ladymetamorphosis
sylvia wrath
I put my face into the packets of violets, the dampness, the freshness, the sense of ever-ness
9 posts
Don't wanna be here? Send us removal request.
Last Seen Blogs
fermentedrice
rawr
pampamphoto
Ponomarev Photography
warwicktrain
Rebecca.
beholdimhisbeloved
selah 🦅
pattywardell502-blog
Various review Scams And Tips On How To Protect Against
Text
Térey János - Philosophy of Sherpa
A lelked alaptáborában,
A néma csúcs alatt
Serpák sátraznak jéghidegben,
Amíg te mászod rendületlen
Kancsendzöngáidat.
Feszít a mítosz késztetése,
S ha megdőlsz, jaj neked.
Gyakorolván a csúcsra tartást
Bejárod, éber Nyugtalanság,
A korlátlan teret.
Van szikla, mely tapinthatatlan,
Fellegbe bújt ikon,
Csipkézet, vesztéssel határos;
És mágnesvonzás, mely halálos
Kancsendzöngáidon.
„Meghágható hegy! Hübrisz és hó!”
„Bérced mihaszna, lásd!”
„Sorszámot kell szereznem itt fent.”
„Tudod, idegesíti Istent
Minden csúcstámadás.”
0 notes
Text
Le otto montagne
Annyit tudtam a filmről, hogy Felix van Groeningen rendezte, és az olasz alpok Aosta-völgyében forgatták nagyrészét. A Matterhorn és Mont Blanc gerincéről készült drónfelvételeket mindenképpen mozivásznon akartam látni. Központi témaként én a metaforikus és fizikai hegymászást ragadtam magammal, és most, hónapokkal később is rágódom rajta.
A Nepáli nyolcezres csúcsok, mint világi ambíció és a hódítás titokzatos szimbólumai csak érintőlegesen foglalkoztattak. Értem és csodálom a fegyelmet és következetességet, amit egy Dhaulagiri megmászása megkövetel, de sokkal ínyemre valóbb a magányosabb, technikaibb mászás. A kristályos pala otthonos. Nem kerestem soha közösséget, nem akartam a hegymászók táborába tartozni. Úgy féltem ezt a szerelmet minden külső hatástól, hogy beszélni is sokszor nehezemre esik róla.
A buddhisták szerinti világfelosztás, a nyolc hegy és az őket középen egyesítő szent hegy metaforája a filmben is elhangzik. Az egyik főszereplő azt a fölvetést teszi, hogy alapból kétfélék vagyunk mi emberek, vagy a nyolc hegy felfedezésével, vagy az egyetlen, legmagasabb csúcs megmászásával foglalatoskodunk. Én az utóbbi lennék.
Nem vágyódom messzire, és jól ismerem a hegyeket, amiket itthon mászok. Érzem, ahogyan a mászás közbeni gondolatok végleg átrajzolják a gondolataim hangyaboly-járatait. Minden sejtem ellenkezik a sporttá, kihívássá, megmérettetéssé langyulás ellen. Írok róla, mert segít értelmezi a kicsapódást, és mert nyelvet parancsol a szavakba önthetetlen.
youtube
0 notes
Text
bakancsóda akhilleusznétől
A futár meghozta az új túrabakancsom. A régi tökéletes másolata, csak mézbarna helyett fekete csoki, korall kontraszttal. Egyike kevés, kultikus tárgyaimnak. Elérzékenyülök a régi bakancs kézbevételekor. Körülbelül 850 kilóméter van már a talpa alatt. 2018 ősze óta az enyém, és az idei ősz lesz az utolsó túraszezonja.
Van ugyanis egy áldott állapotom. Nem tudom a szót rá, de ahhoz hasonlít, amit a katarzisról szoktak mesélni emberek. Életemben először egy megrázóan szomorú eseményt követő percekben éreztem, és azóta többször, hegyekben, a csúcsraérés vagy meredek ereszkedés pillanataiban. Komoly tériszonyom van, olyan, hogy elhomályosodik a látásom és szédülni kezdek ha mászáskor hátra- vagy a csúcsról lenézek. Mégis lenézek. Mégis megmászom az összes Via Ferratat, és mégis siklórepülőzök. Most már.
Túrázáskor a tériszonyos bizonytalanság-érzetet erősíti a többtíz kilóméteres, meredek, sziklás terepen megtett táv okozta kimerültség. A kriptonitom pedig a falszerű, sziklás ereszkedő. Ezek után addig képtelennek hitt magasságok jönnek, de előbb mindig megjárom a mélységeket.
Minden előjön ilyenkor. A gyerekkori túrázásaink a cserkészekkel, Ivó bácsival, aki a húsvéti tojásfestéstől az iránytű használatán át a borsmenta latin nevéig mindent megtanított, a legfontosabb leckéje mégis a kimondatlan etosz, a természet felsőbbrendűségének tisztelete, és a porból lettünk, porrá leszünk nemes egyszerűsége. A szelíd játékossága örökké hiányozni fog az életemből. A Bükkben az Árpád csúcs felé még mindig elkap a zokogás, ha izzik a galagonya. Hogyan tudhatott ennyi verset fejből?
A búvópatak-fürdés a Vigyázón, a Fehér Kövek felé, áprilisban. Természetesen egy fiút akartam meghódítani, és így egyszerre láthatott melltartóban és szívós, kemény mivoltomban is. Akkor még nem tudtam, hogy a fiúk a törékeny lányokat szeretik, akik nem fürdőznek hegyi patakokban, és nem hordanak sportmelltartót.
Lábszagos sátrazásunk a Kászonokban Matyival, aki rengeteg pálinkát itatott velem mielőtt svájci bicskával, de sebészi pontossággal kivágta a benőtt nagylábujj körmömet egy igen nehéz túra után, majd kiszívta a gennyet alóla, és szilvapálinkával gondosan le is fertőtlenítette. Ennél jobb barátot nem is kívánhatnék múltbéli önmagamnak.
Hogy két éve képtelen lettem volna erre, álmodni sem merészeltem volna. Mama volt az egyetlen, akinek a legapróbb részletekig körülírhattam egy ilyen túrát, és annyira örült nekem, mint amennyire irigyelt érte.
Hogy vannak és mindig is lesznek hegyek, amiken az ő lábnyomaiba léphetek.
Elkap a pityergés, de nem állok meg, próbálok kapaszkodni a lendületbe, ami pedig már rég nincs. Csak a lábfejemet figyelem, egyiket a másik után tenni kell csak, ilyen egyszerű ez. Egy pillanatra felnézek, jobbra ott a szikla, irreálisan közel, és mégis messze az a csúcs még. Eldöntöm, hogy túl sokat jöttem ahhoz, hogy visszaforduljak, ezt mostmár megcsinálom. Nyargalni kezdek felfelé, kapkodom a levegőt, olyan szárazakat nyelek, hogy a nyelvem a szájpadlásomhoz ragad, már látni az utolsó fasor után az eget, az már a gerinc.
Ezek a helyek megtagadnak bármiféle körülírást. Némaságra parancsolnak, mint valami titkos szenvedély, amiről nem szólalhatsz meg mások előtt. Úgysem értenék, de te sem vagy biztos abban, hogy érted. Próbálod magadban megfogalmazni a privát narratívát, komfortos módon felfogni, hol jártál, mi történt ott. Nehéz volt, magasan volt, különleges volt a kilátás, közhelyek jutnak eszedbe. De utána csak az marad, hogy kivételesnek érzed magad, mert ott lehettél, és láthattad. Csúcsról látott naplementékben mérni az időt, ennek van értelme.
A bakancsom tökéletesen fölvette a lábam formáját, mára már olyan, mint egy második réteg bőr. Egyetlen helyen szakadt ki a bélése, és ezért kellett kicserélnem. A sarkam fölött, ahol a legkényelmesebbnek hitt cipők is véresre sértik a lábam, pedig senki nem mártott a Sztüxbe sarkamnál fogva. Mégis kitart, nem sértett soha, és a szakadás is csak esztétikailag zavaró, illetve előbb utóbb óhatatlanul tovább lukasodik majd. Hány gerincen loholtam benne a csúcsra, hány patakon gázoltam át elszántan, és az én lábam mindig száraz maradt. Őzikebarna, pirosfűzős csodabakancsom. Első felpróbáláskor remélni sem merhettem a csúcsokat, a gerinceket, a sziklamászásokat. Legnagyobb sikereimet benne éltem meg, pedig mindig eljutok a végemnek hitt pontig, a majdnem-feladásig. Ki tudja, mi a fene gyújt tüzet a seggem alá ilyenkor. Van egy pániktartalékom valahol legbelül, ami mindig megbízhatóan beindul, mégsem számítok rá soha. Csak ebből akarok még, sokat.
0 notes
Text
Te nem vagy Szép Nő™
Méltatlan dolog egyáltalán beszélni a Szép Nő™-ről, hiszen sekélyes téma, ennél mi jobbak vagyunk. Sokkal értelmesebb dolgokkal tölthetné az idejét egy Nő, mint önmaga fürkészésével a tükörben. Lehetne például Okos Nő™. Az Okos Nő™ elfoglalt, dolgozik, olvas, erődöt épít elvekből, politizál cigi közben a barátnőivel. Tüntet. Petíciót sérel. Mozgalmakhoz csatlakozik. Az Okos Nő™ nem csak a cikk fülszövegét olvassa el, hanem a hivatkozásokat is. Kit érdekelnek a ruhái, striái, haja? Legyen kényelmes, hiszen egész álló nap úton van. Az Okos Nő™, a Szép Nő™-vel ellentétben, tudja, hogy a külső szépség kapitalista, patriarchális konstruktum. Azért akarsz Szép Nő™ lenni, hogy pasizz, de az Okos Nő™-nek nem kell pasi, ő anyagilag független, nem mint a Szép Nő™, aki végig arra gyúr, hogy valaki beválassza a privát kirakatába, majd eltartsa.
Az Okos Nő™ nem nézegeti magát a tükörben. Nem emeli le a minőségi göncöt a vállfáról, van elég ruhája, és egyébként is. Nem költ kencékre, kezelésre, nem jár edzeni, hiszen minden valamirevaló Okos Nő™ túl elfoglalt ehhez. De a legfontosabb, amit minden Okos Nő™ tud, hogy a Szép Nő™ csak frusztráltságból, kétségbeesésből csinálja mindezt. Az időt szeretné visszafordítani, mert szépsége halványodni kezdett, és ha eltűnik, semmi nem látszik ki mögüle. Az Okos Nő™ nem parázik, a tudás, műveltség, elvek lankadatlan értékek. A férje úgyis szereti a kerek pocit, és a csipkebugyi rém kényelmetlen. És különben is, a belülről eredő szépség az, ami töretlen.
Ódákat zengeni a striáknak, mert azok a boldog élet nyomai. Az üveg fehérbort betolni 5 után, mert #megérdemlem (pedig rajtatok nem fog a marketing, a kapitalizmus, nem ám!). És végtelenítve ócsárolni, kiröhögni, barátnőkkel szánakozni a megfeleléskényszer-vezérelte Szép Nő™-n. Fennakadni, hogy mennyit költhet sminkre, kencékre, mani-pedire, sportra. Azon rágódni, hogy dehát hogy engedheti meg magának? Biztos gazdag a férje/apukája. Elhanyagolja a gyerekeit mert túl sokat foglalkozik magával. Nárcisztikus személyiség-, étkezési- és testképzavara van, nyilván.
Bezzeg neked, mint minden független, Okos Nő™-nek, dolgoznod kell, mert nem kaptál semmit tálcán, nem dobják utánad az aranyrudakat. Te is mehetnél edzőterembe meg shoppingolni, de nem fogsz lealacsonyodni valamiféle szépségideálig.
De a hang, amit eddig sikeresen tompítottál érveléssel, teóriákkal, idegenek mögé képzelt történetekkel, egyre erősödik. A harsány szókimondóság (nagyszájúság) mögé begyúrt önbizalomhiányodon a visszhangnak befogott barátnőid nem enyhítenek, ők is ugyanezzel küzdenek, ugyanolyan tehetetlenül. Nem a szépségideálokkal meg a női magazinok tömény kozmetikum- és divatözönével, és nem is a patriarchális meg kapitalista elvárásokkal van a baj, hanem azzal, hogy évek óta nem alszol jól. A teli bevásárló szütyőt alig bírod felvinni az emeletre. A tükörbe meg már nem akarsz belenézni. Pont úgy, ahogy anyád, nagyanyád, dédanyád, te is belerokkansz a középkorba, és a "feláldoztam magam a gyerekeimért" feliratú ragtapaszt ráragasztod a tátongó fekélyre.
Lajstromozod, hogy te mi mindent tettél a közösségért, a családodért, másokért. De te kinek voltál/vagy annyira értékes, hogy ekkora áldozatokat hozzon érted? Ki látta, hogy a mindenség a szemedben fészkel? Ne jutott volna egy csepp idő magadra, ennyi év alatt?
És ebben tényleg annyi méltóság van, hogy megérte?
0 notes
Text
Az erő
A kicsattanó erőről akartam írni. Arról, hogy a fegyelem mekkora kegyelem (elkerülhetetlen volt ez a rím), és milyen nagyon megnemesít. Iulia halálhíre megtorpantott. Nem váratlansága miatt, és nem is voltunk annyira közeliek, vagy tíz éve kereszteződtünk utoljára, egy alkotótáborban, cigaretta-beszélgetésekben, de valahogy értettük, éreztük egymást a kimondott szavakon túl. Ez olyan ritka. Alázatra kényszerít, és nem vagyok méltó arra, hogy nekrológot írjak.
Az erő nem adott. Kevés dolog olyan törékeny, mint az erő. És keserves munka eredménye, megtartani pedig legalább olyan nehéz, mint megszerezni. Folyton vigyázni kell rá, selyemzsákban tartani, mint az ezüstöt, gyakran törölgetni, ne szulfidálódjék, mert a szulfid letisztításakor egy vékony réteg ezüst is lekopik. Ha lukasodásig hanyagoljuk... de maradjunk az erőnél.
Az önfeledtség előfeltétele az erő. A boldogságnál sokkal pontosabbnak gondolom az önfeledt szavunkat. Az is tetszik, hogy "önfelett"-nek hangozhat, és ez már-már implikál valamiféle szárnyalást is.
Hetek óta szagolgatom az útbaeső ibolyákat, és a magaslati, erdei ibolyák szagtalanok. A szentkirályi gyümölcsösben, Szombaton, illatos volt az ibolya és élénk, szinte tapintható volt az ottani jövőnk. Az ilyen egyszerű napok adnak értelmet az erőnek, ezekért érdemes dolgozni érte.
De mikor van, nem szabad elfelejteni, hogy nem mindig volt. És mikor nem volt, olyan elképzelhetetlennek tűnt a mostani állapot, hogy csak úgy kongott belül az üresség a fogcsikorgatásomtól. Évtizedekig. Akkor ez elmúlt már, eztán minden jó lesz? Vagy visszaesek? Ha visszaesek, vajon emlékezni fogok-e az erőre, az állapot múlandóságára, a napsütötte sávig vajon elérek-e időben?
Iulia. Júlia - önkéntelenül is magyarosítottam a neved a fejemben. Bárcsak ne érteném hogy miért nem akartál a földön járni.
0 notes
Text
Sissi a Fűzőben - kései kritika (és szpojler)
Tegnap este megnéztem a Fűzőt. Semmi értelme írnom a filmről, hiszen tavalyi, és sokan, érdemben megszólaltak már róla.
Talán ha értelme lenne, nem is írnék. De pont a kritikát olvasva fogalmazódott meg bennem, hogy a Fűzőben Erzsébet sokkal árnyaltabb, mint a koronával szembeforduló, titokban cigarettázó császárné, és a film is ennél többről szól. Megér még egy misét.
A filmidő 1877-ben kezdődik, de kiváltja magát a kosztümös, életrajzi dráma paradigmája alól. A halomba gyűjtött Thonet-székek felmosó vödörrel és pattogzó vakolattal áporodott, anakronisztikus és méltatlan színterei a császári létnek, ám tornyosuló prófétái a hanyatlásnak indult birodalomnak. Ezekben a patinás külső- és belsőkben zajlik egy egészen rendkívüli nő maradéktalanul mindennapi élete.
Senki sem hívja Sissi-nek. Majestät (felség)-nak szólítják. Pókerarcú, halovány bőrű, méltóságteljes, sóvárgó. Az elfojtott életszeretet, a sziporkázó kíváncsiság pislákol a tekintetében. A minduntalan felbukkanó fűző a közvetett és közvetlen kutyaszorítója egy előre kirajzolt életpályán, melyen leginkább az egyéni szabadságért ácsingózik. Bizalmasa és legfontosabb szövetségese (a lova és az afgán agárja után) Festetics Mária így ír róla naplójában: "Olyan ő nekem, mint egy könyv. Minden oldala találós kérdés. Lelke káoszmúzeum, tele haszontalan kincsekkel. Nem tud mit kezdeni mindezzel. Egy másik világban jár, szűk ösvényen, amin csak ő fér el."
Kevesen látják igazán. Kora, alakja, az etiketthez mérten elfogadhatatlan viselkedése gyakori pletyka tárgya, de a hozzá közel álló férfiak, a császár és Rudolf herceg is gyakran tesz rá fájó megjegyzést. Még az Osztrák császárnénak sincs lényegi értéke, ha nem megfelelő a magasság-súly aránya, és nem elég fiatal. Otthonos a szenvedés, talán ezért ácsorog hosszasan egy-egy kórházi ágy előtt gyakori elmegyógyintézeti látogatásakor. Csodálattal nézi a visító nőt. Halott gyermekét sem gyászolhatta így, pedig majd belerokkant.
Habzsolja a dopamint, sportol, lovagol, elutazik. A vágy titokzatos tárgya az angol lovászmester, a szabadság apró szeletét a csapodár unokabáttyal való meztelen lubickolás jelenti. Máriával és Idával (Vecseszéki Ferenczy Ida) kimondatlan szavakból, tekintetekből is értik egymást, ez a két nő egyben cinkosai és felszínentartói is a császárnénak, még hanyatlása legjavában is, mikor Erzsébet heroin-párában nyisziteli le méteres fürtjeit. Az ikonikus hajkorona lefaricskálása felborítja a sámsoni történetet. Az igazi erő nem a presztízsben, hanem a szabadságban rejlik. Erzsébet haja ma is megcsodálható a schönbrunni lakosztályában. A császárné, sans cheveux, a Kapucinus kriptában pihen.
0 notes
Text
a jég háta azért van, hogy behűtsd rajta a pezsgőt
Én nagyon rég, már az első feltűnően önálló szárnypróbálgatásomkor arra rendezkedtem be, hogy csakis az addig összekuporgatott belső tartalékaimra, rendíthetetlen értékrendemre és gyakran szívósságba átforduló makacsságomra számíthatok.
Amikor az első szerelmem elárult, 15 éves voltam. Olyan sokáig sírtam a padon, hogy lekéstem az utolsó buszt, gyalog kellett haza mennem, rettegve, mert elkéstem. Senkit sem érdekeltek a kisírt szemek, a késés oka, a galléromon a vérfolt (máig elindul az orrvérzésem ha nagyon erősen, zokogva sírok).
Homo sum, humani nil a me alienum puto.
A legmeghatározóbb szerelmi csalódásomnak ez a történet a bokájáig sem ér. De a tükörben, otthon szikrázott a tekintetem a vörös szemfehérek mögül. Én őszintén, odaadóan, Radnótit olvasva, sóvárogva, szégyent nem ismerve szerettem már tizenöt évesen is, és ennél több nem kellett a méltósághoz.
Azóta eltelt szinte még tizenöt év, mára már külön bejáratú erődöt építettem magam köré elvből, tapasztalatból, teljességükben megélt, velőig emberi élményekből. Semmiben sem szűkölködöm. Esszencialista szuverén vagyok, a gyönyörök legjavát vágyom csak. Egy bizonyos szint fölött, ugyebár. De mindig tudni, hogy merre vagyok arccal, még ha a jég hátán is, ez a full extrás életbiztosításom.
Mert azt felejtsd el, hogy "holtodiglan". Meg azt is, hogy a kimondatlanul tranzakciókon alapuló barátságok majd kamatoznak az igazi bajban. Ha nagyon szerencséd van, lesz melletted valaki, aki igazán szeret, elfogad, lát egészedben. Ez igen kevés embernek adatik meg. A legtöbb ember gyáva ahhoz, hogy ne a megúszóst válassza. Házasodnak, mert félnek egyedül maradni a gondolataikkal, az igazi, nettó énjükkel ferde tükör elé állni. Meghatározni magukat, nem a külvilágnak, hanem ott belül kitapétázni a kongó ürességet, megtölteni értékkel, kisuvickolni, majd ügyelni rá. Időnként kiszellőztetni. A tükörfényes, repedésmentes integritásod, az őszintén megélt, szárnyat adó szerelem (ha vége is szakadt), a vállalt érzelem, vélemény, a tekinteted a tied.
És akkor jönnek és maradnak a szerepek, amik kitöltik az órákat, heteket. Ha nem lenne erre elég a kétgyerekes-rendesember-biztonságosautótvezet-hiteltfizet (vagy ennek női megfelelője) felkapnak egy-egy hobbit, ami mögé és köré igazi kultuszt építenek föl: gourmet steaket sütnek, japán séf kést készíttetnek, mangófa markolatba gravírozott iniciálékkal. Motoroznak, olajozzák, kenegetik, dörzsölgetik. Barkácsolnak, flanelt hordanak, tetováltatnak is, szakállat növesztenek, hadd egyenlítse ki a kopasz buksit. Ő fog majd melléd állni a bajban? Egyáltalán: tud ő rólad valamit, úgy igazán? Akkor miért ajándékutalványt kapsz karácsonyra?
Én magamról azt tudom, hogy a jég hátán is. Bárhonnan vissza tudok jönni. Mert nem sajnálom magamra az időt soha, rengeteget foglalkozom azzal, hogy ott legbelül minden rendben legyen. És kívül is. Annyi gondom van magamra, amennyire még a modern jóléti társadalom is azt mondaná: önzés. A legnagyobb szövéssűrűségű lepedőre fekszem esténként, a kedvenc parfümömet hordom itthon is, és nem szabadkozom.
0 notes
Text
A női lázadás metafizikája és az influenszer
Camus L’Homme Révolté esszéit olvasom újra, talán érettebben, de legalábbis cinikusabban, mint a középiskolás első olvasatkor. Jó áthidalás az egzisztencialistáktól az abszurdizmusba, nemrég tettem le Heideggert és Kierkegaard-ot. Nagyon kíváncsi lettem a Maria Casares-el váltott leveleire, de azt majd hátha meghozza az angyal.
Nem hozta meg, úgyhogy maradok a lázadásnál.
A babitsi ellenállás már első olvasatkor, tizenhárom évesen kellően hatott. Természetesen nem volt kötelező, egy osztálytársnőm olvasta fel választható verselemzés indokából, kétségkívül ezen vers kiválasztása önmagában egy elegánsan pimasz gesztus volt a kánon irányába. S milyen másan peregnek le a hangzatos sorok egy tizenhárom éves lány ajkáról, mint pocakos, kosztümös férfiakéról, akik egy-egy nemzeti ünnepen ezzel hakniznak szórványban.
Akkor eldöntöttem, hogy egyszer meghatározom magamnak a szent, komoly, s nyugodt dolgokat, és azt is, hogy az én csontjaim makacsak. Mindezt egy zsigeri, lappangó, nevén még nem nevezhető érzés övezte, mely áthidalta a tinikori szimptomatikus lázadást, és a jövőbe mutatott.
Vajon Babits gondolt-e arra, hogy lesz a versének egy feminista olvasata, hogy lányhangon kimondatlanul azzá válik? És Camus kinek írta alant e sorokat? Mit ér a költő ember nélkül? És mit ér az ember költő nélkül? (Kosztolányi).
Nőként, a harminc küszöbén a puszta létem a priori szembefordulás egy világgal, mely minden nap eltörölni, érvényteleníteni, minimalizálni akarja ezt a létet, és a belőle foganó élményt.
Az egyetlen módja annak, hogy megbirkózz egy elnyomó világgal, ha annyira szabaddá válsz, hogy a puszta létezésed lázadás.
Az enyém, és tán a tied is az, ha nő vagy. Camus viszont tuti nem ránk gondolt, mikor e sorait írta. Bár az utókor számára csak annyira volt szexista, mint az összes férfi szerző, aki képtelen egy árnyalt, fejlődni tudó, többdimenziós női karaktert megírni. A Közönyben Meursault nőkhöz köthető élményeiben kiszolgáltatott, bántalmazott, tárgyiasított nők szerepelnek. Camus második feleségét és ikrei anyját, a nem mellesleg kiváló zongorista és matematikus Francine Faure-t depresszióba kergette a hűtlenségével, amit akkoriban elektrosokk terápiával kezeltek (a depressziót, természetesen, nem a hűtlenséget). A Bukásban, a legéletrajzibb regényében a fulladó nő megsegítését elmúlasztó ügyvéd története Camus tulajdon múlasztásai beismerése feleségével szemben.
Szavai mégis, keresetlenül is velőig hatnak, ha nőként olvasod őket. Vagy akkor, ha te vagy Steiner Kristóf, a magyar liberális feminizmus felszentelt szóvivője (igen, egy férfi, az elnyomás internalizálását majd máskor megvitatjuk), aki influenszer, sampont, vega burgert, repteret is reklámoz, és éppen beírta a keresőbe, hogy "szabadság idézetek", mert ő, kéremszépen, szabad ember.
Na és, mi ezzel a gond, hadd reklámozzon amit akar, ez a munkája. Kétségkívül. Nem mondom, furfangos marketingfogás Camus-val, tüntetéssel, jótékonykodással eladni a burgert a pszeudoértelmiségi, ballib követőknek, tényleg érti a demográfiáját, marketingből csillagos tízes. Sokat tudhat Kristóf az ellenállásról egy olyan világban, ahol abszolút neki lejt a pálya. És: csak én érzem a műveltség és szubsztancia mögött megbúvó sikító kamuzást (Camus-zást, bocsánat), felszínességet, meghasonulást? Hogyan lehet szabad valaki, aki, némi körítéssel meg extrával bár, de gyakorlatilag bármi-árus?
1 note
·
View note