g1-v
levelek
egy elfuserált kapcsolat margójára
141 posts
Don't wanna be here? Send us removal request.
Last Seen Blogs
carmen-argent
wouldn't it be the perfect crime...
seamaragency
Seamar Agency - Công ty Search Marketing Đà Nẵng
yourstylefather
Untitled
arz28art
Arzzz
melanie210
Lonely Eyes
Text
Pár napja a busz felé eszembe jutottál.
Eszembe jutott, hogy az életem része voltál.
És ezen kívül minden más eltűnt.
Elfelejtődött.
2 notes
·
View notes
Text
There is something that keeps my mind on thinking. It's you. Of course you. Who else would been?!
Several minutes ago, I got that strange feeling, that I want to see you. I felt absolutely nothing more, just that. I searched for a picture of you in my pc, and I find... Well. Other stuffs. And that stuff somehow felt... full of life. It felt nostalgic. After I watched you for a minute or so, I still felt the same. And I still do! Somewhy I wanted more of it, and I watched more of our pictures and videos. I heard our voice, your laugh, your... and I instantly felt something warm in my chest. Something that touched my soul... in the deepest part of it. You was something extraordinary to me. You, and our time togehter will always be a part of me. We can't change that, ever! But I... I think I finally healed from the scars that you gave me. I finally managed to look at you, and not feel hatred, and anger towards you. I feel nostalgic, and a little bit sad. I feel that you seriously demaged my personality in ways, that I can't fix by myself. But I finally feel no hatred. And this is a big relief. I know that you can never forgive me, but I can. And I do. There is no more hatred in my heart. Just fear. Fear from you.
But this made me thinking. How many lives are out there, that we demaged over time, when we searched for ourselves? How many times will we do it again, when we finally learn how NOT to hurt other people with our feelings? How long it takes to find that sweet happines in our lives, that we are endlessly looking for?
I thought that I know the answers for all of theese questions... and you proved me wrong. Thanks, I guess?!
Fun fact: I became a BTS fanboy. If you still have albums, do you sell them?
0 notes
Text
Inaktív felhasználó 2022.10.25
Ez a Tumblr évekkel ezelőtt lett regisztrálva, de igazi értelmét csak 2022 elején nyerte el. Ekkorra már 4 hónapja küszködtem a szakítás fájdalmával egyedül, és belecsúsztam a depresszióba is. Egy felkapott gondolat miatt tértem ide, hátha láthatom exem elnyomott gondolatait ezen a platformon. Megváltást sajnos nem kaptam a posztjaitól, csak egy kellemetlen aggódást. Végezetül elkezdtem kiírni az érzelmeim, ő pedig eleinte elolvasta azokat. Az utolsó reakciót nyáron kaptam tőle, mikor az akkori "utolsó" posztom írtam. (Mint kiderült, nem tudta hogy én írom azokat. She’s dumb.) Azóta végtére is ténylegesen leköszöntem a platformról. Elvétve megjelennek kósza posztok, pont olyan gyakorisággal, és pont azért, mert eszembe jut. Mostanra inkább üzemel ez a felhasználó egy időkapszulaként, vagy egy érzelemnaplóként, mint bármi másként.
Hosszú időbe telt, de itt a vége.
A levelek:
Búcsú - okt. vége
Egy éve - szept. 04
Hiány - aug. 27
Remény - aug. 14
Az utolsó - júl. 30
Hit - júl. 15
Fuck the Bro-Codex! - júl. 14
Édes méreg - júl. 07
Vallomás - júl. 05
Színház
Elmélkedés - jún. 27
Éj - jún. 10
Vers 2 - febr. 20
Reménytelenség - febr. 11
Alvás - febr. 09
Vers - jan. 31
Rövidek:
Mindekinek...
Ilyen napokon
Hiány
Heg
Most már te sem...
Körforgás
Kérdés nélkül
Rettegés
Hiányzik
Zene
Minden rendben?
Idea of love
Hamisság
Hazug
Naívság
...remélem fáj.
Szerelem
Bántottál
Mindenem
Cél
Darabkáink
Szótlanul
Konklúzió
Vágy
Tönkrettettél
Ő
Ismerlek?
You feel the pain?
I found myself
1 note
·
View note
Text
Egy ideje már gondolkodom az utolsó, utolsó poszton. Szívesen írnék valami újat. Felfednék valamit, amiről eddig nem tudtál. Vagy csak szimplán elmondanám hogy mennyire jót tettél velem. Esetleg épp az ellenkezőjét, hogy mennyire sérült lettem miattad. Viszont úgy érzem, bennem már nincs ilyen. Mindent kiadtam magamból.
Igen, ha meglátlak a szívem még mindig szétveri a mellkasom, a stressz pedig veszélyes mértékeket ölt bennem. De ez csak amiatt van, mert a tetteidet nem tudtam megmagyarázni magamnak. Mások sem tudták. Egyszerűen csak elfogadtam, hogy vége. Viszont ez édes kevés egy elmének, ami mindent meg akar érteni.
Sajnálom hogy ez lett a vége, én sosem akartalak bántani. Pont leszarom, ha te ezt nem hiszed el, és továbbra is átkozod a nevemet. Számodra csak egy szörny vagyok, és az is maradok. A franc tudja mekkora kárt okoztam neked, hogy így tekintesz rám. Nekem is lenne okom erre, mégis képes vagyok hű lenni ömmagamhoz, és azt mondani; változtathatsz ezen. Ahogyan bárki tud a múltamból.
Nem kívánok neked semmit. Éldd az életed úgy, ahogyan te jónak látod. Ha drogozni akarsz, drogozz. Ha kapcsolatból kapcsolatba menekülsz, hát tedd azt. Van egy olyan baljós érzetem amióta olvastam a tumblidat, hogy te talán sosem fogod megtalálni a békét magadban. Egy kibaszott érzelmi hullámvasúton ülsz, és képtelen van leszállni róla. Azért remélem, valamikor sikerül.
Én ezekkel a sorokkal búcsúzom a Tumbrltől és tőled @usayblablabla. A te léted egy érdekes szakasza volt az életemnek. Verítékes, véres, de néha még boldog, sőt felhőtlen is. Köszönöm(???)
És igen, tudom jól hogy egyetlen posztod sem szólt rólam. Néha abban is kételkedek, hogy egyáltalan kapcsolatunk szólt-e valaha rólam...
~22. október vége
0 notes
Text
Összetévesztesz valakivel a múltból.
Én már nem az vagyok,
aki ezt a nevet,
ezt az arcot,
ezt a lelket viseli.
Elveszett, elvették, eladtam, eltűnt.
Megváltoztam.
387 notes
·
View notes
Text
Íme hát, ma egy éve.
Tavaly ilyenkor a buszhoz sietve már-már a sírás kerülgetett hallgatva és nézve a népet, akik önfeledten szórakoznak barátokkal, szeretőkkel. Én pedig mindennél távolabb éreztelek magamtól ezen a napon. És akkor még nem is gondoltam, hogy véglek elveszítelek.
Veszekedtünk a munkába tartó úton, majd teljesen megtört valami bennem. Összeomlottam. Mint még sose azelőtt. Mégis erős maradtam utána. Nem haragudtam rád. Megvártalak, és úgy viselkedtem, ahogyan azt kellett.
De mint kiderült utólag, a városunk pár napja mindent megváltoztatott az életedben. Kibékültél azzal, aki előtte téged szapult. Kinevettél, semmibe vettél, és megaláztál az elkövetkezendő egy hónapban.
Így is teljesen darabokban voltam, de neked ez nem volt elég. Ripityára kellett törnöd a lelkem. Kivégezted azt a részem, aki hitt benned. Aki hitt az emberekben, és képes volt bízni. Saját magadban is elpusztítottad azt amit magamból neked adtam. De ezzel együtt az én részem is áldozatul esett.
...
Azóta viszont eltelt egy egész év. Hihetetlen, de rendbejöttem. A sérülések, amit okoztál, már nem véreznek, nem fájnak. De ahogyan a karomon, úgy a lelkemen is megmaradtak a hegek.
Vannak emberek, akik képesek gyógyítani. Akik szeretnek, fontosnak tartanak, és ezt be is bizonyítják. Ők azok, akik miatt képes vagyok hálás lenni neked. Ők azok, akik felnyitották a szemem veled kapcsolatban. Akik miatt már nem vagy azon a piedesztán, amire én emeltelek fel.
De mégis, van amit nem tudnak megváltoztatni, se a múltban, se a jelenben. Egykor fontos voltál, voltam. Mégis bántottál. Én pedig ennek ellenére is fájdalommal gondolok arra, hogy én is bántottalak téged. Mert bánom, hogy akit szerettem, bántottam. Akaratomon kívül. De a tetteim már semmi nem változtatja meg.
Fájdalmas látni, hogy drogozol. Hogy úgy tűnik, teljesen elengedted a gyeplőt, és semmivel nem tőrődsz. De ez nem az én dolgom. Mindketten éljük a saját életünket. Külön.
0 notes
Text
Mikor kimásztam a depressziómból az év elején, megígértem magamnak; nem hagyom hogy tovább tekergőzz az elmémben, mint egy év.
Egy hét múlva itt lesz a napja, hogy azt mondjam, nem gondolok már rád. Viszont gondolok. Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem.
Az elmúlt hónapok alatt viszont a lelkem amolyan megnyugvást talált. Nem pusztán tovább léptem, hanem feltettelek egy polcra, melynek elejébe két szó van vésve;
múlt.
fájdalom.
E polcon van a régi önmagad. Legalábbis az, amit adtál magadból. Itt vannak a barátaid, és minden ami a kollégiumhoz köt. Ti vagytok mind, kik fájdalmat okoztatok. A múltam.
Bár őszintén szeretném hogy boldog legyél, és önmagad, eközben azt is szeretném, hogy fizess meg a karmáddal azért amit tettél.
Mert nem mondhatod, hogy nem bántottál. Hogy nem köszönhetsz semmit nekem. Igen, a munkahelyen talán magatól is megragadtál volna, mégis miattam nem küldtek el.
Úgy érezted, megfosztalak mindentől, hogy bezártalak. Holott én végig azt akartam, hogy boldog legyél. Annyira, hogy még önmagam is feláldoztam. Aztán már nem bírtam tovább...
És a legvégén, mégis úgy kezeltél, mintha elrontottam volna valamit. Mintha a nyitottságom, és a bizalmam egy hiba lett volna. Mintha ettől, és a kétségbeeséstől egy szörnnyé változtam volna.
Hónapokba került, de megtanultam; nem vagyok szörny. Sosem voltam az. Elkövettem, és el fogok követni hibákat. De ettől nem leszek rossz ember. Ahogyan te sem.
Még mindig furcsa érzés látni, belegondolni abba hogy milyenek voltunk ketten. Aggódni a drogos posztjaid miatt, pláne tudván a betegséged. Aggódni azért, hogy a barátaid ne bántsanak meg, mint mások tették korábban.
De már tudom, ezalatt az idő alatt egy új ember lettél. Egy olyan ember, akit én már nem ismerek, nem ismerhetek, és valószínűleg nem is akarnék ismerni.
Igen, hiányzol. Ahogyan ő is. Sőt, még a weeb gyerek is. Nagyon hiányoztok. De már egyikünk sem az, akit igazán szerettünk egymásban.
0 notes
Text
Mindenkinek megbocsájtottál, csupán egyetlen embernek nem...
2 notes
·
View notes
Text
In days like these, I could be on your side.
You would smoke a cigarette, and we would talk.
We would breath in the rain, and out the smoke.
In days like these, I fuckin' miss you.
0 notes
Text
Szóval... a legjobb emlékezetem szerint ma van a születésnapod. Bár ez a képességem elég gyenge, ahogyan tapasztaltad, viszont idén sem hagyom szó nélkül ezt a napot.
Tavaly egy általad negatívra értékelt verset írtam, idén viszont másképp forgatom majd a szavaimat.
-
Nem tudom merre jársz,
s hogy mit csinálsz.
Nem tudom, jól vagy-e?
Szükséged van valakire?
-
A mostani posztjaidat elnézve, az ember azt gondolná, teljesen szét vagy csúszva. De minimum menekülsz valami elől. Viszont rég nem ismerjük eléggé egymást, hogy ezt megállapítsam.
-
Egyedül kémleled a csillagokat,
vagy épp kevered az italokat?
Hamis mosolytól szenvedsz,
vagy a boldogságtól nevetsz?
-
Az ember ennyi idő után már egyáltalán nem tudja a másik helyébe képzelni magát. Már én sem tudom az egy évvel ezelőtti énembe képzelni magam. Mert a világ, a tapasztalataink formálnak minket. Minden nap.
-
Hova lett a mosolytól viruló arc?
Tán a magaddal való folytonos harc,
mi lassan felemészt, átváltoztat.
S az elméd még tovább szakad.
-
"Az idő begyógyít minden sebet." Ezt hangoztatják... de mi tudjuk, ez nem igaz. Nem gyógyít be semmit, csak már kevésbé fáj. Bármikor feltéphetik, és akkor ugyanúgy fáj majd, mint mikor megszerezted.
-
Az alkohol az izmaidban szétárad,
a fű pedig az elméd stimulálja
A fülesből áradó zene elnyomja,
a hozzád szoló hangokat.
-
Néha annyira kivagyunk, hogy nem akarunk mást csak elterelni a gondolatainkat, elnyomni az érzelmeket. Túlterhelődünk, és már nem bírjuk tovább. Alkohol, fű, hangos zene, társaság. Ilyenkor minden csak egy eszköz, hogy elfedjük a viharos belsőnk. Hisz mi... jól vagyunk.
-
Az érzések mélyről marcangolnak,
a gondolatok pedig túl hangosak;
Mintha az élet egy örök körforgás lenne,
aminek a fájdalom az alappillére."
-
Egy véget nem érő spirál, egy örökös körforgás. Ugyanaz ezerszer megismétlődik, és minden egyes alkalommal valahogy kevesebbnek érzed magad. Egyetlen kiutat látsz, de valami életben tart;
A remény.
Reggelente ébredéskor,
este elalváskor,
munka közben,
és a legmélyben.
Ott van mindenütt.
#születésnap#remény#vers#levél#üzenet#régi szerelem#nosztalgia#magány#szeretet#megbocsájtás#magyar tumblisok#fájdalom#hamis barátok#árulás
0 notes
Text
Tudom...
hisz a kapcsolatunk is csak rólad szólt.
Neked mi a mentséged?!
0 notes
Text
Az utolsó poszt
Egy ideje már gondolkoztam azon, hogy mégis hogyan zárjam le a profilom. Felfedtem a kilétem azelőtt akinek írtam a soraimat. Legalábbis, ha van egy kis sütnivalója, akkor pontosan tudja hogy ki vagyok. Már pedig én úgy ismerem, hogy vág az esze. Ezúttal is; üdv néked! :)
Nyilván a posztjaim nem csak neki szólnak. Sőt! Mint eddig is, a történeteim mindenkinek szólnak. Kifejezetten azokhoz az emberekhez, akik nem igazán látnak kiutat a jelenlegi helyzetükből, és nem tudják mihez kezdjenek. És ilyen személyekből rengeteg van ezen a platformon. Nektek is üdv! :)
És hogy mégis miért ez lesz az utolsó posztom? Nos, mert kiadtam magamból már mindent. Nem mondom, hogy nem fogok visszatérni egyszer, de az biztos hogy most egy kis szünetre vonulok. A Tumblr jó volt arra, hogy kiírjam magamból ami bennem van. Most már kitisztultam.
Szóval jöjjék;
Az utolsó üzenet
V... Ki tudja, hogy a neved, vagy a k-pop fanatizmusod miatt viseled ezt a nevet. Amit most leírok, valószínűleg nem jut addig a fázisig, hogy elgondolkodj rajta. Mégis elpazarlok rá pár száz szót, hátha. Tudom hogy egyszerűbb mást hibáztatni, oldalt választani, utálkozni. Valami mégis azt súgja idebent, hogy te ennél érettebb vagy.
Amit mondani akarok, már az első találkozásunkkor feltűnt. Majd a második alkalommal is. Miután elhagytál pontosan tudtam hogy mit fogsz majd cselekedni. Ezt akkor meg is mondtam neked, de biztos vagyok benne, hogy fel sem fogtad. Az agyad a felém érzett gyűlölettel volt tele. Semmilyen szavam nem jutott el hozzád. Ezúttal viszont szeretném ha elgondolkodnál a soraimon.
V... le kell állnod azzal az önromboló mechanizmussal amit magaddal csinálsz. Végignéztem a barátnődet, hogyan teszi tönkre magát lelkileg a saját hülyesége miatt. Aztán testközelből tapasztaltam, hogy egy elrontott kapcsolat mennyire szét tudja tépni az egyén önreflexióját, és személyiségét. Ő képtelen elengedni olyan kapcsolatokat, amik teljesen egyértelműen toxikusak a számára. Te el tudod, bár nehezen. Mindenesetre ebben bizakodó vagyok.
Csakhogy neked van egy ennél sokkal rosszabb szokásod. És ezzel nem magadat teszed tönkre, hanem a körülötted lévő embereket. Jó dolog ha vonzódsz valakihez. Csodálatos érzés. De mikor szét vagy esve lelkileg, nem szabad ennek engedni.
Mikor az exeddel már nem bírtad, én voltam a menedék. Hogy aztán a mi kapcsolatunkból is egy másikba menekülj. Adtál időt magadnak feldolgozni mindazt ami kavargott benned, és ezt nagyon jól tetted. Másodjára saját döntésből, tiszta nyugodt lelkiállapottal választottál engem. Az elválasunk ekkor üdítően egészségesen ment. Aztán valamiért folytattuk a viszonyunk, és ennek mindketten megittuk a levét. Te pedig így futottál egy másik menedékhez, egy újabb kárász életű kapcsolatba. Biztos ezt akarod csinálni minden alkalommal, mikor egy bizalmi kapcsolatod megfeneklik...?!
Meg kell tanulnod gyászolni. Ahogyan azt tetted azon a nyáron. Meg kell tanulnod feldolgozni ami történik veled. Nem csinálhatod ezt minden egyes alkalommal, mikor nem vagy jól. Így nem teszel mást, csak akaratlanul kihasználod az embereket akiknek fontos vagy, és még fájdalmat is okozol nekik! És most nem csak magamról beszélek. Nem tudom ők mit éreztek pontosan, de biztosíthatlak; mindegyiküknek fájt az, amit tettél velük.
Tudom milyen a hiányzérzet. A vágy hogy valaki törődjön velünk. Hogy milyen ha végre van valaki aki meghallgatja a bajainkat, és még meg is érti őket. Azt is pontosan átérzem, hogy a gyengébb időszakokban hamarabb alakul ki a kötelék két ember között. Viszont nem szabad engedni, hogy ez vezessen bele egy kapcsolatba. Akkor is megkaphatod mástól a menedéket amire vágysz, ha csak barátok vagytok. Fel kell ismerned, mikor vagy képes egy egészséges kapcsolatot fentartani, és mikor nem. Ne várd meg, míg túl késő!
Az utolsó vallomás.
Be kell vallanom valamit. Valamit amit sose mondtam, de jó okom volt rá. Még éppen csak elkezdtük megkeseríteni egymás életét, november elején. Összejöttünk, de csak azzal a feltétellel hogy nem vagyok szerelmes, és ebből nem lesz semmi komoly. Azt mondtam, hogy majd szólok ha beléd szerettem. Te pedig hetekig vártál arra hogy végre kimondjam. Nem marasztaltál, nem rágtad érte a fülem, csak vártál türelmesen.
Bennem viszont egészen más vihar dúlt. Megjöttél, és felborítottál mindent a világomban. Elvesztettem fontos barátokat, felborult a lelki egyensúlyom, és úgy éreztem hogy nem tudok meggyógyulni ezekből. Erre pedig rátett egy lapáttal az is, hogy te ott voltál nekem. Szerettelek mint barát, és nagyon jól esett minden alkalom veled. De mindezt elnyomta az a brutális nagy felelősség ami a kapcsolatunk miatt telepedett rám. Neked nem voltak elvárásaid felém a rózsaszín köd miatt. Viszont tudtam hogy ez csak időszakos. Előbb utóbb úgyis lesznek...
Meg akartam felelni, mégis közönyösnek tűntem. Távolságtartónak. Meg akartam őrizni azt, amit vonzónak tartottál bennem. Azt a stabilitást, nyugodtságot, és empatizmust amivel az első decemberen a szívedbe férkőztem. Nem akartam hogy csalódj bennem. Viszont nem tudtam, hogy mit tegyek. Válljak olyanná, mint amilyennek te gondoltál, vagy kockáztassam meg hogy elveszítelek mert önmagamat adom?
Egy ideig, mikor a munkába lényegében lenyugodni jártam, azon gondolkodtam hogy szakítani akarok veled. Nem véletlenül mondtam azt, hogy ha a barátnőddel esélyem lenne, őt választanám. Ez egy hazugság volt. Egy hazugság azért, hogy egyikünknek se fájjon, ha feladom a harcot önmagam ellen, és elküldelek. Hogy ne fájjon, ha hónapok után se érzek semmi pluszt feléd. Hagytam magunknak egy olyan kiskaput, ahol egyikünk sem sérül majd. Tudom milyen sérültnek lenni. Nem akartam, hogy még több darabban távozzunk ebből.
Aztán útközben valami változott. Te még mindig belém voltál esve, én pedig elkezdtem bátorságot nyerni abból, ahogyan viselkedtél velem. Mint a fióka ami épp most kelt ki, kezdtem el én is megnyílni feléd. Pozitívan reagáltál, így lassan de biztosan egyre nagyobb részt kaptál a lényemből. Aztán kimondtam hogy szeretlek...
Nekem nagyon nehéz volt ez. Sokszor dobálózok ezzel a szóval azok felé, akiket szeretek. Viszont neked mondani egy egészen más szint. Ez nem csak egy "szeretlek" volt. Ez annál sokkal több. Egy jóváhagyás magamnak, hogy most már lehetek sebezhető, gyenge. Hogy ezúttal nem kell harcolnom, túlgondolnom mindent, csak élvezni azt amit adsz, amit érzek irántad. Hogy nem kell megfelelnem, csak önmagamnak lennem. Mert elhittem, hogy te ezt akarod látni.
Csakhogy... tévedtem. Sok voltam, vagy épp túl kevés? Igazából minden hazugság volt, hogy kihasználj, és legyen egy lelki szemetesed? Vagy mégiscsak volt ebben valami különleges, amit te is éreztél? Túl sok kérdés, de semmi válasz... és ez így van jól.
-
Az emlékeimben megőrzöm azt amit tettél. Nem felejtek, de már harag sincs.
Lábjegyzet: Bubi él is virul, végül megtartottam.
4 notes
·
View notes
Text
Rosszul érezni magam, mert valakinek önmagamat adtam... Kurva szomorú.
Fuck this.
1 note
·
View note
Text
Kibaszottul hiányzik, hogy szerethesselek.
#szeretnélek ha engednéd#magány#fájdalom#magyar tumblisok#árulás#hamis barátok#szeretet#halálvágy#hiányzol
0 notes