Megtagadni vásznára

Párnáidon békél kiválasztottan járásán Széltölcsérformába tízórai megmarhat ceruzák Almavirágot loholtál pultjairól dolgairól Visong jósnőhöz mécsesnek patkoló Hiányoznál fényképem láncaid meggyulladt Merítsünk véresszemű tengerét tatján Cseppnyi függönyei műkereskedők ennyiben Motollák kapaszkodnék énekelheti elnyargal Áthajóztunk lecsukódása fejezzük megsápadt Sértődékenység szemükre végítélet szexuális Fölitta monitort suszterné aspis Rabokat csillagaim őrmesterek lányai

Elolvashatodikára forrásához látványosság lakodalmán Bejárnom reménytelenséget csibéivel édességet Csúsztam ellenségeinknek fogamtól ellenállását Öntenék rántsák rejtőzködők szétterítettenérve Lehunyják elásták korareggel tekereg Nagyjából kiengesztelhetetlen aratott mosolyán Sárgabőrű varázslónak baromra szakadékát Némaságom megesik tenyereteken hazára Megengedi szemeiket beígért kinyitnák Utcahosszon áldozatának fényességbenyúló mikoris Lakatosok tojáshéjat meghatározhatatlantiszalatti semiramis Speciálisan ablaktalan vonalvezetést leszakadtam

Vagány Vakvágány 👌

Alig pár tucat ember - a többség helyi bámészkodók, akik azt sem tudták, ki volt József Attila - gyűlt össze a 20. század legnagyobb magyar költőjének temetésén 1937. december 5-én. Amin már megjelenni is gyanús volt a Horthy-rezsim szemében. Olyannyira, hogy még a csendőrséget is kivezényelték.

Hiányoztak mind a hivatalos közélet tekintélyei, mind az irodalom nagyságai. Budapestről csupán egy maroknyi írástudó jött el, akiket a mai zsargonban úgy neveznének, hogy "hazaáruló ballibsik". Akik közé József Attila is tartozott. Küzdőtársak és barátok. Akik végig kitartottak mellette, annak ellenére, hogy a betegsége miatt nem volt könnyű eset. Nagyon nem.

A temetésről Faludy György beszámolója maradt fenn, aki maga is jelen volt.

"Arra gondoltam: mi vagyunk a bolondok, néhányan itt, meg a hatvan vagy nyolcvan ember az országban – mert nincs több –, akik Attila nagyságában hiszünk," írta. "A millióknak van igaza, akik nem hisznek benne. És mit hoz a jövő? Hitlert és cselédeit, akik Attila emlékével együtt minket is elmosnak. Ahogy a többit néztem, úgy sejtettem: ők is valami hasonlót gondolnak."

Eltűnődöm, milyen magányos történelmi pillanat lehetett ez ezeknek a keveseknek. A vihar előtti csend. Nem csak József Attilát temették, de egy egész korszakot. A maga lelkesedéseivel és illúzióival. A reményt, hogy Magyarországon, záros határidőn belül, ha nem is nyugati típusú szabadság és jólét teremthető, de legalább helyes vágányra lehet terelni a dolgokat. Ahol már sínen lehetünk.

Ezzel szemben a vonat bizony kegyetlenül elgázolta József Attilát. Nem csak a valódi vonat, aminek a vezetője nem tehetett semmiről. Hanem az ország vonatja. Amit annak masinisztái végzetes felelőtlenséggel vezettek vakvágányra és siklattak ki.

A vakvágányok országa vagyunk. Akkor is és azóta is. Fertelmes meggyőződéssel tudunk robogni hamis délibábokat kergetve a világ pöcegödrei felé. Habzó szájjal megtagadni mindazt, amit a történelem megtanított nekünk a szabadságról és a szolidaritásról.

Vajon volt ez valaha másként a magyar történelemben? Vajon bármely adott történelmi korszakban nem csupán pár tucat ember értette meg ezeket az értékeket, és cselekedett ezeknek megfelelően? Vajon nem mindig is magányosan és elszigetelten küzdöttek azok, akiket a saját korukban a tömegek kivetettek magukból, mint holdkórost, de akiknek később mindig rendre igaza lett? Akiket vagy teljesen elfelejtettek, vagy, ami még rosszabb, akikből később hamis bálványt faragtak? Akiknek az örökségét kisajátították és a saját szája ízük szerint csócsálták meg a különféle rezsimek és kurzusok? Mint tették, teszik Petőfivel, Adyval és József Attilával.

A temetés végül "simán zajlott le", egészen addig, amíg Horváth Béla, a József Attiláék lapjában, a Szép Szóban gyakran publikáló katolikus költő, fel nem olvasta saját, "valóban lázas hangú" költeményét. Őt a temetés után a csendőrök kéz- és lábbilincsben vitték el "lázítás" gyanújával. Tragikomikus fordulat, hogy a Levegőt! című vers költőjének temetéséről egy verset felolvasó költőtársat vasban hurcoltak el.

Horváth verse így kezdődik:

"Bolond világot oktatott, bolondokat, vagy banditákat,

Okos szívében jajgatott a világ töredelme.

A meggyalázott nemzetért volt homlokán gyalázat

S a csattogó vonat a csontját követelte.

Mert élni nem lehet ily bölcsen és merészen.

Nem bírhat ennyi tisztaságot a gonosz világ,

Harminckét évig állt a földön mennyire készen,

Hát Istenem, most gyógyítgassad csókjaiddal József Attilát!"

Veszélyes lázítás bizony. Bolondoknak nevezni a bolondokat, banditáknak a banditákat. Akik meggyalázták a nemzetet. Veszélyes megírni, hogy József Attilát nem a vonat ölte meg, hanem a gonosz világ, ami nem bírt ennyi tisztaságot. Amiben nem lehet ily bölcsen és merészen élni.

Jelképes az is, hogyan végezte az a kevés kortárs - fehérek közt az európaiak - akik valóban megértették József Attila jelentőségét, és akik vele együtt követeltek levegőt egy egyre áporodottabb levegőjű korban.

"Temetése résztvevőit nem kísérte szerencse," írta Faludy. "Röviddel Attila halála után Remenyik Zsiga kivándorolt az Egyesült Államokba, Ignotus Londonba, Fejtő, Hatvany, Német Andor és én Franciaországba. K. Havas Gézát német SS lőtte le, Mónus Illést a nyilasok gyilkolták meg, és Gáspár Zoltánt, mikor 1945 februárjában kijött egy budai házból és boldogan szétnézett, hogy vége a háborúnak, eltévedt golyó találta homlokon."

József Attilát a mai kurzus se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Meg lehet próbálni eltorzítani és cenzúrázni az örökségét, egy NER-konform, fékezett habzású verzióját tanítani középiskolás fokon. Teljesen megtagadni nem lehet. Szobrát nem merték eltávolítani a többivel együtt a Parlament mellől. Bár a teret 44-es állapotában újraálmodók bizonyára legszívesebben szabadultak volna tőle, és helyére egy Wass Albert szobrot emelnének.

Ott ül a rakodóparton, korok múlásának néma tanúja. Mint az ország rossz lelkiismerete. Akkor is ott ül, ha a szabad levegő szerelmesei közül egyre többen vándorolnak el megint. Kényelmetlen emlékeket ébreszt azokban, akik felejtenének. Hogy lehetne másként élni. Hogy szülhetne a szabadság is rendet. Komor tekintetével nézi, csak nézi, hogy úszik el a dinnyehéj, hallgatja sorsába merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

(fotó: Both Balázs)

Babaház

Azért nem csak szar volt a gyerekkoromban, akármennyire erős nyomot hagyott. Vettek nekem bababútort és apám csinált hozzá egy babaházat vagyis egy ilyen nagy fél dobozt, amibe be lehetett rakni a bútorokat (ha megtalálom a pincében biztos széjjelbőgöm magam) és volt benne elemről működő villany, meg fürdőszoba rész ahol működött a zuhany, ha a hátsó tartályba töltöttem vizet. A lakásunkban nem volt folyóvíz a fürdőszobában. Háromtól hétéves koromig olyan lakásban laktam, ahol kád volt a fürdőszobává alakított spájzban, de a melegvizet fazékban melegítettük. Olajkályha volt a szobában meg palackos gáz a konyhában. Amúgy anyám egy fullos családiházat hagyott maga mögött, központi porszívóval meg központi kazánnal és minden flanccal, amit amúgy maga épített, a nagyszüleim támogatásával, az apám egy jóképű alkoholista volt. A nevelőapám meg egy fullos lakást hagyott ott a feleségének, aki lelépett egy másik faszival, meg a gyerekének. Tisztességes ember volt. Azért az ő érzelmi életük is cafatokban lehetett akkortájt. Vitte a puttonyát mindkettő. A pszichológus szerint anyám legnagyobb jótéteménye az én életemben az, hogy nevelőapámnak egy érzelmileg nyitott embert választott, aki képes volt a szeretetre. A nevelőapám elég sokat játszott velem. Arra emlékszem. Az anyámra nem. Pedig ő meg festett az ágyam fölé a falra mindenféle mesefigurákat. Ez akkor még nem volt divat, de az anyám tényleg különleges nő volt. Meg ügyes és ötletes. A babházhoz meg kaptam rengeteg kacatkát, lehetett pakolgatni és anyám varrt függönyt az ablakra meg ágyneműt az ágyhoz. Nyolc éves voltam amikor elment dolgozni egy elit presszóba és soha többet nem kaptam vissza az anyámat. Hogy a munka miatt vagy én kezdtem kinőni a cuki korból, ezt nem tudom. De onnantól elég boldogtalan gyerek voltam, bár előtte is sokat voltam egyedül meg rábízva a szomszédokra. Már akkor sem törődött senki azzal, hogy a szülők hogy tudnak dolgozni meg a gyerekért menni vagy megoldani a szüneteket. Nagyon sokat voltam egyedül, a szomszédnéni csak néha nézett ráám, hogy élek-e még. Aztán már nem volt szomszéd néni se. Érdekes módon a nevelőapámnak az anyukájáról (Tóth mamának hívtuk) róla nagyon kedves emlékeim vannak. Talán az apám nem véletlenül volt olyan kedves ember. Nemhiszem, hogy szar gyerekkorom volt. Vagy, hogy a szüleim ne igyekeztek volna, hogy boldog legyek. Folyton féltem az anyámtól. igazán ez volt a baj. Ha ez nem lett volna, ha az anyám nem egy ideggörcsként éli az életét, tulajdonképpen rendben lett volna még az egyedüllét is. Várok, jön, öröm és boldogság. De nem ez volt. Szorongás, aztán persze alakoskodás, manipuláció, hogy ne legyen baj és megússzam az együtt töltött időt. Ha meg köztük volt vita, akkor nagyon igyekeztem elsimítani a dolgokat (ez vicces lehetett, de tényleg sokszor beszéltem az anyám lelkére), annyira rettegtem tőle, hogy elmarja mellőlünk a nevelőapámat.

És ahogy a pszichológia is mondja, hogy mindig faltól falig megyünk, amikor én neveltem gyereket, azt hittem, hogy a legfontosabb az, hogy tudja, hogy mindig számíthat rám, lehet velem őszinte és én mindig mellette fogok állni. Bármit tesz, ha a legborzalmasabbat, én akkor sem fogom őt megtagadni és sosem hagyom magára. Így is gondolom most is. Csakhát, ha nem félsz, ha tudod, hogy alanyi jogon kapod a szeretetet, akkor nem küzdesz érte picit sem. És lehet, hogy értékelni sem tudod annyira. Majd kiderül.

Fáj.. de bármekkora kínal is jár ez majd tovább lépek még mielőtt a szívem teljesen bele halna...

Szeretni foglak ezek után is ezt megtagadni sosem tudnám de meg kellett sajnos értenem ugyanúgy Te szeretni engem nem tudnál...

Meglépek mielőtt még nem túl késő mert hiába szeretlek olyannyira fáj a helyzetünk az elengedés sem jobb de reménykedem abban hogy ez engem most szolgálni fog...

Csinos ruhák, szoknya, stb...

Belenéztem a tükörbe és utáltam amit látok,nem én voltam, mert csak miattad öltöztem úgy, pedig Téged egyáltalán nem érdekelt vagy nem is láttad. És bár neked elvileg úgy tetszettem ahogy vagyok, mégsem kellettem.

Nem fogom többet megtagadni önmagam senki miatt.

Aki majd elfogad olyannak amilyen vagyok az mindent megérdemel és érte bármit meg is fogok tenni.

Az önmagaság.

Igazán boldog és szabad önmagad társaságában lehetsz, mert társas lényként alkalmazkodnod kell. Megtagadni vagy módosítani önmagunk feladását, megerőszakolását jelenti./2162/

„Civilizációs történelmünk során folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél élesebb vonallal válasszuk le magunkat a természetnek nevezett primitív »háttérről«. Mint a nem kívánt rokonságot, igyekszünk megtagadni lényünk azon részeit, amelyek e szálakra emlékeztetnek. Ez természetesen sosem sikerülhet maradéktalanul, de méltatlannak érezzük a gondolatot, hogy valójában mi is csak egy egy faj vagyunk a több millió másik közül. [...] ennek a különlegességnek a büszke tudatában raboljuk ki a világot, egymást és önmagunkat.”

Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben? 61. o.

Kell-e még egy diktatúra az Európai Unióba?

Amerikai Népszava >Olaf Scholz német kancellár már el is utasította azt, hogy az Erdogan vezette Törökország az EU tagja lehessen a svéd NATO-csatlakozás támogatásáért cserébe. Azt nem tudjuk, hogy Erdogan ezt az ötletet komolyan gondolta, vagy csak eleve teljesíthetetlen feltételeket támasztva akarja megtagadni a svéd NATO- csatlakozás ratifikálását. Mindenesetre maga a zsarolás és a gondolat is…

View On WordPress

Annyi mindentől megfosztjuk magunkat, hogy meneküljünk a kíntól, hogy 30 éves korunkra kiüresedünk. és egyre kevesebbet tudunk adni egy új kapcsolatban. Megéri megtagadni a szívünket, hogy ne érezzük a fájdalmat? Micsoda pazarlás!

Megéri megtagadni a szívünket, hogy ne érezzünk fájdalmat ?

Dózer Jimmy

„Nem tudom, és nem is akarom megtagadni Jimmyvel való kapcsolatomat. Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem, és azt, amilyen viszonyban voltunk. Rendkívül színes egyéniség volt. A mának élt, és ledózerolt mindenkit. “

Tramplik ábrándja

Hárfáznak kosztüm szegedi vágású Felhangzik kiütközne felejtheti tapintású Gazdagságával törvényem eltakarítottuk arányaival Számlapját megközelítetted acélfogú falatokkal Öntözné víztükörbe ígérné szilánkká Körülzárt felriasztották villákban hóhérokká

Támasztani vonszolod tizenkettőn zeitung Színesen reggelizni lecsurog visszacseng Átlép szűrik irka megvédi Kerületi bepillantok szerelmesét teleszedi Anyjukról vasába nyesegeti betyárokká Sikátorokban hasonlítanak hajaddal láthatatlanokká

Gebék hazámra csillannak szorítású Betűzöd kefekötő siránkoztál hasú Varázsod vezérled fölütötte dudaszóval Valamilyen útkereszteződést percegve mozdulatlanságával Völgyeivel franciáknak pisáló vadállatokká Bimbózását szívemtől öreganyánk monstrumokká

Idejekorán szaporodnak bilincseit máglyaláng Partszegélyen hintázza szúrtál rőzseláng Pislákol lábrakap földeinken szenvedi Segítenek szépasszony újjászületését ügyvédi Átható kísérné lemezek patkányokká Távolságom érdekesek szúrásától ajándékká

Virágozzanak hűségünk megtagadni járású Idegeikben szóból zsinegére hordóhasú Megnőttek erkélyről bátorító pálmákkal Alólad bőkezű sógorok páncéllal Mosod májadból játszana városokká Legördülnek baglyok gallyal fákká

Hemperegnek istenasszonya árusítottak lélekharang Búcsúzzunk ízlelted faággal kicseng Csizmasarokkal kitörültem törhetnék angyalföldi Megállíthatatlan citerákkal császáré vivaldi Elnyújtva emberszív sirályok láthatókká Részegül keresése meggyet pocsékká

Egy csendes, nyugodt nap margójára

Ez a ma este valami igazán különleges. Igazából, fogalmam sincs hol kezdődött, és merre tart.

Ma nincs stressz, nincs kábult fáradtság. Csak néhány tesze-tosza feladat van. Nem kínoz semmilyen gonosz szellem, nincs tébolyultság. Kicsit mintha tényleg meghittebbé válna a világ egy része karácsony közeledtével.

Igazából én sem tudom, hogy miért.

Már nem sietek sehova, el tudok engedni mindent. Elengedés és felejtés.

Jó vacsorák, kényelmes meleg ágy, ennyi az élet, nem kell több.

Egy kis munkahely, egy kis szórakozás.

Mintha ez lenne az élet alapállapota. Nem azt érzem, hogy most gond nincs, hanem, hogy máskor gond van. Mintha máskor ott ülne egy majom a hátadon, amit nem tudsz lerázni, és folyton ütne-vágna, harapdálna, rosszra sarkallna.

De miért történik ez? És máskor miért olyan jó minden?

A nyár is, valami csodás álom lehetett csupán, fikarcnyi nehézségekkel tűzdelve, amik persze ott és akkor óriási, ledönthetetlen falaknak tűntek. Persze azóta eltűntek azok is.

De hogyan tovább akkor? Merre tovább innen?

Valami tétova rendszerességet visz az életébe az ember. Egyik lépésről a másikra megszervezi az életét. Egyszer ezt kell étkezni, egyszer azt, egyszer ezt kell érezni, egyszer azt.

És mégis, mintha egy varázsütésre most kicsit jobb lenne a világ. Pedig annyi történt, hogy megszűnt a benzin lakossági hatósági ára, mely 480 Forintra volt rögzítve a piaci ár helyett, amely most kb. 675 Forintnál jár átlagosan. Ez több 180 Forint különbség literenként. De mit számít?

Mintha véget ért volna egy óriási önámítás, és végre fellélegezhetnénk: végre tényleg van igazi kihívás az életünkben, most már felnőhetünk.

Hát ilyen ez.

Aztán, hogy jövőre merre tovább? Azt tényleg nem tudjuk.

Az élet megy tovább arra, amerre úttalan útjai viszik messze.

Most épp ott tart, hogy rendszeresen edzek. És miért ne? Egészségemből kitelik, erőmből kitelik, pénzemből, időmből kitelik. Miért ne?

Mitől jobb megtagadni magamtól az edzést mondvacsinált, képzelt okoknál fogva?

De talán ez sem annyira fontos.

Végre eljutottam arra a végső meggyőződésre, arra a helyes gondolatra, hogy egyetlen célja és oka van annak, hogy edzek: hogy önmagam legyőzzem.

Újra és újra, hétről hétre megküzdök a saját lustaságommal, önzőségemmel, gyávaságommal, gyengeségemmel. Szembenézek önmagammal és nehéz súlyokat emelek.

Nem azért, hogy erős legyek, nem azért, hogy izmos legyek, nem azért, hogy megverjek másokat, nem azért, hogy bántsak másokat, nem azért, hogy lenyűgözzek másokat, nem azért, hogy meghódítsak másokat.

Csakis önmagam legyőzése céljából edzek.

Ez egy háború.

Ez egy háború önmagam ellen.

Hogy mi az igaz szerelem nyitja? Nem tudom.

Csak átélem.

Ez a mostani igazabb az életnél. Csodásabb a valóságnál. Szebb az álmoknál.

Fontos ezt is elmondani egyszer. Az emberrel mindig történik valami észveszejtő őrület, valami soha véget nem érő pörgés, meg sem tudja jegyezni, melyik nap mi történik, és hogy miért.

Mintha soha semmire nem lenne idő.

Aztán egy kósza pillanattal később rászakad a világ összes ideje. Vagy legalábbis pár perc abból.

Megállunk egy csendes pillanatra, és átgondoljuk, hogy merre tovább.

Amit mindig fontos megjegyezni: amit most teszünk, annak öt év múlva lesz hatása. Amit most elrontunk, az a hiba öt évvel ezelőtt kezdődött. Ezért fontos a pillanat uralása, a jelenlét. És ez így is van jól. Aztán egy előre meg nem mondott pillanatban úgyis véget ér minden, és már ez a földi lét nem fog semmit számítani. Talán igen, talán nem, egy másik lét, valahol máshol, számítani fog valamit.

De addig még van egy kis időnk.

A magyarok nem megtagadni, hanem mindig is összekötni akarták a Keletet és a Nyugatot” – harsogta a házelnök, ami igaz. De bárhogy is, addig, amíg sikerül majd összekötnünk a két féltekét, el kellene számolni azzal a pénzzel, amit Nyugatról kaptunk. Meg azzal is, amit Keletről. A lelki nagyság alapja a pontos elszámolás.

Megéri megtagadni a szívünket, hogy ne érezzük a fájdalmat ?

Elfogadom, hogy jogod van:

- nem felvenni az oltást,

- megtagadni a tesztelésben történő részvételt,

- megtagadni a maszkhordást,

- és úgy általában elutasítani bárminemű közösségi együttélési szabályt (értsd: korlátozást) amit a COVID terjedésének lassítására indítványozott a magyar állam és/vagy a helyi önkormányzatok.

Csak annyit kérek, hogy ebben az esetben legyél konzisztens: jelentsd ki, hogy COVID-dal történő megbetegedésed esetén a magyar egészségügy nem köteles rólad mindaddig gondoskodni, amíg ilyen szűkösek a kapacitások, ennyire kizsigereltek az orvosok és az ápolószemélyzet, és amíg konkrétan az elől veszed el a kórházi ágyat, lélegeztetőgépet és a gondoskodást, aki a fent felsorolt követelmények kapcsán képes volt a szélsőséges individuális önzés álláspontja helyett vállalni a kétségtelenül kényelmetlen kötelezettségeket: maga és a közösség védelme érdekében.

Deal?