#bú fiú | Explore Tumblr Posts and Blogs

blanska-writes · 7 years

Text

Yoviz Gyermekei

Réges-régen volt egy főúr Awirésa országában, kinek neve Yarton Fonturé volt. Felesége, Yoviz egy kisebb földesúr lánya volt, és bár családja nem volt olyan tehetős, mint a többi földesúré, Yarton mégiscsak megkérte a kezét Yoviz jelleme és szépsége miatt. Mert olyan gyönyörű teremtést, mint Yoviz igen ritkán látott az ember, s a főúr látta azt is, hogy erős uralkodó válik majd belőle, mert okos volt, magabiztos és ha beszélt mindenki figyelemmel hallgatta szavait. Így lett Yovizból főúrné, úgy is mondhatnánk manapság, hogy Awirésa királynője, méghozzá nem is akármilyen; Yarton jól gondolta, hogy bölcs uralkodó lesz feleségéből, de nem csak bölcs volt, hanem a nép is nagyon szerette őt. Nagy volt ám az öröm és hatalmas ünnepséget rendeztek Welboné városában, mikor megszülettek Yarton és Yoviz ikrei, egy fiú és egy leány, kiket Shilonnak és Asperanzának neveztek el. És nagy volt a szomorúság is, mikor tíz évvel később Yarton megbetegedett és meghalt. Az egész város gyászba öltözött és egy hétig minden nap bús harangok szóltak, hogy megemlékezzenek Yarton főúr életéről. Shilon lett volna a következő főúr, ám csupán tíz éves volt ekkor, így míg a tizenhatot el nem érte, Yoviz uralkodott helyette és igyekezett felkészíteni kisfiát a napra, mikor Awirésa trónján fog ülni. Asperanza is szerette volna apja országát erősíteni, ám ő nem lehetett főúr és esze ágában nem volt egy külföldi uralkodóhoz feleségül menni, ezért kérlelte anyját, hogy had tanulja kardforgatást, hogy majd nagy hadvezér lehessen, míg testvére uralkodik. Yoviz ezért a legkiválóbb katonákat és mestereket hívatta a kastélyukba, hogy Asperanzát harcművészetre tanítsák, Shilon számára pedig a legbölcsebb tudósokat és varázslókat bérelte fel, hogy kiokosítsák.

Hat év múlva eljött a nap, hogy Shilont főúrrá tegyék. Megint csak nagy ünnepség volt Welbonéban; Shilonból uralkodó lett, Asperanzából pedig fiatal kora ellenére parancsnok a hadseregben. Az évek során Aspernaza egyre tapasztaltabb katonává vált, akit egyre jobban tiszteltek a hadseregben, Shilon pedig anyja segítségével igyekezett bölcsen irányítani az országot, ám tanulmányait sem hagyta félbe. A főúr mesterei értékelték Shilon kíváncsiságát, ám néha aggodalmat is okozott számukra, mert tanítványuk gyakran kérdezett olyan dolgokról is, amikkel csak kevesen foglalkoztak, méghozzá jó indokkal. Egy idő után Shilon megelégelte a dolgot és felkereste a Morshé varázslók tornyát, kikről azt hallotta, hogy a világ összes titkát ismerik. Ott egy idős varázsló körbevezette, megmutatta a főúrnak a tiltott könyvek szobáját is, mely rengeteg titkot őrzött, s mikor Shilon azt kérte, hogy had vigyen haza párat belőlük az öreg csak nevetett. "Nagyságos uram," mondta, "ezek a könyvek nem hagyhatják el ezt a termet. Hogyha valóban tudni akarod titkaikat, itt kell őket tanulmányoznod. De jól vigyázz, mert a titkoknak hatalmuk van és veszedelmesek lehetnek!" Shilon hazament és átgondolta amiket a varázsló mondott, de kíváncsisága hamar visszavitte a toronyba. Ott olvasgatott sokáig és amikor csak megengedhette magának visszatért, hogy a tiltott könyveket tanulmányozza. Egyszer, mikor épp a könyvtárban ült, bejött a terembe egy fiatal varázslónő, kinek neve Untula volt. Mesélt a főúrnak tanulmányairól, s hogy ő maga is mennyire rajong a tiltott könyvekért. Egy éjszakán át ott beszélgettek a könyvtárban, majd mikor Shilon épp hazaindult volna, Untula egy régi, szakadt könyvet adott neki, melynek bőrkötésén egy kígyó tekergett. "Ezt vidd haza," mondta a varázslónő, "vidd és olvasd! Senki nem fog nemet mondani a nagy Shilon főúrnak, és biztos vagyok benne, hogy kedvedre lesz ez a könyv."

Shilon így is tett, s haza vitte a tiltott könyvet, majd bezárkózott szobájába és addig tanulmányozta, míg majdnem kívülről fújta a szövegeket. Yoviz aggódni kezdett fiáért és kérte, hogy jöjjön és beszéljen alattvalóival és tanácsadóival, mert különben az emberek mindenféle rosszat fognak pletykálni róla. De Shilon nem foglakozott ezzel mondván, hogy mit számít, milyen badarságokat beszélnek az emberek. Shilon ezután vissza-vissza ment a Morshé toronyba, de most már nem csak a könyvtárat kereste fel, hanem Untulát is, akivel egyre több időt töltött el, s egy idő után az emberek valóban beszélni kezdtek. Azt mondták, hogy a Morshé varázslók bábuként irányítják a főurat, mások pedig azt, hogy egy boszorkány csábította el, aki a hatalmára szomjazik. Yoviz fel is kereste fiát és elmesélte neki, mi mindent suttog a nép, és hogy vigyázzon, mert jól lehet, hogy holnaptól már nem suttogni, hanem kiáltani fogják ezeket. Erre Shilon megharagudott és kijelentette, hogy holnap ünnepi harangok fognak szólni csúf hazugságok helyett, mert ő bizony feleségül veszi Untulát. Yoviz kérlelte, hogy gondolja meg, de fia makacs volt és nem engedett, s másnap el is vette a varázslónőt. Yoviz igyekezte csillapítani a nép háborgását, akik fel voltak háborodva azon, hogy Untula nem elég, hogy nem nemesi házból származik, még egy mágus is, s így egyáltalán nem bíztak benne, a pletykák pedig egyre csak erősödtek. Ez addig fokozódott, hogy egyszer mikor Untula kíséretével Welboné utcáit járta, az emberek köréjük gyűltek, átkozódni kezdtek, majd sárral és zöldségekkel dobálták meg a főúrnét.

Egy éjszakán pedig a nép fellázadt, betörtek a kastély kertjébe és azt követelték, hogy Untulát küldjék ki, hogy máglyán megégethessék. Sokáig tanakodtak akkor az urak és tanácsadók, mert nem akarták a tömegre küldeni seregüket. Aztán az egyikük kitalálta, hogy vádolják meg valamivel Untulát, hogy a nép haragját igazolják és űzzék ki az országból titokban biztosítva, hogy a főúrnénak kényelmes élete legyen külhonban. Yoviz szíve nehéz volt, mikor úgy határozott, hogy támogatja ezt a tervet. Felment hát Shilon szobájába, hogy elmondja neki az ötletüket és megpróbálja meggyőzni róla, hogy ennél jobb kompromisszumot nem fog találni. Ám mikor belépett a szobába, szörnyű látvány fogadta. A földön körben gyertyák és gyógynövények voltak, melyeket egy bonyolult alakzat, egy mágikus rúna kötött össze, a szoba közepén pedig Shilon és Untula állt, kik megvágták karjukat, s vérüket egy tálba öntötték. Nagy tűz kerekedett akkor, ám lángjai nem emésztettek el semmit a szobában. "Mit tettél, egyetlen fiam?" kiáltott fel Yoviz. "Mostantól mindenki úgy fogja szeretni Untulát, ahogy én szeretem," válaszolta Shilon, majd kisétált feleségével a kastély kertjébe, ahol a nép Yoviz legnagyobb döbbenetére meghajolt a főúr előtt, s aztán csendesen visszatért otthonába. Nagy volt a csend Welboné városában. Senki nem szólt egy rossz szót sem ezután Untulára, mindenki meghúzta magát házában és kötelességtudóan végezte dolgát.

Yoviz pedig nagyon aggódott fiáért, ezért felkereste Asperanzát és elmesélte neki, mit látott a felkelés éjjelén. Asperanza elgondolkozott anyja szavain, s látta annak nagy aggodalmát, szóval elment a családi kastélyba, hogy beszéljen testvérével. Megkérdezte, hogy hogyan állította meg egyik pillanatról a másikra a felkelést és mivel ikertestvéréről volt szó, Shilon félrehívta és elárulta neki, hogy egy ősi lény hatalma segítette meg, aki árnyékként kíséri mindent léptét. Amikor nővére felszólította rá, hogy valahogyan űzze el ezt az Árnyékot, Shilon haragra gerjedt és száműzetéssel fenyegette őt. Asperanza ekkor már a legrangosabb katonák közé tartozott a hadseregben, főúri vére miatt pedig ha úgy akarta volna, akár egy külön hadsereget is állíthatott volna, mely csakis az ő nevében küzd. Ám amikor embereit arra kérte, hogy segítsenek neki legyőzni Shilont, még a leghűségesebb barátai sem voltak hajlandóak rá, s mikor megkérdezte őket, hogy miért, azok nem tudtak rá felelni.

Ezért Asperanza kiállt Welboné főterére és követelte, hogy testvére jöjjön elő kastélyából és álljon ki ellene egy párbajban a népe előtt. Shilon meg is jelent feleségével és anyjával együtt, készen a viadalra. A két testvér összecsapott, Yoviz pedig térdre esve figyelte gyermekei küzdelmét. Asperanza mindig is ügyesebb harcos volt fivérénél, de Shilont most az Árnyék hatalma segítette, s ahogy küzdöttek, a lány látta a szörnyű Árnyékot, ahogy az egyre növekszik és egyre több fekete lángcsóvát hajít felé Shilon keze által. Ezért tovább küzdött, még elszántabban, mint előtte, egészen addig, míg az Árnyék akkorára nem nőtt, hogy még a főúri kastélynál is magasabb volt. Ekkor megijedt ám a nép, s felismerték szívükben a rettentő félelmet, ami eddig irányította őket. Ám Asperanza még a démoni Árnyékkal szemben sem futamodott meg, sőt egyre bátrabban harcolt ellene. Ezt látván, az emberek szívében megtört a varázslat, az Árnyék pedig zsugorodni kezdett, míg nem alig látszott Shilon mögött az utcaköveken. Ekkor felkiáltott Untula és Asperanza felé rohant valamiféle pusztító varázslatot készítve elő, ám Asperanza elé ugrott és keresztüldöfte rajta kardját. Ahogy elhagyta Untula testét az élet, az Árnyék szörnyű sikolyát lehetet hallani, majd Untula is és Shilon is hamuvá változott, testüket pedig elfújta az Awirésai szél. Yoviz attól a naptól kezdve nem szólt semmit, örökké siratta fiának szomorú sorsát, Apseranza pedig főúrné lett, megszakítva a Fonturé dinasztia vonalát.

#let me know if you'd like a translation :)#yashtara #d&d world #original world #legend #tale #blanska #fantasy #hungarian #magyar

2 notes · View notes

eszterrsz · 7 years

Quote

Petőfi Sándor Hol vagy te, régi kedvem? Hol vagy te, régi kedvem? Te pajkos, vad fiú! Fölválta lyánytestvéred, A szótlan, méla bú. Játékszered volt szívem, Hová nem hordozád! Nyilként rohanva, vitted A nagy világon át, Míg végre megbotlottál Egy sírhalom fölött S estedben a játékszer, Szivem, kettétörött.

Költészet napjára ajánlom meg amúgy még a hangulatom is tükrözi.

1 note · View note

fishonatisch · 7 years

Text

Szobák - Tóth Árpád

Vörös márványból épitek neked Házat fehér madarak bús szigetjén, Ahol örökös, rózsaszín hideg fény Borong a végtelen vizek felett. Fényes karú, mezítlen, barna nők Súrolják majd, hajlongva, hűs szobáid, S dalolják messze otthonuk danáit, Míg setét rózsákként csügg bús fejök. Első szobádban kád lesz, drága kád, Hol lágymeleg hab simogassa vállad, Csókolja emlőid és hosszu, bágyadt Karjaid közt lomhán suhanjon át. Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek, Vörös rózsák és apró nárciszok; Ha jössz, egy kis fiú tapsolni fog, És én szomoruan s alázattal figyellek. Másik szobádban ódon ágy legyen, S mint téli síkra ejtett ékszerláda, Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva, Heverjen drága tested a tiszta lepleken. Kis asztalodon könyvek legyenek, S míg bennük lapozol lágy, lassu ujjaiddal, Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal, Itasd meg csendesen, s ringasd el lelkemet... S ha majd este a vén vizeken át Távol partok felé merengnek a cselédek, S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek, Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább: Vezess be kisanyásan a harmadik szobába, Ahol születnek a setét rimek, Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet, És hints teát és mérget szelíden a pohárba...

#Tóth Árpád

1 note · View note

bygraceonly · 5 years

Text

Isten keresése

http://www.bygraceonly.com/2019/03/01/isten-keresese/

Isten keresése

Buzdítás azoknak, akik úgy érzik valahol megrekedtek az élet egy szintjén, Aki szeretnének közelebb kerülni Istenhez, de nincs elég hitük, erejük vagy tudásuk ehhez.

” Kor 2:14 Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Szellem segítségével lehet megismerni.

Ady Endre – Imádság háború után

Uram, háborúból jövök én, Mindennek vége, vége: Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szivem S nincs ami nyugtot adjon. Csókolj egy csókot a szivemre, Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim Számára a világnak, Nincs már nekik látni valójuk, Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron Térdig gázolt a vérben S most nézd, Uram, nincs nekem lábam, Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok, Elszáradt már az ajkam, S száraz karó a két karom már, Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet, Mindennek vége, vége. Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke.

Már egész korai gyermekkorban felfedezhető, hogy kettéválaszthatóak vagyunk az szerint, mire van inkább affinitásunk: logikai gondolkodásra vagy lelki szemlélődésre. Azt mondják, ez a gyerek inkább a reál tantárgyak iránt érdeklődik, mint a matek, fizika, kémia vagy a másik inkább a humán tantárgyak fele mint az irodalom, történelem, nyelvek.

Persze mindenki egy kicsit kiveszi a részét a másikból is, de általában elmondható:

van aki a logikus, merev, egyértelmű, megfogható, valóságosnak ható dolgok iránt vonzódik, sokkal jobban érti ezt a világot, előrelátó ilyen téren, könnyen tud logikus következtetéseket levonni, hamar összeáll a kép, egyszerűen jól tudja használni az elméjének azt a részét, ami a puszta gondolkodással, értelmezéssel, érzelem mentes logikával függ össze. Számára egy bonyolult feladat megoldása egyszerűen felüdülés

és van aki nem a logikai összefüggésekben, hanem a lelki összefüggésekben érzi otthonosabban magát, megtalálja a lelki folyamatai és a természet, emberek, versek, stb. között a kapcsolatot, hasonlatokban, párhuzamokban, metaforákban, allegóriákban gondolkodik és mindent nagyon jól összetud kötni a lelki világával. Számára egy olyan valami megélése mint egy vers, festmény, zene amely az ő lelki frekvenciáin rezeg egyszerűen a lét egyik legcsodálatosabb eleme. Számára a szó több mint a száraz kommunikáció eszköze,ez maga a lélek expressziója, kifejezésformája.

Nincsenek szabályok, viszont a férfi elme inkább hajlamos az első fajta megélésre és a női a másodikra. De lehet akar fordítva is, és keveredhet a kettő egyetlen emberben is. Viszont legtöbbszőr az, aki felfedezi az egyiknek rejtelmeit, sokkal inkább fog otthonosabban mozogni ott, mint a másikban. A logikus elméjű ember nem érti, hogy az érzelmi ember miért nem ért egyerű dolgokat meg, az érzelmi elméjű ember meg nem érti a másik miért mindenben csak összefüggéseket lát, nyers célokat. Az egyiknek a lehulló hó azt jelenti megkezdődött a síszezon, vastag ruhát kell vásárolni, meg a havazás mindenféle reális, hétköznapi oldalát látja, a másiknak a havazás kész érzelmi kavalkádot indít be, versek, festmények, Viváldi téli szimfóniája jut az eszébe, nosztalgikus emlékek az ifjúság idejéből, ábrándok, fantáziák, öröm, depresszió, melankólia meg minden amit csak a hóval össze lehet kötni az ő szívén átvillan és valósággá lesz.

Ez a két világ mindenkiben párhuzamosan mozog, az értelem és érzelem néha megerősítik egymást, néha ellentétbe kerűlnek és feszűltségeket halmoznak fel bennünk. A hétköznapokban sokat hallani a hallgass az eszedre vagy hallgass a szívedre kifejezéseket, van aki egyiknek tulajdonít nagyobb fontosságot, van aki a másiknak, és tudjuk egyik sem a tuti, hiszen mi a jobb, logikus érvek alapján eldönteni, hogy jogásznak fogok tanulni hiszen jól keresnek a jogászok, és a jó kereset egy jó élet alapja lehet, vagy pedig a szívem, érzelmeim alapján döntök, felrúgva minden logikát, és azt mondom úgy élem az életem, ahogy nekem az jó, egyszer élünk és nekem csak az fontos, az érzelmi életem jó helyre fektessem.

Hatalmas dolog, ha valaki eljut a gondolkodás harmadik szintjére. Amely sem nem logikai, sem nem érzelmi, hanem talán mindkettő, talán egyik sem, de amikor így kezd gondolkodni, akkor tudatosul benne valami, hogy felfedezett valami egészen új világot, ami mindennél csodálatosabb. Ez a szellemi gondolkodás.

Isten szereti a hármasságokat, a tökéletes dolgok mindig hármasával vannak jelen, mint ahogy Ő is három különböző formában jelentette ki magát az embereknek. Mint Atya, mint Fiú és mint Szellem (vagy Lélek de ez csak a magyar fordításokban lélek, valójában Szellem), és magának az embernek is hármas felosztást adott: testi, lelki és szellemi ember.

Ha párhuzamot vonnánk a mi gondolkodásunk és Isten hármas megnyilvánulása közt, leginkább az anyag három halmazállapotával lehetne szemléltetni.

A szilárd halmazállapot: a látható, megfogható, logikus dolgokat fejezik ki, az értelmi gondolkodáshoz és a testi emberhez kötődik. Az emberi életnek ez az egyik legkézenfekvőbb, legszemléletesebb formája. A szilárd állapot stabil, megismételhető, mindig ugyanaz, ha reggel elmegyünk otthonról, este nagy valószínűséggel a ház még ugyanúgy áll leszámítva néhai baleseteket, de nem kell újra megkeressük hol a bejárati ajtó, vagy az asztal sem vándorol el egyik sarokból a másikba. Ilyen az a gondolat is a fejünkben, amire azt mondjuk: Ezt Tudom. Tudom 1 plusz 1 az kettő. Ehhez nincs amit elvenni és hozzátenni. Szilárd, mint a világ amiben élsz. Az értelmi, reál, logikai gondolkodás ilyen. Megismételhető, nem változik, a pitágorász tétel száz eszendő után is ugyanaz. Aztán jön a..

Folyékony halmazállapot: Ez is látható, megfogható, viszont képlékeny, változó, elég egy követ hajítani a tóba, rögtön megváltozik a felszíne, elég egy csepp tintát tenni a tiszta vízbe, rögtön bekékül. Ilyen a lélek. Tudja mindenki ott van, de nagyon képlékeny, nagyon függ az állapota attól éppen mit öntenek bele, mint dobtak neki, mi történik körülötte. A kocka akkor is kocka ha vízbe dobjuk, ha rá állunk, de a víz..mindig a környezethez alkalmazkodik, felveszi annak formáját, az érzelem világ is nagyon környezet függő. Ha naplementét lát, megnyugszik, csodába ejti magát, ha kiabálnak hozza, őrjöngenek akkor azt a formát kezdi el felvenni. A lélek és fantázia nem szilárd, nem megismételhető. Minden élmény amit átél, egyedi, hasonló a többihez, de mégis egyedi. Ezért egy vers olvasása ma más mint tegnap. A szeretted ölelése más akkor ha 5 perce talalkoztál vele vagy 5 éve. Ebben a világban rengeteg a meglepetés, a csoda, ezért aki itt reked, az nehezen tudja ezt elereszteni, hiszen sokszor azt érzi megtalálta itt az élet értelmét. De hamar rájön, nagyon rossz dolgok is megbújnak itt és ebben a megrekedt világban, néha nagyon nagy fájdalom együtt élni ezekkel a lelket marcangoló és szorító dolgokkal. De van egy harmadik állapot is:

Gáz halmazállapot: A gáz nem látható vagy nehezen, legtöbbször nem érzékelhető semmiképp. Mégis ott van, tudjuk hogy a levegőt nap mint nap belélegezzük, és ez tart életben. Isten az életben maradást is három nélkülözhetetlen dologhoz kötötte. Kell a szilárd étel, a folyékony víz és a levegő mint gáz, egyik nélkül sem maradhatunk életben. Csodálatos Istennek ez a pecsétje mindenen, ahogy a Pál a Roma 1:2O ben írja: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az õ örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétõl fogva az õ alkotásaiból megértetvén megláttatok. A Gáz hallmazállapot olyan dologhoz kötődik amit sem nem látunk, sem nem érzünk. Ezen a szinten nem tudunk logikus következtetéseket levonni és versekben sem tudnánk megfogalmazni ami itt történik. Jézus az mondja:

János 3:8 A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jõ és hová megy: így van mindenki, a ki Szellemtől született.

Isten, amikor az embert megteremtette, két világ közé helyezte: A fizikai világ és a láthatatlan, mennyei világ határára. Lent a fizikait élte, fent a mennyeit Istennel. A tragédia a bűnbe esés volt, aminek következtében az ember elszakadt attól, hogy észlelhetné a mennyei világot. Ma a fizikai világot kutatják a tudósok, erről a világról beszélnek a történészek, költők és írók, de valahol ott bent mindenki érzi: Nem tökéletes ez a világ ez, hiányzik valami az embernek. És ez a hiány éppen ez az elszakadás a mennyei világtól.

Ady Endre a fentebbi versében egy lelki csatát vív meg önnmagában. Csodálatos ahogy kifejezi mi történik benne, hogyan küzd és keresi Istent. Egy másik verse így kezdődik:

Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott.

Annyira tudatosult benne, annyira nyilvánvalóvá válik számára: Szüksége van mindennél jobban valakire aki több mint ember, mert itt a földön senki nem tudja megoldani a problémáit, senki nem tud lelkének békességet nyújtani, senki nincs aki megnyerné csatáit és lelke minden erejével Isten keresésével van elfoglalva.

Rengeteg ember hasonlóan keresi Istent. És nem találja. Rengeteg ember érzi: Többre van szüksége mint amit emberek segítsége vagy amit a gyógyszerek kémiája adni képes, mert a problémák gyökerei sokkal mélyebbek, mint ameddig ember elláthat és sokkal bonyolultabbak mint amit emberi értelem feltudna fogni.

Szellemi gondolkodásra ember önnmagában nem képes. Jézus amikor lejött a földre, ezt próbálta mindenképp megmagyarázni. A farizeusok nagyszerű gondolkodók voltak a maguk korában. Ismerték a biblia összes csínját, bínját. Mégis Jézus azt mondja nekik: Mivel azt mondjátok láttok, vakok maradtok és a ti bűneitekben fogtok meghalni.

Döbbenetes ez a mondat. Az aki azt mondja lát, kifejtve: Aki azt mondja, nincs szükségem arra, hogy te elmondd nekem az igazságot, mert én már tudom jól azt, vak marad. És ez logikus is. Ha valaki meggyőződik valamilyen gondolatában, és foggal körömmel ragaszkodni kezd ahhoz, lehetetlen annak elmondani az igazságot. Többé nem ereszi el a saját gondolatát, és noha az mondja lát, vak marad hiszen ragaszkodik valamihez ami nem az igazság. Hány meg hány ember van ebben a helyzetben. Hány meg hány ember szeretné jobban megismerni Istent, de nem tudja, mert a gondolatai megrekedtek. Az élete kín és keserűség,mert a rég hallott dolgokban, hagyományokban, szokásokban, elvekben, rossz elgondolásokban él és azokban bízik, azokat szereti. Nehéz eljutni Istenhez annak, aki ragaszkodik valamihez, ami tetszik a lelkének vagy a logikájának megfelel és nem akarja otthagyni azt.

Istenhez elérni csak egy féle módon lehet. a Mennyeihez visszakapcsolódni csak egy út van. És ez a szellemi gondolkodás. De szellemi gondolkodást csak Isten adhat, nem adhat senki más. Jézus az Út, az Igazság és az Élet. Hányszor halljuk ezt. Mindenki tudja kívülről már. De az értelme csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha ez bekapcsolódik és valósággá válik az életünkbe.

Hogyan kapcsolható be a szellemi gondolkodás? Okkult, ezoterikus és különféle vallásokban halljuk: A harmadik szem megnyitása. Mert valóban ez egy harmadik szem, egy szem ami vak, egy fűl ami süket. De nem valami misztikus dolog amit ezek az elferdült tanok hirdetnek. Hanem ez maga az Isten Szellemének a befogadását jelenti a mi szívünkbe.

Janos 4:21 Irja: 24 Isten szellem, ezért akik őt imádják, azoknak is szellemben és igazságban kell imádniuk őt.”

Isten nem megfogható sem logikával, sem lélekkel. Szükséges az Ő Szelleme, akit pünkösd alkalmával leküldött nekünk, hogy általa újra kapcsolatba lépjünk vele. Ez az Ő Szelleme, aki láthatatlan, megfoghatatlan, de mégis elérhető minden ember számára.

Lehet olvasni a bibliát évekig, lehet templomba járni és minden hagyományt, szokást megélni, de ha megrekedünk a logika vagy lélek szintjén, ha ragaszkodunk a régi elgondolásokhoz, az élet Isten teljes keresésével is fájdalmassá és keservessé válik.

Isten Szelleme nélkül lehetetlen kiemelkedni az értelem és érzelem kavalkádjából. Ő nélküle az egész egy hánykódó hajó a hullámzó tengeren, és csak idő kérdése a víz mikor nyeli el.

Isten szellemének befogadására és ezzel egy szellemi gondolkodás beindítására úgy értelmi mint érzelmi szinten tenni kell valamit:

Értelmi szinten: Megkell érteni a mi bűnösségünket, a mi tehetetlenségünket ezzel szemben, és Istenhez fordulni segítségűl. Nem azért vagyünk bűnben mert megöltünk valakit, vagy loptunk, hanem mert így születtünk. A vérünkben van a bűn gyökere, csak a megfelelő alkalom szükséges,hogy elkövessük. Nem tudunk ellenálni neki. Ha ezt felfogjuk, és megvalljuk Istennek, a gondolatunkba helyezzük, hogy, Istenem beismerem, valóban a bűn bennem van, ez az igazság és nem tudok semmit sem tenni ez ellen, akkor megtettük az első es legfontosabb lépést: A bűnvallást.

János első közönséges levelében ezt írja: 1:9 9 Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.10 Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük õt, és az õ ígéje nincsen mi bennünk.

Ez egy nagyon fontos lépés, hatalmas alázat szükséges megtenni, mert rengeteg ember érzi úgy nem csinált semmi rosszat. De tudni kell: a bűn nem csak az amit elkövetsz, hanem az is amit gondolsz. Jézus azt mondja csak az, hogy bolondnak gondolsz valakit, felér a gyilkossággal. Ezért fontos eljussunk erre a pontra, felismerjük: Mind bűnösök vagyunk.

Ugyanakkor szükséges a mások bűneit is eleresztenünk, azt amit felénk gyakoroltak. Ezt nevezzük megbocsátásnak. Nem lehet szellemi szintre emelkedni ha haragszunk valakire, ha még mindig eszünkbe jut ez meg ez az ember mit tett velünk és ezen rágódunk. Szükséges a megbocsátás. Jézus azt mondja: Az aki másnak megbocsát, annak Isten is megfog, aki nem annak Isten sem tud.

Érzelmi szinten: Ha megvallottuk a bűnt, és megbocsátottunk másoknak, egy hatalmas lépést tettünk meg. Tulajdonképpen amit értelmi szinten teszünk megtisztítja az érzelmi szintet is. A szív csak ebben az állapotban lesz alkalmas arra, hogy megnyíljon Isten Szellemének. Meg kell nyílnia a szívnek, hogy befogadhassa azt a Krisztusi Szellemet, ami a kegyelem, békesség és igazság szelleme. Ahogy a szívedbe tudtál fogadni valaha egy virágot, egy másik ember, egy verset, egy emléket, úgy fogadd a szívedbe Krisztust is, mint kincset, aki ha egyelőre láthatatlannak tűnik számodra, de hamarosan valóságként fogod megélni. Ahogy a levegőnek nincs formája, színe, vagy íze, de életet ad ha belélegzed, Jézus is, akibe mersz hitet vetni, akit a szíveddel bemersz lélegezni a te hiteddel, életet fog adni neked.

Imádkozz Istenhez, töltsön be az Ő Szellemével, Azzal akit elküldött pünkösd alkalmával. Mert Jézus azt ígéri, azok, akik alázattal, tiszta szívvel kérik ezt, Isten megadja ezt nekik:

Lukács 11:13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!��

Ha Isten Szelleme benned van, az első legfontosabb jele, hogy egy hatalmas békesség tölt el. Egyszerűen lepattognak rólad az aggodalmak, félelmek, különböző rágó gondolatok és egy mély békesség száll re rád.

A Második legfontosabb jele az, hogy ha a bibliát olvasni kezded, nem csak logikai vagy érzelmi szinten fogod értelmezni azt, hanem szellemi szinten is. Ez azt jelenti, hogy a te saját életedre vonatkozó dolgokat fogsz átélni, megtapasztalni az ige által. Élővé válik számodra az ami oda levan írva. Tudni fogod, ez személyes üzenet számodra Istentől, nem csak egy történet, nem csak egy lelki vigasz, nem csak egy értelmi töltet. Nem egy történelmi szöveg lesz előtted, hanem egy lélek formáló, mélyre ható, hatalmas erő, amit addig nem tapasztaltál. Hatalmas vágy fog születni benned, hogy felfedezd ezeket a neked szánt kincseket amiket Isten elrejtett az Ő igéjében számodra.

Nyílvánvaló lesz számodra ez az ige, és megérted mert megéled:

Zsidókhoz 4:12 [ Isten beszéde élő és hatékony ] Mert amit Isten kimond, az a szó, élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait.

Adjon az Úr mindenkinek elég hitet, értelmet és nyitott szívet, hogy eljusson erre a megtapasztalásra, hogy felfedezze az Istennel való közösség örömét, hogy eljusson a pontig: szellemben értse az igét, és az ige átformáló ereje új életet adjon a számára.

Jeremiás 29:13 És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.

#Uncategorised

0 notes

aretsorozat · 6 years

Text

A Rét XXXV. epizód, 4. buborék

Kelen úr, a bálgúnár. Julcsiék bendőnél. Szadó Nagyúr kitart. Klára mama „bemutatja” Gábor urat. De hol van Huba?

ÉS MÉG EGY APRÓ SIKOLY

Micsoda nap volt! És most tényleg, de komolyan, a feledhetetlen kategória. Kelen úr, miután visszatért a Vénusz Wellness negyedik emeleti apartmanjába, minek előtte a Takács házaspárral egy rendkívül kellemes napot töltött el a mennyei parkban, ahol a verőfényes, mégis indigókék ég alatt haragos zöld a fű, és a levegő áprilisi illatoktól bódító, és csakis azért lengedez a zefír, hogy az ember amúgy is mosolygásra álló orcáját lágyan simogassa, és ahol Kelen úr nektárt kortyolgatott kristály pohárból, és ambróziát csipegetett ezüst tányérkákból, és amely csaknem istenibb éteknek bizonyult, mint ama pacalpörkölt, ahogy Hanga Marilyn Edina azt elkészíteni ajánlotta, hozzá igazi szőlőből készölt rizling nagyfröccs, no ezután Kelen úr ledőlt kissé, hogy szunyókáljon. És édesdeden aludt a Béla. Olyan pihentető, mély alvással koronázta meg váratlanul kapott nyugalmát és boldogságát, amiben még soha nem volt része, hogy csakugyan királyi erőt érzett magában, midőn felébredt.

Közben este lett. Az indigókék égen felfényesedtek a csillagok, mert a A Nap elbújt a láthatár alá. És kelen úr az ágyában ülve és nyammogva megállapítja, hogy még a szája íze se romlott meg a jó másfél órai alvástól. Sőt! Talán az ambrózia és a nektár utóhatása, hogy úgy érzi, mintha csak az imént mosott volna fogat. Aztán a következő észlelése, hogy a öltöző asztalka előtt álló székre valaki egy halványzöld szmokingot tett ki a számára, az asztalkára pedig egy kisméretű, víznyomott borítékot.

Ne bassz! - állapítja meg Kelen úr igen elmésen. És noha még hosszasan pihengetett volna, élvezvén az édes nyugalmat, csak rávette magát, hogy kikászálódjon a selyempaplan alól, és megsasolja, ki és mit írt neki, és ki tette az üzenetet abba a kis üdvözlő és üdvözítő borítékba.

Csak nem Ditke?!- fut át rajta a lehetőség.

És ugyan miért ne?

Miért ne jöhetett volna át ő is, az élete egyetlen, nagy szerelme, bús, bigámista élete vigasza, kései tavasza, április lehelete, mint lent a mennyei parkban a simogató zefír…

Átjött volna utána Ditke?

Megtette volna?

Kelen úr most már a reménytől remegve pattan ki az ágyból, siet az öltöző asztalkához, és nyitja fel a borítékot.

Nem Ditke írása.

De szépen rajzolt, noha kissé szálkás betűk. A tulajdonosa a Wellness Est Lesz Bálba invitálja az új vendéget, amit, többek közt, éppen Kelen úr örvendetes megérkezésére is celebrálnak.

Ó, te jó ég! Ha ez van a halál után, akkor az is bolond, aki nem siet otthagyni ama sárgolyót, amit Földnek hívnak. Ehhez képest mi az a múló kellemetlenség, amíg az ember fia/lánya eljut a bekrepálásig? Minél gyorsabban, minél előbb, annál jobb. És ha Ditke ezt tudná! Ugyan mért is tétovázna? Hiszen kétszemélyes ez az apartman! Az ágy. A hűtő. A beutaló pedig, Taki bácsi és a kedves neje tapasztalata szerint, talán örökre szól. De legalábbis a Feltámadásig.

És ugyan ki várná a Feltámadást, ha egy ilyen szállodában, ilyen környéken lakhat?

Vajon üzenhet-e Ditkének?

„Ditke, gyere, új címem Vénusz Wellness, Mennyei Park. Béla”

Szabad ilyet? Majd meg kell kérdeznie Lenke nénit. Ő mintha azt mesélte volna, hogy tart némi laza kapcsolatot a lentiekkel. Amivel Taki bácsi persze mélyen nem értett egyet. Azért mégis csak eléggé morgós kis medve az öreg. Ő maga is válhatott volna ilyenné a Ditke mellett, ha megéri.

De nem érte meg.

Mert bár a jó öregek szemérmesen nem válaszoltak a kérdésére: akkor én meghaltam, csókolom, azért ez a jelekből eléggé nyilvánvaló.

De mivel négy lába van, ezért búsuljon a ló.

Szóval buli van. Többek közt az ő tiszteletére. Ugyan mikor rendeztek bált Kelen Bélának? Még tollasbált se.

Szar volt az életem, na- összegzi az elmúltat Kelen Béla. De ez itt, ami itt várt, eléggé kárpótol. Azt akkor csak megjön majd a Ditke is. Tíz, húsz, harminc év múlva? Számít, mikor? Ő itt lesz és Ditkére vár. Addig is jó alaposan belakja a környezetet. De semmi csajozás. Szűzi élet, a neved: Megjön Ditke.

Taki bácsi szerint itt úgyis furcsán múlik az idő. Csak úgy lengedez az itt, mint lent a Mennyi Parkban a zefír.

És Béla úgy dönt, még egy picit visszafekszik. Még jó egy órája van arra, hogy a szmokingját felvegye. Ez a halványzöld mondjuk elég vicces szín, de ha itt ez a divat, hát majd megszokja.

Kelen úr visszafekszik, a szemét lehunyja. És megidézi Őt.

A Ditkét. Ahogy mosolyog. Ahogy morcos. Ahogy a kemping biciklit tolja.

Ahogy a virslit eszi, mustárba mártogatva. Ahogy csókol.

-Ó, Ditke, Ditke, te indigókék mosolya a vérvörös pacalnak!- sóhajt fel vágyakozva Kelen úr a selyempaplan alatt a Vénusz Wellness apartmanjában.

De nem csak ott.

Hanem a kórház intenzív osztályán is.

És mit ad isten, Ditke éppen mellette ül, és az ő Bélája kezét fogja, simogatja.

És akkor meghallja ezt a tökéletes zagyva képzavart az ő Bélájának ajakáról.

És ettől naná, hogy egy aprót sikkant.

DE HOGY ÉDES LEGYEN BÁRKINEK…

Na és azt ugyan ki gondolta volna, hogy Kelen úrnak jól áll a zöld szmoking? Mert bigámia ide, vagy oda, sose volt az a kimondott szmokinger gyerek.

Hát nem az volt nála a csábítása trükkje. Inkább valami olyasmi, hogy lehet valaki ennyire magabiztos, aki ennyire slampos, kövér, bunkó és rosszarcú?

Miből gondolja ez a mélynövésű, porbafingó kerti törpe, hogy akár a legparányibb, leghalványabb részsikere is lehet egy nőnél? Például egy futó mosoly, vagy csak egy ámuló pillantás: mit akarsz te tőlem, te kis cefrés köcsög?

De a zöld szmoking igenis jól áll a Kelen úrnak. Igaz, amióta az intenzív osztályon kómában tartják, fogyott vagy nyolc-tíz kilót. De sajnos nem mind pocakra. Slankabb lett mindenhogy. Csak a borostája nőtt meg helyre kis körszakállnak, mivel Ditke nem engedi se a nővéreknek, se Kelen mamának őt borotválni. Ezt aztán a nővérkék egy cseppet se bánták. Hanem a Kelen mama.

Na, abból lett ám egy érdekes szóváltás. Mert Ditkét se kell ám félteni, ha a vitatkozás előtt valaki direkt zsilettel vágja fel a nyelvét. Mármint a Ditke nyelvét, és ezt képletesen értem. És ezzel úgy veszem, hogy kikeveredtem ebből a szóképből.

(Ó, istenkém, nekem meg nincs bátorságom gázsi emelést kérni!

A szerkesztő)

Kelen mama szemrehányásának mestergerendája ama jogos észrevétele volt, mi az, hogy csak hetekkel az incidens után tudta meg, mi történt az ő kis egy szem Bélájával. Nos, erre az erős érvre szegelte, csapolta, ragasztotta aztán a többit, ami az előbbiből mindenképpen következik. Miszerint milyen asszony az olyan, aki nem értesíti a fiú édesanyját egy ilyen helyzetben. Nos, az ilyen asszony nem jó ember, tehát nem jó asszony. Vagyis nem méltó Béla fia bizalmára, következésképpen az övére még annál is kevésbé. Mert az olyan ember, aki nem tartja tiszteletben a legtisztább, legszentebb és legemberibb családi köteléket, az anya és a fia kapcsolatát, nem való se feleségnek, pláne nem anyának.

Hát hogy bánna egy ilyen a saját gyerekével, ha netán az a szerencsétlen megszületik? Bár Ditke korában már… Egyáltalán mért nincs neki gyereke?

Meddők vagyunk, mi? Bár akkora a Dikte segge, még s széles csípeje, meg azok a húsos combjai… Hát mért nem szült ez gyereket? És hogyan is lettünk özvegyek negyven éves korunkra? He? Mi is történt azzal a szerencsétlen Huszár úrral, ismeretlenül is az isten nyugosztalja?

Nappali vámpír lesz ez a Huszárné, te!

De ha az nem is, az biztos, hogy egy ribanc. Aki levadászta a Bélát. Kizsigerelte. Menekülésre kényszerítette! Börtönbe juttatta! És amikor kiengedték a Bélát mégis, agyonverette egy sötét utcasarkon.

Hová tette a rendőrség a szemét, hogy ezt nem látja?

Na persze ő, a gyerek anyja rögtön átlát egy ilyen szitán, mint ez a nő.

Ez a visszeres lábú virsli-bajnok. Hát hová tette a Béla is a szemét, hogy egy ilyennel állt össze?

Na és akkor szegény Ditke ezt tűrte, amíg tűrhette. Mégis csak a Béla ágya mellett hallgatta, ahol olyan nagyon csipognak, szuszognak villódznak a kütyük, és a Bélából is mindenféle kanülök, meg drótok lógnak ki. Hát csendesség kell ide, mama, nem ordenáré hangos beszéd, szemrehányások. Meg aztán Béla hátha mégis hallja. Meg a Béla szomszédjai, persze ők is mind kómások.

Na de egy óránál tovább mégse tűrhette.

Hogy magát, Kelen néni, utálja a fia! Azért nem értesítettem rögtön.

- Micsoda? Engem az én fiam?

- Mindig is azt mondta.

- Hazudsz, ilyet a Béla nem mondott.

- De bizony még csúnyábbakat is.

- Te vagy csúnya.

- És még én sajnáltam meg magát, hogy mégis csak kéne magának szólni.

- Hogy agyonveretted a Bélát, te!

- Én?!

- Ismerem a fajtádat.

- Én?!

- Féltékenységből.

- ÉN?!

- Hát nézzél már tükörbe, lányom! Hogyan szerethetne egy olyat az én Bélám, amilyennek te kinézel? Te vénül�� trampli, te!

- Na, Kelenné, elmegy maga a picsába!

- Micsoda?

- Jól hallotta.

- Hová küldtél te engem, te ribanc, te?!

- Már sajnálom ám, hogy szóltam.

- De ha meghal a Béla, én kicsinállak!

- Vén satrafa.

- Két telefonomba kerül, és hulla vagy.

- Ezt mondja tanúk előtt!

- Sokan tartoznak ennyivel nekem, úgy fossál.

- Nem fosok én tőled, te vén dög.

- Viszont a szemed azt most kaparom ki!

Azt akkor a Kelen néni már indult is behorgasztott ujjakkal, és ez a gesztus nem volt ám semmi, mert a mamának igen hosszú, barnás-sárga és szutykos körmei voltak még aznap, mert vadgesztenye pucolás közben érte utol a Ditke telefonja. Vadgesztenyét meg azért pucolt, mert annak a főzete igen jót tesz a duzzadt lábikrának, és különben is nyugtatja a bőrt. Ditke a mama körmeit látva hátsált is a Béla ágyától, de akkor megjelent a nővérke, és igen szúrós szemmel utasította csendre őket, hogy nem a piacon vannak kofázni, hanem az intenzíven, ahol tilos ám hangosan pofázni.

Hát így aztán a Bélára való tekintettel elhallgattak, és onnantól kezdve csak parázslott közöttük az engesztelhetetlen gyűlölet. Ahogyan az kell is anyós és menye között már akkor is, amikor a fiatalok még nincsenek is esetleg megesküdve.

Na és akkor ezen közben Béla meg a Vénusz Wellness báltermében feszített a zöld szmokingban. De a többi vendég is. Az a feszélyezetlen stílus. Ám közben a makulátlan elegancia. A társalgás minden csoportosulásnál intim vidámságban, szellemes hozzászólásokkal duruzsol, feloszlik, más összetételben új halmazzá formálódik. Itt mintha mindenki ismerne mindenkit, meg senki senkit. Hiszen így van ez Ádám és Éva óta, nem? Midőn elindult a kicsi csapat valahonnan Közép-Afrikából, amit aztán utóbb Édennek hívtak.

A svédasztalok dugig, persze és naná és szintén a terülj-terülj asztalkám itt hétköznapi varázslata alatt. A pódiumon mindenki olyan műsort nézhet, hallhat, ami neki éppen tetszik. A mi Bélánk enyhén erjesztett nektárral a kezében először a Száztagú Cigányzenekart rendelte meg magának, miközben a mellette álló csapat ugyanoda, ugyanakkor Elvis Presley –t. És Béla a csalogányt hallgatta és a szomszédok a Jailhouse Rockot. És persze a börtön rock nem volt ám véletlen. Apró kis böszmélkedés, szeretettel teljes tréfa édes Bélánk bigámiától megfáradt életére.

És közben alakult ám a tombola. Az est bálgúnára és az est bálhölgye címre lehetett leadni szavazatokat.

Bélánk végre összefutott Taki bácsiékkal is, akikkel ismét asztalhoz ült, hogy kivételesen ambrózia helyett töltött káposztát vacsoráljanak, a káposztában főtt füstölt csülökkel, rá sült oldalas. Nem könnyű kaja, ám a Vénusz Wellnessben már egy ilyen kihágás után se szükség a savlekötő, az epenyugtató, a fingató, vagy bármi, ami feledtetni tudja a gyomrunkkal az attakot.

Na és aztán a tánc! Bélának fogalma se volt arról se, hogy mely nagyszerűen tud például keringőzni. Hogy a Palotás a vérében van. Hogy az argentin tangó genetikásan ott lüktet az ereiben. És ezzel holtában több gyönyörű nőt kápráztat el, mint egész nyomorult negyvenhárom földi életében. Nem is említve még a szellemes megjegyzéseit, mit például nofene, nebaszki, megyezbébi, aztakurva.

Hát hajnalra Béla lába előtt hevert a női nem. Így persze nem csoda, hogy csakis ő, ugyan ki más lett az este Bálgúnárja. Bizony.

Ezt is megéltük.

Pontosabban nem éltük meg. De ez most nem számít.

Hanem az számít, hogy Béla, a mi Bélánk nem élt vissza a sikerrel. Béla, a nőcsábász. Ő, aki röptében a legyet is. Pedig micsoda nők kacérkodtak vele!

Mégis egymaga liftezett fel a szobájába. Már igencsak pirkadt, amikor a két jó öreggel még koccintottak az erkélyen egymás egészségére.

És akkor Béla levette a zöld szmokingot. És úgy döntött, hogy majd reggel tusol, illetve délelőtt, vagy amikor felébred, mert kiveti az ágy. Mert hogy egyáltalán nem büdös. Pedig éjféltől végig táncolta az estét. Még sincs az a csípős izzadság szaga, amilyen a mozgáshiányos kövérnek, vagy az oroszlánoknak, amidőn félálomban pislogva tűrik a mindenütt, ám ott meg pláne szemét kis legyeket. Hát így pislog ám a Béla is az ágyban fekve. És légy egy szál se.

Micsoda bál!

Micsoda este!

Micsoda halál!

Haj, Ditke, ha tudnád!

Ám szegény Ditke momentán még azt se tudja, hogyan szabadulhatna meg végre Kelen mamától. Mert addig ő el nem mozdul a Béla ágya mellől, amíg ez a gonosz vén dög itt van. Hiába a szülő anyja a Bélának. de hogy édes legyen bárkinek is, az kizárt.

BACILUS AZ EGEREKBEN

-És a keresztszülők, ugyebár?- érdeklődik Julcsitól és Tibortól nyájasan Bedeő atya, mint akinek már az eszébe se jut, hogy ezzel lehet még probléma. Julcsi készségesen válaszol, dehogy is okozna csalódást a lelkek e bölcsült pásztorának.

- Végre hazajön a húgom. Keresztapának pedig Tibor unokatestvérét kértük fel.

- Á, szóval Flóra.

- Négy éve nem volt itthon.

- A mindenit, de kint felejtette magát.

- Jó neki- sóhajt Tibor egy nagyot. Bedeő atya erre is jóságos mosollyal bólint egy nagyot. Csakugyan sokat változott azóta, hogy lemondott a katedrális megépítéséről a Szent Lada számára, no meg attól, hogy a közelmúltban a bibliai tíz csapásból minimum kettőt neki kellett privátban elszenvednie.

No és Vágási Druida Ferenc gesztusa, hogy nem jutatta Bendőt gyújtogatás miatt börtönbe? Ami nyilván a papi pálya végét is jelentette volna?

Nohát. Nagy vihar után édes a csend. És sok a túlélőben a hála. Bár egy kis kioktatást csak nem hagy ki, ám csakis népművelői aspektusból, miszerint:

-Viszont ha mindenkinek jó lenne, kedves Tibor, akkor elnéptelenedne a

Kárpát-medence.

-Na és, pont akkor lenne végre élhető, nem? – emeli meg a hangját egy kissé Tibor, de mindjárt meg is bánja. Mert Julcsinak elég ám csak reá néznie.

A sekrestyében vagy, öreg, nem a haverokkal a kocsmában.

És ezzel a ténnyel felesleges is lenne vitatkozni. Annál is inkább, mert az atya figyelme teljesen felé fordul.

- No és a te unokabátyád rendes katolikus, Tibor?

- Mi az hogy?

- Úgy érted, keresztelve, bérmálkozva, és rendes misére járó?

- Úgy.

- A hitélete aktív, gyón és áldoz?

- Abszolút.

- Nocsak! Ez esetben nagy örömömre szolgál majd, ha megismerhetem, és Krisztusban testvéremnek köszönthetem őt.

- Neki is az lesz…izé…nagy öröme.

- Látjátok, hogy vannak még ilyen tiszta férfiak?

- Látjuk- egyezik bele Julcsi, pedig ő már találkozott Laci bácsival.

Egyszer. És annyi talán elég is belőle egy életre. De ha muszáj kifogástalan pedigréjű keresztapát találni, akkor azt kell felkérni, aki megfelel Bendő atya követelményeinek.

De mért is kell Krisztiánt megkeresztelni? És éppen katolikusnak?

Hát mert csak. Mert biztos, ami biztos. És ha már Hegyit Beszél a gyerek, ha kell, ha nem. De sose kéne! De ha már. És akkor pontosan arról van szó, hogy azért kell ehhez a Bedeő atya, mert ő már beavatott. És közben jó srác is lett.

Hát így már csakis ő a tuti, nemde? Na.

-Nahát, a Flóra leányt pedig még magam bérmáltam, úgyhogy a dolognak ez a része rendben is lenne. Mi jó van vele?

- Még mindig kutató orvos.

- Nagyszerű. És mit kutat?

- A bacilusokat az egerekben.

- Nem mondod!

- Fordítva nagyobb szám lenne- enged meg magnak egy rossz viccet Tibor.

Ránéznek, ezt hogyan érti. – Hát egereket a bacilusokban. A méret miatt.

Értik. Az egér nagy, a bacilus meg az egérhez képest…

- Értjük, Tibor.

- Ja, hát annyira nem volt jó vicc.

- Egyszer se használatos, é máris eldobható- kommentálja Julcsi, és nem mosolyog, pedig akár lazán el is engedhetné. De ennél feszültebb most.

Inkább Bendőhöz fordul.

- És akkor önnek még karácsony előtt megfelelne, atyám?

- Persze, Julcsikám.

- Szuper.

- Mindenkinek nagyszerű ajándék lesz, nemde Tibor?

- Az is biztos.

- Még nekem is, gyerekek, higgyétek el.

- Maga igazán egy tündér, atyám!- hízeleg Julcsi, és ráadásul őszintén.

- Ugyan. Egy pohár borral megkínálhatlak?

- Köszönöm, de…

- Én még vezetek ma…- hárítják el a fiatalok a kínálást. Ha nem, nem.

Bendő azért tölt magának egy decis pohárba, egészséget kíván, aprót belekortyol. és megállapítja, hogy még mindig finom ez. Jó kis soltvadkerti homoki. Hidegre hűtve egyszerre tűni savanykás rizlingnek , miközben a bukéja valahogy rejtélyesen mazsolás aszúszerű.

-Szóval akkor 23.-a, szombat, a második mise után? Mondjuk féltizenegykor?

Nektek megfelel?

- Hogyne, atyám. Tibor?

- Frankó.

- És szűk körben, ahogy megbeszéltük?

- Csakis, atyám. Tibor?

- Nehogy aztán beszól megint, mi meg…hoppá.

- Hoppá, mi?

- Nem kéne- néz maga elé Tibor, mint apa, akit oly bánat hatalma súlyt, amin nincs módja változtatni. És ez sajnos nem hasonlat. Tibort csakugyan olyan bánat emészti, amin nem képes változtatni. Hát hogy Hegyit Beszél a fia.

Ez az első. Aztán van ám még egy tucat dolog. Vagy kettő? Hát bizony, egy római császár sztoikus bölcsessége és nyugalma kell ahhoz, amit Tibornak ki kell állnia. Noha kinek nem, akit anya szült, ugyebár. Családi perpatvar, rossz állás, hamis barátok, pénztelenség és az idő hektikusan ugráló múlása.

Betegség. Öregedés. A szüntelen sóvárgás a főbűnök sorozatos, előre megfontolt, hosszas élvezkedéssel való elkövetése után. Különös tekintettel a falánkságra és a paráznaságra? No de ezek a gondolatok végképp nem illenek a sekrestyébe, Bedeő atya kissé vizenyős, ám annál kutakodóbb, noha megbocsátásra kész tekintete előtt.

-Csak a szülők, a nagyszülők, a keresztszülők és a legközelebbi rokonok, barátok- sorolja elő Julcsi a potenciális meghívottakat.

- Így hát minden rendben is lesz.

- Adja isten, atyám.

- Ó, ha kéred, lányom, megadja.

- Akkor kérem.

- No és ti ketten még mindig ragaszkodtok a vadházassághoz?

- Ez egy bevett és alkotmányban elismert intézmény, atyám.

- Tudom, lányom, de nekem nagyon be kell ám emiatt hunynom a szemem.

- És maga ettől ennyire kurva jó fej, atyám!

És most mind a ketten Tiborra néznek. És Julcsi újra elámul, ez meg micsoda megszólalás volt újra? Ivott volna? Nem érezni a leheletén. Bendő pedig nem is érezheti, mert most nyakalt be egy pohárral abból a borból, aminek tényleg olyan az illata, mint amikor műtrágyában erjesztik a marharépát, é a tetejét megbolondítják egy kevéske törköly cefrével. Nem igaz, hogy az öreg nem engedhetne meg magának valami jobb tütüt. De így meg i van, ő mit kap keresztelői ajándéknak. Tíz liter bort. Szőlőből.

A CSÍZ HÍM VERVE JÓ

Emlékszik ám egészen kicsi klambó korára is. Amikor kilépett a keltető, avagy klónozó klánból. Mivel a csíz hímek is kénytelenek klónozni magukat, amióta csíz hölgyek nem hajlandók velük szaporodni. Nem hogy szaporodni, de egy levegőt se szívni. Egy bolygó, egy csillagrendszerben se tartózkodni a bugris, gyengédetlen kanokkal. Talán emlékszünk még az Enciklopédia Galaktika ide vonatkozó szócikkére. A csíz hölgyek barbi babák színes, csillogó pillangó szárnyakkal. Vagyis légies tündérek. Ezzel szemben a csíz urak… Na, az ember el se hinné, hogy ugyanannak a fajnak hím/nőstény alakjai.

Szóval a csíz hímek egy több ezer éves futamidejű kölcsönbe ölték magukat, hogy megvásárolhassák az Űrpolipok jóváhagyásával a klónozás szabadalmát egy Daesy 123/b nevű ős öreg fajtól, akik magukat egy birkaszerű lénytől származtatják, ám idővel bégetve robbantak ki a csillagok közé, a Tejút menti zöld világokon legelészni.

De ennyit arról, hogy a tájékozottságunkat csillagközi viszonylatban is tágítsuk kissé. A lényeg most az, hogy Szadó Nagyúr emlékszik kicsi klambó korára, amikor még meg se száradt a fenekén a klónozó folyadék enyhén húgyszagú kenedéke. Na és akkortól már őt is alázták. Cikizték, ekézték, csicskáztatták.

Elküldték tíz deka párizsiért és két zsemlyéért a szomszéd csillaghalmazba.

Az idősebbek. És ha volt rajta sapka, azért, ha nem, azért kapta a taslit, a nyaklevest, a sallert, a tockost, a combost, a gyomrost, és nyomatéknak rá tucatnyi svungos parasztlengőt, de teli tenyérrel, és taliga számra. Nem volt ebben semmi rendkívüli. A csíz hím kölyköt így nevelik, készítik fel az életre százezer évek óta. Hogy szokja a verést. Hogy nőjön, mérgesedjen benne a bosszú vágya. Hogy amikor felnő, vagy csak nagyobb lesz, azonképpen verje a kisebbeket, a beosztottjait, ahogyan őt verték, alázták.

A csíz hímek első törvénye:

A csíz verve jó, de csak ha csíz veri a csízt.

Mi ez, ha nem a demokrácia egy kirívóan egyszerű, könnyen megjegyezhető, és igen működőképes példája?

És Szadó Nagyúr felpofozták, és Szadó Nagyurat felpofozta magát a csúcsra.

A csíz űrbéka kapitányának lenni, ráadásul egy rabszolgavadász fregatté: ez minden csíz kölyök álma. És igen keveseknek adatik meg.

Ezért aztán Szadó Nagyurat verhetik. Kínozhatják. Sütögethetik a fehérizzásig hevített ösztöke hegyével. Kemény marokkal morzsolhatják. Kinyomhatják a szemét, áramot vezethetnek minden nyúlványába. Terrorizálhatják bármivel. Smafu. Kizárt, hogy elárulja ezeknek az űrbéka kódját, a jelszót, amitől az csillagközit ugrik. De Most Penész és a röhejes kis bandája. Még hogy ezek fognak elterjedni az Univerzumban.

Hát egy frászt. Itt fognak megöregedni, vagy éhen dögleni és megrohadni az űrbéka fedélzetén, ami a jelszó nélkül tehetetlenül bucskázik hetek óta a semmi közepén. Aha. Kínjukban majd egymást falják fel. És az utolsó lesz az, aki éhen pusztul. Ki lesz az? Balogh Kázmér erotikustánc művész, benne a demagóggal, a három űrhalekkal és Hellóval? Vagy Bélafing pribék.

Csak öt percre téphetné le magát a falról, ahová ez a kis mocsok láncolta.

Annyi elég lenne, hogy puszta kézzel széttépje ezt az áruló, sunyit.

GÁBOR ÚR OLYAN PAPUCS

-Nos, gyerekek, engedjétek meg, hogy bemutassam a barátomat! – invitálja beljebb Klára mama az előszobából a nappaliba a jeles férfiút. A fiatalok pedig jól nevelten és szépen felöltözve, a kezüket megmosva, a körmük alól a koszt gondosan kipucolva állnak egymás mellett, és mosolyogva nyújtanak kezet, ahogy illik, vagyis kell.

A jeles férfiú pedig, aki eddig kissé szorongva lépett beljebb, enyhén megnyúlt arccal és izzadó tenyérrel, őszinte hálát érez a visszafogott, ám igen udvarias fogatatásért.

- Üdvözlöm önöket, szívemnek kedvesei…!- szólal meg tehát örvendezve.

- Hello… - rázza meg Ákos az izzadó kezet, aztán majd igyekszik a nadrágja farrészébe törölni azt úgy, hogy senki észre ne vegye.

- Ezt se hittem volna- Veronika még egy pukedlit is produkál, ám ebbe a mozdulatban talán egy kis gúny is vegyül. Vagy ne keressünk minden pukedliban mögöttes tartalmat?

- Hát ezt bizony én se- ért egyet vele Gábor úr, és kezet csókol Veronkának.

Klára mama pedig a szigorú tekintetéből néhány cseppnyi jégcsapot feloldva szól.

-Na, most hogy az aktus kínos részén átestünk, talán fáradjunk beljebb!

Átestünk volna? Vajon honnan veszi ezt Klára mama? Hiszen ez az egész izé, ez a családi együtt teázás még el se kezdődött. Vagy ezt mindenki vegye a maga részére kötelező parancsnak? Kínoskodni tilos? De akkor hogy?

A társaság beljebb sodródik, amikor az Ákos- Veronika sorfal szétrebben, belátván hogy most nem az Adj király katonát nevű játék következik.

Gábor úr topogva lépdel el közöttük, mint aki arra számít, hogy valahonnan mogyorópálcák kerülnek elő, és a fiatalok az ülepére suhintanak.

Ó, ha ez is lenne a vágyuk, hogyan is mernék ezt megcselekedni?

Ákos talán meg se tenné. Hiszen emlékszik ő még arra, amikor ő jelent meg itt, és hullott fél térdre. Az is de baromi kínos volt. Mármint neki. De hogy a férfi, akit anya szült, mit meg nem tesz egy nőért, mi? A leendő anyósától megkéri a kezét. Vagy a leendő vejétől, menyétől? Vagy milyen családi kapcsolatban is lesznek ők az apró szivarkák ördögi forgatása zsonglőrjével, ha netán és tényleg nőül veszi Klára mamát? Csak nem? Reménykedjünk, hogy ez csak egy amolyan öregkori héjanász, öregesen kocogó, inkább csak nordic wolkingelő séta, ami ha lassan indul is, de legalább hamar kifullad.

Mert és de most tényleg?

Mit akarhatnak ezek ketten egymástól?

Szex?

Na ne!

Közös egzisztencia? Mind a két félnek önállóan megvan.

Közös jövő? Úgy, mint közös öregség?

Avagy a fiatalság önzése, hogy elvitat bármi opciót egy hatvan plusszos embertársától, aminek boldogság az előjele?

Nahát Veronikában meg ilyesmit bugyognak azóta, hogy megtudta, Klára mamának pasija van, és hogy éppen ez az amúgy aranyos vén szélhámos.

Bár így nézve csakugyan úriember benyomását kelti mindig, humora van, és azzal az ujjai között forgatott szivarkával kis ideig nem is unalmas mutatványos.

No de a dobos torta.

A franciakrémes.

A mandulás szívecske.

A gesztenyepüré.

Előtte egy gyűszűnyi kubai rum, közben kis kristálypoharakban hétputtonyos tokaji aszú, no meg persze fekete tea is annak, aki kér.

És utána a kávé.

Azt meg kell adni, hogy két-háromezer kalóriányi gurman nyalánksághoz ritkán jut az ember, és akkor még vissza is fogta magát. Nahát. Ez mind annyira finom volt, és édes, és bódító és sok, hogy még Klára mama szeméből is elolvadnak a jégcsapok. Már csak azért is, mert a portorico rum, két mandulás szívecske és két pohárka aszú után Gábor úr igazi sármőr formáját kezdte volt bontogatni, Ákos pedig igazi empátiával állt be a prímás mögé kontrásnak.

- Na és arról az Égi Rétről szokott még álmodni, Gábor bátyám?

- Hát bizony előfordul, szívemnek Ákosa.

- És ott tényleg minden lopótök alakú?

- Az bizony! De te honnan tudod ezt, öregem?

- Ó, hát a Vágási Matyi szokott mesélni róla.

- Vagy úgy.

- Mert együtt terveztük az Űrhalek Odüsszeia online játékot.

Mármint Matyi hozta a történetet, én meg skicceltem a grafikát.

Tudja, a Hartai megbízásából.

- És? Mi lett a dologból?

- Nem lett jó. Meg aztán beütött a Hell Combat.

- Én mondtam Ákosnak, hogy ne álljanak szóba azzal a gonosz fasszal.

- Veronika, az asztalnál vagy- reccsen a lányára Klára mama.

- Attól még az a gengszter egy geci.

- Még egyszer nem szólok.

- Nincs igazam, Gábor úr?

- Valahol a szívemből szól, Verácska drága.

- Pedig maguk üzlettársak.

- Talán éppen ezért.

- No és hogy megy a Fitness Mit Tesz, Gábor bátyám?

- Nincs gond. Bár attól félek, ha Edina otthagy bennünket, majd visszaesik az üzlet. Tetszik tudni, Klárika, a recepciósom, aki a réti kábeltévében…

- Tudom.

- És még tényleg nem volt Velencében, Gábor bá’?

- Ebben az alakomban még nem, attól tartok.

- Ebben az alakjában?

- Á, Klárika, ez csak afféle halek vicc, ne tessék haragudni.

- Az ilyen vicceket nem igen kedvelem, Gábor.

- Bocsánat.

Nem lesz itt gond, nyeli le a dobos torta cukormázát Veronika. Gábor úr máris olyan papucs, amit nem kell kényelmesre taposni.

VALI NÉNI KÜSZÖBÖT LÉP

Na és aznap késő délután megtörténik az is, ami még soha. Ez még talán annál is meglepőbb, hogy Klára mama meg Gábor úr egymással kavarnak. Vagy hogy Szadó Nagyúr nem hajlandó elárulni a csillagközi békaugrás kódját. Mivel magában már a végső bosszút tervezgeti, az agytekervényei körül füstölögve.

Már ha agytekervénynek lehet emberi szemmel nevezni, ami körül a bosszúvágya füstölög. És ez nem is meglepő. Mármint az, hogy bosszút forral. Van ugyanis egy másik jelszó is. Az önmegsemmisítés kódja. Ha azt kimondod, vagy beütöd, és utána megnyomod a piros gombot, akkor… Nos, ha ez sikerülnek Szadónak, abból kiderülnek, hogy mégse De Most Penész és az ő népe a Teremtő új választottja…

Szóval az történt, hogy Aura Vali néni bement a Tokaji Borozóba. Átlépte a küszöbét. Pedig a Hubával lejátszott veszekedések alatt számtalanszor magár fogalmazta az önátkot, miszerint ott dögöljön meg abban a szent pillanatban. Álljon meg keresztben egy cimbalom a belében. Isten sújtsa hirtelen halállal, avagy lassú kínszenvedéssel, ha ezt megteszi. Pedig hányszor hívta a Huba.

Vali néni, ne zsörtölődjél már, ne csaholj. mint egy fogait vesztett kutya, hanem gyere be velem csak egyszer, fizetek egy kólát vagy egy bambit, vagy ha azt kívánod, akár egy jaffát is, mert azt is tart a csapos Ignác a perverzeknek, akik azért játnak a borozóba, hogy ne alkoholt igyanak. De van olyan is, aki a rövidet önti bele. Vodkát a jaffába, rumot a kólába. Bambi nincs, azt csak úgy mondta, mert hogy műveltebb helyeken a bambi az alkoholmentes lónyálak gyűjtőneve.

Mert mért járnak még a nem iszós perverzek is a Tokajiba? Na? Ezt akarta megmutatni a Vali néninek a Huba.

A társaságért.

Azért a sok kiváló arcért, akinek a látványát élvezni lehet. A szellemes beszólásokért, a barátságos csevegésekért, és olykor a mély értelmű beszélgetésekért. A Tokaji nem bögrecsárda, hé! Hanem KLUB!

Ahol az ember szabadon szólhat. Ahol mást nem kockáztat, mint hogy pofán vágják, ha részegen hepciáskodik.

De Vali néni nem, csak nem akarta megtapasztalni ezt a közösségi élményt.

Hogyisne. Hogy valaki szomszéd, vagy ismerős meglássa. Hogy kilép. Vagy éppen besurran. Azt akkor elterjed róla a pletyka. Hogy micsoda firma a vénasszony. Szenteskedik, forgatja az a gülü szemét, pletykál össze-vissza, azt közben a pultot támasztja? Szidja szegény Huba fiút, azt ő még jobban iszik?

Hát ezért nem tette be a lábát Vali néni soha a Tokajiba.

De most muszáj.

Mert annyira eltűnt a Huba!

Jaj, annyira nincsen meg.

Hát késő este még vaj puhára rottyantja a pörköltöt? És még morfondírozik, hogy főzzön-e ki még nokedlit, mert lassanként annyit nassolt belőle csak úgy natúr, hogy alig maradt a tálban. Bár annyi még csak-csak, ami a Hubának elég lesz. Ő úgyis inkább húsos, mint tésztás. Ha eszik egyáltalán. A franc ette volna meg azt a pokol játékot, Vali néni most meg azt nem győzi szapulni.

Na és akkor kész a pörkölt? Vali néni meg kopogtat a Huba szobája ajtaján, aztán diszkréten benyit, mert nem hallotta azt se, hogy szabad, de azt se, hogy ne zavarj most, Vali.

És nincs ott a Huba.

Nem ül a széken, és nem guvad a laptopra. És nem püföli a kütyüt, és nem izzad, és nem gutaütött lila az arca, és nem sziszeg, és nem ordít, hanem nincs ott!

Az ágyban se. Az asztal alatt. Megőrülve a szoba sarkában, a szekrényben, az erkélyen, a vécén, a Vali néni szobájában és sehol!

Elment volna?

El?

De este tízkor mégis hová?

A Tokajiba? A Tokajiba! Vagy a kisközértbe sörért, pálinkáért? A kisközértbe sörért, pálinkáért! Na, hála isten! Ha megunta végre ezt a pokoli mocskot.

Hát hogy néz ez ki? Vali néni borzadva mered a monitorra. Valami sötét bugyor látszik, bent fortyog minden, iszonyú rémpofák vicsorognak. Oda se mer nézni igazán. Így aztán nem veszi észre, hogy hová lett a Huba.

Hogy Huba cupp, és néma sikoly.

Vali néni lehajtja a laptop fedelét, mert annyi már megtanult, hogyha nincs a kütyü használva, akkor azt kell tenni. Aztán boldogan ment vissza a konyhába.

A pörkölt eláll, sőt, az is jobb melegítve. Majd ha megjön a kocsmából a Huba.

Persze, ha rendesen berúgva. akkor úgyse melegíti meg. Hanem eszi megdermedve, hidegen. Ő meg majd sápoghat, hogy tönkreteszed így a gyomrod, Huba. És igazán megbecsülhetnéd annyira a főztömet, Huba, hogy megadod a módját, Huba, és nem részegen zabálod merőkanállal, a sparhelt fölé görnyedve, amíg meg nem szédülsz és lefejeled a sparhelt tetejét, és rántasz le mindent magaddal, Huba. Hát legyél már ember, még ha iszol is, a fene vitt volna el engem, amikor befogadtalak magamhoz, Huba-

Adná a jó isten, hogy visszatérjenek a régi szép idők!

Várt tehát Vali néni kicsi boldogságban. A tévét nézte. Aztán kikapcsolta.

És elment aludni abban a meggyőződésben, most aztán jól ráhajt a Huba. Bepótol egy pár heti józanságot. Jóvátesz.

De nem jött meg hajnalban részegen gajdolva, vagy sírdogálva, vagy a lépcsőházat végig okádva. Reggel se. Délre se. Estére se.

Hát ezért lépte át Vali néni a Tokaji küszöböt.

De jaj, ott se látta senki az unokaöccsét régóta.

0 notes