Kiöltöztem neked, felvettem a szép ruhámat, megcsináltam a sminkem, fújtam a kedvenc parfümömet.

Az a nap is pont olyan volt, mint ez. Az ég borult, a levegő hűvös. Még a gondolataim is majdnem ugyanazok voltak. Rólad szóltak akkor is, és most is, annyiban különböztek csak, hogy most azt akartam, hogy itt legyél. A múltkor azért gondoltam rád, hogy elhatározzam, tűnj el a fejemből. Magabiztosnak éreztem magam, eldöntöttem, hogy lezárom végre, elengedlek, kizárlak. És lám, megjelentél. Megjelentél, és én szóhoz sem tudtam jutni. Azóta sem tudtalak elengedni. Azóta is minden nap eszembe jutsz.

És most kiöltöztem neked. Hátha ez a nap is pont ugyanolyan lesz, mint akkor. Megjelensz, és elveszed a szavaim.

Igazából csak hiányzik az, aki régen voltam.

Nem tudom miért, de sokat gondolok rád. Pedig még csak említésre sem vagy méltó, nemhogy arra hogy rajtad gondolkodjak.

Öt hónap telt el, és majdnem mindennap, de legalább egy héten háromszor befészkeled magad a fejembe. Egyik nap veled álmodtam, és szörnyű volt úgy felkelni, hogy nem vagy mellettem. Szerintem ez nem azért van, mert szeretlek, hanem mert annyira kiöltél belőlem mindent, hogy úgy érzem nem tudok többé szeretni. És hiányzik, hogy szeressek.

Ma is rajtad gondolkodom. Nem tudom pontosan mire gondolok veled kapcsolatban, mert nem a rosszra, de nem is a jóra. Mintha csak szűntelenül látnám magam előtt az arcodat, és itt meg is állt a tudomány. Olyan érzésem van, mintha az az együtt töltött másfél év meg sem történt volna. Olyan, mintha meg sem történtél volna, és azon agyalok, most vajon jó hogy így érzek, vagy rossz.

…És emlékezz, hogy szerettelek, talán annyira szerettelek, ahogy más sohasem fog.

-Hogy érzed magad? Fogalmam sincsen, hogy érzem magam. Azt hiszem, jól vagyok, de valami mintha mégsem lenne rendben. Olyan jó lenne, ha valaki más mondaná meg, hogy hogy érzem magam. Vagy hogy hogyan kellene éreznem magam. Adna valami okot, amiért éppen jól vagy rosszul legyek. Olyan, mintha nem éreznék semmit, mintha üres lennék, mintha az ég világon nem számítana nekem semmi és senki. Valahol így is van. Valahol már nem érdekel mi lesz velem vagy másokkal, valahogy már nem is szeretnék semmivel sem törődni. Ennek az a legnagyobb hátulütője, hogy magammal sem tudok mit kezdeni, és nem is akarok. Nem tudom mik a céljaim, fogalmam sincsen mit szeretnék. Olyan, mintha jól lennék, de érzem, valami még sincsen rendben. - Megvagyok, köszönöm.

Üresség.

Mióta elmentél, úgy érzem üres vagyok. Mindenkinek azt mondom, jól vagyok. Jól vagyok nélküled, jól vagyok hogy nem vagy itt, jól vagyok hogy nem vagy velem. Az az igazság, hogy ez így is van. De vannak pillanataim, amikor gyenge vagyok, és te jársz a fejemben. Olyan jó lenne veled beszélgetni. Az az igazság, hogy teljesen üres vagyok. Nem érzek sem szomorúságot, sem örömöt. Nem vagyok szomorú nélküled, de boldog sem. Inkább éreznék kínt, inkább éreznék fájdalmat, inkább lenne pánikrohamom, csak valamit érezzek, valamit amire koncentrálni tudok. Valamit, ami kirángat ebből az undorító ürességből. Én azt hittem, ilyennek lenni jó. Irigyeltem, mikor valaki azt mondta nekem, hogy nem érez. Hiszen mi lehet annál jobb, ha nem érzel semmit? És most csak fekszem. Bámulom a plafont, keresem az okot, amiért egy cseppnyi fájdalmat is érezhetnék, vagy legalább egy könnycseppet hullajtanék, de nem. Nem találok semmit. Csak bámulom a plafont, az agyam teljesen üres, már inkább csak hányingerem van magamtól.

Csak végre egyszer szeretve akarok lenni.

Az egyetlen dolog amiben reménykedem, hogy az idő épp olyan gyorsan fog telni nélküle, mint ahogy vele telt.

Nem fogom magam szarul érezni azért, amit te basztál el.

Az emberek miért olyan buták, köztük én is, hogy ahhoz ragaszkodnak a legjobban, ami rossz nekik?

Ha Apa azt mondja lesz jobb, én hiszek neki.

Én csak azt akartam, hogy szeress.

Mikor felébredtem, te voltál az első gondolatom. És hogy inni akartam egy kávét. Te minden reggel ittál egyet. Szerinted csak úgy indul el a nap, ha reggelire megiszod a kis kávédat, és elszívod a cigidet. Minden egyes alkalommal megkérdezted, én kérek e. A válaszom mindig nem volt, ugyanis nem kifejezetten vagyok oda érte. De ma nagyon megkívántam a kávét. Arra gondoltam, ha kimegyek cigizni és kortyolgatom mellé a kávémat, talán, egy kicsit majd olyan lesz, mintha itt lennél.

Nincsen senkim.

Egyedül vagyok.

Én próbáltalak kiverni a fejemből. Próbáltam nem gondolni rád, másra terelni a figyelmem, próbáltam felidézni azt a sok rosszat amit kaptam tőled, és realizálni hogy nem szerettél igazából.

De nem ment. Akárhányszor próbáltam, minden egyes alkalommal visszakanyarodtam hozzád, hogy mennyire szeretlek, és mennyivel könnyebb lenne nekem veled.

Nem tudom mit csinaljak, hogy ne hiányozz ennyire.

Az elengedés a szükséges rossz.