régen minden jobb lesz

Nagyon látványos, mikor a töriórán az időt egy egyenesként ábrázolják, amire sorrendben felpakolják az eseményeket, de az idő igazából nem egy egyenes, hanem egy spirál. Aki elég sokáig él, vagy akit nagyon érdekel a történelem, az előbb-utóbb észreveszi ezt. Dolgok ismétlődnek, visszatérnek, csak egy kicsit másképpen. Generációnként elfelejtünk és újra felfedezünk ezt-azt, és azt hisszük, azelőtt az nem is létezett.

Jókat vihogtam a minap, mikor egy olyan how-to videóban a befőttes gumi felhasználási lehetőségeit mutogatta egy nagyon fiatal kéz, ritmikus zenei aláfestéssel, és egyszer csak fogott egy befőttes üveget, beletöltött valamit, aztán az üveg nyakára egy zacskót helyezett, és befőttes gumival több körben felerősítette, majd az üveget felfordította, és rázogatta, hogy láthassuk, milyen ügyesen benne marad a tartalom. Tehát megmutogatta nekünk mint alternatív felhasználást a befőttes gumi eredeti funkcióját. Egy újszülöttnek minden vicc új. De vajon mikor tűnt el ez a tudás?

Újra felfedezzük, hogy ha viszünk magunkkal bevásárló szatyrot, ha kimérve vásárolunk dolgokat, ha tovább adjuk a testvéreknek, vagy ismerősökkel csereberéljük a gyerekruhát, akkor egy csomó környezetszennyező hulladéktól megmentjük a világot. Vagyis újra felfedezi egy generáció azt, ami gyerekkoromban tök normális volt. Amikor vásárolni mentünk, fogtuk a pénztárcát, a bevásárló cekkert, a tejes kannát, és indultunk. A pék csak egy papírdarabba tekerte be a kenyeret, a hentes zsírpapírba csomagolta a húst, a zöldséges a mérőedényből egyenesen a szatyorba görgette a krumplit, hagymát, almát... a dióbelet, lencsét és egyéb apróságot egy újságpapírból szabott-tekert tölcsérbe hajtogatta. A tejboltos vagy a közértes a tejet csuporba mérte merőkanállal, vagy olyan mércés hengerrel egy hatalmas alumínium kannából. Palackozva is volt, széles szájú üvegekben, akár a kakaó, tejföl, joghurt, és az üveg száját lezáró kis fém fólialap színe jelezte, hogy mi van benne.

A kisebb testvérek nem azt kérdezték, hol vettük nekik a ruhát, cipőt, hanem hogy kié volt előtte, ez sem új szokás, csak régen tartósabbak voltak a ruhaneműk és lábbelik, mint manapság. Nem emlékszem, mikor kezdték a játékokat kartonlapra feszíteni és átlátszó műanyag mögé zárni, régen az ilyet egyáltalán nem csomagolták. Volt a Deák Ferenc utcában egy gyöngybolt: a világ összes színében kásagyöngyöt lehetett kis lapáttal stanicliba szedni, és súlyra fizetni. Fillérekbe került. Ma meg 20-50 darabjával árulják műanyag dobozkában, iszonyú árakon. Nem léteztek PET palackok, mert a szörpöket visszaváltható üvegpalackokban vittük haza, és a szódásüvegből vagy a csapból engedtük fel. A szódás szifonok élethosszra szóltak, a patronokat meg dobozával cserélték. Az egyetlen hátrány az volt, hogy csinálni kellett szódát, leginkább annak, akinél kifogyott. A csokibevonatos drazsékat, zselécukrot, töltött cukorkákat édességbolt nevű helyen árulták kimérve. Ez most reneszánszát éli a bevásárlóközpontokban, csak legyen aki meg tudja fizetni.

Talán egy héten egyszer gyűlt össze annyi szemét, mint manapság egy nap alatt, az is inkább krumplihéjból, hagymaszárból, mogyoróhéjból, de régen ezeket is eltüzelték a sparheltban. Azt most hagyjuk is, hogy a műszaki cikkek élettartama 20-25 év is lehetett. Persze jobban is vigyáztunk rájuk, mert drágák voltak, viszont meg lehetett javítani őket.

Eltűnődtem, hogyan gyűrűzött be hozzánk ez a szemételdobás kultúra. Jött a "fejlett nyugattal". Jött az importáruval, és nekünk talán a rég áhított szabadságot és jómódot jelképezte a "profi csomagolás". Pedig csak a fogyasztói társadalom átverése volt. Vegyél meg a termékkel egy rakás csomagolóanyagot, amit azonnal ki is dobsz, és igazából a csomagolás az, ami eladja a terméket. Minden a látszatra épül. Régen örültünk egyetlen babának, macinak vagy kisautónak. Most azzal hülyítik a reklámok a gyerekeket és szüleiket: legyen teljes sorozatod, vedd meg mind a tizenkettőt. Ma már el sem lehet képzelni, hogy mondjuk egy macit, társasjátékot, szánkót vagy focilabdát a szülőktől örököl egy gyerek. Ha nem veszed meg az új évjáratot, lúzer vagy. Meg amúgy jó ha egy szezont kibír mielőtt szétesik.

Magamon is nevetek, hogyan tudtak behúzni a csőbe, manipulálni, hogy az új jobb. Nagynéném meséli, hogy a szoci piacra szánt termékekből eleve kihagynak ezt-azt a kinti gyártók, de országon belül is megy az etetés. Intelligens mosóporok: szépen lassanként csökkentik benne a hatóanyagot, amitől tiszta és ragyogó lesz minden, aztán mikor már annyira tré, hogy a vevő esetleg másik márkára váltana, hirtelen kijön a még újabb, még hatékonyabb változat, ami nem más, mint az eredeti összetétel, ami így látványosan jobban működik, csak jóval drágább. De erre már idehaza is rájöttünk.

De hogy pozitívan zárjam, tök jó, hogy a szemétkultusz ereszkedő pályára tért, és erre egyre többen odafigyelnek. Remélem, egyszer a profitorientált szemlélet is eljut arra a pontra, amiről az az indiános mém beszél: ha már mindent tönkretettünk, a pénzt nem lehet megenni. Értem, hogy a fiatalabb generációkat miért idegesíti a régenminden sopánkodás, de ez nem mindig nosztalgia, sokszor világörökség védelem. Kiskoromban nagyon szerettem az öregek elbeszéléseit hallgatni az ő épp letűnő félben lévő világukról. Kamaszként jókat röhögtem az "elavultságaikon", és a prédikációszerű tanácsaikon. Most ott tartok, hogy basszus, bár jobban figyeltem volna! Nem vallom be szívesen, de egy csomó dologban nekik volt igazuk.