Úgy megváltoztatnék pár dolgot a múltamban, de sajnos nem lehet és ez tönkretesz

Társkeresőcskék 3.

Nem annyira egyszerű ez. :( Kellemes kinézetű, korombeli faszi, aki korombeli nővel ismerkedne. Van közös pont, hasonló iránynak tűnő gondolkodásmód. Beszélgetünk másfél órát. Vagyis ő beszél, én csak nehezen jutok szóhoz. Sajna túl jókat kérdezek. Giccses dolgokat fest. Mindenki a négy fal között gondolkodású. Oltásellenes. Giccses képeket küldözget. Humora szerintem nincs. Pontosan mikor kell azt mondani, hogy bocs Béla, szerintem nem kéne rabolni egymás idejét? Volt egy villanásnyi szimpátia, de elmúlt.

Mi az érvem? A jóízlés?

Mi lenne, ha hazudnék????? Kedves Béla (nem ez a neve), nem meséltem, (mert nem hagytál szóhoz jutni), de van nekem ez a faszi, akibe bele vagyok zúgva (nem vagyok. Utálom, haragszom, gyűűűűűlölöm!!!), és nagyon akarja, hogy mégiscsak folytassuk a kapcsolatot (dehogy akarja, miért akarná, egy fasz, és semmilyen kapcsolatról szó sincs), és én annyira szeretem (kurva nagyot csalódtam benne), hogy úgy döntöttem, hogy még nincs vége. Párhuzamosan meg nem szeretnék több kapcsolatot futtatni. (egyre sincs rendesen időm, ilyen szarságokkal baszom el, mint tumbli). Nem akarlak hitegetni (egy szent vagyok, nyilván), nem állok készen egy új kapcsolatra. És megyek és leiszom magam, felkötöm magam, megeszek egy vödör fagylatot, felvágom az ereimet.

Egy másik faszi nemsokára fog hívni, de még éjjel küldött valami homályos üzenetet, lehet, hogy részeg volt. Vagy nem találta a szemüvegét.

Édes istenem, nem tudnál minden erőlködés nélkül idepottyantani egy pont jót? Aki pont jó és nem tesz tönkre. Egy olyat.

Nem értem mit keresek még mindig ebben az életben. Nem értem miért kell élnem....Minden nap ugyanaz a körforgás. Semmi nem oldódik meg. Ha egyszer mégis, akkor rettegek, hogy hogyan. Az életem semerre nem halad. Én pedig tönkre megyek már ebbe. Úgy érzem nem nekem való az élet. Úgy érzem nem illek ebbe a világba.....

Menekülnék mégse megyek, tedd tönkre az életemet.

Más social felületeken is szoktak betalálni. Ez igaz.

De azoknál nincsen rendszeresség. Nem b@sztatnak és zsagolnak agyon. Nem érzem azt, hogy egy mániás, és beteg nárcisztikus manipulatív nő céltáblája vagyok minden egyes ISTENVERTE nap örökké!

Míg a többinél  érezhetően másmilyenek a csípkelődések, a gúnyok, a haragok... és rövid időn belül el is engedik... emez a nő betegesen rám van tapadva, és vagy feszt manipulál, vagy a saját bajait vetíti ki rám! Az is lehet hogy a többieket szórakoztatja vele, vagy a wmn-es szponzort. – csak egyedül nekem kurvára nem vicces!

Tudna laza, mai, semleges cikkeket is dobni, mint egy normális social felelős, de ehelyett, naponta a legalja témákát választja.

Szerintetek ez az én stílusom, és az világom? ⤵️

Hogyan válnak el a rusnya és lepukkant 50-es magyarok egy trash filmben. <- Rohadtul nem érdekel a válás, ilyen élményem nekem sohasem lesz! De ilyen filmekhez eszem ágában sincsen leülni!

Vagy jön a családon belüli erőszakkal, vagy a szerencsétlen gyerekekkel... Amit mindig én kapok meg...

Én mikor megyek oda egy fiatalabbhoz, csak azért hogy agyon szekáljam? Mikor vetítem ki másokra a problémáimat? Soha!

És mégis én fogok ki egy olyan mániás SGFejet!

+ Amúgy biztos vagyok benne, hogy azt a wmn-est nem kedvelték a többiek sem, mert látszik hogy kurvára nem segítették.

És ezzz

Ti is jól tudjátok mennyire taszító amikor öreg politikusok óvodásokat használnak a rendezvényeken egyfajta biodiszletnek. Ma már azért egy felelős, intelligens, és modern szülő nem megy bele. Ahogyan nem plakátolják tele a social felületeket sem a gyerekeik fotóival.

Erre itt van ez a Stock fotó, amin egy kiskorú duci kislány látható és szándékosan előnytelenül lefényképezve. Oda passzol a kép alá a pedofília szó is, vagy a netfüggőség. Horror. Hogy képesek szülők a gyereküket így eladni?! És az is ritka ostoba aki képes ezt felhasználni 2024-ben egy média portálon. Egymilliárdszor lett elmagyarázva mi a baj ezzel, a wmn-es még mindig nem érti! Arról nem is beszélve, hogy azt a kislányt a wmn-es akarja negatívan ducinak láttatni! És persze sztereotípizálva hogy döglik a notebook elött! Délutánra meg ment a fogadd el a kövéreket poszt, és a testpozitivitás... <- WTF!? = ez aztán a kognitív disszonancia!

Ma már szerintem nincsen olyan szülő, testvér, instamajom, tiktoker aki hagyná hogy ilyen kép menjen ki a netre egy duci gyerekről. Utoljára a 90-es években láttam ilyet. A 60 éves Nagymamák fotózzák ilyenre az unokájukat.

És a másik, attól hogy duci egy kisgyerek, és probléma... attól még nem kell kínosan mutogatni! Nem? Évekre tönkre lehet vágni ezzel.

A másik illusztráció is megér egy misét!

Csak kérdezem! Szerintetek valakit is érdekel egy ápolatlan nővel illusztrált cikk, ami a göthes városiakról szól?

Van olyan városi emberke, aki egy ilyen depressziós, és megalázó tálalással szeretné kezdeni a napját? - Nem hinném. - Ahelyett hogy ilyen taszító hülyeségre pazarolnám az időmet, inkább én is kimegyek a kertbe!

.

Lassan egy éve, hogy külön vagyunk. De még mindig nem tudtalak elengedni. Nem tudok mást szeretni. Nem tudok senkivel önmagam lenni. Saját magamat és az életemet tettem tönkre. Változtam ez alatt az idő alatt. Rengeteget. Viszont még mindig nem találom a helyem a világban nélküled. Mert rájöttem, hogy az otthon nekem az ahol veled vagyok. És ez lehet bárhol. Ha "haza" megyek rájövök, hogy az nem az otthonom már. Buliztam, ittam, drogoztam és pasiztam. Nem nyújtott megnyugvást és boldogságot sem kaptam. Addig volt jó amíg ezek segítségével eltudtam aludni. De nem tehetem már tovább ezt saját magammal. Így minden egyes nap kimerülök de éjjel nem tudok továbbra sem aludni. Próbállak kiverni a fejemből. Te is megnehezíted ezt. De ez alatt azidő alatt rájöttem, hogy nem is foglak tudni kiverni onnan. Örökre ott leszel.

És elfogadtam, hogy ilyen az életben csak egyszer van. Emiatt várni fogok rád. És ha egyszer ebben az életben újra egymáséi leszünk, soha többet nem engedlek el. Történhet bármi, a te feleséged leszek te pedig a gyermekeink apja. És ha erre még nem állsz készen én megvárlak.

Olyan másnapos vagyok ki se kelek az ágyból nemtudom mit kezdjek az eletemmel dolgozni akartam de a bunko no rám nyomta a telefont pedig még be se fejeztem a mondandómat de hat ez van le fogytam pár kilót most nagyon vékony vagyok mint egy anorexiás tudom hogy sose lesz senkim akire tudok támaszkodni mind érzelmileg és talán valahol közös kassza hogyha az egyiknek nincs segítsük a másikat mert szeretjük egymást csak magamra tudok számítani a későbbiekben ebben biztos vagyok és abban is biztos vagyok h nem fogok 1 férfit sem beengedni az életembe el élek egyedül a szobámban a csincsillammal nem lesz sok eletem pedig az volt a tervem h kimegyek külföldre és az ott megszerzett pénzből elviszem a barátomat Rómába mert nagyon meg akarta nezni a Kolosszeumot és elmegyünk egyutt nyaralni pedig sose akartam oda menni csak miatta akartam volna így ha ki jutok dolgozni csak a plasztikai műtétekre fogok költeni és arra h egyedül elutazzak mert nemtudok kit vinni magammal egy eleve romhalmaz elet 180fokos fordulatot vett egyenesen a szarba. Tehát fel fogok allni és elem egyedül az eletem csak saját magamra számítva ha el akarok menni bulizni el megyek egyedül bár bulizni nincs kedvem mert 14-16-17eves koromig csak buliztam és tönkre basztam magam így ha el is megyek semmi cucc csak pár feles pia hol van az az ember akivel eltudok menni egy jót beszélgetni sétálni engem ez tesz boldoggá más ember jelen léte de egyedül születtem egyedül is fogok meghalni nem támaszkodhatok másokra mert mindenkinek megvan a saját élete csak nekem tűnt el el vette tőlem a sors az embereket mindenki irányt váltott csak én maradtam itt egyedül legbelül arra vágyom hogy legyen kéz ami felhúz es elvisz mindenhova de ez nem fog megtörténni magamtól kell fel álljak es életet teremteni magamnak.

Fel se kelek, tönkre megyek.

Bebukunk, tagadunk

Szaladunk, maradunk

Igazat hazudunk!

Menekülnék, mégse megyek

Tedd tönkre az életemet!

Mondani szokás, hogy az élet könyörtelen… Ha egyszer végleg szögre akasztanám a kabátom akkor azzal anyagilag és szellemileg is tönkre tenném a szeretteim, így pedig én magam megyek tönkre amire úgyszint rámegy mindenem… ,,patt-helyzet”

Minden napos tudatom

Hogy magamrol nem tudhatok

Ugy megvisz a cigi

De elmem ezt elvezi

Nincs egy tiszta pillanatom

Pupillam mintha iszapba pakolna

Babonás lennék ha nem kell a szar kola

Minden nap picit tönkre megyek

Utána érzelmek tömgkelege

Vitázik velem

Mit akar a szemed? Es mit a szíved?

Fiatal a korom de nem a lelkem.

Belul 40 kivul 20

Csak egy csíkot húzz

Ma nem kell blúz

Csak egy kicsit Belzebub

Mikor érezte először, hogy

“nem méltó az életre”

“nem él”

“nem létezik”

“nem élettel teli”?

Milyen érzések, érzelmek, milyen testi érzések jelentek meg ekkor? Hol érezte ezt leginkább?

Ezek milyen helyzetekben, szituációkban jelentkeztek?

Rendben. Van-e ettől korábbi emléke?

Rendben, most nézzük meg ennek az ellenkezőjét, hogy mikor érezte élettel telinek magát? Mikor érezte azt, hogy él, létezőnek magát?

Szóval nincs ilyen? Akkor már születéskor? Esetleg már születés előtt is így érzett?

ezek nem az Ön érzései

nem Önnek van dolga vele

adja vissza vele annak, akié ez az érzés

ezt nem Önnek kell megoldania, hanem annak, akié

Ön nem tehet róla, hogy megkapta ezeket az érzéseket

Ön nem kérte, hogy ezt átadják

nyugtázza, hogy ennek akkor így kellett történnie, nem szándékosan kapta ezeket

csupán elkísérte ezekben az érzésekben azt a személyt

tegye le ezeket az érzéseket

Most hogy van? Milyen volt ezekkel az érzésekkel találkozni? Mi volt a legnehezebb? Van még bármilyen hozzáfűznivalója?

———————————————————————

Igazából csak kérdéseim vannak. Valahogy ezt nem tudom beemelni. És egyébként is. Attól mert alig van emlékem gyermekkoromból és most nem tudtam ezt felidézni, csak ez a következtetés vonható le? Ennyire megbízhatóak a szavaim? Mi van ha torzítok? Mi van ha egyszerűen tévedek? Kezdek kételkedni a pszichológiában. Ez olyan jolly jokernek tűnik. Biztosan nem így van, de most is és az ülés után is így éreztem.

Elviselhetetlen érzésekkel küzd a páciens? Aggódom érte, hiszen meg akar halni, ezt ki is fejezi, és ma különösen rosszul néz ki.

Az előző ülésen meg is kérdezte, hogy mit tehetne, hogyan tud segíteni. Azt érzem, tanácstalan teljesen. Nem tudja Ő sem, hogyan segítsen. Én pedig amúgy is lehetetlen eset vagyok, makacs és ellenkező. Ha csak nem küldenek erőszakkal osztályra, én bármi legyen, el-fogom-utasítani! És már bocsánat, ez az egyetlen megoldás? Osztály és továbbküldés, megbízhatatlannak minősítés és felelősséghárítás, lemondás és megőrzés, elhagyás és a kudarc tudatosítása?

Szóval hiszek is meg nem is. Hallottam már ilyesmiről, de nincsen pontos ismeretem róla. Jó lenne valami szakirodalmat olvasni, szívesen tájékozódnék, de hosszadalmas keresgélés után sem jutottam semmire. Nem tudom, hol keressem, és pontosan mit ezügyben. Elhiszem, hogy létezhet ilyen, biztos nem mondana ilyet a pszichológus, csak hogy szabaduljon tőlem, ezt tudom…tényleg, de közben jolly jokernek is érzem. Úgy oldjuk meg a problémát, hogy ez nem probléma, hiszen nem az én érzéseim, csak tegyem le, hiszen nem az enyémek, hiába van velem olyan régóta, hogy fel sem tudom idézni, volt-e olyan, amikor nem éreztem így. De mivel nem az enyém, így, hmm, akkor megrázzuk magunkat, azt mondjuk “nem te érzed ezt” és csiribí-csiribá ez az érzés megszűnik. Hmm

Adná az univerzum, hogy legyen erőm és bátorságom, hogy ezt így egy az egyben a pszichológussal is megosszam.

Tényleg nem bírom ezt már. Tönkre megyek benne. Az egyetemmel sehogy sem állok, pedig a küszöbön az összes vizsga, folyamatosan bűntudatom van emiatt, mert szerettem volna legalább olyan jól zárni ezt a félévet, mint az előzőt. De hogyan is tudnék teljesíteni, ha végkimerülésig hajszolom magam és olyan határokat lépek át, amelyek soha nem gondoltam volna, hogy megteszek. Én nem ilyen vagyok. Enni még most sem tudok, állandóan fáradt vagyok, a feszültségi szintem az egekben, folyamatosan szorongok, az alvásba menekülök, ahol rendszerint csak rémálmaim vannak, és be kell ismernem mostmár, hogy a gyászfeldolgozásban sehol sem állok, holott az egyiknél már eltelt 10 év, a másiknál pedig 8 hónap. -> Mentálisan totálisan szét vagyok esve, így nem haladok semmivel. Lebénít. És teljes a kilátástalanság, mert nem tudom, hogy ezt hogyan oldjam meg.

3014 Elveszetnek érzem magam ,úgy érzem hogy szép lassan megyek tönkre lelkileg és jelenleg nincs mit tennem mint várni hátha jön valami .

"Kezdj élni" de hogyan!?!!

Uh erről mi már sokat írtunk régen (pszichológusokkal is), és nagyon hasonló véleményekre jutottunk.

Én például, aki koraszülöttként és ♿ mozgássérültként jöttem a világra, mindig is szeretetben szocializálódtam. Amióta csak az eszemet tudom, tényleg naponta repkednek a bókok, a kedvességek, és a dicséretek körülöttem. Szeretés és ölelés van, még akkor is, ha nem vagyok hibátlan és tökéletes.  És ez persze oda-vissza történik.

Amúgy talán ebben az egészben az a legjobb, hogy a többi gyerekhez, és mindenki mindenkihez hasonlóan kezdett hozzá állni a családomban. Még a kutyám is feltehetőleg azért maradt meg annyira figyelmes és tanulékony mert állandóan dícsérve és szeretve van. = Nálunk bőven akad adogatás, és a befogadók se sérültek.

Velem kapcsolatban rengeteg nő elnézőbb is a neten, hiszen „más” vagyok, és tudják hogy alap beütés nálam a kedvesség, a bókolás, nem pedig hátsó szándékú bántás.

Viszont

Akik ezt nem bírják bennem, talán kivétel nélkül sérültek (mindig is ezt írtam róluk). De ők nem mind bántalmazás miatt olyan szúrósak, és nem mindegyikük áldozat!

Nagyon, de nagyon sokan vannak Magyarországon akiket az életükben nem igazán dicsértek, és szerettek, öleltek. Sokan vannak akik a tanáraikból is a legantiszociálisabbakat fogták ki szerencsétlenül. És sokaknál öröklődő minta az, hogy inkább negatívra vesznek minden egyes szép szót, és kedves gesztust ami egy kicsit is gyengültebbé és simulékonyabbá tenné a lelküket.

Régen mindig azt a tanácsot dobtam az olyanoknak, hogy vagy az anyukájukkal, vagy az apukájukkal, vagy az egyik legjobb barátnőjükkel kezdjenek el -modorosan-  tisztán csak kedvesen, és dícsérve beszélni. Ha lehetséges, öleljék is egymást gyakrabban. Írják ki egy cetlitre a hűtőre, a Notebook-ra, hogy ne felejtsék ezt el, és tegyenek „legyél kedves” feliratot a telefonjukra mint háttérképet. És csupán csak 2 hétig teszteljék le magukon ezt a fajta kommunikációt, és nézzük meg mi történik.

Csak 2 hétig teszteljék le magukat! Vajon menne-e az érzékenység, a figyelem, a motiválás, humánum, a bizalom? Vagy teljesen reménytelenek? Nekik az élet tényleg csak gyűlöletből, keservből, rosszindulatból, és tüskékből áll?

Azzal én is egyetértek, a személyes és érzékeny határokat nem szabad átlépni. De számomra az is végtelenül fontos, hogy azért szeretet és dicséret és kedvesség is legyen az ember életében.

Az Amerikaiak és az Asztrálok hasonlóan gondolkoznak mint én, mert hasonlóan szocializálódnak, és feltehetőleg ezért is annyira aktívak, cselekvők, és életoptimisták. Náluk mindenki tudja hogy egy-egy bókot, és kedvességet nem szabad túl gondolni. Hogy ők egyszerűen csak olyanok bizonyos szituációkban, és ezzel kerülik az összeütközéseket a multikultuális társadalmaikban. A szeretet motiválja a mozdulataikat. És amíg csak ennyi, addig nincs is baj, és ez tényleg milliárdszor jobb, mint az olyanok, akiknek csak a sz*r jön ki a szájukból, vagy már határokat lépnek át...

Mostanában ez az egyik kedvenc, és különleges családom. Állandóan szét röhögöm magamat miattuk. <-

De Magyarországon...

Figyeljétek meg hogy a 60+ idős boomer nők, a legkisebb kedvesség és figyelmesség miatt is kiakadnak, és csalást vízionálnak másoknál. Rohadtul toxikusak, és teszik tönkre a követkő  generációkat is. Sokuk még a Facebook tegezéstől is kiborulnak annyira be vannak már savanyodva, annyira szétmart és színtelen életet élnek. Mindenben és mindenkiben rosszat látják.

 Magyarországon szégyen kedvesnek lenni, me’ mit szó majd’a szomszéd asszon... ?

Áh’az ottan csák egy nyomorék... Áz nééém bajaz!

- Értitek?

Csak az a lenézett nyomorék sokszor, és sok esetben, bizony ÉPebb, és erősebb sokaknál...

Nah, megyek én is sétálni egyet.

.

Szép lassan, de biztosan tönkre megyek.

Ez így nem mehet tovább.... Folyamatosan csak kattogok és marcangolom belülről magam szét. Csak megyek tönkre, muszáj valamivel le kötnöm magam...