Az ember megossza, Mivel a glossza A koszra mossa a csillogást. Komolyan veszi az ostoba a kínfosást, Mert imponál ki ingovány Talajon járkál.

Felületes feszületek Írják körül kerületed Képletét.

Megadtam magam, S leestak a havak Lelkem tengerére.

Pelyheket csiptem, Álomból felivelt Tudatom, s utazom.

Dimenziókba, ártatlan fióka Vérét szivja pióca. Szegény legény Vár már egy csókra, De beállnak a sorba elé.

Vajon merre tart a regényem? Azért mostmár remélem, Sikerül nyugodtabb vizekre evickélni, Mert nincs kedvem mostmár megint félni Attól, hogy a toll nem fog fogni a harapófogóra. De mi van, hogyha alkoholos? Az ács egy portált kohol most, Egy csodálatos világba? Ahol mindent beleültettek egy virágba. Még azt a hegyes háromszöget is, ami szöget ütött a fejében, Mert nem alkotott kerek egészet. De hát ez az első forma, És bárcsak összeforrna Eltört kulccsontom maradványa, Amivel a gyerekek visszaszaladgálnak A házba felvenni egy sárga kabátot, Amivel megidézhetik másolatból a sajátot.

Minek nevezzem az áprilisi havat? Egy embernek, mely kaparja a falat A lelki békéért. Pedig ha van egy kis szépérzék, Akkor látható, hogy a várható értéknél A kékeszöldet kéne megadni.

Hulljon a sok szép hókristály! Tisztán láthatóan szó sincs már Arról, hogy a jéghorgász léket kapott volna. Kivéve, ha a halak rászólnak, Hogy fényesítse már ki imáját, Ahelyett, hogy kivárná, Azt amíg a lavina áthalad Egy kocsin, ami átszaladt A zebrán.

Jajj, te szegény elütöttek, többször is, Már megint ez történt veled. Hideg van, kapd fel a köntöst kint, Nehogy ráfázzon a lelked A járás újratanulására.

Vagy lehet, hogy nem is kéne két lábra állni? Inkább örökkévalóságon keresztül várni A csodát, mely szobát bérel neked a földszinten, Hogy csak elég legyen négykézláb mászni?

Nem így megy az élet, Inkább csak toporog, És remélem nem kéret Nekem egy tocsogós Whiskykólát.

Mert lelkem aztán részegen Bármire megkérhetem, De két hete a szép szeme Hipnotizálja életem.

Nem is értem, mi folyik itt, tej, méz, és kánaán? Mennyi az esélye, hogy az ember manapság rátalál A sivatagban egy oázisra? Bár remélem ott nem egy néger oboázik ma, De biztos vagyok benne, hogy nem szotyizik, és lopja a napot, Mivel gyermeki eszménye most cukorkát kapott, És egy édes élet éneke hangzik fel fejében Ízlelőbimbói dagadnak most keményen, És szájában egy orgazmus reménye Terül széjjel szépen mentolosan.

Szénaboglyát gyújtogattam, megpörkölt a lángja, Pörkölt sajnos nem jutott, a pálinka meg bárcsak Marná szét a torkomat.

Locsolnék én szivesen tüzzel, vizzel, pénzzel, De Hollandiában lévén inkább egész nap csak téptem, Hogy elfelejtsem a reggeli dolgokat.

Elromlott a gépezet, felgyulladt a sapkám, betörtem a képet, belerúgtam véletlenül, szétesett, de még a papir is elfogyott, Mármint a wc-n, amikor a szelek szárnyán elfogott Egy csodálatos kis kobold, Aki a fülembe suttogta, hogy nincs pokol, Mármint azon kivül, amiben vagy.

Összetört a kép, Benne minden regénnyel, dallammal, és ki nem mondott szóval, Amit még megszórtam volna egy kis sóval, Mert nem tűnt elég ízesnek. Még is talán nem bánom. Így kellett lennie.

Magam mögött kell hagyni azokat a bolondos kolompos teheneket, akiket úgy is mar le akarnak vagni. Szegények... Lehetnétek inkább tejfakasztó tenyészet, De nem. Pedig olyan szépen kereken, Szennyezi be felesem Jóhirét ez a napokat lokpodó lélekfoltozó szakember.

De ha csak a hold marad, Akkor vajon a sötétség hercegnőjén akad Meg tekintetem? Vajon öngyújtómat megint keserithetem A ténnyel, hogy tenyérrel tépném szét, És repiteném világgá az érzését Annak a csodálatos kórokozónak, Amely a múltkor megmutatta, Hogy a vihar utáni csend, Az amit mindenki kutatna Lehet, hogy nem is annyira szeles. Úgyhogy inkább csak kussolj be és szeress!

Life hacks/Tips Here

Life hacks/Tips Here

“Life isn’t about finding yourself. Life is about creating yourself.”

George Bernard Shaw (via hack-zone)

Merülj el a csíkok világában! - mondta az ipafai pap, miközben beleszívott csodás diófapipájába. A kedves pöttyös ruhával körbekötött aszimmetrikus diófa csak nézett, és nem hitt a szemének. -Elég lesz! Remélem már felébredsz! -Jó, de cserébe csak kenyérrel fogod etetni a madárkákat, és nem adod szájukba a szavakat. Főleg azoknak, akik savtúltengésben szenvednek. Nehogy saját gyomruk éhsége falja fel őket. Mindig csak a tőke, meg a hatás-költség elemzés, de a likviditási gondok megoldásához a szám nem elég. Ahhoz egy kis lelkes aszaltpacalt is kéne venni a létteremben. Meg egy kis kellemesen szellemes fellegek közt járó bárányfelhősültet is. Csak nehogy véresen komolyan hozzák ki a vörösbe öltözött ninják! És akkor agyamban is kúszhatnak az indák, azok a szent sámán inkák.

Aldebaran, te csodás csillogó csillag. Az illatod már elillant. Néha-néha megvillan, mikor agyam már nem bírja. Nem vagyok birka, már nem. Az lettem, ki az árral szemben evez. Levezet. Levelet. Veled? Hát itt is van eperke. Meg málnácska. Szegény árvácska. Nem is jár sokat látványpékségekbe. Csak amikor csütörtököt mond a déli óra. De a rakétaszakértő megmondja, merre tolja orra, amikor kicsapódik a folsav.

Az életet elképzeltem végtelen éneddel betelve. S üres lettem. Itt nem leltem egy embert sem. Üres a táj, a kép remeg, és a gép is hibaüzenetekkel dobálozik folyamatosan. De a végén úgy is tudom, hogy válasza a 42 lesz.

Kellene Ellene Ellenne Vele ne DE, se. Ki? Hol? Félelemben kétkedem. Élelemre kérelem. Térelem a vérelem. Zéró. Látok vagy nézek? Ártok vagy vérzek? Igen!

Elestem 3-szor is. De semmi baj, felkeltem. Bár maradhattam volna egy picit kúszómászó, egy csodálatos féregjárat, vagy egy vájat, ami továbbítja a tájat az árva lánynak. Bárcsak... Hangzik fel. De hogyan? Hisz ez lehetetlen. Inkább tehetetlen, mert keresetlen. Lehetetlen, hogy veretlenül ehetetlen legyek.

Leesett De mi? A zöld kockásfülű elefánt már megint a kéményen ólálkodott. Szegénynek rossz az egyensúlyérzéke. Pedig a köveket olyan szépen tudja egymásra rakni, mint a kötelet csomózni. És még az ebihalak is elárasztják a medencét. Gyújtani kéne a kemencét. De nem lehet.. A gyújtós elveszett.

A neon harcosok gyülekeztek. Valamire készültek. De már elévültek. És az avas-havas táj átállt egy másik bioritmusra. A hold ritmusára. A budai várbazárban. Láttam. Őt? Dehogyis. Csak egy délibáb volt.