Szeretett feleségem szerint a Montenuovo mauzóleum pont úgy néz ki, mint a Disney-logón a mesekastély.

Látom a potenciált a tafofil szülők & Disney filmet néző utód feat. németbólyi köztemető családi programban.

Tökéletes elhelyezés. Keresztes Ildikó x Covid x Temető. #sírok (at Béla úti Köztemető) https://www.instagram.com/p/COwAHTiBYkm/?igshid=f5hwu85j2q6k

Újabb McDonald’s épül Pécsett – A temető mellett

Újabb McDonald’s épül Pécsett – A temető mellett

A negyedik pécsi McDonald’s is megnyithatja kapuit, akár hónapokon belül, értesült a hírről a Szabad Pécs. Az autós étterem, azaz McDrive a Siklósi úton, a pécsi köztemető legdélebbi bejárata közelében, a Zone Bevásárlópark (korábban Park Center) szomszédságában épül fel. Ez csak majdnem az a telek, ahol spanyol befektetők néhány éve úgynevezett kegyeleti plázát szerettek volna építeni. Már…

View On WordPress

Depeche Mode - Violator (1990)

(1990. március 19.)

Mute

47:02 perc / 11 szám

Megannyi frusztrációt követően 1989-ben egy felszabadult sóhaj és fellélegzés következett: véget ért a kommunizmus és a hidegháború, leomlott a berlini fal (nyugati oldalán színes graffitik, keleti oldalának árnyékában kilátástalanság, öngyilkosság), rehabilitálták Nagy Imrét**, nem kellett többé oroszt tanulni, Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, a Népköztársaság megszűnt létezni, bár jó néhányan elcserélnék valami szebbre ekkori emlékeiket, elképesztően intenzív, sűrű pillanatok, élménygazdag események füzére volt ez az időszak, melyek képkockái fekete-fehér képsorokként égtek be agyam barázdáiba, bár nem emlékszem, hogy maga a korszak szürkeárnyalatú, vagy csak a katódsugárcső által közvetített képsorok, így ültem törökülésben és néztem, ahogy kiesik az első tégla a falból, nem értettem, hogy miért piknik a páneurópai Sopronban***, de emlékszem Horn Gyulára drótvágóval, euforikus keletnémet arcokra, hátrahagyott Trabantokra, Wartburgokra, a kiterített Ceausescu-házaspár**** holttestére egy omladozó tanterem fala előtt karácsony este, majd kicsivel később ugyanígy törökülésben, akkor már nagybátyám szőnyegén – miközben a család  a háttérben politizált –, áhítattal néztem a VHS-re***** rögzített 101 című Depeche Mode koncertfilmet, és annál a bizonyos pontnál kisgyermekként, szöveget nem értve, a zenekart először látva végigfutott rajtam a hideg, éreztem, valami különös dolog részesévé váltam és tudatosult bennem, hogy a dalok zömét már hallottam korábban és azóta is meggyőződésem, hogy a DM dalai szolgáltak filmzeneként a magyar rendszerváltáshoz, a korábbi rideg, szürke, kopott panelhangulatot idéző hangfestményeikkel, viszont az évtizedet nyitó Violator lemezükön szellősebb, nyíltabb, dinamikusabb, frissebb, modernebb hangzás pulzáló, organikus hangulatot hozott, hűen tükrözve azt, amit mi is érezhettünk a változás szelleme körül, ahogy ledőlt a Fal és lágyan megcsapott a nyugat szele, egy kötetlen élet kezdete, amely magában hordozza a szabadságot (annak látszatát), ahol már megtorlás nélkül kimondható a korábban kimondhatatlan, mindeközben Dave Gahan, amolyan modern Kis Hercegként (az album borítóját csodaszép rózsa ékesíti) vonul végig az Enjoy the Silence klipjében, hóna alá csapott napozóággyal rója a skót Felföld, portugál tengerpart és svájci Alpok vidékeit, nyugalmat keresve – azóta fordult néhányat a homokóra, és magam, mint azóta mindnyájan, megtapasztaltam a dalok gyökerét adó bűn, szenvedés, kilátástalanság, hit, hatalom, szex, szerelem, isten témakörét, ma mégis megrémít-megdöbbent, hogy harminc évvel később, törökülésben az ablak előtt, mint kis gyufásdobozba, úgy húzódunk vissza, embertársainktól izolálva, nézve, ahogy lassan közelítenek falaink, beszűkül a világ, de bízva, hogy elvonul a vihar, és az önmagunkban meglelt békével, nyugalommal bújunk majd elő eső áztatta csigaházainkból.

* Az írás apropója, hogy 30 éve, 1990. március 19-én jelent meg a Depeche Mode zenekar Violator című klasszikus lemeze. Rendhagyó módon nem tipikus kritikával szolgálok, ami elmondja az eladási adatokat (mai napig 15 millió eladott darabszám, tehát minden magyar állampolgár rendelkezik egy, ill. minden második kettő példánnyal), koncert-számokat, a zenekart övező tömeghisztériát, inkább személyes történetet hoztam. Természetesen, ikonikus lemez, de ekkorra a DM ikonikus és definitív sorozatát pakolta az asztalra – Some Great Reward (1984), Black Celebration (1986), Music for the Masses (1987), az itt tárgyalt Violator (1990) és az azt követő Songs of Faith and Devotion (1993).

A zenekar poénból a lehető legmetalosabb címet akarta adni a lemeznek, innen a Violator. Dalok a lemezről: 1. World In My Eyes 2. Sweetest Perfection 3. Personal Jesus 4. Halo 5. Waiting For The Night 6. Enjoy The Silence 7. Crucified 8. Policy Of Truth 9. Blue Dress 10. Interlude 11. Clean

** Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke 1953 – 1955 között, az ’56-os forradalomban betöltött szerepéért egy kirakatper során akasztás általi halálra ítélték és kivégezték, majd titokban a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában Borbíró Piroska néven eltemették. 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás egyik emblematikus pillanata.

*** 1989. augusztus 19-én, a Sopron melletti Szentmargitbánya-Fertőrákos határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK).

**** Nicolae Ceausescu, Románia diktátora 1965-től 1989-es kivégzéséig, felesége Elena.

***** Video Home System, videókazettát lejátszó készülék, melyre mozgóképet, videókat rögzítettek a ’80-as években.

SÍRÁSÓVERSENY!!!

A hantolásért elnyerhető különdíjat a Pécsi Köztemető csapata vihette haza

Köcsögök....

" Nem hagyom, ugassatok, most jön be a köztemető, ameddig könyörögtök, alattam a csajotok nyög. "

The Kerepesi cemetery is, along with the Új köztemető, a Budapest cemetery - Hungary.

A „bolond Náci” tragédiája

A hálás utókor úgy emlékezik a kétszáz évvel ezelőtt született Semmelweis Ignácra, mint az anyák megmentőjére, ám nemcsak az orvostársadalom nem hitt neki, de még a családja is őrültnek tartotta. Élete végül valóban elmegyógyintézetben ért véget, és még halálában sem volt nyugodalma, maradványait négyszer exhumálták, mire jelenlegi, végsőnek szánt nyughelyükre kerülhettek.

Több mint százötven év telt el azóta, hogy Semmelweis Ignác rájött: az édesanyák és újszülöttjük életét veszélyeztető gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy a boncteremből sokszor közvetlenül a szülőszobára mennek, ahol anélkül vizsgálják meg a várandós nőket, hogy előtte kezet mostak volna.

Semmelweis Ignác felfedezése nem csupán korszakhatárt hozott az orvoslásban, de mondhatni örök érvényű igazságnak is bizonyult, amire a mai napig nem lehet elégszer felhívni a gyógyításban részt vevők figyelmét. A szakemberek napjainkban is a kézfertőtlenítést tartják a megelőzés elsődleges, bizonyítottan hatásos, egyszerű és költséghatékony módjának. De hogyan is jutott Semmelweis Ignác erre az egészségügyi ellátást máig meghatározó következtetésre? Egyáltalán, ki volt ez a magyar orvos, akinek nevét, Pasteur­ és Röntgen mellett, világszerte a legnagyobbak között tartják számon, és akinek 2018-ban, születésének kétszázadik évfordulóján egy egész emlékévet szentelünk?

Jó ómennek bizonyult a Semmelweis családban az anyai nagyapa, Müller Fülöp nevére keresztelni a gyerekeket, mert az a három fiú, aki a hat csemetéből ezt a nevet is megkapta, igen sikeresnek bizonyult az életben. Károly Fülöp pap lett, Fülöp Alajos helytartótanácsi, illetve a szabadságharc idején minisztériumi tisztviselő volt, Ignác Fülöp pedig, aki édesapja kívánságára 1837-ben még a bécsi jogi karra iratkozott be, orvosként diplomázott.

A fiatal Semmelweis szülész- és sebészmesteri oklevelet is szerzett, de különösen az anatómia iránt vonzódott: rendszeresen eljárt patológiát hallgatni és boncolni a híres Karl von Rokitansky professzorhoz. Amint azt Rosivall László, a Semmelweis-emlékbizottság elnöke a Semmelweis halálának 150. évfordulójára, 2015-ben megjelent kiadványban felidézi: a cseh származású Rokitansky az idő tájt honosította meg azt az új szemléletet, amely szerint először meg kell találni a páciensnél az anatómiai, morfológiai eltérést, és csak utána érdemes és lehet az oki terápián gondolkodni. Ez azonban nem volt olyan egyszerű, mivel akkoriban még röntgenberendezés sem létezett, így az orvosok úgy próbáltak az élők javát szolgáló következtetéseket levonni, hogy rendszeresen felboncolták az elhunyt pácienseket.

Semmelweis, aki 1846-ban már tanársegédként dolgozott a bécsi szülészeti klinikán, az Allgemeines Krankenhausban, maga is sokat boncolt, mert tudni szerette volna, miért hal meg sok szülő nő gyermekágyi lázban. A magyar orvos nem hitt azokban a – nem kis részben a súlyos tények előtt teljesen értetlenül álló orvosok és bábák által is táplált – legendákban, amelyek szerint kivédhetetlen légköri-kozmikus-tellerikus befolyás éri a szülő nőket, esetleg az asszonyok túlzott félelemérzete okozza a végzetüket, vagy az a riadalom, amelyet az utolsó kenet feladásakor a papok által megrázott csengettyű hangja kelt.

A lányanyák sanyarú sorsát sem találta kellő magyarázatnak a magas halandóságra, ahogyan azt az elképzelést sem, hogy a zsúfoltság miatt egymást fertőzik meg a nők. Hitt viszont a statisztikákban, ezért folyamatosan elemezte az adatokat, és azok alapján kizárta, hogy az évszakok, a klimatikus viszonyok, a félelem vagy a szegénység okozzák az egészségesen érkező anyák és újszülöttjük halálát. Sőt még a papokat is megkérte, hogy ne csengettyűzzenek. Mint Rosivall professzor írja, Semmelweis 1846 őszére jutott el odáig, hogy kijelenthesse, a gyermekágyi láz nem epidémia, azaz általános járvány, hanem endémia, vagyis helyi gond.

Az igazi okra egy szomorú esemény vezette rá. 1847 márciusában meghalt kórbonctantanár barátja. Semmelweis átnézte Kolletschka boncolásának jegyzőkönyvét, és megdöbbenve látta, ugyanaz a betegség okozta a halálát, mint amelyet gyermekágyi lázként ismertek. „… Kolletschka halálhíre miatti felindultságomban, legyőzhetetlen erővel tódult tudatomba a felismerés: Kolletschka ugyanabban a betegségben hunyt el, mint a több száz gyermekágyas, akit meghalni láttam. Hiszen a gyermekágyasok is véna-, nyirokedény-, hashártya-, mellhártya-, szívburok-, agykéreggyulladásban haltak meg…” – emlékezett a történtekre maga Semmelweis A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése című, eredetileg német nyelven megjelent fő művében.

Úgy gondolta, hogy „hullarészek” kerültek a sebbe, és a hullaméreggel fertőzött seb okozta barátja halálát. Ezzel pedig világossá válik számára az is, hogy a boncolást is végző orvosok által kezelt nők körében ezért volt sokkal magasabb a halandóság, mint azoknál, akik bábáknál, bábanövendékeknél szültek. A Szülészeti Klinikán ezután tette kötelezővé az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást, és a halálozás drasztikusan csökkent.

Annak ellenére, hogy az adatok magukért beszéltek, kollégái körében Semmelweis Ignác enyhén szólva sem lett népszerű. A kötelezően elvégzendő kézmosás hatalmas presztízsveszteség volt az orvosok számára, hiszen azzal gyakorlatilag beismerték, hogy addig ők okozták a szülő nők halálát. A procedúra ráadásul hosszadalmas és kellemetlen volt, mivel a fertőtlenítést alapos szappanos és körömkefés tisztítást követően a vizsgálatok előtt és után is el kellett végezni, és akkor még messze nem álltak rendelkezésre olyan bőrbarát fertőtlenítőszerek, mint napjainkban.

Nem csoda, hogy miután tanársegédi kinevezése lejárt, Semmelweis csak hónapok múlva kapott magántanári állást, azt is úgy, hogy kizárólag bábon oktathat. Ez azt jelentette volna, hogy a klinikára már nem járhat be, ezért úgy döntött, inkább hazatér Pestre. Itt 1851-től 1857 nyaráig tiszteletbeli főorvosként vezette a Rókus Kórház szülészetét.

1860-ban jelentette meg a már említett fő művét, és a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését is csak két évvel korábban, 1858-ban publikálta egy cikksorozatban az Orvosi Hetilapban. Valamiért úgy gondolta, jobb, ha személyesen próbálja meggyőzni orvoskollégáit az igazáról, ezért levelekkel árasztotta el Európa neves szülészeit. Közülük sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos „zaklatását” – amint az a szintén a halálának 150. évfordulója alkalmából, Kapronczay Károly professzor által készített kötetből kiderül.

A szülészek többsége leginkább tudomást sem vett Semmelweis felfedezéséről, ami annyira felháborította őt, hogy az 1860-as évek elején nyers hangú nyílt leveleket írt kontinens-szerte szinte valamennyi neves professzornak. Sieboldot, a göttingai egyetem szülészeti tanárát például így ostorozta: „Nem az én nézetemen lenni annyit tesz, mint gyilkosnak lenni.”

A würzburgi Scanzoni professzorhoz írt nyílt levelében pedig így fogalmazott: „Az ön tanítása, Tanácsos Úr, hullákon, tudatlanságból legyilkolt gyermekágyasokon épül fel…”

Nemcsak kollégáit, saját magát is vádolta ezekben a levelekben: „Gyilkoltam – jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam – meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülő nőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket.”

A levelek hatására kollégái még inkább szembefordultak vele, és tézisét egy rögeszmés, összeférhetetlen ember hóbortjának tekintették. Ezek a jelzők nem voltak alaptalanok: akkor már Semmelweis minden gondolata a gyermekágyi láz körül forgott, egyetemi előadásait, bármi is lett légyen a téma, ide futtatta ki. Angol barátja, Charles Henry Felix Routh így írt róla: „… nem gondolt soha egyéni hiúságára, hanem fűnek-fának beszélte el szinte lelkesült szavakban észlelését, és mindenkit megkért rá, hogy próbálja meg a tisztaság szigorú szabályait érvényesíteni szülészi esetek vizsgálatainál és operatióinál és meg fogják látni, hogy mily rendkívül kedvező eredménnyel jár az.”

Semmelweis unokaöccse, Müller Kálmán báró is hasonlóan ír nagy­bátyjáról: „Egyre fokozódó hévvel fejtegette úton-útfélen az ő tanának csalhatatlan helyességét, és aki látta őt, amint nagy panamakalapját állandóan a kezében tartva az utcán állította meg kartársait, és hangos szóval cáfolta ellenfeleit és bizonyította saját tanának helyességét, annak önkénytelenül is Archimedes jutott eszébe, amint heurékát kiáltva mezítláb futott végig Siracusa utcáin.” E sorokból is kiviláglik, hogy egy idő után már otthon is furcsán néztek Semmelweisre, és a visszaemlékezések szerint felesége, Weidenhoffer Mária családja – az Ignác becézését használva – gyakran „bolond Nácinak” nevezte a háta mögött.

Élete utolsó éveiben valóban megmutatkoztak nála az elmezavar tünetei. Ezt nagy valószínűséggel a szifilisz okozta, amelynek diagnózisát először Benedek István orvosprofesszor, művelődéstörténész állította fel a korabeli dokumentumok alapján, és ezt azóta más kutatók is megerősítették. Egyre sűrűsödő dühkitörései miatt 1865 nyarán felesége a döblingi elmegyógyintézetbe viszi. Semmelweis úgy tudta, barátját látogatják meg a bécsi klinikán, ám július 31-én – nem tudni, mivel kábították el – már a tébolydában ébredt. Ott azután, amint az egy tavaly ősszel bemutatott dokumentumfilmből kiderül, bántalmazták, több csontja is eltört. Augusztus 13-án bekövetkezett halálát e verések okozta, elfertőződött sérülések, végeredményben vérmérgezés okozta.

A tragikus és méltatlan végkifejletet követően Semmelweis tetemét a bécsi kórbonctani intézetbe szállították, ahol egykor rajongásig szeretett tanára, Rokitansky professzor irányításával boncolták fel. Az ezt követő kálváriáját a Múlt-kor című történelmi magazin a témában írt cikke idézi fel. Földi maradványait augusztus 16-án a schmelzi sírkertben helyezték el, ahol azonban csak 26 évig nyugodhatott, miután a bécsi hatóságok 1891-ben elrendelték a köztemető kiürítését. A kihantolást 1891. április 15-én végezték el, a tetemet ezután Magyarországra szállították, és a Kerepesi úti temetőben helyezték el korábban meghalt három gyermekének nyughelyén április 17-én.

Maradványait másodszorra három évvel később, 1894. április 21-én exhumálták, amikor a hatóságok úgy határoztak: önálló díszsírba temetik. Ám még ez sem lehetett a végső nyughelye, 1929. november 23-án harmadszor is kihantolták, miután lejárt a sír harmincéves bérleti joga, s a neves halottakat a „művész-író” parcellába szállították át.

A negyedik és eleddig utolsó exhumálást, amelyre 1963. november 6-án került sor, Lehoczky-Semmelweis Kálmán nyugalmazott szülésztanár kérte a család nevében. Ekkor a fémkoporsót az egyetemi Embertani Intézetbe szállították, ahol Bartucz Lajos, az intézet igazgatója végezte el az antropológiai azonosítást. Semmelweis Ignác csontjait ezt követően, halálának századik évfordulóján, 1965-ben helyezték el a tabáni Apród utca 1–3. szám alatt, egykori szülőháza, a róla elnevezett Orvostörténeti Múzeum udvarán.

Halálát követően még évtizedekbe telt, amíg felfedezése jelentőségét végleg elismerték a francia Pasteur és a német Koch bakteriológiai kutatásai nyomán, a gyakorlatban pedig csak az angol Lister antiszeptikus műtétvezetési gyakorlata során alkalmazták először. Addig működött – és sok más témában ma is működik – az 1990-es évek elején elsőként Robert A. Wilson New York-i újságíró által Semmelweisről elnevezett reflex.

Ez arra az ösztönös reakcióra utal, amellyel minden olyan tényt vagy feltételezést elutasítunk, amely nem egyeztethető össze bevett hiedelmeinkkel vagy paradigmáinkkal.

Rosivall professzor már idézett írásának címe tökéletesen kifejezi Semmelweis tragédiáját: „Aki legyőzte a kórt, de nem győzte meg a kort.”

Haiman Éva – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

A „bolond Náci” tragédiája a Nemzeti.net-en jelent meg,

A nemzeti gyásznapon – mint minden évben – az idén is gimnáziumunk kilencedikes humán tagozatosaival emlékeztünk Sillye Gábor sírjánál. Sillye Gábor (1817–1894) a forradalom országgyűlési képviselője és a szabadságharc kormánybiztosa volt. 1849-ben a megtorláskor halálra ítélték, de kegyelemből tízéves várfogságot kapott a császári hatóságoktól. Később Hajdúkerület utolsó kapitányaként elévülhetetlen érdeme lett abban, hogy gimnáziumunk 1865-ban megépült. Sírjánál felidéztük alakját és mártírhalált halt kortársait, elhelyeztük a megemlékezés koszorúját és mécseseket gyújtottunk. Köszönjük diákjainknak a készülést és az aktív részvételt! Köszönjük Bácsi Imre tanár úr és Szabóné Juhász Enikő osztályfőnök asszony szervező és felkészítő munkáját! Köszönjük a Paraklétosz Kft. vezetőjének és munkatársainak önkéntes és lelkiismeretes előkészítő munkáját! (helyszín: Hajdúböszörményi Köztemető) https://www.instagram.com/p/CjYG1MQomnC/?igshid=NGJjMDIxMWI=

Magyarországon Nagy Imre és mártírtársai kivégzésére és újratemetésére emlékeznek

Áder János köztársasági elnök virágot helyezett el Nagy Imre, valamint a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál.

Áder János köztársasági elnök virágot helyezett el Nagy Imre, valamint a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál a 301-es parcellában, főhajtással tisztelgett a forradalom erdélyi mártírjai előtt a 298-as parcellában, továbbá megkoszorúzta a 300-as parcellában lévő emlékhelyet a miniszterelnök 60 évvel ezelőtti kivégzésére emlékezve.

  Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét és mártírtársait – Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét – 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában.

  Jovánovics György szobrászművész Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájában álló alkotásának alapkövét 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésének napján tették le, az emlékművet három év múlva avatták fel. Az úgynevezett nyitott sír közepén egy 1956 milliméter magas fekete hasáb áll. A 301-es parcellában az 1956 utáni megtorlás budapesti áldozatai nyugszanak.

  Fotó: MTI Fotó / Bruzák Noémi

  A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án – azon a napon, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt –, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket posztumusz, bűncselekmény hiányában felmentette.

  A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus eseménye volt. Nagy Imre néhai miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik Magyarország kivégzésük 60. és újratemetésük 29. évfordulóján, szombaton.

  MTI

Nyitókép: Fülöp Ildikó

Rend lett a szentendrei halottasházban

Rend lett a szentendrei halottasházban

Szentendre.hu >Január 8-án lezajlott a szentendrei köztemető halottasházában az a helyszíni szemle, amit Fülöp Zsolt polgármester rendelt el. A polgármester, amint értesült arról, hogy a Facebookon reggel több poszt is beszámolt a halottasház kegyeletsértő állapotáról, összehívott egy team-et, és egy egész délelőtt tartó bejárás során ellenőrizte a helyzetet. A bejárás résztvevőit már nem az a…

View On WordPress

A NEGYEDIK - mikronovella Karácsonyra

Ő volt a Negyedik. Barna bőre miatt, meg ki tudja….”Perzsának” nevezték.

 Ma már mindenki csak a Hármat emlegeti. A nevüket mindenki tudja, vagy hallotta. De ki emlékszik, „A Perzsára”?

 „- A többiek rég úton vannak, én meg csak tipródom.” - Hosszasan készülődött; eladott mindent…..a ház meg a birtok.”

 Aztán elkeltek a dolgok….

 Nagyjából elosztotta. Pénz, részvények, arany. Három biztonságos betét.

„- Elutazom. Akárhogy is, ezeknek mindig mindenhol értéke van”  

 Induláskor még minden rendben volt. Tiszta, pontos, udvarias taxis, a biztonsági kapuknál határozott, de korrekt személyzet. Átszállás, az első, a második…. Itt már kezdett felborulni a terv. Késések, türelmetlen, ideges emberek. A legvége pedig egy mocskos kis reptér, ócska jeep, mogorva bennszülöttek, akiknek szavát sem értette. Mégis, alig várta, hogy megérkezzen. A szíve össze-vissza dobogott.

                                                            *

„- Mintha enyhén szédülnék is…” – összeszorította a száját és elindult a poros földúton. A kanyar után egy alakot pillantott meg.

A férfi a földön hevert. Meleg volt, tűző napsütés. Megállt, habozott. Otthagyja-e a férfit, aki már úgyis halottnak látszott, vagy tovább késlekedjen, nézze meg, próbáljon meg segíteni neki?

 „- Oké!” – elnyomta magában a feltoluló káromkodást. Odament és megvizsgálta a földön fekvőt. Még élt, bár alig lélegzett, égett a teste a láztól. Árnyékos helyre vitte, meglazította a ruházatát. A vizet, ami nála volt megitatta vele és megmosta arcát. Gyenge volt a térerő, szakadozott a vonal. Angolul csak nehezen értette meg a magát. Az ócska terepjárón kiérkező fickó – talán valami ápolóféle – ragaszkodott ahhoz, hogy velük menjen – szükség van a vallomására.

 Végül ő fizetett mindent. A kiérkező ápolót, az orvost, a kórházat.

„-Nem hagyok csak úgy, meghalni egy embert.” -  Két hetet vesztegetett el – legalábbis úgy érezte. Végül megérkezett a férfi családja és ő átadhatta nekik a beteget.

 Átjuttattak a határon. Nélkülük soha nem találta volna meg azt a csempészt, aki éjjel, magas fűben, a mocsár mentén megmutatta az egyetlen átjárót, amit szinte soha nem ellenőriznek a katonák.

                                                                *

Amikor a városba ért, bekopogtatott a ház ajtaján. Kérdésekkel halmozta el az asszonyt, aki ajtót nyitott neki. Már várta. Mohón kérdezte, hogy merre van, járt-e már itt. Merre ment?

Az asszony habozott, hosszasan ringatta gyerekét a karján, mire megszólalt.

„- Igen, itt volt, ajándékot is hagyott.” – De nem, sem Ő, sem azok, akik a nyomában jártak nincsenek már a városban. Azok Hárman is több hete. Pár napot töltöttek itt, aztán egyik éjjel egyszerre csak eltűntek. Azt rebesgetik, talán dél felé, a folyó mentén…

 Egész éjszaka ezen rágódott. Hajnal felé sikoltozás hallatszott az utca felől, és rémült asszonyok rohantak el a ház előtt, gyerekek is voltak velük.

"- Meneküljetek! A katonák megölnek mindenkit!"

 Látta házigazdája arcán a rémületet, ahogy magához szorította a csecsemőt. A katonák már dörömböltek is az ajtón. „- A törvény nevében! – Az asszony remegett. „- Legalább a gyereket, mentsd meg a gyerekem!" - könyörgött.

Az ajtóhoz ment. „- Ha lelőnek, majd itt fognak elásni” – futott át az agyán, amint elfordította a kulcsot. Egy tiszt állt ott, fegyverét kissé leeresztve. Ránézett. Az rögtön látta, hogy idegen. Ő pedig kiszámított, nyugodt mozdulattal – jelezve, hogy csak az iratait akarja megmutatni - előhúzta a zsebéből a borítékot, melyen még a félhomályban is látszott a bank hatalmas pecsétje. A parancsnok alig észrevehetően bólintott.

 Amikor ismét bezárta az ajtót, akkor érezte csak, hogy mennyire remeg a keze.

„- Hogy fogok így tovább menni?” – kérdezte magában, de aztán az asszonyra nézett, akinek olyan megalázkodó hála látszott az arcán, hogy egyszerűen elfordult és visszament a hálókamrába, ahol izzadt félálomban forgolódott már éjfél óta.

                                                              *

Eltelt egy hónap. Új utakat, új vezetőt kellett keresni, másik félreesőbb szállást. Szakállat növesztett, helyi ruhákat szerzett, került mindenkit. Mire ismét elindulhatott Neki már végképp nyomát vesztette, a Háromról sem hallott soha többé.  

Fel kellett adni, de már nem utazott haza. Nem lett volna értelme. Egy segélyszervezetnél talált munkát. Beletanult, velük járta éveken át az országot. Teljesen felélte tartalékait.

                                                       *

A főváros távoli, idegen hely maradt számára. Soha nem kívánkozott oda. Mire mégis eljutott és a külvárosokban is kiismerte magát már elege volt mindenből.

Csak arra vágyott, hogy repülőre szálljon és elutazzon végre. „- Vissza? El! El innen!” -….Hogy minek? Miért? Aligha lett volna képes választ adni erre.

Ami pénzét csak volt magához vette: „- Hazamegyek!” – mondogatta – „- Hova a pokolba, fogalmam sincs.”

Ekkor tört ki a felkelés. Már nem jutott el a reptérre. Másnap dél körül az északi kapunál járt, hatalmas tömeget pillantott meg.

"- Mi történik itt?" - szólított meg valakit az úton. "- Kivégzés lesz" - válaszolta az komoran, csodálkozva, hogy nem tud róla. Megdöbbent, hozzá kellett szoknia a nyomorhoz és kíméletlen elnyomáshoz, de a nyilvános kivégzések mindig iszonyattal töltötték el. Soha nem volt hajlandó ilyen események közelébe menni. A szervezet, amelynek dolgozott végzett ugyan börtönmissziót és próbált segítséget nyújtani a raboknak, de ő nem jutott a halálraítéltek közelébe.  

Most mégis – akarata ellenére - elindult indult a tömeggel együtt a kivégzés helyszínére. Ahogy azonban megpróbált kijutni a szorosan egymáshoz szorult embercsorda peremére, kiáltozásra lett figyelmes. Katonák vonszoltak egy fiatal lányt az egyik ház mocskos árkádja alatt.

"- Segítség!" - sikoltozott a lány és megpróbált ellenállni. A két katona hátra akarta csavarni a kezét és megbilincselni. Ő pedig kiszakította magát a tömegből.

"- Apám meghalt, nincs semmim. Egy életre lecsuknak! Segíts!"

Összevillant a tekintetük. „- Már megint, megint így!” – hasított bele a felismerés – „- Mint akkor abban a vidéki városkában.”

Magas ember volt, szikár, csontos. Amikor ellökte a katonát és másikat pedig a falnak szorította, rájuk ordított. „Kifizetlek benneteket tetvek! Eresszétek el a nőt!”

                                                              *

Gyakorlatilag odaadta mindenét. Iszonyú vihar volt éjjel. Visszatért abba a kopott panzióba, ahol jelentéktelen poggyászát hagyta.  

Bekapcsolta a tévét. Nyúlfarknyi hír, néhány snitt a híradó végén: Az országban rejtélyes módon évtizedek óta bujkáló veszélyes terroristát - akit Christos néven emlegettek követői - a tervezett nyilvános kivégzést lerövidítve egyszerűen agyonlőtték. Holttestét kiadták nevelt fiának és két nőnek, akik egy üres kriptába helyezték a városi köztemető egyik rejtett sarkában.

„- Szóval annyi év után…Láthattam volna, végignézhettem volna…Talán az Úr – ha már ’Christos’ – megbocsájtja, hogy elpazaroltam minden pénzem és itt maradtam.”

Minden érzelem nélkül gondolt a Hármakra.

„- Talán átadtak neki üzenetük.” - Az egész világ tisztelgő, bár értetlen üdvözletét. „– Vajon hazajutottak-e? ….” – gondolta még, miközben levette cipőjét.

Mikor befordult a falnak, felgyűrte az áporodott szagú párnát, hogy magasabban aludjon. Ne fájjon annyira majd a feje ébredéskor.

Na most akkor...

...mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira, kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját, ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson, kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára, ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel-irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot, ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival, ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt, kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra, kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon Télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot, kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen – láthatólag – kedve most is viccelni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban, ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát, ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra, ki locsoljon Francois Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát, ki lomizzon kisbiciklit, dinókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.

(Erdős Virág)

Elbúcsúztatták Koncz Ferencet - írja Nyíri Tibor Szerencs polgármestere

Elbúcsúztatták Koncz Ferencet – írja Nyíri Tibor Szerencs polgármestere

A szerencsi köztemető ravatalozójából július 17-én délután kísértük utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt országgyűlési képviselőt, településünk korábbi polgármesterét. Koncz Ferencnek 2019-ben a város díszpolgára kitüntetést adományozott a képviselő-testület, amelynek határozata alapján az elhunytat Szerencs Város Önkormányzata saját halottjának tekintette. A hozzátartozók döntése…

View On WordPress

Ez ma már nem egy köztemető, ha nem egy nemzeti panteon, egy közpark Ez ma már nem egy köztemető, ha nem egy nemzeti panteon, egy közpark

The Kerepesi cemetery is, along with the Új köztemető, a Budapest cemetery - Hungary.