A Sziklai mítosz

Eörsi László >Budakeszi, 1956 >Előzmények Budakeszin a svábok kitelepítése miatt már tíz éve keserű légkör uralkodott. A mintegy 15 000 főnyi helyi társadalom két fő csoportja a „bennszülött” svábok és az ő ingatlanjaikat elfoglaló, a párt által támogatott „telepesek” szemben álltak egymással. 1956. október 23-án az ellentétek már nyíltabb formát öltöttek. A leggyűlöltebb személyiség minden…

View On WordPress

Valakinek elgurult a gyógyszere...

(Nem tudom, hol jelent meg eredetileg.)

Lófasz a seggetekbe, Gabikám!

Merényi László - Szó szerint kilóg a lóláb: minden oka megvolt Demszky és Kuncze Gábornak arra, hogy mindenáron megmentsék Gergényi Pétert a bukástól.

„Nehéz lenne konkrétan megmondani, hogy mikor kezdődött. Még a Horn-kormány idején, de biztos, hogy annak csak a második felében. A Tocsik-botrány körüli mizéria hatására talán. Ez egy lassan kibontakozó folyamat volt. Először viccesnek találtuk, végül is kezdetben ezek amolyan mókás, bátor bulik voltak. Senkinek nem volt kára belőle, legfeljebb az erénycsőszök méltatlankodhattak volna, ha kiderül.” – ezekkel a szavakkal kezdte nyilatkozatát Bőhm András, az SZDSZ politikusa, amikor a GabiGabi néven futó partykkal kapcsolatos első emlékeiről kérdeztem.

„Mindig is szerették a fiúk a malac vicceket. Emlékszem, a négyigenes választás éjszakáján, még ’89-ben, orbitális fingóversenyt rendeztek! Eörsi Matyiék hatalmas kondér sóletet főztek, és utána durrogtattak hajnalig. Demszky még a gatyáját is letolta, hogy tisztán halljuk a rotyogtatást. Kuncze akkor még nem számított meghatározó embernek, csak mosolygott a bajsza alatt. De amikor már mindenki seggrészeg volt, akkor mégis ő alakította a legnagyobbat! Fogta az öngyújtóját, és úgy berobbantotta a következő pút, hogy az öregek mind azt hitték, újra lőnek az oroszok. Gyuri bácsi majdnem elkezdett csomagolni” – ezt már egy névtelenséget kérő, a párttól azóta eltávolodott forrásunk mesélte.

Mindkét embert azért kérdeztem, mert furcsa hírek keringtek már egy ideje, bizonyos zártkörű bulikról, amelyeket néhány havonta fővárosi tulajdonban lévő intézményekben, általában fürdőkben szerveznek az SZDSZ vezető politikusai. Demszky és Kuncze után GabiGabi Party-nak nevezik ezeket az összejöveteleket.

„Nevetséges, hogy egyesek állatias orgiákról meg mittudomén milyen vadságokról beszéltek. Szabad szellemű, bevállalós fiúk voltak, akik teljesen ártatlanul engedték ki a gőzt. Szeretnek dugni. Na és? Egyébként kár a Gáborék szerepét túlhangsúlyozni, Magyar Bálint volt az első, aki a lakásán tartott repülő egyetemek után mindig marasztalni igyekezett a jobb csajokat. Ez lett aztán intézményesítve. Egyszerű gruppenszex bulik voltak, semmivel se különbek, mint a hetvenes évek bármelyik komolyabb értelmiségi házibulija. Semjén Zsolt is egy ilyenben szopatott először, Deutsch Tomi is átjárt Fodorral az elején, nincs ebben semmi különös.” – mondta egy másik ős-SZDSZ-es, aki még a Szabad Kezdeményezések Hálózata idején végzett aktív szervezőmunkát. Ez volt tehát a kezdet.

Ezekben a nyilatkozatokban nincs is semmi különös. Mindenki az ízlésére bízhatja, hogy szimpatikus-e neki a promiszkuitás e szervezett változata, és hát az SZDSZ sosem arról volt híres, hogy erényt vagy önmegtartóztatást prédikált volna. E régi történetek hímporát miért kellett most mégis lesöprögetni? Mert úgy tűnik, idáig kell visszanyúlnunk ahhoz, hogy megértsük, mi folyik most a fővárosi rendőrségnél. Amikor Gergényi Péter budapesti főkapitány széke inogni kezdett, hirtelen előtüremkedett a lóláb. Mindjárt kiderül, hogy szinte szó szerint.

„A rajvezetőnk szólt mindig, általában telefonon. Írásos utasítás ezekről soha nem volt. Leltárt készítettünk ugyan, de a visszavételkor ezeket mindig meg kellett semmisíteni.” – ezt már Lengyel Tibor százados, a BRFK beszerzési osztályának helyettes parancsnoka mondta nekem. Az ő korkedvezményes nyugdíjkérelmét helyben hagyták elöljárói. „Nincs már mit vesztenem. Januárban leszerelek. Van néhány jó ajánlatom, elsősorban őrzés-védelmi feladatokat ellátó vállalkozások kerestek meg. Nem fogok unatkozni, és a szájamról is lehullhat a lakat” – indokolta nyíltságát. Lengyel százados őszes halántékú, széles arccsontú, mindig frissen nyírt bajuszt viselő férfi. Látszik, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, de amikor erről az ügyről faggattam, többször is elpirult, izzadni kezdett és láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Végül néhány féldeci elfogyasztása után eredt meg igazán a nyelve.

„Amíg el nem kezdődött a felújítás, addig a Rácfürdőhöz vittük általában a felszerelést. De nem mindig oda. Amikor az egész elkezdődött, akkor általában bilincseket kértek meg egyenruhát. Emlékszem, az egyik járőrünk sapkája ragadt a spermától, amikor reggel ki akartuk osztani. Borzasztóan megalázó volt. Az egész ország rendőrvicceken röhög, frusztrál a Viszkis, és akkor a politikusok szétkúrják a felszerelésünket” – hergelte magát az emlékezésbe a sokadik snapsz után Lengyel százados.

A haveri-családi gruppenek a kilencvenes évek második felétől váltak rendőrségi üggyé. „Túl nagy kutyák lettek a fiúk ahhoz, hogy egymás nőit kúrják.” „Valahol le kellett vezetni a feszültséget. El se tudod képzelni, hogy mennyi képviselő drogozik, gyógyszerezik vagy iszik. Ehhez képest ők szerettek kurvázni. Egy idő után már csak profikkal tudták ezt diszkréten intézni. A Kuncze még a türelmi zónás törvényt is átnyomta, igazán nem akartak ők bűnbe keveredni.” – hangzottak a visszaemlékezések arról, hogy vált üzemszerűvé a párt felső vezetésének macsós szórakozása.

Kezdetben csupán arról volt szó, hogy a rendőrség szemet hunyt a prostituáltak alkalmazása felett. „Aztán jöttek a keményebb dolgok. Konkrétan kikérték a rendőrség felszerelését, hogy abban és azzal éljék ki magukat. Felizgatta a Demszkyt, hogy ilyeneket használhat. Nem vagyok szexuálpszichológus, de olvasmányélményeim alapján talán fetisizmusról van szó nála.” – fogalmazott Atkári János, volt főpolgármester-helyettes, aki egyetlen egyszer elment egy ilyen bulira. „Undorodtam az egésztől, de Demszky nagyon kapacitált. A burgaszi polgármesteri hivataltól volt itt egy delegáció, és a hivatalos program után elég sokat ittunk. Nem is tudtam, hogy hová megyünk, amikor beültünk Demszky terepjárójába, és a Néprjazi Múzeumhoz hajtottunk. Tudja, a Parlamenttel szemben, az FVM mellett. Először azt hittem, hogy itt is valami fogadás lesz. De minden fura volt. A hidegtálakon kolbászokból és keménytojásokból falloszokat raktak ki, ládákban hevertek a tejszínhab-szórók, és a hoszteszek bugyiban és melltartóban voltak.”

„Kunczéék ekkor kerültek kapcsolatba a Grand Orient Páholy nagymesterével. A párizsi szabadkőműves elit évtizedek óta szervez ilyen bulikat. Az egyikre levitték őket, és akkor itthon meghonosították. A GabiGabi név visszafele, a repülőn jutott eszükbe. Volt ebben egy játék, hogy Jean Gabin is sok ilyen bulit szervezett a hatvanas években, és ezért a mai napig vannak Gabin Partyk kint. Talán ezt is Bálint találta ki, de ebben már nem vagyok biztos” – tudtam meg a liberális frakció egyik volt titkárságvezetőjétől.

Hamarosan román, moldáv és ukrán prostituáltak vitték a prímet a magyar libertinusok összejövetelein. „Egyre keményebb rendezvények voltak. Demszky a 70-es években cigánykutatási terepmunkája közben fél Szabolcs-megyét lekúrta, aztán voltak az entellektüel gangbangek, és végül a tizenéves prostik. Egy idő után a pinát is megunja az ember. És akkor találták ki ezeket a szerepjátékokat, amikhez rendőrségi kellékeket használtak” – magyarázta Bőhm András az események eszkalációját. „Gusztos Péter például egyszer lebukott. Részegen ment haza, egy rúzsfoltos rohamosztagos gyakorlóban. A felesége kiverte a hisztit, azóta nem is láttuk egyszer sem” – mesélte a szeánszok egyik állandó résztvevője, aki szerint felesleges túl nagy feneket keríteni az egésznek. „A pornócsatornákon azért durvább dolgok mennek. Ez inkább a jó társaságról, a játékról szólt. Az ókori görög politikusok is hetérákkal mulattak. Miért lenne ciki a demokrácia bölcsőjének szokásait átvenni? Foglalkozzatok inkább azzal, hogy Orbán Viktor veri a feleségét. Az az igazi botrány” - vélekedett, és többet nem is akart mondani méltatlankodó forrásom.

Mindenesetre az egyenruha után jöttek a bilincsek. Ismét Lengyel századost idézem: „Néha több tucatot is elkértek. Amikor egy tököli kocsmai verekedésből vagy harminc embert akartunk bevinni, egyszerűen nem maradt elég, mert éppen ment a témázgatás a Rácfürdőben. És akkor itt jegyzem meg, hogy a Kuncze épp ebben a választókörzetben képviselő.” Gergényi Péter kinevezésével az addigi játékos jelmezesdi ijesztő mértéket öltött. „Tudni kell, hogy a vasprefektus nehezen oldódik női társaságban. Határozottsága inkább zavart tétovaságba fordul, ha ismerkedni kell” – mondta róla egy volt kolléga, aki még Bács-Kiskunban szolgált együtt Gergényivel. „Talán azért, mert nem az a kimondott szépfiú. A nők egy része bukik a mundérra, de a Péternek alig volt szerencséje. Ha elmentünk Kecskeméten valahova, ő tutira egyedül ment haza.”

Gergényi és Kuncze barátsága a pártelnök belügyminisztersége idején alakult ki. Amikor Gergényi budapesti főkapitány lett, szívesen segített egy kis felszereléssel. Sőt, néha a saját, természet adta felszerelésével is beszállt a szeánszokba. A prostiknál nem kellett jópofáskodni, mehetett rögtön az akció. Lengyel százados nyomorultul érezte magát. „Amikor a gumibotok ragacsosan jöttek vissza, járőreink sterilizálták őket. Attól féltünk, hogy bűnözők helyett valami nyavalyát kapnak el. Aztán vitték a könnygázt is. A fuldoklós szexhez. A tv ostromára gyakorlatilag mindegyik palack kiürült. Állítólag Demszky szkafanderben szopatta a lefújt lányokat, akiknek taknya-nyála összefolyt, és ettől jobban csúszott a bráner.” Az igazi meglepetés azonban még csak eztán következett. „2005 nyarán volt. Hogy vezényeljünk lovas rendőröket a Néprajzihoz. Illetve csak a lovakat, sőt kizárólag csak a csődörök kellettek nekik” – az emlékezéstől könnybe lábadt ekkor a százados szeme. „Nagyszerű harci paripák ezek. Bevitték őket a múzeumba! A mosószertől többnek is húgyúti fertőzése lett. Penicillinnel kellett kezelni őket, mert valami durva szerrel csutakolhatták szegény párákat, hát hogyan fogalmazzak, bevetés előtt.”

Úgy tudjuk, hogy Gergényit hallgatásáért cserébe kellett megmentenie a liberális pártnak. Kuncze Gábor és Demszky Gábor a következő sms-t kapták aznap, amikor bejelentette nyugdíjazási kérelmét: „Lófasz a seggetekbe, Gabikám”.

                               1956 – Ledőlt a szobor?                        

Szigethy Gábor

           2004 // 03                            Amikor 1947. november 7-én, a Szovjetunió fennállása 30. évfordulója alkalmából rendezett díszközgyűlésen Joszif Visszárionovics Sztálin Budapest díszpolgára lett, a magyar kommunisták képviseletében Rákosi Mátyás köszöntötte: „Mindig hálásak leszünk azért a nagylelkűségért és megértésért, amit a Szovjetunió és Ön, Sztálin elvtárs a sokat szenvedett magyar néppel szemben tanúsított…”, és Kádár János koronázta meg a bolsevik királyt: „A Sztálin generalisszimusz budapesti díszpolgárrá választásáról beterjesztett indítványt a Magyar Kommunista Párt nevében üdvözlöm, és boldog örömmel elfogadom. (Viharos taps.)” (Szabad Nép, 1947. november 7. és 8.)

Amikor 1953. március 5-én Joszif Visszárionovics Sztálin meghalt, a kommunisták úgy érezték: meghalt a bolsevik cár, a világnak vége.

Magyar hívei és alattvalói megrendülten gyászolták a bolsevik istent.

Könnyeit törölgetve jósolt örök életet a halottnak a kommunista népi író: „Sztálin elvtárs, a hatalmas Szovjetország népeinek s az egész haladó emberiségnek gondoskodó édesatyja, dicső győzelmek vezérlő csillaga, népek igaz álmainak s reménységének valóraváltója – elment közülünk.” (Darvas József: Róla fog beszélni örökké az egész világon minden dolgozó ember… Csillag, 1953. március.)

Nyüszítve siratta pótolhatatlan vezérét a gyászoló kommunista urbánus tollforgató: „Mi mindent vesztettünk örökre el! / Gyár volt agya, jelen és jövő / számára szakadatlan termelő – / többé ez a gyár / nem munkál soha már, / mert elmosta vér, lerombolta halál! / De termékeit nem rontja az idő –” (Eörsi István: Sztálin. Új Hang, 1953. március).

Dadogva omlik térdre a halandó emberi észszel felfoghatatlan nagyság előtt a kommunista proletárköltő: „Évezredekre szóló alkotások, a szövetkezett ész és kéz csodái, az óhajból valóvá lett szabadság – ezekben él Ő, amíg ember él. Hatalmas lelkét szétosztotta köztünk; adott örökké és nem fogyatkozott; megsokszorozva büszke nemzetekben, munkában, dalban, harcban Ő irányít, népek reménye, kommunizmus atyja, szabadság, béke hős tábornoka. Jelen van és jelen lesz mindenütt, a föld minden zugában, valahol csak ember lakik…” (Benjámin László: Siratjuk nagy kor legnagyobb fiát. Csillag, 1953. március)

A temetés napján a szocializmust építő proletárdiktatúrákban néhány percre megállt az élet; mozdulatlanná dermedt, aki élt, amikor Sztálin bebalzsamozott holttestét a Vörös téren Lenin múmiája mellé helyezték.

Sokan azt gondolták: új időszámítás kezdődött az emberiség történetében.

Sokan azt gondolták: egy tömeggyilkos halála nem csinál nyarat.

A budapesti Sztálin út végén az út torkolatától kicsit jobbra (erre nem figyeltek a bölcs pártvezérek!) ott magasodott a Városliget terebélyes fáitól övezve Sztálin ormótlan szobra. A proletárdiktatúra ünnepein odavezényelték hódolni a népet. A nagy vezér lábainál, a tribünön integetett töpszli tanítványa, Rákosi Mátyás. 1953. május 1-jén a kis kopasz gazember – miközben szorgalmasan integetett a neki vezényszóra lelkesen integető dolgozó népnek – talán arra gondolt: itt az ideje, hogy az ő sok méter magas szobrát is fölállítsák valahol a fővárosban. Sztálin elvtárs önhittségben is legjobb magyar tanítványa méltán gondolta úgy: egy kommunista isten nem elegendő szocializmust építő boldog országunknak.

Még nem tudta: Moszkvában az új bolsevik cárocskák másképpen döntöttek. Hruscsov és Bulganyin és Mikojan elvtársak 1953. június 13-án Moszkvában – szívdobogtató meglepetés az alattvaló magyar elvtársaknak – váratlanul kinevezték Nagy Imrét magyar miniszterelnöknek.

Új seprű jól seper. A szovjet elvtársak először is főbe lőtték Berija elvtársat, Sztálin mindenható belbiztonsági főnökét. Aztán úgy döntöttek: a proletárdiktatúra biztonsága érdekében nem kell nyakra-főre börtönbe zárni, felakasztani, főbe lőni a vezető kommunista elvtársakat, mint a zsarnok Sztálin uralkodása idején volt szokás. Csak azokat kell börtönbe zárni, felakasztani, főbe lőni, akik valóban ellenségei a proletárdiktatúrának.

Magyarország is követi a nagy testvér helyes pártvonalát. „Mindebből kiindulva a kormány a megbocsátás szellemében, a megnyugvás és a jogos sérelmek gyökeres orvoslása érdekében törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, amelynek alapján szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadlábra helyezésük az állam biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyeztetheti.” (Nagy Imre: A kormány programja. Egy évtized –Válogatott beszédek és írások. 1948–1954. Bp. 1954.)

Nagyot fordult a világ! Száz ártatlan emberből már csak egyet csuktak börtönbe, nem tizet, mint korábban. „Akiknek bűne nem olyan súlyos…”! Nem kell mindenkinek rettegni, elég, ha mindenki fél. A kommunisták időnként humanisták. Elvtársak, bűnös az, akit mi bűnösnek ítélünk! És erről nem nyitunk vitát!

Hogy hány ártatlan embert gyilkolt, nyomorított, alázott meg örökre a párt nevében Sztálin zsarnoksága, arról beszélni kell, de a pártegység megőrzése érdekében természetesen csak titokban, egymás közt. „A legnagyobb komolysággal kell vizsgálnunk a személyi kultusz kérdését. Nem szabad megengednünk, hogy ez a kérdés kikerüljön a párt berkeiből, kivált, hogy kijusson a sajtóba. Ezért tárgyaljuk meg itt, a kongresszus zárt ülésén.” (Nyikita Hruscsov: A személyi kultuszról és következményeiről. Bp. 1988.)

Hruscsov a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán (1956. február 14–25.) az utolsó napon, zárt ülésen elmondott, titkos beszédében leleplezte Sztálin embertelen zsarnokságát. Tudta, mit csinál: az előző negyven év minden rémtettét, törvénytelenségét, embertelenségét, tömeggyilkosságát Sztálin és Berija nyakába varrta. A párt ártatlan, a kommunisták ártatlanok, a proletárdiktatúra az egyetlen helyes és haladó társadalmi rendszer. Sajnáljuk, elvtársak, hogy időlegesen két tömeggyilkos kezébe került minden döntési jog és hatalom szocializmust építő országunkban. Sajnáljuk, de mert van hitünk és bátorságunk az egyetlen igazság, a mi igazságunk biztos tudatában mindezt bevallani, megígérjük: ilyesmi soha többé nem fog előfordulni. „Szilárd meggyőződésünk, hogy pártunk, a XX. kongreszszus történelmi jelentőségű határozataival felvértezve, a lenini úton újabb sikerek, újabb győzelmek felé viszi a szovjet népet. Éljen pártunk győzelmes zászlaja: a leninizmus!”

Éljen Hruscsov elvtárs!

Így gondolták a magyar kommunisták is. Ami volt, elmúlt. Meghalt a (rossz) király, éljen a (jó) király! A leninista Hruscsov elvtárs még véletlenül sem fog elkövetni olyan bűnöket, mint a sztálinista Sztálin elvtárs.

A Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa, Rákosi Mátyás kínzókamrájából és börtönéből nemrég szabadult, a börtönben töltött évek után újra pártfunkcióban szocializmust építő Kádár János is hasonlóképpen gondolja. Ifjúkorára emlékezik emlékiratában. „A horthysta detektívek, ügyészek, bírák, börtönőrök állati magatartása és ugyanakkor megnyilvánuló félelme győzött meg véglegesen arról, hogy a helyes [kommunista] úton járok.” (Kádár János: Első lépések az ifjúmunkás mozgalomban. Új Hang, 1956. június)

Irigylésre méltó emberek a kommunisták. Ahogy Sztálin elvtársuk fogalmazott: „az emberek szemmel láthatólag elfelejtették, hogy mi, bolsevikok – különös szabású emberek vagyunk.” (Sztálin: A leninizmus kérdései. Moszkva, 1940.)

Kádár Jánost először 1931-ben zárták börtönbe a burzsoázia pribékjei, akiknek társadalmi rendszerét, mint kommunista, minden eszközzel meg akarta dönteni. Kádár János maga meséli el, milyen sanyarú sorsa volt a fogházban. „Úgy emlékszem, az ítélethirdetés előtt mindenki élhetett a spájzolás lehetőségével. Az őrök a környékbeli fűszeresnél vásárolták be azt, amit kértünk, rendszerint a hét végén, pénteken vagy szombaton. Éppen aznap kezdtük az éhségsztrájkot [Rákosi Mátyás érdekében], s képzelje, az őr meghozta a kenyeret, a szalonnát és valami zöldségfélét hozzá, amiben a börtönben nagy hiány volt.” (Kádár János – végakarat. Bp. 1989.) 1956-ban ellenségei állati magatartására emlékezik Kádár János. Elvtársai állati magatartására, az ávéhás keretlegényekre, a kommunista pribékekre, akik őt a börtönben néhány éve levizelték, nem emlékszik, nem akar emlékezni.

Sztálin meghalt, Beriját főbe lőtték! Elvtársak, töretlenül haladunk tovább a lenini úton!

Az irodalmi élet is megújul a XX. kongresszus hatására. Tekintettel arra, hogy mától minden másképpen volt, könnyű belátni, hogy ezentúl minden másképpen lesz. „A határozat [a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének júliusi határozata] világosan beszél, mikor a nevelés bázisát és módszerét meghatározza: demokratizmus és eszmei meggyőzés, azaz nem kinyilatkoztatás és nem legyőzés. A kommunisták szerepe? Petőfié Arany mellett, Adyé Móricz mellett: a világosabban látóé, a merészebbé, a felelősségvállalóé, a tűzgyújtóé, de a mindenkitől tanulni készé, a kíváncsibbé, a kritikát legjobban állóé, a legáldozatosabb alkotóé.” (Bóka László: A művek elé. Csillag, 1956. augusztus)

Ennél pontosabban nem lehet megfogalmazni a kommunista ember öntelt-magahitt felsőbbrendűségét. A kommunisták valóban különös szabású emberek – tisztában vannak felsőbbrendűségükkel, s felsőbbrendűségük erkölcsi magaslatáról bélyegeznek és ítélnek mindenkit likvidálandó ellenségnek, aki nem ismeri el felsőbbrendűségüket.

Felsőbbrendűségük erkölcsi alapköve: ha véletlenül tévednek, maguk ítélik el tévedésüket, s bűnbánatuk jeléül maguk emelnek szobrot, síremléket, panteont meggyilkolt áldozataiknak.

Fontos a gyors felejteni tudás.

És nem megbecsülni, megszívlelni való baráti intelem-e az, amit Venclova, a litván költő írt a budapesti Vasas Házban egy rút bűnpör idején?

Ez Rajk László. Jegyezzétek meg arcát

s csontos kezét, mely kést emelt reátok.

Üssétek ki a gyilkos kést kezéből!…

(Lányi Sarolta: A szovjet költészet antológiája. Új Hang, 1953. január)

Elvhű kommunista soha nem jön zavarba, mert mindig a párt helyes irányvonalát követi. 1947-ben díszközgyűl, 1949-ben akaszt, 1956-ban dísztemet. És fogadkozik: „Soha többé! Örök fájdalommal a szívünkben fogunk gondolni azokra a drága elvtársainkra, kiknek hamvait annyi esztendővel haláluk után most helyezzük nyugovóra. Halottakat nem lehet feltámasztani. De emléküknek a legnagyobbal akarunk áldozni, amivel kommunisták áldozhatnak: azzal, hogy érettük, helyettük is küzdeni fogunk.” (Szabad Nép, 1956. október 6.)

A sírnál Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja mond beszédet, a koporsó mellett gyászol Kádár János, aki belügyminiszter volt, amikor Rajk Lászlót halálra ítélték. Mindketten két év múlva, 1958-ban is tagjai a Politikai Bizottságnak, amikor kommunista meggyőződésük szellemében halálra ítéltetik és bitófára küldik kommunista elvtársukat, Nagy Imrét. Mindketten megérik, amikor a Politikai Bizottságból őket kiebrudaló elvtársaik 1989-ben dísztemetést rendeznek a meggyilkolt kommunistáknak. A koporsók mellett természetesen a kommunisták álltak díszőrséget. „A kormány nevében Németh Miklós miniszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes koszorúzott. Ezt követően – a protokolláris koszorúzás ideje alatt – Nagy Imre koporsójánál Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre és Medgyessy Péter váltotta fel a díszőrséget.” (Magyar Nemzet, 1989. június 17.)

Akasztottunk, dísztemettünk, akasztottunk, dísztemettünk: építettük a szocializmust!

Hruscsov titkos beszédét teljes terjedelmében kevesen olvashatták. Hruscsov nem volt buta ember, maga sem gondolta komolyan, amit többórás beszédében eltökélten állított: mindenért, ami történt, egyedül Sztálin és szolgalelkű híve, a burzsoázia bérence, Berija a felelős.

Ha a proletárdiktatúrától, a szocializmustól, a kommunisták egyeduralmától tökéletesen idegen a személyi kultusz, akkor mi fán terem Rákosi Mátyás, Walter Ulbricht, Kim Ir Szen, Nicolae Ceaułescu, Fidel Castro és a többi kommunista tömeggyilkos?

Nehogy ezen bárkinek is eszébe jusson hosszasan töprengeni, Hruscsov úgy döntött: Sztálin zsarnokságának leleplezése a kommunista párt belügye. Fontos, hogy minden kommunista gondolkodás nélkül kövesse a párt helyes irányvonalát. Majd megmagyarázzák (zárt ülésen) a magyar elvtársak a magyar elvtársaknak, miért szükséges fölakasztani Nagy Imrét. És természetesen majd azt is megmagyarázzák a magyar elvtársak (zárt ülésen) a magyar elvtársaknak, miért volt helytelen felakasztani Nagy Imrét. „Éljen pártunk győzelmes zászlaja: a leninizmus!”

Az önhitt kommunisták eggyel nem számoltak: az embereknek, a mindenükből kiforgatott, szabadságuktól megfosztott, reményeikben megalázott, alattvalósorba kényszerített embereknek egyszer csak elegük lesz a kommunisták ország- és hazaáruló zsarnokságából.

1956. október 23-án Budapest népe ledöntötte Sztálin szobrát. Néhány napig Magyarország azt hitte: lesz magyar feltámadás.

Aztán Kádár Jánost és a magyar kommunistákat újra kinevezték a magyar nép Moszkvából irányított, pórázon tartott, Moszkvában pitiző, Budapesten csaholó helytartóinak.

Sztálinról, aki 1947. november 7-e óta Budapest díszpolgára, egyelőre megfeledkeztek. A kommunistáknak nincs mindig minden kommunistára szükségük.

De a kommunisták (a meggyőződés a fontos, nem az elnevezés) tudják: rájuk mindig szükség van. Különös szabású emberek: felsőbbrendű lények.

Nem azok, de hisznek benne: ezért képesek a kommunizmus bukását is túlélni. Diktatúrában hernyók, demokráciában pillangók.

A múltunkat végképp el akarják törölni, de a múltjukhoz ragaszkodnak. 2004. február 27-én a Fővárosi Közgyűlés többsége, a Magyar Szocialista Párt és a Szabaddemokraták Szövetsége tagjai úgy döntöttek: tárgyalni sem érdemes Sztálin elvtárs díszpolgárságáról. A Fővárosi Közgyűlés avatta fővárosunk büszke díszévé a véreskezű kommunista gyilkost, ne köpjük szemen Kádár elvtársat azzal, hogy elismerjük: az avatás örömére gyalázatos ostobaságokat beszélt 1947. november 7-én. Ma már nincs mitől tartanunk: demokráciában élünk. 1956. október 23-án ledöntöttük Sztálin szobrát, ne bolygassuk a múltat!

Megértem a volt kommunista múltjukat megtagadó kommunistákat: ragaszkodnak a múltjukhoz.

De ha Sztálin Budapest díszpolgára, akkor, elvtársak, ezt nyíltan, emelt fővel vállalni kellene!

Gy. Németh Erzsébet, a budapesti MSZP frakcióvezető asszonya szobája falára kifüggeszthetné például Juscsenko rigmusának halhatatlan négy sorát:

Mind e jót nagy Sztálin adta nékünk,

Népeink szép békés életét,

Hálatelten boldog szívvel zengjük,

Példaképünk, Sztálinunk nevét!

Demszky Gábor, szabaddemokrata főpolgármester olvasatában Osanyin verse az áhítatnak egy kis nemzeti jelleget is kölcsönözhetne:

Föl, Március szabad magyarja!

Most te felelsz a sorsodért,

Nem álom már Petőfi álma,

És Kossuth nem hiába élt.

A szovjet hősök emlékműve

Ott őrködik ma Pestbudán,

És Sztálin hű baráti szemmel

Hint fénysugárt jövőd útján.

A Honvédelmi Minisztérium politikai főcsoportfőnökségének kiadásában, 1951-ben jelent meg a Szállj, te büszke ének! című honvéddaloskönyv. Álságosan szociáldemokratákká vedlett hajdani, Sztálin budapesti díszpolgárságához eltökélten ragaszkodó kriptokommunistáknak javaslom: forgassák e kedves kis kötetet. Számtalan háladalt, dicsőítő éneket, méltató nótát találnak e könyvben kedvenc tömeggyilkosukról. És a hajdani bolsevik dalszövegíró, Frenkel még arról is gondoskodott, hogy az egykor tüzesen antikommunista szabaddemokraták ma lelkesen együtt tudjanak énekelni a hajdan bolsevik szociáldemokratákkal:

Egy frontba hát mind, ki békét kíván!

Föllelkesülve nagy Sztálin szaván,

Híven követjük a Szovjet zászlaját,

Béke nagy őrét és zálogát!

A béketábor legyőzhetetlen…

Javaslom: frakcióülések előtt – a hajdani Szabad Nép-félórák szellemében – a szocialista frakciótagok rövid, közös fogadkozásra gyűljenek egybe, és Tamási Lajos versét mormolva véssék nap mint nap emlékezetükbe elődeik, elvtársaik fogadalmát:

A kommunizmus neveddel kelő napját

köszöntik fölöttünk a kék egek,

esküszünk néked drága Sztálin elvtárs,

befejezzük hatalmas művedet!

(Új Hang, 1953. március)

Javaslom továbbá a Fővárosi Közgyűlés MSZP- és SZDSZ-frakciójának, hogy jelöljék ki azt a napot, amikor a magyar nép közösen ünnepelheti Budapest díszpolgárait.

Talán lehetne ez a nap október 23.

A címlapon Magyarország

Hiánypótló kötet jelent meg Magyarország nemzetközi sajtójáról  „CÍMLAPON MAGYARORSZÁG – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848 – 2020” címmel adja ki kötetét a TranzPress. Az egyedülálló képes történeti album három éves kutatói munka eredménye. A neves konzervatív és szabadelvű elemzők és történészek – Hermann Róbert, ifj. Bertényi Iván, Romsics Ignác, Eörsi László, Valuch Tibor,…

View On WordPress

A tárgyalás november 10-én folytatódik, amikor Rainer M. János, Eörsi László és Horváth Miklós történészeket hallgatják meg.

Nem fogadják el Mariska néniék, hogy nem Dózsa László Pruck Pál

http://index.hu/belfold/2017/09/15/pruck_pal_dozsa_laszlo_birosag_1956-os_emlekev_terror_haza_schmidt_maria/

Pálinkás József csalódott a magyar értelmiségben!

A reális zöldek egyetértenek Pálinkás József véleményével.

Lakitelken, összeült 190 urbánus és liberális értelmiséginek halvány lila fogalma nem volt a kádár rendszerben folytatott magyar, a nemzet érdekében folytatott gazdaságpolitikáról. Arról, hogy a magyar gazdaság politikusok lényegében a nemzet javára „meglopták” a Szovjetuniót. A magyar gazdaságpolitikusok ügyeskedésének tudható be a legvidámabb barakk, a gulyás szocializmus kialakulása, meg az hogy egyeseknek lehetőségük adódott ellenzékiséget eljátszani.

A kerek asztal körül üllők 1989-ben egyetlen gazdaságra vonatkozó kérdésről, hogyan tovább a gazdaságban kérdéskörben nem cseréltek eszmét! Egyetlen gazdasági kérdésben értettek egyet, hogy ne épüljön fel a vízlépcső. Hát bizony ez nem sok! Az értelmiség degenerálódott. Akik biztosak a dolgukban, nem félni szoktak a vitáktól, hanem keresve keresik rájuk az alkalmat.

A nyolcvanas évek elején az anyaországi magyar humánértelmiség körében degenerálódási folyamat indult be. A folyamat hasonlatos volt a fajkutyák körében megfigyelhető folyamathoz, vérfrissülés elmaradása esetén a fajta kutya jobban hozzá „hüjűl” a gazdájához, mint a korcs falusi kutya. A humán értelmiség egyre jobban a pártvezetés kiszolgálójává vált. A rendszerváltás után a folyamat felerősödött és ma az egeket súrolja.

A folyamatot felismerte a káderpolitika felett őrködő pártvezetés. A helyzet orvoslása céljából Aczél György, az utódlás megoldására, vérfrissítésként határon túli értelmiségieket hozott az anyaországba. A határon túlról érkezettek közül, azonban kevesen voltak képesek a vezetés különböző szintjeibe beépülni, mert a háttérben a transznacionális erőközpontok által felügyelt reformműhelyekben kiképzettek élveztek elsőbbséget, a káder utánpótlás területén. A Duna bal partján végzett közgazdászoknak elég volt 50 filléres vonaljegyet venni, hogy a Dimitrov térről a Jászai Mari térre utazzanak a Fehér Házba a 2-es villamoson. A rendszerváltás után ők a véleményformáló vezérek a médiában. 1985-ben közreműködésükkel a magyar adósságállomány 30 százalékkal megnőtt, Két év alatt az duplájára nőtt a tőkés adósságunk, több mint 2 milliárd dollár volt az évi törlesztési kötelezettség, plusz év egy milliárd dollár kamatteher hozzá. Marjai József miniszterelnök helyettes Aczél György segítségét kérte.

A magyar értelmiség salakja. Ők azok, akik felléptek a radarnak Zengőn történő elhelyezésével szemben. Magyarországot valójában nem a politikusok jutatták gödörbe, hanem sokkal inkább az értelmiség, pontosabban annak salakja.

Névsorba szedve a salak tábor tagjai a következők: A. Gergely András politológus, kultúrantropológus; Almássy Lászlóné; Andrassew Iván író; Andrásfalvy Bertalan professzor emeritus, Pécsi Tudományegyetem; Artai Balázs önkormányzati képviselő, Vál; Artai Mónika pszichológus; Artainé Deák Anikó pszichológus, Vál; Artner Annamária közgazdász, az ATTAC Magyarország tb. elnöke; Ágoston Zoltán kritikus, a Jelenkor főszerkesztője; Ángyán József egyetemi tanár, a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Int. igazgatója; Ámon Ada közgazdász, Energia Klub; B. Gosztonyi Veronika szociálpolitikus, munkapálya-tanácsadó; Bagi Iván humorista; Bajomi Iván szociológus; Baksay Levente jogi szakfordító; Baldauf Aladár kisebbségi politikus, munkaügyi szakértő, Tata; Baltay Levente ügyvéd, TASZ; Bartha Katalin nyelvész, ny. egyetemi tanár; Bassa László térképész; Bassa Zoltán közgazdász; Bán András műkritikus; Bán János Jászai Mari-díjas színművész; Bánffy György Kossuth-díjas színművész; Bánffy Györgyné; Bede Nóra pszichológus; Benyik Mátyás szakközgazdász, az ATTAC Magyarország elnöke; Berecz András énekes, mesemondó; Bereményi Géza Kossuth-díjas filmrendező, író; Bikácsy Gergely író, kritikus; Boda Zsolt közgazdász, Védegylet; Bodor Ádám Kossuth-díjas író; Bodor Béla író, irodalomtörténész; Borbély Mihály népzenész, jazzmuzsikus; Borbély Szilárd költő; Botfalvy Both Miklós a MagUra zenekar vezetője; Brády Márton koncertszervező; Budai Balázs egyetemi tanársegéd, tudományos kutató; Buella Mónika okl. táj- és kertépítész, környzetvédelmi szakmérnök, Ars Topia Alapítvány; Czére Zsolt; Csapody Tamás jogász-szociológus; Csapodyné Salamon Erzsébet klinikai szakpszichológus; Csáki Roland Greenpeace; Cseh Igor egyetemi hallgató, SzanaÍá; Cseh Tamás zenész; Cselószki Tamás környezetvédő, E-MISSZIÓ Egyesület; Csernus Eszter jogász, TASZ; Csigó Péter tud. munkatárs, MTA Politikatudományi Int.; Csiki Kinga; Csikós Attila író; Csillag Gábor kultúrantropológus, Zöld Fiatalok; Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász; Csonka András művelődésszervező, a Védegylet főtitkára; Csordás Gábor író, a Jelenkor Kiadó igazgatója; Darvas Béla biológus; Dénes István Generalmusikdirektor der StadtTheater Trier;Döbrentey Ildikó író; Dörner György érdemes művész; Ef Zámbó István képzőművész; Elek István főszerkesztő, Heti Válasz; Endreffy Zoltán filozófus; Eörsi István író; Farkas Pál a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára; Farkas Péter közgazdász, ATTAC Magyarország; Fazekas Tamás jogász, Kendermag Egyesület; Fábry Sándor humorista; Federits Zsófia jelmeztervező; Ferenczi István környezetvédő, Zöld Fiatalok; Ferjentsik Viola környezetvédő, Rügyecskék Alapítvány; Ficsku Pál író, Mályi; Fidrich Róbert környezetvédő, MTvSz; Fleischer Tamás közgazdász; Foltányi Zsuzsa az Ökotárs Alapítvány igazgatója; Forintos György szociológus; Földes Ádám jogász, TASZ; Fridli Judit jogvédő, TASZ; Für Anikó Jászai Mari-díjas színművésznő; G. Fodor Gábor tud. munkatárs, MTA Politikatudományi Int.; Gál József tengeri vitorlázó; Gáspár Sándor Jászai Mari-díjas színművész; Gerle János Ybl-díjas építész, az Országépítő fel. szerkesztője; Gosztonyi Ágnes újságíró; Gothár Péter Kossuth-díjas filmrendező; Göbl Gabriella szociológus-hallgató; Gödrös Frigyes filmrendező; Grandpierre Attila csillagász; Grecsó Krisztián író, a Bárka szerkesztője; Gryllus Dániel muzsikus, Kaláka Együttes; Gubek Nóra jogász; György Lajos tudományos tanácsadó; Harangozó István újságíró; Haraszti Gyula újságíró, Magyar Nemzet; Heidl György tszv. egyetemi docens, Összefogás Pécsért Egyesület; Heiszler Vilmos történész, Szociális Zöldek; Herbert Tamás patológus, Civilek a Zengőért; Herpai Sándor a Barbaro zenekar vezetője; Hetényi Tamás Tata város polgármestere; Hont András történész; Horgas Béla író, a Liget szerkesztője; Horváth Balázs ügyvivő, Zöld Fiatalok; Illés Lajos Kossuth-díjas zenész; Illés Zoltán egyetemi tanár, országgyűlési képviselő; Illyés Zsuzsa okl. táj- és kertépítész, Ars Topia Alapítvány; Ízing Antal újságíró, a Hetek és a 168 Óra munkatársa; Jávor Benedek egyetemi adjunktus, a Védegylet szóvivője; Jeles András filmrendező; Juhász Géza jogvédő, Habeas Corpus Munkacsoport; Juhász Péter szóvivő, Kendermag Egyesület; Kajner Péter közgazdász, a Jövő Nemzedékek Képviseletének titkára; Kalas György jogtanácsos, REFLEX Környv. Egyesület; Kamarás István vallásszociológus, a Veszprémi Egyetem tanszékvezetője; Karátson Gábor, festőművész, író, a Védegylet és a Duna Charta elnöke; Kálmán Tünde tipográfus; Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó; Kendeffy Gábor klasszikafilológus-filozófiatörténész; Kerényi Imre Kossuth-díjas színházi rendező; Keresztesi József kritikus; Kevey Balázs hab. egyetemi docens, az MTA köztestületi tagja; Kilián Zoltán a Korai Öröm zenekar tagja; Kindler József közgazdász, a BKÁE emeritus professzora; Kiss Erzsébet énekművész, zeneszerző; Kistamás László rendező; Kollár István egyetemi tanár; Konkolyné Gyuró Éva egyetemi docens; Kornis Mihály író; Kóczé Angéla szociológus; Kósa Eszter szociálpolitikus, EU-szakértő; Kőrösi Zoltán író; Kőhalmi István a Városi Biciklizés Barátai Egyesülete elnöke; Kukorelly Endre író; Kumin Ferenc politológus-közgazdász, eDemokrácia Műhely; Kussinszky Péter ügyvéd; Kuszing Gábor pszichológus-hallgató; Lajkó Félix hegedűművész; Lajtai László pszichiáter; Lányi András író, Védegylet; Látrányi Erik ügyvéd, TASZ; Lehoczki Károly grafikus, karikatúrista; Leiker Gyöngyi biológus; Levendel Júlia a Liget szerkesztője; Levente Péter önképző társaslény; Losonczi Péter filozófiatörténész; Lovas Gabriella karvezető; Mach Péter geofizikus; Madár Csaba szociális munkás; Makovecz Imre Kossuth-díjas építész; Margit Patrícia szerkesztő, Budapest Times; Marno János író; Maróy Ákos informatikus, Tilos Rádió; Maurer Dóra Kossuth-díjas képzőművész; Mayer József ökológus, tszv. egyetemi tanár; Márta István Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet; Mátis Lívia a Kortárs Kiadó igazgatója; Moldován László könyvkiadó; Móré Irén fuvolaművész; Mórocz Krisztina programszervező; Mundruczó Kornél filmrendező; Müllner Dóra televíziós szerkesztő; Nagy Boglárka a Jelenkor szerkesztője; Nagy Boldizsár nemzetközi jogász; Nagy-Kálozy Eszter színművész; Nagy Bandó András humorista, közíró; Nádasdy Ferenc a Nádasdy Alapítvány elnöke; Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének elnöke; Németh Adrienn Katalin evangélikus hittantanár, tanító; Németh Vladimir kulturális szervező, Tilos az Á; Noszkai Gábor jogász; Nyíri Kristóf akadémikus, MTA Filozófiai Kutatóintézete igazgatója; Nyizsnyánszki Anna szociálpolitikus, TASZ; Olajos Péter az MDF európai parlamenti képviselőjelöltje; Olajos Zoltán; Pallavicini Zita újságíró; Palotai Zsolt Dj; Pap Ágnes újságíró, szociológus; Papadimitriu Athina színművésznő; Pataki Ági filmproducer; Pataki György közgazdász; Pál Tamás szociológus; Pánovits Attila jogász, Pécsi Zöld Kör; Pelle Andrea ügyvéd, TASZ; Póka Egon zenész; Prágai Tamás; Prieger Zsolt az Anima Sound System tagja; Prokopp Dóra a Filmmúzeum vezérigazgatója; Quickert Lili aktivista, Lehet Más a Világ!; Radnóti Sándor egyetemi tanár; Rosa-Fluores Eduardo közíró; Sándor Judit jogász, egyetemi docens; Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező; Scheiring Gábor közgazdász, Védegylet; Schiffer András ügyvéd; Schmuck Erzsébet az Európai Környezetvédelmi Iroda elnöke, az MTVSz társelnöke; Sebeők János író, természetvédő; Simon Gergely környezetkémikus; Simonyi Gyula a BOCS Alapítvány elnöke; Síklaky István közgazdász; Soma előadóművész; Sólyom László akadémikus, az Alkotmánybíróság volt elnöke; Stewart, Michael Dep. of Anthropology Univ., College London; Sükösd Miklós politológus, egyetemi docens; Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző; Szabó Irene újságíró, Népszava; Szabó László főiskolai adjunktus; Szabó Rebeka ökológus, PhD-hallgató; Szalai Erzsébet szociológus; Szathmári Botond vallásfilozófus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára; Szász Gábor egyetemi tanár, a Ferencvárosi Munkás-Szabadidő Egylet elnöke; Szebik Imre bioetikus; Szendrő Szabolcs természetfotós, hegymászó; Székely Mózes gazdaságpszichológus; Szigeti Balázs sajtóreferens, Humanista Mozgalom; Szikinger István alkotmányjogász; Szilágyi Ákos író; Szilágyi Orsolya újságíró, Magyar Narancs; Szlávik János közgazdász, tanszékvezető egyetemi tanár; Takács László a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára; Takács-Sánta András ökológus, Védegylet; Tamás Gáspár Miklós filozófus; Tamás Mariann a Tertia Kiadó gazdasági vezetője; Tamás Zsuzsa a Tertia Kiadó igazgatója; Térey János író; Tooth Gábor Andor grafikus; Tófalvi Zselyke irodavezető, TASZ; Tóth Istók reklámszervező; Tóth Zsuzsa a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára; Tömöri Balázs földrajz-tanár, Hulladék Munkaszövetség; Török Ferenc filmrendező; Török Rita szerkesztő; Ungváry Rudolf okl. gépészmérnök, író; Usztics Mátyás színművész; Újlaky Dénes Jászai Mari-díjas színművész; Vajna Zoltán akadémikus, professzor emeritus; Varga Zoltán Sándor ökológus, tszv. egyetemi tanár, Magyar Madártani és Természetv. Egyesület; Vasali Zoltán politológus; Vay Márton irodavezető, Védegylet; Vágv��lgyi B. András médiamunkás; Váncsa István újságíró; Vásárhelyi Judit tanár, Független Ökológiai Központ; Vásárhelyi Mária szociológus; Végh Attila költő, esszéista; Végső Zoltán zenekritikus, Tilos Rádió; Vida Gábor akadémikus, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóint. igazgatója; Vida István tanár, főtanácsos; Vida Viktor műsorvezető, Tilos Rádió; Vincze Attila okl. táj és kertépítész; Vincze Lilla énekesnő; Waszlavik Gazember László zenész; Wheatley, Tracey project-koordinátor, Energia Klub; Zádori László karmester; Zágoni Miklós fizikus; Zelnik József etnográfus, a Magyar Kulturális Szövetség elnöke; ifj. Zlinszky János egyetemi docens; Zsila Sándor fotóművész, a Fényecset Fotóklub Egyesület elnöke; Zsoldos Tamás basszusgitáros.

21 éve történt Rogán Antal propaganda miniszter, Rogán Antal FIDELITAS tag a tömeggel a Kossuth Lajos téren együtt skandálta: ”Vesszen Horn!”

Horn Gyula miniszterelnök bűne a tüntetők szerint az volt, hogy Bős-nagymarosi Vízlépcső ügyében meg akart egyezni Pozsonnyal.

Rogán az 1998-as országgyűlési választásokon képviselői mandátumot szerzett.

A tüntetést követően mondta Horn Gyula miniszterelnök: „Ezeket egy lavor víz mellé nem szabad engedni, nem hogy a Duna mellé.”

Czakó Gábor író a jobboldali értelmiség salak tömbje?

http://realzoldek.hu/velemenyek/2009/12/29/randevura-varjak-a-realis-zoldek-czako-gabor-irot/

Pálinkás József csalódott a magyar értelmiségben! a Nemzeti.net-en jelent meg,

PIRKADAT: Eörsi László és Kende Péter

Nagy Imre-emléknap az új koncepciós perek árnyékában

New Post has been published on https://zarojel.hu/nagy-imre-emleknap/

Nagy Imre-emléknap az új koncepciós perek árnyékában

[vc_row][vc_column][vc_column_text]A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete – a mártír miniszterelnök emlékét ápoló társaságok anyaszervezete –  hagyományainak megfelelően rendezvénysorozattal őrzi az 1957-58-as politikai gyilkosságok emlékét, az 1958. június 16-i hajnali kivégzések évfordulóján.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtZWxzJUM1JTkxLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTQwMzUyMjM4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_gallery type=”flexslider_slide” interval=”3″ images=”129988,129989,129990,129991,129992,129993,129994″ img_size=”800×600″ css=”.vc_custom_1497631219750background: #e2e2e2 url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][vc_column_text]A NIT Koszorúzott a Vértanúk terén Nagy Imre szobránál,

ahol a 60 éve meggyilkolt Losonczy Gézára, az 59 éve kivégzett Szilágyi Józsefre, Gimes Miklósra, Maléter Pálra, Nagy Imrére, a börtönre ítélt pertársakra: Tildy Zoltánra, Donáth Ferencre, Kopácsi Sándorra, Jánosi Ferencre, Vásárhelyi Miklósra, a KGB fogságában Romániába deportált családjaikra, és társaikra: Fazekas Györgyre, Lukács Györgyre, Újhelyi Szilárdra, Vas Zoltánra, Erdős Péternére, Szántó Zoltánra emlékeztek.

A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete (NIT BP)

számára természetesen ünnepnap is a mai – a rendszerváltás előtt, 28 évvel ezelőtt, az 56-os vezetők újratemetésével megnyíló útra, az akkori jogos reményeinkre emlékezve ünnepeltek. A Budapest szívében rendezett gyűlésen Mécs Imre szólt az egybegyűltekhez, aki maga is a halálos ítélet árnyékában élt 56 után – és akinek 2002-es temetőbeli kifütyülése korszakhatárt jelzett a “polgárinak” nevezett magyar jobboldal eltorzulásában.

Újra szükség van Nagy Imrére

Mécs Imre a Nagy Imrét a hídon állva megjelenítő híres szobornál emlékeztetett, hogy Nagy Imre és társai kezdettől meghatározzák a huszadik század második felében kibontakozott magyar szabadságmozgalmak sorsát. Az, hogy őket 1956 után “orvul, gyalázatosan, maffiaszerűen” meggyilkolták, mementó, és egyértelmű irányt mutat a jó és rossz közüli választáshoz.

De 1989-ben is “ő lökött meg minket”, folytatta Mécs Imre, hiszen a hatalmas tömegdemonstrációvá nőtt újratemetés döntötte el véglegesen, hogy nincs több habozás, a demokratikus erők megszerveződnek és elindulnak a rendszerváltás felé. Akkor egy halálraítélt rendszert temettünk, azt gondoltuk, véglegesen – és ezt reméljük továbbra is.

Ma pedig az új küzdelemhez ismét Nagy Imrétől várjuk a lendületet, őt és társait idézzük meg az előttünk álló új küzdelemben szabadságunk kivívásáért – mondta Mécs IMre.

“Mint friss politikai elítélt”

A NIT BP, a demokratikus közéletben, szabadságunk maradványainak védelmezésében igen aktív civil szervezet számára június 16-a közvetlen napi üzenetet is hordoz.

“Nem koszorúzó kft. vagyunk, hallatjuk a hangunkat napi ügyeinkben is”

– mondta a Vértanúk terén Donáth Ferenc.

“Eljött a koncepciós perek legújabb periódusának ideje. Ne engedjük félelemben tartani népünket! Csak a nyilvánosság mutathatja meg, hogy nem csak az elítélt veszít ezekkel az ügyekkel, hanem az egész magyar társadalom is. Álljunk sarkunkra és tiltakozzunk a mai, megfélemlítést célzó kirakatperek ellen!”

fogalmazott internetes felhívásában Donáth Ferenc orvos, a kiváló jogvédő. Az idei június 16-án beszéd megtartására kérték fel dr. Császy Zsoltot is, akit a “Sukoró-ügyben” évek óta hurcolnak meg társaival együtt, és a napokban ítélte jogerősen letöltendő szabadságvesztésre a Kúria. Így is mutatkozott be – szavait mint “friss politikai elítélt” mondta el a téren.

Császy Zsolt arról beszélt, hogy koránál fogva nem ismerhette Nagy Imrét történelmi és politikusi példáját azonban jól ismeri.

Személyesen ismeri azonban a mai rezsim vezérét, Orbán Viktort, aki 1989-ben Nagy Imre újratemetésén a jelképes hatodik koporsónál állva beszélt.

Nagy Imre és Orbán Viktor – fény és árnyék – az ő példájukat állította szembe Császy Zsolt hosszan sorolva, hogy 2017-re mi minden került abba az 1989-ben még üres hatodik koporsóba.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtbSVDMyVBMXNvZGlrLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMjg4MDI1NTU4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Mi van ma, abban a bizonyos hatodik koporsóban?

– vissza a Szovjetunióba, amit “keleti nyitásnak” becéznek; – szabad piacgazdaság helyett oligarchagazdaság; – szabad sajtó helyett lemérszárolt sajtó és központból vezényelt gyűlöletkampányok; – közmunkára alapozott szolgarendszer, amit “munkakalapú társadalomnak” becéznek; – az Orbán-kormány által irányított Magyarország ordító egérként harcban áll a világgal; – folyamatos és szisztematikus a történelemhamisítás; – ez a rezsim újrajátszaná a második világháborút, bár a hajdani német szövetségesre szerencsére nem számíthat; – jogállam helyett rendőrállam, de rendőrség nincs; – jönnek a koncepciós perek (Császy Zsolt itt autentikus forrást, Vida Ferenc vérbírót idézte a nyolcvanas évek végéről, ő már csak tudta, mi az a koncepciós per) – ezen a ponton a letöltendő szabadságvesztésre váró friss politikai elítélt köszönetet mondott családjaiknak, barátaiknak, mindenkinek, akik mellettük állnak, hiszen – bár politikai gyilkosságok nincsenek, de a koncepciós meghurcolással megölik az áldozatok jövőjét, szenvedésre ítélik őket és egész környezetüket; és a legfontosabb: – a politika itt egyszerűen üzlet: ez a becsületért pénz és a pénzért becsület rendszere.

A beszédek után Donáth Ferenc és Eörsi László helyezte el koszorúját a Nagy Imre szobornál.

Kirakatperből pofára esés

Donáth Ferenc a megemlékezés előtti percekben a Zárójel-hu munkatársának elmondta, váratlan ünnep is lett az évfordulós megemlékezésből, hiszen a másodfokon megsemmisített eljárás a “terroristának” bélyegzett szíriai férfi perében hideg zuhanyként érte a “migráns-hisztériát” élesztgető és a pert élőben közvetítő rezsim urait.

301-es parcella, filmvetítés

A NIT BP rendezvényének résztvevői ezek után a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták az 1957 karácsonyán a börtönbeli bánásmódba belehalt Losonczy Géza államminiszter emléktábláját, a Nagy Imre pertől elkülönítve, gyors eljárásban már 1958 tavaszán kivégzett Szilágyi József emléktábláját, és a perben szintén súlyos börtönbüntetést elszenvedett Donáth Ferenc mellszobrát.

Az emléknap délutánján a 301-es parcellába is kilátogattak, ahol Eörsi László történész beszédét hallgatták meg a megemlékezők.

Estére pedig a MÚOSZ székházába szerveztek filmvetítést: portréfilmet láthatnak Gáli József íróról, az Auschwitzot túlélt deportáltról, akit 1956 után halálra, majd életfogytiglanra ítéltek, és szabadulása után élete végéig belső száműzetésbe szorult.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtaGFybWFkaWsteiVDMyVBMXIlQzMlQjNqZWwlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjI0MzU2OTg4NzgyJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

Pesti lányok, 1956 A Kossuth Kiadó megjelenteti Eörsi László Pesti Lányok 1956 című könyvét. Ez itt a konyv előszava:

„Ezek az Eörsi László-félék voltak az elsők, akik, amikor bevonult az első páncélos, elszaladtak. Ezek verik most a mellüket, és ezért hazudoznak.”

Dózsa László keresztre feszítve érzi magát, és szerinte az ügyben Pruck Pál a Barabás - 444

Miért kell baszogatni egy kollégámat? Dózsa úr, kérem, hogy tessék inkább csendben maradni! 

A „Kaposvár-jelenség”

A Szinház.net folyóiratban 2010 szeptemberében a szerző már foglalkozott a megkerülhetetlen Marat-előadással. Most újra közöljük a cikket

Eörsi László 1971-től, Komor István igazgatói és Zsámbéki Gábor főrendezői kinevezésétől kezdődően a kaposvári Csiky Gergely Színház produkciói egyre inkább szakítottak a szocialista realista hagyománnyal, a már megkövesedett színpadi megoldásokkal, a minden…

View On WordPress

Itt diktatúra? Ultraliberális demokrácia!

Nyílt levél Kasza („László”) Leventének, volt SZER-es kollégámnak

(Magyar Hírlap)

Levente!

A Népszava szerdai számában teljes oldalon jelent meg veled egy interjú, „Diktatúra. Ennyire egyszerű” címmel. Alcíme: „Búcsú – 1956-ban egyszer már elköszönt Magyarországtól Kasza László újságíró, a Szabad Európa egykori igazgatóhelyettese, most 80 évesen úgy döntött: végleg távozik”.

Három, rémült aggodalmat sugárzó arcképeddel illusztrált interjúdban kifakadásaidat azzal kezded, hogy akár Kádár idején, most sincs többpártrendszer, jogállamiság, sajtószabadság. „A mai magyar rezsimből is hiányoznak ezek az ismérvek. Akkor is, ha vannak a Fidesz mellett jelentéktelen pártok, van még néhány szabadon működő médium, de a sajtó kilencven százaléka a kormánypropagandát mondja, sugározza. Ez Orbán Viktor diktatúrája.”

Később azt mondod, ez nem csoda, mert ilyen a magyar, aki ezt tűri. „Mindig is tűrte. Nekünk mindig vezér kellett, kell… aki megmondja, hogy merre van az előre.”

Népünk ezen állandó karakterét nyilván felfüggesztette Horn, Gyurcsány vagy Bajnai idején, mert akkor ilyen kárhoztatás tőled sem hangzott el. De idézlek tovább: „Sokat jártam vidékre a barátaimhoz. Egyetlen csatornát lehet nézni… és a helyi lapot lehet olvasni, amely a kormány propagandáját harsogja. Ez fáj… a héten jön a költöztető autó, és teljesen felszámolom az itteni életemet.”

Mondd, hol kezdjük?

Netán azzal, hogy szüleidtől kapott keresztnevedet, a rádiónál minden további nélkül használt Leventét szégyelled, és annyira meg akarsz felelni ebben is az oldaladnak, amely négy éven át tartott az MTV politikai műsora főszerkesztőjeként? Amikor ugye nem kormánypropagandát sugároztatok?

Aznap, amikor a téged menekülésre kényszerítő diktatúráról készült interjúd megjelent, Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom több aktivistája narancsszínű festékkel fröcskölte és mázolta le az ÁSZ budapesti épületét.

Ezt a fantasztikus „hőstettet” az „elnyomott” Népszava tegnapi száma címoldalán reklámozta. Mégpedig a hazai ultraliberális demokrácia számomra elrémisztő bizonyítékát dokumentáló fotóval, amelyen a „rend őre” egykedvűen figyeli az ÁSZ táblát leszóró tettest.

Mondd, visszaköltözésed városában mi lett volna Gulyásékkal?

Nem beszélve Szingapúrról, ahol börtön és pénzbüntetés mellett bambuszütéseket mértek volna rá, és amely városállamot manipulatív oldalad mintegy 22-23 éve azért nem meri bírálni, nehogy emlékeztesse az embereket a valóban illiberális demokrácia példátlan sikerére.

Vagy mit tettek volna Gulyásékkal egy ilyen esetben Kirgizisztánban vagy Azerbajdzsánban, amely valódi diktatúrákkal barátod, Haraszti Miklós (SZDSZ, EBESZ, ENSZ stb.) külföldön és itthon folyamatosan azonosnak hirdeti politikai-társadalmi berendezkedésünket?

Gulyás rongálásban visszaeső. Első fokon háromszáz óra közmunkára ítélték a Sándor-palota megdobálásáért. Ugye pontosan tudod, hogy azért követte el könnyű szívvel mostani tettét is, mert magabiztosan tudja, február 22-ére végre-valahára kitűzött fellebbviteli tárgyalásán „Orbanisztán” félelemtől reszkető bírái miként alakítják át e közmunkát enyhe pénzbüntetésre?

Egy olyan bíróságról van szó, amelybe az „orbáni diktatúra” során került kulcsfontosságú pozícióba a te „szabad” MSZP–SZDSZ koalíciós korszakod idején például a Bencsik Andrást, a Demokrata hetilap főszerkesztőjét börtönre ítélő, Gyurcsányt nyíltan és hangosan politikailag támogató Cserni János. Olyan más bírákkal egyetemben, akik 2006 ősze után futószalagon, kirakatperekben ítéltek el erőszaktevő hatósági közegek hamis vallomására alapozva békés embereket, akiket megkínoztak, illegális viperákkal ütlegeltek olyan rendőrök, akiknek azonosító számát a támadások előtt leparancsolták. Ennyit a „jogállamiságot” számon kérő állításodról.

Ami a médiát illeti. Nem mesélnéd el azoknak a vidéki barátaidnak, akik csak egy csatornát tudnak nézni, hogy egy távkapcsolónak nevezett szerkezetükön több nyomógomb van? Hírekhez ajánlom számukra az RTL Klubot, amelynek híradóját a közszolgálatinál messze többen nézik, vagy az ATV-t és a Hírtévét. Ha pedig a helyi lappal nem elégedettek, sétáljanak el a legközelebbi boltba, ahol megvehetik a sikolyaidat nem egy külön viccrovatban közlő Népszavádat vagy a Magyar Nemzetet. Az ellenzéki hetilapok közül pedig akár nyolcat is ajánlok nekik, hisz oly szegényes a választék a meglévő két, kormányközeli hetilapból. Arról már nem is beszélek, hogy az emberek nagy többségéhez hasonlóan internetezhetnének is egy picit, olvasva a Gulyásék festékdobolásáról hírt adó Index.hu-t, a 444.hu-t, a 24.hu-t, a Hvg.hu-t, és oly sok, hatalmas olvasottságú balliberális portált.

Ami Magyarország „egypártiságát” illeti, nem gondolod, hogy annak valódi oka az idő és a szita? Az az idő, amely ahhoz kellett, hogy úgy átlássanak rajtatok, mint a szitán, akár interjúdban hangoztatott durván hamis állításaidon?

Tényleg azt akarod elhitetni vészesen szűkülő táborodon kívül bárkivel, hogy ha az MSZP vagy bármelyik ellenzéki párt népszerűségében megelőzné a kormányzó koalíciót, az nem tükröződne a választási eredményekben és a parlamenti helyekben? Levente!?

Most pedig egy picit a Szabad Euró­pa rádiós időkről, ha már az interjúd kidomborította azt is, hogy ott a magyar osztály igazgatóhelyettese voltál. Ezen osztályról nem sok könyvet írtak. Kettő itt van belőle.

Egyik szerzője Bujtás Pali kollégánk, akinek „Irány a zátony – Így rádióztunk Münchenben” című könyvét 2000-ben a Kairosz Kiadó jelentette meg. A kötet publikálása után szinte közvetlenül, müncheni lakásán holtan találták, és a bajor rendőrség gyilkossági csoportja nyomozott, eredménytelenül.

Pali leírta a magyar osztály súlyos kettészakadását SZDSZ-szimpatizánsokra és a keményvonalas antikommunistákra.

A 112. oldalon így: „Mert pontosan Kasza L. L. (szarkasztikus utalás kettős keresztnevedre) és szűk sleppje volt az, amely nemcsak biztosra vette az SZDSZ választási győzelmét, hanem a hallgatókkal is igyekezett elhitetni: ez máshogy nem is történhet.” A 157. oldalon a Magyar Rádiótól jött Illés Lacit idézi, aki azt mondja: „De Isten látja lelkemet: ehhez a Pell–Kasza–Ekecs-féle ganghez képest azok a kedves bohém fiúk ott a Bródy Sándor utcában a Becsületrend lovagjai voltak.”

Majd azonnal utána osztályunk legjobb külpolitikai újságíróját, a sajnos ma már szintén nem az élők sorában lévő Szalay Tamást idézi, így: „Látván a nyüzsgő Lángh–Solt–TGM–Eörsi–Hamburger–Konrád-féle rikácsoló hangadókat, Tamás ezt mondta, igencsak kétségbeesetten: – De hiszen most begyűrűztek ide mindazok, akik elől valaha elmenekültem Magyarországról.” (Lángh Júlia Konrád György volt felesége.)

Az ugyancsak elhunyt, briliáns Zsille Zoli kegyetlenül szarkasztikus, 1992-ben megjelent „Az önemésztő SZAER avagy zsebrádió az elvtársaknak” pedig már csak egy hosszabb fejezetcímet idézek. Azt is csak azért, mert e könyv sajnos már nem kapható. „Nehéz Anti és Nagy Mellény (Zsille Zoli – a szerk.) a Méteres Sörök Kertjében »szabad beszélgetés«-órákat tart a vízimadaraknak, miközben a diktatúra üzemeiben, a mindennapi erőszak, a kényszermunka és a kiegészítő magánháztáji bilincskapcsolatai­ban iskolagyakorlatokon leckéztetik és javító-nevelik a holtig tanuló kiskorúakat.”

Tschüss!

Nehéz Anti

(Lovas István – 2018.01.19. 03:30 http://magyarhirlap.hu/cikk/108431/Itt_diktatura)

/Kiegészítő információ: mint Kasza elmondta, a héten jön holmijáért a kamion és szállítja azt vissza Münchenbe/

  Itt diktatúra? Ultraliberális demokrácia! a Nemzeti.net-en jelent meg,

A Kádár-rendszer meghurcolt írói

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött a forradalom utáni Kádár-kormány nemzetközi visszhangot is kiváltó koncepciós írópere, melynek célja az irodalmi élet hatalom általi „megtisztítása” volt. A tanácsvezető bíró az a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-pert is vezette.

A hatalom szekértolóiból ellenállók lettek

Cserébe a nagy példányszámban kiadott művekért, elismertségért és az anyagi biztonságért a sztálinizmus korszakában a művészetpolitika elvárta, sőt megkövetelte az íróktól az ideológiai elkötelezettséget, a hatalom eszmei alátámasztását. Az írók jelentős része eleinte valódi hittel és bizalommal dolgozott, feladta alkotói szabadságát, „ontotta” sematikus verseit, regényeit és drámáit.

Miután 1953-ban Nagy Imre került kormányra (ekkorra Sztálin is meghalt) és meghirdette a szocializmus építésének „új szakaszát”, megkezdődött az írók lassú eszmélése; szembesültek a párt ideológiája és a sivár valóság ellentéteivel. A Magyar Írószövetség lassan valódi szakmai, politikai viták színterévé vált, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után pedig az ellenállás egyik szellemi központja maradt.

Utolsó akciója a december 28-i közgyűlésen kétszázötven szavazattal és csak nyolc ellenszavazattal elfogadott, Tamási Áron által megszövegezett Gond és hitvallás című memorandum volt, amelyben kiálltak a forradalom eszméi mellett.

Több neves „ellenforradalmár” írót letartóztattak

A forradalmat a Kádár-kormány általi kegyetlen megtorlás követte, csírájában fojtottak el minden lehetséges ellenállást – egyúttal engedményeket is tett a politikailag nem aktív társadalmi csoportoknak.

Az új vezetés gondot fordított az irodalmi élet „megtisztítására” is. Az állampárt (a Magyar Szocialista Munkáspárt – MSZMP) Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 12-én felfüggesztette az írószövetség, majd az Újságíró Szövetség működését is. Egy héttel később több írót és újságírót letartóztattak, mert az „ellenforradalom” előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek őket: köztük volt Háy Gyula, Lengyel Balázs, Novobáczky Sándor, Varga Domokos és Zelk Zoltán, Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került.

A Kossuth-díjas Déry Tibort (akit a pártból 1956 nyarán kizártak) április 20-ra virradó éjszaka letartóztatták.

Camus is felemelte a szavát

A letartóztatások jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki: Párizsban Déry Tibor Bizottság alakult, Fejtő Ferenc és Gara László közbenjárására a Nobel-díjas Albert Camus, Francois Mauriac és Roger Martin du Gard levélben tiltakoztak, az emigráns Magyar Írók Szövetsége mentőakciókat szervezett.

A Kádár-kormány ezekkel a lépésekkel az értelmiséget akarta megfélemlíteni, a félelem és bizonytalanság légkörében neves írókat is sikerült rávenniük, hogy 1957 őszén aláírják azt a párt által fogalmazott nyilatkozatot, amelyben az ellen tiltakoztak, hogy az ENSZ az úgynevezett „magyar kérdést” tárgyalja. Illyés Gyulát és Németh Lászlót például azzal zsarolták, hogy közreműködésüktől függ letartóztatott társaik sorsa.

Két íróper is volt

Az úgynevezett „kis íróperre” a Déryék elleni eljárás főpróbájaként került sor. Ebben a népi írókhoz közelebb álló Varga Domokos és három társa állt bíróság elé – az ő ügyükben enyhébb ítéletek születtek.

Az igazi, „nagy íróper” 1957. október 25-én kezdődött a Legfelsőbb Bíróság újonnan létrehozott Népbírósági Tanácsa előtt. A tanácsvezető bíró az a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-pert is vezette. Kádárék szemében mind a négy vádlott – Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán – megbízhatatlan, polgári származású és mentalitású kommunista volt, ezért a perirat és az ítélet is részletesen kitért osztályszármazásukra, megemlítette, hogy mikor kapcsolódtak be a munkásmozgalomba, továbbá azt is, hogy milyen kitüntetéseket kaptak; e szándékosan kiemelt tényekkel azt sejtették, hogy valamennyien ingatagok és hálátlanok.

Mind a négy író „bűnös”

A perben november 13-án hoztak ítéletet, s mind a négyüket bűnösnek találták „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében”, ezért Déry Tibor kilenc, Háy Gyula hat, Zelk Zoltán három, Tardos Tibor másfél év börtönbüntetést kapott. A nemzetközi nyomás és tiltakozás hatására Tardos és Zelk 1958-ban, Déry és Háy 1960-ban amnesztiával szabadult.

Különböző perekben még majdnem kéttucatnyi irodalmár került bíróság elé, a perekben rendkívül súlyos ítéletek születtek. Gáli Józsefet és Obersovszky Gyulát halálra ítélték, később Obersovszky büntetését életfogytiglanra, Gáliét 15 évre enyhítették, Eörsi István nyolc, Fekete Sándor kilenc év börtönbüntetést kapott. Közülük a legkésőbb, 1963 márciusában Obersovszky szabadult.

Filmvászonra kínálkozott Déry története

Irodalom- és filmtörténeti érdekesség: Déry Tibor nem akarta, hogy kilencvenhárom éves édesanyját sokkolja fiának meghurcolása, ezért a rács mögül küldött leveleit „külföldi filmforgatásokról” címezte, felesége pedig eljátszotta az idős asszony előtt kegyes hazugságokból szőtt szerepét.

Az író erről szóló Két asszony című novellája, valamint az 1956-ban született, az ötvenes évek koncepciós pereit idéző novelláinak összefűzéséből készült 1970-ben Makk Károly nagy sikerű Szerelem című filmje.

MTI/hirado.hu

The post A Kádár-rendszer meghurcolt írói appeared first on PolgárPortál.

A Kádár-rendszer meghurcolt írói a Nemzeti.net-en jelent meg,

Bajban az MSZP, bajban a Fidesz

A Fidesz fél a Jobbiktól, ezért (mint ahogyan arról már tegnap is írtunk) megpróbálja felemelni a belső pozícióharcokkal terhelt, a törpepártiság felé száguldó MSZP-t. A vita csak úgy és azért jöhet létre, hogy mindkét szereplő jól járjon.

A kormánypártok fel tudnak mutatni egy véleményt, ami igazolja, hogy nem ok nélkül riogatnak a migrációval, a Soros-tervvel, szükség van az újabb méregdrága konzultációra, van párt, ami mást gondol a témáról, mint ők. Az MSZP pedig publicitást kap.

A kalandos múltú Molnár Zsolt meg egy lehetőséget, hogy sajátjai felé megpróbálja elhitetni: nincs köze Botka megbuktatásához, ő nem kollaboráns, ő a legellenzékibb ellenzéki. 

Veszélyt szimatol a Fidesz

A Fidesz számára politikailag kedvezőtlen, hogy az MSZP összeomlott. Ezzel megbillent a 2009 óta építgetett centrális erőtér, amelyben a kormánypártok a legnagyobb támogatottsággal uralják a centrumot, míg a kihívói szerepért verseng nagyjából hasonló nagyságú bázissal az MSZP és a Jobbik.

Ám, a szocialisták már nem képesek ezt a pozíciójukat megőrizni. A Fidesz számára 2018-ban létkérdés, hogy a szavazatok szétszóródjanak a Jobbik és az MSZP, vagy baloldali összefogás között.

A kormánypártok el akarják kerülni a veszprémi és a tapolcai választásokon tapasztaltakat, vagyis, hogy a választók a kormánypárti jelölt veresége érdekében vagy a baloldali vagy a jobbikos induló felé húztak. 

Kollaboránsok

Az elmúlt időszakban több szocialista politikus is célozgatott arra, hogy soraikban vannak olyanok, akik a NER-rel kollaborálnak és nem tekintik célnak Orbán megbuktatását. Ilyen tartalmú kijelentések elhangoztak Szanyi Tibortól, Demeter Mártától (azóta már az LMP-hez igazolt) és Botka Lászlótól is. 

Az egykori kormányszóvivő, Gál J. Zoltán mielőtt távozott az év eléjén a Vasárnapi Hírek főszerkesztői székéből, keserűen megjegyezte: 

“Mutatkoznak jelei, hogy Orbán sokféle – leginkább persze háttérben, titokban megkötött – alkura hajlandónak mutatkozik az ellenzékkel is, na nem a Jobbikkal, hiszen az a saját szavazótáborát veszélyezteti, hanem a támogatottsági gettóba szorult baloldallal, annak vezető erejével, az MSZP-vel. Erre pedig az adósságcsapdában és mondanivaló-deficitben vergődő szocialisták elvben alkalmasak is, miközben magától értetődő, hogy változás esélyét csakis ezen alkuk elutasítása kínálja.”

Pénz a balos sajtónak

Korábbi gyakorlatától eltérően meglehetősen bőkezűen vásárolta a kormány a hirdetési helyeket a baloldal sajtótermékeiben, miután észlelték azok anyagi megroppanását. A Népszava, a már említett Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld is helyett adott az orbáni propagandának szép summa (szakmai becslések szerint mintegy kétszáz millió forint) ellenében.

A főúttörő, Rácz Péternek a csillebérci táborért kifizetett 1,3 milliárd is felvet néhány kérdést. A Fidesz közel két évtizedes küzdelmet folytatott az értékes privatizált vagyon visszaszerzéséért. Jogerős ítélet állapította meg, hogy az ingatlan az államé, de Rácz Péter nem nyugodott bele. Végül peren kívüli megállapodás született,

a vagyonkezelő milliárd feletti összeget adott a szocialistákkal kapcsolatba hozott főúttörőnek. 

Elszámoltatás? Ugyan!

Az elszámoltatás gyatra mérlegét már szinte felesleges is megemlíteni. A Fidesz 2010-es leghangsúlyosabb ígéretéből szinte semmit nem váltott valóra. Miért tette volna, ha ez politikai érdekeivel alapjában ellentétes volt? 

Fura személyzeti politika

Számos erősen vitatható személyi döntést is hozott az Orbán-kormány, ami kívülről egyértelműen azt sugallja, hogy a Fidesznek érdeke a gyengélkedő MSZP életben tartása.

Szili Katalin kinevezése, vagy Kóka János diplomata útlevele és helye az Orbánnal külföldre együtt utazó lobbisták és üzletemberek között, nehezen megmagyarázható döntések.

Még a fideszeseket is meglepte, hogy a kormány támogatta Eörsi Mátyás, a DK országos tanácsának tagjának jelölését a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkári posztjára. Eörsi végül inkább visszalépett. Számos baloldali politikust találunk diplomata státuszban például a korábbi LMP-s Ertsey Katalint, Mile Lajost.

A Fidesz sokat tett 

Az elmúlt években a téma nélkül sorvadó MSZP-nek több esélyt is adtak a kormánypártok, illetve kormány-közeli szereplők, hogy láthatóak maradhassanak.  Az állami cégek által támogatott, G. Fodor Gábor nevével fémjelzett 888.hu Tóbiás József felesége és lányával kapcsolatos szexista írása, hírínséges hétvégi időpontra időzítve feldühítette az embereket. 

A Nemzeti Választási Irodánál történtek a kopaszok megakadályozták a szocialisták népszavazási kezdeményezésének beadását a vasárnapi boltzárról, szintén együttérzést generáltak az MSZP-vel szemben és aktivizálták Tóbiásék szunnyadozó táborát. 

A plakáttörvény elfogadásáért komoly alkudozást folytattak a Fidesz és a szocialisták prominensei. A Simicska és a Jobbik visszaszorítására előkészített jogszabályt az MSZP hajlandónak mutatkozott megszavazni néhány változásért cserébe. 

A kormánypártok nem is utasították el ezeket élből, holott nekik fájhattak volna ezek inkább. Például az, hogy a Civil Összefogás Fórum se folytathassson közpénzből politikai kampányt, legyenek ingyenesek a villanyoszlopokra elhelyezett plakátok és tiltsák be a közlekedési eszközökön a közpénzből fizetett korsteskedést.

Botka László lépett végül közbe, azt hangsúlyozva, hogy el kell kerülni a mindenféle kollaboráció látszatát a Fidesszel. 

A kormánypártoknak nemcsak a közös bűnök leplezése miatt van szüksége a szocialistákra, hanem a választási matematika miatt is.   

Bajban az MSZP, bajban a Fidesz a Nemzeti.net-en jelent meg,

Miután Eörsi László neomarxista áltörténész leporolta a Kádár-rezsim egyik aljas propagandainterjúját az ominózus »bűnbánó forradalmár« Pruck Pállal, elindult egy »vizsgálat« Eörsi munkahelyén, az 1956-os Intézetben, hogy ki is van az ominózus fotón.

A nemzeti könyvtár egyik munkatársát szapulja Schmidt Mária. Büntetlenül. Via Pestisarcok http://pestisracok.hu/schmidt-maria-kohl-es-adenauer-halas-lenne-orbannak-amiert-lezarta-deli-hatart-ps-interju/

Már az osztrák sajtónak is feltűnt, milyen blődségeket hazudozik a kormánymédia Vona Gáborról

Már nemzetközi szinten is kezdi kiverni a biztosítékot az a nyilvánvaló hazugságáradat, ami a legerősebb magyar ellenzéki párt elnökére zúdul. A Vona Gábort érő alaptalan rágalomtenger az osztrák sajtó érdeklődését keltettefel.

A Die Presse című osztrák konzervatív lap arról közölt összeállítást, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Jobbiknak és vezetőjének most, hogy a teljes kormánypárti médiagépezet kezd egyre inkább ráfordulni a kampányidőszakra.

A lap leszögezi, a Fidesz számára a Jobbik az egyetlen valódi kihívó, amit mi sem jelez jobban, minthogy a kormányközeli sajtó fokozatosan “belövi” a fő ellenfelet:

Vona Gábort,

akit a lejárató kampányban elhordtak már homoszexuálisnak, a liberális Európai Unió szolgájának, aki migránsokat akar az országba telepíteni és a mecsetépítések bajnokának (arról nem is beszélve, hogy még lesifotósokat is küldtek a pártelnök nyakába – a szerk.).

A Die Presse szerint a lakájmédia arra játszik, hogy a csúsztatásokból “valami megmarad” a választópolgárokban, így akarják erodálni a kihívó párt támogatottságát és hitelességét.

Mint írják, Vona “támadási felületet adott” a néppártosodási folyamat “kockázatos manőverével”, mellyel rétegpártból kormányképes erővé akarja formálni a Jobbikot.

A menekültválsággal kapcsolatban kifejtik: a Fidesz kormányzati erőpozícióból “mesterien használta ki” krízist, Vonát pedig úgy állították be, mint aki nem akarja megvédeni az országot a migránsoktól.

A kormánypártnak nagy fejfájást okozó hídépítési politikával kapcsolatban azt írták, hogy ezzel a Jobbik a csalódott baloldali protestszavazók felé is nyitni próbál, amit a Fidesz-média úgy állít be, mintha Vona a ballibarális pártokkal és értelmiséggel akarna összebútorozni, amiről persze szó sincs.

Ugyanakkor felidézik, hogy a közelmúltban épp a kormánypárt juttatott több baloldali személyiséget és politikust fontos pozícióba, vagy csak tolta meg “kicsit” a szekerüket (Szili Katalintól kezdve, Eörsi Mátyáson, Kóka Jánoson, Mile Lajoson ,Osztolykán Ágnesen, Szent-Iványi Istvánon át, egész Dobolyi Alexandráig idézhető a névsor – a szerk.).

(Azt is érdemes hozzátenni, hogy emelett Orbánon kívül olyan vezető fideszes politikusok is részesültek anno a nemzetinek cseppet sem nevezhető Soros-alapítvány áldásaiból, mint Szájer József, Németh Zsolt, Kövér László, Grúber Károly, Kumin Ferenc vagy Kovács Zoltán – a szerk.).

A Baló-féle Vona-interjú körüli kormánypárti ködösítéssel kapcsolatban az Origo által csak félig idézett mondat állításait, valamint a Köves Slomónak küldött hanuka-üdvözletet is felelevenítik, majd hozzáteszik:

2015-ben még Orbán Viktornak sem volt problémája a mecsetépítéssel, de a migránsok önkéntes elosztását sem ellenezte, ahogy hanukai jókívánságokat is szokott küldeni a magyar izraelita állampolgároknak.

A Habony-médiában ezeket most mégis Vona ellen próbálják fordítani.

A cikkben röviden szó esik a vecsési alapszervezet különvéleményéről is, amivel kapcsolatban a Die Presse kiemeli: ezeket kárörömmel figyeli és vadássza a kormánypárti sajtó (elég a 888 parádés beégésére gondolni, hogy lássuk, mennyire éhesek a Habony-hiénák a “jobbikos szakadás” vágyképét fűtő üzemanyagra – a szerk.). A lap által idézett Krekó Péter, a Political Capital elemzője pedig rávilágít:

a Fidesz mesterségesen próbálja felnagyítani ezeket az eseteket és jelentőségüket.

A konzervatív lap hangsúlyozza, hogy a Jobbik elutasítottsága jelenleg a valaha mért legalacsonyabb szinten van, a párt pedig egyértelműen a második legerősebb politikai alakulat Magyarországon, ezért jelent valódi veszélyt a Fideszre.

Már az osztrák sajtónak is feltűnt, milyen blődségeket hazudozik a kormánymédia Vona Gáborról a Nemzeti.net-en jelent meg,