itspetraveler - Tumblr blog

itspetraveler · 13 days

Text

Lofoten, Norvégia

Kezdjük pár alapvető és érdekes információval a Lofoten-szigetekről:

Lofoten egy szigetcsoport (vagy inkább szigetlánc) az Atlanti-óceánban Norvégia északi részén. Körülbelül 80 szigetből és sziklából áll. Ezek a szigetek különböző méretűek és alakúak, néhányuk ezek közül lakatlan.

Eredeti nevének jelentése 'hiúzláb' a látképe miatt. (Lofotr: lo=hiúz, fotr=láb)

Teljes szárazföldi területe 1227 km², lakossága 24 500 fő.

Legmagasabb pontja: Higravstinden, 1146 méter.

Lofoten legnépesebb (kb. 4600 fő) városa Svolvær, amely a szigetcsoport keleti részén található. Svolvær a Lofoten-szigetek egyik fő központja, és fontos kikötőváros is.

A szigetcsoport az Északi sarkkörtől északra helyezkedik el, ami azt is jelenti, hogy ősztől tavaszig nagy esély van a sarki fény megtekintésére.

A Lofoten híres halászati kultúrájáról, különösen a szárazhalas feldolgozásáról. A szigeteken még mindig láthatók hagyományos szárazhalászati rácsházak (rorbuer), ahol a halászok évszázadok óta dolgoznak.

Jellegzetesen sok kis piros házak állnak halászfaluként csoportosulva a partok mentén emlékeztetve a halászati kultúrára. A pirosra festett házaknak az a papírra vetett oka, hogy jól véd a környezeti hatások ellen (vihar, szél), valamint hogy navigációként szolgál a tengerészeknek.

A szigetek gazdasága a halászat, a turizmus és a kézművesség sokszínű kombinációjából áll, amelyek mindegyike hozzájárul a régió gazdagságához és vonzerejéhez.

A húsvéti héten szerdán indultam Lofotenre. Két átszállással: Oslo-ban és Bodo-ban váltottam repülőt. Bodo-ból lehetett volna hajóval is menni, de mivel félek a hajóktól, így a repülést választottam.

Fárasztó volt az utazás, mert Osloban sokat kellett várni sajnos, Bodo-ban pedig már nagyon későre járt az idő. Onnan kis géppel mentem, ami 20 perc alatt célba ért. A szállásom Svolvaer-ben volt, egy kis apartman egy hétre a hegyek alatt tetőterasszal. Az első este olyan szerencsém volt, hogy ugyan csak halványan, de láttam a sarki fényt.

Az első napomon, csütörtökön, amikor kinyitottam a szemem, gyorsan elkészültem és indultam a városba sétálni. Mivel már elkezdődött a húsvéti ünnepsorozat, az utcákon szinte alig találkoztam emberekkel, se helyiekkel, se turistákkal. A kikötőhöz indultam el és elkezdtem élvezni a tiszta levegőt, a csendes-nyugodt légkört, a havas hegyek látványát és a csípős, hideg, igazi mínusz fokos hideget. A kikötőben a hegyvonulat, a kis piros lofoteni házak és a hajók tökéletes tükröződéssel jelentek meg a tengervízen is. Megérkeztem!

Ezen a napon a városi séta után, a Svolvaer-től északi részek kerültek felfedezésre. Tengelfjord vonaláig utaztam el, de ami igazán említésre méltó az maga az út volt: amikor utazol és nincs előtted más csak a havas-hófehér táj és a befagyott tavak, fjordok. Igazán mesebeli hely. Őszintén megvallva, a sok hó miatt inkább volt Karácsony érzésem, mint Húsvét.

Tapasztaltam, hogy tényleg nem volt nyitva szinte semmi. Amikor éttermet kerestem, vagy! benzinkutat, akkor a legközelebbi két óra autóútra volt.

A délután Kabelvag és Henningsvaer felfedezésével telt. Itt, Lofotenen minden falu nagyon kicsi. Egy, nagyon maximum két óra elég a falvak körbesétálásához. Mindegyik hasonló, de mégis tud más lenni.

Henningsvear az egyik olyan halászfalu, amit a legtöbb képen lehet látni, ha rákeres az ember az interneten Lofotenre. A falu önmagában is egy kis szigetcsoport, hálózata apró szigetekre és sziklákra épült, amelyeket hagyományos norvég faházak és halászkunyhók borítanak.

Este fél 8 körül indultunk el sarki fényt nézni/"keresni". A sarki fény keresésnek (tapasztalatom) szerint az a legjobb módja, ha az ember letáborozik egy viszonylag elhagyatott szigetrészre és ott várakozik, hogy az időjárás és a fényviszonyok megengedjék, hogy ha a szemnek csak halványan, de kamerával biztosan látható legyen a sarki fény. Gimsoya-hoz közeli tengerparton várakoztunk és fél 10 körül meg is jelentek a fénycsóvák. Kicsit szürreális volt, hogy az autóból kiszaladva (a mínusz 7 fokban), át a vastag hótakarón megérkeztem a homokos tengerpartra és ott láthatóvá vált a sarki fény. Szabad szemmel nem lehetett látni ennyire jól mint a lenti képen, de hála a fényképnek meg tudtam örökíteni a pillanatot. Fura dolognak tűnhet, hogy van valami amit szabad szemmel nem látni tisztán, de talán ezek az igazi értékek az életben. Eszembe is jutott a kis herceg: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Péntek volt az a nap, amikor a sziget délebbi részeit látogattam meg, szinte minden falut, amit az instagramon a képeken lát az ember. A szemem kezdett hozzászokni a téli, tiszta hófehér látványhoz, amit az erős piros színű cölöpökön álló házikók törnek meg, háttérben a hegyvonulatokkal. A szigeten egy főút vezet végig szinte és ebből az útból lehet lekanyarodni a kisebb utakra a falvakhoz.

Az első kitérő Offersoya volt, ami csak egy kis kempingező hely. Itt már annyira sütött a nap és a hótakaróról eléggé visszatükröződött a fény ahhoz, hogy elérkezett az idő a mínusz fokos napszemüveg viseléshez. Ezután a Nusfjord felé vezető út egy csoda volt. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire szépek voltak a havas hegyek, de kifejező, hogy a természet itt glóriával jelent meg a szemünk előtt:

Nusfjord egy kis halászfalu, ami valamiért annyira különleges, hogy a megtekintéséért külön fizetni kellett volna. Nem éreztem a késztetést, hogy ezt meg kellett volna tenni, így indultunk tovább Falkstadra, ami szinte csak egy templom a közeli falvak számára. Nagypéntek volt, de sajnos nem lehetett bemenni a templomba. Bár megjegyzendő, hogy nem is a templom, hanem itt is szintén az odavezető út volt a lenyűgöző. Nekem ez volt a legszebb rész az egész héten:

Elhaladtunk a Falkstad-hoz közeli beach mellett, ahol így a tegnapi tengerparti élményhez hasonló fogadott: hótakaró-homokos part-tenger hullámai. Már elég délen jártunk, amikor megérkeztünk Sund faluba. Ez a falu egy megfagyott zongorával mutatott többet az eddigi falvaktól, ami a haltábor mellett kapott helyet.

A nap utolsó meglátogatott helye Hamnoy volt. Hamnoy-ban vannak a legjobb halas éttermek és itt a piros házikók mellé épültek sárga színűre festett házak is. Ahogyan a helyiektől hallottam - a blog elején leírt érdekességeket kiegészítve - a piros házak a halászathoz kapcsolódó vér színét is jelképezik, a halászatot, a szegényebb emberek házait. A helyiek szerint a sárga házakban laknak a tehetősebb emberek.

A sziget Reine és A nevű falvakban ér végét. Itt az út is véget ér, és a legdélibb pontra csak a hegyeken keresztül lehet eljutni, vagy hajóval a tenger felől megközelítve azt.

A következő két nap kicsit inkább a pihenésről és Svolvaer felfedezéséről szólt. Kinéztem egy jó kis “túra útvonalat” a “város” környékén, ami bár nem a hegyekben van, hanem a közút mentén, de nagyon jó volt sétálni a hideg, de nagyon tiszta levegőn. A várost tavak és hegyek veszik körül. Volt egy tó, amit szerettem volna megnézni, de nemcsak hogy be volt fagyva, de a hó is belepte.

Szombat volt az egyetlen nap a tartózkodásom alatt ami nem volt ünnep, így délután bejártam a helyi bevásárló központot és elvégeztem a heti bevásárlást. Ebből a tevékenységből csak annyi az említésreméltó, hogy a boltban láttam aranyáron a híres norvég hal snack-et. Itt a chips is halból készül és még egészséges is. Sajnos az ízéről nem tudok véleményt mondani, mert nem mertem megkóstolni.

Vasárnap - ami Húsvétvasárnap volt - egy másik útvonalat néztem ki a városban. Ezt a városrészt én a roncstelep közötti haltemetőnek nevezném el... Egy nagyon magas és meredek hídon lehet átjutni a város keleti csücskébe, ami tulajdonképpen egy "utcás". Nagyon hideg volt és fújt a szél, de a roncstelep után eljutottam a haltemetőig, ahol a halakat konzerválták... jól megfigyeltem ezeket a szegény megfagyott halakat, de azért a lépteimet fel is kellett gyorsítani, hogy a tiszta friss levegő újra tiszta és friss levegő legyen. (Igen, jól írtam a szavakat.) A halak után eljutottam a Fiskerkona nevű szoborhoz, ami a szigetnyúlvány legvégén található. Ez a szobor egy halász feleségét ábrázolja. A helyiek úgy tartják, hogy a szobor volt az első és az utolsó dolog amit láttak a halászok amikor halászni indultak vagy halászatból tértek éppen vissza. Egyfajta reményt és biztos pontot ábrázoló szobor.

Visszafelé sétálva felfedeztem szabad szemmel is Svolvaer kilátópontját a Svolværgeita-t. Ez a hegy két csúcsból áll, amelyek között egy híres sziklafal található. A hegymászók gyakran kihívásként tekintenek rá, hogy felmásszanak a sziklafalra, és a két csúcs között egyensúlyozzanak. A csúcsokhoz vezet fel egy 2000 lépcsős út, de bármilyen bátor is vagyok, a hóban nem indultam el. (Megnéztem persze az útvonalat, de sajnos a hótól a lépcsőfokok sem látszódtak.)

Délután újabb területet fedeztem fel, megnéztem hol tudnak síelni a közelben a helyiek és a turisták. A megdöbbentő az volt számomra, hogy a sípályára vezető út az tulajdonképpen egy tavon át vezetett. Éppen egy család tért vissza a délutáni síelésből mialatt én megtaláltam szerintem a legnyugodtabb, megtisztább részét a területnek:

Hétfőn, az utolsó teljes napon egy hajós kiránduláson vettem részt. Svolvaer kikötőből indultunk el és a cél Trollfjord volt, ami talán a legismertebb fjord Lofoten-en. Hóesésben indultunk el, szinte hóviharban hajóztunk, így nem volt lehetőség látni tengeri sast sajnos. A "troll" a norvég mitológiában olyan lény, amely gyakran hegyi, erdei vagy tengeri területeken él, és gyakran szerepel a norvég mesékben. A fjord neve valószínűleg e legendákra utal, és hozzájárul a hely misztikus atmoszférájához. Trollfjord-ra érve a két sziklafal olyan magas a völgyben, hogy nem volt térerő sem, csak kristálytiszta víz, havas táj és szerencsénkre a -5 fokból is visszamásztunk 0 fok környékére.

Annyira lefagyott a kezem, hogy úgy éreztem le lehetne törni egyesével az ujjaimat (kesztyűben is természetesen). Az úton visszafelé szépen kisütött a nap és lehetett élvezni a hajóutat nemcsak a kabinból. Szerintem ez a legtermészetközelibb hely, ahol valaha jártam. Nem bántam meg, hogy téli utazást terveztem, mert a havas hegyek és a tiszta levegő nagyon jót tett.

Kedden, amikor végre kinyitottak a boltok, én indultam hazafelé. A tömegközlekedésre rengeteget kellett várnom, hogy kijussak a reptérre, aztán az ez utolsó nap végig utazással telt. Szerencsés voltam, mert most Svolvaer-ből Bodo-ig nagyon szép volt a repülés.

Nagyon örülök, hogy eljutottam Lofotenre. A húsvéti fagy, a hegyes-havas táj örök emlék marad, úgy mint a Lofotenen megélt napjaim is.

#lofoten #mountains #norway #winter #travel #photography

0 notes

itspetraveler · 14 days

Text

Gibraltár, Sevilla, Càdiz

A hét közepén megszakítottam az andalúz napokat és átbuszoztam Gibraltárra, ami nem Spanyolországhoz tartozik, hanem az Egyesült Királysághoz.

Gibraltárra úgy jutottam el, hogy busszal elutaztam a legközelebbi spanyol városba, La línea de la Concepción-ba, majd innen elsétáltam a spanyol-angol határhoz, ahol szerencsére nem volt szükség útlevélre, személyi igazolvánnyal át tudtam jutni a határon. Gibraltár városa gyalogosan a Gibraltári repülőtéren keresztül közelíthető meg. A kifutópálya - ha csak nincs felszállás - nyitva áll az átsétálók, átrollerezők, átbiciklizők számára.

A repülőtéri látogatás után az út bevisz a városka központjába, ami tulajdonképpen egy utcás és innen nyílnak a keresztutcák melyeken keresztül fel lehet sétálni a 425 méter magas Gibraltár sziklára. Én most inkább a felvonót választottam, ami 8 perc alatt a szikla legmagasabb pontjára repített fel.

Az idő gyönyörű volt, de tényleg! Annyira tiszta volt az ég, és a tengeren szinte csillogott a napfény.

A skywalk-nál ahol a felvonó megáll találkoztam rég nem látott, Bali-ról ismert barátaimmal a majmokkal. A napszemüvegemet és azzal együtt minden kis értékemet jól elpakoltam, sőt az embereket is figyelmeztettem, hogy a majmok éhesek a napszemüvegekre. Ennek ellenére szerencsére a gibraltári majmok nem napszemüveget esznek, hanem:

A hegycsúcs/hegyoldal/sziklafal felfedezéséhez vásároltam egy Gibraltar Nature Reserve nevű kombinált jegyet, amivel szinte mindent meg lehet nézni ami Gibraltáron található. (Nemcsak a hegy tetején, hanem a tengerszinten is.)

A hegyen tettem egy 2-3 órás sétát, ami alatt először a Saint Michael barlangot érintettem. A barlang Gibraltár egyik ikonikus természeti látványossága, amely a Gibraltár-szikla belső részén található. Nevét Szent Mihály arkangyalról kapta, aki a legenda szerint a barlangban jelent meg Gibraltár védelmezőjeként. A barlang kialakulása több millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor a tenger fokozatosan megmarta a mészkősziklát. A sziklában kialakult repedések és lyukak eredményeként alakultak ki ezek az impresszív barlangok.

A barlang után haladtam tovább a természetben sétálva, csodáltam a kilátást, a tengert, a repülőteret kicsiben, a hajókat, az épületeket és a tiszta időnek hála még Afrika partjaira is át lehetett látni. Több kilátópont után megérkeztem a Windsor hídhoz, ami egy függőhíd. A híd emlékeztet II. Erzsébet 1954-ben tett Gibraltári látogatására.

Még kicsit időztem a hegy tetején, majd felvonóval visszajutottam az óvárosba, ahol megjutalmaztam magam egy kávéval és a kedvenc brit csokimmal a Cadbury-vel. Az óváros utcácskáján sétálva betértem még a gibraltári templomba is többek között, majd ismét a csúcs felé vettem az irányt és a félsziget északi része/csúcsa volt a cél, a Mór vár. Gibraltár stratégiai fontossága miatt a második világháború alatt kiemelt szerepet játszott a háborús eseményekben. Itt összpontosultak az Egyesült Királyság és szövetségesei erői, hogy megvédjék a Földközi-tenger nyugati részét és az Atlanti-óceán bejáratát. Gibraltár második világháború alatt épített alagútjai az egyik legfontosabb stratégiai védelmi intézkedést képezték a szigeten. Az alagutak több célból is épültek. Egyrészt szolgáltak logisztikai központként, amelyekben fegyvereket, lőszereket és más katonai felszereléseket tároltak. Másrészt biztonságos menedéket biztosítottak a légi és tengeri bombázások során. Emellett a szikla alatt húzódó alagúthálózat lehetővé tette a katonai mozgást és kommunikációt a szikla különböző részei között anélkül, hogy kitettek volna magukat az ellenség tüzeinek. Az alagút rendszer ma megtekinthető, így betekintést lehet nyerni a II. világháború eseményeibe.

A látogatásom végéhez közeledve még volt időm kicsit pihentetőbben sétálni és majd a repülőtérhez érve volt szerencsém látni felszállni egy British airways gépet. A biztonsági előírásoknak megfelelően a felszállás után megnyílt újra a gyalogosok előtt a kifutópálya és lehetett visszasétálni Spanyolországba.

A hét többi részét Sevilla-ban töltöttem, ahová szintén busszal jutottam el a többi naphoz hasonlóan. A város egyik legfontosabb látnivalója a Plaza de Espana, ami egy hatalmas tér, mely lenyűgöző építészeti stílusban készült 1929-ben a világkiállítás részeként. Itt sétálva fel lehet fedezni Spanyolország tartományainak mozaikfalait és csodálatos kis hidjait. Érdemes megnézni nappal és esti fényekben is. A város jellegzetessége, hogy lovaskocsis mini utakra lehet befizetni szerelmeseknek, barátokban, családnak, így megcsodálva a város nevezetességeit. A lovaskocsis túra első vagy utolsó állomása biztosan a Plaza de Espana lesz. Kicsit olyan érzés mintha a középkorba csöppenne vissza az ember. A téren álló főépület előtt lévő kis patakon lehet csónakázni is, nagyon kis idilli környezetet teremtve az arra sétálóknak.

A város másik fontos nevezetessége a székesegyház, ami Európa legnagyobb gótikus katedrálisa, melyet egykor mecsetként használtak. A katedrálisban található Columbus Kristóf síremléke is, bár vitatott, hogy Columbus maradványai valóban itt vannak-e, mégis ez a hely számos látogatót vonz. A Giralda torony - a katedrális részeként -, ami egykor az iszlám művészet remekműve volt, ma Sevilla egyik ikonikus jelképe. Kombinált jeggyel megnéztem a templomot és a toronyba is felsétáltam. A toronyba csigalépcső (inkább csiga alagút) vezet fel, ahonnan szép a kilátás a városra és az Alcázar palotára.

Az Alcázar palota egy arab stílusú palota impozáns kertekkel és művészeti látnivalókkal. Azonban a palota helyett a Casa de Pilatos-t (Pilátus háza) látogattam meg. A palota/ház az 1500-as években épült, és a reneszánsz és mór stílusok keveredése jellemzi. A palota nevét annak legendája alapján kapta, mely szerint egyik tulajdonosa úgy döntött, hogy utánozza Pilátus helytartó palotáját Jeruzsálemben. A palota kertjei - ahogyan utánaolvastam - hasonlóan gazdagok, pihentetőek és díszesek, mint az Alcázar palota falain belül.

Sevilla városának további nevezetessége még a Torre del Oro, ami egy aranytornyú középkori építmény a Guadalquivir folyó partján. A toronyhoz közel fekszik a bikaviadal aréna, ahonnan könnyen meg lehet közelíteni a Barrio Santa Cruz városnegyedet, amit szűk utcácskák jellemeznek kávézókkal és éttermekkel tarkítva.

Az utolsó teljes napot arra szántam, hogy még elutaztam Cádiz-ba is. Igen, tudom, lehet ez túl sok látnivaló egy hétre és eléggé el is fáradtam, de kicsit az is volt a cél, hogy minél több mindent lássak és minél jobban elfoglalja a gondolataimat az utazás szervezése és a napi tervezések. Továbbá még szerettem volna látni a tengert mielőtt hazautazok és kicsit nyugisan, nem látnivalók után rohanva, a buszról nézelődve és kis szűk utcácskákban sétálva akartam eltölteni ezt a napot. A város Sevilla-ból busszal 1,5 óra alatt elérhető, és ha rákeresel a térképen, akkor látod, hogy ez a város egy kis (fél)sziget tulajdonképpen. Három út vezet be a kb. 111 ezer népességszámú városkába.

Mikor megérkeztem és leszálltam a buszról, az volt a tervem, hogy lesétálok a tenger(óceán)part-ra és úgy sétálok be az óvárosba. Kicsit esős-szomorú-ködös volt az ég, de voltak, akik már a szörfözéssel próbálkoztak. Én csak sétáltam és próbáltam nem érezni az arcomon lévő esőcseppeket.

Az óváros a Pópulo negyedben terül áll, macskaköves sikátorok és ahogy szerettem volna szűk utcácskák jellemzik, melyekben az a közös, hogy mindegyik kis utca természetesen a székesegyházhoz vezet.

A blog elején említett könyv utolsó fejezetei épp Cádíz-ban játszódnak, így ez is segített kicsit közelebb kerülni a város hangulatához.

A tenger hangja és látványa ahogyan összeér az éggel szinte mindig megnyugtat a nehéz helyzetekben is, így Cádíz városa egy jó lezárása volt az egy hetes Andalúz látogatásomnak.

#gibraltar #sevilla #spain #travel #cadiz

1 note · View note

itspetraveler · 19 days

Text

Andalúzia, Spanyolország

Az Andalúziáról szóló blogbejegyzésemet nagyon nehezen kezdtem el megírni, mert az utazás célja és körülményei nem túl szépek sajnos. A spanyol-andalúz környezet - amiben éltem egy hetet -próbált nekem segíteni abban, hogy a rossz érzéseket becsomagoljam egy spanyol dobozkába.

Az útitársam egy könyv volt, ami Andalúziában játszódik. Egy lány útnak indul Spanyolországba, hogy felkutassa az anyukáját, de közben inkább önmagát találja meg. Ha kicsit távolabbról-messzebbről szemléljük a dolgokat, akkor az segíthet nekünk a mindennapok nehézségeinek leküzdésében.

Kezdjük tehát az egy hetet. Andalúzia. Mit is jelent ez a szó? Google szerint, ha minden igaz: vandálok lakta terület. Spanyolország déli részét foglalja magában a Sierra Nevada hegységtől a Costa del Sol tengerpartig.

Málaga-ba repültem, és az volt a tervem, hogy az egy hét alatt minden nap más várost fedezek fel. Az első nap természetesen Málaga-ban telt el és azzal, hogy le kellett tiltani a bankkártyámat... De utóbbit inkább nem részletezem a blog keretében.

Első sétám a tengerpartra vezetett, a La Malagueta Beach-re. Ez a partszakasz hosszan elterülő, homokos tengerpart, ahol az idő már éppen aktuális volt egy mezítláb sétához a tengerpart mentén. Kicsit megérkezve le is ültem elkezdeni olvasni az útitárs könyvemet.

Az olvasás után kinéztem a város legmagasabb pontját, és felsétáltam a Gibralfaro erődbe, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a városra, a tengerpartra, a kikötőre, a bikaviadal arénára, a Málaga parkra és a Málagát körülvevő hegyekre.

Egyik erődből a másikba sétáltam át, ami a Alcazaba névre hallgat. Az Alcazaba a város egyik legjelentősebb műemléke, amely egy arab erőd és palota komplexumát foglalja magában. Az erőd szomszédságában terül el egy római kori amfiteátrum, ami a város ókori római örökségét mutatja be.

További két meglátogatásra ajánlott hely még a városban a reneszánsz és barokk stílusú katedrális továbbá a Picasso múzeum. Picasso 1881. október 25-én született Malagában, és bár később életét és művészetét főként Franciaországban töltötte, a város mindig fontos szerepet játszott az életében és inspirációként szolgált alkotásaihoz.

A következő nap Granada-ba utaztam el busszal. Mire a buszmegállóba értem teljesen szétázott a cipőm, ami a napi hangulatomat is megalapozta így sajnos. Granadába érve továbbra is szakadt az eső. Az első célom az volt, hogy feljussak az Alhambra-ba, ami a Mór monarchia erődítménykomplexuma volt. Mire felértem a bőven tengerszint felett épült XIII. századi épülethez szerencsémre kisütött a nap. Az Alhambra-ba előre jegyet kellett volna váltani, hosszú volt a sor, így úgy döntöttem, hogy átsétálok a Carmen de los Martines-hez. Ez a hely “csak egy kis kert” tavakkal, szökőkutakkal, pávákkal, útvesztő labirintussal. Ingyenesen megtekinthető, nincsennek sokan, nagyon kis kellemes sétát lehet itt tenni, kicsit el is lehet bújni a világ - és újra az eső - elől is.

Ha már nem jutottam be az Alhambra-ba, szerettem volna a távolból megnézni. Erre a legalkalmasabb hely a San Nikolas kilátóhely. A séta hosszú volt és dimbes-dombos, de megérte nagyon. A Sierra Nevada előterében és szinte a felhők mögül kimagasló építmény látványa olyan mint egy festmény. Amikor az ember instagramon látja ezt a képet nem is tudja elképzelni, hogy saját szemmel látva még szebb, még monumentálisabb.

Kicsit elidőztem itt, majd visszasétáltam a történelmi városközpontba, az Albaicin városrészbe. A Darro folyón átkelve a Plaza Nueva-n találtam magam, ahol a Santa Ana templom is áll. Kicsit megpihenve a hegyes és esős élmények után, ha már Spanyolországban töltök egy hetet, ettem egy kis csokis churros-t a téren.

Az időjárás nem volt kegyes sajnos, mert délutánra elért a jégeső is. Sétáltam még kicsit az elrejtettebb utcákban, megnéztem a katedrálist, majd inkább buszoztam vissza a csillagtúrám központjába: Málaga-ba.

A következő nap Ronda városára esett a választásom. Nevével teljes mértékben ellentétben Ronda nem ronda, hanem lenyűgöző. Azok közé az eldugottabb városok közé sorolnám, ahol a természet ereje és az ember által felhúzott építmények tökéletes párosításban találkoznak.

A város szélére érve beértem az Alameda del Tajo parkba, ahonnan már picit lehetett látni a szurdokot, ami felett épült a Puente Nuovo, vagyis az Új híd. Érdemes szinte minden oldalról megcsodálni a hidat és a szurdokot, én a legjobb kilátást Don Bosco házában találtam meg:

Don Bosco rövid ideig élt Ronda városában, nem is igazán találtam róla leírást korábban, de a házat és a kertet érdemes megtekinteni.

Ronda másik fontos látnivalója, ami több andalúz városban található, az a bikaviadal aréna, a Plaza del Toros. Nem voltam még ilyen arénában, így itt volt az idő. 5000 férőhelyes az aréna, klasszikus bikaviadalokat már természetesen nem tartanak itt, ma szinte múzeumként üzemel. Meg lehet tekinteni az arénát, a bikaviadalok történetét bemutató termeket, és azokat a helyszíneket is, ahol a torreádorok készültek a viadalok előtt.

Ronda fő eseményeinek színtere a Plaza del Socorro tér, ahol az emberek összegyűlnek, megpihennek egy kávéra vagy egy spanyol ebédre, vagy csak sziesztáznak a szökőkút árnyékában.

Rondáról még rengeteget lehetne mesélni és nagyon sok képet lehetne megosztani, de talán a képek és az írások helyett el kell utazni Ronda-ba és szabad szemmel kell megtapasztalni, hogy Ronda nem is ronda.

#spain #malaga #granadspain

1 note · View note

itspetraveler · 3 months

Text

Isztambul, Törökország

2024 februárjában második utam Isztambulba, Törökországba vezetett. Nem szerettem meg ezt a helyet, több okból sem. Visszamenni sem szeretnék, de ebben a posztban próbáltam összegyűjteni a top 10 látnivalót, amit érdemes annak megnéznie vagy kipróbálnia, aki Isztambulba látogat akár csak egy hétvégére is.

Elsüllyedt palota Másnéven: Bazilika ciszterna. A Hagia Sophia szomszédságában fekszik a földfelszín alatt. Egykor víztározó volt, ma szinte múzeumként üzemel. 336 db kb. 8 méter magas oszlop tartja a 143x54 területű termet. A látogatás során a víztározó különböző hangulatfényekkel mutatja meg arcát. A palota ismert lehet az egyik James Bond filmből és az Inferno-ból.

Kék mecset Szintén a Hagia Sophia szomszédságában, azzal szemben helyezkedik el. Hat minaterrel is rendelkezik, nagyon szép előépülettel és előparkkal, belül díszes (leginkább kék) csempék, ablakok díszítik. A belépés díjtalan, de mint ahogyan általában mecsetbe csak mezítláb vagy zokniban és térdet -vállat eltakaró ruházatban szabad belépni.

Hagia Sophia És akkor jöjjön a Hagia Sophia. Ha Isztambulra gondoltam eddig, akkor mindig ez volt az első épület ami eszembe jutott róla. Az Isteni bölcsesség temploma eredetileg ortodox keresztény templomban épült, majd átépítették katolikus templommá, ma pedig egy négy minarettel rendelkező mecset, bizánci ortodox bazilika. Az épületben sétálva az átalakítások miatt nemcsak az iszlám, de a keresztény vallás jelképei is megtalálhatóak. A látogatása szintén csak megfelelő ruházatban, cipő nélkül lehetséges és a nőknek kötelező a fejkendő. A monumentális szó nem fejezi ki valóban, hogy milyen is ez a templom.

Galata híd A Galata toronyhoz a Galata hídon át vezet az út. A Galada híd két szintes: egyik szinten halas éttermek találhatóak szinte a tengerrel egy vonalban, a felső szinten pedig az étterem részére fogják ki a halakat a tengerből. Ez persze nem teljesen így van, mert inkább eladásra vagy hobbi gyanánt halásznak az emberek, de mindenképpen egy halas élményben lehet része a hídon átsétálónak.

Galata torony A toronyhoz egy dombra kell először felsétálni, majd ha kivárta az ember a sorát, akkor lift repít fel a 66,9 méter magas toronyba, ahonnan 360 fokos kilátás nyílik egész Isztambulra. Lefelé menet a torony egészében kiállítást tartanak minden szinten. Érdemes ellátogatni ide.

Szulejmán mecset A Galata torony mellett egy másik jó pont a panorámára a Szulejmán mecset, ami egy magas dombra épült. Isztambul legnagyobb mecsete, szerencsére ennek ellenére kevésbé zsúfolt mint a Hagia Sopfia és a Kék mecset, mert távolabb fekszik a városközponttól.

Simit Minden téren legalább 10 árus és minden utcasarkon legalább 5 árus árul simit-et. A simit egy kerek alakú perecre hasonlító péksütemény szezámmaggal megszórva. Török kenyérnek nevezik, a törökök reggelire vagy uzsonnára fogyasztják dzsemmel vagy joghurttal. Az utcai árusok nutellásat is kínálnak így természetesen én azt kóstoltam meg.

Boszporusz A második dolog ami eszembe jut Isztambulról az a Boszporusz. A Boszporusz Európát Ázsiával összekötő tengerszoros egy 1,5 km hosszú híddal. A Boszporuszi övezet picit kiesik a mecsetekkel teli övezettől, de menetrendszerinti hajóval vagy akár szervezett hajókirándulással könnyen megközelíthető. A Boszporusz európai lábánál szintén áll egy mecset, az Ortaköy névre hallgató, melybe a közeli Dolmabache-palotából jártak át korábban imádkozni a palota szultánjai.

Nagy bazár A nagy bazár - Grand Bazare - szinte város a városban. 67 utca van tele mindenféle - szó szerint mindenféle - holmival közel 4000 üzletben. Azért a teljesség igénye nélkül leírok pár dolgot amit biztosan meg lehet itt találni: pisztácia, különböző magvak, török édességek tömkelege - nemcsak baklava, hanem minden más is -, szőnyegek, kerámia, vízipipák, külön részek vannak a fűszereknek, antik tárgyak, ékszerek és tényleg minden más. Egyik este véletlenül keveredtünk be és alig tudtunk kijutni belőle. A nagy bazár hátránya, hogy este mikor bezárnak a boltok az utcákon romhalmaz marad. Alkudni és tolakodni kötelező szinte. Nem feltétlen kellemes élmény, de aki szereti a piacozást, otthon fogja érezni magát.

Baklava Ha már bazár akkor az utolsó pont a 10-ből legyen a baklava. A baklava leveles vagy rétes alapú édesség, főként dióval és/vagy pisztáciával megtöltve majd mézes-cukros szirupba bemártva. Sokkal édesebb annál mint amit a leírás alapján el tud képzelni az olvasó. Az itthoni verzió nem hasonlítható az igazi török baklavára. El kell menni török földre megkóstolni.

#istanbul #turkey #travel #traveling #weekendtrip #photography

0 notes

itspetraveler · 3 months

Text

Emilia-Romagna, Olaszország

2024 első útja az egyik legkönnyebben és leggyakrabban elérhető úticélhoz vezetett: Olaszországba.

Sokfelé jártam már az országban és a mostani tájat is körbelőttem már: Milánó, Velence, San Marino, Firenze, Torinó után most az Emilia-Romagna régió következett.

Bologna volt a bázis, innen terveztem meg egy Ferrari-napoknak is nevezhető hosszú hétvégét.

Első nap így tehát Bolognába repültünk, ami a régió székhelye. Már sötét volt mire beértünk a városba. A sötétséghez nagyon nagy köd is társult, így csak a város főterére a Piazza Maggiore-ra sétáltunk be. A főtéren áll a város legnagyobb bazilikája a San Petronino, ami még ma is befejezetlen fő homlokzattal ékesíti a várost. A bazilika szentjei mellett Neptun bronz szökőkútja őrzi a teret.

A leírások szerint a középkorban több - akár 180 db - torony is volt a városban, de mára kevesebb mint 20 maradt, ebből két híresebb, ami nemcsak híres, de ferde is: az Asinelli és Garisenda tornyok. Megnéztük ezeket is, de a köd miatt nehezen lehetett fellátni a 97 méter magas torony tetejére.

Az első este nem telhetett helyi olasz étel megkóstolásával, így az én választásom Bolognai Pizzára esett. Azonban itt a Bolognai nem a ragut jelenti, hanem mortadellát pisztáciával megszórva. Nagyon furán hangzik, tudom, de annál finomabb és laktatóbb volt.

A második nap nem indult zökkenőmentesen, mert hiába várakoztunk a 4. vágányon a vonatunkra, ha a vonat a keleti szárny 4. vágányára érkezett. Végül sikerült átfutni és elérni a Modenába induló járatot. Modena - először - csak átszálló város volt, mert a cél Maranello volt, a Ferrari hazája. Ebben a városban van az Enzo Ferrari által alapított Ferrari gyár, és annak közelében egy múzeum, ahol az ide látogató több tucat tűzpiros és más színekben pompázó autót is meg tud nézni közelről.

Nekem a sárga színű a kedvencem, mert az kicsit egyedibb, de mégis alap Ferrari színű. A múzeumot 1,5-2 óra alatt körbejártuk, majd elsétáltunk a gyárhoz, azt követően pedig a Fiorano pályához. A pálya Ferrari tulajdonban van és tesztelésre használják manapság. Sajnos nem tesztelt most itt Leclerc vagy Sainz, csak pár szárnyát próbálgató-sebességtől félő tesztvezető turista.

Enzo Modenában élt és ott volt az irodája, így Maranello-ból visszafelé itt is megnéztük a Ferrari múzeumot. Ez a múzeum sokkal kisebb, de itt is elfért jó pár autó és motor. Épp időben érkeztünk, mert levetítettek egy kis filmet Enzo életéről.

Mindkét múzeumban láttunk minden korból autókat, versenyautókat, utcai autókat, motorokat, alkatrészeket, és ami engem legjobban érdekelt Forma 1-es autókat is. Az egyik terem kifejezetten Forma 1 tematikájú volt.

Modena és Bologna között gyakrabban van tömegközlekedés, mint Maranello és Modena között, így Modenában volt idő kicsit sétálni a városban. Bementünk a főtérre, aminek központjában természetesen egy katedrális áll, előterében egy számunkra is megelevenedő piactérrel, így vasárnap este.

A napi olasz-helyi étel számomra a modenai pesto-s tortellini volt, amiben a pesto nem bazsalikomból, hanem rozmaringból készül.

A harmadik nap ismét vonatozással indult, ám most Dél-Kelet felé vettük az irányt, Imolába, ahol az imolai versenypályát akartuk megnézni. A pálya nagyon közel van a város központjához, 25 perc sétával elérhető. Első utunk Ayrton Senna emlékszoborhoz vezetett, mert 1994 májusában itt vesztette életét a brazil autóversenyző.

A pálya közvetlen környezetében egy park található, amin végigsétálva még elhaladtunk a Gilles Villeneuve-ről elnevezett kanyar mellett és a szintén az 1994-es májusi hétvégén életét elvesztű Roland Ratzenberger emlékhely mellett.

A pályára nem tudtunk sajnos bemenni, csak a célegyenesnél készítettünk pár képet és ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne egyszer ide is eljönni versenyhétvégére.

Az idő nem volt kegyes, nulla fok közeli volt a hőmérséklet, így egy felmelegítő kávé után csak a főutcát érintve sétáltunk vissza a vonatállomásra. A város nagyon kicsi, 69 ezer fő lakossal rendelkezik, a rövid séta alatt csak egy nagyon kicsit tapasztaltunk így az imolai városi létből.

Imola és Bologna között a vonatút 20 perc, gyorsan visszaértünk és a repül��út indulása előtt még megnéztük a város főterét nappal köd nélkül is.

Bologna nem volt a legizgalmasabb olasz város, ahol jártam életem során, de a Ferrari föld: Maranello és Modena mindenképpen.

#bologna #maranello #modena #ferrari #italy #travel #italytrip #italytravel #weekendtrip

0 notes

itspetraveler · 7 months

Text

Szingapúr, Ázsia

Szingapúr Dél-Kelet Ázsiában található mini városállam. A világ egyik leggazdagabb állama. Azt olvastam róla, hogy igazi “all inclusive” állam, mert minden megtalálható benne: modern városrész felhőkarcolókkal, rengeteg park és közeli természet, tengerparti sétányok, luxus szállodák, plázák, piacok, Indiát és Kínát idéző negyedek, megelevenedik a kultúra és az ázsiai konyha gasztronómiája is.

A két hetes utazás utolsó - közel - három napját itt töltöttük el. Szeptember végén még javában tombol a 30 fok, így tudtam még szerezni egy kis színt felkészülve az otthoni őszi időre.

Az első nap reggelén repültünk Baliról Szingapúrba, kicsit hosszabb volt a repülőút, mint két óra. Nagyon vártam már Szingapúrt, sokat olvastam róla és igazán látni akartam ezt a várost. A repülőgépről leszállva először a Jewel Changi terminálra mentünk, mert itt található a világ legszebb és legmodernebb repülőtér terminálja. Egy több tíz méteres vízesés fogadja az ide látogatókat, amit egy dzsungelszerű kert vesz körül rengeteg fával, virágokkal. Szingapúr már a repülőtéren magasra teszi a mércét és még be sem ért az ember a városba.

Később metróval bejutottunk a városközpontba. Fura volt a Balin megszokott közlekedési labirintus után kötött pályás járművel utazni. A hotelben a recepciós lány tájékoztatott, hogy túlfoglalás miatt egy másik helyen lesz a szállásunk… Kicsit bosszús voltam, de szerencsére nem volt sokkal messzebb a helyektől, amit elterveztem, hogy megfogunk látogatni.

Miután lepakoltuk a táskáinkat és felfrissültünk, kora délután indultunk az első napi programra, ami a Forma 1-es pályabejárás volt. Nagyon szeretjük a Forma 1-et és két hete volt a Szingapúri nagydíj. Szerencsére a munkások nem dolgoznak túl gyorsan ezért még sok részt láthattunk az utcai pályából. A bíróság épületénél csatlakoztunk be a pálya nyomvonalra, majd áthaladtunk az Andersen hídon a Fyler (óriáskerék) irányába. A célegyenesnél még voltak lelátók, ahová be is ültem, dehát hiába vártam az autókat…

A pálya hossza 4,9 km így az első napra megvolt rendesen a napi sétaadag. A séta közben persze már láttuk a Marina Bay-t is, de annak a résznek a felfedezése a következő napra maradt.

A második napot egy botanikus kertben kezdtük, ahol a Fort canning tree tunnel-t akartuk megnézni. Ez a kert alatt futó alagút, spirál alakú lépcsős kivezető nyílással. Elég sokan voltak itt, így nem sok időt töltöttünk el.

Elhaladtunk a nemzeti múzeum mellett, közeledtünk a városközponthoz, ahol először szerettem volna bejutni két templomba, de egyik sem volt nyitva sajnos. A katedrális pedig jelenleg olyan rekonstrukció alatt áll, hogy itt sem volt szabad a bejárás.

A következő célpont a Merlion park volt, ahonnan már tökéletes kilátás nyílik a Marina Bay-re. A Merlion parkban áll egy oroszlános szökőkút szobor, de szerencsétlenségünkre ez is átépítés alatt áll, így alig vettük észre, hogy ott van. Nem tűnt eddig a pontig túl szerencsésnek a nap.

Sétáltunk tovább az öböl mentén a több mint 30 fokban a Gardens by the Bay felé, ami a következő állomás volt. Ezen a területen parkok, napenergiát gyűjtő mesterséges szuper magas fák, üvegház, kisebb patakok találhatóak. Fel tudtunk menni lifttel az egyik fa tetejére, ahonnan 360 fokos kilátásunk volt egész Szingapúrra. Nagyon nyugodt ez a hely, a város szívében, de mégis messze a zajoktól.

Az öböl kertek után a Marina Bay Sands observation desk következett, talán a legjobban várt nevezetesség. Az MBS Szingapúr jelképe szinte, egy három “talpon álló” luxusszálloda, aminek a tetején egy hajó alakú épület van. A hajó tetején egy infinity pool-lal.

A hotel legfelső szintjén található látogató központba lehet felmenni, ahonnan szintén belátni a várost és benne a Forma 1-es pályavonalat is. Az 56. emeleten voltunk és csodaszép volt a kilátás.

A hotel lába alatt a hely egy plázának is otthont ad, ahol elfogyasztottuk az ebédünket így már több mint 10 km-rel a lábunkban.

Még egy érdekes épületet megnéztünk a közelben az ArtScience Museum-ot, ami lótuszvirág alakú. A múzeum előtt van egy kis tó, aminek vízén szintén lótuszvirágok vannak.

Eléggé elfáradtunk késő délutánra és a napi látnivalók is elfogytak, így a villanyfényes esti séta előtt pihentünk a szállásunkon kicsit.

Este a Merlion parkból csodáltuk a várost:

A harmadik napon már nagyon fáradtak voltunk, két hete szinte mindig kirándultunk és mentünk valamerre. Erre a napra nagyon kevés látnivalót terveztem be délelőttre. Délutánra pedig pihenést és készülődést a hazaútra.

A szállásunktól nem messze található a Sultan Mosque (mecset) az Arab utcában. Kis terület tele arab éttermekkel, árusokkal, piacokkal és a mecsettel. Ez a városrész a szomszédos Little India területtel igazi Távol Keleti hangulatot kelt.

Folytattuk a sétát a Clarke Quay felé, ami folyami kikötő a város folyópartján. Tettünk egy kis kitérőt a Chinatown felé is, ami a Kínai életérzést nyújtja. Ezek a kisebb városrészek a felhőkarcolók árnyékában vannak, de szerintem elég jól visszatükrözik Szingapúr sokszínűségét.

Visszafelé a szállásra az Orchard Road-on sétáltunk - inkább vonszoltuk magunkat - ami a vásárlók kedvenc helye. 1,5 km hosszú útszakasz tele plázákkal, luxus butikokkal. Szerencsére Szingapúr elég drága, úgyhogy csak sétáltunk az utcán.

Éppen visszaértünk a kisebb zivatar előtt, így a délután a pihenésről - és blogírásról - szólt.

Este még tettünk egy rövid sétát a városközpontban, majd másnap indultunk haza.

Szingapúr nagyon tetszett! Igazi modern nagyváros, tényleg tele mindenféle lehetőséggel a kikapcsolódásra. Ha egyszer eljutok Ausztráliába vagy Új Zéland-ra választanám Szingapúrt átszállásra.

0 notes

itspetraveler · 8 months

Text

Bali-tengerparti részek, Indonézia, Ázsia

Vasárnap elutaztunk a sziget központjából Ubudból Kuta-ba a tengerparthoz. A maradék pár napot Balin itt töltöttük és innen indulva néztük meg a látnivalókat.

Vasárnap a két órás út után és mivel vasárnap volt, úgy gondoltuk, hogy megpihenünk. Itt jegyzem meg, hogy Balin a legtöbb helyen nagyon keskeny az út. Két autó is alig fér el, néha nagyon trükköznie kell a sofőrnek, hogy mindenki elférjen. Nem segítő körülmény, hogy rengetegen robogóznak, mert így - nekik - könnyebben lehet haladni. A 36 km-es utat 1,5 óra alatt tettük meg, pedig nem is igazán volt dugó, inkább csak kerülgetés. Gondolhatja az ember, hogy a városokban jó opció lehet a séta, azonban ez is nagyon nehéz, mert nincs járda, éjszaka pedig sok helyen nincs közvilágítás.

A közlekedési kitekintés után jegyzem, hogy vasárnap délután sétáltunk a tengerparton, és néztük a csodás naplementét.

A hétfői napon egy kiadós reggeli után Uluwatu-ba autóztunk el. Uluwatu a sziget déli csücskén helyezkedik el egy sziklaszirten. Egy templomot (szentélyt) akartunk megnézni és a körülötte lévő területet tengerparti kilátással. A belépőjegy olcsó, de vigyázni kell a megvadult majmokkal. Éppen sétáltam a kilátópont felé, amikor azt észleltem, hogy egy majom a fejemre ugrott és levette a szememről! a napszemüvegemet… Egy helyi dolgozó visszaszerezte a szemüveget, ám akkorra az ketté volt feszítve és a lencse nem volt a helyén. Az Uluwatu templom így nem kerül bele a Bali Top 10 listámba, de emlékezetes marad rossz értelemben. 😎🐒❌😡

Lábjegyzet: Vigyázz mindig az őrült majmokkal!

A nap második látnivalója a Tanah Lot nevű templom volt, melyet a tenger vesz körül és sziklára épült. Története, hogy egy pap jött Balira és ő vette észre és javasolta, hogy a tengerből kiálló sziklán építsenek templomot, mert tiszta helynek tűnik. Ma csak akkor lehet felmenni a sziklára a templomhoz, ha előtte megmossa az ember a kezét a “szent” forrásban. Kicsit misztikus helynek tűnik, mivel a szikla előtt védelmező kígyók is őrzik a helyet.

A sziklára épült templom mellett épült egy másik templom is, amely egy üreges sziklaszirten áll. Ez a két templom a korábban említett szentélykomplexumhoz hasonlít számomra. A templomok melletti területek tele vannak bali kapukkal, felöltöztetett szobrokkal, füstölőkkel.

Az utolsó napot a szigeten hegymászással töltöttük el. Balin, aki túrázni szeretne, napfelkelte túrára megy a Batur vulkánra. Én megmondom őszintén, nem volt kedvem hajnalok hajnalán felkelni és a sötétben mászni, így a napfelkelte helyett a naplementét választottuk.

Délután indultunk a Batur hegy lábához, már 1000 méter tengerszint feletti magasságról indul a trekking, így másik 7 túratárssal vágtunk neki az útnak.

A Batur hegy és a sziget is vulkanikus eredetű sziget. Már megmásztam pár vulkánt és mind hasonló volt: sziklás, megszilárdult lávafolyamokkal. A Batur vulkán - legalábbis az az útvonal, amit a mi túravezetőnk választott - nem ilyen volt. Az út a hegy tetejére kb. 1,5 órát vett igénybe és a sziklák helyett végig poros volt. Nagyon poros és nagyon meredek. Egész végig arra gondoltam, hogy felfelé még felküzdöm magam, de lefelé nagyon nehéz lesz a porban, ahol nem is látod - még nappal sem - hogy hová lépsz, nemhogy naplemente után.

Sikerült felérnünk! A kilátás nagyon szép volt: a vulkán lába alatt elterülő falvakra, a vulkáni tóra, a kalderára, a füstölgő vulkáni hegyre és a naplementére is! Kicsit felhős volt az ég, de a kép magáért beszél.

Egy órát töltöttünk el a hegy tetején piknik közben nézve a naplementét. Ahogy telt az idő egyre hidegebb és hidegebb lett, szép volt a látvány, és nagyon megérte felmenni, de már indultam volna lefelé.

Elindultunk… és az első lépésnél - lenézve és belegondolva a nagyon meredek és nagyon poros-csúszós útra, amit a sötétben kell megtenni - nagyon megijedtem és mondtam: én nem tudok lemenni.

Aztán a túravezető, aki elmondása szerint 4000-szer tette már meg le és fel az utat, megfogta a kezem és lesegített. Egy óra volt az út vissza a faluig, a kezdőpontig és sikerült! Utólag nagyon szép emlék, de közben többször elgondolkoztam azon, hogy ez túl bátor vállalkozás volt.

Amikor leértünk szerettem volna borravalót adni a túravezetőnek a segítségért, de nem volt nálam készpénz, így elmentünk motorral atm-hez. Megjegyzem sosem ültem még motoron és nem gondoltam, hogy pont Balin fogom kipróbálni, ahol a közlekedés, ahogy korábban írtam egyszóval: siralmas. Motorral szlalomozni az autók és kamionok között kicsit (=nagyon) nekem veszélyes, mintha gokart pályán lenne az ember.

A túra után visszaautóztunk a hotelbe, gyorsan megmostam a felismerhetetlenül poros cipőmet, összepakoltuk a bőröndünket, mert másnap indultunk Szingapúrba.

Összességében ami eszembe jut Baliról, azok a következőek:

🇮🇩 Egy hét nagyon kevés felfedezni mindent és pihenni is

✈️ Először voltam Dél-Kelet Ázsiában és ilyen messze az otthonomtól és a szeretteimtől

🌾 Ami legjobban tetszett: a rizsteraszok

🏝️ Ahová nem jutottam el, de visszajönnék: a többi Balihoz tartozó sziget

🌊 Ahol még több időt töltöttem volna: a tengerpart

☕️ A legextrább ital, amit valaha ittam: macska kakiból készült kávé

🚕 Ami kevésbé tetszett: a közlekedés

🐒 Ami nem fog hiányozni egyáltalán: a majmok

0 notes

itspetraveler · 8 months

Text

Bali-városi részek, Indonézia, Ázsia

Csütörtökön este átrepültünk Indonéziába, Balira. A repülés 3 órát vett igénybe este 6 órától, majd további 3 órára volt szükség - az útlevél ellenőrzés, a vízum és a biztonsági ellenőrzés miatt - hogy eljussunk a szállásunkra Ubud-ba.

Bali Indonéziához tartozó sziget, trópusi éghajlattal, vulkanikus eredetű hegyekkel, esőerdőkkel, hosszú tengerparti szakaszokkal, vízesésekkel, rengeteg rizsfölddel és szentélyekkel. Közkedvelt sziget a turisták körében, hiszen mindenkinek tartogat a sziget látnivalót és kikapcsolódási formát aktív és passzív nyaralás-pihenés keretében.

Bali fővárosa és legnagyobb városa Denpasar, de a turisztikai központja Ubud, így nekünk is arra esett a választásunk, hogy az első pár napot Ubudban töltjük el. A szállásunk egy kis családi vállalkozás által üzemeltetett apartman volt, közel a városközponthoz.

A pénteki nap Ubud felfedezésével telt. Első állomásunk a Monkey forest - Majomerdő - volt. Kicsit “féltem” a nem mindig barátságos majmoktól, de az erdőben a területhez képest szerintem nincs sok majom és csak akkor őrülnek meg, ha a szemükbe nézel, vagy ha közelről akarod őket lefotózni. Utóbbi esetében félő, hogy eltulajdonítja a telefonodat. Szerencsére egyik sem történt meg velünk. Kis - távolról - aranyos állatok voltak.

Második állomás - ami az egész délutánt körülölelte - a rizsföldek közötti séta volt a Campuhan rizsföldön. 3-4 órát sétáltunk, mialatt átjutottunk Ubudból egy másik városba, ami a cél is volt.

Indonézia fő termése a rizs, nagyon sok háznál meg is terem a rizs és azt el is fogyasztja a család. A mondás úgy tartja, hogy ha nem ettél rizst egy nap, akkor nem is ettél semmit.

A célunk az Alas Harum Bali - Cretya Ubud - volt Tegalalang városában. Ez a hely is tulajdonképpen egy rizsföld, ami köré épült egy szórakoztató központ, benne: infinity pool-lal, többféle hintával, étteremmel, mini kávé készítő bemutatóval. Minden zöld és természetközeli nagyon. 1-2 óra alatt körbe lehet járni és a végén a kalóriát vissza lehet tölteni vacsora vagy/és desszert formájában.

A szombati napon egy egész napos - 8-9 órás - autós túrára mentünk. A repülőtéri taxisunk - inkább hívom idegenvezetőnek - felajánlotta, hogy elvisz minket egy egy napos túrára megmutatva Bali északi részének szépségeit. 9 órakor vett fel minket a szállásunknál és indultunk Taman Ayun Temple nevű szentélyhez. A területen több pagoda - többszintes tetős főként fából vagy téglából épült építmény - található, valamit egy folyó övezi. Éppen táncos ünnepre készülődtek, így ünnepi(bb) díszbe volt öltöztetve a hely. Érdekesség, hogy itt Balin minden háznak rendelkeznie kell egy kis szentéllyel, lehet kicsi vagy nagy, de ha az utcán sétálsz, könnyen lehet, hogy betévedsz egy családi házba, mert azt hiszed, hogy látnivaló. Itt jegyzem meg, hogy a nap folyamán a helyiek virágdíszt helyeznek el a házuk bejárata elé, jelezve a “rossz erők” elűzését. A virág mellé gyakran füstölők is társulnak.

A szentély megtekintése után egy kávé ültetvényre autóztunk el, ahol a képen látható kávé fajtákat kóstoltuk meg. Egyszerre kicsit sok volt a 7 fajta kávé és a 6 fajta tea, plusz megkóstoltuk a híres macska kaki kávéját (Luwak kávé) is. Nekem az avokádó és a kókusz kávé tetszett a legjobban.

Kávézás után ismét rizsföld látogatás következett, jó, hogy minden napra jut egy rizsföld. Bár itt jutna 4-5 is, de akkor nem lehetne mást megnézni. A mai rizsföld neve: Jatiluwih rizsföld. Ez a legnagyobb - 60 hektár területen elfekvő - és a legmagasabban lévő - 700 méter magasan - rizsföld Balin. Az elhelyezkedése lépcsős, háttérben látható - ha nem felhős az ég - a Batukaru hegyvonulat. A rizsföld területén különböző hosszúságú És domborzatú túraútvonal között lehet választani, mi egy órás sétát választottunk. Nagyon nagyon szép a látvány.

A rizsföldet újra szentély követte, de ennek érdekessége, hogy egy tavon terül el: a Beratan tavon a Pura Ulun Danu Beratan szentély. Én ezt is szentély komplexumnak nevezném. Több szentély van és mellette különböző szórakozási lehetőségek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Itt már kicsit fáradtak voltunk, így csak körbesétáltunk és készítettünk pár képet.

A szombati nap utolsó állomása a Leke leke vízesés volt. Nagyon magasról indult a fél órás túraútvonal. A fáradtság nem, de az 509 lépcső nagyban segített lejutni és megcsodálni a közel 50 méteres vízesést.

A vasárnap utazással, majd pihenéssel telt, de erről majd később.

0 notes

itspetraveler · 8 months

Text

Kuala Lumpur, Malajzia, Ázsia

Ebben az évben azt a döntést hoztam, hogy szeptember közepén megyek a hosszú két hetes nyári szabadságra, amikor már szinte mindenki más visszatért dolgozni.

Régóta terveim között szerepel egy bemelegítő Ázsiai utazás és most eljött az ideje, hogy megvalósítsam. Az útiterv a következő: Kuala Lumpur-i nagyvárosi felhőkarcolós kezdés, Bali-n természeti és tengerparti folytatás, majd Szingapúri modern városi, állami levezetés.

Szeptember utolsó két hetét megkezdve egy hétfői napon repültünk el Dohai átszállással Kuala Lumpurba, Malajzia fővárosába. A repülőút Doháig 5 óra, majd onnan további 7 óra volt. Nagyon nagyon hosszú! Film, sorozat, ebéd, vacsi, alvás és rengeteg ülés a felhők felett.

Helyi idő szerint kedd reggel fél 9-kor szállt le a gépünk Malajziában. 6 óra az időeltolódás a Magyarországi időzónához képest.

Nagyon nagy szerencsénk volt, mert a hotelbe 11 órakor értünk oda és mivel volt szabad szoba, így el tudtuk foglalni délután 3 óra helyett.

A hotel közel helyezkedett el Kuala Lumpur leghíresebb épületéhez, a Petronas toronyhoz. 4-5 óra pihenés után arrafelé mentünk el sétálni.

A tornyot körbejártuk, átmentünk a torony középső-alsó részén található plázán, majd megnéztük a KLLC parkban a vízesés és fényjátékot. Elkezdett esni az eső és villámlani, igy eltettük magunkat másnapra.

Szerdán a napot a Batu barlangoknál kezdtük, mely egy hindu szent hely a város szélén. A helyet én úgy írnám le, hogy egy szentély komplexum, melynek főbb ismérvéi: a barlang előtt egy nagy hindu istenképmás szobor áll, a barlang belsejéhez kb. 200 színes lépcső vezet fel, a lépcsőn vigyázni kell, hogy az ott élő majmok ne lopjanak el semmit tőled, a szentélyekbe csak mezítláb lehet bemenni, a barlang teteje lyukas. Érdekes látvány, főleg egy európai ember szemének. Az is fura, hogy a lépcsőn nem mehettem úgy fel, hogy a táskám ne lett volna eltakarva teljesen.. a majmok miatt talán?!

A barlang után egy festő-batikoló műhelybe mentünk, ahol ki is próbálhattam az anyag festését. Bár nem voltam annyira ügyes, mint a képen látható festőművész, de a próba tetszett.

A szervezett fél napos túra keretében az utolsó programpont a Royal Selangor nevű óngyártó vállalat gyárlátogatása volt. Közelről tudtuk megnézni a műhelymunkákat, a gyárat és a boltban meg lehetett vásárolni a különböző tárgyakat, mint: ékszerek, tányérok, filmes-mesés ónszobrok, sportesemények korábbi díjai.

Délután fel akartunk menni a 421 méter magas KL tv-toronyba és megszerettük volna nézni a város közepén lévő Eco parkot, de annyira eleredt az eső, hogy mindkettőt csak érintettük sajnos.

A torony le is volt zárva a heves eső miatt, az Eco park pedig nem tűnt jó ötletnek szintén az idő miatt.

Az eső elállta után este ismét a Petronas toronynál tettünk egy kisebb sétát. A torony éjszakai fényekben szerintem sokkal tündöklőbb mint nappal.

Kuala Lumpur megismerésére, vagy inkább betekintésére 1,5 napot szántam ennek az utazásnak a keretében. Egyetlen fix célom volt: felmenni a Petronas torony tetejére. Csütörtökön reggel a célt elértem.

A torony a legmagasabb ikertorony a világon, a maga 452 méter magasságával. A tornyot a Petronas olajtársaság építtette 1998-ban, az épület betonból, acélból és üvegből épült. A két toronyból álló felhőkarcolót 170 méter magasan egy acélhíd köti össze. A híd és a 86. emeleten lévő kilátóterasz látogatható mindenki számára.

A torony látogatása után még volt egy kis időnk és kimentünk a Titiwangsa névre hallgató 235 hektáros parkba, ahol több mint 50 százalékban tó található. Sajnos az idő itt sem kedvezett, így csak egy rövid sétát tettünk, majd indultunk a repülőtérre.

A Malajziai kezdés jó betekintés volt az ázsiai létbe, kicsit hasonló módon, mint korábban Dubai. Bali előtt még jól esett kicsit nagyvárosban sétálni, élvezni annak minden előnyét-hátrányát. Remélem még visszatérek ebbe az országba egy másik Ázsiai utazás keretében.

#malaysia #kualalumpur #petronas towers #city life #travel #blogging

1 note · View note

itspetraveler · 10 months

Text

Róma, Olaszország

Mivel minden út Rómába vezet, így kicsit több mint 24 óra elteltével újra a repülőtéren lehettem és a barátommal Rómába utaztunk.

Nehezen indultunk el, mert Horvátországban vihar volt, így a repülőgépen egy órát kellett várakozni. Szerencsére a random seat allocation kegyes volt és egymás mellett ülve telt el az idő.

A repülési idő kicsit több mint egy óra volt és Rómába érkezvén egy kicsit fura helyre sikerült beülnünk vacsorázni, de így 11-éjfél körül fejfájással és várakozásban elszenvedett fáradtságban tökéletes volt.

Másnap indult Róma felfedezése. Én már jártam itt korábban, 11 éve a legjobb barátnőmmel. (Úgy látszik Rómába a legkedvencebb embereit viszi el az ember. :) ) A barátom azonban még nem volt, így kicsit én lehetettem az idegenvezetője.

Róma az örök város... szokták mondani. Szinte bárhol sétálsz a városban olyan érzésed támad mintha kb 2000 évet visszautaztál volna az időben...

A szállásunk közel volt a Colosseum-hoz, így az első utunk oda vezetett. A Colosseum Róma egyik szimbóluma, a legnagyobb amfiteátrum a Római Birodalom idején. Ablakos külsejét az idő már megrongálta, de bájából nem engedett, annak ellenére, hogy gladiátorviadalok színtere volt leginkább.

A Colosseum-ba be lehet menni, de sajnos nem tudtam előre foglalni jegyet - három héttel előtte már nem lehetett - és a pénztár előtt kígyózó sornak a végét sem láttuk, valószínűleg körbe ért az épületen. Így elmaradt a bejutás, de folytattuk utunkat a Forum Romanum felé, ami a Colosseum mellett terül el.

A Forum Romanum volt Róma ítélkezésének, politikai életének, és kereskedelmének a központja. Régen volt itt a piac, a szenátus helye, isteneknek szentelt templomok, diadalívek, kivégző terek.

A Forum Romanum mellett épült a Michelangelo által tervezett Capitolium: Marcus Aurelius szobrával, modernkori múzeumokkal és a Santa Maria templommal. A templomhoz több mint 100 lépcső vezet vagy - ha éppen nincs bezárva a bejárat - akkor át lehet jutni Róma legfehérebb és az egyik legmodernebb épületétől a Vittorio Emanuele emlékműtől is.

A Capitolium terén álló múzeumoknak az az érdekessége, hogy földalatti alagutak kötik össze őket.

Miután kicsit lehűltünk a fentebb említett templomban, a Trevi-kút felé vettük az irányt. A Trevi-kút talán az egyik legjobban fotózott kút és tér Rómában. A hiedelem azt tartja: ha háttal állva érmét dobsz a kútba visszatérsz Rómába. Mikor 11 éve Rómában jártam megtettem ezt és most visszaértem tehát a hiedelem létezik. :)

A leginkább fotózott épület után az egyik legjobb állapotban lévő ókori római épület következett: a Pantheon. Sajnos 2023-tól nem lehet ingyenesen megtekinteni, nagyon sokat kellett volna sorban állni, ezért a belépőt fagyira költöttük inkább.

A Pantheon keresztény templom és érdekessége hogy a kupola tetején van egy lyuk (occulus).

A Pantheon helyetti fagyizás nyomot hagyott egyikünk ingén ezért kénytelenek voltunk kivenni mi is - olaszokhoz hasonlóan - a délutáni sziesztát. A szieszta után már nagyon éhesek voltunk azonban nyitvatartó éttermet nem találtunk, ezért meglátogattuk a Circus Maximus t. Úgy látszik a Circus maximus mindig meglepetéseket tart számomra, mert mikor először láttam nem akartam elhinni hogy ez igazából csak egy préri - ahelyett, hogy az ókori aréna maradványait csodálhatná meg az ember. Most pedig a préri (~park) helyett egy egész fesztivál volt a Circus maximus helyén, így most még a prérit sem láthattam. A helyszín hosszú parkja levezet egészen Róma folyójáig. A folyóparton sétálva el lehet érni az egyik legszebb várhoz az Angyalvárhoz. Az Angyalvár előtt azonban végre találtunk egy hangulatos kis éttermet és tészta napot tartottunk.

Kicsit kajakómában, kicsit már fáradtan és lábfájósan, de izgalomban is eljutottunk az Angyalvárhoz. Nekem nagyon kedvesek ezek a helyszínek, tényleg azért mert jártam már ezeken a helyeken és akkor is olyan jól éreztem magam, mint most a barátommal. 🩵

Az Angyalvár épületétől már csak pár lépés és az ember egy másik államban a Vatikánban találja magát. A Vatikán a pápaság székhelye. Itt található a Szent Péter bazilika és a Vatikáni múzeum. Este 8 óra körül értünk a Vatikán terére így már nem voltak olyan sokan, lehetett nyugodtan sétálni és csodálni a bazilika épületét.

Az első nap utolsó látnivalója a Spanyol lépcső volt. A Spanyol lépcső arról kapta nevét, hogy a lépcső tetején székel a Spanyol Nagykövetség. Régebben találkozók színtere volt ez a hely és bár ma is nagyon sokan vannak a téren de a Spanyol lépcső lépcsőire sajnos már nem lehet leülni.

Az első napunkat így 24 km-rel a lábunkban fejeztük be.

A következő napunkat sokkal nyugisabbra, kevesebb látnivalóval, kevesebb nagyobb monumentális látnivalóval terveztem meg. A Santa Maria Maggiore bazilika után a Villa Borghese parkba sétáltunk ki. Ez a park kicsit távol esik az ókori Róma központjától, kicsit eldugottabb, itt korábban én sem jártam, így ezért nekem is teljesen új volt.

Nem sok erőnk, és nem is sok időnk volt már a második napra így a park után még három híresebb teret néztünk meg, melyek közül az első a Piazza del Popolo volt. A teret középen egy egyiptomi obeliszk díszíti, a tér szélén pedig természetesen templomok, bazilikák és szökőkutak is találhatók.

A Popolo és egy fagyi után a Piazza Navona volt a cél, de útba ejtettük a Campo dei Fiorit, mely egykor virágmező, később az inkvizíciók színtere, ma pedig Róma egyik legnépszerűbb piacának ad helyet.

Érdekességek a térről:

1) A nevének szó szerinti fordítása is Virágmezőt jelent.

2) Ez az egyetlen tér Rómában, ahol nincs templom.

3) A piac és a tér mozgalmát Giordano Bruno szoboralakja kíséri figyelemmel, akit egykor a téren végeztek ki máglya halál által.

A rövid nyaralásunk utolsó állomása a Piazza Navona volt. A tér ovális, arénaszerű alakja kocsiversenyeknek és atlétikai sporteseményeknek vagy hajócsaták adott helyet az ókorban. Ma, a tér legszebb látnivalója a négy folyó szökőkútja, mely a négy kontinens nagy folyóját szemlélteti. A szökőkút Bernini alkotása.

A reptérre való indulás előtt még elfogyasztottunk egy-egy pizzát egy hangulatos kis étteremben, ami éppen ebben az évben ünnepli 100. évfordulóját.

Összefoglalóan csak annyit tudok megerősíteni, hogy Róma tényleg örök. Örök a város. Örök a hangulat, az épületek, az ételek.

És: Örök az itt szerzett emlékek. 🤍

#italy #rome #italytrip #travel #photography #holiday #colosseum #forum romanum #fontana di trevi #piazza navona #piazza del popolo

0 notes

itspetraveler · 10 months

Text

Korfu, Görögország

Végre beindult 2023 nyara: útnak indultunk Görögországba, Korfu szigetére. Korfura a repülőút 1 óra 15-30 perc. A szállásunk a “fővárosban”, a sziget nevével azonos nevű városban, Korfuban volt. Innen terveztük csillagtúraszerűen felfedezni a szigetet öt nap alatt.

Péntek este érkeztünk, leszállás után csak a szálláskeresés, majd a pihenés következett.

Másnap nyakunkba vettük a várost, de a (tőlem) megszokottól eltérő módon, mert nem volt tervem, csak sétálni szerettem volna, élvezni a nyarat, a meleget, a látnivalókat.

Kerestünk egy brunch-olós helyet, ahol feltöltöttük magunkat - szinte egész napra tartó - energiával, majd lesétáltunk a tengerpartra, inkább kikötőbe.

A parton található a régi erőd egy különálló szigeten, aminek természetesen felmásztunk a tetejére. Onnan sétáltunk vissza a régi városrészbe, majd a szűk kis utcácskák árusai között korzósztunk.

Korfu városnak nincs igazán strandja, így délután átbuszoztunk a Gylfada névre hallgató faluba, ahol a nap további részében igyekeztünk magunkra szedni a nyár színeit.

Vasárnap utazós-kicsit túrázós nap volt: Paleokasztrícába mentünk. Az utazás előtt azt olvastam, hogy itt van a legfestőibb táj és tengerpart, ezért esett erre a választásom.

Megérkezésünk után felsétáltunk a kolostorba, csodáltuk és egyszerűen csak élveztük a kilátást. A tenger, a sziklák, a növényzet, a homok színei leírhatatlanul szépek.

Elmentünk egy kis hajó útra is, ahol a közelben lévő barlangokat mutatta meg egy görög bácsika. Ő olyan szerencsés, hogy minden nap ezt a tájat csodálhatja, de láttam rajta, hogy nem tud a látvánnyal betelni.

A görög ételek sorát a muszakával kezdtem meg. A muszaka sült padlizsán-burgonya-húsos ragu kisebb serpenyőben összesütve. Nagyon hamar elkészült, de annál finomabb volt.

Hétfőt nevezhetném a szerelem-szeretet napjának, mert a nyaralás Sidari-ban folytatódott, ahol a Canal D’Amour, vagyis a Szerelmesek csatornája található. A sziget északi részén elterülő Sidari tengerpartjának homokkő falait a szél és a tenger ereje formálta. A szív alakzatot talán nehéz észrevenni, de a képpel igyekeztem szemléltetni:

A kőtömbök mellett elterül egy kb. 1 km hosszú partszakasz, ahol a víz nagyon sekély, ideális családoknak is.

A napi görög ebéd - végre - a gyros volt. Igazi tzatzikivel, hasábburgonyával és zöldségekkel:

A város felfedezése és az ebéd után volt idő folytatni a nyári színeim beszerzését.

Keddre, az utolsó teljes napra beach napot terveztem. Kinéztem egy viszonylag közeli városkát, ahová 40 perc alatt eljutottunk. Az egész napos program a napozás-pihenés-fürdőzés volt. A “sűrű” programot ismét egy görög étel, a souvlaki szakította félbe a nap közepén.

A souvlaki - ami leginkább a rablóhúshoz hasonlít - fanyársra húzott húsdarabkák zöldségekkel és pitával.

A város neve, ahol töltöttük a napot: Agios Gordios, mely a sziget nyugati részén fekszik. Egészen naplementéig maradtunk.

Szerdán reggeli és egy kis céltalan séta után egy kora délutáni géppel indultunk haza.

Vajon merre visz tovább az út? 🤔

#corfugreece #holiday #travel #greece #photography

0 notes

itspetraveler · 1 year

Text

Izraelben Húsvétkor

Április 6-án, nagycsütörtökön, hajnali fél 4-kor indultam útnak Izraelbe. Sokat gondolkoztam ezen az úton… menjek? ne menjek? De győzött a bátorság. Olvastam a híreket minden nap közvetlenül az utazás előtt, de úgy gondolom, hogy Izraelbe az ember vagy el mer indulni vagy nem.

Elindultam. Röpke 3 óra repülés után érkeztem meg Tel aviv-ba, ami Izrael második legnagyobb városa, Jeruzsálem után. Előbbiben közel fél millió, utóbbiban egy millió ember él. Egy cikkben azt olvastam, hogy “amíg Jeruzsálem imádkozik, Tel aviv játszik”.

Mivel már elkezdődött az ünnepi napok sorozata - hogy kiknek miért és mikor az változó - így sajnos a tömegközlekedésre már nem lehetett számítani. Taxival utaztam be a hotelig, ami így jó sok sékelbe került, dehát valahogy be kellett jutni a városba.

A szállást még nem lehetett elfoglalni, csak leraktam a táskám és elindultam sétálni a tengerpart mentén. Nagyon-nagyon szép a part, állandóan magas, háborgó hullámok vannak. Még nem láttam hasonlót.

A séta célja az old town (Jaffa) városrész volt. A több 10-20 emeletes épületegyüttesek és szállodák hirtelen átváltoztak egy régi kikötővé és a modern városrészt felváltották a szűk utcácskák. Átmentem a kívánság hídon, megfogtam a csillagjegyemet, a tengerre néztem közben, úgyhogy ha minden jól megy, teljesül egy kívánságom. Legalábbis a legenda szerint. ;)

Később miután elfoglaltam a szobámat, meg akartam nézni a helyi piacot (Camel market), de zárva volt a pészáh miatt, így leültem pihenni egészen naplementéig a kikötő mellé, ahonnan csodálatos volt a kilátás.

Nagypénteken ismét korán kezdődött a nap. Hajnal 2-kor keltem, mert 3 órakor indultunk napfelkelte túrára a Masszada hegyre. A Masszada egy erőd a Holt-tenger közelében a sivatag mellett. Érdekessége, hogy a hegy több száz méterrel magasodik a Holt-tenger felé, azonban csak a hegy csúcsa van tengerszint felett pár méterrel.

Jeruzsálemen át 2,5 óra buszút után érkeztünk meg a hegy lábához. Egy óra volt a csúcsra jutni, ott megvártuk a napfelkeltét, majd leereszkedtünk önerőnkből. (A hegyet meg lehet közelíteni felvonóval is, de én jobban szeretek megküzdeni a kilátásért.)

Megérte a látványért korán kelni. A kopár hegyek, a Holt-tenger körében, háttérben a felkelő Nap:

A nap Ein gedi-ben folytatódott. Ein gedi egy oázis a sivatag közepén a Holt-tenger szomszédságában. Ma, egy botanikus kert, melynek része egy zöldellő környezetből felszínre törő vízesés. Itt csak 1,5 órát kaptunk, ami alatt éppen egy 1 órás túrát lehetett teljesíteni, középpontban az említett vízeséssel.

A szervezett út utolsó állomásaként a Holt-tengerhez mentünk, ami a Föld legmélyebbi szárazföldi pontja. A víz tükre 420 méterrel van a tengerszint alatt. A Holt-tenger környezete tényleg “holt”, de a magas sótartalmú víz és a tó tetején lebegés miatt sokan látogatnak el, Izrael és Jordánia határára.

Visszafelé az úton világosba is láthattam Jeruzsálemet a távolból. Kicsit felfoghatatlan és kimondhatatlan érzés nagypénteken Jeruzsálem városán áthaladni…

Visszatérve Tel aviv-ba, a nap zárásaként megpihentem egy kicsit a parton. Bár a nagypénteki ború nem adott napfényt, így az este tényleg csak a pihenésé volt.

A következő napon, nagyszombaton ismét egy szervezett buszos úton vettem részt. Fél 8-kor indult a busz Názáretbe. A nap megállóhelyei a következők voltak: Názáret, Tabgha, Kafarnaum, Galileai-tenger, Jordán folyó.

Ezek a helyek számomra nagyon fontosak és nagy jelentőséggel bírnak. Nem töltöttünk egyik városban sem sok időt, de éppen elegendőt ahhoz, hogy átérezzem a helynek a hangulatát és a történeteit.

Názáretben láttuk Mária és József házának a maradványait és a köréjük épült bazilikákat. Tabgha városában volt az 5 kenyér és 2 hal szaporítása. A Galileai-tenger partján fekvő Kafarnaumban Szent Péter házának romjai vártak ránk, a Jordàn folyónál pedig tanúi lehettünk több tucat ember keresztelkedésének.

Grátiszként a nap során átbuszoztunk többek között Kána, Tiberias, Magdal városán, valamint a “Boldogmondások hegyén is. (Vö: Hegyi beszéd)

Ennyi látnivaló, történelem és érzelem után úgy döntöttem, hogy a Húsvétvasárnap a pihenésé lesz. Azt csináltam, ami vasárnapra való: pihentem, kikapcsolódtam, élveztem a nap melegét.

Az utolsó teljes nap Izraelben Betlehemből indult, ami tulajdonképpen Palesztina területén fekszik. Minden fentebb is leírt vallási helyre igaz, hogy a történet és helyszín köré építettek egy monumentális templomot, bazilikát, vagy inkább többet.

Betlehemre ez főként igaz. A pásztorok mezeje közelében egy kis kápolna jelzi az esemény helyét, a születés helyszíne köré pedig egy több vallást megtestesítő bazilika együttes áll. Kicsit sokan is voltak, kicsit sokat is kellett sorban állni, de megérte a tudat, hogy voltam Betlehemben.

Betlehemet követően az izraeli utazásom zárásaként a délutánt Jeruzsálemben töltöttem. A Damaszkusz kapun jutottam be a történelmi városba, ahonnan a szűk piaccal, árussal teli utcák elvezettek a Szent Sír templomhoz. Húsvétfő volt, de szerencsére tömeg nem. Nagyon sok helyet írtam fel előre, hogy hová szeretnék elmenni, sajnos nem volt mindegyikre lehetőség. A Via Dolorosa-n keresztül kijutottam a városrészből és az utolsó vacsora helyszínére mentem. Nem volt itt rajtam kívül senki, csak én és a gondolataim:

A jeruzsálemi városnézés a sírkertben ért véget. Ehhez a képhez azt hiszem nem szükséges különösebb leírás. Az egész utam során ez a hely tetszett legjobban. Nyugodt volt, csendes és örömmel teli:

Az Izraelben töltött öt húsvéti nap alatt sokmindent megéltem: jót és kevésbé komfortosat egyaránt. Azonban őszintén gondolom, hogy megérte és ha most kellene útra kelnem, újra elindulnék, újra Húsvétkor.

1 note · View note

itspetraveler · 1 year

Text

Algarve, Portugália

Március közepén, két hónap után újra repülőre szálltam és Portugáliát vettem célba. Már régóta szerettem volna elutazni Faro-ba és az Algarve régióba, de sajnos nincs közvetlen járat Budapestről, így brüsszeli átszállással érkeztem meg Portugália déli részébe, a "világítótorony" jelentéssel bíró Faro-ba.

Első este igyekeztem átvenni a portugál életérzést, csak egy kicsit sétáltam a városban. Alig voltak az utcán este 8 óra körül, boltot nem igazán találtam és szinte minden üzlet be volt zárva hétköznap.

Másnap reggelre kinéztem egy brunch helyet és ettem egy finom acia bowl-t, majd nyakamba vettem a várost. Céltalanul bolyongtam, csak pár épület volt tervben, "véletlenül" kis utcákba betévedve akartam megismerni a várost.

Faro-ban a tengerpart kicsit kívül esik a városközponttól, csak valamilyen vízijárművel lehet megközelíteni és mivel más városokba is szerettem volna utazni, így délután elbuszoztam Albufeira-ba. Egy órányi buszút után érkeztem meg az írekkel teli nagyvárosba. Szent Patrik nap miatt úgy tűnik mindenki ide utazott.

A következő napra készülődve gondoltam megnézek egy előzetest a sziklás tengerpartról és elzarándokoltam a Praia dos Arrifes tengerpart részhez:

Az előzetes nagyon jól sikerült, mert az utolsó napomon Lagos-ba vonatoztam és a terv térképem szerint szinte csak tengerpartokat jelöltem be megtekintésre.

Lagos 1,5 óra vonatútra fekszik Faro-tól Nyugat felé. Faro, az Algarve régió központja, azonban Lagos a legnépszerűbb a turisták körében. Jó ötletnek tűnt ez az utazás, és ezek a városok, mert sejtésem szerint nyáron tele van minden nevezetes kilátópont és minden strand.

A városból kiérve a parton haladtam és sorra néztem meg a sziklás strandokat.

Strand_1: Beach Estudantes

Strand_2: Praia de Dona Ana

Strand_3: Praia do Camilo

Strand_4: Ponta da Piedade

A strandok után még volt időm a vonat indulásig, így megebédeltem, majd sétáltam a városban. Megnéztem a lagosi várat, erődöt, templomot és andalogtam a kis portugál utcákban.

Este visszaérve már csak a pihenés maradt, mert másnap a gépem nagyon korán, hajnalban indult hazafelé.

Ez a pár mondat nem mutatja meg igazán hogy mennyire jó volt ez a néhány nap. Próbáltam feltöltődni, begyűjteni a nap melegét és pihenni - annak ellenére hogy több mint 15 km-eket sétáltam naponta.

Utazni mindig megéri! Új dolgokat, új helyeket lehet megismerni a világban. A legtöbb helynek van egy saját, egyedi megjelenése, varázsa, ezekre érdemes felfigyelni és megélni. ☀️

#portugal #algarve #weekendtrip #holiday #travel

2 notes · View notes

itspetraveler · 1 year

Text

Göteborg-Stockholm, Svédország

Új év, új ország: Svédország.

Január második hétvégéjén Svédország két legnagyobb városának felfedezésére indultam el: Göteborg és a főváros, Stockholm volt a terítéken.

Göteborgba megérkezvén elég esős és szeles időjárás fogadott. Nem hiába, északon vagyok, de azért ilyen mértékű esőre nem számítottam.

Göteborgban nem terveztem sok időt tölteni, gyorsan körbe lehet járni a nevezetességet, így kicsit el lehet csípni a svéd életérzésből.

Első utam persze a város egyik legmagasabb pontjára vezetett a Skansen Kronan-hoz, ami egy erőd volt. Számomra abban volt érdekes, hogy az esős idő ellenére szép kilátást nyújtott a városra. Jelenleg konferenciaközpontként és étteremként működik, de alapvetően támadások ellen építették, azonban ilyenfajta védekezésre soha nem volt szüksége a városnak.

Az erődhöz közel van a Haga Nygata utca - helyi Váci utca - amelyen végigsétálva eljutottam a híresebb halpiachoz (Feskekörke), de ez most nagy átalakuláson vesz részt - mint sokminden más Göteborgban - így ebből csak a felálványozott épületet láttam.

Betértem még a katedrálisba, megnéztem az operaházat, az egyetemet és megcsináltam a must have fotót a városházáról a piros szív bűvkörében.

Másnap délelőtt a Slottsskogen névre hallgató parkban töltöttem el az időt a repülőgép indulásáig. A park a város szélén található, kb. 300 hektáros terület, tele fákkal, zölddel, mini állatkerttel, ahol legnagyobb örömömre láttam pingvint. Ezek a cuki állatok ismét elvarázsoltak, mert úgy totyognak, mint ahogy mi totyogunk az életben. :)

Délután 4 órakor átrepültem Stockholmba. Egy gyors bevásárlás után körbefutottam a várost az esti fényekben. Azt már itt megállapítottam, hogy másnap lesz teendő és néznivaló, mert tele van a város számomra érdekes múzeumokkal, területekkel, épületekkel. A fény egyik épületből sem veszett ki, minden annyira ki volt világítva... szinte nem tudom elképzelni, hogy karácsonykor itt nagyobb fényűzés lett volna.

Vasárnap a napot a Vasa múzeumban kezdtem. A Vasa egy hajómúzeum és bár félek a hajóktól, múzeumban szívesen megnézem őket. Ez a hajó sajnos pontosan beigazolja azt a félelmemet, hogy elindul egy hajó az útjára és elsüllyed. A Vasa-t a 17. században építették a király kérésére. Hamar elkészült, de mivel a tervezők féltek a királytól és nem merték elárulni neki, hogy a hajó nem ment át a hajóteszten, útnak indították első útjára. 1300 méter megtétele és egy nagyobb széllökés következtében a hajó szinte a kikötőben elsüllyedt. Közel 300 évig feküdt kb 30 méter mélyen, majd felszínre hozták és most látogatható a múzeum közepén. Nagyon tetszett a múzeum, jó állapotban van a hajó körülményeihez képest és sok látogatót bevonz.

A hajómúzeum után a helyi Skanzenba látogattam el, ami a világ legrégebbi szabadtéri múzeuma, azonban sajnos annyira nem nyűgözött le, mert bár nagy területen fekszik és sokféle házat, farmot, életmódot mutat be, de nincs igazán rendbe téve sajnos. Amiért megérte bemenni az a szarvasok és őzikék etetése volt. Nagyon bájosak és méltóságteljesek voltak.

Elmúlt már dél, amikor végeztem a skanzenban, beültem ebédelni a Nordic museum éttermébe és ha már ott voltam körbejártam a múzeumot is. A svéd ünnepek jellegzetességet, az északi élet különbözőségét és a ruházkodást lehet megismerni.

Elhagyva a Djurgarden szigetet, a Királyi palotát vettem célba. Csak egy órám volt zárásig, de sikerült körbejárnom a palotát ès a kincstárat is, amiben a koronázási ékszereket őrzik. A svéd király ezt a palotát az adminisztratív irodák miatt tartja fenn, lakhelye a várostól távolabb fekszik.

Ezután ugyan már kevesebb, de még volt egy kis befogadóképességem és a Gamla Stan, vagyis az óváros területén sétálgattam. A Stortorget téren időztem, ami a Nobel prize múzeumnak is otthont ad, majd betértem a katedrálisba is.

Az óváros utcái kicsit Olaszországra emlékeztettek. Magas, egekig nyúló épületek, színes bájos házak, csak az olasz nyári meleg hiányzott.

Mielőtt kibuszoztam volna a 1,5 órával arrébb fekvő repülőtérre körbesétaltam a városháza épületét és kicsit időztem a tengerparton.

Jó kis kezdés volt ez az utazás az év első hónapjában.

0 notes

itspetraveler · 1 year

Text

Strasbourg-Colmar, Franciaország

December első hétvégéjén a franciaországi Strasbourg-ba utaztam el. Az utazás célja: a karácsonyi hangulat beszerzése. 🎄

A Basel-Mulhouse-Freiburg repülőtéren szálltam le, ami három ország határàn fekszik. 1,5 óra repülés, majd 1,5 óra vonatozás után érkeztem meg Strasbourg-ba.

Szombaton belevetettem magam a karàcsonyi hangulatba ès mint közben kiderült, a tömegbe is. Strasbourg - amellett, hogy a karácsony fővárosa - Franciaország egyik fontos történelmi és kulturális városa. A város nevezetességei a Grand Ile, azaz az Ile folyócska szigetén terülnek el.

Koràn kezdtem a napot, hogy mindenre legyen idő nappali és esti fényeknél is. La Petite France volt az első hely ahová elsètáltam. Itt kezdődik a csatorna, ami körülöleli az óvárost. Àtsétàltam a Ponts de Couverts (fedett hidak) nevű hidakon, majd folytattam a sétát az egyik híres boros pincébe.

A Cave historique - historic wine cellar - több mint 600 éves boros pince, ingyenesen látogatható és olyan szerencsém volt, hogy ingyenes borkóstoló volt az arra tévedőknek.

A boros pince után a Palais Rohan-hoz mentem, ami múzeumok összessége, közvetlenül a katedràlis szomszédságában.

A gótikus stílusban épült katedrálist többször körüljártam, mert nagyon-nagyon szép építmény és körülötte könnyebb sétálni, mint benne. Az adventi időszakban emberek tömkelege sétálgat forralt borral a kezében a környéken. Egyes helyeken alig tudtam megmozdulni, így beàlltam az egyik nagyon hosszú sorba, hogy feljussak a katedràlis tetejére. 45 perc sorbanállás és 10 perc csigalépcsőzés után a székesegyház tetején, a torony közelében voltam. Messzire el lehetett látni és a karácsonyi vásár is szép volt a magasból.

A katedrálistól átsétáltam - útba ejtve a Temple Neuf templomot - a Kléber térre. Ezen a téren áll a város karácsonyfája és a legnagyobb karácsonyi vására. Nem gondoltam, hogy a katedrális körül korzózó emberek mennyiségèt lehet növelni, de a lehetetlen itt is lehetséges.

Az óvárost körülvevő csatornát az operánál hagytam el, az egyik hídon átsétálva eljutottam a Palais du Rhin-hez, ami előtt egy mesés kert terül el. Leginkább az tetszett, hogy az egyik oldalán a fák őszi sárga falevelekben pompáztak, a másik oldalon a virágok pedig úgy virágoztak, mintha tavasz lenne, így december elején is.

A nap folyamán volt időm a nevezetességeknél időzni és a katedrális mellett, annak környékén lévő Rue de Maroquin utcácskában sétáltam a legtöbbet. Minden ház extrán karácsonyi díszben tündöklött, de különösen a lenti képen látható macis ház.

A karácsonyi hangulat növelése érdekében vasárnap Colmarba vonatoztam.

Colmar fél órányi vonatútra található Strasbourgtól. Sokkal kisebb a területe, de az egy négyzetméterre jutó emberek száma biztosan több volt ezen az adventi vasárnapon. Őszintén szólva az előző nap kicsit megfáradtam, így Colmar-ban az volt a terv, hogy megyek a flow-val. (Még jó hogy tömeg volt.) Petite Venice-el indítottam, aminek hangulata hasonló az igazi Velencéhez.

Körüljártam a karácsonyi vásárokat, ettem mézeskalács alakú csokis péksüteményt, ittam forralt bort, hallgattam egy kis francia misét … A városban szinte kézzel fogható a karácsony, itt is minden ház ünnepi díszben pompázik és mindenki andalog a tömegben.

Pár óra múlva el kezdett esni az eső, így úgy döntöttem, hogy visszamegyek Basel-ba. Sajnos ott is sírós volt az időjárás, így beültem ebédelni. Basel-ban már voltam korábban, így csak két dolgot akartam újra megnézni: a vicces szökőkutat és a katedrális terén található karácsonyi vásárt.

Bár most úgy érzem, nem vágyom karácsonyi vásárba, de a karácsonyi hangulatot sikerült beszerezni, egy kicsit legalább. 🎄

0 notes

itspetraveler · 2 years

Text

Nápoly-Pompei-Sorrento, Olaszország

A következő helyszín amit meglátogatunk: Nápoly. Amikor lefoglaltam a repülőjegyet akkor az volt a várakozásom, hogy milyen jó lesz az otthoni sötét novemberből elmenekülni a 20-22 fokos Olaszországba, a tengerpart közelébe. Na most Nápoly felett olyan vihar volt, hogy a repülőnk nem tudott leszállni csak Bari-ban. Ott vártunk egy órát, majd tovább repültünk Nápolyba.

Nápoly Olaszország harmadik legnagyobb városa Róma és Milánó után. Első dolog ami eszembe jut róla: a pizza, nem hiába, mivel Nápoly a szülőföldje. Emellett a várost élő múzeumnak is nevezik, a történelmi városközpont a világörökség része. Egy biztos a tipikus kis szűk utcácskákban minden ki van állítva, mint egy múzeumban. Lásd a képen:

Szombaton reggel szakadó esőre ébredtünk, de kis várakozás után elindultunk utunkra. Először a nápolyi katedrálisba (Duomo) tértünk be, melynek altemplomában Szent Januáriusz ereklyéje is található. A templom körbesétálása közben elmorzsoltunk egy-két imát, hogy ne essen egész nap az eső.

A következő célpont a királyi palota volt, mely Nápoly legnagyobb terén a Piazza del Plebiscito-n található. A palota érdekessége, hogy V. Károly látogatására építették a 17.században, de a császár érkezése elmaradt, a palota pedig lakatlan maradt, mivel bár impozáns a tengerparti fekvése, de kevésbé védhető egy esetleges tenger felől érkező támadással szemben.

A királyi szobák körbejárása után megéheztünk és végre megkóstoltuk az igazi nápolyi pizzát a Castel dell'Ovo szomszédságában. A tengerpartról jó kilátás lehetett volna a Vezúv-ra, de sajnos a felhők eltakarták.

Az idő már jobb volt, így felsétáltunk (felmásztunk) a Vomero-domb tetején álló kolostorhoz (Certosa e Museo di San Martino). A kolostorból nagyon szép kilátás nyílik a Nápolyi-öböl-re és a Vezúv-ra is, de a vulkán továbbra sem mutatta magát sajnos.

A nap zárásaként, mielőtt visszatértünk a központban (Centro Storico) lévő szállásunkra körbenéztünk a Castel Sant'Elmo középkori erődben is. Megéri befizetni, mert 360 fokos kilátást nyújt a városra, az öbölre és a környező szigetekre is.

Összességében még a néha szakadó eső és hideg ellenére is tetszett ez a nap Nápolyban.

Vasárnap kicsit visszamentünk az időben és Pompei-be utaztunk. A város a Vezúv lábánál fekszik, Nápolytól fél óra vonatozásra. A 79-ben vulkánkitörés miatt elpusztult város a világörökség része, a romok között sétálva tényleg úgy éreztem, mintha az ókorban lettünk volna. Minden hónap első vasárnapján Nápolyban és környékén ingyenesek a múzeumok, így Pompei is ingyenesen volt látogatható, ami nagyon sok embert megmozgatott, plusz az előző napi esőfelhőket is elűzte teljesen a nap.

Délután már a tengerparton szerettünk volna egy kis időt tölteni, így Sorrento-ba vonatoztunk tovább. Itt nem volt semmi fix tervem, csak élvezni a jó időt és a Vezúv látványát, enni egy finom pizzát. Végre napszemüveges és kabát nélküli, 20 fokos időnk volt. Sorrento csendesebb és nyugodtabb város, mint Nápoly, a tengerpartja is nagyon kellemes, nyáron is jó lehet itt a 30 fokban napozni és megpihenni.

Novemberben sajnos már kevesebb hajó jár Sorrento és Nápoly között, így vonattal utaztunk vissza Nápolyba. Az estét egy gasztronómiai élménnyel zártuk, végre ettünk sfogliatelle-t, ami eredetileg kagyló formára hajtogatott leveles, töltött tészta. Találtunk egy cukrászdát, ahol azonban Vezúv formában találtuk meg a süteményt, pisztáciás töltelékkel. Nagyon finom volt.

Az utolsó nap a gép indulás előtt már nem volt olyan sok időnk, így csak sétálgattunk a történelmi vàrosközpontban. Reggelire helyi édességeket ettünk, jól is esett utána a ledolgozós séta. Egész hétvégén citromfával akartam egy képet csinálni és az egyik egyetem kertjében talàltunk is párat, bàr a citrom inkább lime kinèzetű volt, később majd biztosan finom limoncello lesz belőle.

Sok mindent láttunk és kicsit belekóstoltunk a nàpolyi életbe így a 3,5 nap alatt, de még nagyon sok felfedeznivaló maradt hátra. Legközelebb:

🌋 fel kell mászni a Vezúvra,

🚢 àt kell hajózni Capri szigetère és

🍋 el kell menni citromszüretre az Amalfi partra.

0 notes

itspetraveler · 2 years

Text

Oslo-Bergen, Norvégia

Októberben egy hosszú hétvégét Norvégiában töltöttem. Már régóta szeretnék elutazni Lofoten szigetekre, ami Norvégia èszaki részén húzódik, még sosem voltam Norvégiában, így ezen a hétvégén tesztelem az országot.

Norvégiáról az első három dolog ami eszembe jut, az a következő: északi, hideg ország; nagyon dràga és a fjordok. A skandináv ország nevének eredete is onnan ered hogy “északi út”. A fővàros, Oslo, a vilàg egyik legdràgább városa. Az ország nyugati részèt számtalan fjord szépíti, ami egy hosszú, keskeny bejárat meredek oldalakkal vagy sziklákkal, amelyet gleccserek hoztak létre.

Megérkezésem estéjén, a kikötőmenti látnivalókat néztem meg. Első utam az Aker Brygge-hez vezetett, ami egy elhagyatott hajógyàr körè épített terület. Tele van éttermekkel, bevàsàrló központtal és mivel a kikötő mellett terül el, az èlet itt mindig nyüzsög.

A kikötő mentèn, a városházát ès a nemzeti mùzeumot elhagyva egy forró kàvèval a kezemben átsétáltam az Akershus erődhöz. Az erőd a 13. század végén épült, tele bástyákkal, templomokkal, kertekkel, fegyvertárral és gyönyörű kilátással a kikötőre. Pár óràt eltöltöttem itt is a régmúltban bolyongva, majd visszatértem a jelen épületeihez a város szívében.

Màr sötétben tértem be a lenti képen is látható osloi katedrálisba, melyben nagyon megfogott, hogy kívülről magas és erős épületnek látszik, de belül magas falai a letisztultságot és az egyszerűséget sugározzák. Talán a templomkertben is látható kis piros szívecske jelzi az “érzékenységet”.

A katedrálistól a Karl Johans utcán sétálva, elhagyva a parlament és a színház épületét tárul elénk a királyi palota. Sajnos csak nyári időszakban látogatható a norvég rezidencia, de a kertjei és parkjai éjjel-nappal bejárást biztosítanak.

A szombati nap koràn kezdődött, az ország nyugatibb részére repültem, Bergen-be. Egy nagyon részletes tervem volt a napra, amit igyekeztem betartani. A reptéri villamos a városközpontban tett le, ahonnan könnyen be tudtam sétálni a kikötőbe. A kikötőben található a Torget, vagyis a piac és halpiac. Ez annyira nem hozott lázba, így mentem tovább a bergeni erődhöz, és a Koppenhágához hasonlító kis színes házakhoz. A városban - nemcsak a színes házak miatt - nagyon szépek voltak az őszi színek, alig vártam, hogy beérjek az erdőbe. A város egy kis hegy lábánál fekszik és elterveztem, hogy a város egyik végéből indulva a hegyvonulat tetején túrázva visszaérkezem majd a városközpontba.

A túra tulajdonképpen azt jelentette, hogy 50 percig mentem felfelé sziklákból kialakított lépcsőn a 250 méteren lévő Sandvikspilen kilátóhoz. A kilátás magáért beszél:

A mini csúcstámadás után folytattam utamat a kijelölt útvonalon. Itt már nagyon sok túrázóval találkoztam. Az erdő és a természet elmondhatatlanul szép volt. A fákon a levelek mindenféle színben pompáztak, az erdei tavakban tökéletesen tükröződtek a körülöttük lévő fák sziluettjei, sűrű moha borította a talajt egyes részeknél, kis vízesések gazdagították a látványt. Meseszép volt.

Közeledve a vàroshoz volt még egy kilátó, ahová a családosok felvonóval tudtak feljönni, de én inkább a gyalogos utat választottam lefelé is. A túra így összesen 3 órát és a teljes hátsó izomzatomat vette igénybe, de megérte minden perce. Talán ez volt a legjobb a hétvégén.

Mikor visszaértem a városba, ebédeltem, majd a város másik oldalát vettem szemügyre, ahol a képen látható kis szűk utcás színes házak látványa fogadott. Ez az északi verziója az Olaszországból is ismert szűkebb utcácskáknak.

Elsétàltam a város szélére, ahonnan a tenger kapukènt nyílik szét a norvèg fjordokra.

Visszatérve a kikötőbe a koppenhágai stílusú házakat a másik oldalról is megnéztem, majd voltam még kèt templomban, beültem egy finom kávéra és parkokban sétáltam.

Így a napot 24 km-el a lábammal zártam. Este szintén repülővel mentem vissza Oslo-ba.

Vasárnapra újra Oslo felfedezése maradt. A szàllàsomtól kb 45 perc sètànyira volt a Vigeland szoborpark, ami 650 szobrot, szoborcsoportot mutat be a parkban sètàlòknak. A szobrok kovácsoltvasból, grànitból ès bronzbòl kèszültek Vigeland àltal. A leghíresebb ès legmagasabb - a lenti kèpen is làthatò - 121 összefonodò embereket àbràzolò toronyszerű szobor. A park hangulata kellemes egy délutáni sétához vagy egy reggeli futàshoz is.

A szoborpark utàn kisètàltam Oslo múzeumokkal teli részère. Itt talàlható nèpi, hajós, felfedezős, viking múzeum. Elsőként a Fram múzeum-ban tettem làtogatást. A Fram Múzeum Norvégia sarki felfedezéseit, valamint a sarkkutatás történeteit mutatja be. Az épület közepèn talàlható a Fram hajó, amivel a sarkvidèkre hajòztak a felfedezők. A hajót körbe lehet járni és meg lehet ismerni az északi sarkkör felfedezèsènek törtènetèt. Az épületben a hajò nagyon nagynak tűnik, de egy szimulàciò segítsègèvel meg lehet tapasztalni, hogy a hajó a termèszetes közegèben hogyan hànykolòdhatott az óceàn vízèn.

A következö cèlpont a Norsk Folkemuseum volt, ami egy szabadtèri kultúrtörténeti múzeum. A 150 épületből ès kiállítàsbòl àllò mùzeum az 1800-as èvek vègèn élő norvèg emberek mindennapjait mutatja be. A mùzeumban talàlhatò korabeli iskola, gyògyszertàr, benzinkùt, falusi házak ès hàzkörüli istàllók, vegyesbolt és egy impozàns dongatemplom is. Minden èpületbe be lehet menni ès meg lehet nézni-tapasztalni a hely ès a kor sajàtossàgait.

Visszatérve a vàrosközpontba ebéd és egy kis pihenő utàn újra nyakamba vettem a várost, mèg volt pár làtnivaló, ami hàtra volt.

Az első este már látott épületeket vilàgosban is megnèztem, ilyen volt a kiràlyi palota, a parlament, a színház ès a katedràlis is.

Elmentem egy grönlandi névre hallgató evangèlikus templomhoz, majd egy fànkkal a kezemben lesètáltam a partra, ahol a híres osloi opera èpült. Az épület leginkább arról híres, hogy márvànyból és gránitból kirakott tetejère is fel lehet sétálni. Az opera partjàn nyáron megnyílik a beach a bátor, vàllalkozò szellemű emberek előtt.

Később, amikor már besötètedett mèg sètàltam egy kicsit a városban az esti fények után kutatva.

Ez a pàr nap egy jó trailer volt a norvèg életből és egy jò alap a Lofoten-i utamhoz.

0 notes