy kényszeríti magyarázkodásra éppen a legmagasabb pozícióban lévő ellenzéki politikust, azaz Karácsony Gergelyt, hogy a főpolgármester (miután nem lett miniszterelnök-jelölt, hiszen visszalépett Márki-Zay javára) tulajdonképpen nem is volt meghatározó figurája a tavalyi választásnak, hiszen a listán elfoglalt szerepe köztudottan csak szimbolikus volt.  A NIK által közölt „fizetési lista” azonban még úgy is számos kérdést vet fel, hogy a szóban forgó, Karácsony támogatására létrejött 99 Mozgalom csak az előválasztáson volt aktív, azaz a nemzetbiztonsági vizsgálat tárgyát képező országgyűlési választáson formálisan már nem is volt szerepe. (Nem véletlen, hogy a mostanit megelőző két korábbi, nyilvánosságra hozott jelentésben nem is kapott figyelmet ez a szervezet, és a mostaniban is egyetlen oldalon.)
24.hu?! Itt mi van? ÉS MI LESZ? Én már be is csomagoltam a bőröndömet!
Az alábbi szakértők véleményét várjuk:
@megittvagyunk
@kamublogok
@szupertibi
20 notes · View notes
ertem-miert-nehez · 5 months
Text
Érkezhetne már egy szikrányi béke.
Még nincs vége,
NiNincs vége.
Angyalok ringatják a lelkem,
Egyre feljebb az ünnepélyes mennybe.
Összehúzom a kabátom.
Meghitt csodálattal bámulom.
Az egész lét lassan megváltozik,
Pirosban, aranyban villódzik,
És bár alig állok a hidegben,
Csendesség lopódzik a szívembe.
Szelíden kavargó hópelyhek,
Révetegen nézegetem,
Az aranyszalaggal átkötött világot.
Csak egyetlen dolgot kívánok.
Behunyt szemmel énekelek.
És újjászületek
Az örökzöld fényekben.
2 notes · View notes
4/5 lázas
11 notes · View notes
Text
😩
... Egyáltalán nincs meghitt, boldog, örömteli hangulatom...
Szörnyen lehangoló...
😩🔥🎄
...
5 notes · View notes
ahazanemlehet · 4 months
Text
Boldog karácsonyt
A magyar parlamentarizmus gyásznapja, a képviseleti demokrácia szemen köpése 2017. december 11-én, amikor OV ezzel válaszolt egy képviselői felszólalásra. (Fontos megjegyezni, hogy nem egy gyásznap van!) Az esetet az index (Német Tamás, 2017.12.11. 18:16) hozta az ATV parlamenti összefoglalója (2017-12-11 17:45:00) nyomán:
„Hogy van az, hogy itt terrorizmusért is körözött emberek flangálhatnak az ön közelében? Kiderült Ghaith Pharaonról, hogy önhöz érkezett vacsorára, kiderült Ghaith Pharaonról, hogy az ön vejével üzletel. Hogy van ez, magyarázza meg! És kérdésem az, örökölnek-e valamit Ghaith Pharaon vagyonából, és hogy milyen garanciát tud adni arra a magyar embereknek, hogy nem ön jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot?” 
– tette fel a kérdést Demeter Márta, az LMP frakciójának képviselője.
Mire felállt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, és férfiasan, bátor politikusként és országvezetőként azt mondta:
Hát, ö, mélyen tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársam! Boldog karácsonyt kívánok!
A móka és a dili tetszett a fideszes képviselőknek. Nevettek is nagyokat.
Az atv fb-oldalán lehet megnézni a rövid jelenetet.
Az ATV Magyarország yt-csatornáján pedig hosszabban fent van a közvetítés, de a végén csak OV válaszát vágták be a kérdés nélkül.
Írott forrásnak az Országgyűlési napló 265. száma van, innen mutatom Demeter Márta viszontválaszával együtt, mert az is fontos, hogy OV ezzel a benyögéssel nem a végszót mondta ki.
Tumblr media Tumblr media
requested by @lobomotiv
Hasonló ehhez az áldott adventet.
0 notes
rekkka · 4 months
Text
Nem volt cél, de lassan anyósommal bepusziltunk 1 0.5ös vodkát és egy ugyanekkora limoncellot. Mire elmentek sógornőm gyerekei (azaz az unokák), utána rákapcsoltunk, 2 óra alatt el is fogyott minden. Férjem baszogat is, és még hátravan egy 40 perces hazaút. Holnap meg anyámék. Lehet otthon megnézem, mit van még inni :/
1 note · View note
egyedembegyedem · 1 year
Photo
Tumblr media
0 notes
kinlodok · 1 year
Text
Kezdem elfogadni, hogy én nem érdemlek meg semmi jót, és ez így van rendjén. Vannak emberek, akiknek tényleg csak a rosszból jut. Semmi önsajnálat, elfogadom, hogy ez van. Nem lehet mindig minden jó.
222 notes · View notes
beguri · 5 months
Text
karácsony előtt
villog a kurzor bennem inakon vékony pulzus létige ragjait őrlöm hóropogásra elalszom soraim összébb húznak ünnep akar eluralni más idomít ma magamhoz árt ez a csend ha megértem
7 notes · View notes
chakjoe · 1 year
Video
youtube
Alleluja! Côr Glanaethwy vagyok | Nagydöntő | Britain's Got Talent 2015
8 notes · View notes
gradinagabico · 1 year
Photo
Tumblr media
Boldog karácsonyt! 🌲 Köszönjük a 2022-es együttműködést és várjuk, hogy 2023-ban új projekteket dolgozzunk ki együtt. #boldog #karácsonyt #kellemes #ünnepeket #ünnep #boldogkarácsonyt #csendes #ej #csendeséj #szép #fenyő #kalács #család #barátok #templom #cozonac #biserica #gradina #gabico #gradinagabico #magazin #online #magazinonline #2022 #2023 #winter #silent #night #tannenbaum (helyszín: Romania) https://www.instagram.com/p/CmoKz3ItOah/?igshid=NGJjMDIxMWI=
1 note · View note
ultramegatroutman · 5 months
Text
Fiatal szellemi fogyatékos (vagy nemtom hogy mondják ezt mostanában) vásárló érkezik.
-Állatos könyv van??? Nagyon szeretem az állatokat. Állatos könyv???
Mutatom a kínálatot. Kiválasztja a Világ madarait, instant szerelem.
-Ez, ez. Mennyibe kerül?
-3500 Ft
-Nincs annyi, nincs annyi, csak ezerötszáz forintom van. Nincs, csak ezerötszáz.
De úgy szorongatja, hogy látszik ezt a büdös életbe le nem fogja tenni. Hát baszki, itt ekkora kedvezményt még senki sem kapott, most sem fog nyilván.
Erre odalép az épp a helytörténeti blokkot böngésző hölgy:
-Nincs nálam készpénz, de ha odaadja az 1500 forintot, akkor kifizetem a könyvét majd az enyémmel együtt kártyával.
Nabazmeg.
-Oké - mondom -, akkor csináljuk úgy, hogy elfelezzük a különbözetet, és a bolt is beszáll egy ezressel, aztán boldog karácsonyt.
Tranzakció lezajlik, mindenki megköszöni mindenkinek és távozik.
127 notes · View notes
starmythelonesurvivor · 5 months
Text
Elhagytam. Kiszálltam a szakadó hóesésben, kivettem a bőröndöm, meg a kamerám, és közöltem, hogy elhagyom. Vége van. Kiakartam bírni 27-ig, de nem ment, most vagy soha, nem így terveztem. Valami vonaton ülök a dunántúlon pest fele, valahogy hazavergődök. Nem tudom, nem érdekel, ennek így kellett lennie. Anyám Ománban, apám ki tudja hol, valahol Sátoraljaborzasztó felé, a nagyanyámhoz ma megy az unokatestvérem, a nagygazdám inkább italozni megy, nem szóltam előre, nem borítja a napirendjét. Kb 5-6 óra után az otthoni állomáson leszek, és még onnan sem fogok tudni hazavergődni, de mégsem voltam már régen ennyire könnyű. Boldog karácsonyt nekem!
89 notes · View notes
boschintegral-photo · 5 months
Text
Tumblr media
Christmas @ La Rambla, Barcelona, Spain
Happy Holidays! Merry Christmas! - ¡Feliz Navidad! - Joyeux Noël! Frohe Weihnachten! - Feliz Natal! - メリークリスマス! Buon Natale! - Wesołych Świąt! - Vrolijk Kerstfeest! Счастливого Рождеств��! - Mutlu Noeller!  - 聖誕節快樂! Καλά Χριστούγεννα! - Craciun Fericit! - 메리 크리스마스! Boldog Karácsonyt! - Selamat Natal! - Hristos Se Rodi! God Jul! - Щасливого Різдва! - Весела Коледа! Geseënde Kersfees! - عيد ميلاد سعيد - !חג מולד שמח! Maligayang Pasko! - क्रिसमस की बधाई! - Nollaig Shona!   Hyvää Joulua! - Veselé Vánoce!  - สุขสันต์วันคร���สต์มาส! Sretan Božić! - срећан Божић! - Giáng Sinh Vui Vẻ! Vesel Božič! - Glædelig Jul! - រីករាយ​ថ្ងៃ​បុណ្យ​ណូអែល! Il-Milied It-Tajjeb! - Häid Jõule! - linksmų Kalėdų! Priecīgus Ziemassvētkus! - Eguberri On! - Feliz Nadal!
66 notes · View notes
udv-wilson · 5 months
Text
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.
46 notes · View notes
best-habsburg-monarch · 5 months
Text
Tumblr media
Frohe Weihnachten aus Wien!
As it is Heiligabend (and the birthday of our much beloved Empress), the office of Monarchical Popularity will be going on holiday. We have declared a truce with the Prussians and will cease hostilities until the end of the holiday season.
The remaining polls will be allowed to run their course, but the administrative staff of this office will not be answering our mail or preparing new polls until after Christmas.
For now, we wish you frohe Weihnachten, feliz Navidad, Boldog Karácsonyt, Wesołych Świąt, Veselé Vánoce, and Buon Natale.
36 notes · View notes