Tumgik
#meg kéne változni
ofeofeliaofeliaia · 10 months
Text
még nem döntöttem el, de erősen gondolkodom. a tibeti hagyományokban az elhunytaktól úgy búcsúznak, hogy elégetik a személyes tárgyaikat. én kicsit abszurdnak tartom az exférjemről készült képek kerülgetését. hiába szeretem mondjuk a képeket. nem szeretnék no go zonakat csinalni olyan helyekbol, ahova elteszem oket. vszeg exanyóséknak szólok, hogy válogathatnak belőlük, aztán lehet a nyáron lesz egy pillanat, amikor végre az utolso kozos dolgokat is lezartuk, hogy kiulok a kertbe, csinalok egy szep kis tuzet, es lezarom szepen ritualisan ezt a szakaszat az eletemnek.
kapom közben az ívet, hogy de nekünk jóban kéne lennünk, és hogy az, hogy soha többet nem akarok vele találkozni, az gyerekes, meg majd biztos meg fog változni a véleményem. attól biztos nem fog, hogy ezt mondja valaki. én úgy szeretnék jóban lenni, hogy semmit nem hallok róla, nem ejtik ki a nevét, nem nézem végig, ahogy belemenekül valami kapcsolatba, 2 év alatt csinál egy gyereket és utána ahogy hormonok huss, ott is benyomja a cancelt. én úgy szeretnék jóban lenni, hogy 10 év múlva összefutunk véletlenül és megörülök, hogy látom és megkérdezem, hogy mizu és ennyi.
rettenetesen dühös vagyok, ha az eszembe jut. és szomorú. van hogy felváltva, van, hogy egyszerre. de az biztos, hogy nem akarok barát lenni és fel is basz azonnal bármi ilyen elképzelés.
52 notes · View notes
Text
Biztonság
Mentem fel a hegyre anyám lakásához és azon gonolkodtam, hogy amikor majd eladom, akkor eltűnik az utolsó biztos pont is az életemből. Nem anyám halála lesz az utolsó pont mert ő már jóideje nincs velem, hanem az, amikor már nem buszozok fel, arra amerre gyerekkorom óta szinte semmi sem változott. Csinosították a házakat, de ez a zöldövezeti villanegyed, itt nem bontanak, nem építenek. Szerettem volna itt élni. De a lakás szar, nem lennék benne boldog. Még akkor sem, ha el tudnám felejteni a képeket, ahogy a halott apámat kiviszik vagy ahogy anyám ült az ablaknál, nem reagál rám, de folyamatosan magában beszélt. Nade nem is ez az érdekes, hanem az, hogy azon gondolkodtam mennyire szükségünk van a biztos kapaszkodókra. Talán ezért igértetjük meg, hogy holtomiglan, holtodiglan, mert még aki megcsalja a másikat, az is bele tud kapaszkodni az igéret állandóságába. Aztán lesz a gyerek az állandóság, az ő léte. Aztán azt is el kell engedni. És abból is fel kell állni. Persze, megmarad, hogy a gyerekem a mindenem, de neki már én nem. :) és ez így egészséges. Folyton rugalmasnak lenni, mindig alkalmazkodni, mindig változni, tanulni, alakulni megállás nélkül – nagyon fárasztó. Az ember tényleg vágyik rá, hogy valami legyen ami biztos. Ami állandóság érzést ad. Mert a folyamatos változás valójában stresszes. Szóval mentem ott, ahol valahogy lassabb folyású az idő, és meg is kavarodik minden, mert amikor ott megyek egyszerre vagyok kisgyerek és kamasz és fiatal felnőtt és középkorú és öreg is, ami még nem is vagyok, de majd leszek, és van egy rész, ahol mindig hallom a magassarkú cipőm kopogását abból az időből amikor mentem haza hétvégén és vittem apámnak az ajándék sört. Nem volt nagyivós, de örült neki. A rágondolásnak. Nem megyek arra többet, mert nem lesz ott dolgom. Azért nem fogom megtartani a lakást, hogy ne vesszen el ez az időtlenség. Annál több eszem van. Szóval arra jöttem rá, hogy nagyon nehéz így élni. És befolyásolja az embert, hogy menekül a bizonytalanság okozta stressz elől és igyekszik valami állandóságot teremteni. Egy lakást, egy kapcsolatot, egy hobbit amit nem enged el, ki tudja még mit. Megnyugtató volt buszozni ott. Mintha még az utasok is ugyanazok lennének mindig, mint valami horrorfilmben. Akármikor, akárhol szálsz fel, a hegyre járó buszon ugyanazok az emberek ülnek negyven éve :D Nem jó ez a kapaszkodónélküliség. A magamrautaltság persze vagány dolog, és el is boldogulok. Mégis van valami vágy az állandóságérzésre. Én nem tudom, hogy ez csak az amerikai filmekben van vagy létezik a valóságban is, hogy van olyan barátod, akihez becsöngetsz mert... mert elhagytak, mert részeg vagy, mert megölted, mert feljelentettek, mert kirúgtak vagy mert kéne két tojás... Ha nagyon, de tényleg nagyon nagy baj lenne, kihez csöngetnék be? És hozzám?
Tumblr media
25 notes · View notes
sronti · 11 months
Text
Azért azt nagyon szeretem a kommunistázós threadekben, hogy már talliánmiklós se mer egy az egyben előjönni azzal, hogy az állam szerepvállalását vissza kell fogni, mert érzi, hogy elmúltak azok az idők.
Ami a probléma, hogy nekem sincsenek tiszta megoldásaim arról, hogy hogyan kéne például Jeff Bezost guillotine alá rakni/megszabadítani a vagyona 99 százalékától és szétszedni az Amazont legalább a logisztika/weboldal/AWS/saját áru forgalmazása darabokra, csak azt tudom, hogy enélkül, vagy egy csomó hasonlóan radikális lépés nélkül nem fog nagyon semmi változni, marad a nyomor és az egyenletes menetelés az emberiség kihalása felé, ahogy egyre gyorsabban tesszük tönkre a bolygót. Nem attól, hogy Jeff a magánrepülőjén cirkál, az inkább a szimbolikus része a dolognak (bár továbbra se lennék túl szomorú, ha az ilyen magánrepülőket valaki elkezdené tömegesen szabotálni, hogy ne tudjanak felszállni, különösen pedig akkor nem, ha a szabályozó hatóságok lépnének fel ellenük), a probléma a hatalom, ami egy ilyen méretű vállalat tud gyakorolni a demokratikus döntéshozás felett.
Odáig jutottam el, hogy a mostani kapitalizmus és a a fokozatos változásokban elvesztettem a bizalmamat, odáig nem, hogy rábökjek valamilyen irányzatra, hogy ez lesz a jó, de minden megoldás érdekel. Mondjátok meg mit olvassak, ami ad valami programot, ami jobban kitalált, mint akár a forradalom->forradalmi kormányzat megpuccsolása ->????->profit, vagy a szavazás -> ugyanannak az elitnek a tagjai valami kicsit javítanak miután győznek a választáson ->a következő kormányzat ezt is visszacsinálja->????->profit megoldások.
Köszi!
28 notes · View notes
Meglátás
Én csak egy egyszerű ember vagyok, akit az élet megtanított arra, hogyan kell erősnek lenni. Megtanított tűrni, nyelni, leküzdeni a dühömet. Tudom, hogy kell harcolni és tudom, mikor kell elengedni. Megtanultam, hogy kell felejteni és tudom, nem mindent kell elfelejteni. Látom már sok embert elveszítek, de mindig jönnek újak. Érzem, hogy kell változni, változtatni. Megtanultam bízni, remélni és csalódni is. Kaptam pofonokat, könnyeket és mosolyt is. A jó élmények feltöltenek, a rossz emlékek erőssé tesznek. De bármi is történik ez az én életem, nem bánok semmit sem, hisz én mindig csak több leszek. A sebek után maradt hegek és a mosolyok általi ráncok is az enyémek. És büszke vagyok rájuk, mert általuk vagyok az, aki lettem,de hányszor kell még padlót fognom ahhoz, hogy rájöjjek, már nincs erőm felállni? Hogy már nincs erőm felkelni és tovább harcolni az életemért? Lehetséges az, hogy az ember akkor is ráébredhet, hogy melyik úton kéne haladnia, amikor már nincs elég ereje ahhoz, hogy megmozduljon.Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik, de én mindig ugyanaz a tökéletlen,szerencsétlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. Ez vagyok én. Önmagam számára halott ember, mások számára egy senki.
7 notes · View notes
Text
Férfi
Megismertem 3 napja egy srácot az online térben, és tegnap este elkövettem az a hibát, hogy hagytam bekövetni magam instagrammon is. Azóta azt ecseteli, hogy arcra nagyon brutál jó vagyok, úgy tűnik testre is, habár nem elég élesek neki a többet mutató képek (hiába vonaglok az egyiken egy erdő közepén meztelenül egy függönybe csavarva, vagy bámulok fürdő ruhában egy döglött, óriási leander csonkot), de megtalálta azt a 17éves kori képemet, amikor le volt vágva a hajam igazán rövidre, és szerinte a hosszú haj öregít engem, 22 évesnél fiatalabbat akar, volt egy emós, az is levágta, és nagyon pattent lett, és miért hordok a méretemnél nagyobb, bő ruhákat? Neki olyan szerelme volt, hogy az egyszerűen olyan divatos, modern darab volt, feszülős ruhákban, mind a 10 ujját megnyalta utána! De ő nagyon elfogadó, de így nem ígérhet semmit, ja és amúgy Ő is hajlandó változni, de igazából kőből van, és mégsem. Aztán hozott egy példát arról, hogy volt a falujukban egy 140kilós példány, és obszcén jelzőkkel illette, majd a sztori csattanója az volt, hogy évek múltán míg Ő is talált magának valakit, akit ugyanolyan dagadt, szóval Én ugyan az nem vagyok, de a “régebbi” stílusomat is biztos szeretné valaki, egy a millióból. A végére a csattanó meg az volt, hogy Ő annyira, de annyira jó ember, hogy amúgy ha elakarnék menni egy bárba mondjuk nélküle a barátaimmal, nem örülne neki, de elfogadná! Több ilyen férfi kéne ebbe a világba. Főnyeremény. De legalább akkor ne egy 2 ujjnyi vastag ezüst lánc lógna a nyakán, és nem kérdeztem, de nagyon remélem, hogy ehhez a személyiséghez minimum egy bmv-je, de inkább mercije van…néha felveszek szűkebb ruhákat, de nem sokszor, míg mindig diszkomfort érzetem van…
11 notes · View notes
myralog · 2 months
Text
Egyre rosszabb munka
2024. január 22., hétfő 7:19
Villanyhiányos reggel
Terveim:  Kibírni a munkát, plazmát adni, edzeni, varrni. Talán más nincs. 
Kedvem:  Jó volt az este, alig pihentem, de egész jól bírom. Majd kiderül.  Angie-t is láttam. Most elvagyok. Elhiszem.
Álmom:  Nem volt, de egykor elment az áram utána, már csak bólogattam. Nem nagyon aludtam. Így igazából erekcióm sem volt. 
Címkék: napló, reggel Időjárás: 5 / -5 °C ☀️ Napkelte: 7:29 Napnyugta: 16:34 Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Hely: 47.681607, 17.636587 Értékelés: ★★★★☆
2024. január 22., hétfő 22:05
HRT 77 nap
Gondolatok: Nehéz lesz írni erről a napról. Valójában egyre nehezebb. Egyre kevésbé érdekel mit gondolnak bent, vagy mit szabad tennem, mit nem. Egyre inkább szeretnék úgy élni, ahogy jól érzem magam. Azt felvenni, amiben jólesik lenni. Azzal, hogy újra elkezdem a napi testmozgást, helyre tette az egyensúlyt bennem. Megtaláltam azt amit kerestem, hogy tudjak fejlődni. Sokat kell még tanulnom, de már van egy út előttem. Igaz a nagyját nem látom, de ott van. Egyre inkább osztom be az időmet, s talán a smink is belefér majd. :)
Napom: Reggel időben tudtam érkezni, Angie is jött. Megnyugtató pont. Bent pontosan azt csináltam amit elterveztem, ahogy holnap is azt fogom. Csak délután majd mehetek csomagokért. :D Volt plazma, minden rendben ment. Így a kalóriám is meglett ma. Más nem volt. Odinnak vettem kaját, kicsit így megvariálódott a költségvetésem. Viszont, egy csomó minden megvan már. Kevesebb dolog miatt fáj majd a fejem. Készülök Fonyódra, meg úgy az életemre...
Testi változások: Akartam valamit, de nem tudom mit. Igyekszem felszedni magamra. Jó, pontosabban ugyanott maradni, csak máshova vinni azt ami rajtam van. Míg a hasamról próbálom ledolgozni, addig eszek, hogy a mellemre menjen, meg a derekamra. Két nap után, mondhatom nem történt semmit. :P
Libidó (erekció): Tényleg nem volt semmi. Erekcióm reggel megvan, hol jobban, hol kevésbé. Napközben nincs időm sem erre gondolni, de a képek sem hozzák ki belőlem. Csak vagyok, s ez jó így. Azt hiszem, pont ezért kapcsolatra sem vágyom. Csak néha arra valaki öleljen, vagy velem aludjon, de semmi több.
Érzelmek: A váltakozások nem változtak. Néha jól vagyok, néha nem. Csak olyan gyorsan változik, hogy nem érdemes írni. Inkább gondolatmenetekhez kötődik. Észre vettem, hogy mikor eljövök munkából lényegesen jobb kedvem van. Pedig nem kéne, mert szeretek dolgozni, szinte mindegy mi a munka. Az meg biztos, hogy plazma után sokkal jobb. Ad egy megnyugvás érzést, hogy az életem még jól működik.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 23., kedd 7:25
Mi van ma?
Terveim:  Minden is. Talán sikerül. Nagy fürdés, edzés, bicikli, varrás. Blog, tegnap kimaradt. Ó, a tollbetétért és a ruháért is el kell mennem. Lesz mit tenni. Bent is sok áru jön.
Kedvem:  Egészen meg van. De nincs jó kedvem. Inkább csak elvagyok. Jó lenne jobb helyre menni, de most tényleg szinte mindig negatívak a srácok. Nehéz még azt is kezelni, ne vedd át. Igyekszem a jó dolgokra figyelni. Talán lesz napocska. :)
Álmom:  Nem volt, szarul aludtam, s durva erekcióm is volt. Nem nagyon vágytam rá. Okát sem értem. Csak mivel változik, laborra lehet már jó lesz. Vagy sok az ösztrogén, s amiatt. Nem tudom, de nem volt jó így kezdeni a napot.
Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / -1 °C ☀️ Napkelte: 7:28 Napnyugta: 16:35 Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Hely: 47.681501, 17.636793 Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 23., kedd 19:29
HRT 78 nap
Gondolatok: Kezdek változni. Én úgy hiszem, ahhoz hogy megváltozhass - főleg külsőre, két dolog kell; változtatás a rutinodon, és magadban is elkezdeni. Előbbit nem nehéz megérteni. Utóbbit úgy értem, mikor már akarod a változást. Másnak látod magad, s szép lassan arra fogsz változni. Ma már Myra-nak éreztem magam. Persze, több még a férfias vonás, de látom hogy szeretnék kinézni, mit várok magamtól. Ez sokat segít. Ad egy biztonságérzetet, kiegyensúlyozottabb leszel tőle. 
Napom: Mondhatni egészen jól ment minden délutánig. Annyi, hogy valamiért rosszul aludtam. Délután meg j��tt a probléma. Tudni kell, hogy nekem nincs érettségi, nem is látom értelmét. Viszont szinte mindig azt mondom, hogy van. Ennek az az oka, hogy leírnak ostobának, ha azt mondom, csak általánosom van. Most is ezt tettem. Az igazgató pedig bekérte a papírjaimat. Mondtam T.-nek, hogy ami nincs nem tudom oda adni. Erre azt mondta hazug senkiházi vagyok, s hogy mindig hazudok. Igazából nem tartk a dologtól, mert ha egy évig jó voltam így is, érdekes lenne ha emiatt lenne bármi, de azért feszült vagyok. Meg tudom magam védeni, vannak lapok a kezembe, amit nem játszottam még ki. Itthon rohantam edzeni, utána tekertem. Végre kicsit kinyírt a dolog. Pedig csak 25 perc volt. Ezt akarom én egy óra környékére feltolni. Lehet sok lenne? :D Ó, s ma mondták nekem, hogy kedvesebb vagyok, mint a másik eladó (G.). :)
Testi változások: Én látom, hogy változik az arcom, de hogy tényleg, azt nem tudom. (Lehet rakok be két képet.) Van olyan amiben bizonytalan vagyok, mint a hajam, s a kezem változása, ezekről nincs nagyon kép. Csak elfogadom, más. :)
Libidó (erekció): Reggeli brutál merevedés után, semmi nem volt. Meg sem rezzentem. Nem tudom miért van ez. Talán a labor majd választ ad, de a labor majd segít megérteni talán. Addig meg marad a tippelgetés.
Érzelmek: Egészen semmilyen voltam. Kezdek védekezni a benti dolgok ellen, s kikapcsol az érzelmi részem. Nem szeretem, de tényleg így könnyebb kibírni. Azt tudom én miért vagyok olyan amilyen, de ők miért. Fel nem foghatom. (Egyszer talán elmesélem a rutinokat bent.) Így aztán, mikor eljövök, akkor szabadulok fel, vagy ha nincsenek ott. A gond, hogy nap végére már fáradt vagyok. Nincs kedvem.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 24., szerda 7:35
Stresszes reggel
Terveim:  Valahogy túlélni a napot. Utána elmenni a tollbetétért. Este edzeni, tekerni. Az esti rutin már kezd alakulni. Ami jó, hogy nincs munkához kötve.
Kedvem:  Szar, T. fogalmam nincs milyen kedvel jön be. Milyen szivatást, vagy bármit talál ki. Stresszelek, mert egy pszichopata, nem kiszámítható.  Ha viszont békén hagy, még egy jó nap is lehet. Tegnap nem volt plusszunk, kassza számolás után, fura.
Álmom:  Nem volt, de izzadtam egyet. Egészen ki is sikerült pihennem magam. Kicsit több energiával tudok a napnak neki futni.
Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / 0 °C ☀️ Napkelte: 7:27 Napnyugta: 16:37 Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Hely: 47.681131, 17.63636 Értékelés: ★★☆☆☆
2024. január 24., szerda 21:10
HRT 79 nap
Gondolatok: Hogy lesz majd munkám, így hogy lesz gyógyszerem. Valahol belül pánik van. Egész nap, ez járt a fejemben. Hogyan oldjam meg, közben belefáradtam, hogy én küzdők, tenni akarok a cégért, s nem a munkám számít, hanem most egy papír. Nem értem egy eladónál miért számít az érettségi. Valaki elárulná? Egy éve így is jó vagyok nekik.
Napom: Szar volt, már az elején vitázott velem T. Utána, az igazgató kiabált velem, végül közölte hétfőn dönt (köszi, több nap ideg), az alapján mit mondanak a többiek. Azok, akik ki akarnak így is dobni. Megoldást kellet keresnem, így egy ajánlatot adok majd. Hatvan napot kérek, minden maradjon így, fontos a bérem is. Ne vegye el a jutalékot, mert én is megdolgozom érte. Ha elveszi, akkor nem fogom törni magam. Mindenre nem tudom lesz a válasz. Itthon edzettem, jó volt, de érzem, hogy sok picit. Ettől még megcsináltam. Valahogy a kaja viszont soknak tűnik, főleg súlyra. Ezt még nem tudtam elengedni. Most tesztelek, de ha elindulok felfelé, úgyis vissza veszek. Azért nem akarok, mert tuti a vállam nőne, ami meg így is széles. Meg a hasam, ami nagy...
Testi változások: Kezd kellemesen puha lenni a bőröm. Mást nem fedeztem fel. 
Libidó (erekció): Nem volt ma velem. Sem a vágy. Nem csodálkozom egészen stresszes vagyok, s leszek még pár napig.
Érzelmek: Csak feszült voltam, nagyon keveset mosolyogtam. Fáradt, kimerült, és pihenni szeretnék, ott sem lenni. Biztos fog még ez fodrozódni, annak meg én iszom meg a levét. Nem mondom, hogy karmikusan nem kapják vissza, mert látom, hogy lehet pont emiatt ilyenek. Kiégtek már. Engem meg mérgeznek.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌔 Növekvő hold Értékelés: ★★☆☆☆
2024. január 25., csütörtök 7:20
Hagyjuk is
Terveim:  Ha lenne, jó lenne. Edzeni fogok, mert nem tudok agyalni mellette. Talán valami más is belefér, nem tudom.
Kedvem:  Pocsék, rossz, semmi nincs. Nem akarok bemenni, dolgozni. Nincs kedvem T.-hez. Csak hagyjanak. Bár már kiszolgálni sincs kedvem. Senkihez. Lehet majd a kipakolás jobb lesz. Vagy ha egyedül leszek, abban a fél órában.
Álmom:  Nem volt, olyan közepes volt az alvás. Viszont izzadtam. Kicsit kevésnek tűnt.
Címkék: napló, reggel Időjárás: 10 / 4 °C ☀️ Napkelte: 7:26 Napnyugta: 16:38 Holdfázis: 🌕 Telihold Hely: 47.681679, 17.636955 Értékelés: ★★☆☆☆
2024. január 25., csütörtök 21:36
HRT 80 nap
Gondolatok: Majdnem elfelejtettem megírni. Így rövidebb leszek, mint szoktam. Szerintem lesz majd holnap külön is. Igazán csak a súlyomon agyaltam, hogy miért ugrott egy kilót. Így sem eszem meg amit kéne. Igaz többet rágcsálok. Az oké, hogy azt csak én látom bele, hogy minden gramm zsír a hasamra megy, de mért csak azt szedtem fel? Szerintem csak széklet, amit a mérleg zsírnak vesz...
Napom: Nem volt benne semmi. Ma mindenképpen pihi volt ezdésben, csakhogy így hat nap lesz egybe. Az megint nem jó. Maradok a  3-1-3-1-nél. Lehet így kicsit csúszkál, de kicsit terhelőbb amit szeretek. 
Testi változások: Van itt minden. Változik a hajam, már tovább szebb, bár lehet csak jó napja volt. Szerintem az ösztrogén és a syoss miatt ilyen. A szakállamból most eltűnt a sötét rész, szinte teljesen. A bőröm egyre puhább. A derekam s a mellem ha változik, lassan. 
Libidó (erekció): Nem volt, vágy sem. Kicsit félek túl korán megyek kenés után fürdeni, s lemosom, így most ezt is szeretném megváltoztatni. Eltolom 21 órára a fürdést, vagy ha úgy van előre hozom. Ezek a tervek.
Érzelmek: A mai napom hullámvasút volt. A pocsék és a megvagyok közt. Nagyon nem éreztem jól magam. Semmi nem volt ami felvidított volna. Itthon sikerült kikapcsolnom aztán. Helyre tenni viszont csak a Divi tette. Lehet placebó, de nekem utána mindig jobb kedvem van. Kapok egy adag boldogságot is. Vagy megnyugvást, hogy haladok önmagam felé.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌕 Telihold
2024. január 26., péntek 7:25
Végre péntek
Terveim:  Edzeni biztos. Többet nem tervezem, de a napirendem teljesen szét van esve. Ezzel valamit majd kezdenem kell.
Kedvem:  Nincs sok. Pedig megint 62,75 vagyok, Angie is volt. Valahogy a benti dolgok, hogy milyen hangulat lesz lehúzza. Tudom, ebből sehogy nem jövök ki. Az a tervezett hatvan nap is szenvedés lesz, de kelleni fog.  Az sem segít, hogy Odin minden este behányik. Nem tudom az okát, holnap majd figyelek rá.
Álmom:  Nem volt, egészen jól aludtam. Az ébredések is egyre jobbak. Kicsit még messze vagyok a normálistól, de haladok. Sokat számít, hogy sok a probléma most. Sőt, a rágcsáim is elfogytak...
Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / 1 °C ☀️ Napkelte: 7:25 Napnyugta: 16:40 Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Hely: 47.681609, 17.637062 Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 26., péntek 20:31
HRT 81 nap
Gondolatok: Annyira hihetetlen, hogy már 81 napja kenem. Rengeteget változtam. A testem, s a lelkem biztos. Az arcom, nem tudom, szerintem igen. Most csinálok videót, majd kiderül. Ez egyébként is egy lassú folyamat. Jó lenne, viszont már jobban nőies lenni. Tudom sminkelni is kéne. Neki állok a hétvégén annak is. :) A munkán is gondolkodtam, de nem jutottam messzire. Szívás van most, s nem is tudom mi lenne a jó lépés.
Napom: Lassan telt, és rossz volt bent. Hiába volt minden jó reggel. Mikor eljöttem már jobban voltam. A nyomás viszont megmaradt. Született is egy vers, bár nekem nem tetszik. Nem szeretem. 
Testi változások: Túl nagy a körmöm. Fáradt vagyok. Bocsánat, nem leszek ma beszédes.
Libidó (erekció): Nem volt semmi, de gondolkozok elélvezzek-e. Szerintem, holnap lesz belőle. A mikort még nem tudom. Tippre, mindkét napi rossz lesz. Nem fogom találni magamat, sem a vágyamat.
Érzelmek: Annyira nem hullámoztam, de nem volt jó kedvem. Inkább csak ott voltam a báka feneke alatt. Most is ezért vagyok csendesebb.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 27., szombat 22:38
HRT 82 nap
Gondolatok: Van hogy nehéz mármint is írni, vagy mondani. Valahogy most érzem magam a két nem között. Magam, nőnek mondom, s imádom. Ahogy telnek napok egyre inkább érzem, hogy ez vagyok én. Nincs bennem megfelelés vágy. Nincs az, hogyan kéne viselkednem, mit kéne tennem. Egyszerűen csak önmagam vagyok. Nem is hittem volna, hogy csak az mennyire szeretek egyenesen járni, is jel (lehet). Most azt érzem még nem vagyok sehol, s már nem vagyok a startvonalnál sem. Valami androgün valaki lettem. Nem zavar, mert már így is sokkal jobban érzem magam. Be kell vallanom, hogy sokat gondolok arra, hogy miért fordultak vissza az emberek. Azért teszem, hogy lássam mit gondolok. Három hónap nem sok, de egy pillanatig nem volt bennem, abba hagyjam. Sőt, nekem ez ami jó. Nem gyógyszernek érzem. Nem félek a jövőtől sem, tudom mennyi megpróbáltatás vár még rám. Tudom ez vagyok én. Mindig is ez voltam én. Levetkőzni a múltam, azt aki voltam. Letenni a maszkot nem egyszerű. Egyre inkább csak magad akarsz lenni. Ami az elején szinte semmi nem volt, csak próbálgattad, az lassan az életed. Szeretnéd megmutatni, hogy ez vagy te. Jó annak aki ezt bátrabban teszi, de szerintem munkája az nincs. :D Tapasztalatom, hogy nem az emberek fóbiások, hanem a munkaadók félnek a nem létező fóbiásoktól. Akad, de közel sem annyi mint hisszük. Legtöbben csak élni akarják az életük, ahogy mi is.
Napom: Megvoltam, reggel gyorsan elment, s vihettem is Odint kozmetikába. Lila női felsőmben mentem. Semmi nem történt. Pedig voltam, BioTech, Libri, Árkád is. El is gondolkoztam hétfőn abba menjek. Kicsit erős fricska lenne. El még nem vetettem az ötletet. Haza érve edzettem, szeretem megcsinálni, de érzem még kicsit sokat vállalok. Azt sem döntöttem, hogy 3-1-3-1 vagy 3-1-3 (6-1) lesz. Hat nap egybe soknak érződik. Bírnám, testem is. Azt nem tudom mi lenne az eredmény. Enni is hogy egyek hozzá. Majd kiderül. 
Testi változások: Észre vettem ma valamit. Elfelejtettem. Igen, edzés közben vettem észre, hogy már az egész testem izzad, nem a hátam és a hónaljam. Nem tudom mióta lehet, mert a kezdetek óta sokkal kevesebbet izzadok, most is csak azért tűnt fel, mert terhelőbb volt az edzés. Kiváncsian várom nyáron mi lesz.
Libidó (erekció): Elélveztem, már rendszer szerint. Egész jól alakult az egész. Így kontroláltan működhet a dolog. Egész héten érzem az a vágyat, s a végén levezetni jó. Spontán erekcióm, viszont régóta nincs.
Érzelmek: Labilis. Nincs jó kedven, rossz sem. Csak nyomnak a dolgok, a problémák. Sírni lenne jó, de az a fal még makacsan tartja magát. A hangulatom, a közeljövőben biztos hasonlóan ingadozó marad. Az alap jó kedvem s boldogságom, feszül össze a félelemmel és a stresszel. Hol egyik győz, hol a másik. Odin meg a boldogság forrásom őrzője.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★★☆
2024. január 28., vasárnap 20:02
HRT 83 nap
Gondolatok: Sok gondolatom volt, egyet ki is írtam. A másik, a holnapi megbeszélés a munkában, hogy maradok-e. Őszintén semmi kedvem hozzá, s még mindig nem tudom mit fogok csinálni. Egy dolog valószínű, nem használom ki a lapjaimat. Nem hiszem érne bármit is. Talán, azt nem akarom, hogy vélt vagy valós hibáimat a fejemre olvassák. Anélkül is van elég bajom. Tudom, ez elkerülhetetlen lesz, de ha én ezt viszonoznám, akkor azonnal mehetnék haza, akkor ők ezt mi jogon teszik meg? Nem akarom a holnapot, de ez is el fog múlni, megyek plazma, kicsit jobb lesz. Meg hol szétesek, hol kitartok. Bent viszont biztos sírni fogok. Van, ami már sok. Most is billegek, csak van ami boldoggá tesz. Másik amin agyaltam, hogy fordítani fogok. Elolvastam Claire novelláját, s éreztem, hogy ezt szeretném lefordítani. Szeretném a saját szávaimmal visszaadni. A jövő héten ez lesz a nagy projekt. Újra olvasom az instáját lássam milyen szavakat használ. Utána a hétvégén neki is esek, nem hosszú, de nehéz. Aztán mikor ezt eldöntöttem kaptam egy értesítést Instán. Pillogom kellet párat, s mondtam, hogy "ne, ezt ne". Claire visszakövetett. Azért nem akartam, mert példakép, nem akarod megérinteni, csak felnézni rá. Így volt jó, csak olvasni, s erőt meríteni az írásaiból. Persze, nem jelent ez semmit. Leginkább, mert alig teszek ki bármit is Instára. Meglátjuk mi lesz, ha igen...
Napom: Fogalmam nincs mit csináltam délelőtt. Az biztos korán ettem, s pihentem is, hogy délután mindennel időben legyek. Össze is jött, mert porszívóztam, mosogattam, edzettem (plusz öt perc szobabringán). Fürdés is megvolt, borotválkozás szerintem reggel lesz. Ez nem azt jelenti, hogy reggelre rakom, de több ilyen lesz.
Testi változások: Nem tudok semmit mondani. Kicsit megrémített a jobb mellbimbóm, mert egy apró csepp vér volt rajta. Pont, mintha tejelnék. Utána semmi nem történt, így sejtem borotválkozásnál megsérthettem, csak nem éreztem. Érzek ott, a fene tudja. Volt. Elmúlt.
Libidó (erekció): Elélveztem, szokásosan, ahogy terveztem. Kicsit egzaktba tettem a kélyt. Nem hittem sikerül. Ez most jó volt, elkaptam a hullámot, de egyre inkább csak kényszernek érzem. Levezetni az izgalmat, kielégíteni a fétisem. Lehet ez is el fog maradni idővel?
Érzelmek: Pontosan. bizonytalan vagyok az utóbbi időben. Sírni akarok, sokat felszabadultan. Kiadni magamból minden félelmet és fájdalmat. Csak épp erősnek kell lenni. Tartanod kell magad, miközben a világod omlik össze körülötted. Mind mikro, makro és élettér szinten. Egyszerűen semmi sem biztos, kimondhatatlanul félek. Legjobban attól, hogy elvesztem a gyógyszerek beszerzésének lehetőségét, ezzel önmagam veszek el. Az első Divigél óta tudom, hogy ez vagyok én. Megbolondulok, ha elveszik tőlem. A fényt kaptam meg, ami segít élni, s megélni magam...
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★★☆
0 notes
bloghb · 11 months
Text
Aki mindenre emlékszik az nem tud semmit mondják. Nos, egy valami biztos - rám sokan nagyon sokan nem emlékeznek. Egy tárgy vagyok ami alkalomra szólt. Csak egy kínos közjáték ha még kegyetlen késni is akarok magammal. Kicsit unalmasabb megint a közérzetem mert szerintem azt sem kapom meg amiért töröm magamat testileg, szellemileg. Mindegy. Akinek tetszem azt illik ezentúl figyelmen kívül hagyni hiszen egyoldalú és nem hasznos érzelmileg, lelkileg. Aki meg tetszik - na az nagy poén. Egyetlen egy visszajelzés sem jött tehát ennyire rossz a szemem és egyebek. Sírjak rajta? Majd ha jobb idő lesz és nem tudok aludni éjjel. Akkor egy üveg bor és egy csomó cigi kisegit mint minden alkalommal. Egyéb dolgok most nincsenek. Szívom az infláció hatásait. Érzem a közelgő katasztrófát de senkivel nem tudom már megosztani. Senkim sincs és ezt magamnak tettem. Nincs az a gyűlölet bennem csak tudom ez már változni nem fog. Nem akarok olyan csapatok megtűrt tagja lenni amelyeket idegenek nekem. Hasonlót kéne keresni de nem megy. Sosem ment. Soha nem akart engem igazából választani senki sem.
1 note · View note
lacyc3 · 2 years
Text
Szóltak előre, hogy ez lesz
Megy a sírás itt az aszály miatt, hogy ilyen meleg, olyan meleg, nincs csapadék, vagy ha van, az is sok, stb - stb.
Az a nagy büdös igazság, hogy szóltak & szóltunk előre. Már vagy 20 éve azt pofázza minden környezetvédő és kutató, hogy ebből az életmódból baj lesz, hogy ASAP csökkentsük a kibocsátásunkat, hogy vásároljunk és fogyasszunk ésszel, mert a következő generáció csúnyán pórul jár.
Mindenféle ismeretterjesztő anyagok születtek a különböző helyeken, újságcikkek, mesék, filmek, animációk, minden amit el lehet képzelni. Senki nem vette komolyan.
Emlékszem, még valahol időjárási modell is volt, amiről konkrétan le lehetett olvasni, hogy a magyarországi időjárás pont abba az irányba fog változni, ahol most van (illetve lesz ez még rosszabb is): átlagosan ugyanannyi csapadék, de nagyon rossz eloszlásban. Egyszerre leesik sok, aztán egy jó darabig semmi.
A néhány éve kijött első durvább IPCC jelentés is megmondta, hogy sürgősen lépni kell, különben baj lesz.
Nem a bolygónak lesz baja, mert az köszöni szépen elég sok mindent túlélt, túl fog minket is. A Földet nem kell, nem is lehet megmenteni. Magunkat kellene.
Erre mit csináltunk? Jobb esetben csak semmit, rosszabb esetben csak növeltük a kibocsátásunkat. Majd' jövőre betiltjuk, majd 5 év múlva megszabályozzuk, majd 15 év múlva kezdünk vele valamit, majd az évszázad végén..
De miért?
Jöttek a nevetségesnél is nevetségesebb indokok, minthogy a globális éghajlatváltozás egy természetes folyamat és majd elmúlik. Merthogy hazudnak a tudósok, merthogy a klímaegyezmény betartása drága, merthogy megérzi a gazdaság, merthogy mit szól hozzá az a cég, aki épp téged korrumpál cserébe a zöld folyamatok gáncsolásáért, merthogy <a te hülye indokod helye>.
Mindenki azt hitte, hogy a nagyobb durranások majd a következő generációt érintik, addig meg élj a mának, legyen ez az ő bajuk!
Aztán tessék itt a pofára esés. Vagy úgy is mondhatnám, hogy az évtizedeken át tartó dorbézolás után közeledik a napkelte és a másnaposság sokkal durvább lesz.
De mindezt a sok szart mi akartuk, magunk csináltuk. Talán olyan emberekre kellett volna szavazni, akik nem egy kibaszott műanyagzacskó értelmi színvonalán voltak/vannak és képesek megérteni az összefüggéseket.
Vagy, igazából nem is azt feltételezem, hogy ennyire hülyék lennének. Egyszerűen tudtak róla, látták hogy jön, de szarnak és szartak bele az egészbe.
Ha nem ezen a bolygón élnék, akkor most pattogatott kukoricát majszolnék és sóhajtanék egyet hogy "na, ezt jól elbaszták".
Ha tovább megy a dorbézolás és a folyamatos pöcsölés a szabályzásokkal, ha mindenki továbbra is az önös érdekeit nézi és nem tud globálisan gondolkodni, akkor ennek jól ismert és többé-kevésbé szeretett, kényelmes életmódunknak elég hamar vége lesz.
Én egyáltalán nem hiszek abban, hogy az országok vezetése és természetesen a lakosság képes lenne megfelelően cselekedni. Egyrészt mert azonnali és szoros együttműködés kellene az országok közt, ami egy elég utópisztikus gondolat, mikor mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, akár más életének az árán is. Undorító.
De ha csak a technikai feltételeket nézzük, azok sincsenek meg. Ha most mindenki felébredne és gyorsan elkezdene megújulókat telepíteni és azokba fektetni, akkor sincs elég gyártási kapacitás.
Az ITER még mindig legalább 30 évre van (ilyen jól még sosem állt, de még nagyon messze a kereskedelmi alkalmazás), villanyautóból továbbra is akkora a kereslet hogy nem tudnak eleget gyártani, napelemekből szintúgy. A hajózásnál egyelőre csak rossz válaszok vannak. Akadnak nagyon jó akkumulátoraink, de azokat is le kell gyártani valahogy, az pedig továbbra sem megy egyik napról a másikra. A napelemgyártás folyamatosan bővül, ahogy a szélenergia felhasználás is, de még mindig messze vagyunk a céltól.
Egyes földrajzilag szerencsésebb országoknál - pl. nálunk vagy Izlandon - lehetőség van a geotermikus energia gazdaságosabb hasznosítására.
A meglévő lehetőségeinket és technológiáinkat egyszerre kéne használni. Nincs egy egyszerű és varázslatos megoldás.
Itt már nem arról van szó, hogy állítsuk meg az éghajlatváltozást. Itt már arról van szó, hogy hogyan minimalizáljuk a károkat és mindenképp kerüljük el, hogy tovább olvadjon az északi permafrost és kiszabaduljon az ott felgyülemlett metán, mert akkor vége. Kampec. Reszeltek nekünk, vége a mesének, adiós muchachos, selavi. Finito.
Nyilván, nem azt akarom én ezzel mondani, hogy ez már egy lejátszott meccs és minden mindegy így akár fentebb is kapcsolhatjuk a party fokozatot.
Sokkal inkább azt, hogy kitartó munkával, közös erőfeszítéssel sikerülhet. Mondhatnám azt is, hogy a globális éghajlatváltozás hatásainak a minimalizálása az emberiség legnagyobb közös projektje lehetne, ahol mivel a hatásoknak sincs országhatára, úgy az összefogásnak sem lenne (kéz -> bili).
Egy folyamatos, minden iparágra és természetesen a lakosságra is kiterjedő dekarbonizációra van szükség. Egy olyan fokozatos megújulásra, ami nem csak szigorúan a különböző energiaigényekre koncentrál - ami persze fontos - hanem az egészet egy rendszerként látja és ismeri fel a tényt, hogy ezt az összetett problémát csak úgy lehet megoldani, ha rendszerszinten gondolkozunk.
Lennének ötleteim.
Meg sem merem tippelni a jövőt. Most úgy néz ki, hogy nemhogy a 1.5 fokot nem tudjuk tartani, de még a kettőt sem. Ha ez lesz a vége, akkor lesz itt nemulass.
De az is lehet, hogy felpörögnek nem csak a kibocsátáscsökkentő tevékenységek, de a szén-dioxidot megkötő technológiák közül születik valami egyedülállóan hatékony. Mármint a fán kívül. Apropó fa, ha jól rémlik dolgoznak egy olyan fa "kifejlesztésén", ami genetikailag a minél több CO2 elnyelésre lenne optimalizálva. Remélem növekedést is serkentik, mert nincs már egy generációnyi időnk sem.
Köszönöm a figyelmet.
1 note · View note
csacskamacskamocska · 2 years
Text
Irigység vs. féltékenység
Van az irigykedés. Gizinek új piros porsche-ja van, Gizi nyilván egy ócska kurva és nem akarom végiggondolni, hogy mi mindent tett Gizi azért a kocsiért. Juteszembe. van a fodrásznőm, aki folyton azon aggódik, hogy nincs elég vendég vagy nem úgy, nem keres igazán jól, pedig neki fontos a függetlenség..., szóval az autójára terelődött a szó. Kiderült egy 25 milliós elektromos autója van, valami nagyon márka, mert az volt az álma. Az a márka, és eldöntötték a férjével, hogy megveszik. Vagyis vette neki a férje, de el kellett adniuk egy lakást, hogy megvegyék. Az volt az a pillanat amikor átíródott bennem minden, amit korábban gondoltam róla. Nem lett rosszabb a véleményem mert aranyos nő, de fel se tudja mérni mit jelent az, amikor ekkora anyagi biztonság van a háta mögött. Hogy ő valójában csak a saját zsebpénzét keresi meg. Ám, amit irigyelni tudtam volna, az neki nincs. Magam sem tudom pontosan. Tudatosság? Derűs bölcsesség?
Szóval az irigykedés amikor valakinek van valamije, ami nked is kéne de úgy gondolod, esélyed nincs rá, hogy legyen. Szeretnéd, de nem akarod megfizetni az árát, csak úgy szeretnéd, ha rád esne az égből.
A féltékenység Újra meg újra visszatérek a témához, mert úgy gondolom érintett vagyok benne, hiszen éreztem már féltékenységet. hajjaj. A féltékenység annak a jele, hogy úgy érzed, sérülnek az igényeid. Ezért érdekes szerintem ez a téma, mert a féltékenység sok formája teljesen elfogadott. Úgy érzed valaki más megkapja azt, amit te nem. Mondjuk a párod munkahelye, hobbija, baráti társasága. Előrébb helyezi őket, előzékenyebb velük, ugrik a kéréseikre, több időt vagy pénzt áldoz rá, megértőbb, segítőkészebb, igyekvőbb, törekvőbb, stb. És akkor azt mondják, ülj le a pároddal és beszéljétek meg. Mondjuk én nem teljesen értem, hogy mit tudnak megbeszélni, de néha tényleg van olyan, hogy a másik ember rádöbben, hogy nem látta azt a nézőpontot, el sem tudta képzelni, nemhogy átérezni azt amiről a másik beszél. De valódi mélységében csak akkor fog változni a dolog, ha a párkapcsolat maga vagy a másik ember valahogy státuszt vált és bekerül azok közé a dolgok közé amik előnyt élveznek. Amúgy meg a legtöbb ember elfogadja, hogy olyan kapcsolatban él amiben valami más sokkal fontosabb mint ő és csak akkor jut neki figyelem, amikor már inkább menni akar. Ám, ha azért féltékeny valaki mert egy konkrét személy kap nagyobb figyelmet, akkor szegény féltékeny embert máglyára küldik és teljesen nyilt védelmet élvez a féltékenykedés elszenvedője. A terápián érdekes dolgok szoktak kiderülni. Hogy az igény jogos volt, hogy a másik nem viselkedett korrektül, vagy önző volt, figyelmetlen vagy akár indokolt is volt a hiszti mert az értékrendetek alapjaiban eltér. Szóval féltékenységről ítélkezni a nélkül, hogy minden részét ismernénk a sztorinak, talán botorság. Akire féltékenyek, az pedig mindig a végsőkig tagad. Hát mi a faszt tenne mást? Mégis? :D Szerintem van olyan érdekes, boncolgatnivaló táma ez, mint a narcisztikusok és van körülötte elég sok tévedés meg szűklátókörű panel. Most tudok róla írni, most jó. De amúgy pokol. A tehetetlenség, a magány, a meg nem értettség ketrece.
27 notes · View notes
sronti · 1 year
Text
"Ambulance services’ ability to respond rapidly to patients needing emergency and potentially life-saving care is being hampered increasingly by hospitals being unable to admit people to A&E fast enough. That is because they have almost 14,000 beds occupied by patients who are fit enough to leave but cannot be safely discharged, mainly because social care provision is inadequate to allow going home or entering a care home."
Mivel a toryk szétrombolták a szociális ellátórendszert, így nem jut hely az egészségügyben és akármit csinálnak, ez nem fog változni, amíg a szociális ellátórendszer nincs helyre rakva.
Úgy csináltak, mintha az NHS egy külön rendszer lenne, ami mindenkinek hozzáférhető és egyenlően magas szintű ellátást nyújt és erre nincs hatása annak, hogy közben szomáliai szintű nyomorba taszítják a világ egyik leggazdagabb országában a lakosság jelentős részét. Nem megy. Még ha elég pénzt is ölnének bele a tíz évvel ezelőtti színvonalhoz, akkor se menne.
A mindenki számára hozzáférhető egészségügy drága, ha pedig nyomorban élő emberek is sokan vannak, akiknek az egyetlen hely, ahol melegben, nem éhezve és biztonságban levéshez a kórház, akkor pedig tényleg megfizethetetlenül drága.
Van most egy ügyfelem, akit a zsaruk bevittek az A&E-re, mert látványosan hajléktalan fiatal nő volt és nem tudták hová vinni (!), már egy hete a pszichiátrián van, csinálnak rajta ilyen-olyan teszteket, meg küldözgetik ide-oda, mert nem akarják az utcára tenni, de közben azért nagyon nem ennek kéne történnie.
Három lehetőség van:
1. Magánkórházak gyorsabb terjedése, az NHS gyorsabb kivéreztetése és a középosztály "kimenekítése" adókedvezményekkel, munkahelyi egészségbiztosítással stb.
2. A szociális ellátórendszer helyre tétele
3. Marad minden ahogy van, de itt azért el fog fogyni a türelem és örökké nem lehet a covidra fogni, hogy még 2019-hez képest is milyen sebességgel zuhan a színvonal.
6 notes · View notes
anonimousgirlsposts · 2 years
Text
Az a baj velem, hogy mindig másokat helyezek magam elé.
117 notes · View notes
myralog · 3 months
Text
Új év kezdődik
2024. január 1., hétfő 21:36
HRT 56 nap
Gondolatok: Elkezdődött az az év. Ma nagyon sok gondolatom ekörül forgott. Mit szeretnék, mire akarok koncentrálni. Mi az ami belefér, s mi az ami már nem. Van pár dolog amit elvárok magamtól, vannak hosszútávu terveim is. Idén a legfontosabb a napló vezetése, minden más csak utána jön. Szeretném ezt dokumentálni. A többi menetközben kiderül. Több kirándulást tervezek, de közben majd minden nap szeretnék varrni. Odinnal a tanulást is folyatni. Valahogy edzeni. Ezek azok, amik most a fejemben vannak.
Napom: Eltelt, többet csináltam mint tervezem. Az edzést viszont kivettem, időhiány miatt. Hétköznapokban nem lenne rá időm. Viszont porszívóztam, penésztelenítettem, megírtam a blogot. Amit akartam ment. Olvasni szeretnék még kicsit. 
Testi változások: Kijelentem, alig nő a körmöm. A lábamon sem változik. Nehéz lesz karmot növeszteni így. :( A hajam alakul, de nem tudom mi miatt változik mennyire. Több lett, ez biztos. Sajnos, híztam kb. egy kilót. Erre csak hétvégén tudok válaszolni. Ami zavar, hogy a hasam lett megint nagy. Lehet, csak mert többet ettem mint szoktam?
Libidó (erekció): Elélveztem, szükségszerűen. Utána jöttem rá, hogy kell ez. Munka előtti nap megteszem, s egész héten nyugim van. Arról nem is beszélve, hogy élvezetes. Az, hogy utálom ahogy feláll a péniszem, azon túl kell lépnem.
Érzelmek: Síráshatár, nem túl lépése. Néha, olyan érzésem volt, elsírom magam, de itthon burokban jó. Nem lép túl semmi semmit. Lehet ez a nyugalom megbomlik akkor én is elindulok egy érzelmesebb úton, vagy még idő kell...
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★★☆
Tumblr media
2024. január 2., kedd 7:19
Első reggeli idén
Terveim:  Túlélni a napot, ha nincs Zigi szőrteleníteni. Más azt hiszem nincs.
Kedvem:  Nincs sok, kicsit stresszelek is, mivel T.-vel leszek. Talán emiatt is olyan rossz a kedvem. Kezd egyre jobban zavarni, hogy semmi nőieset nem vihetek az öltözködésembe.
Álmom:  Nem volt, de nem is aludtam jó. Az időt kialudtam, de nem volt pihentető. Ó, volt álmom. :O Már teljesen nőies testem volt, s jól éreztem magam. Mellem is nagyobb volt. Csak érzés maradt meg. Kellemesen biztonságos. :)
Címkék: napló, reggel Időjárás: 8 / 1 °C ☀️ Napkelte: 7:39 Napnyugta: 16:09 Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Hely: 47.681522, 17.636923 Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 2., kedd 20:55
HRT 57 nap
Gondolatok: Legtöbb gondolatom a testem körül forog, de arról írtam. A másik, hogy anyagilag hogyan leszek. Nagyon óvatosnak kell majd lenne, s sok minden függ a bevételemtől. Erről egyenlőre, péntekig ennyit. Tervezem a napjaim, hogy edzeni kéne. Csak így NTC-vel nincs sok értelme. Terembe nem tudok lemenni, sőt egy órám sincs. Nem tudom egyenlőre hogyan lehetne megoldani. Agyalok rajta, de valószínűbb, hogy elengedem. Csak amit szeretnék, ahhoz meg nem diéta kell...
Napom: Kicsit unalmas, kicsit ilyen, kicsit olyan. Bent a szokásos megy, írom is mi történik. Talán egyszer felhasználom, lehet már nem lesz értelme. A nap, egyébként valós időben ment el. Nem éreztem sem gyorsnak, sem lassúnak. Kezdek beleszokni, hogy ez ilyen. Csak utálom...
Testi változások: Puhulok, valamennyire. Híztam, ez biztos, csak sajnos nem mellre. A hasam megint nem tetszik, s ez rossz. Be kell keményítenem, s megvonni mindent. Lehet csökkentett étellel, de megvárom míg kifutnak a kaják. Most az a tervem, hogy 400g-nál nem viszek több ebédet, a 500-600g helyett. Kalória utóbb 600-800 volt, most biztos kevesebb lesz.
Libidó (erekció): Itt bujkál, de nem akarom, tudni-érezni a péniszem merevedését. Inkább elnyomom, már tudom heti egy alkalom elég, ezt megengedem magamnak. Nem kell azt hinni, hogy ki vagyok éhezve. Csak villanások, s hogy jó érzés lenne. Az overálmániám kezd változni. A fétis része, most rejtély számomra, mivel nincs senkim. Viszont magamon már inkább kedvenc ruha, vágyom másra is, csak a derekam ne legyen ki. Ruhát szeretnék még majd venni. Ott van, hogy bodyval még így is jó, sőt fehérneműssel még sima póló is mehet. Ez nagy változás, úgy hiszem ez is rámutat, transz mivoltomra.
Érzelmek: Nem tudom. Fásult vagyok. Meg alig van valami kedvem. Míg egy részem boldog, élvezi a napokat, a másik részem egy sarokban bőgne. A kettő közt meg billegek. Egyre inkább vágyom egy fa alá Odinnal, csak ott ülni élvezni a napfényt. … Ez is változott bennem, eddig mindig sötét sarokba akartam menni, most a napfény vonzóbb. 
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 3., szerda 7:19
Rossz kedv
Terveim: Beszélnem kell a patikával, s a kutyakozmetikussal. Este hajmosi, s borotválkozás, kéz is. Most ez lenne.
Kedvem:  Nagyon rossz. Szerintem apró dolgokból áll össze. Az álmom, a reggeli merevedés, súlyom (62,85), T.-vel kezdés. Van miért lehangoltnak lennem.
Álmom:  Volt, alig emlékszem valamire, de pasi voltam benne. Szerintem magammal kerültem afférba. Egy fiatal csaj volt mellettem, egyértelműen flörtölt velem. Végül meg is csókolt. Jól esett a csók. Úgy gondolom, mindkettő én voltam. Elengedés, s beengedés feldolgozása lehet. Azért is hiszem, mert mostanában sokszor tini lányhoz szoktam hasonlítani magam.  Volt egy másik álmom is, de arra nem emlékszem. :/
Címkék: napló, reggel Időjárás: 11 / 6 °C ☀️ Napkelte: 7:39 Napnyugta: 16:10 Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Hely: 47.681331, 17.63791 Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 3., szerda 21:32
HRT 58 nap
Gondolatok: Kezdek rájönni, hogy mikor kell ezt megírnom. Divi előtt, akkor vagyok a leginkább ebben a hangulatban, s még nem kap el az álmosság. Egyébként nem agyaltam, keresek feladat kezelő alkalmazást, talán lesz egy. Még gondolkozom raja. Nem éreztem ma magam nőiesnek, nem tudom miért. Rossz is volt a nap.
Napom: Bent egészen délutánig nem volt semmi. Akkor aztán G. ledobta az atomot. Kérdezte ugyan mikor akarok majd menni, hogy ne maradjanak ember nélkül. Közöltem, még nem tudom. Ilyenkor szokott elejteni apróságokat, már azt ne higgyem, hogy a vevők nem vették észre. Kérdezem, mégis mit mondanak. Válasz annyi volt, hogy nem mondja el, mert a végén beperelném. Csak pislogni tudtam, hogy ez meg mi? Folytatta, hogy "már megbocsi, de nem bízom benned annyira". Megint lefagytam, tíz hónap után, ha így gondolom, sem mondom ki. Szóval, ilyen a munkahelyem. T. (boltvezető) kéri meg G., hogy kérdezze meg, mégis mikor megyek el. Csak a fejem fogom...
Testi változások: Mai napról nem szívesen beszélek. Semmi kecseset, finomat vagy nőieset nem éreztem. Trampli voltam. Csak elakarom felejteni a napot, s holnap jobb reggelre kelni. 
Libidó (erekció): Reggel volt erekcióm, az álom miatt. Lehet ez vágta tönkre a napomat is. Meg egész nap ott mozgott bennem a vágy. Nem éreztem jól magam így. Jó lenne, hinni, hogy ez a ciklusság miatt lehet, de nagyon korai, egyenesen lehetetlen...
Érzelmek: Erősen depresszív voltam ma. Mélyebb volt kicsit, de kijönni is könnyebb volt. Lett volna időm, akkor találtam volna, valami olyan elfoglaltságot ami kirángat. Olvasás, vagy a blogom. Remélem hamarosan ez a varrás lesz...
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌖 Fogyó hold Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 4., csütörtök 7:43
Megint pocsék reggel
Terveim:  Kozmetikát elérni, táblázatot folytatni, kezem borotválni, kaját csinálni. Van mit tenni. Ezek csak így hirtelen.
Kedvem:  Rossz, nagyon. Megint merevedésre keletem. Utána mindig pasinak érzem magam. Hiába esett jól az Amnesia overálban lenni. Valahogy nem nyomta el az érzést, hogy "te nem leszel nő". Meg napok óta ezek az ingerek jönnek vissza. Nehéz így.
Álmom:  Valami lehet volt, de nem emlékszem. Egészen jól aludtam. Az izzadás kezd kikopni. Nem tudom a szervezetem változik, vagy a tesztoszteron lett több. Ez holnap reményeim szerint kiderül. Éjjel már szokásosan fél egy - egy óra körül voltam wc-n. 
Címkék: napló, reggel Időjárás: 10 / 4 °C ☀️ Napkelte: 7:39 Napnyugta: 16:11 Holdfázis: 🌗 Utolsó negyed Hely: 47.681902, 17.637131 Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 4., csütörtök 21:35
HRT 59 nap
Gondolatok: Egész nap úgy éreztem, nem vagyok nőies. Nem is éreztem jól magam, amennyire lehetett a munkába is menekültem. Nem tudom mi lehetett az oka. Egyszerűen nem tudtam elfogadni. Láttam közben magamon a mozdulatokat, a testem. Valahogy mégsem.
Napom: Nyugisan telt, a tegnapi után nagyjából semmibe vettek a többiek. Csak akkor szóltak hozzám ha kellet. G. még mindig fent van akadva azon, hogy negyven évesen indultam neki az útnak. Itthon sikerült a kaját is, s a fürdést is elintézni, sőt a táblázatot is. Nem teljesen használható, sajnos.
Testi változások: Dagadtnak érzem magam, ez is már tart pár napja. Emiatt is lett kevesebb az ebédem. Kalóriában viszont összességében tartom az 1740-et. Lényeg, hogy megint nem tetszik a testem, főleg a hasam, s a bordáim. Utóbbival nem tudom mit tudnék tenni. Fűző? Műtét? Kifejezett változást nem látok, bár lehet az arcom változott, de nincs senki aki ezt igazolná...
Libidó (erekció): Megint merevedéssel, megint itt bujkált a vágy. Holnap kiderül, hogy mennyi a tesztoszteron. Nagyon reménykedem, hogy nem lesz több. Szerettem így szedni fél adagban az Androt. Izgulok emiatt egy kicsit, aztán lehet az ösztrogén lesz kevés. Ó, basszus, előbb akartam kenni. 21:20-7:20... Az megint csak tíz óra... Most már mindegy.
Érzelmek: Volt egy-két pillanat, hogy majdnem elsírtam ma magam. Egyszerűen, csak nem láttam az utat, a célt vagy bármint. Mintha beborult volna bennem. Aztán kisütött a nap, s jobb kedvem lett. Most is az járt a fejemben, milyen jó lesz Odinnal kiülni a fák alá, s élvezni a napot. Tudom, ott árnyék van, de akkor kijjebb megyek. :P
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌗 Utolsó negyed Értékelés: ★★★☆☆
2024. január 5., péntek 7:48
Labor megvan, busz nincs
Terveim:  Labor sikeresen teljesítve, márcsak a plazma van, s írni kell majd a doktornőnek. Mást azt hiszem nem terveztem.
Kedvem:  Egészen jó az elmúlt napokhoz képest. Nem tudom egy labor miért tud boldoggá tenni, pedig még eredmény sincs. Mosolygósabb vagyok ma. Reggel lehet a lila pulcsi segített. ;) 
Álmom:  Volt valami, de nem emlékszem. Ma valahogy jobban ébredtem. Nem volt bennem rossz érzés. 
Címkék: napló, reggel Időjárás: 11 / 2 °C ☀️ Napkelte: 7:38 Napnyugta: 16:12 Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Hely: 47.681452, 17.636353 Értékelés: ★★★★☆
2024. január 5., péntek 21:34
HRT 60 nap
Gondolatok: — 21:34 — Holnap két hónap, s várom a labort. Bevallom izgulok, mert kicsit másnak érzem, s ebben már lesz vese meg máj is. Nagyon várom, a tesztoszteron milyen. Közben megjött a Myra-s bankkártyám is. Bár alig használom majd, s senki nem nézi mi van ráírva, nekem jól esik minden alkalommal mikor elolvasom. Sajnos, a számlán a nevet nem lehet átírni, logikus. — 23:16 — Nem jött meg a labor. :(
Napom: Megjött a fizu, meg is vettem a Magyar divatkönyvet. Talán ez volt a legjobb a napban. Bent szinte hozzám sem szólnak. Már tudom ez is egy módszer, ha azt akarod felmondjon a másik. Csak az a baj, hogy én bírom az ilyet. Sőt, egy ideje rájöttem nem tudok minden csapatban dolgozni. Csak akkor, ha vezetem, vagy bedolgozok nekik... Volt plazma is. Miközben néztem, ahogy folyik a plazma, rájöttem. Nem a juttatások miatt járok, s nem is az emberek miatt. Mindkettő fontos, de már a rendszeresség, a stabilitás miatt. Szeretem, hogy hetente egyszer van egy fix programom, pihenőm.
Testi változások: Nem látok most. Minden, olyan állandó. Mintha megfagytam volna az időben. Csak a szőröm nő, a fene vinné el... A kezemen viszont kopik úgy látom, de egyenlőre csak ott.
Libidó (erekció): Ma aztán semmi, talán reggel, de azért mert olyan dolgokat néztem. Bennem nem mocorgott. Jó így, ezt szeretem.
Érzelmek: Menetes voltam, nyugodt. Néha feszült, s érzem lassan át fog alakulni stresszé, de addig még van idő. Na, annak a kezelése is érdekes lesz. Régen észre venni sem volt egyszerű. Nagyon nem éreztem mást ma. Csak azt érzem sokszor rohanok valahova, s nem élvezem ki a pillanatokat. Ezen változtatni szeretnék.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Értékelés: ★★★★☆
2024. január 6., szombat 21:32
HRT 61 nap (Két hónap)
Gondolatok: Nagyon sok mindent le szeretnék írni. Amilyen nyugis volt a nap, olyan sok dolog történt. Leginkább pont a hormonom gondolkoztam, hogy milyen számomra, s miért szeretem. Én az érzelmeket szeretem benne legjobban. Sokszor nehéz, de sokszor pont ez a nehézség ami jó. Tisztábbak az érzéseim, s jobban kinyíltam. Az emberek felé nem, s ez nem biztos fog változni. A vágyaim erősebbek lettek, sokkal inkább vágyom nyugisabb helyre, bár ez lehet a korral jár. :D 
Napom: Ma lettem két hónapos, s éjjel meg is jött a labor. Jók lettek az eredmények, a tesztoszteron most is 0,78. Egy alatt kell lennie. Az ösztrogén viszont duplája lett 445. Ami fura nekem, hogy a napokban ebből semmit nem éreztem. Csak előtte nap állt vissza a hangulatom. A többi eredmény megfelelő lett. Még reggel el is küldtem B. doktornőnek az eredményeket. Ígéret is egy recept felírást, de én szeretném a dupla Divit kipróbálni. Lehet sok lesz így az ösztrogénom, ami nem jó, de lehet pont az a 700-800 lesz, amit szeretnék. (Nőknek alapból 900 körül van.) Gyorsan bele is ment a doktornő egy hónap tesztbe. Hétfőn már meg lesz a recept, holnap a harmadik hónapot kezdve már duplázok. :) Nagyon várom mi lesz. Közben persze ott van, hogy még nem válthatok, de bankkártyám már van. :)
Testi változások: Nem tudok miről beszámolni, szép a bőröm, nő a hajam. Minden marad mint az utóbbi időben.
Libidó (erekció): Elélveztem ma. Kezdek rájönni, hogy a libidó nem egy egzakt dolog.  Jó volt elélvezni, vágyom is még egyre, de arra nem, hogy utána ott legyen a méretes péniszem. Holnap biztos lesz még egy, de ez nem baj. Bár igyekszem, minél kevesebbet, de nem csökken a mérete...
Érzelmek: Nagyon boldog vagyok, de az időjárás nagyon húz. Ez régen is így volt, most kicsit erősebb lett. Nem az eső zavar, a szürkeséget, a nyálkás időt nem szeretem. Egyébként itthon mostanában a nyugalom van. Jó, reggel kicsit kiakadtam PS5-öt adtam vissza (félig csak az enyém), de akkor is inkább magamra haragudtam. Nem tudok annyit játszani, hogy megérje itt tartanom a szobába. Ezen felhúztam magam, s arra fogtam, hogy nem akartam bárki bejöjjön, ez igaz is. Csak nem ez volt a bajom, végül gyorsan megoldottuk. Kibeszéltem magamból, a megoldás meg mentközben kialakul.
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Értékelés: ★★★★☆
2024. január 7., vasárnap 21:39
HRT 62 nap
Gondolatok: Nagyon összevissza, nagyok sok dolog járt a fejemben. Még nem érezhetem a dupla Divit, így nem amiatt. Talán mert sok érdekeset olvastam. Tervezek is írni róla. A másik, hogy segítettek is, hogy jobban tudjak dolgokat elmagyarázni másoknak. Biztosan lesz Facebookra egy bejegyzés. Magamon is gondolkodtam. Leginkább, hogy akarom-e ezt. Bár úgy hangzik, nem kérdőjeleztem meg a döntésem. Tudom, ez az ország milyen, s mennyire sok mindennel kell megküzdeni. Csak ez a része, ami félelmetes. Egyfajta megnyugvás van bennem, mióta kenem a gél. Egy bizonyosság, a saját utam járom. A legnagyobb változás, hogy szeretek tükörbe nézni. Ezelőtt igyekeztem még véletlenül sem.
Napom: Mindent megcsináltam, amit terveztem. Ez az összeszedettség nagyon tetszik. Pontosabban egy dolog maradt el, a blog (két hónapos bejegyzés), de azt holnap elkezdem írni. Kicsit más lesz, mint a megírt, de ki nem rakott első. :D Van egy parafa/írótáblám, amire néha írok, hogy ne feledjem el. Ebből csináltam, egy kihívás táblát. Felírom rá a dolgaimat, s ha megcsinálom kapok valamit. Lehet újság, könyv, csoki. Jutalom. Második hétre most: 200 oldal olvasás, lézer itthon és a blog írása (szeptemberig jó lenne). Izgalmas lesz hogyan sikerül. Jövő vasárnap hozom majd. A mostani kép az eheti, teljesítettem is. Burda lett a jutalom. :)
Testi változások: Sokkal lassabban nő a szőröm, és kevesebb is. Persze így is nagyon sok még. Várom, mi lesz a dupla Divi-vel. Másol most nem vettem észre változást. Ízek, szagok maradtak. Bőrérzékenység változó, néha jó - néha átlagos. 
Libidó (erekció): Ma is Elélveztem, s nagyon jó volt. Tegnap írtam, és igen, ezt hagynom kell. Nem veheti át az uralmat a vágy, de engednem kell neki. Jobban vagyok, ha megteszem. Hétköznap viszont továbbra sem vagyok hajlandó megtenni. Csak, ha nincs program, munka.
Érzelmek: Át fog törni az a fal. Közel vagyok. Szeretem ezt a változást, bár érzem, ettől nem leszek mindig sírós, ám könnyebb lesz. A nem sírással az a baj, hogy kemény leszel, és nem tudsz jól regenerálódni. Ebben szeretnék változni. Csak nehéz elengedni magad, ha harminckilenc évig tartottad magad...
Címkék: napló, este Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Értékelés: ★★★★☆
Tumblr media
0 notes
lolly89 · 2 years
Text
45 ÉLETLECKE EGY 90 ÉVES ÖREGTŐL :
1. Az élet nem korrekt, de még mindig jó.
2. Amikor elbizonytalanodsz, tégy meg egy apró lépést.
3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük.
4. A munkád nem gondoskodik rólad, amikor beteg vagy. A családod és a barátaid igen.
5. Ne vásárolj olyan dolgokat, amikre nincs szükséged.
6. Nem kell minden érvelésben győzz. Légy hű magadhoz.
7. Sírj másokkal. Sokkal gyógyítóbb, mint egyedül.
8. Rendjén van, ha Istenre dühös vagy. El tudja viselni.
9. Arra gyűjts, aminek értelme van.
10. Amikor a csokoládéról van szó, az ellenállás hiábavaló.
11. Békülj ki a múltaddal, így nem rúgja szét a jelenedet.
12. Hagyd, hogy a gyerekeid lássanak sírni.
13. Ne hasonlítsd az életedet másokhoz. Nem tudhatod, hogy miről szól az ő életük.
14. Ha egy kapcsolat titkos kell legyen, nem kéne benne legyél.
15. Minden meg tud változni egy szempillantás alatt... De ne aggódj, az Isten soha nem pillant.
16. Végy egy mély lélegzetet. Nyugtatja az elmédet.
17. Szabadulj meg minden felesleges dolgodtól. A zűrzavar minden értelemben lehúz.
18. Ami nem öl meg, az megerősít.
19. Soha nem késő boldognak lenni. De ez tőled függ és senki mástól.
20. Ha arra kerül a sor, amit szeretsz, ne fogadd el a nem választ.
21. Égesd a gyertyákat, használd a vasalt terítőt, viseld a díszes fehérneműt. Ne őrizd őket a különleges alkalmakra. A mai nap is különleges.
22. Készülj fel, aztán indulj el.
23. Most légy excentrikus. Ne öregségedre akarj rózsaszínt hordani.
24. Az agy a legfontosabb nemi szerv.
25. Senki sem felelős a boldogságodért, csak te.
26. Értelmezz át minden ún. szerencsétlenséget a következő kérdéssel: ,,Öt év múlva fog ez számítani?"
27. Mindig válaszd az életet.
28. Bocsáss meg, de ne felejts!
29. Nem a te dolgod, hogy mások mit gondolnak rólad.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít. Adj időt az időnek.
31. Mindegy, hogy jó vagy rossz a helyzet, az meg fog változni.
32. Ne vedd magad túl komolyan. Senki más nem teszi.
33. Higgyél a csodákban.
34. Az Isten önmagától és önmagadért szeret, nem azért, hogy mit tettél vagy mit nem tettél.
35. Ne vizsgálgasd az életet. Állj neki és hozd ki belőle a legtöbbet most.
36. A megöregedés veri a halj meg fiatalon alternatívát.
37. A gyerekednek egy gyermekkora van.
38. Semmi sem számít a végén, csak az, hogy szerettél.
39. Menj ki minden nap. A csodák mindenhol várnak rád.
40. Ha mindannyian egy halomba dobnánk a problémáinkat és meglátnánk a többiekét, a miénket visszavennénk.
41. Az irigység időpazarlás. Fogadd el amid van és ne azt, amire úgy gondolod, hogy szükséged van.
42. Nem számít, hogy érzed magad, állj fel, öltözz fel és menj ki az emberek közé.
43. Lazíts.
44. A legjobb rész még hátravan...
45. Ha nincs is csokorral átkötve, az élet attól még ajándék.
36 notes · View notes
youaremycloud · 3 years
Text
,, Valamikor régen tudtam, hogy ki vagyok
Most meg azt tudom, hogy mindig kivagyok
Érzem, hogy változni kéne
De csak merülök lejjebb a mélybe”
33 notes · View notes
habkeinb0ck · 4 years
Text
Na jó!
Akkor! Kedves Mindenki!
Nem véletlen, hogy messengeremre csak ismerősök írhatnak, a többit nem engedem be. Az elmúlt hetekben érkezett privát üzenetekre idemásolom utolsó válaszomat ebben a témában. Minden más kérdést Cili néninek kéretik feltenni, velem nem osztotta meg a miérteket.
A lentebbi válasz annak a hölgynek íródott, aki szerint egy sötét barom vagyok, és nekem kellene a büntetést fizetnem, ha ő nem hord maszkot.
XY! (név szerkesztve)
Jelen pillanatban te vagy, aki agresszívan reagálsz. Akkor elmondom, mi van. N ez lesz agresszív.
Ezt a szart, ami nem létezik, kva szívás elkapni. Úgy kezdődik, hogy lázas vagy, szédülsz, rosszul vagy, és a tetves országban bárkinek telefonálsz, azt felelni, nem voltál külföldön, nem lehetsz beteg, oldd meg magad. Aztán mikor a 9. napon -10 kiló után, mert addig hasad ment, de semmit nem ettél, mivel mindent fűrészpornak éreztél, a 13 éves lányod kétségbeesetten sír az ágyad mellett, mert nem tudja, mit tegyen, te nem tudod felemelni a fejedet.
Na akkor a füleden a mentődiszpécser is hallja, hogy szar van, mert nincs hangod beszélni, ugyanis ahhoz levegő kell. Csak a címet kéri, és mire felhúz a lányod az ágyból, a mentő már jön is befelé, azt ordítja, oxigénmaszkot, úristen 60 alatt szaturál, de te már azt se tudod, mi van, mert ahhoz is levegő kéne.
Bevisznek, a fejeden az oxigénmaszk, az orvos, az ápolók, a betegek rettegnek tőled, szkafanderben visznek CT-re, az CT-s orvos rettegésében elfelejti rátenni a branülödre kupakot a kontraszt anyag beadásakor, ezért a CT végén már a saját véredben fekszel, a dokik a vérveszteséged miatt is frászban vannak.
Elhelyeznek az intenzív osztályon elkülönítve, mert még semmi nem bizonyított, csak, hogy haldokolsz. Tesztelnek, majd az eredményre várva félóránként ellenőriznek, tipródnak, megbeszélik, ha nem nő néhány órán belül a szaturáció, akkor lélegeztető. Te hallod. Itt már bőgsz, mert ha valamit, azt rohadtul nem akarod, a gyerekedre gondolsz, arra, hogy mi lesz vele, ha te ebbe a szarba beledöglesz. Mit élhet át otthon egyedül.
És akkor éjjel háromkor megjön a teszt. Pozitív. Turbó tempóban átszállítanak a covid osztályra. Dupla kapu mögé, ahová védőfelszerelés nélkül csak beteg megy be, és kevesen jönnek ki. És akkor kibaszottul rájössz. hogy ez az egész veled történik, bár olyan mint egy katasztrófafilm. Nem látod a veled foglalkozók arcát, a melletted lévő ágyon szemed láttára hal meg egy veled egy idős nő, akivel beszéltél is, mikor behoztak. Döglődsz heteken át, és kva nagy öröm az életben, mikor először érzed a kórházi leves ízét.
Még nagyobb boldogság, mikor megtudod, hogy a gyerekedre, aki egyedül van otthon karanténban, ugyan se orvos, se gyerekvédelem nem figyelt, de a főnököd és a polgármester igen, bár nem az ő dolguk, úgyhogy jól van, ellátják.
És amikor végül az orvos azt mondja, boldog új születésnapot, ha produkál nekünk két negatív tesztet, elhisszük, hogy meggyógyult, hazamehet, bár a további életvitele kissé változni fog a maradandó károsodások miatt, az már über boldogság.
De amikor hazajössz, rettegnek tőled meg a gyerekedtől, mint a pestisestől az egész környéken. Ha el akarod mesélni, ami történt, akkor ilyen értelmiségi emberek, mint te, kiröhögik.
Hát ennyi, amit kockáztatsz. Az a nő, aki mellettem halt meg, másképp mesélné a végét. De már nem mesél semmit soha. Neki is voltak gyerekei.
Úgyhogy kibebaszottul irigylem, azt, akinek fő problémája az életben, hogy nem nyaralhat és koncertezhet kedvére. De a közelmúltban voltak olyan pillanatok az életemben, amikor az égre esküdtem, hogy mindig lesz rajtam maszk, csak egyszer visszajussak a gyerekemhez.
És most lehet hangosan röhögni.
(Bartos Enikő Hinda FB)
120 notes · View notes