Hogyan változtatta meg az 56-os forradalom több száz millió ember sorsát?

Hétvégi olvasnivaló, csak hogy el ne felejtsük milyen alapja van a mi kínai barátságunknak...

ázsiai filmjeim (428.) - 2023. június

428. The Joy Luck Club (Wayne Wang) USA Négy kínai bevándorló-család amerikában született lányainak az útkereséséről szól a film, és valamiért úgy rémlett, ez legalább olyan jó lesz, mint az Eat Drink Man Woman (#47). Hát nem! Valószínűleg melodráma akart lenni, de minden karakter annyira felszínesen volt megírva, hogy egy óra után csak vártuk a végét, és az sem hozott semmiféle katarzist. Ez a felszínesség valószínűleg eleve elkerülhetetlen volt, mert el kellett mesélni mind a négy lány gyerekkorát, felnőttkorát (házasságát, válását), mind a négy anyuka bevándorló-sztoriját, majd öregkorát, és azt is, ahogy a hosszú évek során a négy anya-lánya kapcsolat alakult.

folyt. köv.

Pártok megállapodása közös Békeállamról

Szűcs R. Gábor >Egyezmény amely létrejött egyfelől a Kínai Népköztársaság Kommunista Pártja és Kormánya, másfelől Magyarország Egyetlen Örökéletű és Igazhitű Kétharmad Pártja között közös Békeállam létesítéséről. Tekintettel arra, hogy a kínai és magyar nép között apa-fiúi kapcsolat áll fenn, melynek keretében évenként változóan töltik be az apa és a fiú szerepét, továbbá arra, hogy „A japán és…

View On WordPress

1842. augusztus 29-én kötötték meg a brit és kínai uralkodó képviselői a HMS Cornwallis hajó fedélzetén a nankingi békét, mely lezárta a három évig tartó első ópiumháborút. A Sir Henry Pottinger, illetve Daouguang császár hivatalnokai által aláírt egyezmény volt az első egyenlőtlen szerződés, mely megnyitotta Kínát a nyereségre éhes gyarmatosítók előtt.

A Kínával való kereskedelem minden korlátozás ellenére is a 18. században új távlatokat nyitott a Brit Birodalom számára, mivel a keletről beáramló tea, porcelán, és selyem hatalmas hasznot hoztak az európai piacon. Idővel ez a kapcsolat mégis ráfizetésessé vált, ugyanis az említett luxuscikkeket mind nagyobb mennyiségben „fogyasztották” a britek, így a monarchiának a 19. század elején már azt kellett tapasztalnia, hogy az országból megállíthatatlanul áramlik ki az ezüst.

Ezt elsősorban a kínai kereskedelmet bonyolító Kelet-indiai Társaság működésén lehetett nyomon követni. Az 1810-es évekre aztán módot találtak arra, hogy a folyamatot megfordítsák: az Indiában hatalmas mennyiségben el��állított ópium exportjával megállították a nemesfém kiáramlását, sőt, éppen Kína lett az az ország, ahonnan az aranyat és az ezüstöt elkezdték kiszivattyúzni.

A Csing-dinasztia császárai persze látták a veszélyt, és különböző rendeletekkel próbálták is meggátolni a kábítószer terjedését, de a britek a csempészettől sem riadtak vissza, a Kelet-indiai Társaság monopóliumának eltörlése (1834) utáni versenyhelyzet pedig még tovább növelte a rendkívül káros élvezeti cikk forgalmát. Az ópiumszívás így a harmincas évekre népbetegség lett, miközben Daoguang császár külön hivatalnokot nevezett ki a kábítószer visszaszorítására, a csempészekre pedig halálbüntetést róttak ki; a tiltás végül nem hozta meg a kívánt eredményt, pedig a kantoni kikötőben 1839 során több ezer tonna ópiumot öntöttek a tengerbe.

A feszültség aztán az 1839 júliusi kowlooni incidens miatt tovább fokozódott, amikor egy csapat részeg matróz feldúlt egy kínai szentélyt; a kantoni kereskedelmi telep kormányzója, Charles Elliot végül büntetlenül elengedte a tengerészeket, így a kínai–brit kapcsolatok mélypontra jutottak. Viktória királynő (ur. 1837-1901) birodalma hamarosan embargót hirdetett Kína ellen, októberben pedig a Csing-dinasztia hajói össze is csaptak a Gyöngy-folyót blokád alatt tartó brit hajóhaddal.

1839 őszén kirobbant az első ópiumháború, melyben az európaiak technikai fölényüknek köszönhetően fölényes győzelmet arattak, és 1842-re elfoglalták Kantont, Sanghajt, Tiencsint és Hongkong szigetét is. Daoguang császár békére kényszerült, melyet 1842. augusztus 29-én, a Cornwallis hadihajó fedélzetén kötöttek meg.

A 13 pontból álló szerződés véget vetett a távol-keleti birodalom elszigetelt évszázadainak, felszámolta az úgynevezett kantoni rendszert, és további öt kikötő megnyitására kötelezte a császárt, ahol a győztesek szabadon kereskedhettek. Ezeken a területeken London konzulokat is tarthatott, a Kína földjére lépő brit állampolgárok feletti bíráskodás pedig kizárólag az ő joguk volt.

A nankingi béke értelmében a Mandzsu-dinasztia köteles volt szabadon engedni a hadifoglyokat, de Pottinger még azt is elérte, hogy a britekkel együttműködő kínaiak is amnesztiát kapjanak. Ezenfelül a császárnak jóvá kellett hagyni Hongkong szigetének brit annexióját, és a tengerbe öntött ópium, valamint a háború költségeinek megtérítésére 21 millió dolláros jóvátételt kellett fizetnie. A nankingi szerződéssel új korszak kezdődött Kína történetében, amikor egyenlőtlen szerződések révén Nagy-Britannia, majd később számos nagyhatalom kedvezőtlen kereskedelmi feltételeket kényszerített Kínára, és megkezdte az ország szisztematikus kifosztását.

Bár az első ópiumháború utáni egyezmény még csak apró rést nyitott az elzárkózó birodalom falán, az 1856-ban kiprovokált második háború eredményeként az európai hatalmak már az egész országra kiterjeszthették romboló tevékenységüket. Kína tartósan félgyarmati sorba került, melynek terheit csak a második világháború után tudta lerázni magáról.

Forrás: Tarján M. Tamás • Rubicon Kalendárium

És jó reggelt kívánok, uram!

A vágy vakcinája

„Nem a hazugságod rázott meg, hanem az, hogy többé nem hihetek neked". (Nietzsche, Túl jón és rosszon, 183. Aforizma) Szóval a bizalom, minden emberi kapcsolat sarokköve. Világos, egy taxiba nem szállsz be anélkül, hogy ne bíznál benne, hogy a sofőröd nem egy sorozatgyilkos. Na és a kormányod iránti bizalom? Konfuciusz szerint a kormányzás három dolgon múlik: fegyver, élelem és bizalom. És ha az uralkodónak nem áll rendelkezésére mind a három, akkor előbb a fegyverről mondjon le, aztán az élelemről és csak utoljára a bizalomról. Na itt, ennél az utóbbinál kezdődnek a hatalom bajai. Mivel az email szinte teljesen kiszorította a postai leveleket, ha nagy ritkán borítékot találok a levélszekrényben, a feladó többnyire Orbán Viktor, „Magyarország Kormánya”, vagy a legutóbb koronavírus-regisztráció ügyben az országos tisztifőorvos. Ezeket a leveleket azonban még soha nem olvastam el, a többi háztartási szeméttel együtt mindig valamennyi a kukában végezte, bontatlanul. Nem mintha a kormányt nem ismerném el törvényesnek, de már rég megtanultam, hogy bármit tesznek vagy mondanak, kérdeznek vagy felelnek, van mögötte valami hátsó szándék. Ők ugyanis nem Konfuciusz, hanem Putyin és a hasonszőrűek tanítványai, ezért nem az állampolgárok bizalma a legfőbb tőkéjük, hanem a félelmük és hiszékenységük. Engem is a félelem hajtott, amikor legjobb meggyőződésem ellenére a kormányoldalon regisztráltam a vakcinára. A kormány ugyanis, megszegve korábbi bejelentését, miszerint a vakcinához nem szükséges regisztráció - és miért is kéne? - most már ahhoz köti. Úgyhogy még a „további kapcsolattartás” kockát is beikszeltem, nehogy büntetésből esetleg ezért ne oltsanak be. Máig rossz érzésem van emiatt, de a becstelenségük már olyan mélyen belém ivódott, hogy nem kockáztattam, hiszen én is megfertőződhetek és másokat is megfertőzhetek. A jobboldal szavazói viszont a hiszékenységük foglyai. Nekik továbbra is muszáj mindent, bármit elhinniük, hogy legközelebb is a Fideszre szavazhassanak. Ezért elhiszik, hogy az Orbán által „munkaalapú társadalomnak” nevezett Magyarországon a járvány miatt bezárt, tönkrement vállalkozásokat, a bevétel nélkül maradt százezreket - más országoktól eltérően - nem volna helyes pénzzel kisegíteni. És az EU-ban valóban a magyar miniszterelnök nyújtotta messze a legkisebb támogatást a bajbajutottaknak. Mintha nem is léteznének. De az érte rajongóknak abban is hinniük kell, hogy úgy igazságos, ha a kormány csak a fideszes önkormányzatokat kompenzálja az egyre több elvont adóért. S ők nyilván annak a frissen kipattant hírnek is örülnek, hogy az ő gyerekük helyett Orbán Viktoré tanulhatott a brit Királyi Katonai Akadémián. Nyilván azt se bánják, hogy a negyvenmillió forint tandíjat nem a nem éppen csóró szülők, nem is a milliárdos nagypapa, netán a szintén milliárdos nővérke fizette, vagyis az Orbán család, hanem az állam, azaz ők, a diktatúra igazi balekjai. A lelki egyensúlyuk megőrzéséért nekik már muszáj mindent elhinniük. Vakhitükért pedig bónuszként megkaphatják még a 150 éves Színház és Filmművészeti Egyetem romjait is: az eszement színházi despota a járvány okozta rendkívüli állapot alatt kijárta, hogy az egyetemet három részre szabdalják, a Vas utcai épületüket eladják, és az egyetem színházát, az Ódry színpadot bezárják. Hogy a hívőknek még ezekben a nehéz időkben is mennyi örömhír jut! És tavaszra talán a csontig kibelezett Budapest is csődöt jelent… Szerencsére, mintha fogyna a bizalom, márpedig Konfuciusz szerint anélkül egyetlen birodalom sem maradhat fenn. A lassan egy éve tartó járvány teljesen felborította a kormány ügymenetét. Fosztogatásra optimalizált rendszerük nem tudott, valójában nem is próbált meg átállni egy egészen másfajta: gondoskodó, teljesítő kormányzásra. Épp csak ki nem mondták, hogy hadd hulljanak az emberek, hadd menjenek tönkre a családok. Az pedig, hogy a kipróbált Pfizer helyett most éppen a sok szempontból bizonytalan kínai vakcinával tervezik a járványt megállítani, hatalmas indulatokat kavart, a fészbukon szinte nem esik másról szó. Lehet, hogy a bejelentés csupán blöff, újabb zsarolási kísérlet, de aligha növeli a kormányba vetett bizalmat. Orbán példaképe, a hozzá sok mindenben hasonló mentalitású Donald Trump január 6-a délutánján három óra alatt vált exelnökből páriává. És sok három óra lesz még itthon is 2022-ig. Mintha az ellenzék is érezné az immár számokban is megmutatkozó esélyt, mintha a fegyelem és az elszántság is nagyobb lenne, mint korábban. Bár Orbánék anyagi-, média- és kampánylehetőségei a diktatúra erőviszonyainak megfelelően elsöprőek, három választás után most először nem mehetnek majd teljesen biztosra. Talán végre rájuk ég az örökös titkolózás, a tájékoztatás hiánya, kapkodás, inkompetencia. Van az ír költőnek, Yeatsnek egy gyönyörű, bár magyarul nehézkesen hangzó sora: A felelősség már az álmokban kezdődik (In dreams begin responsibilities). Na, ez volna az ellenzék feladata, mindenhova, még az álmaikba is magukkal vinni az ország megmentéséért viselt felelősségüket. És akkor talán majd sikerülhet, amire milliók és egyre többen vágynak.

Boldog élet illúziója

Kezdjük a legelején, hogy ne maradjon ki semmilyen részlet se. Időszámításunk utáni 1994-ben Miskolcon kezdtem a pályafutásom. Egy mellette lévő faluban élek azóta is kisebb-nagyobb megszakításokkal. Óvoda előtti időkből talán egy-két emléket tudnék felidézni, de azok boldognak tűnnek, kivéve azt amire szinte pontosan emlékszem és ez nem más, mint amikor játék közben lefejeltem egy radiátort. Foszlányokban emlékszem még, hogy a bátyámmal kimaradt parkettákra ragasztottunk szigetelőszalagot és autóutakat csináltunk belőle nagyapám segítségével, illetve azokra, amikor fociztunk kertben. Óvodás koromból sincs már túl sok emlékem, két dolgot tudnék ebből az időből felidézni, az egyik, hogy volt egy legjobb barátom, egy bizonyos P. Vele együtt gyűjtöttük a pókokat a legtöbb esetben a különböző homokozói kellékekbe. A másik ilyen személy a mondhatni „óvis szerelem” H. volt, vele kapcsolatban egy kifejezetten megalázónak tűnő beszélgetést tudok összesen felidézni:

H: Jó így kettesben. (mindezt egy mászókán) Én: Ezt, hogy érted? H: Hát így kettesben. Én: Nem is a kettes csoportban vagyunk. H: Nem úgy, kettesben. Én: ??? *H. ekkor definiálta számomra a kettesben kifejezést*

A többi ovis társamat is feltudom még nagyjából idézni, sőt valakivel a mai napig köszönünk, ha találkozunk. Mondhatni ez egy vidám korszak volt, de ez a legtöbb embernek az. Írás közben még két dolog ugrott be, hogy valamelyik farsangon Ash-nek öltöztem és egy M. nevű barátommal (ő Zorróként) pózolunk egy közös képen, amit nagymamám a mai napig őriz. A másik, hogy már akkor is érdekeltek azok a dolgok, amik tilosak voltak. Ez abban nyilvánult meg, hogy az ovi udvar tilos zónáját napi rendszerességgel látogattuk.

Az általános iskolát már Miskolcon kezdtem meg távol minden addigi barátomtól és megszokott környezettől. Régen édesanyám, nem olyan régen bátyám is ebben az iskolában kezdte tanulmányait és az ember az általa sikeresnek vélt mintát ismétli, így én is itt kötöttem ki. Az első iskolai napomról van kifejezetten egy emlékem, ami valamilyen okból kifolyólag a mai napig megragadt, Á. elsírta magát, mert elfelejtett írólapot hozni. Ezenkívül itt már szintet léptek a farsangi rendezvények és közös jelmez kellett osztály szinten. Így lettünk valahogy méhecskék, ezt az asztalomon díszelgő csoportképből tudom, illetve a mapig érzem egy kicsit azt az undorító olcsó festéket, amivel a kínai citromsárga pólókat festettük. Ezenkívül egyszer eltörtem véletlenül L. szemüvegét egy focilabdával, valamint itt is megtalált mondhatni a szerelem, amit sosem mertem bevallani B.-nek. 7-9 éves kora körül nem gondolkodik ilyesmiben az ember. Majd harmadik osztály elején ért az a hideg zuhany, hogy én nem a megszokott helyen kezdem meg az új tanévet, erre az volt az indoklás, hogy nem indul német csoport. Nem volt beleszólásom, nem örültem, de elfogadtam. Még egyszer meghívtak egy osztálykirándulásra a régi osztályomból, amin a Csodák palotájába vittek minket és kaptam egy mindenki által aláírt Mi micsoda? könyvet a csillagokról. (az örömhír, hogy meg van még és tök jól esett át futni a névsort.) Szóval új tanév, új emberek, új tanárok, új osztálytársak. Viszonylag simán betudtam illeszkedni, ekkoriban, ha valaki ismerte a pokémonokat és a focit nem volt emberi kapcsolat, amit ne tudott volna kialakítani. Harmadikban egyből néhányan úgy éreztük, hogy a judozás lesz a mi sportunk. El kezdtünk járni és egy év után már csak egyedül én maradtam ott. Szerettem csinálni, jöttek az eredmények és jó barátságokat tudtam kötni. A közös szenvedések a nyári 40 fokban és a téli mínusz fokokban kiegészülve a rivalizálással megtette a hatását. Na de az iskola, sok csínyt követtünk el, mindkét ott töltött évem alatt közel jártam hozzá, hogy beteljen az ellenőrzőm. A sporton kívül itt is elért a szerelem. Ha jól emlékszem az egész negyediket E. mellett töltöttem. Egy vicces és egyben gáz esemény jut eszembe kifejezetten erről. Mögöttünk ült Cs. (nem jut már eszembe csak a gúnyneve, innen is bocsi) és jó ötletnek tartottam beszólogatni neki folyamatosan, amit ő egy parasztlengővel próbált honorálni, de – nem gondolva a következményekre – én elhajoltam előle és E.-t találta meg vele (innen is bocs, ma már tudom, hogy belekellett volna állnom.). Az osztályfőnök nevére már nem is emlékszem (és őszintén nem is akarok) nagyon utált, mivel tudta, hogy 8 osztályosba készülök, a kedvenc mondatai között szerepelt az „úgysem lesz belőled semmi”, ez eddig sajnos helytálló (szóval bazmeg). Negyedikben elérkezett a felvételi, ahol írtunk valami matek és magyar tesztet, meg beszélgetnem kellett az igazgatóval, annyi ragadt meg mindebből, hogy valami terembe bementem a rengeteg versenyen nyert érmemmel és beszélgettünk valamiről. Végül az 56 felvettbe bekerültem. Protekcióval persze, mert bátyám is oda járt még akkor.

Ebből a négyévből a szüleimből arra emlékszem, hogy már külön szobában aludtam, ekkor még elhittem, hogy csak a horkolás miatt. Ezenkívül dereng még, hogy apám már akkor is a helyi kocsmában vette az ott főzött sört és a füles poharából iszogatta. Párszor meg beállt focizni velünk.

Szóval ötödikes lettem és megint új környezetbe kerültem. Itt már nehezebben ment a beilleszkedés, de megoldottam. Kiderült, hogy néhányan ugyanabból az általánosból jöttek, ahonnan én, így valamennyi közös hang azért akadt. Az igazán összekovácsoló tény azonban a tengózás volt a gumiudvaron, azt mindenki szerette, az összes szünetünket ezzel töltöttük. A problémáim sora ott kezdődött, hogy ez egy katolikus gimnázium volt. Sose neveltek ilyesmire és igazán még csak nem is érdekelt. A faluban néhányan jártunk ilyen gyerek istentiszteletre és nyári táborba, ami inkább csak jó szórakozásnak tűnt, mintsem a hitélet kiteljesedésének. Szóval hittan órák, minden hétfő reggel mise, minden hónap első szombatján közösségi hétvége és utána vasárnap megint mise. Gyűlöltem. Adventi időszakban még nulladik órában is mise. Egy igazán jó barátra tettem szert L. személyében, aki szintén abból az általánosból jött és elég hasonlóan gondolkodtunk. Mindketten megszerettük a szer és talajtornát, amiben bőszen rivalizáltunk. Máskor meg együtt petárdáztunk az iskola sétányán, történt olyan is, hogy a karácsonyi műsor alatt beborultunk a fenyőbe a sörpaddal együtt. Ekkor még a helyi iskolai „bulikat”, ami főleg retró zenékből és sorversenyekből álltak (amit már akkor is kellemetlennek tartottunk) is szívesebben hagytuk ki régi iskolánk hasonló rendezvényei miatt, ahol akkoriban menő tektonik zene meg hasonlók szóltak. Ekkoriban még találkoztam egyszer E.-vel, kettesben (már tudtam mit jelent), akitől megkaptam, hogy ha még mindig oda járnék sokan szeretnének tutira járni velem (jól esett na), arra nem kérdeztem rá, hogy ő is így van-e vele (khömm balfasz). Az egyik ilyen ellógott rendezvény alatt észrevettem, hogy E. és K. (ő még mindig oda járt és a többiek osztálytársa volt, ugyanabban a faluban laktunk, párszor még edzettünk is együtt) smárolnak. Gondolom E. nem volt azok között a lányok között. Ők boldogok voltak néhány évig együtt utána. Mondjuk én is a magam módján, a nagy előnye az elitebb gimnáziumoknak (vagy legalábbis, ha annak tartják magukat), hogy a lányok is szebbek. Volt egy A5-ös papír, ami körbe ment, hogy kinek ki tetszik és a két toronymagasan vezető P. és Zs. mögött szerénykedett J. is, akit én is írtam (meg ha jól emlékszem L. is). Ebben az iskolában többször kaptam meg a matek tanáromtól, hogy a zseniknek is kell házit írni. A jegyeimmel bőven az alsó harmadban voltam, már akkor is utáltam verseket meg hasonlókat tanulni. Így a szorgalmam erősen megkérdőjelezhető volt. Nem segített az se, hogy néha összeverekedtünk L.-el, hogy kieresszük a gőzt és néha ezekbe belekeveredtek ártatlanok is. Az ellenőrzőnk pedig évről évre telt. A rivalizálásunk új területre is kiterjedt ez pedig az evés volt. Én ekkor már olimpikon edző alatt pallérozódtam heti 5 edzéssel, meg mellé beütött a pubertás. Egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor végig jártuk az összes napközis csoportot, hogy hol maradt még bármilyen uzsonna, a sikertelen portya végén pedig fél óra könyörgés után kiengedtek minket a közeli boltba. A szerelem is új arcot talált nálam ő volt L., nem voltunk sokat együtt, másfél hónap lehetett. Amolyan bébi petting volt nem csináltunk semmi komoly dolgot. Emlékszem én szakítottam vele, valami faszságom miatt. Ezt a döntésemet már kis milliószor gondoltam végig – azóta se értem- és valahogy mindig az lett a vége, hogy mekkora egy gyökér vagyok (szóval innen is bocsi).  Nyolcadik környékére sajnos szétment a térdem, így a sport is visszaesett. Megmaradt az iskolai atlétika. Valahova erre a télre tenném azt is, amikor valami fura szemölcs szerű dolgok kezdtek el megjelenni a tenyereimen. Fogalmam sincs mi volt az, vagy hogy honnan jöhettek, egyáltalán miért. Amikor már kézfogásoknál elkezdett másoknak is feltűnni, akkor fordultam vele segítségért. Az eredménye az lett, hogy egy kanálszerű éles eszközzel és némi fagyasztással kivágták az összeset, mert az ecsetelő szarok nem hatottak. Másfél hónapig folyamatosan bekötött kézzel mászkáltam a nyáron. (40 fok és víz nem érhette). Ezen a nyáron volt az utolsó családi nyaralásunk is, amennyire emlékszem. Valamikor kilencedikes koromban, amikor megint csak nem a tanulás, hanem a lányok kezdtek komolyan érdekelni elkezdtünk napi szinten kocsmába járni, itt kezdtem el dohányozni, emiatt ruháztam be vízipipára is. Ezen a télen voltunk együtt E.-vel (nem ő), akivel elvoltunk, de kitudja már miért lett vége, az egyetlen pozitív oldala az volt, hogy utána összebarátkoztunk a bátyjával P.-vel és R.-el, mindketten ebben a csodás faluban laktak akkor még. Akkoriban az egyévvel fölöttem járó évfolyammal sikerült még össze spannolni és velük jártam mindenfele. A rákövetkező télen futott be az első igazán komoly kapcsolatom is A. képében. (Ciki – nem ciki vertem ki myvipes képeire, sose gondoltam volna, hogy még össze is jöhetünk, de ezt nem mertem bevallani neki, talán jobb is így). Közben P.-vel és R.-el, valamint kiegészülve még L.-el jártunk bulizni a város két szórakozó helyére (mondhatni a két legjobb). Szép emlékek, de már bírnék nem annyit. Voltak házibulik is szép számmal, egyszer sikerült tök sötétben egy faluval odébb lévő nyaraló területre is odatalálnunk (itt még nem voltak okos telefonok) nem kevés abszint után. Ezen a bulin futottam össze újra B.-vel, akit még egyszer E. (az általános iskolás) hozott le magával, pár éve, amikor még K.-val voltak együtt. Még azután egyszer elhívtam találkozni, de meglepő módon semmi se lett belőle. Szóval a buli után se, mert összejött R.-el. Még az A.-val való kapcsolatomból egy dolgot tudnék kiragadni, amikor kb. háromnapja mondhattuk ki, hogy akkor jó belekezdünk és próbáljuk meg. Egy borházba mentünk el a srácokkal, míg a lányok egy Quimby koncertre mentek, olyan este 10 körül jöhetett el az a pillanat, amikor a két csapat találkozik, én éppen egy asztrális kivetülés közben feküdtem az útpadkán. Szerencsére ez a magánakció nem tántorította el és még volt a kapcsolatban utána másfél év. A középiskola tizedik osztálya hozott egy elég kellemes fordulópontot az életemben, leromlottak a jegyeim, félévkor pedig megbuktam földrajzból és kémiából is kettest kaptam. Lévén, hogy nem tudtuk ezt persely pénzzel kompenzálni az iskola felé, egy eltanácsolás lett a végeredmény. Ez előtt is gyakori céltáblája voltam a tanároknak, hol azért, mert volt rajtam sapka, hol azért, mert nem (a felebaráti szeretet, meg a faszom). Az első félév utolsó előtti napján csütörtökön otthon várt engem két évkönyv egy másik gimnáziumból és a levél, hogy átvettek. Még utolsó pénteken volt egy dolgozatom Afrika országai és fővárosaiból, amiből már kb. 10 darab elégtelent gyűjtöttem be. Felemelő érzés volt üresen visszaadni, hogy én már hétfőtől nem vagyok itt. Eljött a nap, hogy végre nem misével kezdek egy hétfőt. Ebben a környezetben már nehezebb volt a beilleszkedés, itt már a foci és a pokémon nem oldott meg bármit. Nem vallottam szégyent, mert megtudtam oldani, mégse olyan nehéz egy gyakorlatilag fiú osztályba ezt megtenni. Általánosságban véve lényegesen jobban éreztem magam itt, ezt azt hiszem az példázza a legjobban, hogy egy év leforgása alatt sikerült tíz kilót felszednem. Ez a két és fél év gyakorlatilag elrepült. Mindennap csináltuk, amihez kedvünk volt, ami főleg az egymás dobálása alufólia galacsinnal vagy a felfújt óvszerek reptetésében merült ki. Amit nem tudtak se a tanárok, se az osztálytársaim, hogy apám és az iskolaigazgató együtt szoktak horgászni meg kártyázni, ezzel gyakorlatilag nekem egy sérthetetlenséget biztosítva. Sőt a tanulmányaim is jobban mentek, a félévi kettesemet kémiából egyből – tantestületi engedéllyel – négyesig tornásztam. A magánéletem kevésbé volt sikeres ekkor, mert A.-val a váltást követően néhány hónapra rá szét is mentünk, igazából én szakítottam, már a tököm tudja miért. Időközben több sportban is kipróbáltam magam, jártam barantázni, kosarazni, sőt még break táncra is, de egyik se fogott meg annyira, mint az amerikai foci. Egyik osztálytársam is játszott és gondoltam miért ne, ebből lett egy pár éves foci karrier is (még a helyi újság sport rovatának is voltam a címlapján). Ami még említésre fontos, hogy B. (még általánosból) is szintén ide járt és hát mit is mondhatnék, talán azt, hogy az anyatermészet valóban lenyűgöző. Erre a felfedezésemre nem sokkal jött a következő, amikor is összejöttek K.-val (igen megint ő) és azóta is boldogok együtt (áh faszom). Itt kezdődött el valahogy az otthoni kálváriám is, én is változtam, mindenki változott. Rövid időn belül, azon kaptam magam, hogy egész egyszerűen se a bátyámmal, se apámmal nem tudok két mondatnál többet váltani, nem volt miről. Anyám még próbált lépést tartani azzal, hogy mit is csinálok (ő már a jó pár év judo alatt is végig ülte az össze versenyemet) és megérteni, de kevés sikerrel. Tehát elkezdtem magamat, a saját otthonomban egyedül érezni, amivel semmi baj nem volt. Ott volt nekem P. és R., akikkel bármikor tudtam beszélni vagy kimozdulni, vagy a csapattársaim vagy edzés, hétvégéken a bulik és a meccsek. Egyedül az ünnepek teltek nehezen. Valamikor a tizenegyedik évben egy elég görbe éjszakán az egyik frekventált buli helyen sikerült összejönnöm a saját osztálytársammal, R. -el, (ő egy lány és nem az előzőekben említett). Ő egy aranyos, céltudatos néha kissé agresszív lány volt (jelenleg fingom nincs, de már gyereke is van). Nagyon jól megvoltunk és tényleg jól alakultak a dolgok. Voltak súrlódások, amiket látszólag meg is tudtunk beszélni. A fő probléma ott kezdődött, hogy utolsó éven mindkét barátom elköltözött és még a kapcsolataik is voltak, meg nekem is, szóval mattot adtunk részben ennek az egésznek. Itt elvesztettem olyan dolgokat, amikbe kapaszkodni tudok (valami olyasmi lehetett, mint amikor a flair széken alvó részeg alól kirúgják a széklábát). Ezzel együtt elkezdtem R.-re ránőni és még volt egy olyan kialakult szokásom, hogy mindig tudni akartam, merre is van. Ezt az apámtól tanultam és gondoltam helyes viselkedésnek. Itt már viszonylag sokat súrlódtunk én mégis úgy gondoltam, hogy menthető a dolog (, de nem volt az) és az írásbeli érettségik előtti pénteken vége lett a dolognak (talán még az eső is szakadt). Végül leérettségiztünk, ami után az első csalódás az volt, hogy nem mentem végül emeltezni matekból, mert R. utálta Pestet és akkor maradjunk itt mindketten. Életem legszarabb nyarát hoztam össze, sikerült elég sokat innom és még a dohányzásom is megugrott szépen napi két dobozra. Utólag beláttam már, hogy R.-nek teljesmértékben igaza volt (és innen is sajnálom, hogy elkúrtam). Mégis talán azért fájt annyira, mert hosszú távra akartam, hogy működjünk, néhány éjszakán már mertem gondolni a gyűrűre is. Aztán jött a gólya tábor, az egyetem meg az elvárások. Gépészmérnöknek indultam, mert fogalmam sem volt mit akarok, de apám is az és bátyám is azt tolta már, jó lesz az úgy. Hát nem lett. Utáltam az egészet, de lehet, hogy csak azért, mert kb. bárhova néztem R. jutott eszembe. Egy évet csináltam itt és tavasszal megesett az emelt matek és az újra jelentkezés. Ezúttal már az eltére, fizika bsc, azzal lehet kezdeni utána valamit és még érdekel is. Így már megint egy teljesen új közegbe kerültem, az egyetlen, akire tudtam számítani az P. volt, aki akkor már másodéves volt és összeköltöztünk a költség hatékonyság jegyében. Fun első év volt így vissza gondolva, rengeteg embert ismertem meg, mentor lettem, és még gólyatábor főszervező is. A pénzügyi oldala már kevésbé volt vidám, és a kiadásaim súlyát apám előszeretettel hangsúlyozta is, de hát szíve joga ő fizeti az albérletem és a heti 10 ezer forintomat, amiből nem halok éhen. Persze azt is kiválóan érzékeltette, hogy mennyire nem nézi semmibe a szakot, amit csinálok például olyan mondatokkal, mint „majd foghatod a sugárzást Pakson”. A tanulmányaim nem voltak simák, nagyon nem. Egyszerűen képtelenségnek éreztem, hogy végig tanulok egy félévet és még sincs semmilyen eredménye, majd még egyet és első évvégén azon imádkozom, hogy ne rakjanak át fizetősre, amellett, hogy csúsztam már egy évet. Ez az érzés nem ment múlt el a második éven sem, a fizetőst még eltudtam kerülni, de már két év alatt két év csúszás. Itt volt egy elég komoly beszélgetésünk itthon és még mindig éreztem, hogy én ezt megakarom tenni és el akarom végezni (spoiler alert: nem sikerült). Harmadik éven már csak egy aktív félévem volt, az se lett nagy siker. Így elkezdtem tavasszal dolgozni majd szeptemberben hazaköltöztem és itthon kezdtem el egy szakot (erről majd később). Egy fontos dolog még, hogy itt szerettem bele a geofizikába, mint tudomány.

A budapesti kaland nem zárult sikerrel, közel sem. Legalábbis így tűnik. Mégis voltak pozitív hozományai. Olyan közeget tudtam meg ismerni, ahol egy beadandót nem megcsinálnak neked, hanem tök ingyen leülnek melléd és segítenek benne (khöm miskolci egyetem). Ez alaposan más aspektusba helyezte a világról kialakított képemet. Ide sorolhatnám azt is, hogy a belém nevelt arab utálat, zsidók iránti gyűlölet szépen lassan eltűnt és rájöttem, hogy nem hülye mindenki és nem csak én vagyok helikopter. Ami viszont a legfontosabb ahhoz először szükséges egy mellékszálat is megemlítenem. Valamikor másodéven lett megint barátnőm T. személyében, ez nem volt egy hosszú életű dolog, de ez idő tájt gondoltam, hogy már készen állok egy új kapcsolatba vágni a mélypontom után. Nahát nagyobbat talán nem is tévedhettem volna, mert másfél hónap után pont ugyanabban a helyzetben találtam magam, mint néhány éve R.-el. Nagyon szarul voltam gyakorlatilag átlag 1-2 órákat tudtam aludni heteken keresztül és az lett a konklúzió, hogy a baj velem van. Kerestem egy pszichológust és elkezdtem járni hozzá, ekkor már heti 15000 ft-ból éltem és ebből heti 5 ezer ment el rá. Otthon ugyanis nem szóltam erről és még a mai napig se tudnak róla. A kezelés alatt sok olyan dolgot mondtam ki, amit eddig is tudtam, de valahogy kimondva fájdalmasabb. Rákellett döbbennem, hogy amiben felnőttem az nem a jó család modell (pedig mondjuk, hogy felső középosztályt karcoljuk), az apámtól látott magatartás forma semmilyen szinten nem működő képes és mégis ezt ismételgetem. Az alkoholizmus tényleg tönkre tehet egy családot és nem csak úgy kitalálják ezt. Fel lehet nőni úgy, hogy egyszerűen rettegsz attól, hogy ha lesz egy kapcsolatod és mondjuk még gyereked is az egyetlen kérdés, amit felteszel magadnak, hogy „mégis mi a radnai szűzmáriát csináljak?”, mert egész egyszerűen nincs semmi olyanod a tarsolyban, amihez nyúlni tudnál. Hogy azt hiszed, hogy egy párkapcsolatban normális, hogy 0-24ben monitorozod mit csinál a másik. Hogy szerinted bárki bármit csinál az csak szar lehet és csak te tudod jól csinálni. Hogy bárki más ötlete egész egyszerűen szar és te szarod a spanyolviaszt. Az én felnőtté válásom valahol ezekkel a felismerésekkel kezdődhetett el igazán. Le akartam és még mindig leakarom ezeket a tanult viselkedési formáimat vetni és teljesen újra építeni. A legkézenfekvőbb dolog lenne, hogy jó akkor hallgatok anyámra, úgyis két szülője van az embernek, de az a nagyhelyzet, hogy ő sem jobb egy fikarcnyit se. Az eszköztára valahol a passzív-agresszív bűntudat keltésen alapszik és a mártírkodásig tart. Nehéz vele, nem kicsit. A bátyám is itt van még gondolhatnám naivan, hát ő még a legnormálisabb való igaz. Egész egyszerűen vele valahogy annyira eltávolodtunk az évek során, hogy már behozhatatlannak tűnik, de ami még ennél is fontosabb, hogy akár mennyire utálja ő is apámat, egyre inkább olyanná válik ő is, anélkül, hogy észrevenné.

Már a kezelés után, sok alapszabályt lefektettem magamban, amik nélkül egyenes utam lehetne azzá válni, amivé nem akarok. Folytattam a tanulmányokat még és sikerült ezen a tavaszon megint egy kapcsolatban találnom magam, az eddigi leghosszabb volt. N. személye csak úgy feltűnt és jó volt. Először csak úgy voltam az egésszel, hogy ideje gyakorlatba ültetni azokat a dolgokat, amiket elhatároztam, és sikerült és jó is volt a dolog, mert sokáig bírtuk. A már említett passzív félév után hazaköltöztem, újra itthon, újra azok között élek, akiktől menekülnék. A kapcsolatot folytattuk távkapcsolatként szóval nem adtuk fel. Az egyetemre pótjelentkezés volt meg ilyenek, szóval csak fizetős. Megkezdtem a tanulmányokat és még most is csinálom, jelenleg már csak egy félévem van hátra az egészből mehetek dolgomra. Az N.-el való kapcsolatomnak tavaly nyár végén lett vége, amikor már kipróbáltuk az együttélést és arra jutottunk, hogy ez nem az igazi így. Nem volt hibás és nem volt probléma se belőle (legalábbis szerintem), mert hoztunk egy racionális döntést.

Így érkeztem el a jelenlegi pontra az életemben, ahol most állok. Már öthete önkéntes karanténban vagyok, a fentebb említett személyekkel. Az élet itt kevés ponton lehetne szarabb, egyre kevésbé érzek bármit is. Az apám gyakorlatilag rabszolgaként tekint rám, hogy bármit lehet velünk csináltatni, a kert ásástól kezdve akármi. Ő kitalálja és már fizikailag nem alkalmas különösebben dolgozni ezért minket ugráltat. Képtelen elmenni a hűtőig a tetves söréért helyette lépcsőzzek én két emeletet. Az eddigi hosszú hétvégék jók voltak, eltakarodott horgászni és az utolsó nap este hazajött részegen, most ezzel a házi karanténnal ez megszűnt. Nem sok dolog tart mozgásban jelenleg, egyszerűen csak próbálok hosszútávra munkát keresni, lehetőleg jó messze innen. A másik, ami motivál, vagyis inkább, aki az Sz. még februárban egy elég görbe estén találkoztunk és azóta is randiztunk néhányszor, teljesen magával ragadott a személyisége és egyszerűen nem is igazán tudnám ezt leírni rendesen. Az egyetlen feltétel, ami jelenleg is megbéklyóz, hogy akkor kezdünk bele az egészbe, ha sikerül felköltöznöm Pestre. Napjaim telnek azzal, hogy mégis mit tegyek, hogyan tegyem azért, hogy ez bekövetkezhessen. Bújom az állás hirdetéseket már lassan hónapok óta és nem találok, de tudom, hogy van és meg is fogom találni. Úgy baszódjak meg!

Ami pedig ezt az egész írást kiváltotta, azaz a reményem, hogy talán jobban tudom érezni magam, ha mindezt kiírom magamból, az, hogy ma az a fasz még a bicikli pumpát is kivette a kezemből, hogy majd ő jobban ért hozzá, hogy szar a kurva bicikli, és szakadó esőben tolhattam haza.

FASZOM!

Több ezer éves barátság köti össze a kínai és magyar népet, a két országot pedig 70 éves diplomáciai kapcsolat, most pedig új korszakot, „Eurázsia korszakát éljük – Matolcsy György

Van ez a yunding nevű tea, amit múltkor vettem a Teavolutionben. Egyébként nagyon jó tea, na de most nem is ez a lényeg. Hanem magyarra úgy fordították a nevét, hogy “Havas hegycsúcs” és tényleg a yunding (云顶) jelenthetné ezt, de inkább azt jelenti, hogy felhős hegycsúcs, de nem is ez hanem az, hogy igazából a teára a 云鼎 (yunding) írásjegyek vannak írva, ami egy régi kínai “lábos” neve. És így néz ki:

És még itt nincs vége, mert a  说文解字 (shuowenjiezi), ami egy ilyen kínai értelmező szótár azt írja, hogy a ding arra utal, hogy az 5 féle ízt el lehetett készíteni ebben az edényben. Ráadásul szertartási edény is volt a Tang dinasztia környéken, ezért a dinget, mint gazdagság, stabilitás a császárral is kapcsolatba hozták, de ezt most nem fejtegetem tovább. Viszont így meg van a kapcsolat, hogy miért ez lett a tea neve. Korábban már írtam róla, hogy kérésre készült és egy testvér pár kérte. Muszáj voltam leírni, mert már napok óta kaparja az agyam. 

A brit ARM és a brit szolgáltatók is elfordulnak a Huaweitől

Az amerikai vállalatokkal való üzleti kapcsolat megszakadása egy dolog, de a brit ARM lényegében az okostelefonok hardverének esszenciáját birtokolja, a brit szolgáltatók pedig fontos kulcs az európai piachoz.

Tömören összefoglalva a brit ARM nevű vállalatcsoport technológiáját minden mobilgyártó használja. Teljesen mindegy, hogy az egyes márkák az amerikai Qualcommtól vagy mondjuk a tajvani MediaTektől veszik, vagy mondjuk az Apple-höz, Samsunghoz vagy Huaweihez hasonlóan saját maguk fejlesztik mobil eszközeik processzorait, az architketúra, a technológia magja mindig is az ARM fejlesztése és tulajdona. Éppen ezért kritikus, ha az ARM nem kíván a jövőben valakivel üzletelni és leállítja a terméktámogatást is.

A Huawei ugyan már jóideje dolgozik saját HiSilicon Kirin névre hallgató lapkakészleteivel és azokra alapozva még ha nem is könnyedén, de mindenképp nagyobb lendülettel reagálhattak úgy az USA kereskedelmi tiltására, hogy “majd kitalálnak valamit, van B-terv is a Google-féle Android és az amerikai beszállítók nélkül”. Az azonban már sokkal ijesztőbb lehet a cég számára, hogy a japán Softbank tulajdonában álló, de továbbra is brit székhelyű ARM belső utasítást küldött körbe dolgozói körében, miszerint mindennemű együttműködést fel kell függeszteniük a Huawei mérnökeivel. A leállás ugyan nem fenyegeti a már elkészült de még nem bemutatott Kirin 985-ös csúcsmodellt, de a jövőbeli terméktámogatást és az új rendszerchipek fejlesztését mindenképp legalább veszélyezteti, ha nem ellehetetleníti. Az indoklás szerint az ARM által használt technológia “amerikai eredettel is rendelkezik, mely miatt nem feltétlenül tisztázott üzleti pozíciójuk ebben a kérdésben. 

Mindezzel egy időben a brit Vodafone és az EE nevű mobilszolgáltató (utóbbi a BT Group nevű, egész Európában jelen levő szolgáltatói csoport tulajdonában áll) egyaránt kivették kínálatukból a tervezett 5G hálózati starthoz kínált Huawei Mate 20 X 5G típusokat. Míg a Vodafone “egyéb tanúsítványokra várakozásra” hivatkozott, addig az EE konkrétabban fogalmazott és sajtóközleményben jelezte, hogy amíg egyértelműen nem tisztázódik a Huawei mobilok hosszú távú terméktámogatásának sorsa, addig nem tervezik forgalmazni ezeket a modelleket.

A három brit cég hozzáállása komoly fenyegetést is jelenthet a Huawei mobil divíziójának jövőjére és egyúttal azt is előre vetítheti, hogy a nem USA-beli Huawei partnerek körében is komoly aggályokat jelenthet az Egyesült Államok embargója és félő, hogy sokan nem a kínai vállalattal való jó partnerséget választják az amerikai piaccal szemben, illetve szolgáltatói oldalról a bizonytalan terméktámogatás is kihívást jelenthet a jövőben.

Pápai Péter

ázsiai filmjeim (369-373.) - 2020. január

Chúc mừng năm mới (BUÉK)

369. Extreme Job (Se-Young Bae) Korea A legbalfaszabb rendőrök befészkelik magukat egy lepukkant kifőzdébe, hogy a nagybani csirkefogókat drogdílereket közelebbről megfigyelhessék, aztán egyik napról a másikra azon kapják magukat, hogy a tulajtól átvették a céget és a város legjobb rántottcsirkéjét ők készítik. Közben a szemközti bűnbanda is kinézte őket a maga alantas céljaira, de a nyomozóknak semmi sem tűnik fel, mert annyira pörög az üzlet. Egyébként ez a sok csetlés-botlás még vicces is lehetne, ha nem lenne itt is mindenki totál idióta és idegbeteg és nem lennének erőltettett viccek és semmiből jövő fordulatok, amiktől a hajamat téptem. De ettől még, vagy éppen ezért, ez volt a tavalyi év legtöbbet kaszáló filmje Koreában. Logikát ne keressen benne senki!

370. Indochine (Régis Wargnier) Vietnám Igazából francia, de Vietnámban játszódik. Vagyis Indokínában. Mindegy, szemet gyönyörködtetőek a tájak. A filmbéli két nőalak az európai és az ázsiai kultúrát jelképezi, és a francia katonatiszt a vietnámi csajt választja. Ebből még forradalom lesz a végén, de legalább egy Oscar-díj.

371. The Last Samurai (Edward Zwick) USA Ez meg amerikai, de japán díszletek között játszódik. Nem ez az első film, amiben kiemelik, hogy az 1800-as években mekkora sokk volt a nyugati halandók számára a fürdés intézménye. Ami Japánban alap. Mondjuk minél nyugatabbra költözök Magyarországról, annál kevésbbé tapasztalom, hogy a férfiak kezet mosnának pisilés után (kézfogásnál jusson majd eszedbe!). Szerencsére ez nem azok közé a manapság felkapott filmek közé tartozik, amelyekben egy narrátor, vagy egy idióta mellékszereplő a néző szájába rágja a tanulságot. Szépen hagyták a vesztes csatát vesztett szamurájt harakirizni, és annyi elég volt, hogy a győztesek némán levették a kalapjukat előtte.

372. Postmen in the Mountains (Huo Jianqi) Kína Ismétlés, de most is tetszett. Az 1980-as években játszódó film egy nyugdíjba vonuló postásról és az ő munkáját átvenni készülő fiáról szól. Már csak a gyönyörű hunani táj miatt is megéri megnézni! Az idilli tájképek és az andalító aláfestő zene ellenére, nagyon hamar megtudjuk, hogy az élet a hegyen nem egy főnyeremény, és a tutinak gondolt “közalkalmazotti állás” valójában a társadalomból és (a postás saját akaratából) a családjukból kitaszítottak élete. De apránként az is kiderül, hogy a postás dolga jóval több annál, mint hogy híreket hozzon távoli rokonoktól, merthogy az ő eljövetele sokszor éppen a távoli rokonokat helyettesíti. A meg nem írt levelek helyett elhozza a reményt, hogy valaki ott a távolban gondol ránk. Az apa-fiú kapcsolat is kap egy esélyt, hogy kibontakozzon egy utolsó (és valójában első) közös, többnapos séta során, ami elvileg arra hivatott, hogy az apa betanítsa az útvonalat és átadja a hegyekben fontosnak gondolt ismereteit. Ám ezzel páhuzamosan a fiú is beavatja apját (ezzel finom rendszerkritikát elhintve), hogy otthon hogyan zajlik az élet, amelyről a folyton távollévő apának nem sok fogalma volt eddig.

373. So Young (Wei Zhao) Kína Ma egész délután Suede szólt a munka mellé, úgyhogy rábeszéltem Jamet, hogy vegyük sorra ezt a filmet. Ugyan csak egyetlen számot liszenszeltek az együttestől (na, vajon melyiket?), de azt háromszor is felhasználták és egy dramatikailag fontos fordulathoz egy Suede-koncert szolgált apropóul. De amúgy nagyon nem britpopos film ez, hanem ízig-vérig kínai. Abból is egy vicces kollégista romantikus történet, amely lassan megtelik mélyebb tartalommal és amiben a gyönyörű képek és a hősszerelmes hangulatok lassan átadják helyüket annak a kicsit drámaibb, de érettebb és tartalmasabb dolognak, amit úgy nevezünk, hogy felnőttkor. A legszebb az egészben, hogy mindezt egy olyan rendezőnő tárta elénk, aki maga inkább a közönségfilmek és sorozatok A-kategóriás sztárjaként vált ismertté, mintsem az ilyen művészibb darabokkal. Idén két filmen is dolgozik, amiket nagyon kíváncsian várok!

folyt. köv.

Chaos

Nálam hagytad a fogkeféd, még vizes volt, amikor haza értem, a számba vettem és próbáltam minden molekulád átvenni belőle, nem akartam, hogy újra kifordulj belőlem. Megint a hátad. Úgy látszik ez nálunk állandósult kapcsolat, fogmosás, fürdés, takarítás. Egész kapcsolatunk, mint egy lakás, amelynek minden pontján van valami törékeny, de hát már baszhatjuk, mert az ajtót olyan kulccsal zártuk be, ami egyikünknél sincs. Hiába szökünk be néha az ablakon, titokban elkapott csókokra, tudjuk jól, nem ott hagytad fogkeféd, és én nem ott hagytam boxerom. Idegesít, hogy mások elszívott csikkjeiben kereslek, százféle íz, fogak, ondó, gyrosz, és La Fiesta. Egyik íz sem olyan, mint a tiéd. Mintatípus vagy, édes-savanyú, mint a kínai leves. Bár aszpikos anyagot keveset termelsz. Az SMS-t, amit írtam sem kaptad meg sosem, talán számot váltottál, talán túl ósdi voltam neked, lehet dm-ben kellett volna írnom. Akkor meg a meztelen hátad kellett volna néznem, egyedül nekem volt jogom hozzá, most pedig ki profilodra téved, csodálhatja vonalaid. Papucsban szép az élet. Egyik reggel, kóma közben, ez a mondat járt a fejemben, és téged láttalak, olyan kisimultan mentem munkába, mint a hosszú éjszakánk után. “Ezzel a kártyával vásárolni lehet, ugyanis el van látva egy vásárlói hitelkártya funkcióval” A közös időnket mégsem tudtam visszavásárolni, a jövőnk meg a kamatok miatt nem lett befizetve. Utánad buktam a választást, 4 év diktatúra következik, veled meg 4 év alkotmányos királyság után váltunk el.

Érdekes az amit mond, érdemes megjegyezni.

Szerintem inkább mindenhonnan ötleteznek amiben csak egy kis gennyaságot látnak. Mert nem csak az érdekük, hanem mert tényleg ez tetszik nekik... Egy kis Putyini erő, egy kis Legyel katolikus konzervatív szavazó bázis építés, egy kis Gilead film és a feminista-ellenes 70-es évek világa, egy kis megosztott Izrael, egy kis olasz konzervatív stilo... stb, stb, stb...

.

Szerinted, ha elmúlik a szerelem, maga a szeretet összetarthat két embert?

Népszerű filozófia, hogy a szerelem idővel elmúlik és átalakul szeretetté. Ekkor 2 ember együtt marad, de már a kertésszel, az asszisztenssel, a takarítóval és a személyi edzővel fognak dugni.

Feltételezem ezt azért kérdezed, mert úgy érzed, hogy pároddal kimúlt a láng, vagy ilyesmi. Ha elmúlni látod a szerelmet, de meg akarod menteni a kapcsolatot, akkor tegyél meg mindent érte, hogy helyre tedd a dolgokat. Ezt mindenképp közöld a másik féllel is, egyedül nem fog menni.

Kellemetlen beszélgetés tudatni a társaddal, hogy a kapcsolat hőmérséklete megfelelne a jegesmedvéknek, de ezt szerintem érdemes megbeszélni, hiszen ha mindkettőtöknek fontos a dolog, akkor azt érdemes lehet helyre kalapálni.

Sablonos válasz lehetne egy wellness hétvége, de szerintem jobban jártok egy együtt töltött nappal, ahol azt csináljátok, amit szerettek. Menjetek el kajálni a kedvenc kínai éttermetekbe, másszatok fel a kedvenc kilátótokhoz, hajnalban bandukoljatok a Móricz Zsigmond körtéren, vagy ami éppen passzol nektek. Amiről tudjátok, hogy együtt a legjobb csinálni. Egy ilyen tökéletes nap elég lehet egy darabig. Ha ad motivációt a folytatáshoz, akkor király, ha nem, akkor pedig tovább kell keresni az utat.

Nincs menthetetlen kapcsolat, csak az fordulhat elő, hogy két ember nem érzi magában az erőt, hogy helyretegye a dolgokat. Azért kell beszélni a rekonstrukcióról, mert előfordulhat, hogy a másik is így érzi vagy épp hogy nem, de 3 hónap múlva így fogja. Én egyszer már megjártam azzal, hogy akkori partneremmel sosem egyszerre volt hitünk a kapcsolatunkban. Amikor én megpróbáltam megmenteni, ő épp leszarta és mire én belefáradtam, ő rájött, hogy milyen fontos neki a kapcsolat és ez így ment addig, amíg ki nem húzta a dugót.

A kommunikáció a kulcs!

Vírusos pendrive-val jutott be egy kínai nő Trump klubjába http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/alfahir/2019/04/06/virusos-pendrive-val-jutott-be-egy-kinai-no-trump-klubjaba/?feed_id=20905&_unique_id=5ca864d8b2b3f Bizonyíték Peking fenyegetésére az Egyesült Államokkal szemben, hogy egy kínai nő a napokban illetéktelenül be tudott jutni Donald Trump elnök floridai countryklubjába - jelentette ki a CBS televíziónak adott péntek esti interjújában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Noha azt mondta, még folyamatban lévő nyomozásról van szó, és emiatt részletekről nem beszélne, annyit megjegyzett, hogy "az illetéktelen belépés a Mar-a-Lago klubba sokat elmond az amerikai néppel szembeni kínai fenyegetésről, és arról, hogy Kína milyen erőfeszítéseket tesz magában az Egyesült Államokban nemcsak a kormányzat ellen, hanem szélesebb körben is". A külügyminiszter kitért a szellemi tulajdon eltulajdonítására, amivel gyakran vádolják Kínát az amerikai kormányzat tisztségviselői. "A szellemi tulajdon ellopása nagy, több százmilliárdos üzlet" - jelentette ki. Arra az újságírói kérdésre azonban, hogy mi a kapcsolat a szellemi tulajdon jogvédelme és a Trump-klub biztonsági szabályainak áthágása között, Pompeo csak annyit válaszolt, hogy nem tud részletekbe bocsátkozni. Az Egyesült Államokban szerdán vádat emeltek egy útlevele alapján tajvani nő, bizonyos Jü Csing-csang ellen, mert a múlt hét végén illetéktelenül behatolt Donald Trump floridai countryklubjába. A rendőrség mind a mai napig nem hozott nyilvánosságra részleteket az ügyről ezért homályos, hogy a nő valójában kicsoda, és mit akart. Nem tudni, hogy valóban tajvani állampolgár-e vagy kínai. A Mar-a-Lagónál őt feltartóztató titkosszolgálati munkatársaknak, majd később a nyomozóknak is azt mondta: Sanghajból érkezett Floridába. A bejáratokat őrző titkosszolgálatiaknak azt mondta, hogy az úszómedencéhez megy, mert barátai vannak ott, de bent, a klub területén egy másik titkosszolgálati munkatársnak arról beszélt, hogy az amerikai-kínai kapcsolatokról rendezett ENSZ-tanácskozásra érkezett. Ilyen tanácskozásnak azonban a countryklub nem adott helyet, Jü neve pedig nem szerepelt a klubba beengedhető személyek listáján. Letartóztatása után Jü Csing-csang már arról beszélt, hogy "egy barátja tanácsára" érkezett Mar-a-Lagóba, mert az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokat akarta megvitatni a Trump-család valamelyik tagjával. Négy mobiltelefont, egy laptopot, egy külső merevlemezt és egy számítógépes vírussal fertőzött pendrive-ot találtak nála. Donald Trump jelentéktelennek tüntette fel az incidenst. http://alfahir.hu/2019/04/06/donald_trump_kina_usa_titkosszolgalat

4K akció kamera csak 7.499 Ft

4K akció kamera

Vigye haza ezt a kiváló minőségű sportoláshoz és extrém dolgok rögzítésére alkalmas 4K akció kamerát

A vízállóság és a kis méret miatt bármilyen extrém sportnál alkalmazható, vagy akár szabadidős tevékenységeknél is

Tulajdonságok:

A széles 170 fokos látószögű objektív

64 GB-os SD kártya támogatás

A vízálló tok, melyet a csomag tartalmaz

A WiFi kapcsolat 20-30 méteres távolságból a szabadban lehetővé teszi, hogy csatlakoztasd az intelligens eszközöket vezeték nélkül egy applikáción keresztül

Akár 1,5 óra felvételi idő, a 900 mAh beépített akkumulátornak köszönhetően

Vízálló 30 meteres mélységig

Az App átalakítja a telefonod vagy tabletted egy élő videó távvezérlővé

Leírás:

Érzékelő: SONY 179

Objektív: 170 fokos Ultra HD, nagylátószögű HALSZEMOPTIKA

Felbontás: 4K 25fps / 30fps 2.7k / 1080P 60fps / 720P 120fps

Képernyő: 2″ HD képernyő (480 * 320)

Képpontok: 16M / 12M / 10M / 8M / 5M @ JPEG

Akkumulátor: 1050 mAh 3.7V Li-ion akkumulátor

Támogatott WiFi vezérlés

Vízálló: Max. 30 m

USB mód: USB 2.0 & Mini HDMI (Type D)

Memória: Micro SDHC Class10 4GB ~ 32G

Nyelvi beállítások: angol (alapértelmezett), magyar, francia, olasz, orosz, spanyol, thai, hagyományos kínai, japán, koreai, portugál, német, holland, lengyel,

Elérhető színek: Ezüst

Gép anyaga: ABS

Csomag tartalma:

1 db Vízálló, 4K akció kamera

1 db adapter (EU szabványos)

1 db vízálló tok

1 db adat kábel

3 db konzol

1 db állandó tartókonzol

1 db csatlkaozó konzol

1 db sisak talp

1 db Oszlopadapter

1 db Védő Burkolat

1 db lencse tisztító kendő

1 db Fém rögzítő

2 db klip

1 db kötöző szalag

1 db “póráz”

1 db 3M ragasztó

1 db Felhasználói kézikönyv

2017. október 13-án ismertem meg

Sosem fogom elfelejteni szerintem ahogyan sétált felénk egy barátjával, tőlem kb. 2 méterrel odább megállt őket köszönteni, közben találkozott a tekintetünk és ott, abban a pillanatban valami leírhatatlan történt. 

De kezdjük az elején. 

A barátommal (visszatérőknek: első számú) új városba és országba költöztünk 2017 szeptemberében. Az első haverunkat pár nappal a költözés után ismertük meg a parton, megkérdeztük van-e eladó füve - na persze nem csak úgy random, előtte bizony ő maga is elszívott egy jointot így hát nem volt alaptalan a kérdés -, volt neki, leült mellénk, beszélgettünk, telefonszámot cseréltünk, és innentől elkezdtünk összejárni. Ezt úgy kell elképzelni hogy haverunk, nevezzük ferinek, a helyi erasmus programban résztvevő fiataloknak szervezett bulikat, szóval ismert kb. mindenkit 19 és 30 között a városban, olcsón tudott minket bevinni a jó bulikra és vele bizony szinte mindig ingyen ihattunk. Tudni kell, hogy ebben az időben virtuális asszisztensként (?) dolgoztam egy brit cégnél, ami annyit takart hogy napi 6 órát kellett dolgoznom, tehát 30 órát egy héten, ezt bármikor megtehettem, a lényeg az volt hogy 24 óra alatt feldolgozzak mindent. Nem tudom mennyire érthető, a lényeg, hogy ebben az időszakban kb. minden este kimozdultunk, hiszen kvázi akkor dolgoztam amikor akartam, a barátom szintén, szép hetek voltak ezek. Az egyik ilyen hepaj alkalmával feri meghívott minket egy erasmus diákoknak szervezett medencés buliba, noha nem voltunk diákok ő ugyebár be tudott minket vinni, és még kiegészítette azzal, hogy előtte tartanánk páran egy előbulit, ott alszunk a közelben és másnap mehet a medence. Természetesen rábólintottunk, azon a héten pénteken meg már egy range roverben süvítettünk ferivel meg gabi barátjával az előbuli helszíne felé. Erről talán egyszer írok részletesebben mert egyébként egy nagyon jó sztori, de most csak említés szerint fontos, mert ezen az előbulin ismerkedtünk meg antival, akivel igen hamar szoros barátságot kötöttünk, így esett hát hogy meghívott bennünket - még mindig az egyes számú baráttal többesszámban - az október 13-án, pénteken tartandó születésnapi zsúrjára. 

Így jutunk el a bizonyos napig, amikor mi már kb. 10-en, főleg anti barátai éppen a kínai előtt vártuk, hogy mindenki megvegye a saját kis itókáját, amikor jött ő és a barátja. Mint azt az elején említettem, amikor rám nézett teljesen eltűntem pár percre, de ekkor még egy szót sem váltottunk egymással, hanem elindultunk mindannyian a tengerpart felé. Ugyanis anti ott szerette volna megünnepelni, hogy 23 éves lett, volt mit inni, szívni, hoztak zenét meg olyan blútúszos hangfalakat és egy egyébként nagyon kis hangulatos összejövetel volt. De ne ilyen gyorsan, miközben sétáltunk, már sikerült úgy alakítanom a dolgokat, hogy beszélgessünk. Egymás mellé kerültünk, szia hogy hívnak, mit csinálsz, hány éves vagy, vicces sztorik és hirtelen a partra értünk. Egész este egymás mellett voltunk, ő és a barátja és én és a barátom, annyi különbséggel, hogy csak nálunk volt romantikus a kapcsolat. Az este folyamán megtörtént a telefonszámcsere is, majd mi a barátommal eljöttünk, de azért vele már akkor elkezdtem az üzenetküldösősdit. 

Egy héten keresztül folyamatosan beszéltünk, úgy, hogy én közben ugyebár a barátommal éltem egy fedél alatt, ami annyit jelentett, hogy minden üzenetet azonnal töröltem magamnál, nem egyszer megnehezítve a dolgom egyébként a későbbi válaszadással... Eljött a következő hétvége, egy erasmus házibuli ahová anti hívott meg minket, természetesen ő is ott volt. Itt már elkezdődött a komolyabb flörtölés kettőnk között, a lépcsőn lefele menet egymás kezének simogatása, suta ölelések, tánc... mindezt persze úgy, hogy gazsi (mostantól hívjuk így a barátomat) ebből semmit nem vett észre. Ezután bejelölt snapchaten, ami még kb. 2012-ből maradt a telefonomon amikor még a barátaimmal használtam kb. 2 héten keresztül, és innen kezdődött el teljesen a minden. Konkrétan folyamatosan beszéltünk, amit visszatekintve így abszolút nem tudom hogyan csináltam, ugyanis az egy dolog hogy együtt élek gazsival, de együtt is dolgozunk, itthon, vagyis akkor dolgoztunk, szóval nem tudom pontosan milyen trükkökkel voltam képes titokban tartani, a lényeg, hogy sikerült. Vagyis valamennyire, ugyanis teltek múltak a napok, hirtelen december lett, egy barátnőm pedig a hónap elején látogatóba érkezett budapestről. Ha jól emlékszem, 4 napot volt itt, és az első este egy kisebb botrányba fulladt, ugyanis valahogyan - az emlékeim halványak, részeg voltam és viszonylag régen volt ahhoz, hogy a homályos részletek megmaradjanak - én és a barátnőm janinál (mostantól így hívjuk őt) kötöttünk ki, míg gazsi sértődötten mászkált az utcákon, aztán én és jani a konyhában találtuk magunkat pohár után kutatva, nyilván ehhez két ember kell, és ahogyan ez várható volt egy kb. 20 perces csókolózásba fulladt a nagy keresés. Ezután mi gazsival nagyon összevesztünk, na nem azért meg megtudta volna, de valamilyen szinten itt kezdett el féltékeny lenni szerintem janira. A lényeg, kb. egy héttel később ő hazautazott a családjához az ünnepekre, én is hazamentem, de csak 3 nappal később... Így esett, hogy miután gazsi kitette a lábát a lakásból, én bőgtem kb 2 órát majd írtam janinak, hogy jöhet, fél órával később pedig már jött is az üzenet, hogy a kapu előtt áll. 

Egyelőre ebből ennyi elég, még csak annyit akartam itt megemlíteni, hogy jani a szőke herceg fehér lovon - szőke, kék szemű, gyönyörű arcú, kusza hajú, magas, eper illatú csodafiú. (Igen, direkt csak külső jelzőkkel illettem.)