“Az emlékek azok, amelyek a testet belülről átmelegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.”

Murakami Haruki

Mindnyájan elhagyunk különféle fontos dolgokat - mondja (...) - Különlegesen fontos alkalmakat, lehetőségeket,  visszahozhatatlan érzéseket veszítünk el. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy élünk. De a fejünkben, igen, talán ott van egy kis hely, ahol az ilyen dolgokat élmények formájában elraktározzuk. Biztos olyan ez, mint egy bepolcozott könyvtár. Kérőlapokat kell kiállítanunk, hogy pontosan tudjuk a szívünk állapotát. Olykor takarítani, szellőztetni kell benne, és megöntözni a virágokat is. Ott fogsz lakni örökké, a saját könyvtáradban.

Murakami Haruki, Kafka a tengerparton

Nem akarom a kedvedet szegni, de mehetsz bármilyen messzire, sohasem tudhatod, hogy tényleg elszabadultál-e innen. A távolság nem mindenre megoldás.

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

"Eldobva terhemet, megkönnyebbülten haladok tovább az erdő belseje felé. Csak arra összpontosítok, hogy előre! A fák törzsére tett jelzésekre már nincs szükség, mint ahogy arra sem, hogy megjegyezzem a visszafelé vezető utat. Felhagyok azzal, hogy merően figyeljem a környezetemet. Zárt lombkorona, sűrűn sorakozó fatörzsek, burjánzó páfrányok,kacskaringós borostyánindák, bütykös kígyózó gyökerek szövevénye, rothadó avar, száraz, levedlett rovarálcák. Keményre száradt, ragadós pókhálók. És rengeteg ágbog, valóságos külön világ. Félelmetesek, a térrel szembeszegülők, ügyesen bujkálók, becsavarodottak, tűnődők, száraz, elhalt ágak. Ez a látvány ismétlődik a végtelenségig. Csakhogy a puszta visszatérés közben is az erdő lassanként egyre mélyül."