Tumgik
#toxic is vagyok
girl-in-loves-posts · 29 days
Text
Csak kiakar jönni de ez olyan őszinte lett hogy már fáj néhol túlzok
A személy aki magára ismer ez csupán a véletlen műve.
Szóval kezdeném ott hogy lassan XY halott lesz számomra. Hogy miért? kérdezed
Azt mondta bármi történjék fontos leszek neki...persze hogy fontos voltam én állitottam egyről a két lábára, kivittem sétálni locsoltam a virágokat nem csak tapostam őket,csak erről megfeledkezik.
Képtelen velem találkozni mondjuk nem csodálom harcolni is képtelen volt de ÉN azért harcoltam érte, küzdöttem megvontam magamtól a dolgokat mint például a szexet. Ő nem tudott velem lefeküdni úgy mint régen de tudta hogy nekem fontos. ugyan már mindent tudott kiolvasott mindent belőlem de a legnagyobb kézi könyvet adtam volna a kezébe se látta volna hogy ha én szeretek akkor én képes vagyok akkor is szeretni ha fele annyi dolgot tesz meg a másik értem... mindegy
haladjunk tovább
felépítettünk együtt egy jövöképet amit a szemétbe dobott, úgy beszélt velem mintha soha nem is szeretett volna és ez lehet így van lehet nem, nem tudom már nem is érdekel... (a faszt nem)
mindegy
megbarátkoztam mindennel és mindenkivel, elviseltem azt ahogyan a szülei bánnak vele, ahogy a nevelő apja de azért én vagyok a rossz mikor folyamatosan vigyáztam rá(lehet nem kellett volna?)
Mikor a saját anyád azt mondja a baratnődnek hogy egy kibaszott manipulátor vagy és úgy is megfogod unni azt hogy te mászkálsz le.
Igen. untam de az én kibebaszott döntésem és pénzem volt
és láss csodát szét is mentünk
a nyakam merem rátenni hogy nem tetszett a viselkedésemés az sem hogy egy önálló gondolkodást próbáltam a fejébe ültetni, (hogy kiakartam hozni a toxik környezetből minél hamarabb)meg gondolom az sem hogy megtanítottam ÚJRA járni amire senki nem volt képes még a pszihologus sem.
mindegy
Igen időnként megbántottam vagy tul sok voltam de tudta mit vállal én szóltam hogy ki is vagyok valójában. mit rejt az elragadó aranyos külső....de mindegy
de ha én nem lépek az életedbe akkor a négy fal lenne a társaságod egyedül mert nem tudtál volna akkora nyomásra amit rád tettek kimozdulni. Érdekes már tudsz dolgozni járni szórakozni és hirtelen előkerültek a barátaid is akik nem utaznak miattad de mégis vele/velük beszélsz helyettem...
mindegy
közölted vannak más barátaim
igen de te a párom voltál a kibaszott egyetlenegy ember akinek ennyire megnyíltam mint neked.
mindegy
Igazából már minden mindegy
én rossz vagyok te pedig a jó
pedig én segítettelek ki abból a gödörből amibe most te löktél bele engem...
mindegy
Amikor ő gyógyult én fogtam a kezét és vártam türelmesen
amikor én kezdtem el ugyan ezt elengedte a kezem mikor azt mondta mellettem lesz végig
itt vagyok és szedem a két antidepresszánst
te szeded az egyet és a frontint még mindig, (pedig már rég le kellett volna tenned) mindegy
remélem egy kibaszott jó mankó voltam számodra de megtanítottad nekem azt hogy bármi történik SOHA NE BÍZZAK ABBAN AKI MOSOLYOG RÁM,VAGY AZT MONDJA SZÉP VAGYOK VAGY NE ADJ ISTEN SZERET ÉS VELEM AKAR LENNI...
szóval köszönöm
köszönök neked mindent a rengeteg boldog pillanatott és az átsírt és aggódott éjszakáim hogy vajon mikor dobsz ki...mert tudtam én nem fogok lelépni hiába nem voltál képes arra hogy utazz miattam
mindegy
de nyilván senki nem tartott pisztolyt a fejemhez hogy nekem igenis mennem kell minden egyes kibaszott szabadnapomon
ez is mindegy
minden
mindegy
nem akartalak mocskolni soha, nem akartam hogy te egy olyan ex legyél akit gyűlölnőm kell de nem maradt más választásom mert csak szeretni tudlak téged...
azért köszi hogy fent maradtál velem estéket mikor nem tudtam aludni vagy sütöttél nekem sütit, csináltál enni, kijöttél elém a buszmegállóba és hogy egy csodálatos majdnem egy évet tölthettem veled
szeretlek te idióta
ui: baszodj meg
A te Toxikus angyali kinézetű ördög belsejű velejéig romlott bántalmazó exed
ui: ha a sorsz akarja úgyis összehozz minket még, kivánom senki ne szeressen téged úgy mint én téged
végszó
kibaszott jól esett ezt kiadni
4 notes · View notes
Text
Lehet,hogy nem kellett volna...🙂
4 notes · View notes
Text
Nem érdekel hogy bocsánatot kérsz amiért keveset írsz, leláttamozlak és elmegyek aludni.
Stay toxic.
0 notes
macskabuzi · 3 months
Text
Vekengő rinyaposzt, egyaltalan nem kerek segitseget meg felesleges tanacsot, toxic positivity-t meg foleg nem, csak jobb ezeket kiirni magambol ahelyett, hogy csak magamban emesztenem
Biztos jo azoknak akiknek a parkereses nem veget nem ero csalodassorozat, akik vonzoak, ertekesek, izgalmasak, akiket kivan a masik nem, akar feltetel nelkul.
En egyik se vagyok. Van sok dolog amire buszke lehetek es amiben erteket kepviselek, de Ertektelen vagyok mint ferfi
Nekem csak az jut, hogy otthon bámuljak ki a fejemből, kattogjak mit basztam el megint, miért van az, hogy fittebb vagyok mint valaha, tudatosabban öltözködök (általában), messze jobb az attitűdöm és kommunikációm mint bármikor, és mégis soha ennyi idő nem telt el amiota tortent barmi.
Aprilisban lesz 3 eve, hogy veget ert az utolso, fogjuk ra kapcsolat, ami volt kb 2 honapos, azota szinte csak elsorandik.
Meg csalodasok.
Szeptemberben lesz 5 eve, hogy az utolso igazan hosszutavu kapcsolatomnak vege lett. Nem a magány gondolata miatt fáj, hogy ahogy haladok elore az idoben egyre valoszinubb, hogy ez igy is marad, hanem az, hogy azt a boldogsagot amit egy masik ember szerelme adhat meg tobbe mar nem fogom atelni.
Ahogy öregszek csak egyre rosszabbak az eselyeim, de egyszeruen nem latom hogyan tudnam elgyaszolni ezt az egeszet magamban, hogy ne erdekeljen innentol kezdve a tarsas let.
64 notes · View notes
depressionisnotagame · 7 months
Text
Toxic Trait #11
Képtelen vagyok vitatkozás nélkül létezni egy kapcsolatban... Veszekedj velem! Üvölts rám, amikor túlfeszítem a húrt!
Nem lenyugodni akarok, hanem kiadni a feszültséget....
52 notes · View notes
egy-lany-blogja · 1 year
Text
Rólad szól minden egyes story, amit kiteszek
Tudom, hogy rossz vagyok sokszor
Utána mindig megbánom egyedül otthon
Lehet, hogy toxic
Szemed függőséget okoz, mint a Frontin
Úgy érzem, szarabb napokon te vagy a dopping
És rádszoktam
Pedig nem vettem komolyan eddig játszottam
31 notes · View notes
miafaszlany · 11 months
Text
én: nem vagyok toxic
szintén én: előre megtervezek egy drunk textet
2 notes · View notes
vkaffee25 · 1 year
Text
Szeri?
Hogy szenvedhetünk ennyire valaki miatt,
akit még csak nem is szeretünk,
vagy legalábbis nem tudunk róla,
mert kérdéses helyzetünk.
"Szeretlek"
Üres vagy mögöttes?
Viszonozzák vagy csak beleegyeznek?
Komolyan gondolják vagy félvállról veszik?
Magam se tudnám,hogy létezik.
De tudom!
Mert érzem!
Minden egyes nap!
Nem szerelemből hanem mély barátságból.
Minket el nem szakíthatnak soha egymástól.
El nem hagynám egy toxic valamiért,
még titulálni se vagyok hajlandó kapcsolatként.
Se baráti,se szerelmi nem volt,
üres szavak,felszínes képfolt.
Miért?
Miért gondolunk állandóan valakire,kit feledni akarunk?
Egymáshoz sem kötődünk,nincs rá okunk.
Pár csók és egy-két szép este miatt?
Ugyan,
hány lánnyal csinálta végig ezt a körutat!
Állíthassa, hogy ő komolyan gondolja,
de azért tenni is kellett volna hébe-hóba.
Túl sok mindent nem vártam tőlle,
de azért az alap inteligencia hiányzott belőle.
Lovagias tettek sem kellenek,
de legyen már ott, mikor elnyomnak a kételyek.
Először barátság,aztán szerelem,
ez lenne a normális szerintem.
Mi mégis elvesztünk az alapokba,
imerkedés nélkül csaptunk a lovakba.
Később sem hagytál alkalmat bepótolni,
ugyan minek ilyenre időt vesztegetni?!
Miért?
Mondd miért kell álland��an rá gondolnom?
Hisz nem is szerettem,
csak kedveltem.
A több napi gyomorgörcs és pillangók másról árulkodnak,
kimondani azt a 8 betűt mégsem tudtam.
Lehet itt a csavar?
Mégis szerettem?
Tudtam,csak kimondani féltem?
Igen,
van benne igazság.
Hogyan is tudtam volna,ha érzem túl sok benne a turpisság.
Felszínesen hangzott,mit minden embernek elmond,
amivel normál esetben nincs is semmi gond,
de gondoljunk csak bele,
nem más az ha úgy várod tőlle,
mint párod?
Miért?
Miért van az,hogy törölném a fejemből,
mégis ha szépre gondolnék,rögtön ő az első?
Az első aki beugrik,hogy mennyi mindent megélhettünk volna,
de ezen álmok is elúsznak tova.
Hisz sosem volt olyan,hogy "Te meg Én",
csak össze-vissza fűt-fát ígértél.
"Megoldjuk!"
Mondtad....
Végül te voltál az,ki elrontottad.
Semmi erőfeszítést nem tettél,
annyira sem méltattál,hogy megismerjél.
Hogy a te elképzelésed alapján milyen a komoly kapcsolat,kíváncsi lennék,
de ha olyan,amit velem csináltál,sok szerencsét.
Lehet sok lányt behálózol rövid idő alatt,
viszont egyikből sem lesz ily alapon komoly kapcsolat.
Aki ismer már nem fog hinni neked,
nálam már a bizalom is óriási problémát jelentett.
Szerintem érthető.
Hiszen egyértelmű.
Kinek lenne könnyű,ha valaki ilyen szabad lelkű.
Hogyan is illenénk,semmit sem tudunk a másikról,
a legalapabb dolgok sem mennek kapásból.
Arra lett volna az ismerkedési szakasz,
de mégis hogyan,
mondd hogyan ha semmi lehetőséget nem hagysz!
A világ szemléletünk is teljesen más,
mindkettőnk életében más a prioritás.
Miért?
Mondd miért kell minden percben eszembe jutnod!?
Emlékeink minden percét belengi illatod.
Képtelen vagyok szabadulni gondolatodtól és tudom te nem változol,
mégis várok...
Várom az üzeneted.
Várom,hátha valami értelmes lesz,netán megjön az eszed.
De már az is elég lenne,ha szimplán megkérdezed:
"Szia,hogy vagy?"
Kereslek...
Mindenhol téged kereslek.
A tömegben,az utcán,a mezőn,közel és távol,
holott tudom reménytelen.
S a túlzott reményem által,én még mindig várok...
Várom,hogy megjelenjél,egy váratlan pillanatban,
hogy elfelejtsek minden rosszat,
ölelésedet alkotó,biztos karjaidban.
Miért?
Mondd miért kellett,hogy te legyél az első?!
Nem volt ez szerelem,csak pofára ejtő.
"Szeri"
Mennyire számít ha valaki nyálasan rövidíti?
Ugyan olyan erővel bír,
vagy csak fele annyival?
Egyátalán komolyan lehet venni egy béna emojival?
Nem tudtam viszonozva leírni,
hát még kimondani,
viccből sem sikerült elsunnyogni.
Nem ment,
és még mindig nem értem,
vajon taccsra vágta az egész lényem?
Hogyan tovább,nem tudom,
minden percet számolok.
Számolom az időt,mire haza érek,
S újra megnőlnek a valószínűségek.
Megnől az eshetősége annak,hogy lássam,
pedig nem akarom,
de megnyugtat a tény,
hogy közelebb tudom.
Miért?
Mondd miért kell ennyit szenvedni?
Nem lenne egyszerűbb őszintén tisztázni!?
4 notes · View notes
weedamka · 2 years
Video
youtube
hogyha egyszer elromlik azt meg kell javítani jól átbeszélni és nem elhajítani majd az anyósülésből a szélvédőn keresztül nézzük ahogyan a külvilág menekül hátborzongató
szóval valahogy az van, hogy tényleg az egész itt lét mostanság tök céltalan lett, próbálom a fejemet a víz felett tartani, igyekszem pénzt spórolni, lett munkám, emberek között vagyok, meg minden, csak esténként egyedül fekszem le, nincs akire elköltsem a pénzt, akit elvihetek hétvégente vacsorázni, akivel a közös életünket tervezzük. most itt volt ő, akivel azt hittem, hogy talán lehet valami több mint random hétvégi dugás, beleéltem magam, aztán rá kellett jönnöm, hogy igazából neki teljesen mindegy volt, hogy vagyok vagy nem, csak kellett valaki aki meghallgatja, és figyel rá, és mellette voltam, mert teljesen mindegy, hogy mennyire volt velem flegma, bármikor újra írhatott nekem, és újra és újra meghallgattam, és benne vagyok, nyakig, mert szeretem, és fogalmam sincs hogy mit csináljak, hogy ne érezzem ezt, irtó fura, soha senkivel nem volt ilyen, nekem is mindenkit csak meg kellene dugnom aztán menni tovább, mint a többi érzéketlen fasznak, de a picsába hogy itt dobog bennem ez a szar amikor összevesztünk, csak ültem, a beszélgetésünket görgetve mint egy megszállott, és percenként figyeltem, hogy mikor gondolja meg magát, és mikor ír egy kisregényt, ahol leírja hogy szeret és sajnálja, hogy elbaszta, de ez sosem fog megtörténni, mert nem szeretett, és igazából sosem mondta, én adtam a szájába néha ezt a szót, mert ezt akartam hallani, és ő is mondta, dehát a hangsúly egy tök sokatmondó dolog, érezhetően nem volt szerelmes,  le kellett volna vágnom, mármint asszem nem hazudott szerelmet, csak annyira azt szerettem volna, hogy azt érezze amit én, hogy beleképzeltem ebbe a romantikát, ami igazából nem is volt aztán eszembe jut, amikor azt írta, hogy egyedül érzi magát az új házban, jó volt velem aludni, és szeretnék-e mégegy napot, aztán mondtam hogy szeretnék, de ez nekem több mint neki és összezavarna mindent, aztán mondta hogy neki sem kevesebb, higyjem el, dehát nem hiszem el, ha objektíven nézem négy hetet töltöttünk együtt mielőtt mással smárolt, szóval ezt írja, hogy nem kevesebb, dehát akkor nem lép félre, vagy legalább azon van, hogy tisztázza a helyzetet, de ha felhoztam a szituációt csak ellökte magától a témát, éreztem, hogy nem akar róla beszélni, érzem, hogy nem csak csók volt, és ott volt köztünk ez a kibaszott szikla, hogy mindketten tudjuk, hogy nem jó, csak ő nem akarja elemezni a szituációt, mert az életében én is csak vendég voltam, én meg képtelen vagyok átrúgni ezt a falat, és akkoriban arra gondoltam, hogy valószinüleg csak rosszabb lenne, ha tudnám a teljes valóságot, dehát ennyivel igazán megtisztelhetetett volna, igazából közöm sincs már hozzá, hiszen a megcsalása után hazaküldtem, de akkoriban tényleg érdekelt, meg persze most is, hogy mi voltam neki, amikor rákérdeztem, annyt mondott, hogy ezt éreznem kellene, dehát nem érzem, tök jól esik ha egy nő ír néhány érzelmes mondatot, hogy mit jelentek, valahol azt olvastam a nők önkifejezés terén jobbak, mint a férfiak, dehát azt hiszem tényleg nem váltottam ki semmit, mit mondhatott volna el kell felejtenem a faszba, pedig egy hónappal ezelőttig, amikor folytattuk, azt hittem hogy tényleg helyem van az életében, hiszen a legjobb barátnője is egy toxic picsának hívta és elhajtotta, mert mindenki érzéseire tojik, mindenkivel az ő problémái a témák mondták, hogy keressek valamit, ami elfeledteti velem, dehát fogalmam sincs mi lenne az tartósan, egy év után végre érdekelt valaki, rajta kívül az exem kötött le, akire tudtam figyelni mert nem volt geci unalmas, vajon mit akarhattam volna, hogy normális legyen és visszajöjjön és építsük együtt a közös jövőnket, de ő nem erre vágyik, hanem az exére, körülbelül négy ilyen viszonyom volt az elmúlt két évben aki visszacsúszott az exéhez, mert képtelen kilépni a saját buborékjukból, és persze én érzem szarul magam, aki nem tudta megugrani az exek szintjét és hiába rúgok be pénteneként, ez már nem adja, ebben éltem 10 évet, leszarom a diszkókat meg a fényeket, meg minden helyet ahol nem lehet beszélgetni, a kocsmákban régen azt éreztem jól magam mert lehetett beszélgetni, de ez már nincs, mert mindenhol a kurva techno szól
de nyilván nincs ezekkel baj, ez csak az én hozzáállásom, az én agyam képződménye, de miért kellene hogy másként érezzek?  nincs senkim, a családom szét van baszódva, nincsenek flörtök, mert már nincs erre idegrendszerem hogy fűzögessek valakit meg kedves legyek, ott akarok valakivel lenni a közepében amikor már éljük a saját életünket minimum fél éve és jól vagyunk, és bízunk egymásba, kábé a negyedik beszélgetésünknél mesélte, hogy ő is erre vágyik, éppen mesélte a barátnőjének, hogy valakivel benne akar lenni a közepébe - úgy mint ahogy elvileg voltunk - dehát a picsába is, ezek szerint nem voltunk, ha ezt érezné ő is akkor rég itt feküdne és családi titkokat néznénk, pop-cornt tömnénk egymás szájába, ő valahogy máshogy akar a közepébe lenni, vagy csak mással, vagy csak mindig mással, nem tudom pedig fasza lett volna, ha észreveszi hogy a félrecsók után sem léptem le, és szeretem, de ha el is hinné is szerintem leszarná, pedig bármit elmondhatna, mert látom hogy kb. hasonlót érzünk, azt hiszem, de nem mondd semmit, csak röhögünk a fasz tik-tok videókon meg pc játékokkal tompítjuk az érzéseinket, holott nem erre volt igazán szükségünk, csak képtelen volt átadni magát, aztán közölte, hogy én nem fogtam meg rendesen a kezét, mármint érzelmileg, az mondjuk "jól" esett, szerintem ha bárki ennyire túlszeretek mint őt két opció lett volna: vagy letilt, vagy az életbe nem enged el. más lehetőséget nem igazán látok, szóval tökre unom, hogy minden a kurva pénz körül forog, mindenki megcsal mindenkit mindenkivel, én meg valahogy nem passzolok ebbe, 15 évet "szenteltem" bulizásra, azt hiszem ami létezik azon tényleg végigmentem, de most már családot akarok, meg nyaralásokat, boldog koccintós boomerangozós képeket az instagramra, nem tudom, hazamenni, kibőgni magam a faszba de itt dekkolok tök egyedül egy irodába ahol kurvára nincs keresnivalóm, senki nem szól hozzám, érthető mert látszik hogy fosul vagyok, feladatom sem igazán van, meg ha lenne se kötne le, mert őt szeretem, és nincs az a mennyiségű ez meg az, ami ezt elmulasztaná, a tanácsokkal már a faszom ki van, mindenki megmondja hogy kellene élnem meg mit csináljak, és csinálom is, gondolom, de nem egy kibaszott gyerek vagyok, tudom mire vágyok, csak azt nem hogy ezt hol kaphatom meg. nyilván sehol, mert irreálisan túlszeretek mindenkit, mindig, mindenkivel törődök, a megfelelési kényszer miatt segítek mindenkinek mindenben,hogy hátha egyszer visszakapom de kurvára nem, saját magamat kellene szeretni meg a saját dolgaimat csinálni de nem tudok ekkora egoista fasz lenni mint az emberek, VALAKIÉRT akarom csinálni, és valakit aki értem csinálja, szerelem nélkül az egész egy félig kihűlt kávé amiből ki lett felejtve a cukor meg a tejpor
talán az idő megoldja hmm köszönöm a figyelmet
#oc
1 note · View note
metalindex-hu · 4 months
Text
DRAIN DOWN - Toxic Society (2024)
DRAIN DOWN - Toxic Society (2024) - https://metalindex.hu/2024/02/08/drain-down-toxic-society-2024/ -
Tumblr media
Őszintén szólva gondban vagyok ha a német Drain Downról kell beszélnem. A bemutatkozásuk alapján ők lényegében egy thrash banda, lényeges hardcore-beütéssel. Ez egyébként többé-kevésbé fedi is valóságot, viszont az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a HC finoman szólva sem tartozik a szakterületeim közé.
[…] Bővebben!
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
0 notes
httpsadbitch · 4 months
Text
néha csak nézem a posztjaidat amihez még mindig küldi az értesítéseket a tumblr mert nem kapcsoltam ki. végre kijöttél abból a toxic kapcsolatból amire már az elején is figyelmeztettelek hogy vigyázz. lehet hogy másképp tűnt, de csak megakartalak óvni a csalódástól. mérhetetlenül büszke vagyok rád, sajnos ezt nem tudom elmondani közvetlen neked. mai napig hiányzol és gondolok rád, még van bennem egy aprócska remény hogy egyszer felkeresel és minden olyan lesz mint régen.
0 notes
petrany · 10 months
Text
Not dead.
1 note · View note
zoeka07 · 2 years
Text
Ugy eltem eddig mintha csak te lennel a foldon de kezd kinyilni.a szemem ez nem igy van. De te ezt nem becsulted meg ahogy semmit sem. Az en lelkiismeretem boven tiszta mindent megtettem erted! Neked semmi nem volt eleg. Lehetetlen modon semmiztel ki. Mindent elvettel tolem nemhogy amitol egy no nonek erezheti magat de melletted mar embernek se erzem magam. Tudod ilyen erzes veled lenni. Legjobb erzes amikor elmesz es csak arra varsz utanad jojjon de nem jon. 2 eve csak azt hallgatom mennyire tonkre tettelek es az en hibam minden. Hogy vagy kepes valakit akit szeretsz ilyen szinten lelki nyomorekka tenni? Mert ezt az oromet is megadom ezt erted el. Engem letaszitottal teljesen oke de a sajat gyereked se nezed semmibe ilyeneket mindasz higy kiveszed belolem? Uristen..es nyilvan mindent arra fogsz hogy beteg vagy. En meg ezert nezzek el mindent. Mindegy mit teszel hulye zoeval barmit lehet ugyis megbocsajt kihasznalom hogy szeret mit szamit min megy keresztul a hulye ugyis egy nulla. Mindenki akinek volt egy kis eszed barat no narki m1 rajott milyen toxic vagy es ott hagyott. En maradtam egyedul mindig. Es megis engem bantasz.Neked a gyerek js csak egy vita eszkoz ezzel is csak nekem probalsz artani. Sosem szerettel vegre kimomdtad de azt hiszed nem tudtam? Csak azert voltam jo mert mindig melletted voltam es szerettelek. Az egyetlen embert talaltad aki erre kepes. En csak annyit akartam higy azeress. Leromboltal minden noiesseget bennem sose voltam eleg mas mindig jobnan tetszett masra vagytal ujra es ujra. Nem letezik ettol megalazobb. Es az embersegem az erzeseim? Szinten elvetted. Sose szerettel sose figyeltel ram nem adtal meg a vilagon semmit es ennek ellenere is teged akartalak. Ha meseltem mindig masra figyeltel egyszeruem nem erdekeltelek soha. Soha nem aggodtal ertem soha nem erdekelt oszinten mivan velem. A vilagon mindenert engem okolsz az miatt ami veled tortenik mindenert engem latsz hibasnak amin atmesz. 2 eve csak csendben turok es varom hogy jobb legyen de nem lesz soha. Es persze mjndig te vagy Az aldozata a te lelked kell patyolgatni. Mindig is semmibe vettel masok elott is ugy beszeltel velem mint egx kutyaval masoknak mindig csak azt meseled rolam mit erdekel a zoeka stb. Soha az eletben nem voltal mellettem. Sajnalom hogy sosem tudtal szeretni biztosan ennek is en vagyok az oka! Rengeteg srac a ket kezet tette volna ertem ossze nekem senki se kellett csak te neked meg barki csak nem en. Es en ezek ellemere is teljesitettem a vagyad meg gyereket is szulok neked bar ez tolem volt felelotlenseg! Elturtem azt is higy mjndig utottel vertel de terhesen is? Nem rolam szol a gyerekunkrol. Egyatalan fel se fogsz meg semmit az eletbol gyava vagy es menekulsz minden elol ami neked nem jo. 5 ev arrol szolt hogy probaltalak jo utra terelni de nem ment. Nem is feltetted a kapcsolatunk megmondtam ha megegyszer hazudsz gatya . Ugyanugy hazudtal. Semmi stabilitas a kapvsolatunkba az eletunkbe azt erzem barmikor borulhat minden. Keptelen vagyok mar ennyi fajdalommal elni. Most se jut eszed agaba se mivan velem de biztos megint kurvazoo vagy drogozol:) mert ezek mindig elorebb voltak mint en barmikor valaha is leszek. Folyton csak a faszsagod gyartod hetrol hetre derülnek ki evek ota a hatugsagaid mikor szamitott barmit is hogy ezzel bantasz? Mit varsz most is en fussak utanad? Egy betut nem vagy kepes irni kurvaknak persze eloszeretettel irsz de en ennyit se erdemlek. Ha annyira szeretnel nem engedtel volna ki semmi aron de megint kiderült kicsit se erdekellek. Elhiszem hogy nem vagy szerelmes belem de meg csak emberkent se szeretsz tisztelet stb ilyeneket fel se hozok ha ez mashogy lenne nem tudtad volna ezeket megtenni velem nem tudtad volna ennyiszer vegignezmi hogy szenvedek miattad. Belefafadtam ennyi ev utan hogy csak en tegyek ertünk. Sose beszelhettem veöed semmirol ha nekem valami fajt sose tudtad oszinten elmondani a dolgokat mert ugy kevesbe fajt volna nem szedett volna szet mi volt mi nem. Vilag eletbe meg lettem verve ha valami fajt en sose mondhattam el mi a baj. Jol megvertel aztan vossza tamadtal en
1 note · View note
madbex · 2 years
Text
Csak tudnám mi a faszért vagyok képtelen beszélni,neki a problémáimról. Azokról ami fáj.
Hogy mennyire gyenge is vagyok amikor eljön az este és magamra maradok a gondolataimmal.
Hogy mennyire sebezhető és szeretet éhes vagyok.
Hogy magányos vagyok minden percben amit nem vele töltök.
(Mi a francért vagyok ennyire egy idegesítő kis toxic pióca…?)
Tumblr media
0 notes
gondolkodokrajtunk · 2 years
Text
Toxic ember vagyok.
0 notes
nemasegelykialtas · 2 years
Text
Ma, ahogy vezettem és szólt a zene, eszembe jutott, amikor egyszer elment sétálni a kutyájával és otthon hagyta a telefonját. Nagyon toxic voltam, előtte pont kicsit veszekedtünk valamit, egy lényegtelen kis apróságon, nem volt értelme, aztán hiába írtam neki és hívogattam, semmire sem reagált. Pánikrohamot kaptam, hogy “úristen mi lehet vele, mit csinálhat, tuti mással van”, pedig csak elment sétálni a kutyájával. Egyre jobban túlgondoltam az egészet és egyre rosszabb lett. Utána nagyon nagy veszekedés volt kettőnk között, miattam történt. A saját sebeimet, tapasztalataimat vetítettem ki rá, de teljesen feleslegesen, mert soha nem tett volna olyat, amikre akkor gondoltam, mindent elmondott és teljes szívéből szeretett már akkor is. Egyfolytában ilyen toxic voltam vele és mire ráeszméltem minden hibámra, a sebeimre, hogy miket csináltam vele, tudtam, hogy változtatnom kell magamon, mert ez nem egészséges. Nem voltam egészséges, teljesen romlott volt a lelkem és olyan romokban volt, hogy nem is gondoltam volna még én sem. Felnyitotta a szemem és változni akartam. Igazán változni, nem csak mondani, miatta, mert miatta láttam az értelmét. Magam miatt nem láttam értelmét, elvégre tudtam milyen romlott vagyok és csak szépen lassan meg akartam halni kívül-belül. Most viszont igenis élni akarok, mert Ő belépett az életembe, hatalmas változásokra ösztökélt, rengetek dologra megtanított, rengeteg dolgot mutatott nekem és rá kellett jönnöm, hogy menthetetlenül beleszerettem. Nem csak a külsejébe, a belsejébe is. Tudtam minden hibáját a bőrén is, mégis tetszett, tudtam mi nyomja a szívét, milyen problémái vannak belül, mégis beleszerettem a lelkébe, a személyiségébe is. Ő volt az, aki mindig mellettem állt, akkor is, ha senki más nem tartott ki mellettem. Ezt lehet nem is tudja, de sokszor volt olyan, hogy csak rá támaszkodhattam, senki másra nem számíthattam úgy, mint rá. Teljesen beleszerettem mindenébe és végül muszáj volt belátnom, hogy reménytelen, hogy valaha is kiszeressek belőle, valaha bárki akár kicsit is a közelébe tudna érni. Nagyon magasra rakta nálam a lécet, ezt elmondtam neki, de sose hitte el. Megtaláltam benne azt a társat, akiről azt hittem soha nem fogom, azt a boldogságot adta meg nekem, amiről azt gondoltam soha nem kaphatom meg, mert meg sem érdemlem, azt a szeretetet, amit még soha nem éreztem senkitől. Így lett Ő a mindenem, konkrétan az életem értelme, aki miatt a változás útjára helyezem le lábnyomaim egyfolytában, levetettem a toxicukusság egy jó nagy részét is már, teljesen meg tudtam nyílni végre valakinek az Ő személyében, mindent tud rólam kívül és belül egyaránt, végre adhatom önmagam valaki mellett és nem kell szerepeket játszanom, sírhatok, nem ítél el, csak átölel és megvigasztal, végre bízhatok valakiben 110%-osan, mert tudom, hogy megtehetem, ő nem élne vissza soha a bizalmammal, elmondhatok neki mindent, a legnagyobb dolgoktól a legkisebb apróságokon át bármit, egyszerűen élvezem, hogy végre tudok változni ennyire és annyira szeretném, ha ezeket Ő is megtapasztalná mellettem, ha részese lehetne, nélküle el sem tudtam volna indulni és nélküle nem, hogy befejezni nem tudnám ezt az utat, sokáig sem jutnék rajta, érzem. Mert én nem akarok senki mást, csak őt, míg világ a világ és vele szeretnék boldog lenni, miközben én is boldoggá teszem őt. Új, más ember lettem már, egy jobb ember. Közel sem jó még, kell a segítsége, kell hogy mellettem legyen, de minden erőmmel azon vagyok, hogy szeretni tudjon, boldog legyen mellettem, büszke legyen rám, változni tudjak folyamatosan, levetkőzzem azokat a tulajdonságaimat, amilyen régen voltam. Várok rá, tudom, hogy hiányzunk egymásnak, szeretjük egymást és mindketten akarjuk a másikat. Remélem hamarosan sikerül bebizonyítanom neki mindent tettekkel és nem csak szavakkal. Szeretlek és mindig szeretni is foglak mindennél és mindenkinél jobban feltételek nélkül❣️❤️
Sz.❤️
0 notes