Na logoff kábé 7-10 napra

(Előre tervezett) sérvműtét a Margit-kórházban

Mondjuk már ezt is az ágyból írom

Holnap küldjétek a csít erősen

Az előbb kipróbáltam, hogy tudom-e már kettesével szedni a lépcsőfokokat. Végülis hol tudnám ezt a legjobban gyakorolni, mint a kórházban, az első emeleti intenzív és a második emeleti traumatológia közötti lépcsőkön.

100 éves kő VS 10 éves járólap

Eleinte a székekkel próbálták elrejteni a problémát, most már esélyük sincs

Still the best UX ever in an elevator

Kurvára ki kell írnom magamból, mert megbolondulok…

Én nem tudom hogy ez valami női megérzés, vagy hatodik érzék, vagy akárminek is nevezzük, de tegnap (02.07.) egész nap tiszta idegbaj voltam. Éreztem hogy valami nem okés, feszült voltam, minden bajom volt. Magamban tartottam a dolgokat, egészen addig, míg egyik kolléganőm odajött hozzám, miközben potyogtak a könnyeim (azt hittem éppen senki nem lát), és megkérdezte mi a baj.

Elmondtam neki: Nagyapám nagyon szarul van, 39 fokos lázzal fekszik egész nap, befullad, alig kap levegőt.

Próbált nyugtatni, és rábeszélt, hogy amint hazaértem, ne foglalkozzak semmivel, ne érdekeljen mit mondd nagyapám, hívjam ki a mentőt.

Mivel kevesen voltunk melóban, így ki kellett várnom azt az 1 órát még, hogy végezzek. Aztán amikor vége lett a napnak kolléganőm a lelkemre kötötte, hogy mentő, mentő, mentő. Jó, jó, hazaértem, hívom is őket!

Elindultam haza, erre akkor kaptam egy üzenetet nagymamámtól, hogy épp várják a mentőket.

Vagy ennyire bevonzottam azzal hogy kattogtam rajta egész nap, vagy pedig ennyire jó volt (sajnos) a megérzésem.

Kórházba vitték, én meg magatehetetlenül fekszem itthon, és nem tudom mi a fenét csináljak.

#889_23.02.06_Siófoki Kórház-Rendelőintézet / Siófok Hospital, Siófok

Kislányként nem így képzeltem el a felnőtt életemet,

Alig vártam, hogy végre felnőtt legyek

Mert mindig boldognak és szabadnak képzeltem el magam...

De ahogy teltek az évek egyre jobban megtört az élet, napról-napra, évről-évre

És mire felnőtt lettem teljesen elvesztettem az irányítást a démonaim felett.

Mára már odáig jutottam, hogy a pszichiátrián ülök, velem szemben egy fehér köpenyes doktornő, aki mindenféle diagnózisokat diktál, és nyugatót, antidepresszánst és szorongasoldót ír fel nekem hogy ez majd segít normálisan élni...

Szóval ez a felnőtt élet...

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

a minimum feltételekben meglévő feltételek átmeneti hiánya miatt

Legjobb barátnő

- Hónapok óta nem láttam, mert pasija lett és még ő van megsértődve

"Nagyon bejössz nekem,gyönyörű vagy, tegyünk egy próbát. "

- Kórházban vagyok? Leszarja

-Szülinap? Leszarja

-Egy teljesen jelentéktelen dolog? Egyből ír

Betegség

- Évek óta velem van, az egyetlen aki úgy tűnik sosem hagy el

Az élet csodaszép! 🥰

Na, szabad ember vagyok

Már a patikában is voltam injekciót venni

Tavaly ugyanekkor

feküdtem a gasztroenterológián, nem tudták, hogy mi a bajom, illetve azt sejtették, hogy autoimmun betegségem van, de máshol tapogatóztak. Reggel megvolt életem első dialízise, mire visszértem, meghalt az egyik szobatársam, én meg már annyira nehezen vettem levegőt, hogy átvittek a megfigyelőterembe és légzéssegítővel megtámogattak, az ujjamon elkezdték monitorozni a szaturációt, a mellkasomra meg rárakták a tappancsokat szívműködésileg. Azóta borzongok, ha meghallom ezeket a hangokat. Most volt két érsebészeti műtétem, iszonyatos volt ismét hallani ezeket a gépeket. Már hörögtem, de még nem annyira, mint három nappal később, amikor dr. K.A. megmentett (megmentés vol1, összesen három volt). Estére belázasodtam, 39.2, minden végtagom fájt, belémnyomtak egy lázcsillapítót, elaludtam, miközben kint zajlott a szilveszter, petárdázás, kürtölés; éjjel kettőkor felébredtem, boldog új évet kívántam magamnak, s tulajdonképpen tök boldog év volt, mert végülis nem haltam meg, pedig erősen rezgett a léc.

Fontos!!!

Én egyszer itt összevesztem egy nénivel ezen, az ultimate érve az volt, hogy mi magyarok vagyunk, itt így szoktuk!

Úgynevezett János Kórhaz. Tökéletes Last of Us helyszín lenne.

Források: Békés, 54. évf. 90. sz. (1922. november 8.),  http://europeanalocal.bmk.hu:80/?docId=19498