Ha tudnád mennyit jelentesz számomra..

Sokszor csak nem mondok semmit, mert nem akarom, hogy még rosszabb legyen. Csak azt akarom, hogy vége legyen.

Igazából mindig megbánom utólag, amikor elkezdek megnyílni neked. Talán, mert tudom jól, hogy egy cseppet sem érdekel, hogy mi van velem. Sosem kérdezted meg, hogy hogy vagyok, hogy telt a napom, pedig jól tudott volna esni...Én tudom jól, hogy közel sem vagyok tökéletes, tisztában vagyok minden egyes hibámmal, de ugyanúgy a jó tulajdonságaimmal is... Sajnálom Anya... Tényleg sajnálom, hogy nem lehettél büszke rám. Sajnálom, ha csalódást okoztam. Sajnálok mindent! Igen, saját magamat okolom, amiért ilyenné váltam, és itt tartok most ahol, de te sem vagy hibátlan. Valamit ti is nagyon elrontottatok, ezért most nem olyan vagyok, mint mások. Sok mindent nem tanítottatok meg nekem, ezért nagy hátránnyal indulok az életben. Ezidáig próbáltam kitörni ebből, hogy olyan legyek, amilyennek lennem kell, de azt hiszem inkább feladom. Úgy sem leszek soha "normális"... Egy két lábon járó hiba vagyok semmi több... Kicsit rátok is dühös vagyok, amiért hagytátok, hogy ez legyen belőlem, de leginkább magamra lehetek az tudom....és úgy érzem hosszú, nagyon hosszú út áll előttem, ha mindent helyre szeretnék hozni. De most már nem biztos, hogy akarom ezt. Napok óta csak a halálra tudok gondolni. És ha már eljutottam idáig az igen is nagy baj....hihetetlen, hogy csupán egy valaminek kellett megtörténie hozzá. Szóval igen nem javult az állapotom, hanem rosszabbul érzem magam, mint valaha.... Csak Ő tartotta bennem a lelket, a mindenem volt, szinte csak neki éltem, a rabja voltam teljesen. És elveszítettem.... És soha többé nem kapom már vissza.... Vége van...

Szétesett minden. Nem értem mi történt. Kacagok, mint egy bolond miközben sírok. 2 éve minden tökéletesnek tűnt, minden jó volt, s most... Most semmi nem akar összeállni. Előtte is rosszul éreztem magam, utána is... mostanra pedig teljesen kimerültem. Nem hoz semmi boldogságot, a pillanatnyi boldogságnak se tudok örülni igazán, mert csak a rosszra gondolok és mi ronthatná el a helyzetet. Nappal folyamatosan fáradt vagyok és aludni akarok, éjszaka meg nem jön álom a szememre. Aggódom, rettegek, pánikolok. Azt akarom, hogy vége legyen ennek az egésznek.

Ott állva csak erre tudtam gondolni mikor lenéztem a mélybe. Mi lenne, ha most... és egyszer nem lesz gondolat...

Újra felvettem a fonalat a Death Note-tal és ROHADT JÓL szórakozom [SPOILERveszély, már akit érdekel]

Bocsika, Cooper ügynök és szegény néhai Laura meg a többiek, a Twin Peakset az első évad után megcsaltam kicsit a Death Note-tal és olyan jól bejött, hogy most már ezt akarom végignézni. :3 Pedig annyira azért nem vagyok weeb, mint amekkorának látszom (ááá, dehogy...) és a TP is bejött eddig, meg ott a cliffhanger, de a DN is pont akkor kezdett felpörögni, amikor újrakezdtem (Yotsuba vége valahogy).

Érdekes, hogy sokáig gleccsersebességgel néztem mindegyiket, aztán most ráálltam. Ez részben az élethelyzetemből fakad, részben FOGALMAMSINCS. Annyiból mondjuk rábasztam, hogy mindkettő krimi és jól elfelejtettem minden szálat meg nyomot (habár a TP elejénél még jegyzeteltem(!))... Na mindegy, most csak vibe-olok, sajnos (vagy sem) amúgy sem vagyok az a detektívagyú.

Nos tehát. Miken is szórakozom jól? Hát például, hogy a Death Note-nál nem az a spoiler, ami annak látszik - legalábbis számomra.

Ugyanis a popkulturális ozmózis miatt sajnos a sztori egyik legnagyobb fordulatát már ismerem, de szerencsére így is maradt bőven meglepetés. Például: mivel nem tudtam, hogy változni fog a főcímdal (a YouTube meg nem épp dobta fel), egyszerűen SEMMI nem készített arra, hogy ehelyett a remekbe szabott, ám konvencionális j-pop/rock dal helyett egyszer csak ez a... nemtommilyen hardcore következik:

A vizuális elemekre külön felhívnám a figyelmet - modoroskodhatnék, de nem kell, mert önmagukért beszélnek, sőt ORDÍTANAK. A nevető Light-fej-tabló, a görgős széken körbeforgó-csipegető L, az almával idétlenül táncoló Ryuk, a hörgős verze alatt szexin cukiskodó Misa alatt, a szembaszó neonszínű villanások, TÉNYLEG olyan, mintha edgy (ám azért tehetséges) középiskolások rakták volna össze, de az első néhány "Ez most mi a szar?" és "De tényleg, ezt most MI A SZAR?" után már nem bírtam nem nézni és hallgatni és eljutottam az "Igazából mindig is imádtam" állapotba. :D

A következőkben csak simán kigyűjtöttem néhány pillanatképet, amin röhögtem vagy ilyen-olyan okból tetszett / érdekes volt [és akkor innentől SPOILERVESZÉLY]:

Tudod mit, L? Engem igenis zavar. :(

De szerencsére L tud nagyvonalú is lenni. <3

Intenzív figyelem + szénhidrát oktrojálása a szervezetbe = EZ A FEJ

Nahát, Higuchi is balkezes! <3 Mondjuk jobban belegondolva, ezzel nem dicsekednék... (FUN FACT: a japán szerzős (gyűjtőknek: 59. ;)) Galaktikában volt egy novella, ahol a balkezes szereplő szintén seggfej + ostoba volt, de ott még szerepe is volt a balkezességének - de ennél többet itt már nem spoilerezek...)

A ZÉGSZERELMÉRE, L, a XXI. században élünk!!! Nem fehérezhetsz csak úgy le valakit, akár halálistenről, akár emberről legyen is szó (és a halálistent sem csak azért nem, mert szempillantás alatt megölhet)!!!

Matsuda egyébként keményen gyúr a "legjobb mellékszereplő" díjra nálam, bár nem mindig olyan makulátlan, mint az előző ábra mutatja (vagy pont azért). Néha kicsit(?) naiv meg balfasz, de azért kompetens is tud lenni, ha akar, és néha, khm... MI EZ az ecchi fej, édes istenem?! Némileg túlságosan is élvezi Light nőügyeinek megfigyelését, persze biztos csak szakmai szenvedélyből. :D

És itt a folytatás. Nemrég itt is futott a hír, hogy valahol már bevezetik a munkahelyen a maszturbációs szünetet, szerintem Matsudának is jót tett volna (bár lehet, hogy neki már mindegy, mint a szélső háznak (<-best of Édesanyám(TM))).

Ryuk, amint bármikor le tud jönni az almáról (a drog rossz, gyerekek, értem?).

Azt hittétek, ezt a posztot megúszhatjátok Európa Kiadó idézet nélkül? Rábasztatok. (Persze Jenő nem pont ugyanazt mondja, mint Mikami... hanem még radikálisabb!)

Tag yourself, ha te is veszélyben vagy. :(

Mára ennyi. Most sok dolgom van lenne (alig bizonyítva ezzel a kettővel ezelőtti mondatot), de fullidióta indokolatlan DN fanartok is lesznek majd. :3 Valamikor.

Belül sírok, mint egy gyermek, ordítok, kiabálok, segítségért könyörgöm, szenvedek, keservesen, szorít a mellkasom, kívül pedig semmi, néma vagyok és teljesen üres. Azt akarom, hogy vége legyen, nem akarom így érezni magam többet, nem bírom tovább.

Polaroidok

Meg fogyott is amúgy, jól áll neki a szakítás.

A macskák lehugyozták a könyveket

Ezért pálinkáztam

Ezért már nem sírok

Pálinka és fiúbanda rétegek választanak el az összeomlástól

átjáróház

Hogy hívják azt a kapcsolatot ahol az önkielégítés még mindig jobb mint a szex?

Szar.

Egybe lenyelnéd a purhabot.

Ízléses fadoboz szaténbéléssel

Ebből könyvet kéne írni

Miért van az, hogy kimondom hogy pinaszőr, és elkezdesz csámcsogni?

Én meg meghalnék a mosolyodért

Akkortól számolom a szombat estéket amikortól megérkezel

Eddig nem hallgattam kvantumfizikát álló fasszal, de ezt is le lehet húzni a bakancslistáról

Érett felnőtt nő satisfyer játékkal benne

Furcsán irtózom az Univer termékektől

Kár hogy csak később jutott eszembe lefotózni azokat a pillanatokat amikre emlékezni akarok

Július 20. 0:25

Ezt a pillanatot meg kell örökíteni

Nem tudsz úgy lefeküdni egy 16 éves fiúval hogy ne szeressen beléd

A whiskeymet akarom.

Cumisüvegbe

Cataflammal

Tudod mit? Ez legyen a síromon

Szeretnék egy borzalmasan nyálas ajándékot adni, de minden keserű lesz a számban. Ferde az érzékelésem

Szeretlek

Én nem akarlak bántani

Ez is egy polaroid

Ezt is elfelejtettem

Bodyshamingeljük a fekvőrendőrt is

Kicsit túlzásnak érzem

Mert mindennek az eleje meg a vége a pénisz, meg az hogy hülye vagy.

Önvédelemből elkövetett lépcsőnszexelés

Felültet a laborasztalra és lesmárol

Attól hogy nem jó minden még nem szar minden.

Önvédelemből elkövetett belészeretés.

Ha bármi lehetnék az életben egy Soltész Rezső szám szeretnék lenni.

"Most éppen szeretlek"

Komoly dolgokról beszélgetünk. Mint a lakás, jövő, közös pénz. Tudom, hogy nem kéne erről beszélnem, mert te is agyalni fogsz és szorongani. De nem vagyunk gyerekek. Azt, hogy mit érzel, te tudod. Én nem tudhatom. Benne van az elfogultság, hogy én mit érzek és én mit szeretnék, mit szeretném, hogy érez. Azt is tudom, hogy még számtalan dolog van amit még meg kell ismernem benned. De néha úgy érzem, én jobban át látom az agyad tekervényeit mint te. Mintha én jobban ismernem a lelked útvesztőjét. Szóval megkockáztatom és el kezdem ezt a beszélgetést. Félek a végétől. Félek attól amit mondani fogsz, ahogy reagálsz. Félek, hogy fájni fog, vagy elszomorít. De ezektől se magam miatt félek. Hanem miattad. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, vagy sajnálj, azt meg végképp nem, hogy bocsánatot kérj, mert nincs miért.

Úgy érzem mi vagyunk az út vége. Tudom, erre sokszor utalttam. Mondtam is. De most komolyan beszélgetünk. Nem szerelmi vallomás, hanem gyötrődés. Gyötrődés azon, hogy én nem vágytam ezekre, és most el se tudom magyarázni mit érzek. Nem simán vàgy. Hanem inkább mindent elsöprő vonzás. Vonzó az, hogy az ujjamon gyűrű legyen. Vonzó az, hogy 10 év múlva a te gyerekeid tutujgassam, úgy ahogy most téged. És én fuldoklom most. Fuldoklok abban az érzésbem, hogy ezt akarom. Mert félek, hogy nem igazi. Megint a múlt kísért csak. Vagy az a barbár ròzsaszìn felhő. Fogalmam sincs. De hallani akarom a szádbòl, hogy benned is ott motoszkál ez a kìn, vagy én bolondultam meg, és egyedül vagyok a fájdalommal ami a jövőt jelenként àhìtja. Mert nem bánom az utóbbit se. Hiszen tiéd az örökkévalòság. De az én lelkem most éhezik a válaszra. A válaszra, hogy én vagyok megint túl sok.

Nem akarom hogy vége legyen ennek itt és most..

Még egy kicsit! Kérlek.

Mondd ki, hogy már nem vágysz rám

Még Xab talált nem is olyan rég, egy " játékot" , ahol mind a két fél válaszol ugyanarra a kérdésre. Egy ilyen ismerjük meg a másikat, és egyben önmagunkat is " játék" . Elég sok kérdés van, kb szerintem jó ha az 1/3-nál tartunk, minden esetre nekem tetszik. Nem ilyen bugyuta kérdések vannak benne h melyik a kedvenc szined/ zenéd/ ételed/ stb. Hanem ilyen kicsit lelkis/ érzelmesebb/ komolyabb gondolatok/ kifejtős válaszokat adó kérdések. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy mi az a tulajdonságod, amire a legbüszkébb vagy. Vagy valami hasonló megfogalmazású kérdés. Én erre akkor azt válaszoltam, hogy az , hogy olyan vagyok mint egy Főnix madár. Hogy mikor össze nyom minden, mikor lent vagyok valahol nagyon mélyen, mikor megszünik minden, és csak tűz van körülöttem, bármi is legyen ennek a kiváltó oka, akkor is, legyek akármilyen mélyen, össze szedem magam, és felállok. Megkeresem a még parázsló kis darabjaimat, ahol van egy, ott van több is, és újra építem, újra teremtem magam. Olyan nincs hogy nem lehet. Olyan nem lehet hogy vége. Semmi nem ér véget.

Tegnap, mikor kimentem a temetőbe, rádöbbentem, hogy milyen gyorsan múlik az idő. Apám 6 éve , Anyám 1/2 éve ment el. Nem érzékeltem ezt a 6 évet, de a 1/2 évre is csak a múlt héten lévő hagyatéki átadáson döbbentem rá. A temetőben meg arra, hogy az első szülinapom lesz nélkülük. Az első olyan szülinapom, ahol ők nem kívánnak " Boldog szülinapot". Pár nap, és ............végig fogom bőgni azt a napot. Aztán jön majd az első karácsony nélkülük, árván. Na de ne szaladjunk.

Vissza a " játékhoz"! Mivel nem én irányítom, vagyis nem tudatos bennem az, hogy " felállok" , hanem egyszercsak, valszeg mikor elérem a legmélyebb pontot, elkezd önmagától változni, elkezdem össze szedni a kis pislákoló parazsakat, elkezdem össze rakni magamat, elkezdek " feltámadni", elkezdek felfele nézni, és elkezdem az " új" életemet. Na ez az, amit most még nem érzek. De hiszem, tudom, hogy megint így lesz!

Amúgy ez a kérdezős " játék" nagyon jó! Én élvezem. Ha valamire nem akarok válaszolni, úgy is passzolom. Amire meg válaszolok, az részemről, őszinte, igaz válaszok. Pont ezért nem válaszolok mindenre. Nem akarom kiadni magam. Úgy túl sérülékeny lennék.

a másik nő

Néztelek most órán. Mindig nézlek ha egy helyen vagyunk. Annyira más vagy mint én. Szőke a hajad és sápadt a bőröd, kék a szemed.. Az én hajam barna, a bőröm kreol és zöld szemeim vannak . Te fehérben vagy én meg általában feketében. Neked van bátorságod smink nélkül mutatkozni, nekem nincs, pedig a karikák a szemünk alatt ugyanolyanok de amíg te bátran felvállalod őket én elrejtem. Te csendben figyelsz én meg a többiekkel beszélgetek. Nincs bennünk közös vonás. -a karikákat meg őt leszámítva persze-Egymás ellentétei vagyunk. Te, megkaptad őt. Neked adta a tavaszát, a nyarát,a telet te kaptad az új évet, a síjelést, a kirándulásokat, a virágos mezőt, a családját, a kiskutyát. Amíg én, a hulló leveleket, az éjszakai autózást és a csillagokat. A száját kaptam a testem minden porcikáján, ahol felfedezte azokat a pontokat amiktől libabőrös lettem és magam sem tudtam a létezésükről

Most, hogy vége köztetek, a hajad rövidebb lett 10 centivel de ennyi? Vagy téged is úgy megviselt mint engem akkor? Te is sírtál át éjszakákat? Neked is hiányzott a borogatás a fájós hasadra amit ő csinált csak-hogy csillapítsa a fájdalmad? Te se ettél garnélát azóta mert ő készíti el a legjobban? A te fejed is kreált ezer meg ezer szcenáriót hogy mit lehetett volna másként csinálni hogy tovább tartson? A te lelked se nyugodott meg legalább alvás közben sem mert róla álmodtál?

Remélem nem. Nem akarom, hogy a karikákon kívül a szemünk alatt, ez is közös legyen bennünk.

rengeteg minden tudnék írni. rólad, rólam, rólunk. ez alatt az 1 év alatt voltam már miattad a padlón összetörve és voltam a felhőtleg boldogságban is. ez az év egy tapasztalattal teli érzelmi hullvasút volt. kérdéses, hogy mennyire normális ez, mivel sosem találkoztunk mégis úgy érzem a poklot is megjártam miattad. ennyi idő alatt ennyi fájdalmat még sosem nyeltem le. igazából egészvégig csak tűrtem és tűrtem na meg persze vártam, hogy idővel visszatér az az ember akibe szerelmes lettem, testikapcsolat nélkül az interneten.

jó volt, hogy mindennap volt egy ember akinek mesélhettem, aki nekem mesélt. aki reggel amint fel kel ír és érdeklődik, aki becenevet ad. majd ezek szépen lassan eltűntek, ahogy te is. annyiszor vágytam arra, hogy újból a régi leszel, de aztán szépen lassan rájöttem, hogy te most is önmagad vagy, csak eddig tudtad leplezni a valódi személyiséged. tudod egy embernek nem feltétlen kell szeretnie a másikat ahhoz, hogy törődjön az érzéseivel, elég ha az alapvető emberi ösztön benne van, hogy lehet nem kéne ezt csinálnom mert lehet fájdalmat okozok neki. te telibe szartad ezt a gondolatot és annyiszor gázoltál át rajtam ahányszor csak lehetett, én pedig hónapokon keresztül csak vártam, és néha belefáradtam ezért ignoráltalak ami téged kicsit sem zavart. de engem is el lehet veszíteni, hiába hiszed, hogy nem, igen is el lehet, sőt, már elveszítettél minden bizonnyal örökre. mert nem érdemeltem meg, hogy így bántál velem. sajnálom, hogy annyi csalódás után azt hitted, hogy ha másokon ezt levezeted segít. kitudja hány lánynak okoztál már mérhetetlen mennyiségű fájdalmat a te hülyeséged miatt.

hiányozni fogsz. de persze a rendes, jófej éned aki Életnek becézett, aki simán összehozott volna egy találkozót is, hiába lett volna macerás. akit tényleg érdekelt, hogy mi van velem és nem csak azért írt mert unatkozott. ezt a részed már sosem kapom vissza mert elveszett. pedig nagyon sokáig kapadoztam utánna és próbáltam visszahozni. nem akarom azt mondani, hogy ismerlek, mert ez nem így van, de örülök, hogy kicsit belemutattál a magánéletedbe és volt szerencsém újra szerelmesnek érezni magam.

mostanra rettegek a gondolatától is, hogy ismerkedjek vagy, hogy szerelmes legyek. ennyire elvetted tőle a kedvem, mert te azt a részét is megmutattad ami fáj. sosem fogom neked megbocsájtani az álmatlan éjszakákat amiket azzal töltöttem, hogy folyamat kattogtam miattad.

sajnálom, hogy ennyire terhedre volt, hogy valaki szeretett téged. úgy látszik rohadtul nem érdemled meg, legalább is az én szeretetem biztos nem. tudtam volna várni rád, ó de még mennyit. de így ahogy szépen afelé haladok, hogy végleg kitöröljelek rájöttem, hogy nekünk sosem lett volna egymásra időnk, sose tudtunk volna együtt lenni. lehet a sors akarta így, hogy még véletlen se legyen lehetőségünk együtt lenni.

félsz szeretni, ezt ne másokon töltsd le mert nem fog melletted maradni senki és elüldözöd az embereket, pont ahogy engem is.

nem fogom megbánni, hogy megismertelek és ha tehetném újra csinálnám hiába tudnám, hogy ez a vége. anya látta a szememben a szerelmet amikor elkezdtünk beszélni. ma már azt latja, hogy kezd kialudni a láng teljesen.

talán ez így van jól. jobb, hogy nem jött össze az ölelés amit beszéltünk,mert akkor sokkal jobban fájna az egész. de már nem érzek semmit. ez szimpla közöny. ami kicsit ijesztő. mert nem tudom mi vár rám ezután.

ha véletlen hiányoznék akkor remélem rájössz, hogy kettőnk közül ki hibájaból nem vagyok már az életed része.

köszönöm ezt az 1 évet. tartalmas volt. de itt a vége. semmi keresnivalónk egymás életében.

21.07.17.-22.07.17.

💔

D

Gyere mondd el, hogy az időnk véges

Ennyi jutott nekünk, keress mást

De el ne felejtsél

Maradj velem még

Ennyi nem elég

Mér' akarom én

Hogy legyen úgy, mint rég

Futunk vissza a startvonalhoz, mert nem akarom, hogy vége legyen.

Colleen Hoover - Layla

Újonnan nem tudom kifejezni, elmondani senkinek az érzéseim, szóval gondoltam kiírom ide, úgyse látja senki, de ki kell adnom magamból. Vagyok. Csak vagyok. Nem beszélek túl sokat, nem nevetek túl sokat, nem szólok senkinek semmi miatt sokszor, csak bámulok magam elé és vagyok. Nem érzek semmit és egyszerre érzek mindent. Hiányzik, írni akarok neki, fel akarom hívni, beszélni akarok vele, keresni akarom, de tudom, hogy ő ezek közül egyikre sem vágyik, szóval várok, hátha ő fog majd egyszer és addig emészt a sok hibám. Tovább akar lépni, ahogy hallom jó úton halad, igyekszem segíteni még ebben is, pedig rohadtul fáj. Megváltoztatott, óriási hatással volt rám. Soha nem lehetek neki elég hálás azok miatt, amiket értem tett. Ha rá gondolok, ami elég sűrűn előfordul egy órában vagy egy percben is akár, akkor sok mindent érzek. Örömöt, bánatot, dühöt, boldogságot, szomorúságot, csalódottságot, szeretetet, reményt, kötődést, mindent egyszerre. A legtöbbet saját magam irányába, mert én rontottam el, ezt soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak. Őszintén örülök neki, hogy ő végre boldog, mégha én már nem is vagyok az élete részese. Én nem vagyok boldog. Talán nem is leszek, legalábbis nem mostanában. Tovább akarok lépni? Igen. Tovább akarok lépni? Nem. Tovább tudok? Abszolút nem. Akkor most mi is van? Nem tudom. De az biztos, hogy várok rá. Lehet feleslegesen, lehet már nincs is mibe kapaszkodnom, csak egy vak remény, de hiszem, hogy ő az én ikerlángom. Végül haza fog találni. Nem sejtettem, hogy ilyet fog belőlem kiváltani, hogy ennyire szerelmes leszek belé. Az elején semmit nem akartam tőle, aztán ez lett a vége, megtaláltam benne a másik felem, akiért számomra érdemes küzdeni, várni. Előbb kellett volna realizálnom magamban az összes problémát, amik ide vezettek végül, hónapokkal előbb észre kellett volna vennem magam, hogy mennyi minden miatt panaszkodott állandóan, hogy milyen vagyok, miket csinálok, ő miket akar, mit szeretne. Emésztem magam minden nap minden órájának minden percében. Hülye voltam. Minden éjjel, szó szerint, nem volt még olyan éjjel, amikor nyugodtan tudtam volna aludni. Legalább 2-3 alkalommal mindig felriadok, de többször is néha. Állandóan vele álmodok, minden álmomban ott van. Nem klisé, tényleg minden egyes álmom róla szól és egyszerűen képtelen vagyok aludni is már. A teljes kimerültség szélén vagyok, mégsem érzem magam fáradtnak, a lelki gondjaim elnyomják a testi fájdalmaim, úgy érzem. Túltettem magam a múltamon, sikerült feldolgoznom mindent, hála neki. Nem kísértenek azok a traumák, legalábbis nagyon minimálisan már csak, mint eddig. Igyekszem mindent megtenni, amiket eddig elszalasztottam az életemben, mindenre időt szakítani, magamra is odafigyelni. Mindig egy vége van mindennek, neki akarom elsőként elmesélni, ami történt velem vagy amit tettem, mindenben megtalálom őt. Akármennyire fáj is, mindent érte csinálok még mindig és azt akarom, hogy neki jó legyen, hogy boldog legyen, mégha én szépen lassan mindebbe bele is halok. Számomra felfoghatatlan, hogy mennyire szeretem ezt a lányt, a kék szemét, a szőke haját, a kis törpe termetét, a mókus pofiját, mindenét. Türelmes leszek és várni fogok, tudom, hogy még nincs vége a közös utunknak, lesz még folytatása a kettőnk történetének egyszer. Ez más, ezt talán ő is érzi már most is és érezni is fogja.