Got to work on a video teaser with theatre company Éternels Vagabonds.

Balancing between friendship, love, longing and belonging – resulting in an (un)fortunate love triangle. Ya’akobi & Leidental was written by Israeli playwright Hanoch Levin. Directed by Bence Kalo.

Experience a face of London that’s not visible - or you might just not look hard enough. 

Co-producing and editing my first documentary in a great team of talented young colleagues.

To close or not to close - that is the question. Plans of road closure in a busy London borough lead to a heated debate among neighbours. What are their arguments?

News item for ELL+

Co-producer, reporter and editor: Boglárka Lakos.

An amazing & unique collaboration of a brewery and an anti-food-waste charity. Hackney Brewery and Feedback stand for reducing bread waste in an innovative and enjoyable way..!

Producing, filming, reporting and editing by Boglárka Lakos.

A written piece completes this story: http://www.eastlondonlines.co.uk/2016/01/a-toast-to-making-the-most-of-our-waste/

“Some wheat over the rainbow...” - Colourful beigels in the hipster heart of London, on Brick Lane!

Video news package produced, filmed and edited by reporter Boglárka Lakos.

TV News item on the Zealous X Festival in Shoreditch, London, 2015.

Producing, filming, reporting, editing by Boglárka Lakos.

If you’ve ever been wondering how TV Journalism students’ very first News Gallery training looks like... Look no further, I’ve got the thing for you.

Előszó - utólag

Így, hogy kereken egy hónapja már ismét magyar szó zsong körülöttem, magyar feliratok igyekeznek áthatolni a vizuális ingerküszöbömön; most, hogy kellemes vagy kellemetlen szituációkat már nem illethetek hangosan kellemes vagy kellemetlen jelzőkkel következmények nélkül… és egy sűrű nap után hazaérve egy valódi, tágas előszoba fogad (ami a britek fogalomtárában az ajtónyitást rögtön követő, 60 fokos szögben szigorúan felfelé ívelő, padlószőnyeggel borított lépcsősornak felel meg).. szóval, most, hogy ismét Budapestről szemlélem a világot, rám köszönt egy rég nem látott ismerős. Pakoltam a szobámban (néha azt is kell, biztos. én csak ismét kerestem valamit a sok száz eltűntnek hitt fontos irat közül), és szinte megszólított egy girbegurba kézírással megjelölt kis cetli, hogy „hej, Bogi, azt ígérted az Erasmusod első hetében, hogy belőlem varázsolsz elsőként Word doksit!”… ó, igen. Üdv, Bűntudat! Ezzel a kedves fecnivel valóban voltak ilyen terveim. Most, bár időm nyilván nincs, de kedvem meg van, és különben is, megígértem! Ami késik, nem múlik, UGYE.

Szóval az első angliai kéziratomat háztartásunk első golyóstollával írtam, amit a kifejezetten diákokra specializálódott helyi IKEA-hasonmásban vettünk, így nyomokban tintát is tartalmazott. Ez a pár gondolat az Erasmusról szólt, átfogóan. Hiszen egy hét alatt nagy életbölcseletek születnek, UGYE!

Valahogy így:

Erasmus az, amikor…

1. feladod a legszigorúbb elveidet (ti. „Porlevest soha. Semmilyen körülmények között.” … De, itt rájössz. vannak olyan körülmények).

2. sosem sejtett mértékben szélesedik a látóköröd, fejlődik a kreativitásod. [pl.: rájössz arra, hogy az első 24 órában a csutka üres albérletben a leginkább multifunkciós eszköz a kezedben: a WC papír. Legyen szó mosogatásról, konyhai szennyeződésről, a fürdőszobát elöntő fél kádnyi víztömegről, csőtörésről, szekrénytisztításról, ez lehet a megfelelő alternatív fegyver minden ellen. Ha nagyon muszáj… :) ((aztán, ha Te magad nem is így gondolod, egy leleményes lakótárs majd felfedezi mindezen funkciókat helyetted))]

3. olyan tételeket húzhatsz ki a bakancslistádról, amiket nem is Te írtál rá… minden egyes nap egy újabb matrjoska-meglepetésdoboz.

4. kombinatorikai és valószínűségszámítási készségeid fénykorukat élik. Bolyongva a szupermarketben a 120 árcédula/szempillantás sebességet elérve rádöbbensz, hogy sosem pörgött ilyen intenzitással az agyad képzeletbeli képleteken. Sőt, eddig azt sem nézted ki belőle, hogy jó barátságba tud kerülni árfolyamokkal, és akár 4 ismeretlenes egyenletekkel. Ez a négy pedig: az étel, háztartási felszerelés, lakbér, közlekedés; a kacsacsőr fedőnevű relációs jel nagyobbat mutató oldalán pedig az ösztöndíjad áll.

5.az első bevásárló körútig rájössz, hogy mennyi rakat használati eszköz szolgálja naponta a kényelmedet, biztosítja lelki békédet az ismerősség nyugalmával - a megszokott tárgyaid nélkül  pedig mennyire magatehetetlen és kiszolgáltatott vagy egy új környezetben.

Megjegyzés utólag: Azért a végére az első két pontban vázoltakon változtattunk (amik persze a fantázia szüleményei voltak, szemléletes példák csupán…) – ami a konyhai policy-met illeti, porleveseknek továbbra is kívül tágasabb, a WC papír feladatkörét pedig erősen lecsökkentettük a standard szintre… első komolyabb bolti körutunkat követően Gombóc Artúrokként tobzódtunk a törlőkendőkben, szivacsokban, rongyokban, konyharuhákban, felülettisztítókban, papírtörlőkben. Boldogan zárjuk a napot, a papírcetli meg én. Az ígéret szép szó... UGYE. :)

Hogy legyen?

Arra gondoltam, hogy nem kezdek el pozitív-negatív listákat gyűjteni az élményeimről. Inkább úgy írok le mindent, ahogy a valóságban is történik: egyik tapasztalat jön a másik után, mit jön?..zúdul, még felfogni sem bírod, és már érkezik egy teljesen új impulzus. Míg az egyiktől lehet, hogy kiráz a hideg („de jó, hogy ez nem így van otthon! / hát ehhez sem tudnék soha hozzászokni…/ ezek meg vannak őrülve..?!”), a másik pillanatban ér egy olyan (itt) hétköznapinak számító emberi gesztus, ami extázissal ér fel, és újraéleszti a párszor már csalódottan elföldelt, emberiségbe/jóságba/igazságosságba/bármi pátoszos fogalom beilleszthető/ vetett hitedet… reményedet.

Tematikus interkulturális sokkolás – ON!

Anglia...

az ahány-ember-annyi-dialektus hazája,

az ország, ahol az orrfújás ismeretlen fogalom,

a hely, ahol most közel fél évig élek.

*

Érdekes ellentmondás, hogy egyrészt szociális értelemben mennyire igényesek a britek: alapvető viselkedésnek tekintik az udvariasságot, toleránsak a velük együtt élő eltérő kultúrákkal, megdöbbentően segítőkészek és nyitottak. Ezeknek jó része saját maguk felé irányul valójában – a homlokzatvédés elméletének tökéletes gyakorlati példányai.

Viszont! „Higiéniai” szempontból a fenti igényesség már egyáltalán nem mondható el róluk.

egy britnél vagy tényleg nincs soha zsebkendő, vagy van, de meg sem fordul a fejében, hogy használja… inkább szipog. Hangosan és megállás nélkül. Nem zavartatva magát. A szörcsögés minden al- és válfaja tapasztalható itt. Nyilvános helyeken gyakran inkább a szmogos távol-keleti nagyvárosokban érzi magát az ember, ahol népbetegség a tüdőbaj, ezért hallható állandóan, hogy aktuálisan kinek mennyi váladék van az orr- és arcüregében… az utcán történő köpködés pedig már focistákat megszégyenítő mértéket ölt…

az igényesség saját maguk irányába arra sem terjed ki, hogy legyen hó, szél, eső, fagy, esetleg ne ujjatlanban, miniben, nyitott magassarkúban, bikinivel egyenértékű testfelületet takaró koktélruhában mászkáljanak a fiatalok az utcán. A Makó-Jeruzsálem viszonylat meg sem közelíti azt az eltérést, amit a britek és a saját hőérzékelésem között érzek…

az erős és vastag mindennapos sminkelés azt sem akadályozza meg, akinek az arcbőre alkalmatlan lenne erre. A bőséges (’általában’ elütő árnyalatú) alapozó, az indiánokat idéző vaskos pirosítócsíkok és a műszempillák, drasztikus mély tónusú szemhéjfestékek alól így is látszik az eltömített, egészségtelen, gyulladt bőr… na, pont így nem lesz igaz a „szépségápolási” jelzőből egy szó sem.

ízlés kérdése ugyan, de itt még az a jobb eset, ha egy lány inkább nem használ parfümöt. Az illat minősítésétől függetlenül az viszont tényszerűen megállapítható, hogy parfümből csakis erőteljes, karakteres, idősebb korosztályhoz illő fajtákat használnak, amit már méteres távolságból bőven lehet érezni… sajnos.

Mára zárom soraimat. Ne legyen ám félrevezető az első részletes bejegyzés hangvétele, ígérem, lesz itt még sok-sok pozitív vélemény is :)

halihó!

2 hónapja kezdődött.

Kellett idő, hogy magamhoz térjek. A szó legszorosabb értelmében. Magamhoz – vissza.

Minden megszokott külső hatástól eltávolodva. Csak magamra, az egyéni érzéseimre, motivációimra, döntéseimre támaszkodva. A két lábamat érezve a talajon. Egyedül egyensúlyozva.

Bár mostanra a mindennapokat a kétfrontos tanulás optimális megszervezése, a határidők tartása, a kivitelezhető legjobb időmenedzsment teszi ki (illetve az albérletben csak derengve felbukkanó wifi levadászása), 1 hónapja összeszedtem pár megfigyelésemet. A következő jegyzetek tehát most Nektek szólnak, akik kérdezitek, hogy vagyok, mit látok, mikor mesélek már. Meg azoknak, akiket érdekel egy magyar nézőpont a ködös Albionról.