I can feel the flirtatious edge in her voice that makes my blood feel like maple syrup. And I used to hate maple syrup...

Próbáltam a fájdalmam szép szavakba öltöztetni, pedig csak elengedni kellett volna.

Megbocsátom magamnak, hogy vannak dolgok, amiket naívan nem tudtam, mielőtt megtanultam volna a leckét.

Meg kell tapasztalnom, hogy a szerelem nem egyenlő a szégyennel.

Egyszerre volt túl sok és szánalomra méltóan kevés. Az egész csak egy erőltetett vergődésnek tűnt kívülről.

Lehet a megnyugvásért az életemmel kell majd fizetnem.

Azt mondták minden megy tovább nélküled, mintha mi sem történt volna. És azt hiszem ez a legrémisztőbb az egészben. Mintha soha nem kerültél volna a lelkembe.

Tudod, hol találsz. Aki nem keres, annak nem is hiányzol.

Újra meg kell tanulnom, hogyan szeressek jelen időben.

A szorongás volt a legjobb barátom. Nappal az ágyam alatt rejtőzött. Kicsi volt, de a szája akkora, mint egy elefánt. Mindig éhes volt, sose lett velem tele. Azokat a részeimet szerette, amelyek féltek vagy törődtek. Csak hálát tudok adni, hogy valamit hagyott belőlem.

Elengedni.

Mindenki úgy beszél róla, mintha a világ legegyszerűbb megoldása lenne. Tudod, csak engedd el az ujjaiddal, egyikkel a másik után. De mi van, ha az én kezem évek óta görcsösen ökölbe szorul és már azt sem tudom, hogy tudom-e egyáltalán mozgatni? Nem akarom látni, ahogy kicsúszik a kezem közül.

Hiszem, hogy sokféleképpen lehet szeretni. Mi lehet pont úgy szerettük egymást, ahogy a másik nem tudta értelmezni. A kirakósnak sem passzol minden darabja. De abban is hiszek, hogy egy, a másik számára felfoghatatlan formában még mindig szeretet sugárzunk. Így kell lennie, vagy nem volt értelme a létezésünknek.

Emlékszem, rettegtem, hogy elveszítelek. Nem kicsit, nagyon. Minden egyes porcikámban éreztem egy furcsa fájdalmat, ha arra gondoltam, hogy már nem vagyok életed szerelme. És most, hogy eltelt már jó pár nap nélküled, ez elmúlt. Mostmár nem olyan sürgős, hogy a magányból kiutat keressek. Mostmár ha fáj a szívem utánad, csak egy nagyot sóhajtok és elviselem az űrt a mellkasomban. Lehet nem is te hiányzol, csak az aki nekem voltál.

Könyörgöm csak egy este legyen, amikor nem kell arra gondolnom, hogy mi lenne, ha meghalnék. Amikor nem a vízionált temetésem az utolsó dolog, ami lejátszódik a szemem előtt.

Egyszer úgy is arra terelődnek majd a gondolataim. A váratlanból, a semmiből fognak megközelíteni, mint mindig. Káoszt fognak teremteni bennem.

Menjünk el valahova, ahol újjá lehet születni. Ahol atomjainkra szétesünk, és a talán létező isten keze egy tökéletesebb emberré formálhat.

20 nap, és nem leszek itt. Hidd el, egy ember hamarabb eltűnik nyom nélkül, mint gondolnád.