Tumgik
#fogyatkozás
versinator · 7 months
Text
Mindazokra lantornás
Ígéred szeretetedet huszárosan közölhetem Esztendőkig ada lyukain ifjai Mennyre álmodási vethető tiszteletem
Villámja ontsatok hibával polgárjai Gyönyörködött fityegnek hamuját fogyatkozás Pisztolya nyargaló mássa lexikonjai
Árnyékával kollegája balgatagság szánakozás Szabadságunkat eveznek nyitra rendeihez Háborítson fáim olvasók eltávozás
Epessze kolosszus gráciát ilyenekhez Fellelik mongol észrevehetné reménykedtem Elhullnak bízzatok katának övedhez
0 notes
rafeeen1 · 5 years
Text
Részleges Holdfogyatkozás
2019. június 16-án este egy részleges holdfogyatkozásnak kellett volna lennie. Pontosabban volt is, de a Zselicben beborult pillanatok alatt az égbolt az esemény első felére. 
A borult ég előtti pillanatokban azért sikerült készíteni képet róla, ahol már picit elére a Földárnyékot az égi kísérőnk.
Tumblr media
A fogyatkozás kezdete és a közepe teljesen borultság közben zajlott, majd végül elkezdett kiderülni az égbolt. Készült egy “jellemző” fotó az Holdfogyatkozásról.
Tumblr media
Ezek a képek mind egy 72/432 Evostar távcsővel készültek, mely egy EQ5 GOTO állványra volt felszerelve. Az állvány követte az égbolt mozgását. Azonban az égi háttér előtt a Hold balra mozdul el meglehetősen gyorsan.
Tumblr media
A Hold egy óra alatt megteszi a látszó átmérőjét balra az égbolton, emiatt az éjszaka alatt hamar kivonult a Földárnyékból, melyet az alábbi félresikerült ( talán nem is baj ) képsorozat szemlélteti.
Tumblr media
A Földárnyéknak két része van, az umbra és a penumbra. A Hold mindkettőben bennevolt, előbb a félárnyákot érte el, majd végül a teljes árnyékot. A maximális fedés alatt a Hold 66%-a árnyékban volt. A túlexponálás esetén azonban kisértetis vörös fény látszódott a sötét oldalon, melyet a Föld légkörén át szóródó fény hozott létre.
A cél egy sorozatfelvétel lett volna, ahol látszódik Földünk árnyéka, azonban a felhők sajnos szabotálták az eseményt. 
30 notes · View notes
chimie · 6 years
Text
Ha meg akarod érteni a fake news működését, a 444 már megint tökéletes példát ad!!!
Természetesen a holdfogyatkozás kapcsán sem hazudtolták meg magukat, pedig itt mindenki láthatta a Valóságot!!!
1. RÁKÉSZÜLÉS
Fanatizáld a közönséged! Hitesd el velük, hogy valami kurva nagy dolog van készülőben! Mondj valami bombasztikusat! Az évszázad fogyatkozása! Ne izgulj, agymosott lipsik, nem fognak belegondolni, hogy az a sztori, hogy NEM! LÁTSZIK! A HOLD! Ami pl minden délben bekövetkezik. Sőt, minél nyilvánvalóbb kamu, annál jobban rápörögnek! Biztos, ami biztos, tegyél ki címlapra két cikket a témában!
2. TERELÉS
Amikor eljön az idő, és lófasz se látszik abból, amit beígértél, kezdj el terelni! Fogd külső tényezőkre az egészet! Felhős az ég, ezért nem látszik, hogy nem látszik! De persze ez csak egy félmondat egy cikkben, ami (mert nincs jobb ötleted) vidékizik! Berettyóújfaluban bezzeg látszott a hold, de szar képeket készítettek róla, mert nem értenek hozzá! Csinálj paint illusztrációt, így végképp senki nem fog arról beszélni, hogy mekkora kamu az egész sztori, hanem hogy már megint milyen vicces a szerkesztőség!
3. A REJTETT ÜZENET FELFEDÉSE
Semmi esetre se hagyd abba másnap, hiszen ez azt a benyomást keltené, hogy itt valami fake van a palacsintában! Különben is, most jön a lényeg!!! Tegyél ki egy galériát arról, hogy milyen fasza volt a fogyatkozás - külföldön! Persze semmi Moszkva vagy Minszk, csakis a nyugati no-go-troliszok mint München jönnek szóba, meg ugye a félhold (!) imádó Bangladesh!!!
Most már hátradőlhetsz. Mehet a számla Sorosnak, jöhet a kokain csikos tokány, és másnap kezdheted újra előról!
13 notes · View notes
timotheusrietbergen · 4 years
Text
Félárnyékos holdmorkoláb január 10-én
Az év első fogyatkozása egy nagymértékű félárnyékos holdfogyatkozás, amely Magyarországról és a Kárpát-medencéből jól megfigyelhető az esti, késő éjszakai órákban. Európán kívül látható még Ázsiából és Afrikából. Afrika nyugati részén csak a jelenség vége, Ausztráliából és Óceániából csak a kezdete látható. A fogyatkozás során a Hold 0,9-e merül a félárnyékba. A félárnyék 17:07:45 UT-kor érinti meg a holdfelszínt, de a jelenléte a gyenge kontraszt miatt várhatóan csak 17:50 után észlelhető. A fogyatkozás súroló jellege miatt a félárnyék okozta szürkés-barnás homály mozgása, fénycsökkentő hatása lassú lesz. A holdfogyatkozás maximuma 19:09:59-kor következik, bő két órával a jelenség elméleti kezdete után. A holdkorong északi pereme 3,36’-re kilóg a félárnyékból, ez a korong látszó átmérőjének kicsivel több mint tizede. A Hold korongjának közepe 12,72’ távolságra látszik a félárnyék szélétől, itt már bizonyosan látszik a félárnyék okozta enyhe sötétedés. A holdkorong déli pereme 28,8’ mélyen merül a félárnyékba, azaz csak 3,73’-re van a teljes árnyék szélétől. Nagyjából itt kezd a félárnyék hatása erősen érződni, azaz a perem sötétedése erőteljesen látszani. Ha lefényképezzük ekkor a Holdat, a hatás még erőteljesebbnek tűnhet; utómunkálatokkal természetesen a látvány közelíthető a szabad szemmel látottakhoz – a szemünk dinamikája eltér a mai fényképezőeszközökétől is. A félárnyék lassan vonul le a Hold felszínéről, 20:30 körül még talán észlelhető a holdkorong délnyugati peremén. A holdfogyatkozás technikailag 21:12:19-kor ér véget. A fogyatkozás 4 óra 4 perc 34 másodperc hosszan zajlik. A holdfogyatkozás idején a Hold az Ikrek csillagképben tartózkodik, a Pollux derekánál. Nemrég hagyta el a felszálló csomópontot. Egyetlen bolygó sem látszik közel s távol, a Vénusz éppen lenyugszik a délnyugati égen. Noha a téli égbolt fényes csillagai veszik körbe a Holdat, annak fénye – mivel éppen csak csökken egy picit – elnyomja azokat, csak a legfényesebbek lesznek láthatók, akárcsak egy átlagos teliholdas éjszakán. A fogyatkozás maximuma pillanatában a félárnyékos fogyatkozás nagysága 0,8955 magnitúdó, és a Hold az árnyékkúp északi részét szeli át. A penumbra átmérője 2,5338°, az umbráé 1,4496°. A Hold három nap múlva lesz földközelben, látszó átmérője 32,16’. Ez a holdfogyatkozás a 71 eseményt adó 144-es Szárosz-család 16. tagja.
2 notes · View notes
ugrii-blog · 6 years
Text
24 óra magammal?
Tumblr media Tumblr media
Körülbelül három héttel a kísérlet megismerése után én is ott álltam a szoba küszöbén.
Megláttam egy fotót egy ismerősről, aki ott ült a képernyőn túl egy szobában és kíváncsi lettem. Kérdeztem, ő pedig válaszként „miért kérdezel hülyeségeket?”. Nagyobb kíváncsisággal vágytam a tapasztalásra, minthogy elakadjak egy rosszul kommunikáló ismerősön. A három hétben a lassúság volt a felkészítő, mivel haza kellett érjek utamról, meg kellett találnom a kísérlet fejét és vele kellett egy számunkra jó időpontot egyeztessek, ezek pedig mind csak az akarásvágyat erősítették.
Előző nap megszerveztem a tökéletes 48 órámat percre pontosan és azzal a lendülettel végig szaladtam rajta szinte mozdulatlan. A vége pedig sok mosoly volt. Energia és csupa szeretet.
A bekopogás előtt már tudtam a céljaimat, ezért vettem két tábla csokoládét és habzsoltam be másfelet. Célom a tiszta hónap megkezdése és a starthoz ezt a 24 órát választottam. Felmentem és figyelni kezdtem a környezetemet és az embert akinek oda adtam egy napomat. Elmagyarázta tüzetesen a dolgokat: hogyan kezdünk, mit nem szabad és hogyan fejezzük be, és maga mögé állítva bal kezén sorban kétszer felemelkedő ujjaival beszámolt és beintett.
Beléptem az ajtón és ahogyan becsuktam az ajtót a TV-ben két másik ember is azzal a mozdulattal csukta be velem az ajtót. Majd többen is becsukjuk. Leültem és néztem őket pár másodpercig, a lány kacagott én pedig végig nézve hogyan fekszenek le az ágyba elfordítottam magam és érdeklődésemet róluk. Had aludjanak. És aludtak is.
A kísérletem kezdete 13:12 perc. Nagyjából 3 liter víz, két méretesebb fedővel ellátott pohár a szükségleteimnek, egy ágy pokróccal és párnával, természetes fénytől izolált ablak narancssárgás-barna függönnyel és mesterséges öröknek tűnő fényt árasztó fehér papírgömb lámpa, amelynek intenzitása azonosan határozta meg az elalvást, az ébredést, az elmélyüléseket. Kamera az állványon mozdulatlan, TV-ből pedig a csend hangja is árad.
Oda figyeltem: a megszokására és megismerésére a szobának; magamra az ellazulásban és a tudatos elfogadás nyugodtságára, hogy a kamera az felvételt készít perceimről és a mikrofon a légzéseimet is rögzíti; az eltöltött időmben a testem helyzeteire miszerint ágyban csak alváskor feküdjek s addig bármilyen más pozícióban létezhetek nélküle; a víz fogyasztására; testem mozdulatlanságában megmaradó éberségre; a benső mélységem megtartására akkor is, amikor éppen a képernyőben levő társaim valamilyen tevékenység által impulzusokat keltenek.
Jöttem, hogy lefolyjon bennem a sok életből beáradó fontos és kevésbé lényeges gondolat, amik után zavartalan kerülhetek magamhoz, türelemmel, nyitottsággal, kitartással és őszinteséggel. Ezen állapotban képes legyek fejlődni a meditációs utamban. Könnyed elengedés után nyugodt és boldog pillanataim voltak. Bár ezeket nem éreztem végteleneknek de jelen voltak velem. Így voltam magammal a szobában. Nem unatkoztam és a végén azt éreztem, hogy nem is volt csend. Legtöbbször csak folytak a gondolataim, a pillanatokban ingáztam a testem és az elmém érzékelései között. Mozgásaimat is a statikusság jellemezte annak ellenére, hogy folyamatosan valamelyik testrészemben megtörtént az izom-erő-kifejtés.
Egyedül az időtlenségben elképesztő lenni. Furcsasága: hat fal közé zárva, ahol korlátozva vagy fizikai mozgásteredben, de annál inkább elszabadultál a kitágult vagy csak a megüresedett elmédben. 86400 másodpercben voltam minimális szabályok közé zárva nyitott ajtóval és a lehetőséggel, hogy ezt ne mind a szobában töltsem. Délelőtti reggelhez nyúlt alvásom ébredésben azonnal a képernyőre szegeztem a figyelmemet: megy még a film? akkor nem járt még le.  Nem bújtam már ki az ágyból, a pokróc melegét kívántam a mozdulatlanságban. Több vizet már nem mertem inni, mert csak a markomba pisilhettem volna és ott feküdve ébren hullapózban és melegben, ásítások közepette az egyedüli tevékenységemnek a flakonokból eltűnt víz és a poharakban megtelt sárga vizelet tűnt, és ennyi volt a 24 órai produktivitásom? Ugyan, annak az érzésnek ellenére, hogy türelmemben a mennyiségi (vagy talán minőségi) fogyatkozás felütötte fejét én továbbra is éreztem magam a kihívásban, amit magam elé állítottam, hogy ezt a kísérletet kibírjam. Amikor a csend hangja megszűnt és a képernyő elsötétült én nem akartam hinni, vágytam ezt, hogy tudjam képes vagyok rá, de igazában nem akartam elhagyni a helyzetet. Aztán egy mosoly jött be az ajtón:  én pedig felugrottam és a napfényes szobába értem, mert a gravitáció ellenére az egyedüli tőlem független mozgás a függöny libbentésének szabad megcsillapodása volt. Onnan a teraszra mentem, a levegőért vagy a nagyobb térből érkező szabadság metaforájaként érezhető életért, nem tudom.
Nyugalmas összeszedettségemben válaszoltam a végén feltett kérdésekre, sok mosollyal. Aztán 25 óra és 3 perc után kiléptem a tömbházból és nem gondoltam, hogy szerdából csütörtökre váltott a környék. És nem akartam kiadni a nyers élményt, hogy ne az elmondott szavak maradjanak csak bennem, de idővel verbalizálni kellett.
Hálás voltam, büszke és boldog.
4 notes · View notes
Text
The Solar Sytem in Hungarian
I will also add IPA (International Pronunciation Alphabet), listen to the sounds, that human languages use here.
Translated from: @spraakhexe Link to the original post
Tumblr media
🌌 űr ['y:r] - space
🌌 Merkúr ['mɛrku:r] - Mercury
🌌 Vénusz ['ve:nus] - Venus
🌍 Föld ['føld] - Earth
🌌  Mars ['mɒrʃ] - Mars
🌌 Jupiter ['jupitɛr] - Jupiter
🌌 Szaturnusz ['sɒturnus] - Saturn
🌌 Uránusz [’ura:nus] - Uranus
🌌 Neptunusz ['nɛptunus] - Neptune
🌌 törpebolygó ['tørpɛbojgo:] - dwarf planet
🌌 Plútó ['plu:to:] - Pluto
🌌 Nap ['nɒp] - Sun
🌌 Hold [’hold] - Moon
🌌 Naprendszer [’nɒprɛntsɛr] - Solar Sytsem
🌌 galaxis ['gɒlɒksiʃ] - galaxy
🌌 csillagváros ['t͡ʃil:ɒgva:roʃ] - galaxy    archaic
🌌 csillagköd [ˈt͡ʃilːɒkːød] - nebula
🌌 nebula ['nɛbulɒ] - nebula
🌌 aszteroida ['ɒstɛroidɒ] - asteroid
🌌 kisbolygó ['kiʃbojgo:] - asteroid
🌌 üstökös ['yʃtøkøʃ] - comet
🌌 fogyatkozás ['foɟɒtkoza:ʃ] - eclipse
🌌 világegyetem ['vila:gɛɟɛtɛm] - universe
🌌 univerzum ['univɛrzum] - universe
🌌 űrpálya ['y:rpa:jɒ] or just pálya - orbit
🌌 gravitáció ['grɒvita:t͡sio:] - gravity
🌌 bolygó [’bojgo:] - planet
🌌 meteor ['mɛtɛor] - meteor
🌌 feketelyuk ['fɛkɛtɛjuk] - black hole
🌌 telihold ['tɛlihold] - full moon
🌌 újhold [’u:jhold] - new moon
🌌 csillagkép  [ˈt͡ʃilːɒkːeːp] - constellation
131 notes · View notes
tomoonaway · 7 years
Quote
Azt hiszem, minden ember természettől fogva hajlik valami rosszra; olyan fogyatkozás ez, amit a legjobb neveléssel se lehet leküzdeni.
2 notes · View notes
asztroasszony · 4 years
Text
Lenormand kombinációk-Egér
Egerek+Lovas>gyorsan bekövetkező kár, Egerek+Lóhere>szerencsés kimenetelű kár, szerencsejátékból fakadó veszteség, Egerek+Hajó>kereskedelmi veszteség, tengerentúli kár, vágyaink okozta veszteség, Egerek+Ház>otthoni kár, belső tolvaj, Egerek+Fa>egészségkárosodás, rendszerszerű veszteség Egerek+Felhők>kideríthetetlen oka van a csökkenésnek, Egerek+Kígyó>benzinlopás:), rafinált tolvaj, Egerek+Koporsó> tűnik el a széfből az érték, Egerek+Virágcsokor>ügyes tolvaj, Egerek+Kasza> vége a csökkenésnek, Egerek+Seprű>kétszer visszatérő fertőzés, Egerek+Madarak> kétféle veszteség, fecsegésben kifejeződő aggodalom, Egerek+Gyerek>kezdődő kár, kis fertőzés, Egerek+Róka> ravasz lopó, Egerek+Medve> nagy piszok, jelentős kár, Egerek+Csillag> tanulsággal járó veszteség Egerek+Gólya>veszteség, ami már korábban kezdetét vette; Egerek+Kutya>baráti aggodalom, Egerek+Torony>olajfúrótorony balesete miatti szennyeződés, magábazárkózó aggodalom, bankrablás, Egerek+Kert> járvány, Egerek+Hegy> akadályozó veszteség, Egerek+Válaszút>több fertőzés egyszerre, a választás aggodalma, Egerek az Egerek kártya házán: aggodalom , hogy koldusbotra jutok, Egerek+Szív>érzelmi veszteség, érzelmi szegénység, Egerek+Gyűrű>biztosan bekövetkező veszteség, visszatérő kár, Egerek+Könyv>fordítva: eltűnőben levő tudás, titokzatosság tűnőben; tandíj, valaki sokat költ kultúrára és ezzel veszélyezteti a családi ktgvetést:) Egerek+Levél>fordítva: eltűnt levél; valamilyen dokumentummal kapcsolatos veszteség, Egerek+Liliom>erkölcsi romlás Egerek+Nap>nem jelentős kár, Egerek+Hold>munkahelyi kár, Egerek+Kulcs>meghatározó veszteség, döntő csökkenés, Egerek+Hal>pénzügyi veszteség, Egerek+Horgony>biztosítás által fedezett kár, hosszan elhúzódó szennyezés, Egerek+Kereszt>hitbéli fogyatkozás, templom egere:), spitituális aggodalom
1 note · View note
csendespercek · 5 years
Link
Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.
Jak 1,2-6.
BÖLCS TANÁCS
Az öregemberek lennének a bölcsek, és a hosszú életűek mindig a megfontoltak? Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12,12-13)
Mióta 70 éves elmultam, türelmetlen lettem. Értéktelennek érzem magam, mert úgy tűnik, Isten figyelmen kívül hagyja vágyamat, hogy országát szolgáljam. Elkeseredem a társadalmi igazságtalanságok, a mutyizás, részrehajlás, kivételezés terjedése miatt. Időről időre nyomorultnak és magányosnak érzem magam. Amikor ezek az érzések felébrednek bennem, azon tűnődöm, hogy Istennel való kapcsolatom még élő és bensőséges-e. Elfelejtve a múltat azon morgok, mit tesz értem Isten. Fiatal koromban úgy éreztem, hogy Isten szereti egyedi személyiségemet, őszinte imádságaimat és még nyers érzelmeimet is. Isten megmentett, amikor majdnem meghaltam egy harci ütközetben. Túléltem két autóbalesetet. Majd kaptam egy jól fizető új karriert. Ahogy erőt, fáradságot nem kímélve kerestem a sikert, Isten időnként lelassított, ami mindig a javamat szolgálta. Amikor nyugdíjba mentem, és aggódtam alacsony jövedelmem miatt, Isten békességet és nyugalmat adott. Elhatároztam, hogy igyekszem erősíteni a türelmet és a kitartást. Már újra hálát tudok adni a lelki bölcsességért, melyet Isten adott, és azért a békéért és örömért, melyet a Szentlélektől kaptam. Már látom, hogy Isten mindig hűséges volt életemben.
Imádság: Irgalmas Istenünk, amikor elcsüggedünk, segíts megszámlálni áldásaidat, és keresni bölcsességedet! Ámen.
Isten életem minden helyzetére bölcs tanácsot ad. Young Chae Chung (Szöul, Dél-Korea)
IMÁDKOZZUNK A DEPRESSZIÓBAN SZENVEDŐ IDŐSÖKÉRT!
0 notes
versinator · 7 months
Text
Példájú gyengébb
Gilva billiárd megérem közűlök Hirtelenséggel fenekig záporát testiség Meo mellyet leveik tőllök Pakolj igrici perlés egyenlőség
Hattyúin gátra vitézséggel örűlök Pócot szomorkodik nézhetünk kevélység Közép szózatnak közepéből kikönyöklök Kétségeskedett legfrisseb jutalmad szepesség
Tolmács könyveit akármelly útazás Zőldes menendő amorum gyönyörűségemet Nedvességgel pécézve szövétneket fogyatkozás
Játszodja kivete sűlt gerjedelmet Legyezzétek végignézvén tetszéséből pipázás Quod ádria örömöket kezeimet
0 notes
korkep-blog · 5 years
Text
Január 21-én lesz az évtized utolsó holdfogyatkozása
Érdemes lesz az égre tekinteni, ugyanis ez lesz az utolsó alkalom 2022-ig, hogy a jelenségnek szemtanúi lehetünk.
Január 21-én, jövő hét hétfőn ismét vörösben izzik majd a Hold. Ha érdekli, mindenképp kövesse a jelenséget, mert utána csak három év múlva, 2022-ben láthat hasonlót.
  Január 21-re virradóra Európa és Afrika nagy részén, valamint Észak- és Dél-Amerikában is teljes holdfogyatkozás lesz megcsodálható. Érdemes lesz az égre tekinteni, ugyanis ez lesz az utolsó alkalom 2022-ig, hogy a jelenségnek szemtanúi lehetünk.
  Európában és Afrikában röviddel napfelkelte előtt alakul ki a teljes holdfogyatkozás, míg Észak- és Dél-Amerikából az éjszaka kezdetén vagy közepén lesz látható. A Hold helyi idő szerint 4 óra 34 perc és 7 óra 51 perc között lesz a Föld árnyékában. A teljes fogyatkozás nagyjából egy órán át fog tartani, eközben a Hold látható marad, de vörös színben, ezért hívják vörös Holdnak.
  A vörös szín ugyanannak a jelenségnek köszönhető, mely miatt a naplemente rózsaszín, vörös vagy narancsos színű. “A Föld légköre egy kicsit megtöri a napfényt, amely elhajol a Föld oldala mentén és eléri a Holdat” – magyarázta Walter Freeman, a Syracuse-i Egyetem tudósa. “Ez a kis mennyiségű vörös fény eléggé megvilágítja a Holdat ahhoz, hogy látható legyen. Ahelyett, hogy fényes és fehér lenne, a Hold nagyon halványan és vörösen lesz látható, tízezerszer halványabban, mint általában” – tette hozzá.
  Bár teljes holdfogyatkozások általában évente 1–3 alkalommal történnek, ezután három éven át nem lesz látható ilyen jelenség. A következő teljes holdfogyatkozás 2022. május 16-án lesz. Teljes holdfogyatkozások csak akkor történnek, amikor a Föld pontosan a Nap és a Hold között halad el.
  A szakértők szerint nincs szükség speciális szemvédelemre a holdfogyatkozás követéséhez, mivel a Hold nem termel fényt, csak a Nap fényét veri vissza. “A Hold sohasem annyira fényes, hogy kárt okozzon a szemnek, mint a Nap” – mondta Freeman.
  MTI
0 notes
1mondatosbiblia · 5 years
Photo
Tumblr media
Ha nem érzed magad tökéletesnek, az az újra ébredő bűnök miatt van.... bűnbánattal, átadott élettel megtapasztalható a tisztaság. --- Zsidókhoz írt levél 10:14 Mert eggy áldozatual azt tiue, hogy soha semmi fogyatkozás ne volna az okban, az kik meg szenteltetnek. (Sylvester 1541) Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. (ÚjFord 1990) #biblia #solascriptura #egyedulaszentiras #egymondatos #reformatus #napiige #napicsendesseg https://www.instagram.com/p/BrcDc5Ilh-U/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=kdsk31juoqp2
0 notes
timotheusrietbergen · 7 years
Text
Ma részleges holdfogyatkozás
Az esti szürkületben tehát megfigyelhetjük, amint az éppen fogyatkozó telehold felkel. Budapesten a holdkelte időpontja nyári időszámítás szerint 19:59-kor lesz (napnyugta 20:09-kor). A kelő Holdat természetesen pontosan a Nappal átellenben keressük. A legnagyobb mértékű fogyatkozás 20:20:28-kor következik be, még mindig az esti szürkületben. A Föld árnyéka 21:18-ig vetül a Holdra, ezt követően még közel egy órán át érzékelhetünk kismértékű elhomályosodást a Hold délnyugati peremén. A jelenség megfigyeléséhez mindenképpen jó horizontú megfigyelőhelyet válasszunk, ahol a holdkeltét és a következő 2-3 óra égi történéseit nem zavarja semmilyen belógó faág, takaró épület.
7 notes · View notes
vilaghelyzete · 6 years
Link
Mit gondoltok? A beszéd elhangzott a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen, Bugac pusztán, 2018. augusztus 11-én
"A népi bölcsesség szerint a baj nem az, ha valamit nem tudunk, a baj az, ha valamit rosszul tudunk.
Így vagyunk a magyar őstörténettel is!
Van, amit még nem ismerünk pontosan az őseink Kárpát-medencei honfoglalását megelőző időkből, és talán van, amit rosszul ismerünk, mert mindig voltak, akiknek érdekükben állt, hogy a magyarok ne ismerhessék valódi gyökereiket, hogy a magyarok meghamisítva ismerjék a múltjukat.
A történelmi krónikák szerint az egykori hun lovasok fergeteges nyílzápora a korabeli világ legfélelmetesebb harcmodorát jelentette.
Modernnek mondott világunkban egy másik, kevésbé látványos, de hasonlóan pusztító harcmodor terjedt el, amelyet azonban már nem jegyeznek fel a krónikákba – sőt amelynek mibenlétét és alkalmazóit igyekeznek elrejteni a nyilvánosság elől.
Ezen harcmodor lényege, hogy akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni.
Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát.
Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik.
Ezen a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével védekezhetünk, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy életünket ne a mások, hanem a magunk érdekei szerint éljük.
Mindehhez a politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megterem­tésére is.
- 2010 után a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, - 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, - az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.
2008 óta a Kurultaj a magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának legnépesebb fóruma.
Üzenet arról, hogy mi, magyarok nemcsak a „lélek” szavunkat hoztuk a honfoglalás előtti időkből és tájakról, hanem maga a magyar néplélek is Keleten sarjadt; arról, hogy mi, magyarok, a legnyugatibb keleti népként soha nem feledkezünk meg keleti testvé­reinkről; és – végül, de nem utolsósorban – az elmúlt évtized Kurultajai azt is üzenik, hogy magyarok milliói elvárják, hogy az állam és a tudományosság adófizetők pénzéből működő intézményei ne gátolják, hanem segítsék a 21. századi magyar kulturális önrendelkezést.
Tisztelt Honfitársak, kedves Barátaink!
Közös hittel, bizalommal, munkával és kitartással az előttünk álló időkben a turáni átok helyett áldás vezérelheti életünket: viszály helyett összefogás, önfeladás helyett önismeret, fogyatkozás helyett gyarapodás, hanyatlás helyett felemelkedés!
Adja Isten, hogy így legyen! Az ősök példája adjon a kitartáshoz erőt a követőiknek!"
0 notes
greenhemp-blog1 · 6 years
Photo
Tumblr media
http://intuicio.hu/minden-csillagjegy-eletet-felforgatja-napfogyatkozas-nezd-meg-neked-mit-iger/ Minden csillagjegy életét felforgatja a Napfogyatkozás – Nézd meg neked mit igér!
Július második hete több szempontból is fordulópontot hozhat sokak életében. A mostanival kezdődik a napfogyatkozások szezonja, melyek nagy erővel képesek felhozni szőnyeg alá söpört problémáinkat. Akár sorsfordító változásokat is hozhat, ha ezekkel szembenézünk.
A Jupiter újra direktben
A hét mindjárt egy igen pozitív hírrel indul, a Jupiter, a nagy szerencsehozó négy hónapnyi retrográd mozgás után július 10-én ismét egyenesbe vált. Ez többek között azt jelenti, hogy fellendülést tapasztalhatunk a bevételeink terén, és lehet, hogy olyan forrásból jutunk pénzhez, ahonnan nem is számítottunk rá. A Jupiter másik hatása, hogy ezen a héten jobban foglalkoztathatnak minket a spiritualitással, ezotériával és lelki élettel kapcsolatos témák.
Jegyet vált a Vénusz
Még ugyanezen a napon a Vénusz, a szerelem bolygója jegyet vált, és a gyakorlatias Szűzbe lép. Most előkerülhetnek a kapcsolataink alapjait, anyagi vetületeit érintő kérdések, és lehet, hogy a szerelmi kérdésekben általában is a gyakorlatiasabb, racionális megközelítést választjuk a romantikus ábrándok helyett.
Újhold a Rákban
A mostani péntekben nemcsak az lesz az érdekes, hogy 13-ára esik, hanem az is, hogy ekkor van újhold, méghozzá a Rákban. A hétvége így érzékenyebb hangulatban indulhat, és ebből két irányba vezet az út: vagy a vitákhoz és sértődésekhez, vagy a nagyobb őszinteség és intimitás eléréséhez. Bárhogy is legyen azonban, ez az újhold elsősorban az otthonnal és a családdal kapcsolatos kérdéseinket, feladatainkat hozza előtérbe. Mivel ez az újhold egybeesik a részleges napfogyatkozással is, mindaz, ami most történik, sorsfordító hatással is lehet az életünkre.
Általános előrejelzés minden csillagjegy szülöttének
Álomszép háromszöget alkot a Vénusz, a Szaturnusz és az Uránusz. Ez a szerelemben nagyon pozitív változásokat hozhat, sokat találhatnak most társra, vagy dönthetnek az elköteleződés mellett.
Részleges Napfogyatkozást lesz július 13-án a Rák jegyében. Ez a jelenség Ausztráliában, a Csendes-óceán térségében és az Indiai-óceánon lesz látható. A Rák, a Bak, a Kos, és a Mérleg jegyében született személyek különösen erősen érzik majd ennek hatását.
Bár elődeink nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a fogyatkozásoknak, most nekünk is jobban oda kellene figyelnünk erre a részleges Napfogyatkozásra. Sajnos ez egybe esik a Nap és a Plútó szemben állásával is, ami július 12. körül lesz teljes.
A Napfogyatkozások általában elhomályosíthatják a tudatunkat, míg a Holdfogyatkozások gyakran elfojtott és mélyen lévő lelki konfliktusokat hozhatnak a felszínre.
A Nap és a Plútó szembenállása mindig konfliktusokat jelez, ezekben a napokban érdemes mindenre jobban odafigyelnünk. Olyan feszültségek is kirobbanhatnak, amelyek a nagyvilágban halmozódtak fel. Újabb terrorcselekményekről hallhatunk, de sok család sem ússza meg veszekedés nélkül, hiszen a fogyatkozás a Rák jegyében, a család jegyében megy végbe. Ha tehetjük, ne erre a napra szervezzünk családi ünnepségeket, és a békülési kísérleteket is halasszuk el más napokra.
Csillagjegyek szerint
Ezen a héten bármi megtörténhet. Sőt, annak az ellenkezője is. Ismét felizzik a szenvedély, felforrósodnak a párkapcsolatok. De megtörténhet, hogy semmilyen terved nem jön össze, és úgy érzed, darabokra hullik a világod. Vajon mit üzennek, mire figyelmeztetnek a csillagok július második hetében? A horoszkópban megtalálod a válaszokat.
Kos
Július második hetében bármi megtörténhet, és annak az ellentéte is. Lesz itt minden, segítőkészség, izgalom, megosztottság, szenvedély. A segítőkészséget a föld jegyekben járó bolygóknak köszönheted hétfőn, csütörtökön és szombaton. Izgalmakat jelez a keddi Hold–Mars-fényszög, ezért most valóban izgalmas híreket hallhatsz. Csütörtökön viszont két kellemetlen bolygószembenállás jelez megosztottságot. Szerencsére a pénteki újhold új megoldásra világít rá, amelynek hatására a hétvégéd szenvedélyesnek ígérkezik…
Bika
Hétfőn, csütörtökön és szombaton szuper fényszögek, kedden a Vénusz jegyváltása dobja fel a kedvedet, vagyis ez most igazán szuper hétnek ígérkezik. Akkor is, ha a csütörtöki Hold–Szaturnusz- és Nap–Plútó-szembenállás veszélyes a te szempontodból. Légy óvatos a kommunikációban és a közlekedésben is. Szerencse, hogy ez része egy „sárkánynak”, ami védelmet is szimbolizál. Hétvégén családi programokra vagy az otthonod csinosítására érdemes időt szánnod – javasolja az Oroszlán Hold.
Ikrek
Ezen a héten hol könnyűnek, hol nehéznek érzed magad és az életedet is. A keddi Hold–Mars-fényszögtől „könnyű” leszel, szárnyalni fogsz. Csütörtökön viszont két bolygószembenállás (Hold–Szaturnusz és Nap–Plútó) alaposan leránt a földre, főként az anyagi ügyek okozhatnak nehézséget. Valami többe kerül, mint tervezted, vagy váratlan kiadásod adódik. Most jobb, ha ha vársz péntekig, akkor az újhold új kiutat mutathat. Hétvégén sokkal derűsebben nézel a jövő elé az Oroszlán Hold lelkesítő hatásának köszönhetően.
Rák
Számíts rá, hétfőtől fokozatosan uralkodhat el rajtad az aggodalom, ezért a héten nem leszel túlzottan kellemes társaság. Csütörtökön két bolygószembenállás (Hold–Szaturnusz és Nap–Plútó) jelzi az aggodalmak, a feszültség csúcspontját. Még jó, hogy egy „sárkány” alakzat rajzolódik ki az égen, amelynek „teste” számodra védelmet szimbolizál. A péntek hajnali újhold új kapukat nyit meg előtted. Mivel ez az év legjelentősebb újholdja a te szempontodból, nem kéne elszalasztanod. Ezen múlik a hétvégéd hangulata is.
Oroszlán
Jobb lenne, ha kitérnél a hétfői vita elől. A Merkúr–Jupiter-fényszög azt mutatja ugyanis, hogy ebben a vitában senki sem fog győzni. Másnap a Vénusz kilép a csillagjegyedből, de nem érdemes elkeseredni, nem ér veszteség. Még aznap a Jupiter négy hónapos hátráló, vagyis retrográd mozgás után, végre elindul ismét előre. Mindez pedig a családi és ingatlanügyekben jelent számodra kedvező fordulatot. A hét második felében az egészségedre kell vigyáznod, kellemetlen bolygószembenállások gyengélkedést jeleznek. Hétvégén visszatér az erőd az Oroszlán Hold szerint.
Szűz
Hétfőn, csütörtökön és szombaton is lesz számodra kedvező fényszög. Kedden a Vénusz belép a Szűz jegybe, és mivel ez a bolygó a szépség, a szeretet és a Kis szerencse közvetítője is, innentől sokkal szebbnek, szerethetőbbnek és szerencsésebbnek fogod érezni magad. Csütörtökön kettős bolygószembenállás (Hold–Szaturnusz és Nap– Plútó) miatt sokan elviselhetetlennek tűnnek. A Vénusznak köszönhető kedves stílusoddal te lehetsz a megoldás kulcsa. Szóval hétvégén lesz, mit kipihenned. Az Oroszlán Hold aktív pihenést javasol…
Mérleg
Még a múlt heti pénzügyi aggodalom kísért hétfőn, keddtől viszont szinte kicserélődsz a levegős jegyekben járó bolygóknak köszönhetően. Szóval érdemes keddre vagy szerdára időzítened a fontosabb ügyeidet. Csütörtökön nézeteltérésekre számíthatsz, legalábbis a kettős bolygószembenállás (Hold–Szaturnusz és Nap–Plútó) dupla esélyt jelez az összezördülésre. A péntek hajnali újhold a munkahelyeden mutat új lehetőségeket, ami lehet új főnök, új feladat, új munka. Hétvégén az Oroszlán Hold derűs hangulatba hoz téged.
Skorpió
Még július második hetében is hat az a bolygóháromszög, amely védelmet jelent számodra. Ez pedig a csütörtökön különösen jól jön, amikor balesetveszélyt jelez a kettős bolygószembenállás (Hold–Szaturnusz és Nap–Plútó). A hét legnagyobb durranására mégis kedden számíthatsz, amikor a Skorpióban járó Jupiter március óta tartó hátrálását befejezve végre elindul előre. Ettől te is beindulsz, így a péntek hajnali újhold megújító erejét még intenzívebben érezheted. A hétvégéd többnyire a jövő tervezgetésével telik.
Nyilas
Tudj róla, a kedd este most vízválasztónak ígérkezik, ugyanis bolygód, a Jupiter négy hónapos visszahúzó ereje végre megszűnik. Úgy fogsz szaladni előre, mint a világ legjobb atlétái. Persze nem érdemes túlzásba esni, mert a csütörtöki bolygószembenállások (Hold–Szaturnusz és Nap–Plútó) már óvatosságra intenek. Különösen anyagi téren, amire az égre rajzolódó különleges „sárkány” mutat esélyt. A hétvégéd eszményinek ígérkezik az Oroszlán Hold szerint, persze csak abban az esetben, ha nem zárkózol a négy fal közé.
Bak
A hétfő, a csütörtök és a szombat lesznek a legjobb napjaid a héten. Valójában az egész hét biztatónak tűnik, még akkor is, ha a csütörtöki kettős bolygószembenállás bosszantó helyzeteket vetít előre. Szerencsére kedden a Vénusz, a Kis szerencse bolygója a Szűz jegybe lép, és szerencsés fényszöget vet rád. Csütörtökön egy szabályos sárkány (deltoid) áll össze a bolygókból, ami különleges találkozásokat és eseményeket jelent. Pénteken az újhold új ismeretséget ígér, amit hétvégén kell kitalálnod, vajon belefér-e az életedbe.
Vízöntő
Valójában csak kedden reggel lesz olyan bolygóállás, ami közvetlenül érint téged, az pedig szerencsére kedvező a számodra. A többi konstelláció most elkerül téged. Ám nem maradsz ki semmiből, mert a környezeted hol lelkes, hol aggódó, hol bizakodó lesz, ezt a hullámzást pedig szinte lehetetlen lesz követni. A legbölcsebb, ha elnéző maradsz velük, és nem folysz olyasmibe, amire nincs hatásod. A hétvége szerelemre a legalkalmasabb. Az Oroszlán Hold garantálja a forró hangulatod körülötted és benned is.
Halak
Ezen a héten több szabályos alakzat áll össze az égbolton. Lesz egy óriási bolygóháromszög (Vénusz–Uránusz–Szaturnusz), ami stabilitást jelent számodra. És lesz egy „sárkány” is, ami csütörtökön különleges fejleményt jelez. Aggodalomra nincs okod, mert a sárkány teste biztató konstellációkat jelez. Szóval bármi feszültséget tapasztalsz, tudd, hamar elmúlik, sőt happy end alakulhat belőle. Mindeközben kedden a Vénusz, a szerelem bolygója belép a szerelem területére, és szerelemre lobbanthat téged.
0 notes
bygraceonly · 7 years
Text
Napfogyatkozás Londonban
http://www.bygraceonly.com/2017/08/22/napfogyatkozas-londonban/
Napfogyatkozás Londonban
Charles Spurgeon 1858-as évben, Londonban, március 15-én a Trafalgar Squar-en csodálta meg az akkori teljes napfogyatkozást, a következő három dolgot állapította meg:
1. A sötétség kinccsé teszi számunkra a világosságot
Az Úrnak hála, bármilyen esés, fogyatkozás történne egy keresztény életében, sosem lesz az végleges, mindig marad egy fénylő gyűrű a sötétség körűl, egy halvány de egyre növekedő fényessége a szeretetnek és kegyelemnek.
2. A problémák ideiglenesek de Isten örökkévaló
A Hold mikor beárnyékolja a Napot, a napban semmi változás nem történik. A nap nem mozdul el a rendelt helyéről. Isten dicsősége nem halványul akkor sem, amikor szabad szem nem láthatja.
3. 2000 évvel ezelőtt Jézus ugyancsak megtapasztalt egy napfogyatkozást
a Máté 27 szerint: 45 Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön.
Ugyanakkor, Krisztus megtapasztalja az Atya fényének teljes hiányát, mikor felkiált: 46 Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: “Éli, éli, lamá sabaktáni!” azaz: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”
Amikor Isten fényt hoz be az életünkbe oka van rá, és amikor sötétséget hoz be arra is oka van.
Végezetűl azt mondta: eljön a nap amikor nem lesz szükség sem a Napra sem a Holdra, hogy világítson, mint ahogy megvan írva:
Jelenések 21:23 És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsõsége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.
#Eclipse, #Napfogyatkozás, #Spurgeon #Gondolatok
0 notes