szemeidbe nézek és elveszek

Kérlek ne játszadozz velem mert megszakad a szívem

“Mosolyogva nézek vissza az emlékeinkre….„

Hajnalban azon röhögni a haveroddal, hogy a fűbe találtok random sünöket, vagy hogy melyik bokorba menjetek pisilni, de sötét van szóval nem nagyon látna senki, vagy hogy gyorsan hazakell érni mert megbasz a mókár.. és ti azért ezeken szakadtok, mert mindkettőtök atom részeg.

Az ilyen pillanatokért éri meg élni

Imádom a szexuális feszültséget közöttünk

Mindig azt mondtad ,, szavadon foglak"

Hát, sajnos én fogtalak előbb szavadon téged

Baleset

Balesetet szenvedtél és kórházba kerültél. Küzdeni kellett az életedért és nekem még csak egy rossz előérzetem sem volt. Semmi. Még a legjobb barátod nővére is megérezte, hogy valami nem oké, én meg aludtam nyugodtan, minden rossz érzés nélkül. Én, aki évek óta szeretlek. Én, aki bármit megtennék érted. Én, aki elvesznék nélküled, mert pótolhatatlan vagy. Aludtam, miközben élet-halál között voltál. Majd másnap megláttam a képet, amit küldtél és elsőre azt hittem ez valami vicc. Nem az volt. Láttalak bekötött, véres fejjel, feldagadt szemmel, karcolásokkal az arcodon. Akkor ébredtem rá, hogy ez nem vicc, de nem tudtam sírni. Minden képes vagyok bőgni, mint egy kisgyerek, legyen ez reklám, film, zene. Még a John Wick-en is sírtam. De amikor igazán komoly a helyzet, az agyam kikapcsol, mert nem akar megbirkózni a valósággal és a fájdalommal. Amikor tata meghalt, nem sírtam. Egyszer sem. El kellett telnie pár évnek mire feldolgoztam és meg tudtam siratni. Miattad sem tudtam sírni, mert a teljes tagadást választotta az agyam még akkor is, amikor s kórházi ágyad mellett ültem. Mert ennyire fontos vagy nekem. Ennyire elzárkóztam a valóságtól. Nem akartam szembenézni a keserű igazsággal, hogy az a személy, akinek az elvesztésébe belepusztulnék, akinek saját helye van a szívemben, majdnem meghalt. Amint tudtam mentem hozzád a kórházba. Ott akartam lenni melletted, hogy lássam élsz és meggyógyulsz. Ott akartam lenni, mert úgy éreztem (lehet rosszul), hogy szükséged van rám, de lehet nekem volt szükségem rád. Ott ültem és csak néztelek, te is csak néztél és azt éreztem, szavak nélkül is tökéletesen értjük egymást pusztán abból, ahogy egymásra nézünk. Ültem és simogattam a lábad, fogtam a kezed és legszívesebben odafeküdtem volna melléd egész éjszakára, napokra, hogy ne legyél egyedül és melletted lehessek. De ez nem egy amerikai romantikus film. Ez a valóság. És a valóság az, hogy valami megváltozott köztünk. Újabb kötelék alakult ki, amint senki nem vehet el tőlünk és amit valószínűleg sokan nem értenének meg. Talán kaptunk egy új esélyt?

Nagyon szeretem Őt.

De tudom, hogy téged sokkal jobban tudtalak volna.

Üres vagyok. Vagy nem is tudom mi a bajom. Egyszerűen unom. Mindegyik napom ugyan az. Felkelek, elkészülök, suli, tanulok, majd esetleg barátokkal is kimegyek, este pedig korán fekszem, hogy időm se legyen gondolkodni.

Hiányzik valami az életemből és tudom is, hogy mi, de az már nem lehet az enyém

4 éve írta @gondolatokabufebol kolléga, ma is aktuális:

Kicsit csapongok, mert mégiscsak nekrológ, vagy miafasz, és sokminden köt ehhez az egészhez, talán még több személyes is, mint ahogy azt valaha gondoltam volna.

Egyszer a Kéri azt mondta ezeknek, hogy ti vagytok a bőrdzsekis Lenin-fiúk, még anno, mikor a Bibó szakkoli alakult. Orbán ezt soha nem engedte el, és egyszer egy fogadáson meg is jegyezte a szakkollégium vezetőjének, hogy az a Lenin fiús dolog nincs elfelejtve.

'98-ban minden együtt állt, úgy ahogy kellett. Külső és belső támogatottság is megvolt, és valami elképesztő nyitottság nyugatról, 50+ év lemaradásból hihetetlen tempóban le lehetett volna faragni pár évtizedet, olyan lendületet adva a fejlődésnek, ami soha más korban nem adatott meg. De nem…

Csak a harács indult. Ráadásul azonnal.

Egy régi családi barát dolgozott akkor az APV-nél, ő mesélte, hogy amikor “a fiúk” átvették a hatalmat, neki 6 hónap után elege lett, felállt, mert ehhez nem volt már gyomra. Pedig látott már épp eleget a szociktól.

Nem volt igazi, klasszikus értelemben vett polgárságunk sosem. OK, most sincs, de ebben már azért bőven benne van az ő kezük is. Márai nem véletlen nem találta meg ezeket a hagyományos értékrenddel bírókat csak a Felvidéken és Erdélyben. Pesten? … hát amit az osztrákok meghagytak leginkább. Meg a felkapaszkodott paraszt, ami Móricz világából olyan részletesen kirajzolódik. Orbán csak harácsolni akart, mint ezek, uradalmat kívánt, roskadó asztalt, ahova néha a sáros csizma is felfér, de roskadó polcokat nem.

Wass Albert azért lett ilyen népszerű, mert modoros, szirupos nemzeti pánlikával átkötött szarjait műveit könnyű emészteni mint az ezeréves hármashatárnál összeszorított lélekkel távolba meredő búbánatot.

Márai azért, mert senki nem olvasta tisztességgel:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ‘jobboldaliság’ címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint ‘keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ‘keresztény magyar úriember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ‘keresztény magyar’ vagy ‘úriember’, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti’ világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül."

Gondolom az épp 120 éve született Grossschmid Sándor Károly Henrik pont olyan emlékévet kap majd, mint tavaly Ady. Jó az utóbbi verseivel már a gimnáziumi tananyagban is baj volt, de ha még a prózáit is olvasták volna…

"Elképzelünk némely ismerős vidéket. Milyen komor gyász honol tegnap még vidám kúriákon. A Rudi vagy a Jancsi családok ékei menesztetnek a főispánságból. Andor nem lesz többé képviselő. Tisza István nemzeti intelligenciája nyolctized részében teljesen a politikából s politikai nexusaiból él. Nagyváradon beszélték, s tanúk esküsznek reá, hogy igaz. Egy dzsentri-familia legifjabb tagja jogi könyveket magolt. Nehezen ment. Nem történt még ilyesmi úri családban. Sebbel-lobbal érkezik a bátyja. A kaszinóba távirat jött. Tisza István miniszterelnök lett. Rárivall a magoló öccsre:- Mit biflázol, csacsi. Pista bácsi miniszterelnök lett.Egy-egy miniszteri kinevezés ezer és ezer dologhoz nem szokott, úri, magyar kényelmű família szívét szokta megdobogtatni. A vármegyei írnok is sokat remélhet. Van egy főszolgabíró rokona. Az jó barátja az új főispánnak. A főispán beszélhet a miniszterrel. Minden új magyar kormány sleppje és ereje néhány tízezer ember. A népből csak a kortesek számítanak. Egy-egy kormányválság pedig azt jelenti, hogy az úri osztály melyik és milyen nagy részének kitartása van a soron.Mint Nagyváradon nemrég Pista bácsi, úgy hozza most új embereknek az új örömet Sándor bácsi, Feri bácsi. Köröskény mellett, vagy Nyitrában valahol, talán megint rendreutasítottak egy magoló diákot:- Mit biflázol, csacsi. Géza bácsi miniszter.Egy azonban bizonyos. Ilyen nagy helycsere nem volt még, mint a mai. Ennyien még sohasem akarták puha, úri helyre löketni magukat a megrengett földdel. Tisza István nemzeti intelligenciája vitustáncot jár. Éhesek, előkelőek, érdemesek, érdemtelenek, nagy erejűek és kalandorok lihegésétől olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött.Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész. Itt persze csodák bőséggel történnek. Komoly főispánjelöltek, emberek, akik még két évvel ezelőtt nevetséges analfabéták, notórius semmik. A nemzeti intelligenciára dicsőség vár az úri földrengéssel. A nemzeti intellektusra? Ez nem egészen bizonyos. A milliók pedig egyelőre maradnak, akik voltak. Jogtalanok, nem számítók, lenézettek. Kik mellett a nemzeti lélek tűzhányó hegyei is félreköpnek.Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos-utca rázkódik meg. Nem Duna-ünnepély lesz az. Nem házi bál. Nem zártkörű piknik. Nem úri földrengés. Ez a mai földrengés csak elődübörgése annak a nagynak. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja magának az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Persze a sors igazi fintora Bibó István maga, a névadó, a XX. sz. egyik legkomolyabb hazai gondolkodója, a szellemi mentor és az ő végletekig találó írása, aminél jobban semmi nem illik az új Lenin-fiúkra:

"A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlen hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek a realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál, a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről. A hisztérikus közösségekben mindig erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság, maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, mi őket - lehetőleg a valóság rovására - felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbrendűségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának - magyarul propagandának - a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás. A hisztérikus lélek keres valakit - vagy valakiket -, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot."

Tudom, tudom, túl sok betű, kevés kép, még gondolkodni is kell hozzá… De talán így értitek miért rekvirálni jöttek ezek. Gyökértelen akarnok banda, akik legnagyobb bűne nem is a bankszámlákon csilingelő százmilliárdokban mérhető, hanem az oly sokszor szájukra vett NEMZETtől 98-ban ellopott történelmi lehetőségben van.

Itt már csak lószaros csizma van, pálinka, kurjongatás, szotyi, stadion és üzemi lopás. Ja és maximum csak egy Döbrögi, de már messzebb nem jutunk. Sem szellemi szabadság, sem egyetem, sem nyílt világkép, sem felelős társadalom… Csak a rövid póráz, feudális függőség, meg a láncon tartott újnyilasok, akikkel rögtön el lehet hallgattatni akit csak kell.

Persze Mussolini is kirángatta a déli tartományokat a feudalizmusból, volt azért perspektíva, de hát annak a sztorinak sem lett jó vége - hacsak a fejjel lefelé lógást nem tekintjük annak.

Szóval idén nem nagyon lesz Márai, csak Trianon 100 némi Wass Alberttel.

Ennél pontosabb képpel nem is búcsúztathatnánk az újkori demokráciát, azt, amit ez a banda 98-ban kezdett ellopni, összeharácsolni magának.

Itt már valódi összefogás és nemzeti büszkeség csak képregényváltozatban lesz maximum, modoroskodó, sokadjára leporolt öntudattal és a kezdőrúgás előtt végigüvöltött Nélküleddel.

Ehhez sem kell olvasni, csakúgy, mint a fogcsikorgatóan kierőszakolt ispánsághoz - valódi bölcs király nélkül. De legalább itt vannak a bőrdzsekis Lenin-fiúk nekünk.

Na istenisten.

Különös fiú volt, se nem szerelem, se nem barát. Olyan, mint az érzések, vagy a szorongás. Vagy mint a telihold. Néha felbukkant, olykor kicsit maradt is, kiteljesedett, betöltötte az eget, majd ugyanúgy el is tűnt megint…

egy nagyon fontos és jó könyv

ez a könyv ELKÉPESZTŐEN JÓ!!! - igen, csupa nagybetűvel. kötelezővé tenném kb. mindenkinek, de főként szülőknek és a jelzőrendszer tagjainak

a könyv Shuggie szemszögéből meséli el édesanyja alkoholizmusának történetét. az elején négy év körüli, a végén tizennégy-tizenöt. a regény saját élményeken alapul, de remek összhang van abban, mit hogy mutat és csodálatos szépirodalmi elemek is vannak benne

a nőnek két férfitől három gyereke van, a legkisebb az elbeszélő, ő féltestvére az idősebbeknek. mindhárom gyerek más utat jár be, mert eltérő életkorban érte őket az anya alkoholizmusa. a legidősebb gyerek az első adandó alkalommal párt talál, főként vele tölti az időt, majd a házasságkötés után egészen egy másik kontinensig megy, s lényegében minden kapcsolatot megszakít. az idősebbik fiú több ideig él otthon, de a maga módján korán kivonódik - először nem fizikailag, hanem érzelmileg. és akkor ott van a kisebbik fiú, aki belenőtt az anyja állapotába és aki remekül bemutatja, milyen, mikor egy gyerek mindent megtesz azért, hogy az anyja ne igyon

szakirodalomból lehet tudni, milyen hatással van az alkoholista szülő a gyerek személyiségére. azt is el lehet olvasni, a gyerekek milyen csápokat fejlesztenek, hogy fel tudják mérni, milyen állapotban van a szülő, s ennek függvényében adott nap mi vár rá. de ez a könyv zseniálisan mutatja be, hogy is van ez a valóságban. annyira nagyon jól mutatja be, hogy nem tudom elmondani!

a könyvben van egy rész, amikor az anya leáll. na, azt a szakaszt szinte félve olvastam, remélve, hogy nem lesz vége, hogy valahogy megmarad a józanság

egyszerűen tényleg zseniális ez a könyv. s mivel nagyon sok érintett van, akár személyes élményre, akár egy ismerős/barát történetének megértésére hasznos és fontos ez a könyv

sokat olvasok, de nem szoktam ennyire nagyon együtt lélegezni egy történettel. egészen biztosan ez az év legnagyobb hatású olvasmányélménye. és az is biztos, hogy sokaknak fogom ajánlani

ha érintett vagy, s félsz, mit hoz fel benned a könyv, persze, gondold át, elolvasod-e. de annyira szépen van megírva, annyira nem tolakodó, annyira lehet távolítani, hogy ez nem az én/a te történeted, hogy nem kell félni tőle. persze lehet felkavaró, de nekem sokkal inkább hozta a "nem vagyok egyedül" érzését. felszabadító volt!

Határvonal

Meghallgattam egy sztorit, vagyis inkább egy állapotot. A pasi ezt gondolta, azt gondolta, és ezt csinálta és azt csinálta és kurva anyát, és édesaranyos, és miért nem csinálja ezt meg azt. Néztem ki a fejemből és képtelen voltam magamból kicsikarni bármennyi empátiát. Figyi, ez a történet két hetes. A pasi nem gondol semmit. Nem taktikázik és nem gondolkozik. Azt teszi ami elötte van. És bármilyen fájdalmas, félretesz, ha más dolga van és bármilyen fájdalmas, eszébe se jutsz. (jó, nem így mondtam, hanem körberaktam nagyon sok puha párnát amire rá lehet esni) Nem két hét mert már négy hónappal ezelőtti is ránézett a pasas. Oké. Kell neked valaki, aki négy hónap alatt nem jut el oda, hogy nyiltan közeledjen, hanem neked itt kell agyalni, hogy ez mi? Kegyetlen voltam. :( Miközben tudtam, hogy én is jártam már ebben az utcában, sőt, bolyongtam benne, sőt, koldusként kéregettem az utcasarkon. De mindenki, akit ismerek, fejlődik. Egészségesebb vagy legalább valami módon előrevivőbb kapcsolatai vannak, és képes saját magát visszamenőleg is látni, értékelni. Csak ő nem. Ha van egy valamiféle kapcsolat, párkapcsolat, barátság, család, és abban van valami megoldhatatlannak tűnő dolog, amire rápörög az ember – tudom mekkora teher az ismerősöknek. Nincs másról szó, csak arról, hogy XY már megint mit csinált. Erre én, erre ő. Egy traumánál ez teljesen normális, egy friss ismeretségnél ezen a szinten teljesen nem normális. Légy picit türelmes. Mintha nem számítana, mert valójában nem számít – mondtam. – Majd kiforrja magát a dolog. Ha gyáva pöcs, akkor megint egy kapcsolat amit a te hiányod meg akarásod hajt. Igen, igen! – válaszolta – Akkor az jó, ha ráírok, hogy ez meg az? Mert mások mondták, hogy kezdeményezzek meg adjak le pozitív jelzéseket. Persze. Azt is lehet. Jóéjszakát.

Kívülről könnyű okasnak lenni, de nem csak a kívülállóságról van itt szó, hanem arról, hogy van olyan „játék” amiben nem szeretnék társ lenni. Emlékszem rá, amikor áltsuliban a lányok, akik közkedveltek voltak magukkal rángattak a randijukra. A srác elhívta őket, hogy majd ott VÁLASZT köztük . Egy srác aki nekem nem hogy nem tetszett, de kifejezetten kínos figurának tartottam. Annyira gyerek voltam, fel se fogtam, hogy ez az egész mekkora faszság. Kérleltek, hogy menjek velük, mert félnek. 12-13 évesek voltunk. Kicsit vicces is volt a dolog mert visonga mondták, jajj, ott van, jajj meglátott, most biztos azt gondolja..., dehát azt mondta..., én meg hagytam magam rángatni, mert azt hittem, hogy akkor jó barát vagyok. Aztán megtörtént életem egyik legkínosabb helyzete, hogy a fiú rám nézett és megkérdezte, hogy „te mi a faszt keresel itt?” és a két lány nézett, hogy tényleg... és már nem emlékeztek rá, hogy könyörögtek, hogy menjek velük. Szóval, én ezekból a visongó jajj mit gondol, jajj, megláttott, jajj úgy nézett rám dolgokból, már szeretnék kimaradni.

különös fiú volt

se nem szerelem

se nem barát

olyan mint az érzések

vagy a szorongás

vagy mint a telihold

néha felbukkan

olykor kicsit maradt is

kiteljesedett

betöltötte az eget

majd ugyanúgy

el is tűnt

megint

Szinger 2023.03.23-2023.11.23.

Hát.. csak azért, hogy teljes maradjon a kép, ha esetleg amnézia súlytana. Tökéletes volt. Mármint nem a kapcsolat, mert az összedőlt mint a kártyavár. A lány gyakorlatilag ideál volt, black stílus, kihúzott szemek, car enthusiast, ügyes-okos csak sajnos nem szeretett. Egy ideig azt hitte ugyan de pár hónap alatt rájött, hogy nem olyan biztos ez.. Sajnos ismét egy olyan helyzet alakult ki ahol én lehettem akármilyen egyenes, lényegre törő vagy udvarias nem számított.

A legjobb fiú barát valahogy mindig előnyt élvezett. Sajnos nagyon sok dolog volt amiről nem tudtam, nem tudhattam ismét így idő előtt nem tudtam lelépni csak amikor már nyakig a szarban voltam. Talán őt tudnám nevezni annak az "ő"-nek akit elképzeltem volna. Legalábbis ha azt a pár hónapot vesszük alapul, mert egyébként gyerek volt még és az a helyzet én már unom a gyerekeket ilyen szempontból. Mellém egy nő kell, nem egy kibaszott kislány.

Ahogy anno P-nál, itt is az "EGO"-ja győzött a lánynak. Nem volt képes ésszerűen dönteni, de nem baj mert ahogy eddig is, nem én jöttem ki vesztesként.

Kerek perec, szerettelek. Sweetheart...

Я буду ускоряться, пока не умру.

2024.03.02.

Nélküled már nem is bírok aludni.