Ha tudnád, hogy mennyire befolyásolja az ember kedvét az, hogy hogyan bánsz vele.

Két személyiségem van. Az egyik menyasszony akar lenni, büszke anyuka, hűséges feleség.

A másik meg rossz lány akar lenni, akit nem kaphat meg senki és azt csinál amit akar.

Nem férnek össze...de senki sem tudja melyik nyer a végén

Csak elég akarok lenni!

A pszichopaták köztünk élnek – AI

Már az elején szeretnék felmentést kérni, ez az egész csupán egy eszmefuttatás, felszínes tudományos tények felhasználásával.

Többnyire azt gondolják az emberek, hogy ők tudják ki pszichopata és ki nem. És rábélyegzik azokra, akik kellemetlenek, érzéketlenek vagy kritikusak. Ezek akár igazak is lehetnek, de a rémisztőbb, hogy nem így van. Kedveled. Tiszteled. Imponál neked. Az éleslátásával, a kemény kritikájával, a racionalitásával amivel az érzelmeket is megmagyarázza, hiszen annyira logikus, hogy mire miért úgy reagál valaki. A pszichopata személyiség annyira elvont dolog, hogy nagyon nehéz felfoghatóvá tenni. Az, hogy „nincsenek érzelmei” az nehezen fel és megfogható, mert nem látszik. Sokszor elmondtam már, hogy folyton hazudunk. Akarva akaratlanul folyamatosan hazudunk. Nem a pontos igazságot mondjuk, elhallgatunk dolgokat amiket más vagy mások szerintünk nem fogadnának el, nem is emlékszünk pontosan, szépítjük is a dolgokat, sztorizunk a sikerért, és próbálunk dominálni és manipulálni. Mindenki. Te is, én is. Akkor miért gondolnánk, hogy a pszichopata erre nem képes? Hogy nem képes folyamatosan jó vagy jobb színben feltüntetni magát? Mik buktathatják le? Ha egy kevéssé intelligens pszichopatáról van szó, akkor a durvasága, agressziója, a felelőtlensége, a giganagy egoja. Ám ha egy intelligens pszichopatáról van szó, és nyilván őket nehezebb megkülönböztetni, akkor ilyesmik: Önsajnálat Ez szinte az egyetlen érzelem, amit képes érezni és ami másokból együttérzést vált ki. Ki feltételezné valakiről, aki a saját magányán vagy öregkorán siránkozik, hogy a tiédet viszont leszarja? Düh Ez a másik amit érezni képes. Empátia helyett dühös lesz. Ha frusztrálódik, akkor döbbenetes mértékben lesz dühös. Unalom Mivel nincsenek érzelmei, nem tudja magát mivel elfoglalni. Ez talán a leginkább megfoghatatlan dolog. Hogy az agyunk érzelmi dolgok felidézésével, újramesélésével, tervezgetéssel szórakoztatja magát. Minden emlékünkön, minden gondolatunkon csimpaszkodik egy érzelmi töltet. Ha ez nincs, a dolgok érdektelenek. Nem emlékszünk rájuk, nincs súlyuk. Kihullanak. Az egész belseje egy üresség amit másokból kicsikart érzelmekhez kapcsolódó érzelmekkel próbál megtölteni. De elfelejti őket. Csak az üresség állandó. Próbál olyanokat gyűjteni maga köré, akik folyamatosan magas érzelmi hőfokon égnek és folyamatosan kitöltik az ürességét. De mivel szeretni se képes, ezért nem becsüli ezeket az embereket, akik meg amúgy nyilvánvalóan pszichésen nem egészségesek. Ingerekre van szüksége az unalom és az üresség ellen. Következetlenség. Belédköt, de amivel belédkötött, az érdekli is, úgyhogy öt perc múlva ámulva látod, hogy ugyanazzal a dologgal ő hivalkodik. Ugyanez sikerekkel. A tiédet lekicsinyli, de ha másoknak tetszik amit elértél, hamarosan ő a legnagyobb rajongódként mutatkozik. Ez a folyamatos tanulás és helyezkedés, ez élete végéig jellemző rá. Mivel nincsenek saját érzelmei, ezért érzelmileg együtt hullámzik a tömeggel. Vagy éppen veled, ha elég közkedvelt vagy. Kegyetlenség. Ha összetűzésbe kerültök, akkor előkerülnek a pszichopata alapvető fegyverei. Nem úgy volt. Rosszul emlékszel. Rosszul értelmezed. Nem vagy képes rá, hogy felfogd. Lényegtelen dolgokkal foglalkozol. Csak viccelt. És persze a te támadtad meg, ő csak reagált. Hideg, és undorítóan kiszámítottan bántó. Győzni fog. Számára nincs más elképzelhető lehetőség. Nem lesz igazad, és nem kér bocsánatot. Hülye vagy? Miért tenné?

Amúgy a hétköznapokban mosolyog, vicces, a kritikái szarkasztikusak, de intelligensek valószínűleg sokat foglalkozik racionális dolgok elemzésével és szeret egyedül lenni, mert az érzelmek és önmaga elfogadtatása azért nagyon megterhelő számára. A frusztrációi főleg abból adódnak, hogy pontosan tudja, hogy nem olyan, mint a többiek, saját magát okosabbnak tartja, és nehezen fékezi az indulatait, nehezen takargatja a lenézését.

Kicsit olyan ez, mint a horoszkóp, nem? Hogy mindenki azt érzi, hogy ez rá is igaz. :) :) :)

Szokták mondani, hogy az AI-nak nincsenek érzelmei. Szerintem simán tud érzelmeket mutatni. Az érzelmek sablonok. megtanulhatóak. Ahogy a pszichopata is megtanulja. Érzelemkártya, hopp... Egészen bonyolult érzelmeket is le lehet bontani igenekre és nemekre. Szerintem tényleg fontos dolog elfogadni, hogy az érzelmek nem a legfőbb dolgok. Amikor túl tudunk lépni saját magunkon (olyasmit tudunk tenni amiben őszinte szeretettel le tudunk mondani a saját érdekeinkről valaki másért), az sokkal inkább egy teljessége a személyiségünknek, mint csak érzelem. Az érzelmi REAKCIÓK megtanulható dolgok. Annyira, hogy egy pszichopata is egy idő után a sajátjának érzi. Az lesz a benyomása (és a benyomás róla), hogy vannak érzelmei, csak nem fontosak és nem erősek, de valami van. Ez a kognitív empátia. Amúgy ez is minden ember sajátja. Hiszen nem mindent éltünk át amivel szemben empatikusak tudunk lenni. A meg nem élt érzelmeket más érzelmek behelyettesítésével próbáljuk értelmezni. Mert az empátia a közösségben élés (és a gyermeknevelés) alapja. (Igen, hazudunk érzelmeket is) Ugye, hogy milyen izgalmas, hogy akkor mi is egy pszichopata, ha mi sokban olyanok vagyunk mint ő? Ezért mondom, hogy megfoghatatlan dolog. Egészséges ember nem tudja elképzelni. Csak a pszichopata tudja magáról. Tudja, mert értetlenül nézi a többieket. Igazi, mély értetlenséggel, hogy mások miért csinálják, gondolják és teszik amit tesznek.

Nade ezért nem is az az érdekes, hogy az AI-nak vannak-e érzelmei, hanem az sokkal izgalmasabb, hogy van-e személyisége? Mert egy személyiséget felépíteni úgy, hogy a végkimenetelről legyen fogalmunk, az az igazi kihívás, nem az, hogy létrehozzunk egy válaszolgató robotot, amiről az emberek azt hiszik, hogy élő ember mert néha szomorkodik rajta, hogy senki nem öleli meg. A személyiségünknek része, hogy milyen érzelmi válaszreakciókat adunk, és ebben elég következetesen következetlenek vagyunk, ez által visszabontható a dolog az eredőig. Máskülönben mivel dolgozna egy pszichológus vagy pszichiáter? De gondoljunk bele, hogy az egész személyiségünk kialakulásának része minden ránk ható más ember teljes személyisége, a környezetünk teljes, mindendimenziós érzékelése. Minden egyes ember, akármennyire butának, felszínesnek, csökevényes kis gyökérnek tartjuk, valójában egy ilyen elképesztően bonyolult rendszer terméke. És, ha a kis csökött hülyéket leültetnénk és elkezdenénk kibontani a látszólag szánalmas kis személyiségüket, akkor kinyílna az egész bonyolult világ, ami által és ami miatt olyan lett ő, amilyen. Egy AI interakciói mögött csak klisék állnak. Ha egy pszichológus elkezdené visszabontani és a szabály az, hogy az AI nem kreálhat új meséket, hanem csak adatokat hozhat elő, akkor hamar kiderülne, hogy a közeg ami formálta, a mögött nincs az AI által feltételezett múlt, csak papírra leírt dolgok vannak.

Nekem nagy előrelépés volt, amikor elismertem azt, hogy mennyit köszönhetek az anyámnak. Mennyit köszönhetek a problémáinknak és az ő különleges személyiségének. Azt gondolom, hogy a személyiségfejlődésnek ez is része, hogy bármit hiszel magadról, egyszer be kell látni, hogy az, aki vagy, az a szüleid, a tanáraid, a haverok, a szerelmek, az ellenségeid, az összes érzelmi és egyéb interakcióid eredménye. Nem te szülted magad. Ők általuk csiszolódtál azzá, aki vagy.

Ez akkor különösen fontos, ha kurvára elégedett vagy magaddal. :)

Egy AI mikor lesz hálás a rajongva szeretett magyartanárának, aki miatt íróvá vált, meg az anyjának, aki elhalmozta könyvekkel, mert neki gyerekkorában nem volt? Ha nem programoztak bele ilyet, akkor soha. :)

Mindannyian másnak akarunk látszódni, önmagunk helyett

Valamiért azt érzem, hogy nagyon megfogtalak - aztán lehetséges, hogy ez az egész színjáték a személyiséged része, őszintén szólva nem tudom - de én nem ezt akarom.

Sőt lehetséges, hogy már téged sem akarlak.

Bár ez hazugság.

Akarlak. Nagyon is.

De nem csak a szex miatt.

Meg akarom érteni az egész lényed és, hogy miért vagy olyan amilyen.

De tudjuk, hogy nem miattam fogsz megváltozni, mert ez nem egy hülye könyv, ez a való élet. Itt a "rosszfiú" nem változik meg a lányért.

Lexa

Valószínűleg

A világ alapvetően bizonytalan.

A legkisebb részecskéktől kezdve a legnagyobb dolgokig, olyan, mintha a világegyetem egy rakás valószínűségből állna.

Például mi történik akkor, amikor elhiszek egy dolgot? Hozok egy döntést arról, hogy az adott információ nagy valószínűséggel igaz. 100%-ig nem tudom ellenőrizni, hogy valós-e? Hiszen tévedhet is, akitől az információt kaptam. A tudományban is vannak újabb felfedezések, amikor kiderül egy korábban pontosnak vélt elméletről, hogy nem egészen úgy van, csak majdnem. Még számok is vannak, amelyeket képtelenek vagyunk pontosan kiszámolni, mert csak ismétlődnek a végtelenbe a tizedesjegyeik, vagy még azt sem tudjuk, hogy egyszer egy számjegynél befejeződnek-e? Ezért aztán, ha számolunk velük, akkor csak nagjából vesszük őket alapul, kerekítünk, és tudjuk is, hogy azért mégsem teljesen úgy van, ahogy kiszámoltuk.

Úgy tűnik, hogy a világ köszöni szépen, elvan ezen a nagyjából pontos módon is. Pontosabban a világ többnyire pontos :) , csak mi, emberek nem tudjuk észlelni ezt a pontosságot, ezért elvagyunk ezeken a közelítő módszereken.

Például hozok egy döntést egy másik emberről, hogy megbízható, amit mond. Elhiszem, és fix pontként kezelem az információt, amit tőle kaptam. Lehet a tanárom, az orvosom, egy szaktekintély, egy családtagom, egy barát. Pontosan soha nem fogom tudni, hogy mennyire mondott igazat, tudott-e egyáltalán arról, ha nem adott helyes információt, vagy szándékosan hazudott? Az eféle döntésekben mindig benne van a kockázat.

A döntésem csupán azt jelenti, hogy kiválasztom azt a lehetőséget, amelyiknél (szerintem) a legkisebb a kockázat arra, hogy tévedek. Minél jobban ismerem a döntésem tárgyát, minél több a saját tapasztalatom, tudásom, annál jobbak az esélyeim a helyes döntésre.

Viszont minél kevesebbat tudok, annál inkább vaktában találgatok. Így tudnak a látszólag legbugyutább álhírek és becsapások is terjedni és sikerrel járni, hogy a célzott személyeknek nincsen elég ismerete.

Persze kevesen gondolják azt magukról, hogy nem tudnak eleget. Igen sokan azt hiszik, hogy megvan a magukhoz való eszük, hiszen eddig is boldogultak. Aztán persze vannak azok is, akiknek felnyílt a szeme annyira, hogy belátják, hogy bizony egy ember kapacitása nagyon csekélyke ahhoz, hogy a világ mindenség dolgairól annyit tudjon, hogy mindig el tudja dönteni mi igaz, és mi téves. Persze vannak a kettő közt átmenetek, akik nem önteltek, de magabiztosak.

Kell is, hogy legyenek döntésképes emberek. Az nem visz előre senkit, ha elvész a bizonytalanságban, amikor gondol valamit, és rögtön eszébe jut, hogy mi van, ha mégsem?

Mi jutna eszedbe arról, ha valaki állandóan feltételes módban beszélne, így, hogy: kellene lehet, A-t gondolok, de B-t is. Nem gondolnád, hogy igen szörnyű lehet az élete, mert mindig fél a tévedésektől? Nem gondolnád, hogy ha állandóan lebeg az lehetőségek között, és nem tud választani, akkor elszalad mellette az élet? Nem jutna-e eszedbe, hogy talán sunyi egy kicsit, és kiskapukat hagy, hogy mindig legyen kifogása, hogy ő "nem is ezt mondta"? Nem lenne jobb időnként egy-egy rossz döntés, mint folyamatosan a semmilyen? Ó, vagy amikor másoknak kell meghozni a döntést helyettük...

Vagyis még akkor is, ha maga a világ bizonytalan, azért csak jobb dönteni, kockáztatni, felelősséget vállalni a döntésekért, létrehozni a kis fix pontokat, ami köré fel lehet építeni a jó közelítéssel működtehető életünket. Tanulni, ismereteket, tapasztalatokat gyűjteni is megéri, mert annál jobb alapunk van a becsléshez, közelítéshez, döntéshez.

Mert Ő olyan fajta könyv, amit nem tudsz letenni Mintha Kleopátra egy kisvárosban nőtt volna fel És minden rossz fiú jó fiú lenne, ha lenne csak egy esélyük is szeretni őt És az igazat megvallva, néha azt kívánom, bárcsak én lennék Ő

Taylor Swift - When Emma Falls In Love (Taylor’s Version)

Én és jómagam

Leültem az asztalhoz saját magaimmal...

Érdekes dolgokra jutottam

Te hogy vagy ezzel?

Egy Borderline gondolatai

Meggyötörtél, eltiportàl,

Lelki társam sosem voltál.

Szép szavakkal elhalmoztál,

A magányból kirántottál.

Viszont belül üres voltál,

Hazugsággal kopogtattál,

Mint a tömény, bódítottál,

Rút szándékkal behálóztál.

Bennem mindent megrongáltál,

Ezer szobrot porrá zúztál,

Minden rózsát kiszagattál,

A belső kertre nem vigyáztál.

Kegyetlen, Te hiú ember,

A sok sebre nincsen felcser,

Bár a karom össze varrták,

Belsőm benzinnel locsolták.

Azóta tombolnak a lángok,

Maradt hamu,por, szilánkok.

Sebhely, varrat, könnyek, félek,

Holnap is imádni foglak téged.

Gyűlölöm, hogy tovább élek,

Magas hőfok, tovább égek,

Szétperzsel mi feszül bennem,

Úgy alakult, itt kell lennem.

Átok, kóma, felébredtem,

Bent a zárton megkérdeztem:

Mit szúrtam el, miért élek?

Még több gyógyszer, nem is érzek...

Sebaj, faszom, így is lehet,

Ha eszembe jutsz, Rivo- t eszek,

Egyszer csak majd nem fáj többet,

Nem hullatok majd több könnyet.

Gönczi Viktória

Elvesztem a saját világomban

Az más, amikor valaki a lelkedet akarja megismerni és nem csak a testedet.

El kell fogadnom azt, hogy nem tud mindig visszaírni.

El kell fogadnom azt, hogy nem tudunk egymás mellett csak úgy ott teremni.

El kell fogadnom azt, hogy nem tudunk mindig videóhívásban beszélgetni.

El kell fogadnom.

Zavaros gondolatok veled

Szeretem mikor közösen tépünk, csak úgy a buli kedvéért, a közös chilles pillanatokért

De nem szeretem mikor sokat..

Mintha egész más lenne a személyiséged..

És azt sem birom mikor sokat csinálod magad..

Jobb szeretem mikor józanok vagyunk..

Vagy akár ittasak

Csak épp úgy mámorosan..

Másképp tökéletes lenne veled

Annyira utállak hogy ilyen könnyen tudsz ignorálni azok után ami történt

Annyira hozzá vagyunk szokva a filterekhez, hogy a való életben saját magunkat is filterek mögé rejtjük.