Tumgik
#jövőre 30 a cél!
kertikavics · 4 years
Text
2019 könyvlista
Szerb Antal: Utas és Holdvilág
Több mint négy év után először fogtam a kezembe magyar nyelvű könyvet. Nem tudom hogy érzek.
Brittany Gibbons: Fat girl walking
Ez volt az egyik ilyen “van a telefonomon is egy könyv azt olvasom internetezés helyett” könyvem. Abszolút és egyáltalán nem volt benne semmi maradandó számomra.
Haemin Sunim:  The Things You Can See Only When You Slow Down
Amíg kávéházi alkalmazott voltam, addig volt időm reggelente is olvasni. Volt benne pár szép gondolat de ismét rájöttem, hogy egyszerűen ezek a fajta mély életbölcsességek engem idegesítenek.
Min Jin Lee: Pachinko
Érdekes könyv volt, érdekes időszakról. Túl sok nagyon jó könyvet olvastam idén így nem lenne benne a top 5-ben, de 10ben simán.
Cixin Liu: The Dark Forest + Death’s end
Szóval annó kaszáltam az első kötet után, de nagyon tudni akartam mi fog történni és JÉZUS EREJE!!!!! Hát ez egy kibaszottul jó sorozat.
Trevor Noah: Born a Crime
Trevor életem szerelme, imádom ezt a fickót. A könyv maga eléggé szórakoztatóan kezdődik de a vége kemény. Nagyon érdekes és mivel rengeteg munkatársam származik Dél-Afrikából így végre van közös témánk.
N.K.Jemisin: Dreamblood
Az egyetlen Jemisin könyv ami eddig nem jött be. Kaszáltam is egy kötet után.
N.K.Jemisin: Inheritance Trilogy
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy ezt, vagy a Broken Earth trilógiát szerettem jobban. Mind a kettőt. Jemisin egyszerűen zseniális. Mindenkinek aki szereti a fantasyt csak ajánlani tudom.
Chimamanda Ngozi Adichie: Amerikanah 
Oh huh nem tudom. Chimamanda egy iszonyatosan okos nő élvezet olvasni az írását.
Chimamanda Ngozi Adichie: Half of a yellow Sun
Ettől a könyvtől rémálmom volt. Az igazán szörnyű benne az, hogy megtörtént események alapján íródott. Életemben nem tanultam annyit Afrika történelméről mint idén...
Yaa Gyasi: Homegoing
Mondom, életemben nem tanultam annyit Afrika történelméről mint idén. Ezt a könyvet a mai napig szoktuk emlegetni. A fehér emberek szörnyűek.
Candice Carty-Williams: Queenie
Nem igazán tudom mit mondjak erről a könyvről, azt leszámítva hogy szerintem túl öreg voltam hozzá...
Sally Rooney: Normal People
... ahogy ehhez is. Idegesített a formátum, nem szerettem egyik karaktert se, alig vártam hogy vége legyen.
Angie Thomas: Hate U Give
Szerettük a filmet, elolvastuk a könyvet, jó volt. Pont mint a film.
Akwaeke Emezi: Freshwater
Erről teljesen máshogy nem tudom mit mondjak. Kedvem lenne újra olvasni de nem vagyok olyan állapotban, hogy jót tegyen. Maradjunk annyiban, hogy Emezi egy csodálatos és érzékeny író.
Akwaeke Emezi: Pet
Érdekesség, bár ez YA ennek ellenére abszolút nem éreztem, hogy idős lennék a történethez. Meglepően felkavaró 16+
Megan Jayne Crabbe: Body Positive Power
Don’t hate the shake! Nagyon sokáig tartott ezt elolvasni, viszont rengeteget tanultam belőle. 
Margaret Atwood: The Testaments
Magam is meglepődtem azon, hogy nekem ez tetszett. Kiszámítható volt, de szerettem a karaktereket. Még akkor is, ha a 3 különböző karakter pont ugyan abban a stílusban írt...
Ramez Naam: The Nexus trilogy
A sorozat, ami jól kezdődött, de szörnyű véget ért. Ez van akkor, ha van egy jó ötleted, de pocsék író vagy. Az utolsó kötetnél konkértan káromkodtam mint egyszeri fan a rise of skywalker közben. SENKINEK SEM AJÁNLOM!!!!
5 notes · View notes
partyanimalshu · 4 years
Text
Két hónap után véget ér a Maradj Otthon! fesztivál!
Tumblr media
  Két hónap után véget ér a Maradj Otthon! fesztivál! Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb, és egyben egyetlen virtuális fesztiválja, a Maradj Otthon! Fesztivál. A nonprofit rendezvénysorozatot a koronavírus-járvány kapcsán meghozott, lakhelyelhagyást korlátozó intézkedések ihlették: szervezői - a VOLT Produkció társadalmi munkában dolgozó stábja - arra vállalkoztak, hogy a koncertek és egyéb társasági programok nélkül maradt közönségnek ingyenes, interneten keresztül nézhető programokat kínáljanak, rengeteg példakép és sztár közreműködésével arra bíztassák a rajongókat, hogy tartsák be a szabályokat és maradjanak otthon. Ugyancsak egyedülálló módon a Maradj Otthon! Fesztivált száznál is több hazai fesztivál, klub, kulturális intézmény közösen alapította. A fesztivál szervezőivel készített beszélgetés: https://www.facebook.com/maradjotthonfesztival/videos/198115614550357/ KÖZÖS CÉL Március 21-én, a VOLT Produkció felkérésére száznál is több hazai fesztivál, klub és kulturális intézmény összefogásával, közösen indították el a Maradj Otthon! Fesztivált. „Közel 30 éve foglalkozunk fesztiválok, koncertek, kulturális események szervezésével. Ezekre a programokra idehaza több millióan járnak évente. A veszélyhelyzet kihirdetésekor éreztük, hogy meg kell szólítani ezt a hatalmas közönséget, tudatosítani kell, hogy a szabályokat komolyan kell venni, otthon kell maradni. Ennek érdekében kerestük fel a legfontosabb hazai fesztiválok, klubok szervezőit és példátlan összefogás eredményeként száznál is több szervezettel közösen, pár nap alatt elindítottuk a Maradj Otthon! Fesztivált. A hiteles hazai sztárok, a fesztiválok, klubok főszereplői valódi példaképek, akiket százezrek követnek. Őket bíztattuk arra, hogy egyrészt az otthonukból jelentkezve szólítsák meg a közönségüket, másrészt tervezzenek olyan eseményeket, amelyek a rajongókat érdeklik, lekötik, otthon maradásra bírják. Két hónap alatt több száz eseményt szerveztünk a partnereinkkel közösen, az oldalt közel 50 ezren követik, és 2 milliónál is több embert értünk el.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Maradj Otthon! Fesztivál alapítója, aki bízik abban, hogy augusztus közepétől már újra a valódi fesztiválokon találkozhat a közönség az előadókkal. FONTOSABB KONCERTEK A Maradj Otthon! fesztivált Rúzsa Magdi különleges produkciója indította, legelső kanapékoncertjét pedig Járai Márk adta. Az elmúlt 2 hónap alatt olyan előadók szerepeltek a virtuális színpadukon, mint Caramel, Lovasi András, Szakács Gergő, a Margaret Island, Siklósi Örs, Szivák Zsolt, Kama, Hangácsi Márton, Molnár Tamás, Iamyank, Iamsoyuz, Takács Vilkó, a New Level Empire, Pély Barna, Kocsis Tibor, Ya Ou, a Sugarloaf, Petruska, a Roy és Ádám Trió, a Carson Coma, Szeder, Kardos Horváth János, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, Follow the Violin, Freddie, vagy a Club 54. A fesztivál egyik állandó program-elemét Ákos szolgáltatta: minden héten szerdán este egy-egy újabb Arénakoncertjét premierezhettek, szombat esténként pedig Karanténnaplóval jelentkezett. ONLINE PARTYK A Lotfi Begi és Andro vezette csapat Begi házának kertjében kezdte a délutáni DJ seteket, de zenéltek egy Balatonon sikló yachton a Halott Pénz két tagjával, és 10 DJ társukkal együtt a Gödöllői Királyi Kastély kertjében is. Utóbbihoz jótékonysági akciót is társítottak: 5 millió forintot gyűjtöttek össze a zeneiparban tevékenykedő háttérmunkások megsegítésére. Óriási sikerrel futottak a Tesco Disco-k, Jumodaddy DJ-sejte és a Vasovski live is, de csatlakoztak underground partykhoz is. #MARADJOTTHONCHALLENGE A #maradjotthonchallenge segítségével minden este 19:00-kor egy-egy híresség látta vendégül a fesztivál követőit. A sort Majka indította, és a két hónap során olyan sztárok vállalták a bejelentkezést, mint Till Attila, Sebestyén Balázs, Király Viktor, Ördög Nóra, Kowalsky, Metzker Viki, Rúzsa Magdi, Sena, Puskás Peti és Dallos Bogi, Fluor, Bagossy Norbert, Csorba Lóci, Schoblocher Barbi, Csonka András, Pál Dénes, Ganxsta Zolee, a BSW, Szabó Győző, de az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is mesélt a hétköznapjairól. A legtávolabbról, a járványhelyzet egyik epicentrumából, New Yorkból Hien jelentkezett. PREMIEREKNEK IS HELYET ADTAK A Maradj Otthon! oldalán számos videoklip és kisfilm is nagy sikerrel debütált: többek között a Kiscsillag, a Ladánybene 27, a Brains, a Roy és Ádám Trió, Caramel és a Honeybeast, a Blahalouisiana, a Cloud 9+, az Anima Sound System, valamint az Irie Maffia és a Follow the Flow közös klipjét, vagy a STRAND fesztivál All Stars anyáknapi videóját, a Quimby és Rúzsa Magdi koncertfilmjét is itt láthatták először az érdeklődők. Vasárnaponként a Maradj Otthon! oldalán tartották a Road Movie Guide sorozat premierjeit, a műsorvezető Tillával, a Bagossy Brothers Company, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi és a Margaret Island főszereplésével. NAGY BESZÉLGETÉSEK A karanténidőszakban számos izgalmas beszélgetésnek is helyet adott a social media. A Maradj Otthon! fesztivál facebookján többek között a Brain Bar, a Majdnem Híres Rocksuli, az MTV Magyarország és a MOL Nagyon Balaton műsorai is megjelentek, boncolgatva a kialakult helyzetet és a lehetséges forgatókönyveket a jövőre. EGYÉB, FONTOSABB ESEMÉNYEK A napokat mindig testedzéssel indították: a Forró Jóga oktatói és a Suhanj Fitness edzői mozgatták át az otthonmaradó fesztiválozókat. Delente az Etyeki Piknik séfjének iránymutatásával egy-egy híresség főzött élő, egyenes adásban, péntekenként pedig Steiner Kristóf és Nimrod Agan jelentkezett Görögországból, könnyű, vegán ételek elkészítését tanították a nézőknek.          A Várkert Bazár is rendszeresen kapcsolódott be programjaival, Juhász Anna és Ugron Zsolna kedvenc olvasmányaikat mutatták be az #énésakönyvem-ben, és a maradjotthonchallenge-ben is feltűntek. Népszerűek voltak a délután 2-kor kezdődő felolvasások: először Ember Márk, majd Fenyő Iván, Muri Enikő, és Eke Angéla szórakoztatta a közönséget, de többször csatlakozott Kiss V. Balázs is, aki bűvésztrükköket tanított az érdeklődőknek. A hétvégeken a Generali Gyerek Sziget népszerű fellépői hoztak programokat a legkisebbeknek, délután pedig a Divat PLACC támogatásával tehetséges kézműveseket, az UP Galéria segítségével pedig képzőművészeket mutattunk be. A Pamkutya duó különleges, "karantén-tehetségkutatójára" több százan jelentkeztek, a YouTube-on futó elődöntő- és döntő-közvetítéseket több ezren követték. AZ ELMÚLT 2 HÓNAP SZÁMOKBAN A március 21-i indulás óta közel ötvenezren követték be, az eseményt - amely a Facebook szabályai szerint csak két hétig működhetett - százezernél is többen látogatták. Volt olyan nap, amikor közel 180 ezer embert értek el organikusan, mindenféle hirdetés nélkül. Facebook eseményeikkel 2 millió embert értek el és 120 ezer fölötti visszajelzést kaptak. Az élő bejelentkezések az előadók számára is rendkívül hasznosak voltak. A nézettségi adatokat tekintve egyértelmű, hogy a Maradj Otthon! fesztivállal összefogva képesek voltak megsokszorozni egy-egy karanténkoncertjük elérését, és remélhetőleg sokan olyan közönséghez is eljuthattak, akiket önerőből, segítség nélkül nem tudtak volna elérni. HAPPY END A Maradj Otthon! fesztivál stábja a járványhelyzet miatti korlátozások feloldása után úgy döntött, itt az idő, hogy elbúcsúzzon a közönségtől, és arra biztassa a nézőket, hogy a biztonsági előírások betartásával lassan térjen vissza a virtuális térből a valódi előadások, koncertek, fesztiválok világába. A fesztivál záró napján, május 23-án, szombaton is tartogat még meglepetéseket. Lesz többek között Generali Gyerek Sziget előadás, elbúcsúzik tehetséges kézműves-tervezőket bemutató Divat Placc, Andro és Lotfi Begi ismét egy különleges helyszínről jelentkezve csinál livestream DJ setet, és 19:00-kor kezdődik a Hegyilevegő Online Fesztivál a Bagossy Brothers Companyval és barátaikkal - többek között a Margaret Islanddel, Csorba Lócival, Beck Zolival (30Y), valamint Boros Csabával és Péterrel (Republic). A fesztivál szervező stábja köszöni az alkotók gyors, önzetlen és lelkes hozzáállását, és a rengeteg programot, amivel hozzájárultak a #maradjotthon kampány sikeréhez. A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL szervezői: A38 Hajó, Agárdi Popstrand, Akvárium Klub, Alföldi Street Food Fesztivál, Alterába Fesztivál, Analog Music Hall, B.my.Lake, Backstage Art Club Edinburgh, Balaton Sound, Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), Bánkitó Fesztivál, Barba Negra, Barlang Szentendre, BME Egyetemi Napok, Bridge Hallgatói Klub, Budai Szabadtéri Színház, Budapesti Showszínház, Budapest Park, Budapest Promoter, Búgócsiga, Campus, Csabai Kolbászfesztivál, Debreceni Bor- és Jazznapok, Debreceni Virágkarnevál, Diósgyőri Vár, Dürer Kert, East Fest, EFOTT, Egerszeg Fesztivál, Erőd Klub, Etyeki Piknik, Expresszó, F.A.L.U. Fesztivál, FEZEN, FEZEN Klub, Fishing On Orfű, Food Truck Show, Főnix Csarnok, FröccsFest, Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, Gencsi Söprű Néptáncfesztivál, Grand Café Szeged, Gyömrői Street Food Fesztivál, HALL, Hangár Music Garden, HangÁsz ”Produkció”, Harley-Davidson Open Road Fest, Helynekem, Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál, Keresztury Dezső VMK, KLASSZ a pARTon, Kobuci Kert, Koncertszervezo.hu, Kölcsey Központ Debrecen, Lovagi Tornák Tere, Lovarda Debrecen, Madách Imre Művelődési Központ, Magneoton, Mika Tivadar Mulató, Millenáris Park, MOL Nagyon Balaton, Monoki Babfesztivál, Music Channel, Művészetek Háza Miskolc, Művészetek Völgye, Nádasdy Történelmi Fesztivál, Nagyerdei Víztorony, Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, Országos Vadpörkölt Fesztivál, Ördögkatlan Fesztivál, Paloznaki Jazzpiknik, Papp László Aréna, Partiumi Magyar Napok, Pécsi Est Café, Petőfi Kultúrtanszék, Petőfi Rádió és M2 Petőfi TV, PLACC, Plázs Siófok, Puskás Aréna, RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, ROCK1, Rómer Ház, Say Hello, Shop Stop, STRAND Fesztivál, Symbol Budapest, Szélrózsa - Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó, Sziget Fesztivál, SZIN, SZEN, Szombathely Város, Tabán Fesztivál, Telekom VOLT Fesztivál, Tiszavirág Fesztivál Szolnok, Tiszafeszt Zenei és Kulturális Fesztivál, Tőserdő Szépe Tiszavirág Fesztivál, Trafo Club Gödöllő, TRIP Hajó - Első Magyar Karanténszínház, UP Újpesti Rendezvénytér, Várkert Bazár, Várkert Irodalom, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál, VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, VIBE Fesztivál, VOLT Café Sopron, Waldorfeszt, Y-Production, Zebra Klub, Zorall Sörolimpia, Zsolnay Fényfesztivál, Zsolnay Kulturális Negyed A „MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL” egy nonprofit kezdeményezés, munkatársai társadalmi munkában vettek részt benne. Támogatást, szponzorációt senkitől nem fogadtak el. Az induló oldal a fenti célokon túl semmilyen más célt nem szolgált, más tartalomnak nem ad otthont. A felmerülő költségek finanszírozását a VOLT Produkció önerőből vállalta. Read the full article
0 notes
mallorca2019 · 4 years
Text
Hegyek között
Hola Senores!
Tegnap este még pontosítottuk a mai ütemtervet, majd nyugovóra tértünk. Kifejezetten jókat tudunk aludni a Hotel Vistamarban. Végre nem arra kelünk, hogy a szomszédos építkezésen Józsi az egyik állványról üvölt a másikon egyesúlyozó Ferikének, hogy adja már vissza fándliját.
Day 4
Mára sem állítottunk ébresztést, néha hagyni kell a szervezetet, hogy eldönthesse, mikor indul neki a verklinek. A miénk 7:30 tájékán kapcsolta vissza magát alapjáratra. Kislattyogtam a teraszra, majd megállapítottam, hogy változékony az időjárás, szórványos felhőzet vonul át az égbolton, időszakosan kisüthet a nap, illetve helyenként zápor, zivatar várható, felerősödő nyugati széllel. Na most ez úgy bejött ahogy írom, ha megunom lapátolni az Audi hulladékát, rámegyek Pataki Zita állására. Bepattantunk a kék villámba, majd elsuhantunk a supermercatba flamóért. Direkt nem kértünk reggelit a szoba mellé. Tényleg jó a svédasztal, mert visszahozza az árát, ha ott csinálja meg az ember egész napos strandolásra a szendvicseket, de a negyedik nap után úgy unjuk általában, hogy tojásrántottákkal és vízben ázó virslikkel hadakozunk rémálmainkban. Megvásároltuk helyette a chorizos és jamonos szendvicseinket, majd kisétáltunk a kikötőbe. A város még csak ekkor ébredt, a teraszokat pakolták az előző éjszakától elnyűtt pincérek, a közelben épp vízre daruztak egy kisebb jachtot. Ezzel öcsém a jólszituált Sugar Daddy átballag Magalufra, aztán tuti levámol pár sakálmetál, fiatal britt menyecskét. Kezdésnek a nyugati part hegyi falui kertültek napirendre.
Másfél óra az út, a kolleganő vezet, én a telefonba bújva, látványosság keresést álcázva bólogatok a napszemüveg mögött. Csak meg ne kérdezze, hogy mit nézzünk meg?! Út közben megálltunk fényképezni, mit ad Isten mit talál az ember?! Egy eldobott pelenkát. Hát biza, úgy néz ki, járt előttünk erre magyar mostanság! Valldemossa az első cél, egy kedves falu, dimbes-dombos, szűk utcákkal, kőböl rakott házakkal, rengeteg virággal és megannyi elhagyott kutyaszarral. Ez a zacskós téma errefele nem divat, sajnos. A város valemennyi házán megtalálható egy Szent Katalinról készült kép, de két egyformát nem látni.
Tumblr media
Minden könyv említi, hogy meg kell látogatni a helyet, de mégsincs tumultus, izzadtságszagú tolongás a chorizós standnál, meg karikatúristák, napszemüveg-, és táskárusárus fekák. Sétáltunk egy kellemeset, majd Deiat, a következő hegyi települést céloztuk meg. A városon kívül parkoltunk le, onnan csodáltuk a szépségét. Ekkora jött el az a várva várt időszak, amikor a felhők feloszlottak és előbújt a nap. Nem volt kérdés, hogy strandolást kell beiktatni, mert lassan ránk olvad a neylonzokni és a műszálas atléta. Port de Sóller homokos partja vonzott leginkább, a tegnapi papucsos teljesítménytúra után nyugodtabb pillanatokra vágytunk.
Tumblr media
Negyed óra alatt elértük a plázst, amikor is lecsapott a Katrina unokanővére. Még jó, hogy be tudtunk menekülni egy parti bárba, ahol kiváló hőmérsékletű cerveza-t csapoltak. Be is kaptam kettőt gyorsan, amitől kissé belassult az észjárásom. Viszonylag hamar elvonult a szupercella, de strandolásra nem adott módot, így felautóztunk Sóllerba. Nagyon hangulatos, Valldemossaval ellentétben nyüzsgő, pulzáló kisváros.
Tumblr media
Az éttermi teraszok között járó villamos hordja a strandolni vágyokat a központból a partig. Akármenyik sikátorba pillant be az ember a háttérben a hatalmas hegyeket látja tornyosulni. Vettünk pár szuvenírt, majd az újabb viharfelhőket látva menekülőre fogtuk. Pont mire a Yarisba pattantunk, lecsapott az újabb rokon, ezúttal a nagynéni. Nagyjából 60km-t tettünk meg szakadó esőben, majd mintha elvágták volna, Manacor magasságában véget ért az égi áldás. Kriszti már teljesen eltemette a lehetőségét, hogy olyan feketék leszünk a nyaralás végére, mint Egemonye, de én továbbra is tartom benne a lelket. Ha lenne olyan prémium szuperior biztosítási kötvény, ami fizet 200 eurot a “nem megfelelő szín elérése” kategóriában, ha rajta áll jövőre tuti megkötjük.
S’Horta olyan aprócska falu, hogy a GPS nem is fáradt kiírni a nevét, pedig valójában ide tartottunk. Egy családi, házias jellegű étterem található az út mentén, annyira hétköznapi, hogy elsőre el is hajtottunk mellette. Hallevest rendeltem, amiben hal végképp nem volt, annál inkább fokhagyma, snidling és mallorcai kenyérdarabok. Meg is kérdeztem, a tulajt, hogy biztos nem mást hoztak-e, de elég dacosan, zokon véve az esetet kiigazított, hogy ez a ház specialitása. Amúgy nagyon érdekes, egyben izgalmas fogás volt, utólag kifejezetten szégyelltem magam a tudatlanságomért. Főfogásnak grillezett báránybordát ettem, ami valami annyira ízletes és puha volt, hogy el kell kérnem a recit. Meg is beszéltük, hogy a hét zárásaként ide vissza kell térnünk.
Sajnos a mai nap egyáltalán nem tudtunk strandolni, de ezt leszámítva tartalmas volt, sokat mentünk, láttunk elbűvölő hegyi falvakat, gyönyörű tájakat a hegy fogságában. Holnapra felszakadozik a felhőzet, egy-egy zápor előfordul az északi tájakon, de számottevő csapadékra nem kell számítani, ez annyit tesz magyarul, hogy “Úgy fogsz izzadni fiam, mint kurva a templomban!”
Jó éjszakát, virsli és rántottakatonák vigyázzák álmotokat!
K&G
0 notes
hirzilla · 5 years
Photo
Tumblr media
Magyarokkal törne a Fradi és a Győri Audi ETO szintjére a Siófok http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/sport/2019/03/30/magyarokkal-torne-a-fradi-es-a-gyori-audi-eto-szintjere-a-siofok/?feed_id=439&_unique_id=5c9efee6a370b Fodor János, a Siófok KC tulajdonos-ügyvezetője a DIGI Sport híradójának azt mondta: csapatával mindenféleképpen a magyar kézilabdát szeretnék szolgálni, ezért az a cél, hogy több magyar legyen a keretben, mint külföldi. Egyúttal kiemelte: adott esetben igenis lehet női BL-meccset rendezni a Kiss Szilárd Arénában. A siófoki női kézilabdacsapatnál komolyan gondolják, hogy idővel felvehetik a versenyt a két legjobb hazai klubbal. Az NB I jelenlegi negyedik helyezettje ugyanis Tomori Zsuzsannát az éllovas Győrtől, Nerea Penát pedig a második Ferencvárostól édesgette magához, jelentősen gyengítve így a riválisokat. Az aranyérmekhez szokott két klasszis nyáron érkezik. Nem ��gértem nekik, egyiknek sem, hogy arany- vagy ezüstérmet szerzünk. Én úgy gondolom, hogy a magyar bajnokság a legerősebb Európában. Ez azon is látszik, hogy minden egyes mérkőzés ugyanolyan erőbedobást igényel a Siófoktól, mintha a nemzetközi kupákban vagy a Bajnokok Ligában induló csapatok ellen kellene készülnünk – mondta a Sport24-nek Fodor. A csapat norvég sztáredzője megerősítette, a cél igenis az, hogy a Siófok bekerüljön a legjobb két csapat közé. „Természetesen nagyon fontos, hogy ambíciózusak legyünk, ha nem az lenne a célunk, hogy a legjobb két csapat közé kerüljünk, akkor miért is csinálnánk ezt az egészet? Egyértelmű, hogy szeretnénk odakerülni. De most még csak március vége van, így most csak arra koncentrálunk, hogy jól hajrázzunk a bajnokságban, és megnyerjük az EHF-kupát”– fogalmazott Tor Odvar Moen. A Siófok idővel tehát szeretné kivívni a BL-indulást, és a tulajdonos szerint a meccseket igenis a Kiss Szilárd Arénában is meg lehetne rendezni. „Mindenféleképpen Siófokon szeretnénk BL-meccset játszani, ehhez a jelenleg érvényben lévő EHF-szabályok értelmében itt csak egy gerflor-burkolatot kellene leterítenünk. A női mezőnyben ez a létesítmény alkalmas a BL-mérkőzések megrendezésére. Természetesen nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni, mert a Papp László Arénából nem szeretném elhozni a BL Final Fourt, még nem hiszem, hogy a Siófok alkalmas lenne erre”– mondta Fodor János. A Siófok keretében jelenleg csak öt magyar játékos van, de ezen a téren is komoly változás várható. Mi mindenféleképpen a magyar kézilabdát szeretnénk szolgálni. Ezen jövőre még jobban szeretnénk változtatni, de idén is még megpróbálunk mindent megtenni, hogy még több magyar érkezzen a csapatba – szögezte le a klubtulajdonos, hozzátéve, hogy a keretben a magyar és a külföldiek aránya már el fogja érni az 50:50 százalékot a következő szezonban. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka https://24.hu/sport/2019/03/30/magyarokkal-torne-a-fradi-es-a-gyori-audi-eto-szintjere-a-siofok/
0 notes
kavehaz-magazin · 5 years
Text
Az óceán fenekén elég messziről nézve kb. 4 kilométer mélységből tűszerűen nyúlik ki Tenerife szigete, csakúgy, mint a többi társa.
A tengerszint fölé érve lankás részeken könnyű megoldani települések létrehozását és köztük a közlekedést.
Ha a természet vad, ott többszáz méteres magasságból függőlegesen zuhan a tengerbe sziklafal (Los Gigantes). E két véglet közt van a kacskaringósan megközelíthető hegyoldal teraszos tagolású házépítéssel. 
Tenerife bő 30 éve ‘indult be’, az akkor jól urbanizálható lapos részeket a spanyol építészet úgy vette birtokba, ahogyan az akkor ‘menő’ üdülővárosokat az ibériai-félsziget keleti és déli szegélyén is elcsúfította.
Amerikaias, 10-20 emeletes szállodasorokat húztak fel Benidorm, Torremolinos, stb. festői partszakaszain és ez ment ugyanígy Tenerife délnyugati csücskén is egy ideig.
A cél százezrek szállítószalagos üdültetése volt.
Mivel a spanyolok tömegével és akár egy teljes hónapra is eltűnnek a termelésből (főleg augusztusra időzítve). Rengeteg (munka, vallási, állami) szabadságnapjuk van, ilyenkor lerohanják hazájuk összes tengerpartját.
A mára elavult meglévő toronyszállókból ki lehet szeretni, erre szép példát a kis vulkáni Lanzarote szigete szolgáltat. Ott elrendelték, hogy négy emeletnél magasabb épületet nem húzhatnak fel sehol a szigeten. Ritka az ilyen kivétel, mint ez a friss építésű szuperszálloda Tenerifén (tavaly itt még nem volt semmi):
This slideshow requires JavaScript.
Az épülettervezésben a legújabb megközelítés a természetközelség vágya, a környezet és annak megőrzése iránt a respekt nagyot nőtt. Ez is kedvez a régi spanyol hegyi pueblo [falu] ősi stílusának és apartman rendszerű települések létrehozatalának. Kisebb a rombolás, változatosabb a látvány és családiasabb az ottlét.
A szállodákkal szemben a saját konyha megléte szintén vonzó alternatíva. Ott élőknek és odalátogatóknak is. Sztereotípia, hogy a nyaralás alatt is ‘otthon’ főznek. Jogos a vendéglői panasz a megcsappant forgalomra.
A vendéglők újabb ellenlábasa a nagyobb szállodáknál errefelé is terjedőben lévő ‘all-inclusive’ ellátás. Csuklóra rögzített mágnesszalag vagy színkód dönt arról, hogy a kedves vendég naponta két vagy három alkalommal éttermezhet és azt is jelzi, ihat-e bármit, ami csak az itallapon fellelhető. Szeszesitalt is beleértve.
Jól bebélelve vajon ki megy ki ezután a szállodából azért, hogy akcióban két koktélt €10-ért kaphasson a parti bárokban? Úgy, hogy nem biztos, hogy ott lehet az italkészítésnél. Mert rendszerint pincér hozza ki készen.
A bárokban attól még nagy az élet, döng a zene, illumináltság a leginkább óhajtott állapot. Az angolok (és a skandinávok) isznak sokat, spanyol vizeken alaposan spórolnak még azáltal is, ahogy berúgnak. Persze nem spanyol vizekkel. Nekik egyetlen nagy akadály a szeszelésben a kint 25 C fokig is felfutó gutaütéses meleg.
A magyarok lassan hűsölni utaznak oda.
A nem felforrósodó levegőn durva a közel egyenlítői napfény. Ferde árnyék alig.
Pár óra és rákvörösre égnek a vikingek lszármazottai és ködös Albion szülöttei. Hiába az akár 50-es faktoros napozószer, bőrpigment nélküli marhahús kinézetűek tömege hullámzik utcán, strandon. Útlevél nélkül is tudni, hogy ki merről jött.
Mostanában egyedi törekvés a szállodák kor szerinti szándékolt elkülönülése. Egyes szállodák pontosan a gyermekes családokra várnak. Mások eleve közlik, hogy gyermek meglétekor foglaljanak máshol. És kutyát se hozzanak magukkal…
Visszatérve a temperált napi hőmérséktetekre, az utóbbi évek fura anomáliát hoztak a szigetek időjárásába. A fránya felhők úgy tűnik megszerették a szárazföld feletti lebegést. A partoknál már eltűnnek, leginkább a nyílt víz felett.
Napfürdőzésnek, fényképezésnek egyre gyakrabban tesznek keresztbe.
A napsütötte szárazföldön áramlik a 60-70 %-os r.páratartalmú meleg levegő felfelé, nagy magasságba érve lehűl, felhő forrmájában csapódik ki. Belőle az eső ritkán jön, de felhő van bőven. Prímán lehet kirándulni ilyen időben, de napsütötte nyaralásos fotó nuku. Viszont brutális a látvány, amikor a Nap lemenve besüt a felhő alá…
Ha már reggel látszik, hogy az ég felhőzet nélküli marad, erőltetett menetben ismét le kell gyalogolni és végigfotózni azokat a helyeket, amelyek az előző nap lejárva fényképezésre alkalmasnak nyilvánultak.
Az öregedő, angolkóros végleg ide költözőknek újfajta közlekedési jármű jelent meg az utcákon, egymás mögött ülve kétszemélyes többkerekű moped elektromos meghajtással. Járdán való közlekedésre használják. Van rajta kosártartó is, Nyugdíjas házaspár suhan együtt a Mercadona (mint a magyar CBA-hálózat) boltjába. Asszony vezet, férfi hátul kapaszkodik. Néha felborulnak. Tudnivaló, hogy egész Tenerifén minden járda akadálymentesítve. Valódi EU tagország, nemcsak a szólamokban.
Egyéb élmény: a csapvíz lágy, habzik a szappan ezerrel, nincs vízkőfolt kádon, mosdón. Ne habozzunk sokat zuhanyozni. Csodás. Akár a zord hegy éles kontrasztja a parti pálmafákkal. Csodálatos, mint a szigetek maga. Vagy mint az utolsó este utolsó itala.
This slideshow requires JavaScript.
Előző rész ide kattintva (3. rész)
Ezt megelőző rész ide kattintva (2. rész)
Első rész ide kattintva (1. rész)
Kanári-szigetek 4. rész – Tenerife
foly. köv.             /remélve majd jövőre személyesen/
Kanári-szigetek 4. rész – Tenerife Az óceán fenekén elég messziről nézve kb. 4 kilométer mélységből tűszerűen nyúlik ki Tenerife szigete, csakúgy, mint a többi társa.
0 notes
korkep-blog · 5 years
Text
A társasjátékok változása egy század alatt – avagy mivel játszottak nagyszüleink?
A társasozás az egyik legjobb időtöltés, főleg a hideg, esős idő alatt. A modern számítógépes és videó játékok mellet, jó néha együtt nevetgélni, szeretteink arcára mosolyt csalni egy játékkal. A társasjáték az egyik legjobb eszköze a minőségi idő eltöltésének a családdal. Ki ne mondana igent, egy retro Activity, Egérfogó, Gazdálkodj okosan, vagy Ki nevet a végén? játszmára?  
Társasjátékok már régóta léteznek. A legismertebb ősi játék, a Senet már kr. e. 3500 körül magával ragadta az ókori embereket. Napjainkban régi és új társasjátékok széles választéka vár a boltok polcain, mely mind nagyszerű szórakozást biztosít a játékosok számára.
  Az alábbi felsorolásban az elmúlt évtizedek legérdekesebb társasjátékait és háttértörténeteit gyűjtöttük össze, ami sok esetben sokkal érdekesebb, mint gondolnád!
  1900-as évek – Monopoly, a modern asztali játékok kezdete
  A Monopoly nem egy szórakoztató családi játék volt, hanem a kapitalizmus és a monopóliumok elleni felhívást jelképezte. Elizabeth Magie, a feltaláló remélte, hogy a Landlord’s Game játék ráébreszti az embereket a korszak buktatóira. Ehelyett az egyik leghíresebb játék lett. A Parker Brothers megvásárolta és átnevezte Monopolynak.
  1930-as évek – Battleships, a háborús játékok
  A Battleships, mint játék a 60-as években jelent meg, de ennél sokkal régebbi a története. A játék eredetileg a franciákhoz vezethető vissza, az első világháború idejére. Az akkori L’Attaque játékkal még az orosz katonák is játszottak.
  1940-es évek – Cluedo, a játék, mely több néven is ismert
  Ezt a híres nyomozós játékot a második világháború idején egy angol pár alkotta. Anthony Pratt a koncepcióért, Elva pedig a designért volt felelős. Eredetileg ’gyilkosság’ játéknak akarták nevezni, de miután a Waddington cég kiadta a játékot, Cluedo-nak nevezték el, ami a latin ’nyom’ és ’játszom’ szavakból tevődik össze. Az USA-ban egy időben Clue néven árusították.
  1950-es évek – Risk, az asztali játékok piacának meghódítása
  A francia filmrendező Albert Lamorisse alkotta meg a Risk-et. Eredetileg ’A világ meghódítása’ címet kapta, de a Parker Brothers megvásárolta ennek a játéknak is a jogait, és 1959-ben Risk: A kontinentális játék néven kezdték el árusítani. A játék az egyik legelterjedtebb társasjáték a történelemben, és rengeteg kiadása létezik. Jelenleg több mint 25 engedéllyel rendelkező verzió elérhető, melyek nem tartalmazzák az évfordulós kiadásokat.
  1960-as évek – Operáció, a tanulás gyerekjáték
  John Spinello az Illinois-i Egyetem ipari formatervezés szakának a diákja volt, amikor megalkotta az Operáció mintapéldányát. A játék a régifajta villanyozott hurok játékon alapszik, annyi különbséggel, hogy ez az operációs asztalnál történik. A játék célja a gyermeket fizikai képességeinek fejlesztése volt.
  1970-es évek – Trivial Pursuit, játék a világ minden táján
  Ki az, aki soha nem játszott Trivial Pursuit-ot? Két kanadai barát alkotta meg szókirakózás közben. A játék több mint 100 millió példányát 26 országban adták el, 17 különböző nyelven. A Trivial Pursuit-nak kb. 50 különkiadását tartjuk számon. Ki gondolta volna, hogy ilyen hatalmas sikert arat? Különösen, hiszen a kezdetekben a játék elkészítése 17 ezer Ft-ba került, míg az eladási ára csak 3500 Ft volt.
  1980-as évek – Éhes vízilovak
  Ez a játék több nemzedéket is megérintett, nem csoda, hogy a Toy Story 3, Én kicsi pónim és a Donnie Darko filmek is megemlítették. Ne felejtsük el a rendszeresen a popkultúrára hivatkozó Simpson családot sem, akik a 12. évad részeibe fűzték bele az Éhes vízilovak társasjátékot.
  1990-es évek – Catan telepesei, egy új óriás felemelkedése
  A játék egy hobbiként indult, amely aztán nagy jövőre tett szert. Klaus Teuber egy fogtechnikus volt, aki fárasztónak és kimerítőnek találta a munkáját. Saját maga és családja szórakoztatására készítette el a játékot az alagsorában. A Catan telepesei azonnali sikert aratott és korunk egyik legnépszerűbb játékává vált. A társasjáték már több mint 30 nyelven elérhető világszerte.
  2000-es évek – Ticket to Ride, a sikerhez vezető út
  Ez a társas az évtized egyik legnépszerűbb játéka, több mint 3 millió példányban értékesítették, és 2014-től a világ legismertebb játékává vált. Egy már sikeres társasjáték-feltaláló alkotta meg a Ticket to Ride-ot. Alan Moon az Atlanti-óceán partján sétált Beverlyben, amikor az ötlet kipattant a fejéből. Rögtön elkezdett dolgozni, térképeket rajzolt és megalkotta a szabályzat vázlatát. A társasjáték azonnali sikert aratott, több mint egy tucat verziója van, és 19 nyelven elérhető.
  2010-es évek – Cards against humanity – elsöprő siker
  Napjainkban ez a játék az egyik legdivatosabb, és kulcsfontosságú eleme a baráti összejöveteleknek. A játékot 8 középiskolai barát alkotta meg Illinoisban. A játék diadala meglehetősen lenyűgöző és gyors, és a közösségi pénzgyűjtő akció során több mint 15.000 dollárt szedtek össze, mely lehetővé tette a játék sokszorosítását. Az Amazonon a játék egy hónap után a legnépszerűbbé vált. Vajon mi a kulcsa a játék sikerének? Talán az a tény, hogy nincs győztes, és az egyetlen cél az, hogy szórakozzunk!
  A társasozás az egyik legjobb időtöltés, főleg a hideg, esős idő alatt. A modern számítógépes és videó játékok mellet, jó néha együtt nevetgélni, szeretteink arcára mosolyt csalni egy játékkal. A társasjáték az egyik legjobb eszköze a minőségi idő eltöltésének a családdal. Ki ne mondana igent, egy retro Activity, Egérfogó, Gazdálkodj okosan, vagy Ki nevet a végén? játszmára?  
    (x)
0 notes
nemzetinet · 6 years
Text
Kétszázhúszezres bruttó alapbér a cél
A dolgozók megtartása érdekében akkor is biztosítaniuk kell a kereskedelmi láncoknak a 15-20 ezer forintos bérelőnyt, ha a garantált bérminimum jövőre 202 ezer forintra emelkedik.
Az áruházláncok és a szakszervezetek közti őszi bértárgyalások tétje az, hogy bruttó 220 ezer forint körüli alapbért adjanak jövőre a munkavállalóknak – értesült a Világgazdaság. Ez azon alapul, hogy egy versenyképes bolthálózatnak 15-20 ezer forintos bérelőnyt kell biztosítania dolgozóinak a mindenkori garantált bérminimummal szemben, márpedig lapunk úgy tudja,
az idei 180 500 forintos bérminimum jövőre 202 ezer forintra ugrik, miközben a 138 ezres minimálbér helyett januártól 150 ezer forint lesz az irányadó.
A munkáltatók és a szakszervezetek közti bérmegállapodást azonban lassíthatja, hogy a kormány – információink szerint – hivatalosan csak november végén, december elején tervezi ismertetni ezeket a számokat.
A több mint 17 ezer főt foglalkoztató Tesco a legnagyobb bolthálózatként évről évre a bérviták kereszttüzében áll. A hipermarket képviselőivel is azzal a szándékkal ül tárgyalóasztalhoz októberben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), hogy 219-220 ezer forintos kezdő bért érjen el. Karsai Zoltán, a KASZ elnöke a Világgazdaságnak viszonyításképp elmondta, a Tescónál már ma is lényegében minden bér 2-essel kezdődik, hiszen a bruttó 197 ezer forintos alapbér ki­egészül a pótlékokkal és a 12-16 ezer forintos cafeteriával. De ahhoz, hogy az áruházlánc megőrizze bérelőnyét a garantált bérminimummal szemben, a várt többletbevételt is el kell érnie. Márpedig a 2018 februárjában zárt üzleti évben 636-ról 623 milliárd forintra csökkent a forgalom, az adózott eredmény pedig 50-ről 17 milliárdra mérséklődött.
Ha zajos viták után is, de a Tescónál rendre megállapodás született, a Metrónál viszont kemény menet elébe néz a KASZ. Jókora, 20-30 ezer forint lehet a különbség az álláspontok között. A munkáltató azzal érvel, hogy 13-14. havi fizetést is ad, ebből fakadó előnye azonban akkor ér valamit éves szinten, ha megadja a szakszervezetek által megküldött 210 ezer forintos bérajánlatot, vagy legalábbis megközelíti. Ha nem történik érdemi előrelépés, a munkavállalók rövidesen sztrájkkal fenyegethetnek.
Egy hónapokkal korábbi felmérés már eleve elégedetlenséget tükrözött: úgy nyilatkozott a dolgozók 21 százaléka, hogy elhagyja a vállalatot, ha a bérhelyzet nem rendeződik, de további 33 százalékuk is elgondolkodik a váltáson. Lapunk ráadásul úgy tudja, ma sincs elég ember a vállalatnál, főleg a budapesti áruházakban: több esetben vidékről buszoztattak dolgozókat a fővárosba.
Míg Budapesten vagy egy vidéki nagyvárosban, például Debrecenben, Szegeden, Pécsen vagy Győrben akár plusz 15-20 ezer forintért átmegy egy dolgozó a jobb ajánlatot adó versenytárshoz, addig egy kistelepülésen gyakran plusz 30 ezerért sem mennek át az emberek egy vagy két faluval odébb – állapította meg Karsai Zoltán. Ezzel magyarázható, hogy a 180 500 forintos bérminimumon foglalkoztató kisboltok sem zárnak be munkaerőhiány miatt, mert ha nehezen is, de találnak embert.
A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható
Kétszázhúszezres bruttó alapbér a cél a Nemzeti.net-en jelent meg,
0 notes
metalindex-hu · 6 years
Text
ROCKMARATON 2018 - Bontásban a fesztivál napi programja
ROCKMARATON 2018 - Bontásban a fesztivál napi programja - http://metalindex.hu/2018/02/23/rockmaraton-2018-bontasban-a-fesztival-napi-programja/ -
A 2018-as Rockmaraton fesztivál is Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten kerül megrendezésre, ahol 2018. július 9. és 14. között ezúttal is számos nemzetközi és hazai banda lép majd fel. Most már a program napi bontása is elérhető a Rockmaraton weboldalán.
“Ahogyan korábban ígértük, mától elérhető az oldalunk, ahol minden fontos információt (szállás, házirend, utazás, stb.) megtaláltok a fesztivállal kapcsolatban. A felület mostantól folyamatosan frissül, a program napi bontásban is elérhető – 95%-ban teljes a kép, még 3 külföldi és néhány hazai banda érkezik! A weboldalon a napi bontás mellett már az összes típusú Rockmaraton belépőt megtaláljátok.”  – rockmaraton.hu
  www.facebook.com/rockmaraton
  “Harminc éve, mondhatni a louisianai mocsarakban alakult a Crowbar zenekar, akik a doom és heavy metalt hardcore punkkal ötvözve egy saját stílust alapítottak sludge metal néven. Sajátos hangzásviláguk és munkásságuk napjaink legnagyobb zenekaraira is hatással voltak…  
…Tijuhana az a hely, ahová zülleni járnak az amerikai filmekben a tinédzserek – és az a város, ahonnan a Brujeria származik. A spanyolajkú death/grind brigád, ikonikus basszusgitárosán (Shane Embury) keresztül erősen a kötődik a Napalm Death-hez – a sátánizmus, a drogok és a politika hármasáról előszeretettel éneklő mexikóiak brutális műsorral készülnek, ígéretük szerint a machetéket se hagyják otthon.  
  Csehország igen jól áll gore grind téren, a Gutalax tavalyi sikere után, idén a Spasm próbál majd a fesztivál minél hangulatosabb befejezéséről gondoskodni, honfitársaikéhoz hasonló, lenyűgöző színpadi showjukkal!
  A hazai vonal is újabb 8 névvel bővült: Agregator, Alcohol, Archaic, Ismerős Arcok, Kylfingar, Paediatrician, Sunset, Tisztán A Cél Felé.
  Februárban még két bejelentés van hátra és teljes lesz a program – elindul hamarosan a napijegy értékesítés is.
Addig 15.990 Ft-ért bérletet lehet váltani – Katt ide!
SZÉP-Kártyával is – Katt ide!
“A New York-i hardcore alapbandája, a Sick Of It All újra visszatér a Rockmaraton színpadára, jön Oroszország vezető folk metal alakulata, az Arkona, továbbá a svéd thrash/hardcore négyesfogat Dr. Living Dead.
    A New York-i hardcore vonal egyik alapbandája, a Sick Of It All újra visszatér a Rockmaraton színpadára, hogy bebizonyítsa, semmit sem vesztett lendületéből az elmúlt több mint 30 év alatt. Biztosra vehető, hogy a Koller-testvérek csapata ezúttal sem okoz majd csalódást.
Oroszország vezető folk metal alakulata, az Arkona epikus dalait Masha ‘Scream’ Arhipova karakteres hangja koronázza meg. Az apró szépség vezette brigád Khram, azaz Templom címmel januárban új lemezzel jelentkezett, így friss dalokra is számíthatunk júliusban.
Tíz évvel ezelőtt oltotta először thrashbe a hardcore riffeket a Dr. Living Dead. A svéd négyesfogat októberben megjelent friss korongja még agresszívebb és még mókásabb, mint a korábbiak – a színpadon is változatlanul százszázalékos erőbedobással kezelnek a doktorok.
A 2018-as Rockmaraton hazai részlege is 8 új névvel bővült: Anchorless Bodies, Bloody Roots, Depresszió, Dirty Dawn, Fegyelmező Részleg, HCHC Hatvan City Hard Core, Remorse, Szükségállapot.”
“A legendás magyar black metal zenekar, a Tormentor tavaly ősszel jelentette be, hogy 2018-ben néhány fellépést vállal – az egyetlen hazai fesztiválkoncertjük a Rockmaraton színpadán lesz július 13-án. A teljes klasszikus felállás játszik majd, tehát Csihar Attila énekes, Szigeti Attila és Buday Tamás gitárosok, Farkas György basszusgitáro, valamint Machat Zsolt dobos…
…Ezen napon játszik majd a korábban bejelentett Carpathian Forest, a Sear Bliss, a Christian Epidemic és a Perihelion is, hogy valóban fekete legyen a péntek 13 júliusban.
  A hazai zenekarok közül csatlakozott a fellépőkhöz a Dystopia, a Cadaveres, a Fostartály, a HétköznaPI CSAlódások, az Omen, a PlasticOcean, a Shapat Terror és a Sex Action zenekar zenekar is.
    A Motörhead azonos című lemezéről kölcsönözte a nevét az OVERKILL csapata, akik a punk és heavy metal korai ötvözésével a thrash metal egyik úttörői lehettek. Az idén februárban megjelent The Grinding Wheel dalai mellett a régi klasszikusokat is elhozzák majd a Rockmaratonra.
  A norvég black metal egyik kultikus zenekara, a CARPATHIAN FOREST egy évtizede játszott utoljára Magyarországon. A hírek szerint jövőre érkezik a hosszú idő óta várt új korong, így az fesztiválon várhatóak már új dalok is.    
A német színtér egyik legdinamikusabban fejlődő power metal alakulata, az ORDEN OGAN. Nyáron jelentkeztek új lemezzel, garantáltan erős bulira számíthatunk tőlük jövő júliusban.  
  Jelenleg a A 2018-as Rockmaraton nemzetközi felhozatala 12 névnél áll – ahogyan megszokhattuk, a hazai csomag is megérkezett: Blues Company, Hatóságilag Tilos, Leander Kills, Lord, Niburta, Rudán Joe, Stubborn, The Southern Oracle.
    Az Iced Earth több mint 30 éve menetel Jon Schaffer vezetésével – az amerikai heavy metal alakulat 2018-ban a Rockmaratonon ismét megmutatja, hogy nem fog rajta az idő.
    A The Toy Dolls – Official számtalan feloszlás és visszatérés után még mindig hozza azt a vidáman polgárpukkasztó kavalkádot, ami miatt a fesztiválos koncertjük is feledhetetlennek ígérkezik!  
  Az ausztrál deathcore zászlóshajójaként emlegetett Thy Art Is Murder is túl van pár változáson, jelenleg remek formában vannak – pusztító lett az új lemez, ahogyan várhatóan a koncert is majd, jövő júliusban.  
A korábban bejelentett nevekkel – Alestorm, Asphyx, Cannibal Corpse, GBH, Infected Rain, Powerwolf – együtt jelenleg összesen 9 nemzetközi bandánál jár a Rockmaraton jövő évi felhozatala, természetesen a hazai színtér is 10 zenekarral bővül: Akela, AWS, Dalriada, Derkovbois, Divided, Hortobágy Hardcore Crew, Kill With Hate, Magor zenekar, Omega Diatribe, Paddy And The Rats.
  A múlt héten bejelentett Cannibal Corpse, Powerwolf és a GBH mellé csatlakozik az Alestorm csapata is. A magyar gitárossal, Bodor Mátéval működő kalózmetalos brigád jövő nyárra a tőlük megszokott jó hangulatú bulit ígéri.  
  A death metal rajongók újra örülhetnek! A holland ikon Asphyx 1987 óta változatlan lendülettel működik, tavaly pedig karrierjük egyik legváltozatosabb korongjával jelentkeztek – kaszabolás lesz júliusban a színpadon, az biztos!  
  A női frontvonalas kelet-európai metal zenekarok körében egyre komolyabb nevet szerez magának az Infected Rain – a moldáv csapat Lénával az élen a Rockmaratonon is biztos szerez pár új rajongót.
A hazai felhozatal is bővült természetesen, már 20 zenekarról tudjuk biztosan, hogy 2018-ban is jelen lesznek a fesztiválon:
Angerseed, Apey & the Pea, AMD, Christian Epidemic, Don Gatto, Dorothy, Krampüs, Moon and the Nightspirit, Nova Prospect, Ossian, Perihelion, Petofi, Pokolgép, Prosectura, Road, Sear Bliss, Sleepless, Tales of Evening, Watch my Dying, Zorall.
  “Pénteken új lemezzel jelentkeztek, amelyen az ígéretek szerint a korai korszak nyers agressziója köszön vissza: a Cannibal Corpse  a nyáron garantáltan legyalulja a fejeket!  
    Nem először érkezik a Powerwolf csapata sem, napjaink egyik legnépszerűbb német power metal csapata újra bizonyít majd a színpadon.
    A brit punk második hullámának egyik zászlóshajósa a GBH – Colin csapata köztudottan szereti a magyar közönséget, jövőre épp negyven éve rombolják szét a színpadokat világszerte, kötelező volt meghívni őket!
  A nemzetközi nevek mellett persze jönnek a hazai bandák is, rögtön egy tízes: Angerseed, Apey & the Pea, Don Gatto, Krampüs, Moon and the Nightspirit, Nova Prospect, Prosectura, Road, Sear Bliss, Watch My Dying.  
1 note · View note
mohoszdb · 7 years
Photo
Tumblr media
New Post has been published on http://hajdu-horgasz.hu/archivum/6842
Ajándék peca a Keletitől…
ÍRTA: HARANGI CSABA
Éppen péntek van és bizony meló ezerrel, ilyenkor sokszor pillant az ember az órára. Néha úgy érzem ez a leghosszabb nap, pedig csak 14 óráig kell dolgozni aztán végre lehetne menni például gyors ötletnél fogva a Keleti-főcsatornára, horgászni és fotózni is egy kicsit, hátha elkezdődne már végre a tiszavirágzás itt is fotózhatnám… Talán, de azt a bizonyos időpontot eltalálni nehéz..
Munkaidő vége, versenyláda botzsák a kocsiban és már a parton is áll a Skoda, szinte úgy is mondhatnám hív a nagy folyó.. Egy egyszerűbb folyóvízi etetőanyag, legfeljebb három dobásnyi etetés és kezdődjék a peca, amíg fent van a nap sugara.
Egész kellemesen meglepődöm, nem törpeharcsák támadják le a felszerelésemet, de nem ám!
Itt kérem szép keszegek kapnak és igenis szákolnom kell őket, miközben csendesen kattog a Shimano orsó fékje. Nem is számítottam rá, hogy ilyen kellemes horgászat lesz a mai.
Mindössze az volt a cél, megtudjam elkezdődött-e a tiszavirágzás vagy sem… Sajnos láthatóan nem így nem készül róla fotósorozat, majd jövőre hátha sikerül eltalálni, bezzeg a Tiszán, ott aztán van virágzás…
Megint kapás bevágnék, de félúton megáll a kezemben a bot ez most nem keszeg csak úgy surran a damil jobbra!! Ponty van a horgon! Próbálom megtartani, a 16-as horognak bírnia kell, a 0,10-es előke se olyan rossz márka, a bot az egyik legjobb szerintem, akkor mi gond lehetne? Semmi és határozottan fordítom kifelé a hínárcsomóból és már sokadjára próbálom  megszákolni, végre már sikerrel. Nahát, szóval ponty állt be a keszegek közzé? Örülök..
Folytatom a pecát, miközben eltűnik a nyári meleg érzése, a fény bebújik a nádszálak közzé és kezd csípni a hideg, esteledik.
Elkezd kapni a keszegek nagyja, majd ezután elcsendesedik minden és szépen búcsúzik a folyó, kellemes pár óra örömet adva, amit köszönök…
Harangi Csaba – Horgászfirkász Blog
30
0 notes
sumanachen · 7 years
Text
A bokaficam utám 5 héttel először voltam újra a Pilisben. Bevallom féltem is, mi lesz, ha megint teszek egy rossz lépést? Erre a hétvégére ezen a szombaton több túra volt, ami szép. Az Őrséget csak ajánlani tudom, viszont most nem akartam sokat utazni. Ugyanezért maradt el és már évek óta szemezgetek vele a Magnezit túra is.
Kalandos egy túraútvonal, uyanakkor nagyon jó!
  Viszont találtam egy nagyon érdekes nevű túrát: Invesztitúra a Pilisben. Visegrádról indul, Esztergomban a cél. A köztes pontok és a szintemelkedés azt bizonyította, hogy nem is egy egyszerű az útvonala az 52 kilóméterre pedig az 50-re igaz 12 órás szintidőt adtak.
A Rajt egyértelmű volt, kicsit talán a nevezés ment egyedül lassan, de azt a 20 percet ki lehet várni. Az út mindjárt úgy indul, hogy a Salamon-torony felöl a Kék kereszt – kék rom jelzésem küdtüj fel magunka fellegvárba. Ez a kellemes kis kaptató mindenkit felébreszt. Engem biztos.
A legjobb az volt, hogy felérve majd rögtön mész is le. Szóval scak tiszteletedet teszed.
Az első benyomások fontosak a túrán olyan szép itinert és minőségi térépet kaptam, hogy próbáltam rá nagyon vigyázni. Votl egy kis papíron részletes leírás. Bevallom csak itton olvastam bele, de ez úton is gratulálok, ezekért. Nagyon igényes és szép. Tetszett a teljes körítés, amire a túra apropóját megvalósították a szervezők.
Míg a fellegvárba felértem elolvastam a túra történetét és hogy miért is invesztitúra a neve, és mi is az. (Itt olvashatsz róla)
Ez után A Spartacus-ösvényre vezető majd azon keresztül haladó Zöld sávon haladtam. Kicsit párás volt a levegő még, talán itt volt a leghidegebb. Főleg a Jenői kunyhónál.
A régi orvvadász útvonal ismét elvarázsol, mindig csodás. A pénteki eső miatt néhol csúszós, de semmi komoly. Egy nem régiben kidőlhetett fa állja egy helyen az utat. Nem sikerült még arrébrakni. Mindennaposak az ilyenek, de szintén kerülhető.
Spartacus Tanösvény
enői Ház
Az ösvényen immár
Kissé ködös
A lépcső, visszatekintve
A fakidőlés
Zöld erdőben kis ösvény..
Ahogy haladok, már azon veszem észre magam, hogy a Prédikálószékre vezető piros kerestzt, majd háromszög úvonalát követem. Itt már azért több a nem teljesítménytúrázó, még ismerőssel is találkozom Pásztor Lajos személyében, aki a Pomáz körül-Belül túrát szervezi. Kicsit beszélgetünk, de kedvesen utamra enged, tudja gyorslábú vagyok. Most kivételesen igaza van, visz az út az élmények örülök, hogy a bokámon semmi fájdalom. Szárnyalok. Bő 5 feletti átlaggal megyek, amit szinte végig tudtam tartani.
Míg felfelé meneteltem, eszembe jutott, hogy az új kilátót még nem láttam. Szerencsére nem rontották el a hagyományos kilátópontot, szépen elhelyezték, érdekes történeteket is ragasztottak a kilátóban elhelyezett táblákra. A kilátó sokkal másabb kilátást nem biztosít, kicsit magasabban látjuk azt, amit már eddig is. Tény azonban, hogy még mindig lélegzetelállító ez a most kissé párás, de pazar látkép.
A Teve
1. Arc a Morcos
2. arc a Bánatos
3. Arc a merengő
és ugye Attila
A Vadállóköveken óvatosan, de mindig csodálkozva haladok, szeretem ezt a helyet. Annyira egyedi. Számomra a kövekben leglaább 3-4 arc is felfedezhető. Itt is küzdötték fel magukat túrázók. Nem csoda, nagyon szép időnk lett.
A Rám-szakadék a következő megmérettetés. Nem kell bemutatni, már többször voltam itt. Mint a túrázóktól megtudtam, pár napja nyitották meg megint, volt egy fakitermelés, ami most eléggé elrondította az útvonalat. Forgás, fadarab. Járható és ki fog tisztulni, de a kristálytiszta víz most nagyon koszos volt. Mondjuk erre még a sár és a sok túrázó is hozzájárult.
Hosszú úton Pilismarótra értem, ahol a 30-as cél volt. Itt mindenkinek, zsíroskenyér, banán, alma innivaló volt a szolgáltatás. Ha már a szolgáltatásról beszélek meg kell jegyeznem, hogy nagoyn pozitív volt ez is. Minden emberes EP-nél kaptunk valamit. Csoki-Banán-Nápolyi-Nagy frissítés-Csoki szerintem nem is kell több. Víizet pedig a forrásokból, kék kutakból lehetett vételezni.
Pilismaróton hozzámcsatlakozott egy 30-ról felnevező, így kicsit visszavettem a tempót, ne hagyjuk ott a túratársat. Végül is nem siettem. A lábam jó volt a közérzetem meg annál jobb. Jött még két kedves emelkedő, az egyik a Hirsh-orom. Rövid, de meredek kaptatója után a jól megérdemelt kilátás mindenért kárpótol. Az Alsó- és Felső-ecset-hegyról mindig festői a kilátás.
Kivételesen az Enyedi halála környéki részt sem találtam olyannyira unalmasnak, mint általában szoktam. a Fári-kútból még vettem vizet és az utolsó emelkedőre a Vaskapuhoz felsétáltam. Gete Laci fogadott. kinéztem Esztergom irányába, a pára megmaradt,de a kilátás így is pazar.
A Szervezőkben volt azért turpisság, a városba érve azért itt is volt egy kis városi séta. a Lila Mária utat követve a főbb nevezetességek közül elég sokat érintettünk és szuperbónuszként a cél előtt a Macskaköves úton mentünk fel a bazilika parkolójába. Mikor ráléptem aMária útra, már sejtettem, hogy itt visz fel (persze el is olvashattam volna, vagy megnézhettem volna) Nagyon tetszett.
A célban aztán egy csodaszép Szent Lászlót ábrázóló jelvényt kaptam. Fél óra alatt lesétáltunk a buszállomásra és élményekkel telve hazaértem.
Első rendezés ellenére látszott a szervezők profizmusa. Szép útvonal, volt pár szalag, de lényegében magadra, a térképre, és az itinerre kellett bíznod magad. Az ellátás nekem megfelelő volt. Igaz saját pecsétje a túrnak nem volt, minenhol szúróbélyegző volt, de számomra ez nem prior.
This slideshow requires JavaScript.
Kérdezték a túrán, hogy milyen ötletet adjak nekik jövőre? Ezen sokat gondolkoztam, mert Bennem végig megmaradt egy kissé a középkori hangulat, ugyanakkor a szép útvonal, szóval ha nagyon akarjátok lehet egy fedett kocsmában a cél ahol esetleg kényelmesebb mosdóba menni az utazónak, vagy átöltözni. Más nem jutott eszembe. Remélem jövőre is megrendezik, ha igen ajánlom mindenkinek a figyelmébe.
2017.05.06 – Invesztitúra A bokaficam utám 5 héttel először voltam újra a Pilisben. Bevallom féltem is, mi lesz, ha megint teszek egy rossz lépést?
0 notes
nemzetinet · 6 years
Text
A magyar lakosság jelentős része funkcionális analfabéta
– Mennyire erős valójában a Fidesz által erősnek kommunikált Magyarország? – ezzel a felvetéssel indult a beszélgetés az első tavaszi Magyar Nemzet Szalonon. Csaba László közgazdászprofesszor a Világbank statisztikáit említette elsőként, amelyek alapján a közép-európai régióban nagyjából 1991-től 2010-ig dinamikus felzárkózás volt megfigyelhető, a térség egy főre jutó nemzeti jövedelme (GNI) valamivel több mint hatszorosára nőtt. Az utolsó, 2016-os világbanki adat viszont alig magasabb a 2010-esnél. A 2014 óta eltelt időszakban a munkavállalók, illetve a hazai tőkésosztály javára szolgáló újraelosztás váltotta fel a korábbi évtizedek gyakorlatát, amelynek eszköze az unortodoxnak nevezett önkényeskedő gazdaságpolitika. Ez a politika nem volt eredménytelen, hiszen a kormányzat az összes célját elérte, az más kérdés, hogy megvan-e a fedezete, illetve a tartalma.
Milyen minőségű a gazdasági növekedés? – tette fel a kérdést a professzor. A magyar gazdaság nem teljesít jól, hazánk a világon az egyetlen ország Oroszországot leszámítva, ahol a mezőgazdaság részaránya a nemzetgazdaság egészében nem csökkent, hanem nőtt, mi vagyunk Európában az egyetlen ország Oroszországot és Németországot leszámítva, ahol az ipar részaránya 30 százalékos (a világ egészében véve 11), ehhez képest most újra iparosítani akarunk. A kormány úgy gondolja, hogy a legfontosabb az olcsó energia, azzal lehet nagyot lőni. De ha valaki azt hiszi, hogy az olcsó bérekkel ki lehet ütni Bangladest meg Pakisztánt a versenyből, az nem igazán ismeri a mai világot.
A Fidesz-kormány büszke arra, hogy 800 ezer fővel többen dolgoznak ma, mint 2009-ben – ez akkor lenne pozitív, ha a 20 százalékkal több munkavállaló legalább 20, de inkább 30 vagy 40 százalékkal több jövedelmet állítana elő. Ehhez képest lényegében ugyanannyi jövedelmet állítunk elő, mint egy évtizeddel ezelőtt. Termelékenység nélkül semmilyen ország nem tud felzárkózni, nincs olyan csoda, hogy majd magától megoldódik.
Orbán Viktor következetessége
Lányi András író, filozófus azzal kezdte értékelését, hogy amikor 1989-ben a nagy szovjet tömbből elkezdték kiolvasztani a kis kelet-európai országokat, rögtön látszott: a magyar társadalom tartása visszafordíthatatlan módon megváltozott. Ennek ellenére a nemzet mint politikai közösség nem akkor, hanem a következő két évtized viszontagságai során hullott szét. A helyzetből a legkíméletlenebb következetességgel Orbán Viktor vonta le az adódó következtetéseket, ezért ő korunk hőse: ettől kezdve a politika kizárólag maga teremti azt az erőteret, amelyben működik, tehát senkire és semmire nem kell tekintettel lennie.
Hogy a felismerés helyes volt, bizonyítja, hogy az eltelt nyolc év fejleményei nem megbuktatták, hanem tulajdonképpen hatalmon tartották a rendszert. Csaba László kiemelte: az összes közhatalmi ágat alárendelték a végrehajtó hatalomnak, a parlamentet törvénygyárrá silányították, az önkormányzatiságot elkezdték felszámolni.
http://mno.hu/
http://mno.hu/
 Sokakban felmerül a kérdés, minek is nevezzük ezt a rendszert. Lányi András álláspontja a következő: ha diktatúra volna, akkor mi most nem lennénk itt. Ha demokrácia volna, akkor Orbán Viktor nem lenne ott. Valahol a kettő között, valamifajta egypárti demokrácia, bürokratikus abszolutizmus, és mivel a magyar nép erre van szocializálva, az ez irányba tett lépések nem ütköznek olyan akadályba, amilyenbe Európában valószínűleg mindenütt ütköztek volna. – Egy közép-afrikai modellről beszélnék, amelyben a mindenkor uralkodó törzs főnöke és az ő hívei eltérítik a külföldről érkező fejlesztési forrásokat, felosztják maguk között az állami vagyont, így hoznak létre egy olyan uralkodócsoportot, amelynek mindenki szolgál, szolgálnia kell, vagy felkopik az álla – fejtette ki.
Az üres stadionokra szerinte nemcsak a cezarománia, a megalománia kifejeződéseként kell tekintenünk, hanem a mögöttük meghúzódó gazdaság- vagy társadalompolitikai cél a lényeges. A tulajdonképpen haszontalan, gazdasági értelemben értelmezhetetlen és jelentősen túlárazott állami beruházásokon keresztül lehetett a legkönnyebben a pártklientúra kiválasztott üzleti köreinek a kezére juttatni azokat a fejlesztési forrásokat, amelyeket a szomszéd országok másképp használtak fel.
A függési rendszer egyik eleme
Nagy Attila Tibor politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője azokkal ért egyet, akik a NER-t új politikai rendszerrel azonosítják, amelyet a függőségek rendszerének nevez. A NER összességében erősnek bizonyult az eltelt nyolc évben, ám az, hogy Magyarország mennyire bizonyult erősnek, más kérdés: a társadalomban komoly feszültségeket lát a viszonylagos politikai stabilitás felszíne alatt. Súlyos szegénységet, nagyon sok embert, aki alig tud megélni a fizetéséből. A kormány az alaptörvényben és a sarkalatos törvényekben jelentős hatalmat kapott, amelyet a kinevezések tovább erősítettek: formailag a kormánytól független országos intézmények élére a Fideszhez hű emberek kerültek. A területi közigazgatásban azt látjuk, hogy a települési önkormányzatok önállósága jelentősen csökkent 1990-hez képest. A megyei kormányhivatalok élére a Fidesz-kormány által kinevezett politikusok kerülhetnek, így biztosítja a kormány, hogy a központi akarat eljusson a járási hivatal szintjéig. A függések rendszere megtapasztalható a gazdaságban is: a kormány képes arra, hogy a vállalkozói kör egy részét állami támogatásokkal nyerje meg magának, így számíthat rá, hogy az oligarcháktól támogatást kap. – Viszont ami kevésbé látszik: ma Magyarországon egy vállalkozó ötször vagy tízszer is meggondolja, hogy ellenzéki médiát vagy pártokat támogasson. Ez is a függési rendszer egyik eleme – jegyezte meg a politológus.
Reichert János publicista a szülőképes korú nők számának drasztikus csökkenését tartja az egyes számú paraméternek, amelynek a kezelésével Magyarország jövője befolyásolható. Szerinte fontos, hogy mindig súlyos problémák voltak az összetartozás-tudatunkkal, de az előző nyolc évben rendkívül tudatosan, direkt verik szét.
Joggal kérdezheti a választópolgár: mi az oka annak, hogy a humán terület (oktatás, egészségügy, szociális rendszer) ennyire elhanyagolt, dacára annak, hogy csúcsminisztérium képviseli?
Csaba László megjegyezte, e területeknek a világon mindenhol a leggyengébb az alkuerejük, ha az adott országban csak a nyers hatalmi szempontok uralkodnak. Csupán olyan államokban működik a humán szféra, ahol van valamifajta stratégia, tudják, honnan hová akarnak eljutni, ezért pedig bizonyos fejlesztéseket folytatnak. Lányi András kiemelte, hogy az Orbán-rendszer az első pillanatban úgy döntött, hogy a híveiknek juttatott adminisztratív és gazdasági hatalom túlerejénél fogva kormányoz majd. Ehhez pedig az kellett, hogy az erőforrásokat és a figyelmet elvonják az oktatástól és az egészségügytől. Az oktatásügy pedig mint az állatorvosi beteg ló: megörököltük és folytatjuk azt a tendenciát, hogy szigorúan a szakma feje felett döntve valósítunk meg rögtönzött ötletelésből álló reformokat a szokásos hatékonysággal. Megjelenik a rendszer legfőbb tulajdonsága is, a mindent központosítás.
Az oktatáspolitikát úgy kell alakítania a hatalomnak, hogy lehetőleg egy viszonylag lojális, engedelmes réteg kerüljön majd ki az iskolából. Valójában 11-12 éves kortól tanítani kellene, hogy mit jelent demokratikus államban élni, mit jelent a közéleti vita, mit jelent az emberi jogok tisztelete Nagy Attila Tibor álláspontja szerint. Ma Magyarországon a fiatalság nagyobb része közönyös, nem túl aktív, illetve akinek elege volt a magyarországi viszonyokból, az elment külföldre.
Befolyásolás
Reichert János hangsúlyozta, a legfőbb baj, hogy a gyerekek száma gyorsan csökken, az öregek száma meg gyorsan nő. Egyre több egyre betegebb ember akar az egyre drágább ellátásokból részesülni. A kormány pedig nem vesz el az adófizetőtől több tb-t, ebből működik az egészségügy úgy-ahogy. Közben hagyja, hogy kifejlődjön a térítéses egészségügy – amely dinamikusan terjeszkedik Magyarországon –, illetve az azt támogató biztosítási rendszer.
A propagandával kapcsolatban Csaba László arról beszélt, a szavak elvesztik jelentőségüket, ami azért baj, mert a modern társadalom információs társadalom, tehát az információ minősége, jellege határoz meg mindent.
Lányi András feltette a kérdést: mi kell ahhoz, hogy a legtudatlanabb, legtájékozatlanabb, legkönnyebben befolyásolható emberek ne a kormányzati bulvárból szerezzék az információikat? Hogy ne a migránsveszélytől rettegjenek? Vagy Soros világméretű összeesküvésétől? Ehhez az kell, hogy a náluk műveltebbek, az értelmiség szavainak hitelt adjanak. Az értelmiség azonban elveszítette a hitelét, és talán ez a legnagyobb baj. A másik, hogy a lelkeknek a legnagyobb kárt ifjúkorban lehet okozni. Ezt pedig a magyar iskolarendszer okozza azzal, hogy a gyerekek nem tapasztalják meg a tanulás örömét, nem tanulnak meg kíváncsinak lenni, s ha kíváncsiak, azt az iskolarendszer inkább bünteti, mint jutalmazza, semmiképpen nem ösztönzi. Végtelenül motiválatlan, következésképpen tudatlan fiatalság nő fel, és ez a jövőre nézve semmi jót nem ígér.
Reichert János szerint a migránskérdéssel a magyar társadalmat fogják. Rengeteg ember van, aki azt mondja magában: a kormány korrupt, a kormány sok hibát követ el, de a migránsügyet megoldotta, és különben az ellenzék sem tud jobbat.
Amikor azon a kérdésen gondolkodunk, hogyan hat a propaganda a lelkekre, ki kell mondani, hogy a magyar lakosság jelentős része funkcionális analfabéta – állapította meg Nagy Attila Tibor. Ez a politikai kampányban is jelentős szerepet játszik. Nem véletlen, hogy a Fidesz leegyszerűsített üzenetekkel operál. Jól tudja, hogy sok olyan ember él Magyarországon, aki bonyolultabb írott szöveget, közleményt egyszerűen képtelen megérteni. Az az üzenet viszont nagyon is eljut az egyszerű választópolgárokhoz, hogy legalább ez a kormány nem engedi be a migránsokat. Magyarországon, miután a polgárosodás messze nem olyan fokú, mint Nyugat-Európában, sokkal nagyobb az államtól megoldást váró, alávetett, illetve eltartott réteg. Egyfelől az államtól várja a szociális transzfereket, juttatásokat, másfelől meg tart attól, hogy kinyissa a száját, főleg a helyi kiskirályok ellen.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.05.
A magyar lakosság jelentős része funkcionális analfabéta a Nemzeti.net-en jelent meg,
0 notes