#kinek a kurva anyja
Text
Nem gondoltam volna, hogy az anyósomék látogatása miatt fog tönkremenni a 15 éves kapcsolatom.
Mondjuk érdekes dolog, mert meg vannak győződve arról, hogy én vagyok a hibás én viszont úgy érzem, hogy gázlámpázva vagyok. Ezt persze nyilván tagadják, de ha belegondolok, mi van, ha én tévedek és tényleg akkora szar vagyok mint ahogy állítják rólam?
Trükkös dilemma, mi?
A nejem gyengébb pillanatában beismerte, hogy meglepődött mennyire morgós az anyja, de aztán meg anyuci kicsi lányaként, mindenért én lettem a hibás.
Azonban, ha feltesszük, hogy tényleg én vagyok a hibás, akkor az baj, mert kifogytam már az ötletekből mit tehetünk még a kapcsolatunként, miközben úgy érzem csak én dolgozom azért, hogy jobbak legyenek a dolgok.
22 notes
·
View notes
Text
Most megállapítom, hogy az elmúlt pár hétben teljesen sikerült eliminálni bármiféle különbséget egy sima lakossági (mit lakossági, egy mezei link megosztása) és a legpotensebb rákszredek között.
Kinek a kurva anyja (mindenkinek), nem olvastam, de... én most elmegyek a szakterületemtől távol munkáló emberek előadásait nézni YouTube-on. 💋
15 notes
·
View notes
Text
HATEFŐ
Mar jo ideje uj telefonom van, de biztos, ami biztos, cipelem a regit is, mert egy csomo dolog arra van elmentve. Kiveve persze ma. Na kinek kellett volna sürgösen egy doksi, ami csak azon van rajta? Es kinek jutott a varos tulso vegen eszebe? Es kinek a kurva anyja?
19 notes
·
View notes
Text
Hiába mondod nekem, hogy foglalkozzak magammal, és hogy te tudod hogy már megszoktam hogy nem vagyok jól, ez van, és már nem is akarok jól lenni. Hogy csak magamon tudok segíteni. És hogy nincsenek olyan problémáim amik miatt nagyon nagyon szarul érezhetném magam. És hogy másoknak sokkal rosszabb mint nekem. Hidd el tudom hogy másoknak rosszabb, ez miatt napokig tartó bűntudatom szokott lenni. És visszatérve túl sokszor próbálkoztam már jobban lenni de soha nem jött össze ezért feladtam. Sajnálom, hogy már leszarom, és inkább próbálok másoknak segíteni hogy ők ne adják fel. És én kérek elnézést hogy nem vagyok olyan erős mint mások. Tudom! De nem tudok azzal mit kezdeni, hogy túl sok bántást kaptam, szóval már egy kibaszott rosszindulatú mondat is elbassza a kedvem egész napra. Meg az hogy mindenkitől azt hallom hogy nem lesz belőlem semmi. Ezt is tudom. De már nem érdekel. Na meg az a sok álszent és hamis ember a családomban, meg úgy mindenhol. Mindennap történik valami itthon, mindig tudnak újat mutatni, és már elegem van a meglepetésekből. Igen, vannak akiknek válnak a szülei, akiknek haldoklik az anyja/apja, akiknek alkoholista az egyik, meg stb. De baszki.... mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb és nem mindenki tudja úgy elfogadni a dolgokat ahogy egyesek. És nem mindenki ugyanolyan erős. Tehetek róla hogy ilyen kibaszott gyenge vagyok? Nem hinném. Van aki tartja magát egész nap, aztán hazamegy és kisírja a lelkét, vagy kiadja a feszültségét valamiben, legyen az sport vagy bármi. Én nem tudom kiadni. Egyszerűen nem megy.... Már egy ideje nem sírtam, és nincs semmilyen dolog amit igazán szeretnék csinálni. Akkor még van az, hogy nem mindenkit támadnak meg a démonjai a fejében. Mert kurva szar érzés az amikor a semmiből jönnek a gondolatok és már nem is tudom őket követni, mert egyszerűen magával ránt. Csak úgy a semmiből rám jön az hogy engem amúgy nem szeret senki, és hogy kinek mit hihetek el, kinek a szavai őszinték meg stb..... Visszatérve a családomra. Mintha ismeretlen ismerősöket neveznék a rokonaimnak. Ja, de várjunk már. Ez miatt én nem érezhetem magam szarul mert van akinek sokkal rosszabb. Oké. Bocsi. Na meg még az is van, hogy belenézek a tükörbe, és én török össze, mert még a tükör is erősebb nálam. Kurva jó. Aztán genetikából adódóan olyan rohadtul idegbeteg vagyok mint anyám. Pedig annyira de annyira irritáló amikor hozzá hasonlítanak. De most kimondom.. A picsába is.. Olyan vagyok mint anyám. Azzal a különbséggel hogy én nem sajnálok senkitől semmit, és nem mindig csak magamra gondolok. Hmm. És ha már visszatértem újra a család témához, a bátyám egy kibaszott alkoholista érted? A másik bátyámmal meg nem tudok normálisan elbeszélgetni, nővérem meg egy álszent érdek ember. Apám az meg olyan szinten nem tudja kimutatni azt amit érez, és annyira leszar mindent, hogy olyan mintha nem is lenne. A szeretethiányomról meg már nem is tudom mit mondjak, mert én sem tudom hogy miből ered. Szerelmi életem meg hagyjuk. Annyi a lényeg, hogy szeretem de leszar. Szép is a viszonzatlan haha. Óh, tényleg... Olyan brutális hangulatingadozásaim vannak, hogy már engem idegesít, nem hogy még a körülöttem lévőket. Túl sokszor vagyok idegbeteg. De mindegy. És miért érzem mindig azt hogy mindenki rajtam nevet? Miért félek kérni 30 kibaszott dkg sonkát a kisboltban? Miért érzem mindig kényelmetlenül magam ha van pár olyan ember a társaságban, vagy a suli udvarán akiket nem ismerek? Ilyenkor is mindig ideges leszek, melegem lesz aztán azt se tudom hova akasszam fel magam. Az étrendem is fasza amúgy. Egyszer fél óránként éhes vagyok, aztán hetekig nem tudok se enni, se inni. A folyamatos hányingerről meg ne is beszéljünk. Aludni is úgy alszok hogy hetente 1-2× el tudok aludni éjfél előtt, amúgy csak 1 után bőven. Meg az a rohadt sok idióta ember. Hagyjuk is. És annyira segíteni akarok mindig mindenkinek, hogy ha egy valakinek nem tudok, azt egyszerűen nem tudom elfogadni. De rá kellene jönnöm hogy nem mindenkit tudok megmenteni. A halálvágyam meg csak jön. Gondolj bele... Az a sok fájdalom, megszűnne ha meghalnál.
DE KURVÁRA NINCS OKOM ROSSZUL ÉREZNI MAGAM.
És ez még nem volt minden.
《@anyaaaaaaaaaaaad》
7 notes
·
View notes
Text
8-ra ígérte magát a vízszerelő.
Felhívta a gondnokot (!) hogy egy órát késni fog, szóljon már nekem. (A vizes tudja a számom.)
10:32 van szaki még sehol. Tegnap d.u. 2 óta nincs melegvíz az én strangomon lévő lakásokban.
Ilyenkor kinek a kurva anyja?
0 notes
Text
Épp hazaértem reggel, és
miközben Egyfülűtől hazasétáltam, kiderítettem, h a néger megverte a hipsztert, és végre nem kell tovább ezt a buziságot olvasnom mindenhol, ennek pedig nagyon örültem; gondoltam, most lezuhanyzom gyorsan, aztán tudjátok mit? gitározom egy kicsit, olyan rég gitároztam! De amikor hazaértem, rögtön gyanús lett, h a konyhaablakon nem volt leengedve a sötétítő. Nemár bazmeg, betörtek, v mi, futott át az agyamon kétségbeesetten, v esetleg Egyfülű felejtette el lehúzni, mielőtt tegnap este átmentünk hozzá sörözni és megindítóan vallani? Bekémletem az ablakon, végül is hónapok óta nincs rajta függöny. Nem láttam semmi furcsát, csak h a lakást elönti a vasárnap délelőtti fény, ami viszont határozottan rosszat jelent, mert ezek szerint a szobákban is fel van húzva a sötétítő, amit pedig kurvaélet, h én magam húztam le tegnap. Felkészülve lelkiekben majdnem bármire, beléptem az ajtón, mert az is nyitva volt. Az előszobában fény, semmi, minden ugyanúgy, ahogy hagytam. Bementem a szobába.
A piros kanapén ott ült Orbán Viktor.
-- Óabüdöskurvaéletbe! -- szakadt ki belőlem vasárnapian. -- Hát ne már, h ide is utánam jön!
-- Jaj, kedves barátom! -- nézett fel a Times Literary Supplementből Orbán Viktor (a TLS-t még Angliában vettem két hete, persze csak Tom Shippey cikkét olvastam el belőle az új Tolkienről). -- Látja, mindegy, hová költözik, ha személyesen akarjuk megkeresni, meg fogjuk találni. Azért az jó húzás volt, h az albérlőjének sem mondta meg a pontos címet, így a Pintért kellett felhívnom gyorsan, h be van-e jelentkezve vmi más címre, olyan rendes maga, h bejelentkezett, így sokkal de sokkal könnyebb baszogatni!
Ledobtam a hátizsákomat a földre, vigyázva, h a gépemnek benne nehogy baja legyen, sőt, Orbán Viktor lehetőleg észre se vegye, mert igaz, h elég szar, de ha elviszi, elveszik az egész két heti munkám, meg egyébként is.
-- Jó, megtalált, oké, kiadom a másik lakást, büntessenek meg, csak húzzon a picsába, zuhanyozni akarok! -- mondtam tárgyilagosan. Kicsit megijedtem, h erre majd azt mondja, nem baj, megvárja. V bejön a fürdőszobába, leül a vécére, és onnan pofázik, amíg én zuhanyzom.
-- Ugyan, kit érdekel a maga szaros ** ezre -- legyintett Orbán Viktor. -- A lakás, na az más. Már amikor hirdette, akkor is akartam keresni, de akkor aztán mégsem úgy alakult. De most viszont sürgős, ezért is vagyok itt így vasárnap, templomba majd elmegyek délután. Egyébként meg látom, a liget mellé költözött, ugye zavarta egy kicsit a vizes vébé?
Elég súlyos lehet a helyzet, ha Orbán Viktor templom helyett is hozzám fordul; a vizes vébével vegyes érzelmeim voltak, mindenesetre sem ellentmondani, sem a kedvében járni nem akartam túlságosan.
-- Ami azt illeti, egy kicsit igen -- feleltem némi konsziderálás után. -- Egyszer mentem trolival egy ismerősömmel találkozni, és a kib vizes buziskodásuk miatt elkéstem, mert hülyén ment a troli!
-- Jó, hát maga alig lép ki a lakásból, nehéz így magát zavarni -- nézett rám Orbán Viktor. Azért egy kicsit elégedettnek látszott. -- De az csak zavarja, h még ezen a héten is kidobunk rá 400 milliót?
-- És ezt kitől veszik el, ezt is a fogyatékos gyerekektől? -- kérdeztem.
-- Nem is tudom -- Orbán Viktor eltűnődött. -- Azt hiszem, talán a nyugdíjból vagy a tébéből, v ez lenne abból az 50 CT-gépből, amit titokban eladtunk az ISIS-nek és kartondobozokra cseréltünk a kórházakban? Tényleg nem tudom, ehhez meg kéne kérdeznem vkit. Komolyan érdekli?
-- Dehogy érdekel, hagyjon már! -- vágtam rá, mert még elkezd itt telefonálni is nekem, gondolom az én telefonommal. -- Azt mondja, mit akar, v húzzon a picsába, persze ha nem mondja, akkor is húzhat!
-- Na, kedves barátom -- Orbán Viktor szemében némi sértettséget láttam felvillanni. -- Olyan rég találkoztunk, és én tökéletesen hajlandó vagyok magának megbocsátani, h a múltkor leütött és székhez szigszalagozott az alagsorban, ahogy a Miurunkjézus tanítja. Mmint a megbocsátást, azt tanítja, magának is jót tenne, ha a Miurunkjézustól tanulna Soros helyett! De most nem ezért vagyok itt, a megbocsátás csak olyasmi, amit mellékesen elintézek, ha már itt vagyok.
Nagyot sóhajtottam. Én sosem bocsátom meg Tallián Miklósnak, h kiszabadította a pincében a székhez szigszalagozott Orbán Viktort, mielőtt egy nagyobb lottónyereményt követelhettem volna érte, meg egy kocsit teli tankkal.
Orbán Viktor mindeközben megbocsáton méregetett.
-- Na -- kezdte --, arról lenne szó, h ki kéne rúgnia az albérlőjét úgy egy hétre.
-- Á, szóval mégis fáj maguknak az az én ** ezrem? -- jegyeztem meg maró gúnnyal. Nem vagyok benne biztos, h észrevette. Mmint a maró gúnyt, az összeget egészen biztosan jól megjegyezte.
-- Nem, dehogy, hát abból ugyan mit lehetne rendezni? Még egy fakocka se jönne ki belőle a metróban közbeszerzésben! Nem, kedves barátom, ki akarjuk venni a lakását mi egy hétre. Fizetni nem tudunk, tudja, hogy van ez, az elmúltnyolcév miatt nincs pénz semmire saját magunkon kívül, és nekünk is csak a legszükségesebbekre, de cserébe nem fogjuk basztatni utána az albérlője miatt! Na??
-- Megint azt tervezi, h eltűnik és nálam akar pecózni? -- érdeklődtem. Legutóbb is ez volt. -- De hát most volt eltűnve két hétig, miért nem volt elég Horvátország?
-- Nem nekem kell, kedves barátom -- felelte. -- Bizonyára tudja, h holnap jön Putyin, és...
-- És a testőrei ott akarnak ****-keri kurvákat dugni, v mi? -- kérdeztem maró gúnnyal.
-- Nem, egy hétig ott akar pecózni. Csak amíg a puccsot előkészítik neki otthon, tudja, mint a törököknél, utána lelőheti az internetet, kivégeztetheti az újságírókat, meg ilyenek. Ha jól sikerül, mi is megcsináljuk!
Hát, ennek van értelme, gondoltam magamban, végül is tutira kra irigyli Orbán Viktor Putyint meg Erdogant, amiért ők simán lelövethetnek ellenzékieket meg újságírókat, nem kell baszakodni azzal, h titkosszolgálatilag zsarolják meg őket, az olyan bizonytalan. El lehet vitetni tüntetőket! Még az eddiginél is jobban le lehet szarni mindenkit!! Igen, természetesen nem segíthetek ebben, hisz ha Putyinnak bejön, majd megcsinálják ők is. Én meg már amúgy is személyesen vagyok felelős az egész Fidesz-kormányért, Schmitt Pálért, Balog Zoltánért, ezt nem engedhetem meg magamnak. Legalábbis nem kevesebbért, mint egy óriási lottónyeremény, meg egy kocsi teli tankkal.
-- Miért nem dugják fel ma... szóval miért nem dugják el Debrecenben? -- kérdeztem inkább. -- Ha már szerencsétlen debreceniekkel adatnak neki vmi tiszteletbeliséget, tegyék be ott az egyetemi vendégházba, biztos van olyan, v a rektoriba, mit érdekli az őket? Csak engem hagyjanak békén!
-- Nem lehet -- ingatta a fejét Orbán Viktor. -- Debrecenben már amúgy is kockázatos az egész, tudja, eredetileg díszdoktorit akartunk neki adatni velük, de arra lemondott volna az egész szenátus, és a Balog azt mondta, hirtelen nehéz lenne ennyi új szenátát találni, furán nézne ki, ha mind tanársegéd lenne. Meg a civilek is, meg az egyetemi polgárok, hát ezek máris tiltakoznak, biztos megtalálnák ott, aztán még le kéne lőni néhányat a testőreinek, hát kinek jó az? De tudja, mit? Cserébe maga fogja nyerni a dzsúdó-vébét! Na??
Talán meg lehet nekem bocsátani, h erre nem szittya vérem gerjedt fel, hanem hatalmasat röhögtem. Jó, hát nyilván tudják rólam, h általános iskolás koromban dzsúdóztam egy kicsit, muszáj volt, de asszem összesen tán egyetlen versenyen nyertem meg egy v két menetet, elég valószínűtlen lenne ez. Nem mintha bárkit érdekelne, gondolom.
-- Akkor már a vizes vébén kellett volna vmit, mondhatták volna, h megvertem Hosszú Katinkát vmi olyan számban, amit technikai nehézségek miatt nem sikerült közvetíteni v ilyesmi -- méláztam el. Attól félek, hangosan.
-- Hát igen, sokkal egyszerűbb lett volna, ha jobban összejönnek a dolgok, ha mondjuk múlt héten jött volna Putyin, amikor maga nem volt itthon, akkor csak simán beraktuk volna ide, maga észre se vette volna.
Jézusom, mi a faszt csinálok, sápadtam el, nem lehet itt most viccelni, hát még komolyan veszi! Ugyanakkor Orbán Viktor láthatóan tökéletesen tisztában volt vele, mikor vagyok hol, vagyis mikor hol nem. Nem lepett meg. De mégis mivel lehetne a lehető leghamarabb kidobni, h zuhanyozhassak végre? A gitározástól közben tökre el is ment a kedvem. Talán el kéne terelnem a figyelmét vmivel.
-- Na és mi lenne, ha Tallián Miklóshoz szállásolnák be? -- vetettem fel hirtelen ötlettel. Így állok bosszút, h múltkor kiszabadította a pincéből! -- Úgy hallottam, ő sokat utazik, hátha épp nincs is otthon!
-- Hmmm -- gondolkodott el Orbán Viktor. -- Nem is rossz! De ha otthon is van, legfeljebb elraboltatjuk a TEK-kel, és a Terror Háza alagsorában székhez szigszalagozva tartjuk egy hétig. Schmidt Mária majd felolvas neki a műveiből egész nap. Persze ezt magával is megtehetnénk...
-- Sztem sokkal jobb üzenet lesz mindenkinek, ha inkább vele csinálják meg! -- tiltakoztam. -- Tudják, ez Putyinnak is tetszeni fog, végre itt is elrabolnak egy újságírót, aki őt bírálja, meg ilyesmi. Én hiába bírálok bárkit, rám lófasz se figyel!
-- Ez mondjuk igaz, magára tényleg lófasz se figyel, kedves barátom -- mosolyodott el Orbán Viktor. -- Úgyhogy a maga szopatásával nem is lehet annyit elérni. Persze, ez sosem zavart minket, hisz nem kell mindig célja legyen a szopatásnak, a Lázár pl. most akar új népnyúzó intézkedéseket átverni a parlamenten... gondolja, h ez a ‘legyen mindenkinek több gyereke’-dolog ez népesedéspolitika? Dehogy, ez csak azért van, mert a Lázár mindenkinek a kurva anyját meg akarja baszni, és hát akinek nincs gyereke, az nyilván senkinek sem a kurva anyja. Mondtuk neki, h csak képzelje azt, de hát a Lázárnak egyáltalán nincsen fantáziája, azt is meg kell neki mondani, h mit hazudjon, szóval muszáj volt erre is kitalálni vmit. Na mindegy. Szóval Tallián Miklós...?
-- Tallián Miklós! -- vágtam rá határozottan.
-- Jól van, egy próbát megér. Ha bejön, azért maga nyeri a dzsúdó-vébét, jó?
Szerényen legyintve elhessegettem a felajánlást. Nem kell nekem a reflektorfény, ha tényleg én nyerném a dzsúdó-vébét, mindenki sejtené, h Orbán Viktor seggbe kúrt egy bársonyborítású doktori oklevél-hengerrel. Közben Orbán Viktor nagy örömömre szedelőzködni kezdett: összehajtotta és hóna alá csapta a TLS-t, és elővette a telefonját.
-- Sanyi, megint én -- hallottam a beszélgetés kezdetét. -- Mi? Ja nem, de, jó volt a cím, de most az van, hogy a Tallián... hogy az hol... aha. Aha!! Jó. Ja és még... -- közben huncut mosollyal rám kacsintott, és elindult az ajtó felé. Majdnem kirohantam én is, nem is azért, h kinyissam neki, hanem h egészen biztosan bezárjam utána. Aztán hívjak egy lakatost vasárnap k sok pénzért, h azonnal tegyen fel egy hevederzárat. Most lezuhanyzom és nekiállok dolgozni, mint a szegények meg az állatok, gondoltam. Rengeteg pénzt kell keresnem, elköltöznöm innen is, és nem jelenteni be sehol.
Vagy a lottónyeremény meg a kocsi teli tankkal.
25 notes
·
View notes
Text
44. EPIZÓD ÁDÁMCSUTKA, ÉVCSUTKA, SHERWOOD 1/4
Tulajdonjogi vita Szadó Nagyúr és a Karószemű Küklopsz között.
Eduska, tényleg ne játssz már azzal! A pokolba szippantottak újabb útja Sherwood felé. Kovács doci Cser Botondnál. A szeánsz asztal hazatér. Két kutya meg egy patkány beszélget.
AZ ERŐTÉR, KARÓKÁM, AZ ERŐTÉR, KÖNYÖRGÖK!
- Sajnálom, Karó, de ez van.
- Nem, Szadó, nem ez van.
- De ez.
- De nem!
- Most tényleg megalázzuk a barátságunkat azzal, hogy bizonyítsam?
- Nem alázzuk meg, meg nem vagy a barátom.
- Kérlek. Annál jobb. Bélafing!
- Igenis, Nagyúr!
- Visszajátszás!
- Máris!
Bélafing első pribék a csuklónak is felfogható nyúlvány darabkán lévő kütyüjén megnyom egy gombot, aztán még kétszer kettőt. A gombnyomogatás következtében az Űrbéka amúgy liberális érzelmű leszállóegysége egy hologram képet vetít magából a barlang előtti tisztás fölé.
Ja, mert hogy visszarepültek a szirénektől a Karószemű szigetére. És csak semmi romantikus fakszni. Bélafing begyűjtötte a három halfarkú bombázót, mit sem törődve szánalmas kis átkozódásukkal. És hogy addig nem élhetnek, se halhatnak, amíg ők, a szirének az árkukat róluk len nem veszik.
Úgy kell nekik!- érvelt Szadó a Karószeműnek, még az összeveszésük előtt. Még hogy ilyen randa lényeknek nem hajlandóak énekelni, mint ő, a hatalmas Szadó Nagyúr? Meg hogy ki a fene bújik egy ilyennel eleven kvargli sajttal össze? És ha aztán belepusztul Szadó az ölelésbe, kinek van egy ilyenhez gusztusa? Főve vagy sütve, esetleg ledarálva, felvágottnak, vagy fűszeres kolbásznak feldolgozva. Mondjuk, ha nem látták volna őket, úgy esetleg. Mert különben is mit lehet azt tudni, mit eszel meg olyankor, ha betolsz a szádba például tíz deka párizsit.
Sajnos lehet azt tudni… A szerkesztő.
Szóval a három nagypofájú csaj egyelőre a leszálló egység mélyhűtőjében szunyál, hibernálva.
Amikor a nőrablással imígyen sec perc alatt megvoltak, Bélanfing első pribék az űrjárművet egyárbocos acháj vitorlából visszahajtogatta szúnyoglárva alakjába. Ezután alázatosan megkérte a két nagyarcú tahót, úgy mint Karószemű Küklopszot és Szadó Nagyurat, talán ha beszállnának és helyet foglalnának.
A Küklopsz persze csak négykézláb állva tudta a bejáraton áttuszkolni magát, a szeméből kiálló karó meg minden kiálló tárgyba beleakadt. Ám amikor végre lenyugodott, felszállhattak, és uszkve három és fél perc alatt már a szigeten is landoltak, holott odafelé vagy egy hétig vitorláztak. Mármint hogy ő, az első pribék vitorlázott, evezett, navigált, amíg a másik kettő a tatban tivornyázott és dagonyázott, mint két varacskos disznó.
És akkor erről is ennyit.
Sehol, de sehol nincs méltányosság, így igazság se, széles az nagy univerzumban. És aki azt hiszi, hogy de, az csak áltatja magát, hátha úgy könnyebb az életét elviselnie.
Na és akkor most a hologramon az látszik, hogy ez a két melák földbunkó takony részegen alkudozik a leszálló egység két száztötven literes hűtőjére, amiből soha nem fogy ki se a bor, se a sör, se sült, se semmi. Mert hogy az Űrbéka eme tartozéka mentőegység üzemmódban is működik, ami annyit jelent, hogy néhány ezer évig bárkit képes hibernálni, és néhány száz évig egy maximum hatfős csíz legénységet itatni és táplálni, ha kell, akár egy tizenkét fogásos ünnepi vacsorát is egyszerű hidrogén atomokból összerakva.
És igen, ez megér talán egy kisebb szigetet az Olimposz Csillagkép egyik bolygóján. Ez így egy korrekt üzlet…lenne. Ha Szadó Nagyúr nem csak a két hűtőgépet adná cserébe, amik persze nem telnek ám meg maguktól újra és újra. Na de ezt a bumburnyák vidéki bunkó bennszülött Karó honnan tudhatná?
- De nem egyeztünk meg! – ordít most, hogy végignézte a felvételt.
- De.
- Én aztán nem írtam alá semmit.
- Szóban megegyeztünk.
- Az nem számít.
- Barátok és úriemberek között? Ejnye, Karó!
- Nem érdekel.
- Lejátsszuk neked a bizonyítékot még egyszer? Bélafing!
- Igenis.
- Nem kell.
- Na látod. Hová szállíthatjuk a hűtőidet?
- De én itt lakok!
- Hát csak van még egy lakatlan sziget ezen a bolygón.
- De én akkor is itt lakok!
- Már nem.
- De.
- Ez a sziget az enyém.
- Nem!
- De! Te…te…csaló! Már az erőtér kütyüvel is átvertél!
- Én nem.
- De! És…nesze! – Karószemű Küklopsz minden dühét beleadva sújt le a nála
jóval alacsonyabb Szadó Nagyúrra. Akit persze pont egy olyan erőtér vesz körül, mint amit Karónak az előző látogatása alatt eladott. Karó ökle nagyot csattan a láthatatlan falon, és neki sokkal jobban fáj, mint az erőtérnek.
Sziszegve rázza a kezét, aztán dédelgeti, puszilgatja. A kecskéi pedig biztos távolságból figyelik, mi lesz ebből már megint.
- Jaj, Karó, Karó! Látod, milyen kis buta vagy? Mérgedben képes vagy, és a kezed is eltöröd.
- Nem ér!
- De, ér.
- Megmondlak Zeusznak.
- Mondd már. Akkor őt is elfogom, és eladom a nagybani rabszolgapiacon.
- Vele ugyan nem babrálsz ki.
- Rendben, hiszek neked. Nem akarok én balhét. Nem vagyok én olyan, hogy direkt keresem. Jól mondom, Bélafing fiam?
- Igenis, nagyúr.
- Tudod, mit? Ha elismered, hogy enyém ez a sziget, felőlem itt is maradhatsz.
- De mért ismerjem el?
- Mert az enyém. Neked két hűtőd van, nekem meg egy szigetem.
- Nem kell a hűtőd!
- Rendben. Bélafing? Ezt is rögzítetted?
- Igenis.
- De ettől még ez a sziget az enyém.
- Átkozott! – és a Karószemű, mint aki semmit nem tanult az imént, a fájós öklével megint odasújt, ahonnan Szadó fejét normális esetben leküldené körülnézni a feneke lyukába. De hát az erőstér, Karó, az erőtér, könyörgök!
Szadó meg nem átall röhögni, annyira jót mulat.
o
APÁD HOSSZABB KÜLFÖDI ÚTRA MEGY
- Eduska!
Eduska fel se néz a monitorból. - Mi van?
- Mi az, hogy mi van? Talán tessék, anya!
- Tessék, anya?
- Igaza van apádnak, tényleg ne játssz azzal a szarral!
- Mért ne?
- Mert drága.
- Beleadtam a zsebpénzem.
- Az már régen elfogyott.
- Nem baj.
- És nézz rám, ha veled beszélek!
- Mért?
- Mert veled beszélek!
Eduska a rettenetesen kibírhatatlan, erőszakos és ostoba szülők elviseléséhez szükséges türelemmel fordítja el a tekintetét a Hell Combatról, ahol a Predator küllemű avatárja éppen kiszakította egy bikafejű ördög fejét a testéből, persze, ahogy mesteri módon kell, a gerincoszlopával együtt. A Predáror győzelmi üvöltést hallat, amit Eduska szívesen megnézne, de ehelyett az anyát és az anyja karjában a kishúgát kell látnia. És egyikőjük se kellemes a számára. Anya kövér és tízből kilencszer ingerült és gonosz, a tízedik a kivétel, ami erősíti a szabályt.
A húga pedig vagy alszik és akkor csendben kell lenni, vagy ordít, mert neki nem kell csendben lenni. Naná, hogy ennél még a Pokol is jobb, még ha rámegy a következő ötévi zsebpénze, akkor is.
- Tessék, anya, nézlek- szól be, és rájön, hogy bár nem akarta, ez bizony nem is kicsit pimaszra sikeredett.
- Mért nem mész le inkább az edzésre?
- Az egy hülyeség.
- Szerintem meg nem az.
- Nincs is olyan sport, hogy tolf.
- De van, és apád szerint bajnok lehetnél benne.
- De nem akarok tolf bajnok lenni.
- Mért nem?
- Mert hülyeség, most mondom.
- De nem hülyeség, én meg azt mondom!
- Akkor játsszál te!
- Játszanék is, ha lenne, aki néha vigyázna a húgodra.
- Rám ne számíts.
- És miért is ne?
- Mert nem érek rá.
- Miért is nem?
- Mennem kell edzésre.
- Eduska.
- Mi van?!
- Tessék.
- Tessék, anya?
- Nagyon szemtelen kiskamasz lett belőled.
- És?
- És ne!
- Mit ne?
- Na jó. A lényeg, hogy kapcsold ki azt a kurva gépet!
- Nem.
- Egész nyáron előtte akarsz ülni?
- Miért ne?
- Mert nem engedem!
- Ne!
- És apád se engedi!
- Ő mindjárt megy a börtönbe.
- Mi? Micsoda? Mit mondtál?
- Azt hiszed, nem tudom?
- Ki mesélte ezt be neked?
- Mért, nem megy?
- Lehet, hogy hosszabb külföldi munkára megy!
- Ja! Az más…
Eduska visszafordul a monitorhoz. És azt kell látnia, hogy az avatárját már vagy öt felé szaggatták, és a tagjait sárba tiporták a többi bikafejű krampuszok.
O
HOLNAP VOLT FÁCÁN
Közben a Hell Combat egy magasabb szintjén, bentlakóknak, beszivárgóknak, beszippantottaknak és haladóknak a pokoli vándorútján lévő barátaink még mindig a hármas útjelző tábla előtt tanakodnak, a leviatán krokodil hátán ücsörögve. A rémálomba illő jószág bárgyú türelemmel néz maga elé, hacsak nem nyitott szemmel alszik Dante úr nagy részének felfalása után. Róla talán most elmondhatjuk, hogy az adott lehetőségekhez képest neki most jó.
Na és a hátán ücsörgők? Ők ugyan mért panaszkodnak? Az adott lehetőségeikhez képest nekik talán nincs kényelmes helyzetük?
A Pokolban? A Takonyláp kellős közepén? De hát ilyen az emberi természet.
Az sose jó, ami éppen van. De ezért most nem Lápi úr fogja megfedni őket.
Momentán őkelme csaknem olyan egykedvűen pöfékeli iszonyatos szagú kapadohányát, mint ahogy derék hátasa szendereg.
- Istenem, még maradhattunk volna egy kicsit!
- Hiába ne vedd a szádra a nevét, Huba!
- Mért, atyám, a Pokolra jutok?
- Oda!
- De hát ott vagyunk!
- Ne feleselj!
- Ne?
- Ne!
- Jól van, bocsánat. De atyám! Az, amibe utoljára beleharaptam, az szerintem
fácán volt! Foghagymával és szalonnával tűzdelve és úgy ropogósra sütve.
Még mindig emlékszik a szám azt ízére! És, ó, jaj, az a félédes, pincehideg vörösbor! Atyám! Az tutira nem kannás volt, hanem oportó!
-A falánkság! A vedelés! A mértéktelenkedés! Az!
- De maradhattunk volna még egy kicsit.
Bendő úgy dönt, ezt a meddő beszélgetést nem folytatja. Aura Huba viszont nem képes a siránkozást abbahagyni.
-Csak amíg rendesen jóllakok. Meg berúgok végre! Atyám! Tetszik tudni, mióta nem vagyok én berúgva? Arra például már alig emlékszek, hogy az milyen!
Hogy az ember úgy tényleg jó atom részeg. Azt támolyog haza a Tokajiból, azt hasra esik a játszótéren, és sehogy se képes felállni, mert forog körülötte a világ.
Azt akkor a hátára hengeredik az ember, és nézi a csillagokat, meg ahogy az ufók csak úgy cikáznak, és ha szerencséd van, pont arra jár a Lidi bácsi, és meglát, és odalépked hozzád, és lenéz rád, és azt mondja, hát te megint jól becsicsókáztál, Huba! Ugye, hogy volt ilyen is, Lidi bácsi?
Lápi úr nem fordul hátra, csak int a bal kezével.
Ám Bendő atyának ez is elég, hogy szemrehányásai parazsát reá szítsa.
-És akkor újra kérdem, Lidérc úr! Maga hol volt, he? Amikor Ádámcsutkára értünk? He! Amikor szükség lett volna magára?
A Lápi Lidérc ezt válaszra se méltatja. De ott van Huba, ő visszakattan a nosztalgiából, hogy megvédje.
- De mitől kellett volna megvédenie, atya?
- Mitől?!
- Hát nem bántott minket ott senki.
- Nem?!
- Teodóra asszony körbemutatta a grafikát, csak annyi történt. Nem?
Vagy lemaradtam valamiről? Hű! Lidi bá! Ha azt tetszett volna látni, ahogy a krokodilja szétcincálta azt a fazont! Azt a Dantét, vagy hogy is hívták, atya!
- Úgy.
- Na, az tényleg nem volt semmi. De aztán az a lakoma: Atya! Csak még negyed óra…
- El ne kezd ezt elölről!
- Mit?
- A siránkozást!
- Mért?
- Mert! Inkább azt döntsük el, most merre tovább! Lidérc úr?
- Én úgy emlékszem, el se mozdultunk innen- fordul végre hátra a Lépi és nézi meg az utasait huncut szemmel. Erre a válaszra bizony nem számítottak.
- Mi?!
- Ez….? Ezt hogy tetszik érteni, Lidi bá’?
- Hát ahogy mondtam, Huba fiam.
- Nem is jártunk Ádámcsutkán?
- Hacsak nem álmukban…
- Ne!
- Na ne!
- Most szívatni tetszik, Lidi bá”?
- Én nem. Na, merre, atya? Ádámcsutka, Évacsutka, Sherwood, merre legyen a gyia?
- Jártunk Ádámcsutkán! – üvölt az atya. – Mért mondja, hogy nem jártunk?!
- Jó, maga járt, csak ne üvöltsön- nevet rá a lidérc.
- Jártam is.
- És én még érzem a fácánsült ízét, a vörösbort, a…
- Akkor te mondd meg, merre induljunk Huba!
- Én nem tudom. Vissza Ádámcsutkába? Hátha van még a maradék…
- Atya?
- Ezek szerint ez úgy működik, hogy amerre indulunk, az biztos nem ott van.
- Tehát?
- Tehát ha Sherwoodba igyekszünk…
- Akkor?
- Irány Évacsutka.
- Ez a beszéd. Kroki bátyám, ha megkérhetlek, gyia!
És a Leviatán Krokodil nagyot ásít, aztán cammogni kezd abba az irányba, amerre a nyíl Évacsutka felé mutat.
O
VAN SZEMEM, NEM VAGYOK HÁT SZEMTELEN
Kovács docens, a filozófia tudományok doktora, ha nem is a sherwoodi erdőben, de a csíki tölgyesekben egyre otthonosabban mozog. Őszintén szólva ki se nagyon tette a lábát a Vérfarkas szurdok- Rozmaring utcai csalitos és Cser Botond tölgyes ligetéből, amióta a kötelesség ide szólítja. Soha életében nem volt még élvezetesebb munkája, erre nem hogy nagy nyilvánosság előtt, de még magának is megesküszik. Kerülni az erdőt. Lassanként megismerni a legrejtettebb, csak vadak által használt csapásait. Élvezni az árnyékot a dögletes augusztusi melegben. Kis, vállon átvethető vászon szütyőjébe bepakolni némi élelmet, vizet, netán egy-két dobozos sört. És nap mint nap meglátogatni az öreg havert, a Cser Botondot, szertartásosan engedélyt kérni, hogy a közelében letelepedhessen, érdeklődni hogyléte felöl, őszintén reménykedni, hogy se neki, se az erdőnek nincs orvosolhatatlan panasza. De nincsen. Amióta Laci bácsi fegyelmezetten felveszi a hangtompító kétliteres műanyag palackot a szája elé, mielőtt megszólalna, az erdő csendjét ismét csak a turisták ricsajozása zavarja meg. De ennyit még a legideggyengébb magyal bokornak is illik elviselni.
Tehát le lehet ülni a kis tisztáson egy öreg, száraz fatuskóra. Aztán szép csendben meguzsonnázni. Vagy tízóraizni. Picinykét, talán fertályórát, néha kicsit többet elbóbiskolni a madárneszes csöndben, ahol egy nagyobb bogár vonulása már csörtetésnek hallatszik.
Hát ez az.
Ez a boldogság.
-Vagy kell ennél több, barátom? – teszi fel néha hangosan is a kérdést Cser Botondnak. Ami fölösleges, hiszen telepatikus már a kapcsolat közöttük.
Kovács docinak legalábbis ez a meggyőződése. Hogy ő is hallja, amit az Ent gondol. Ki hitte volna, hogy ennek a szeleburdinak látszó rapper gyereknek, ennek a Benjaminnak ilyen titkai vannak, jelentős mágikus kapcsolatai.
Már amennyiben a fapásztor létezése a mágia része. Mert különben és amúgy aligha. A történelem előtti, előtti időkben, amikor még fiatal volt a vén Föld, a mesék valóság voltak. Nyilván. A sárkányok, a királyok, a királylányok, a tékozló fiúk, a törpék, a koboldok. Az állatok és az emberek közös nyelvet beszéltek, és ez az ősi nyelv olyan volt, hogy a szó hatalom, így aminek/akinek ismerted az igazi nevét, azt birtokoltad is.
Igen, akkor kellett volna élni. Nem most.
Mert ahogy most lehet élni, az szar.
Szart se ér.
Mint az ő élete is eddig. Ugyan mire ment azzal a sok tanulással, gondolkodással, szócsépléssel? Hová jutott? A Tokaji Borozóba.
Félreértés ne essék, az egy igen kiváló műintézmény. De mégis.
Nem lenne jobb egy tündérmesében?
Mint öreg király?
Egy frászt! Hogy mindjárt a mese elején meghaljon? A legkisebb királyfi!
Még szép hogy jó hogy! Nem annyira öreglegény még ő, hogy azt a szerepet
meg ne bírja.
-Hallod, komám? Mi legyek a mesémben? – érdeklődik ismét fennhangon a cserfától. – Legyek inkább bölcs varázsló? Mert az se rossz. Komoly és jóságos. És egy nagy toronyban lakok. Francot, itt az erdőben. Egy dohos fában?
Egy ezeréves fa odvában! Ahová, ha belépsz, nem felhagysz, hanem eltelsz mindenféle reménnyel. És akkor Gandalf helyett lehetnék Odvalf. Nos?
- Na és hol a csúcsos kalpagod?
- Hol? Hát hol? A fejemen, hol.
- Nem látom.
- Pedig ott van.
És Kovács doci most kapcsol, hogy nem egyedül beszélget magával, hanem társa akadt. Körülnéz. De hol van?
Csak nem Cser Botond szólalt meg?
- Te szóltál fennhangon, öreg fapásztor? – fürkészi meg a cserfát, különösen az orránál.
- Nem ő, én voltam.
- Ki?
- Hát én!
Kovács úr másodszor is körülnéz, és akkor meglátja őt. Nem messze tőle, úgy két-három méterre a fűben. Hát egy kis szürke erdei egér motoz, miközben a kis gomb szemeivel a filozófia tudományok doktorát méregeti gúnyosan.
- Te szóltál hozzám, cincogi?
- Mert szerinted?
- Reméltem, hogy az öreg ent tisztel meg a hangjával.
- Á, hát ő úgy akárkivel nem áll ám szóba.
- Na, kösz…
- Nincs mit. Később kéred még azt a darabka vizes zsemlét, amit az imént
suvasztottál vissza a szütyődbe?
-Mit?
- Ami közt az a gagyi szójás párizsi volt.
- Ja, nem. Csak nem akartam szemetelni.
- Dobd ide!
- Kérlek.
Kovács doci kiveszi a zsemle maradékát, kihámozza a nejlonzacskójából, és az egér közelébe gurítja. Jó kis vajas, azaz margarinos darabka, csak elég lesz neki egy jóllakásra.
- Parancsolj.
- Rendes vagy. Mellesleg a nevem nem cincogi, hanem Bimbó.
- Bocsi. Az enyém Kovács.
Az egér, akit Bimbónak hívnak, a zsemle maradékhoz kocog, eszegetni kezdi.
Közben illedelmes csevegéssel próbálkozik.
- Tudom.
- Honnan?
- A fél erdő rajtad röhög.
- Rajtam?
- Rajtad.
- Mért?
- Na hallod, ami hülyeséget hordasz itt szegény Botondnak össze meg vissza…
- Mi van?!
- Hát ez.
- Nem illik ám hallgatózni.
- Jó a hallásunk.
- És rohadtul nem hülyeség, amiről beszélek.
- Oké, ezen velem nem fogsz összeveszni.
- Okos egér. Egyél csak. Ha akarod, mostantól mindig kiszórom ide neked a kaja maradékot. Vagy akár hozhatok is ezt-azt. Száraz sajtot? Szalonnabőrt?
- Összetévesztesz a templomi egerekkel.
- Pardon. Akkor mit hozzak?
- Lehet kapni azt a teljes kiőrlésű, sokmagos bucit.
- Azt kurva drága!
- Akkor mért kérdezed?
Ebben maradnak. Kovács doci nézegeti az egeret, ahogy rágicsál, őt meg nem zavarja, hogy evés közben a képébe bámulnak. Közben a doci fejében megfordul, hogy vagy effektíve megőrült, és beszélő egeret hallucinál, vagy nincs mese, a Réten és a környéken csakugyan bőséges áradással lüktet a mágia.
Na és ha sétál az erdő, mért ne beszélhetnének az egerek? Hiszen pont most ábrándozott arról, hogy a régi szép időkben…
Talán visszatérőben?!
Az mekkora lenne! Akkor még tényleg lehetne belőle varázsló. Vagy tékozló fiú? Végül is, hol van az előírva, hogy negyven felett már nem ifjú királyfi a királyfi? Vagy lehetne az, hogy mint varázsló kezdi a saját meséjét, amiben ifjú királyfivá vajákolja magát, és aztán… Bár az nem jó. Olyat egy Odvalf nem tehet, hogy megfiatalítja önmagát, mert az nem tisztességes.
De miért nem?
Mert aki öreg, az maradjon öreg, és azért maradjon az, hogy hagyjon utat és teret a fiataloknak. És az öreg varázsló boldogan élt, amíg meg nem halt.
A francba.
- Min tűnődsz?- szakítja meg a hosszúra nyúlt csendet az egér.
- Hát… ez a Bimbó, ez nem tehén neve szokott lenni?
- Na és a Kovács nem nagyon hülyéké?
- Ejnye, de szemtelen kis egér vagy!
- Van szemem, nem vagyok hát szemtelen- vihog a kisegér az örökzöld gyermekrigmust idézve. A doci csak a fejét csóválja, és amúgy dehogy is haragszik a legújabb legjobb barátjára.
o
A SZEÁNSZ ASZTAL HAZATÉR
Ónagy Jenő, a lopótökfejű égi réti ön-azonos halek szeánsz asztalával meg az történt, hogy nem jutott fel a harmadik emeletre. Bár mielőtt erről beszámolnánk, azt itt és most talán nem árt tisztázni, hogy ez az asztal nem is Ónagy Jenő égi réti haléké, hanem Ónagy Jenő ön-azonos csillagközi bolygó hollandié. Ám neki ez a tulajdon most cseppet se hiányzik, mivel fent dőzsöl a mennyei fellegben Aphrodité, a gödölye istennő kényeztetését élvezve. És hogy erről miért nem mesélünk többet? Hát azért, mert nincs mit. Az a Jenő dőzsöl.
Nektárt iszik, ambróziát eszik, és vég nélkül kéjeleg. A pornó változat terjesztését, személyiségi jogokkal kapcsolatos perektől félve, inkább mellőzzük. Elég annyi, hogy a szeánsz asztal tutira nem hiányzik neki, de ha mégis, csak nem vész úgy össze ön-azonos másik magával, mint azt a Karószemű Küklopsz és Szadó Nagyúr tette az előbbi szigete elcserélése miatt, két, azaz kettő darab önmagában semmit se érő százötven literes, lestrapált hűtőért.
Szóval a szeánsz asztal ott állt az oldalára döntve, az asztal lapján és két lábán a kórház cé épületének földszintjén. Csaknem közében, már távolabb a lifttől és közelebb a lépcsőhöz, és mindenkinek egyértelműen és rettenetesen az útjában, amikor a portás, a betegszállítók, a nővér, a főnővér, a rezidens belgyógyász alorvos, a szakvizsgázott pszichiáter, és végül az igazgató főorvos kemény felszólításának engedve Vilmos őrnagy és a helyszínen megmaradt két halek úgy döntött, hogy muszáj lesz valamit kezdeni a helyzettel. Már csak azért is, mert ők se állhatnak ott a végtelenségig, az asztalt mustrálgatva, felvetve és elvetve ötletek tucatjait, hogy juthatna fel a harmadikra asz asztal magától.
Vilmosnak már régen a kapitányságon kéne lennie és a bűnt üldöznie, a Jázmin teázó se nyitott még ki. Bár hétköznap ilyen tájt ez aligha fáj bárkinek. No és a Nemzeti Mit Tesz is elketyeg az ügyvezető igazgató úr távollétében, de mégis.
Csak oda kéne érdeklődi, mi újság.
És amíg Gábor úr a telefonja gyorshívóját macerálta, hogy érdeklődjék Hanga M. Edinától, jutott az eszébe egy ígéretes opció.
És hoppá!
Az, hogy az asztal feljusson az ideg-elmére, az a Gazdag Kábel tévé érdeke is! Hiszen! Szeánsz asztal nélkül nem lehetséges Balog Kázmér erotikustánc művészből a lelkek kiűzése, vagyis nincs forgatás. Ergo, oldják meg ezt a problémát ők, hiszen nekik erre van kapacitásuk. És ha nincs, hát legyen, hiszen az érdekükben áll.
Nahát.
Talán a lumbágója tette, no meg a csalódott szerelmes fel-felparázsló agresszivitása, miszerint Klára mama mégse óhajtaná hátralévő édes éveit
a szívének mégse olyan kedves férfiúval tölteni, Gábor úr magához képest keményen lépett fel a szőke istennővel szemben. Intézkedjen!
Na és mi történt?
Nem telt bele két perc, Edina már hívta is vissza őt. Hogy jönnek, nem probléma. Mikor és kik? Már indulnak is és a zombik. A Pista és az Öreg.
És ha ők ketten nem bírják felfújni egyetlen lélegzettel azt az asztalt, hát az lenne Réten a következő csoda. Mivel Té úr rájuk ripakodott, hogy gyerünk, két ingyenélő görény. Ez ugyan nem volt szép tőle, de hatásos.
Nem telt el további fél óra, éles nyikorgás verte fel a kórházudvar nyári, rekkenő csöndjét, amely baljósan közeledett a cé épület felé.
És megjelent az Öreg meg a Pista.
És az öreg tolja a piros talicskát, ami arról is híres, hogy a Rétre és környékére látogató ufók azt rendszeresen igénybe veszik. Köztudottan az elrabolt, feldarabolt, kielemzett, aztán összevarrt és életre pofozott, ám agymosott
személyek hazatoloncolására.
Nahát, az a talicska fordult be a cé épülethez, és nyikorgott be a földszinti fogadóba a portás/recepciós megújuló tiltakozására fittyet se hányva.
- Na, megjöttünk he!- mordul az asztal mellett várakozókra Pista zombi, és az öreg legalább annyira rosszkedvűen ezt még megtoldja.
- Mi a fasz kéne, ne?
- Ez az asztal, uraim- mutat Ónagy Jenő rá a problémára.
- Igen?
- Mi van vele?
- Té úr nem mondta?
- Az a kibaszott csótány?
- Az rohadjon meg!
A válaszokból, a megszólalási sorrendtől függetlenül látszik, hogy Té úr két magán zombija igencsak elkanászodott azóta, amióta a kamu munkaköri leírásukban véletlenül benne maradt, hogy joguk van alapítani szakszervezetet.
Ez pedig úgy történt, hogy Jobbágy úr villámellenőrzést kért a Gazdag Kábel/Réti Kurírra, hátha sikerül megszívatni Té urat. És a kapkodásban egy régi munkaköri leírást nyomtattak ki a két udvari munkás úr számára.
Mondani se kell, hogy az ellenőrzés komoly hiányosságot nem talált. Egy földön kívüli, magasrendű intelligenciával bíró lényt, még ha az csak egy hím űrcsótány is, ennyire könnyen nem lehet lebuktatni.
- Fel kéne vinni ezt a kis asztalt az ideg/elmére, uraim, szívemnek kedves ismerősei…- próbálja lazán, mintegy mellesleg, ám mégis kedvesen, ismertetni a feladatot Gábor úr.
- Fel?
- Fel.
- Kinek?
- Attól tartok, önöknek.
- Nekünk?
- Maguknak.
- Á, öreg, ez nem fér fel a talicskára- nézi meg az asztalt, aztán a kis piros járművel Pista zombi. Aztán az Öreg is.
- Látod?
- Látom.
- De az mért gond, srácok? – még Ónagy is próbálja a baráti hangot.
- Mert ami nem fér rá, azt mi nem visszük.
- Nem?
- Nem.
- Mért nem?
- Mert nem fér fel rá, most mondtam!- emeli fel egy kicsit a hangját Pista zombi, hogy lehet egy rendőrtiszt ennyire értetlen. És akkor Vilmos még tovább is okoskodik.
- De hiába is férne rá, nem? Vagy hogy akarnátok a talicskátokkal lépcsőzni?
- Azt mink megoldjuk.
- Pista megfogja a szarvát, és meg a tőgyit.
- Úgy szoktuk.
- Mert olyankor nem is nyikorog.
- Mert a faszért nem kened meg a kerekét, Öreg?
- Mi van? Mindig én kenem meg!
- Egyszer tetted azt, két éve, he!
- Te meg egyszer se, ne!
- Uraim! Uraim! – veszti el a türelmét Vilmos őrnagy.
- Mi van?
- Kölcsön adják?
- Mit?
- A talicskát.
- Mit?! Hát hogy?
- Úgy, hogy kölcsön.
- Kölcsön nem lehet, csak bérbe.
- Bérbe… Mennyiért?
- Sofőr nélkül ötezer óránként.
- Mennyi?!
- Plusz húszezer kaució.
- Na és számlát tudnak adni?- veszi elő a leghivatalosabb szigorát az őrnagy úr. Na, erre azért egy kicsit megszeppennek a zombik. Pista máris enged az árból.
- Akkor legyen három.
- Kettő.
- Két és fél.
- Kettő.
- De mit akar ezzel a talicskával, szívemnek Vilmosa?
- Hazatoljuk, Jenő.
- De mondom, hogy nem fér rá!
- Fogadjunk Pista?
- Hát mibe, he?
- Kettőbe. És ha nyertem, ti toljátok.
Hát így került vissza a Jázmin teázóba a szeánsz asztal a kórházból.
O
KÉT KUTYA ÉS EGY PATKÁNY BESZÉLGET
-Jaj, instálom, drága jó nagyságos uraim, hát honnét tetszenek azt venni ezt a nagymértékű butaságot?
- Tudjuk- szögezi le a tényállást Hirig.
- Egyszerű rágcsáló vagyok én.
- Ezt meg látjuk.
- Hitvány csatornapatkány, már a hasam leér a földig, de nem ám a kövérségtől, hanem mert a kórság keresztbe állt a belembe, mint egy gitártok!
- Szerintem te inkább nagyon kövér vagy- csóválja a fejét Dzsihád.
- Beteg vagyok, nem kövér, mondom!
- Betegesen kövér.
- Tessenek is elengedni, hadd iszkoljak az utamra, mert még látni szeretném a porontyaimat, elbúcsúzni tőlük, mert aligha érem meg az estét!- és itt az öreg patkány magától is abbahagyja a siránkozást, és lopva felsunyít a sarokból, ahová a két mocsadék, nagytestű eb által beűzetett. Hirig és Dzsihád összenéznek, és egy pillanatra elfogja őket a kétség, hogy a megfelelő alakot találták-e meg az öreg, kövér patkány személyében. Mert a helyszín stimmel: a Hosszúréti utca és az Örsi út találkozásánál, befelé a senki földjén, Madárhegy irányában a magányos transzformátorház. Na, és akkor ott várakoztak ma már órák, és annak előtte napok óta egy mogyoróbokor árnyékában. Hogy meglássák a nagy szürke, kövér patkányt a tízezer voltból ki, vagy befelé jövet. De hát nem tudtak a nap minden percében lesben állni, pontosabban heverni, mert hiába növi ki lassan az ügy inter- galaktikus problémává, amit a helyiérdekű gonosz entitás indukál a jelek szerint, mindkettejüknek megvannak a társasági kötelezettsége. Dzsihádé még kezelhető, mert Gál bácsinak bőven elég, ha úgy tudja, valahol a gazban piheg, liheg az eb, ebben a hőségben az esze ágába sincsen kimászkálni őt keresni.
Hirig úr viszont igényes házirend szerint élő úri kutya. Így egy kis szerencse kellett hozzá, hogy végre észrevették azt a szürke moccanást az utcai csatornalefolyónál, ami akár egy patkányé is lehetett. És az volt. És akkor szép csendes cserkészés után uccu. És így a kövér, lomha patkánynak nem volt esélye
a transzformátorház bejárata mellé kapart-rágott lyukon biztos fedezékbe jutni.
-Nem akarunk mi bántani, csak add át az üzenetet- morogja végül Dzsihád, mert úgy dönt, ennyire kövér és pofátlan patkány a környéken csak ez az egy lehet, akiről Ugribug veréb beszélt. Már amennyiben Ugribug csiviteléséből ki lehet hámozni, hogy mit is akart mondani.
-De mán hogy adhatnám át, tekintetes és félelmetes kutya urak, amikor nem ismerem a milyen nevet is tetszettek mondani?
- Sátán.
- Hogy kicsoda?
- Ne mondd már, hogy a nevét se hallottad soha!- vicsorít rá Hirig úr.
És az öreg rágcsáló itt belátta, hogy egy kicsit túllőtt a célon.
- Ja! Hogy a sátán!
- Tehát ismered.
- Dehogyis, kérem! Hogy jönnék én ahhoz? Én csak egy egyszerű csatornapatkány vagyok, kérem. Hozom, viszem, eszem, szarom a mocskot.
De beteg is vagyok, tetszenek látni, jaj, tessenek már kiengedni innen a sarokból, nekem családom van, nem akarok balhét!
- Mi a neved?- vakkant rá Dzsihád.
- Nekem? Nincsen nekem még nevem se, kutya úr kérem.
- De valahogy csak szólítanak.
- Ja, hát otthon a fészkemben Papa vagyok, vagy Öreg, mindenütt másutt csak randa patkány, takarodj! Á, hát engem már megmérgezni se érdemes, kérem.
Tetszenek látni, estig tuti beadom a kulcsot. Ugye nem akarnak az urak megharapni?
- Csak mondd meg a főnöködnek, hogy beszélnünk kell vele.
- Igenis, kérem. Kinek mondjam meg?
- A sátánnak!
- Teremtőm, de ha nem ismerem az urat!
- Azért csak add át az üzenetet!
- De mit is akarhat tőle két ilyen jóképű, jólelkű, szelíd kutyus, mint önök?
- Két ennyire jóképű eb, mint mi, nem is akarhat semmit.
- Hát akkor valahol öröm volt önökkel találkozni, de…
- Hirig!
- Igenis!
- Mutassa meg magát egy pillanatra ennek itt.
- Igenis….- és Hirig bátyó egy képet küld az Öreg Papa, avagy randa patkány takarodj agyába telepatikus úton. Ahogy ő, mint űrpolip csillagközi testpáncélba öltözve kinéz. Plusz magára képzel némi csicsát és firlefrancot, medúza pofát és sziszegve kígyózó hajat és akkora lézerfegyvereket a forgatható vállrészen, amivel egy egész bolygót izzó plazmává lehetne robbantani. Öt másodpercig se tart a mutatvány, de szegény Papa patkánynak bőven elég annyi ahhoz, hogy tényleg belebetegedjen, aminek az eleje az, hogy tíz-húsz dobbanásnyit leálljon az a családjáért aggódó szíve, és csak azért induljon újra, hogy véresen összefossa magát. Dzsihád némi belső mosollyal hunyorít Hirigre, ez nem volt rossz. Aztán ad még egy kis időd a patkánynak, hogy magához térjen.
- Érted már, miről van szó?- kérdezi tőle aztán.
- Jaj, instállom…!
- Nahát akkor.
- A kegyelmes urak milyen lényeknek tetszenek lenni?
- Olyanoknak, akik felhajtják, levadásszák és a tetemét torkon fossák az olyan kis helyi gonoszoknak, akik beleártják magukat a nagyok dolgába.
- Így már érted, öreg fiú? – vigyorog Hirig barátságosan a patkányra.
- Így már igen.
- Tehát átadod az üzenetet, hogy beszélni akarunk vele?
- Igenis, instállom!
0 notes
Last Seen Blogs
