Tudod, hogy én minden szarban meglátom a szépet

Manuel, Ekhoe - Legenda

Ferko - Age of Noise

(PLT075)

BANDCAMP

Ferko - Age of Noise (PLT075) out now on PLUTO Sound

Stream here :

Ferko: Instagram Youtube Facebook

PLUTO Sound: Instagram Youtube http://plutosound.hu Facebook

The Devil’s Trade: Vidékek vannak idebenn (lemezismertető, 2023)

The Devil’s Trade: Vidékek vannak idebenn (lemezismertető, 2023) - https://metalindex.hu/2023/07/14/the-devils-trade-videkek-vannak-idebenn-lemezismerteto-2023/ -

Borító: Benkő Bálint

Azt hiszem, minden hobbi firkásznak megvan a maga mumusa. Számomra az ismertetőírás az. A tárgyilagosságot már rég elengedtem, mégis, eszméletlen nehéz virtuális papírra vetnem azt az érzelmi kavalkádot, ami bennem rezonál, ha a velőmbe vág egy-egy album. Állítólag jóval könnyebb arról írni, amit feltétel nélkül szeretsz, hát, ezzel vitatkoznék…. De meglehet, hogy ebben (is) fordítva működöm, mint az átlag…

Makó Dávid sem átlagos ember. Akár megérint, akár hidegen hagy a The Devil’s Trade projektje, nem hiszem, hogy az őszinteségét valaha is meg lehetett volna kérdőjelezni, sem olyan váddal illetni, hogy hagyta volna magát elsodorni, még ha az árral szemben is kellett talpon maradnia. Utoljára épp The Call of the Iron Peak- lemeze kapcsán vetemedtem arra, hogy megpróbáljam leírni, mit is jelent számomra a The Devil’s Trade, lássuk, sikerült-e újfenn megugrani az akkor igen magasra tett lécet. Spoiler: naná!

Na de, szem becsuk, lejátszó indít, irány a feltérképezetlen misztikum…

„Kimenék én ajtóm elejébe…” A táj ismerős, a The Call of the Iron Peak már egyszer elhozott ide, a koromsötétbe, ahol a csendnek is jelentősége van, mégis ez most valahogy más, egy eddig fel nem fedezett, keserédes dimenzió magadban, mégsem idegen. A magasságok és mélységek kiszámíthatatlannak tűnő, feszült dinamikája nem múlik, sőt, a kontraszt csak felerősödik, olyan intenzitással és erővel képes a föld alá vinni, oda, ahonnan már nincs lejjebb, hogy beleremeg test és lélek. De ez legalább egy otthonos pokol, hisz jártál már itt, ugyanúgy megszenveded, de legalább a túlélési stratégiád már adott, így a „jól létezés” már nem csupán, mint elérhetetlen illúzió lebeg a szemed előtt. Persze, csakis akkor, ha el tudod végre fogadni, hogy ami egyszer eltört, azt maximum megragasztani lehet, ugyanolyan már nem lesz soha, mint azelőtt, de épp ettől billen helyre a mérleg, még ha a vihart ott belül csupán csak elcsendesíteni tudod is…

Ez a nyolc tétel már jóval megfontoltabban, érettebben feszegeti határait, kevésbé zsigeribb módon lépi át a komfortzónákat. Az önelemzés folytonos, de már vannak tanulságok, és kitekintés, pont ott, és akkor, ahol szükséges. Finoman, mégis épp annyira direkt formában, hogy megértsd. A Vidékek vannak idebenn tartogat némi reményt a feloldozásra is, mégsem könnyebb olvasni, mint elődjét, ám, ha beengeded, és megtanultok együtt lélegezni, önálló életre talál benned. Három. Tizenkettő. Hat.

Számomra végtelenül inspiráló, ahogy lemezről lemezre markánsabb Dávid hangja, és önismétlés nélkül tud önazonos maradni, úgy, hogy semmi nem veszik el abból az organikus intimitásból, amit a TDT zenéje a kezdetek óta adni tud, és amiért mindig is hálás leszek. 

Csipke

Jean Michel Jarre: Oxymore

Azt nem merném állítani, hogy az egész album hangzáspornóról szól, de hogy a legutóbbi Equinox Infinityhez képest teljesen más a koncepció az biztos. Ez pedig meglehetősen megosztja a rajongókat és mindenkit, aki más típusú elvárásokkal fordul Jarrehoz. 

Pierre Henry lábnyomában

Volt egy Pierre Henry nevű figura a 70-es években és a korábbi zenei standardokkal szakítva kitalálta, hogy zajokból meg minden egyébből fog zenét készíteni. Később mások is csináltak ilyesmit, de most maradjunk nála. Francia lévén Jarre ismerte és nagy tisztelője volt a munkásságának, igazából mindig akart vele csinálni valami lemezt, de a tervezési fázison nem jutottak túl, mert az úriember meghalt a 2000-es években. Pierre Henry a zajokból készült zenét csak térbeli hangzással tartotta megfelelőnek, és erre komoly figyelmet is fordított. A 360 fokos térérzet (vagy annak kergetése) központi szerepet játszott nála, amit a korai időszakban meglehetősen korlátozott körülmények között tudott csak alkalmazni a technikai korlátok miatt. A zenész halála után Jarre Pierre Henry özvegyétől kapott hangmintákat. Ezeket aztán, az eredeti terveknek megfelelően felhasználta az új albumához fundamentális szinten. Ebből lett az Oxymore. Sajnos arról nem találtam semmit, hogy melyek is ezek a hangok, effektek pontosan vagy miként épített rájuk, de a lemez hátterének felvázolásához, koncepciójának megértéséhez talán ennyi is elég.

Visszatérve a hangzásra, amikor az Oxymoreról olvasgattam és a lemezen alkalmazott Spatial Soundra rákerestem, akkor a Sony oldalán találtam magam, ahol van mindenféle leírás róla, ami kb. átlag embernek annyit jelent, hogy a megfelelő fülessel, hangrendszerrel még immerzívebb “360 fokos zenei élményt” tapasztalhat meg mindenki. Ez egy új szint a hangzásban, ha így keverik a zenét... Ebben az esetben azt gondolom, hogy Jarre elég sok időt töltött ennek kitökéletesítésével, tényleg nagyszerű a végeredmény és jó füles ugyancsak kell hozzá, de azért nem a milliós kategóriában.

Album a hangzáson túl 

Ha röviden kell jellemezni, azt mondom rendkívül eredeti és újító lemez, a szó szoros értelmében. Nem fogja mindenki megérteni. Időnként emlékeztet a számítógépes demo scene alkotásainak zenéjére, stílusára. Sok téma, sok hangulat keveredik, brutálisan elektromos az egész. Ahogy a scene demokban is egymást váltják az effektek, úgy változik a zene itt is számokon belül is szabadon - mondanám, hogy organikusan, ha nem lenne ez a szó itt teljesen idegen, mégis valahogy ilyen benyomása van az embernek. Az album címadó dala teljesen összefoglalja ezt az érzést. Sajnos ehhez tartozik, hogy ezekből a zenékből, dallamokból, hangulatokból amelyek nagyon gyorsan váltakoznak és folynak egymásba, elég kevés dúdolható téma ragad meg az ember fejében. Vagy annyi apró van belőle, hogy lehetetlen, hogy megmaradjon. 

Néha olyan érzésem is van, mintha valamihez (film, kiállítás, stb) készültek volna ezek a zenék, kiegészítőnek, aláfestőnek vagy adott koncepció részeként. Megfogalmazódott bennem az is, hogy bár nem tudom, hogy mennyire volt tudatos, de a hangzás és a száz féle rétegben indított, leállított zajok, hangok, témák elképesztően reflektálnak a mai világra. Iszonyatosan telítve van az egész, 100 szálon folyik a zene, indulnak új szólamok, lassul a ritmus, aztán megáll, aztán újra gyorsul, tényleg nehéz meghatározni időnként, hogy akkor pontosan hol is tartunk vagy honnan indult a vége ennek a számnak. Mintha a jelen tükröződne rajta… 

A kicsit több dúdolhatóságot személy szerint jobban szeretem, de a hangulatai a zenéknek másik oldalról mégis elvarázsolnak. Van ebben a brutális összetettségben, kavalkádban valami olyan összhang, amiről az ember azt gondolja, hogy mégegyszer ezt nem tudná valaki fejből összeállítani, mégsem esik szét az egész. Ehhez talán Jarre kell. Meg aztán akadnak tematikusabb, rendezettebb (nehéz rá jobb szót találni) zenék is, pl a Sonic Land vagy a Sex in the Machine, de azokat sem klasszikus Jarre zeneként kell elképzelni. Vagy ott a nagyon komoly Zeitgeist, a menetelős dallamvilág és ez a hangzás rajta, nagyon szeretem. Aztán a Brutalism, ami az albumot felvezető kislemez is egyben, kb. mint egy törzsi tánc vagy kántálás, leszámítva, hogy full elektronikus az egész. Hihetetlenül egyedi, megfoghatatlan. Az album lezárása, az Epica meglehetősen lebegős, gyors, de a koncepcióba illeszkedő zene, szintén kedvenc.

Verdikt

Jarre 74 évesen fittyet hány a zenei trendekre, ráadásul az Oxymore majdhogynem semmire sem hasonlít a korábbi albumait nézve. Ahogy írtam, a vezető témák hiánya és a sok apró dallam a telített hangzással sokszor aláfestő jelleget kölcsönöz a lemeznek, valami el nem készült filmhez, kiállításhoz vagy a fene se tudja - ezt szokni vagy szeretni kell. Ugyanakkor émelyítően sok, tömény is tud lenni az összetettség, meg néha disszonáns ritmikában és dallamvilágában egyaránt - ezt nem feltétlenül könnyű befogadni még rajongóknak sem. Valószínűleg ezzel párhuzamosan megjelenik majd egy másik réteg is akik felfedezik, értékelik ezt a kísérletezést és annak végeredményét. 

Hangzás szinten a kiváló “360 fokos zenei élmény” közel tökéletes, szájtátós. De tényleg az. Megfelelő fülessel, környezetben olyan erős impulzus, amiről azt érzi az ember, hogy ilyen még nem volt. Itt az utolsó szólamnak is helye van, és nem csak úgy megy a háttérben. Ugyanakkor az élményének feltételei vannak, kell a környezet, hogy tudjunk rá figyelni és ez sajnos nem mindig adatik meg. 

Jó-e ez az egész? A kérdés jogos. Nehezen eldönthető, mert én is a dúdolhatóbb zenéket preferálom jobban, tehát ha az Equinox Infinity vagy az Oxymore között kellene választani, akkor az előbbi. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az Oxymore ne hordozná a Jarre esszenciát, ha létezik ilyen. Idős művészek ritkán híresek a progresszivitásról vagy új területek felfedezéséről - sokan azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan ültessenek be maguknak hajat vagy varrassák fel a ráncaikat. Ezredik nosztalgia koncert. Na és van az is, aki dolgozik, új irányokat, utakat keres, még úgy is, ha megosztó lesz a végeredmény. Mert ilyen ez a lemez. Nagyon felnézek Jarre-ra ezért a hozzáállásért. Tegyetek próbát vele, megérdemli!

ez egy olyan szexjelenet, amitől elszorul a torkod, de nem a szomorúságtól.

egy képes album vagyunk, amiben egy lánynak úgy basszák meg a száját, hogy a falhoz szorítják a fejét egy napfényes budai szobában. amiben az autocorrect azt írja, hogy lenyalják a könnyeit. amiben minden szombaton reggelit ebédelnek ketten egy kávézóban. amiben a fiúnak mindig szekrényszaga van. amiben mindenki megszállottan szeret biciklizni. amiben a lány ficánkol, miközben a fiú fekete véraláfutásokat harap a felkarjába. amiben a lány mindig idegen lányok szagát érzi a fiú ágyneműjén. amiben a fiú azt kéri, fojtogassák őt is. amiben a fiú elutazik, és egy idegen földrészen ragad. a lány közben egy lakásban ragad.

A kukából mentettem ki, még a kilencvenes évek elején ezt a sorozatot. Olasz b��torokat forgalmazott az illető. Megjegyzem, a párt szerette, istápolta és a hónuk alá nyúlt a fiataloknak anno .

Egy nyolcvan éves ismerősöm (még teljes szellemi képességei birtokában) kérdi, miként lehetne megsemmisíteni a fényképeit, (kb 5 ezer darab, több album), hogy élete múltával ne kerüljenek idegen kezekbe. Férje a nyolcvanas években halt meg, egy fontos kulturális-politikai intézmény igazgatója volt. Kádárral is van egy csomó kép róla panaszolja (most lelkes, de nem fanatikus Orbán-hívő egyébként). Mondom néki, érdemes lenne a Fortepannal felvenni a kapcsolatot, ők átnéznék, mi az ami megőrizendő. Jó évvel ezelőtt, szintén egy nyolcvanas, és szellemileg otthon levő fogorvosnő dobott a kukába vagy tíz képet. Az édesapja jogász volt és mint a képekből levettem a szovjet hadseregben harcolt a nácizmus ellen. Kiváló, éles felvételek semmisültek meg. Most egy neonáci reneszánsz kellős közepében vagyunk ugyan, de idővel a Kádár-rendszer értékei is előbukkannak (nem csak a negatívumai) , ezért sem lenne hátrány a múltat nem eltörölni! Már a nemzeti önismeret gyarapítása miatt sem.

Rules: List 10 songs you’ve been listening to the most and tag 10 people.

Hey thank you @technicallycleverdetective for tagging me, I love going through my musics and it’s nice to be tagged ^^ I’m also going to go with the 10 songs that I’ve been listening to the most recently.

Warning y’all: I love commenting every song because I love thinking about artists and songs I adore and sharing them. And it gives me an occasion to listen to them entirely again since I love them so much kdnskjgnjksnjkdnjk

1) The Road That Takes Me Home - Celkilt (I’ve had a Celkilt phase every winter since 2013. I love how their recent songs like this one are being more and more produced, and I can’t wait for their next album)

2) Che fantastica storia è la vita - Antonello Venditti (Thank you Ermal who made me discover this song! I love singing the parts I know lol)

3) Flûtiste - Maxenss (I love this guy and I’ll see him soon in concert :D cannot wait to dance with my friend on this one!)

4) The Story Of Gods And Men - Skip the Use (I went to see them in concert kind of by total hazard recently, and I had an awesome time! Been listening a little bit to them ever since)

5) Mindenki Idegen - AWS (I could have put a lot of AWS’ songs but this is the only one I know almost all of the lyrics’ pronounciation of, so it means I’ve listened to it a lot :) I’ve learned to love their songs this year, but it wasn’t too hard, I really could not resist to those amazing original melodies!)

6) Non mi sta bene niente - Fabrizio Moro (it’s just the song I put on automatically now when I want to listen to him, it’s my favorite fun one, it always puts me on a good mood and it makes me want to dance <3)

7) Celébrate - Miki Núñez (I’ve made more progress in spanish by learning the lyrics of this than going to spanish class for the last year. Please someone tell language teachers it’s important to give students a reason to learn the language other than “it’ll be useful in your future work” :) )

8) Klámstrákur - Hatari (The diction is endearing, and now I’m just waiting for an occasion to tell someone in a serious situation “du ert klamstrakur” and laughing to myself because I’ll be the only one who understood that I said “you are a filthy boy” in an approximative icelandic)

9) Rivoluzione - La Fame Di Camilla (It’s beautiful and it gives me lots of feels, especially at the end when Ermal starts to sing those “Mai solooooo”. The emotion when he sings them resonates in me. Moreover, songs that mention windows or loneliness are special to me.)

10) La Solitudine - Laura Pausini (I have been listening a lot to it recently but indirectly: I can’t help but often watch Garnier et Sentou dance and make acrobatics on this one, because they have so many talents (humor, acting, singing, dancing, acrobatics, impersonations...) and I miss them a lot)

I don’t know 10 people closely here so if you wanna do this please do <3

Book vocabulary in Hungarian

Based on @languagesandshootingstars‘s post

I already did a library vocabulary a while ago, so I’ll try to concentrate on general book-words now :)

könyv - book e-könyv - e-book hangoskönyv - audiobook (”sound-book” or “loud-book”) borító - cover gerinc - spine oldal - page papír - paper tinta - ink név - name cím - title kiadás - edition tartalomjegyzék - table of contents előszó - foreword, prologue utószó - epilogue tárgymutató - directory, index szöveg - text fejezet - chapter függelék - appendix ajánlás - dedication Igaz történet alapján/Igaz történeten alapul - based on a true story sorozat - series téma, tárgy - subject műfaj - genre cselekmény - plot fordulat - plot twist   szereplő- character főszereplő - main character mellékszereplő - supporting character író, szerző - author írni - to write kiadó - publisher kiadni - to publish fordító - translator fordítani - to translate fordítás - translation nyomtatni - to print nyomda - (printing) press olvasó - reader olvasni - to read olvasás - reading könyvmoly - bookworm (”book-moth”) könyvajánló - book review (literally recommendation) könyvespolc - bookshelf könyvtár - library könyvesbolt - bookshop árulni - to sell (the act of running a shop with the intention of selling) eladni - to sell (the actual act of selling something when it’s bought) venni, megvenni, vásárolni - to buy könyvjelző - bookmark szamárfül - dogear (”donkey-ear”) könyvtámasz - bookend irodalom - literature (irodalmi) mű - (literary) work klasszikus - classic szépirodalom - belles-lettres eposz - epic   regény - novel elbeszélés - short story novella - novella történet - story próza - prose költészet - poetry vers, költemény - poem költő - poet dráma - drama színdarab - play komédia, vígjáték - comedy szatíra - satire tragédia - tragedy   tragikomédia - tragicomedy fantasztikus irodalom, fantasy - fantasy literature kalandregény - adventure fiction/novel krimi, thriller - crime story, thriller detektívregény - detective literature/novel gyermekirodalom, gyerekkönyv - children’s literature/book mesekönyv - fairy tale book t��ndérmese - fairy tale (literally) esti mese - bedtime story képeskönyv - picture book ifjúsági irodalom/regény - young adult fiction/literature/novel tudományos-fantasztikus irodalom, scif i- science fiction történelmi regény - historical fiction/novel romantikus regény - romance novel képregény - comics (”picture novel”) tankönyv - textbook nyelvkönyv - language book idegen nyelvű könyv - foreign language book enciklopédia, lexikon - encyclopedia szótár - dictionary kézikönyv - manual, handbook útikönyv - guidebook térkép - map kifestőkönyv - coloring book önéletrajz - autobiography életrajz - biography napló - diary naptár - calendar album - album szakácskönyv - cookbook könyvvásár - book fair

Az énnek belül, a világnak kívül tágasabb

Barkóczi Noémi: Nem vagyok itt, Circlesound Kiadó, 2016 

Olvastam egy könyvet – így kezdte rádiós könyvismertetőit, -kritikáit hosszú éveken, évtizedeken át Bányai János az Újvidéki Rádióban. Ez a minden szempontból egyszerű nyitómondat azután gazdag, sokszintű világokba vezette be a hallgatót. Ha most a tanár úr mondata nyomán azt írom, meghallgattam egy lemezt, olvasóim zöme nyilván megvonja a vállát: na, és akkor mi van?

Ha a zeneipari statisztikák adatai alapján értékeljük e kijelentést – hagyjuk, hogy az emocionális-esztétikai értékek felett győzedelmeskedjen a hűvös matematika –, valóban nem nagy teljesítményt mutattam fel. A 2015. évi ProArt zeneipari jelentés szerint “Magyarországon évente körülbelül 9700 új hangfelvétel (rögzített zeneszám) készül”. Ha átlagot számítunk, ezt azt jelenti, hogy a derék zenész kollégák naponta 26,5 zeneszámot rögzítenek. Ha ezeknek a daloknak kivétel nélkül az lenne a sorsuk, hogy egy-egy album részeivé váljanak, akkor naponta átlagosan 2 lemezt tudna piacra dobni a magyar zeneipar. Ilyen számok fényében tényleg csekélyke eredménynek tekinthető egy lemez végighallgatása.

Éppen ezért azt mondom inkább: meghallgattam egy lemezt. Százszor.

Minél többször hallgattam meg, annál világosabbá vált számomra, hogy írnom kell róla. Hogy valahogyan meg kell formálnom szavakkal azt az élményt, amit a rajta szereplő daloktól kaptam. Meghallgattam egy lemezt, százszor. Barkóczi Noémi Nem vagyok itt című lemezét hallgattam meg. Meghallgattam reggel, délben és este, villamoson, metrón, irodában és parkban, a hétfői napsütésben és a keddi esőben is, és hallgattam szerdán, miközben az eget kémleltem, lóg-e az eső lába, aztán arra jutottam, hogy ezek a dalok (egy kicsit) belőlem is szólnak – nem új mintázatokat hoznak létre bennem, hanem a már meglévőket töltik ki. Ahogy a csecsemőknek gyártott formaillesztő játékoknál, minden résznek megvan a maga helye, így van ez a zene esetében is. Mindegyik dal megtalálja a neki rendelt formát, és ha valami valahová nem passzol, akkor meg felesleges is erőltetni.

Az, hogy a lemez tetszett, minden valószínűség szerint azzal is magyarázható, hogy egyik daltól sem vitatható el az őszinteség, ezáltal pedig a dalszerző-énekes rendkívül közel engedi a hallgatóját magához. Vagy legalábbis a hallgató ezt érzi, amíg pörög ez a közel 29 perces „magnószalag”. Na, és hogy mi lesz aztán? Nem marad más, csak hosszan tartó belső sistergés.

Valami ilyesmiről szól az albumnyitó első szám is, a Magnószalag című (nem véletlen az előbbi szóhasználat), amelynek szövegépítkezése magán viseli a Bereményi Géza-féle szövegalkotási technika egynémely karakterjegyét. Miközben a harmadik versszak – látszólag – objektív ténymegállapításait hallgattam („A szemközti házban / Egy fiatalember állt / Keményen nézett, / Majd autóba szállt”), reflexszerűen beugrott a Cseh–Bereményi páros Álomfejtés című dala, annak is a kezdő sorai („Elmondom egy álmomat. / Először egy férfi jött, / velem csak kezet fogott, / majd eltűnt egy ház mögött.”). Ám ha a hallgató nem ismerné az imént idézett Álomfejtést, akkor is bizonyára felkapná a fejét arra a megállapításra, ami az objektív „történetmesélés” végén következik: [a férfi] „Idegen volt annak lenni, / Aki éppen volt”. Ez a mondat szinte maradéktalanul előrevetíti azt, hogy miről fog szólni a teljes lemez: az idegenségről, és – ahogyan az a lemezcímből kikövetkeztethető – a hiányról. Némi túlzással mondhatnánk azt is, hogy Barkóczi Noémi első albuma az idegenség/hiány/kizárás/magány lemeze.

Miért írom azt, hogy túlzással? Azért, mert a második dal, a Téli álom speciel nem a hiányról, hanem a zavaró meglétről, együttlétről szól. Akárcsak Ady Endre közismert verse, a Héja-nász az avaron, amely minden valószínűség szerint e dal ihletője, vagy mondhatjuk azt is, hogy a Téli álom az Ady-vers továbbgondolása. „Csak a zavarom zavarod / Fekszünk az avaron / Jön a tél, újra húsodba harapok” – hallhatjuk Noémi dalának refrénjében. „Egymás husába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron” – így a költő. De, bár hihetetlen erős a fúzió a két szöveg között, azért semmiképp se gondolja azt a nyájas hallgató, hogy koppintásról, ismétlésről van szó. Mert bizony vannak itt erős sorok is: „Amikor magányos vagyok melletted / Az a magány a legkegyetlenebb / Mert mindig árulás is egyben”. Versnek ez még ugyan gyengécske lenne, de dalszövegnek – a szerény újságíró véleménye szerint – kiváló. Ugyanez mondható el A világ végén c. szerzeményről is, ahol a hívórímeket tartalmazó erős kezdősorokat – a rímkényszer miatt – esztétikailag közepes minőségű sorok követik. Ettől függetlenül a dal meditatív hangulatával magába szippantja a zenehallgatót, és egésszé válik az élmény.

Bár személyesen nem ismerem a dalszerző-énekesnőt, de van egy olyan érzésem, hogy sok Cseh–Bereményi-dalt hallgat(hat)(ott). És az előbbi mondatom után titkon bízom is abban, hogy gyanakvásom nem alaptalan, hogy ezek az áthallások nem valami téves fixáció eredményei. A Bor című szerzeményben is van egy jó adag csetamás, szinte felkínálja magát, hogy eljátszadozzunk a gondolattal, hogyan szólna a „jó Január hercege” orgánumán, gitárjátékával ez a dal. A Bor azért is érdekes, mert sokat hozzátesz a lemez magány/hiány-narratívájához. Akárcsak a Magnószalag hőse, a Bor elbeszélője is eljut addig a megállapításig, hogy az én nem azonos önmagával („Belül valaki / Valaki kuporog / Aki nem is én, / Nem is én vagyok”), a mindentől lecsupaszított szubjektum mégsem önmagát mutatja meg, hanem valami számára is ismeretlent.

Ezzel szemben a hiány, a kivonulás, a világtól való eltávolodás a lemezcím-adó dalban vágyként jelenik meg: „Csak eltűnni lassan, / Hát az lenne szép” vagy „A világot megkérném / fáradjon ki”. Egy paradoxonnal élve, a dalok beszélője a külső világ szűkössége helyett a belső tágasságát választja, annak feltérképezésére indul a „Gnóthi szeauton!” jelmondattól vezérelten. Ebben a megközelítésben pedig ez az album a belső kalandozás állomásait, fontosabb mérföldköveit jeleníti meg.

Feltétlenül szólnunk kell még az Üzenet a nyúlnak, illetve a Köd a nappaliban című dalokról. Mindkét szerzemény értelmezhető egy párkapcsolat kudarcának artikulációjaként, s míg az előbbi összegez, tanulságokat von le, azokat próbálja eljuttatni a kalap biztonságában lapuló nyúlnak (Lehet-e biztonságban a nyúl egy cilinderben? A bűvésznek való kiszolgáltatottsága vajon nem cáfol-e rá erre?), addig az utóbbi egy dinamikus képsorban mutatja be azt, hogyan szivárog be ködként a bizonytalanság, a kétely a párkapcsolatba, és hogyan adja át magát neki a kapcsolat egyik szereplője, miközben a másik tudomást sem szerez az egészről („Te nem keltél fel, aludtál / Pedig reméltem, hogy észreveszed”). A dal beszélője kíváncsian, már-már élvezettel forgatja magában ezt a tárgyiasult (köd képében gomolygó, minden zugot betöltő) bizonytalanságot, és csak a végtől való félelmében hajlandó elengedni azt („Kérlek, menj el, késő van / Gyűlnek a varjak az ablakban”). A Köd a nappaliban nekem személy szerint nagy kedvencem – azért, mert tudatosan, pedánsan végiggondolja és végig is viszi a dalszöveg a köd-szimbólumot, és azt mutatja, hogy Barkóczi Noémi tehetséges szövegíró.

Végezetül ejtsünk még pár szót a Nem vagyok itt stílusáról. E szempontból iránymutató, hogy a szerző hogyan határozza meg önmagát – a legtöbb helyütt azt olvashatjuk, hogy Noémi folk-zenét játszik. Amikor először találkoztam ezzel a meghatározással, hosszasabban elidőztem felette. Próbáltam kikezdeni, viszonyítani, jobban körülhatárolni a műfaji megjelölést, természetesen azért, hogy minél jobban megértsem, miről is van itt szó.  Végül arra jutottam, hogy ennél pontosabban aligha definiálható ez a zene, hiszen ha megnézzük az előbbiekben már említett Magnószalagot, vagy az albumon negyedikként és ötödikként szereplő Félek, illetve Gondolat c. dalokat – de bizonyos értelemben ide sorolható az Üzenet a nyúlnak is –, ezek bizony „nagyvárosi népdalok”, igazi folksong-ok.

Lemezismertetőmben sokszor használtam olyan szavakat, amelyekhez alapvetően negatív érzetek társulnak (hiány, magány, kudarc és tsai.), ez azonban egy percre se vegye el az olvasóm kedvét attól, hogy meghallgassa a Nem vagyok itt-et, mert nincsen ezeknek a daloknak nehéz bánat-teste, annál inkább – a Gondolatból vett idézettel élve – „felemelő mélabúja”.

Barlog Károly

Koncertélmény-beszámoló: Meshuggah – Fezen, 2022.

Koncertélmény-beszámoló: Meshuggah – Fezen, 2022. - https://metalindex.hu/2022/07/28/koncertelmeny-beszamolo-meshuggah-fezen-2022/ -

    Elsőre más címet akartam adni ennek az írásnak, de nem akarok idegen tollakkal ékeskedni. A Grafitember egyik szalagcímét szerettem volna ide kiírni, miszerint:

„SZÉTB@$ZTA AZ IZÉT AZ ÓRIÁSROBOT!”

Ez jellemezte volna a legjobban azt, ami a Fezenen történt, és ez a hat óra alvás nem is volt elég, hogy kimásszak alóla.

Nem vagyok Meshuggah rajongó, nem ismerem ezt a zenekart diszkográfia szinten. Egy csomó barátom meg van őrülve értük, rossz zenehallgatási szokásaimnak köszönhetően egy-egy albumukat betettem, majd az első olyan témánál, ami igazán tetszett, elkezdtem ismételgetni a lejátszást, végtelen monotonitásban, hogy aztán beszippantson egy biomechanikus, kiberűrszemetekkel teli féreglyuk, amiből csak valami megmagyarázhatatlanul random logaritmus segítségével lehet visszaérkezni a torzított jelenbe.

Mivel a Meshuggah anyagain nem nehéz rohadt jó témákat találni, így ténylegesen nem vagyok agyonképezve belőlük, így jóbarátommal, akivel meglátogattuk a székesfehérvári rendezvényt, hagyatkoztunk a koncertélményre, a zene fizikai hatásaira.

Azért szeretem a Meshuggah-t, mert nincsenek benne érzelmek. Mindig ezt mondom róla, jelzem élőben eddig önhibámból mindig sikerült elmulasztanom a bulijaikat. Nos itt a megfejtés.

ÉLŐBEN.*

Amit ez az immáron 35 éves zenekar élőben produkált, azt azért párszor még át kell gondolni.

Miután a babérrózsa, avagy NERium oleander produkció végre lement a színpadról, azt ellepte egy rakás szakembör, akik feldobtak egy igen impozáns díszletet (eközben meglepő élményt nyújtott a 8 bites rockslágerek aláfestés Master of Puppets, Toxicity, Trooper?, majd a koncert előtt közvetlenül a Careless Whisper) A képi világ, a 2022-es Immutable albumot idézte, és a show első 11 számából 4 erről az albumról is ment. Kezdésnek a felvezető számként tökéletesen helytálló Broken Cogot kaptuk. A látvány a fesztivál kereteihez képest maximális perfekciót nyert. A három húros, valamint az énekes egy-egy EMBERMÉRETŰ lombikot idéző, megvilágított kép előtt állt, amik az albumborító, kémiai tűzben lángoló figurájára emlékeztettek. Ahogy az ütemmutatóra és a hangszeres részekre az ezen téglalapok által hátulról megvilágított alakokat kiemelte a fénytechnika, az akár egy jobbfajta sci-fi thrillerbe is beillett volna. Itt én el is engedem egy időre a setlist további fejtegetését.

Azon gondolkodtunk, ezt a zenét, monotonitása, és valójában megterhelő mivolta miatt meg lehet-e unni?

Nos, Tomas Haake brigádja meggyőzött minket, hogy NEM. A könyörtelen, hihetetlen zenei teljesítmény egy pillanatra sem lohadt. Ezeket az embertelen témákat album szintű precizitással nyomta végig a zenekar. Jens Kidman egy ugrásra kész alienként hergelte a közönséget, szigorú tekintete alatt most egy vattapamacsként lengedezett hosszúra hagyott, már megfehérlett szakálla.

Ez a koncert egy folyamatos fejfogás volt. Nem volt pihenés.

A hatodik szám után a Mind’s Mirrors című hanganyag bejátszása alatt, a fénytechnika fantasztikus munkájának köszönhetően a közönség számára majdhogynem észrevétlenül kicserélődött a Haake mögötti molinó, és eltűntek a „lombikvásznak”. Haake egyébként egy emelvényen játszott, a háttérben, tekintélyes méretű dobfelszerelésének erdőjében technokrata trollként ütve a felezési időn túl mutató, embertelen ritmusokat.

Az új díszlet leginkább egy vészjelzőket csutkára hajtó, végzete felé rohanó űrállomás utolsó pillanatait idézte számomra, amire épp rámászik egy megfoghatatlan, félig kibernetikus, idegen portyázócsoport, hogy feleméssze, dezintegrálja, és bekebelezze.

Hülyeség volt azt gondolni, hogy ez után a „halálhajó liftjében szünetzenét hallgatva zuhanunk” szegmens után lejjebb ül a koncert. Lement a „hivatalos program” utolsó 4 száma, a Straws Pulled at Randommal befejezve. Nos itt történt az, hogy gyakorlatilag megszűntem létezni. Imádom ezt a tracket. Még énekelni is megpróbáltam, majd a „kiszállós riffnél”, valamennyit rögzítve belőle, beleestem abba a zenbe**, amit csak a Meshuggah képes előidézni.

A zenekar nem szűkmarkúskodott a ráadással sem. A Demiurge és a Future Breed Machine szintén nem a levezetős*** számok közé tartozott. Kitisztultunk ettől a szónikus csapástól, amit ezek a fickók másfél + órán át a nyakunkba akasztottak.

Meg kell említenem a közönséget. A közönség állat volt! A srácok elől csináltak circle pitet, és még egy félig-meddig sikeres wall of death is kivitelezésre került. Rég láttam ilyen abálást. De a legbátrabbak az emberek voltak, akik tapssal próbáltak az ütemmutatóra reagálni….de melyikre?! Gondolom a többi Meshuggah koncerten is él az a vicces jelenség, hogy mindenki más ütembe, -re, -hez mozgatja a fejét.

Jenstől kaptunk „köszönöm”-öt, thank you-t, a csávók ténylegesen, udvariasan, alázatosan meghálálták a közönség közreműködését.

Nagyszerű este volt, szavakkal nehéz leírni.

*Élőben ez a csapat egyetlen érzelmet keltett fel bennünk, és ez sem érzelem volt, hanem valami primitív ösztön. Hideg rémület. Ahogy a sötétségből előtört ez az idegen, fémes, digitális fényfelhőben csillogó kolosszus, az szabályosan ijesztő volt.

**A Meshuggah az egyik leginkább energizáló zene. Miután elűz belőled minden érzelmet, ott maradsz az űr csendjében, ahol csak az általuk kovácsolt kapszula életben tartó készülékeinek monoton tevékenységét hallod.

***A magyar rocktörténelem poénja volt számomra, hogy a Meshuggah előtt fellépő Leander 3+2s úgy köszönt el: „Levezetésnek jöjjön a Meshuggah.” Nem hiába, a lakodalmas előadóművészeknek nem szabad humor híján lenni. Ha már kemény munka, emberfeletti kreativitás során sikerült a Kicsin Falumra rádobni két torz gitársávot, az egyedi, kornos saját dalok mellé, ennyit igazán megengedhet magának ez az ikon. Alázatosan, udvariasan.

Madonna - Madame X

Nem vagyok Madonna rajongó, inkább úgy mondanám van, hogy vannak kifezetten kedvenc albumjai, amelyek mindenestül tetszenek (pl. Ray of Light) meg aztán vannak amelyekkel nem, vagy csak félig-meddig tudtam azonosulni. Meglehetősen sokféle oldalát láthattuk a művésznőnek már az évek alatt, habár az tény, hogy a mondanivalójában voltak átfedések. Az új lemeze megint egy másik irány akar lenni - a zenei hangulatokban való ugrálás akár jól is el tudna sülni, de véleményem szerint nem a várt fejlődésnek vagyunk tanúi.

Az album címe Madame X lett, s ehhez tartozik egy kis magyarázat. Jóval idősebb tánctanára a 80-as évek elején úgy érezte, hogy amikor Madonna megérkezik az órájára, minden alkalommal egy újabb stílusban, imázsban, identitásban látja. Ezáltal ráakasztotta a Madame X nevet, mert olyan, mint egyfajta titkos ügynök (egy korábbi regény nyomán). Egyszerre mindegyik stílus és nyilván egyik sem. Vagy ha valamelyik, nem tudjuk melyik. Ez persze kérdéseket vet fel, de túllépve ezen, a lemez tehát a Madame X címet kapta, mert talán erre az albumra illik a legjobban a sokféleség - vagy konkrétan a sokféleség iránti vágy - több kultúrából kiemelt zenék, hangulatok beemelése. A borító fotó is ezt akarja jelképezni (?), van egy kis Frida Kahlo utóérzés is, engem a hideg ráz tőle, de kinek mi.

2017-ben Madonna Portugáliába költözött, hogy a fia focis ambícióit segítse egy ottani akadémián. Gyakorlatilag ott indultak ennek az albumnak is a munkái, részben a kialakított új kapcsolatokkal és egy régi producere segítségével (Mirwais Ahmadzaï), akivel a Musicban vagy a Confessions on a Dance floorban is közreműködött. Ez utóbbinak nagyon örültem, szeretem a dolgait. Ugyanennek az érmének másik oldala, hogy pár korábbi ismerős repper is megjelenik az albumon, hogy ezt ki, hogy értékeli az egyénfüggő, én nem igazán szeretem ezeket a betéteket, még úgy se, hogy egyébként adott számba még bele is illeszthető és a fiatalabb korosztály biztos örülni fog neki. A fentiek mellé bekerültek más kultúrákból kiemelt stílusok, hangulatok is, egyfajta kultúrális olvasztótégelyként gondolkozott Madonna a lemezről, ami végeredményben csak részben lett igaz, de ne szaladjunk előre.

A fent említett stílusváltogatás azt eredményezi, hogy számomra kevés szám működik és nem is tud magával vinni a lemez abba az irányba, ami nem érdekel. Ennek okairól később, de azt pozitívumként el kell mondani erről a lemeztől, hogy Madonna csak részben feküdt alá a mainstreamnek. Mire gondolok? Az első szám "Medellín" mehet a rádióba a rapper (a kolumbiai Maluma) arccal. A második "Dark Ballet" meg mehet a másik csapatnak, pl. nekem, stílus és zenei váltásokkal. Igazán meglepő és nem rádióbarát a Dark Ballet, Diótörőből halászott alapokkal, mégis szerintem az egyik legjobb Madonna szám, ami valaha készült. A Jeanne D'arcot megidéző klipp is elég brutális és bizarr is egyben (a Rise nál biztos jobb)...  Tovább haladva a "Future" megint csak egy Madonnától teljesen idegen világ véleményem szerint, van itt rap is meg trombita (talán ez itt portugália ezerrel), erős szöveg rátolva, először nem nagyon állt össze, aztán harmadjára egészen ok, nyilván kapott tőlem időt rá. :D Emészteni kell. Az ezt követő törzsi vokált :D tartalmazó Batuka is elég nagy kultúrális keveredés... Ez sok helyen érződik az album további részében is, aminek számonkénti boncolgatásában feleslegesnek tartom elmerülni.

A csak a saját keretrendszerében sokoldalú Madame X nem partyzza magát végig, bár itt is erős a jelenléte a táncolható latinos zenéknek (pl. Faz Gostoso). Néhol erős és sokszor befordulós szövegű dalok vándorolgatnak az említett stílusokon végig, portugál szövegbetétek is fel-fel tűnnek, akár refrénekben is (pl. Killers Who Are Partying). Többször végighallgatva az albumot kikristályosodik, hogy sajnos több Dark Ballet szintű szélsőséges meglepetés nincs, maradnak nagyrészt a latin/semmilyen trendi zenei alapok kis kolumbiai, portugál meg ilyen-olyan hangulatok, erre jönnek a rap betétek. A nagyrészt könnyedebb hangzás, ami a szomorúbb/erősebb mondanivalóban is jelen van, számomra furává, groteszké teszi ezt az albumot. 

Sokat ígér, keveset fog

Túllépve azon, hogy egyetértünk Madonna hozzáállásával, ars poeticajával vagy sem, igazából nekem ez egy felemás és nagyjából felejthető lemez, még úgy is, hogy hallom benne a rengeteg munkát: zeneileg, hangulatilag. A kérdés az, hogy ki szeretne a mai divatos popzenei irányzatba oltott Madonnát hallgatni 16 számon keresztül. Oké vannak itt különböző kultúrális motívumok, de azért lássuk be, ezeknek a jelentősége sokkal kisebb, mint vártuk volna. Csak egy máz, nem a valóság. Vannak benne jó, érdekes zenék, de kisérletezőnek sem mondanám, mert a beötvözött motívumok majdnem mindig valami mai pop/latin zenére vannak ráépítve dísznek. Erre lehetne mondani, hogy ez összefogja a lemezt, de számomra éppen ettől lesz átlagosan oké, de semmi esetre sem kiemelkedő. Arról nem is beszélve, hogy ami éppen tetszik neki, az került be ezekből a motívumokból. Ezen gondolat mentén haladva magát a Madame X -es életérzést, a folyamatos átváltozást egyáltalán nem érzem benne, mint amit a beharangozókban lehetett olvasni vagy amit róla mond maga Madonna. A Dark Ballet az egyedüli szám, ami tényleg szakít egy picit a hagyományokkal, de valójában Madonna átváltozása, vándorlása csak a maga által kedvelt pár stílusban érhető tetten. 

A nagy dolog az lett volna, ha a sokszínűséget, amiért kűzd és amit meg akar (?) mutatni ezen az albumon, olyan irányokba is elviszi, ami neki annyira nem asztala. Pl, hol egy rock zene? Sehol. Tudom, nem lehet mindenhonnan behozni valami stílust, de ne áltassuk sokszínűséggel magunkat, ha meg sem próbáltuk. Aki ezt az albumot meghallgatja, annak nem Madame X átváltozásai jutnak majd eszébe. Szóval, egy lépés előre a Madonna élet úton, ami nem vezet sehová sajnos, mert igazából nem lett több, mint eddig, sőt. Érdemes meghallgatni érdekességként, de hűha érzésünk nem lesz tőle. 

Spotify link:

https://open.spotify.com/album/1G2YEQPXaOj1JZwa3ZiGe8

HŐSÖK & Tkyd – Lassul a gép (Official Video 2018)

Hivatalos Hősök cuccok: http://bit.ly/hosok-webshop Kövesd a Hősöket! http://hosok.hu/ http://www.facebook.com/hosokveszprem http://www.instagram.com/ecku/ http://www.instagram.com/menthamadafaka/

Streameld / töltsd le a dalt: Deezer: http://www.deezer.com/album/56740722 iTunes: https://itunes.apple.com/hu/album/lassul-a-g%C3%A9p-feat-tkyd-single/1347153626 Spotify: https://open.spotify.com/track/6XLnf1kxoJvhBFFeyFY1sw

Zene: Mr. JoeKer Szöveg: Eckü, Mentha, Tkyd Hősök FB: https://www.facebook.com/hosokveszprem/ Videó: Virág Péter

Kiadja a Gold Record Music Kft. http://www.goldrecord.hu http://www.facebook.com/goldrecordmusic http://www.instagram.com/goldrecordmusic

#hősök #goldrecordmusic

D.A.L.S.Z.Ö.V.E.G.

/Eckü/ Elvonja a figyelmet az apró részletekről az a sok Ami valójában ok egyszer kimerülsz azt blokk Tele mint egy dokk a hajó megpihen Várod a jó szelet, hogy messzire elvigyen Elbújni a tájban – éppen töltődöm! Hallgatlak! Végig melletted húzom a bőröndöm A legnagyobb kincs szabadságban mérhető Azokkal töltsed el ki az életedben tényező! Ötölünk meg töprengünk mi lesz a döntéssel Kiállni a dolgaidért önként kell Fontos vagy akár a jó példák Erőt venni magadon azt elmúlnak a problémák… Ki tiszta lelkű mit is érdemel? Kik nem szolgáltak rá oly korán miért mennek el? Igazságot várunk el e kérdésben Osztozunk a fájdalomban, emlékekben, részvétben Őrizzük a lángot – felkavaró, rossz hírek Ha vesztésre állsz is fordítsd meg! Elfogadod megtanulod megérted Az elme kikapcsol pihen aztán feléled.

Refrén (2x) Lassul a gép, a tekintet tisztul Nappalból éj körbe, majd újraindul Hol vagyok én? Kérdem merre tartok? A végsőkig megyek hogy megtaláljam a partot

/Tkyd/ Senki nem lát minket, gyere most beszélhetünk. Önmagunk álmai vagyunk, amiket megélhetünk. Az időt megfognám, és elraknám a zsebembe. Nem tudom mit érzel, de mond bele a szemembe. Pörög a számláló, kevés van vissza már. Elmúlt már a tiszta nyár, de mindig van ki vissza vár. Nem bánok semmit, mindig lesznek esős napok. De a hang itt bennem mindig azt súgja hogy erős vagyok! Inkább csak magamnak mondom, inkább csak magamban. Bilincs az élet, de a kulcs ott van a szavakban. Érzem hogy lassul a gép, kevés már a kamasz dolog. Tegnap még panaszkodtam, ma már inkább ragaszkodok. Rám néz a csend, én meg visszanézek csendesen. Szeretnék változni, de megváltoztam rendesen. Szeretlek élet, szeretném hogy te is szeressél. És szeretném hogy te is nevessél…..

Refrén (2x) Lassul a gép, a tekintet tisztul Nappalból éj körbe, majd újraindul Hol vagyok én? Kérdem merre tartok? A végsőkig megyek hogy megtaláljam a partot

/Mentha/ Lassul a gép beérkezett a járatom A gépezet leállt és a saját utam járhatom Egy idegen környezet egy ismeretlen állomás Ez nem álom ez egy váratlan találkozás. Ott áll anyám a nyakába ugrok máris Forró az ölelése de a hideg ráz is Beleremeg a kéz és beleremeg a láb is Súlyosabb az érzés több tonnánál is. Mégis a kérdést felteszem Tudom nincsenek válaszok fájdalom mentesen Az igazság odaát van valami azt súgja Az idő a gyógyír megértem kicsit lassulva De itt a vége felé Már csak a remény hajt az utolsó fogaskerék Mint a nap egyszer minden nyugovóra tér Addig zakatol a rendszer amíg nem szakad a kép

Refrén (2x) Lassul a gép, a tekintet tisztul Nappalból éj körbe, majd újraindul Hol vagyok én? Kérdem merre tartok? A végsőkig megyek hogy megtaláljam a partot source

The post HŐSÖK & Tkyd – Lassul a gép (Official Video 2018) appeared first on Hip Hop World Music.

from Hip Hop World Music https://hiphopworldmusic.com/hosok-tkyd-lassul-a-gep-official-video-2018/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=hosok-tkyd-lassul-a-gep-official-video-2018 from Hip Hop World Music https://hiphopworldmusic.tumblr.com/post/188275108053