Amikor beszökik a magány, gyűlölöm magam csak igazán

Hogy súlyosak a lépteim

Hogy összeér a combom

Hogy én sosem leszek szép, sem vékony

jessnoons via instagram

Credit/Source

Az mi hogy cipő alapján azonosítom magam körül az embereket, csak hogy véletlen se teremtsek szemkontaktust és véletlen se kelljen hozzászólnom senkihez?

Alig várom hogy hazaérjek, egyedül, a csendbe. Leülhessek a gép elé, egyedül, csendben. Baszakodhassak a szarjaimmal, egyedül, csendben.

Annyira egy antiszociális, mufurc kis görcs vagyok megint. Szociális szorongás. Üdv drága barátom.

Igazából tényleg nincs benne semmi különleges. Az egyetlen vonzereje hogy helyes. Ezen kívül semmi kisugárzás, semmi egyediség. Vagy csak én vagyok túl szerelmes valaki másba?

A tulipánok szépek

Én nem kaptam tulipánt

Én voltam a tulipán

Szép és sugárzó

Sokszínűsége elragadó

Én voltam a tulipán

Fogtál s eltapostál

Por és szürkület

Ez lett belőlünk

Szegény kis tulipán

Minden nő örök kettőssége.

Két személyiségem van. Az egyik menyasszony akar lenni, büszke anyuka, hűséges feleség.

A másik meg rossz lány akar lenni, akit nem kaphat meg senki és azt csinál amit akar.

Nem férnek össze...de senki sem tudja melyik nyer a végén

Meleg, napos tavasz délután volt. A langyos szellő lágyan lengedezett a közeli fák lombjai között, a lány gesztenye barna haját arcába fújva. Fakó bőrét kellemesen melegítették a nap első kedves sugarai. Talpát szinte égette az autó út betonja, mégis lassan lépkedett rajta. Fehér lenge ruhája délibábként ragyogott a fényben. Léptei az út melletti erdő felé vezették. Madarak csengő énekkel várták, hogy talpa a puha, hűvös fűre érjen. Felüdülést nyújtó kellemes érzés, a beton perzselő szúrása után. A lány lépett, a nap tűzött. Mintha csak egyenesen őt fogadná, az erdő szinte életre kelt. Oda tartozik, haza talált. A lány lépett, egyre mélyebbre az erő békés nyugalmába. Lépett, s örökre eltűnt a zöld tenger suttogásában. Nyugalmat talált, s eggyé vált a természet békés csendjével.